Somogyi Néplap, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-16 / 268. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1962. november IC Kennedy és Adenauer tárgyalásai Washington (MTI). Adenauer kancellár szerdán, washingtoni látogatásának el­ső napján délelőtt és délután is tárgyalt Kennedy elnökkel. Szerdán délben a Fehér Házban Adenauer tiszteletére adott ebéden a két államférfi pohárköszontőket mondott Adenauer hangsúlyozta, hogy a két ország között »eltóphe- tetlen kötelékek vannak«. Kennedy / kijelentette, hogy Adenauer látogatása »a ■ Ke­let és a Nyugat kapcsolatai történetének jelentős forduló­pontjával« esik egybe. ledésről, az európai Közös Piac és a NATO problémáiról, valamint katonai kérdésekről. Rusk külügyminiszter va­csorájával fejeződött be a szerdai nap programja. Tájékozott körök szerint Kennedy és Adenauer meg­egyezésre jutott abban, hogy előbb a kubai helyzetet kell rendezni, mielőtt a nyugati szövetségesek más kérdésekre fordítanák figyelmüket. Von Hase nyugatnémet újságíró­kat tájékoztatva hangoztatta, hogy a két államférfi nem ál­lapodott meg semmiféle kez­deményezésben ' N yugat-Ber­Mnt illetően, de a szóvivő hoz­zátette, hogy a nyugati nagy­hatalmaknak mielőbb megál­lapodásra keil jutniuk abban, mi lesz a teendő, ha elérkezik a kezdeményezések ideje. Adenauer kancellár csütör­tökön ftusk külügyminiszter­rel tárgyal, majd az országos sajtóklubban mond beszédet, 22 órakor búcsú látogatást tesz Kennedy elnöknél. E látoga­tás után kerül sor valószínű­leg a tárgyalásokról szóló kö­zös közlemény kiadására. U Thant választ kapott Adoulától és Csombétól Szerdán délután az ameri­kai külügyminisztériumban Schröder nyugatnémet kül­ügyminiszter és George Ball amerikai külügyminiszter-he­lyettes külön tanácskozást folytatott a háború után Nyu- gat-Németország és Francia- ország között kialakult köze­BerUn (MTI). Számos nyugat-tberlind lap és a frontváros rádióállomásai napok óta szenzációs tálalás­ban újabb és újabb híreket közölnek egy »egyházi férfiak és mások« által kezdeménye­zett akcióról. Ennék az akció­nak állítólag az lenne a célja, hogy nyugat-berlini polgárok karácsony hetében engedélyt kapjanak az NDKJbam élő ro­konaik meglátogatására. A nyugat-berlini Tagesspiegel' csütörtöki száma közli, hogy ezt az »emberiessék nevében« indított akciót Willy Brandt nyugat-berlini polgármester és a frontváros szentusa is támo­gatja. A Neues Deutschland, a Né­met Szocialista Egységpárt központi lapja rámutat, hogy ennek a demagók akciónak az egyetlen igazi célja: a közvé­lemény félrevezetése és ezál­NEW YORK New Yorkban jól tájékozott ENSZ-körök közölték, hogy tai a Német Demokratikus Köztársaság újabb provokálá- sa. Amint a lap megállapítja, az NDK bármelyik pillanat­ban kész utazási igazolványo­kat kiállítani nyugat-berlini polgárok részére; ennek az az egyetlen feltétele —. s ez már több mint egy esztendeje tu­dott dolog —, hogy Willy Brandt, illetve a frontváros szenátusa adjon engedélyt az NDK utazási irodáinak nyu­gat-berlini működésére. A nyugat-berlini szenátus azon­ban makacsul elzárkózik ettől a kölcsönös kapcsolatok nor­malizálásához vezető lépéstől. Nyilvánvaló tefvát, hogy azok a nyugat-berlini polgá­rok, akik meg akarják láto­gatni , rokonaikat, csaikis a frontváros ultráinak köszönhe­tik, hogy erre eddig nem ke­rülhetett sor. mind Adoula. kongói minisz­terelnök, mind Csőmbe, a sza­kad ár Katanga elnöke vála­szolt U Thant ENSZ-főtitkár felhívására, amelyben kérte, hogy záros határidőn belül hajtsák végre a szakadás meg­szüntetésére kidolgozott ENSZ- tervet. Értesülések szerint Csőmbe válaszának tanulmá­nyozása folyik, Adoula válasza pedig ideiglenes jellegű. Az AP jól tájékozott körök­ből származó'értesülése szerint U Thant annak lehetőségét mérlegeli, hogy megakadályoz­zák a Katangában bányászott ércek feldolgozásához szüksé­ges vegyi anyagok eljutásét Katangába, amennyiben Csőm­be továbbra is visszautasítja az említett ENSZ-tervet. SALISBURY Salisburyból érkezett Reuter jelentés szerint Csom.be to­vább folytatja kapcsolatainak kiépítését Welenskyvel. a kö­zép-afrikai államszövetség ne­vű angol gyarmat fajüldöző po­litikájáról hírhedt miniszterel­nökével. A jelentés szerint Csőmbe szerdán meglátogatta Welenskyt, akivel »Katanga polgári szükségleteinek után­pótlásáról« tárgyalt. (MTI) Újabb átlátszó nyugat-berlini propagaodafogás az ND£ ellen Folyik a választási harc Franciaországban Julian Grimau Garda élete veszélyben Párizs (MTI). A L’Humanité madridi je­lentést közöl, amely szerint Julian Grimau Gardát, a Spa­nyol Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának tagját, aki a francóista hatóságok sze­rint öngyilkossági szándékkal levetette magát a rendőri gaz- gatóság épületének ablakából, a casablancai carabancheli börtön kórházában megope­rálták. A kommunista vezető a börtönben alkalmazott kín­zások következtében koponya­törést szenvedett, kezén sú­lyos serülések vannak. Fran­co rendőrei az öngyilkossági történettel a sérülések igazi okát akarták elkendőzni. A Franco-irendszer áldoza­tainak szövetsége felhívást in­tézett a világ demokratikus közvéleményéhez, indítson til­takozó mozgalmat Julián Gri­mau Garcia életének megmen­tésére. Bonnban tárgyal ax angol hadügyminiszter Bonn (MTI). Csütörtökön Boraiba érke­zett T homey croft angol had­ügyminiszter, hogy megbeszé­lést folytasson Strauss nyu­gatnémet hadügyminiszterrel. Hivatalos közlés szerint a megbeszélések középpontjában »a nyugati, stratégia alapvető kérdései« állnak, különös te­kintettel »a fegyverkezési ter­veikben való együttműködés­re«. ' > ü—2-es kémrepiilőgépek brit támaszpontokon London (MTI). Az angol alsóházban több aggódó hangú kérdés hang­zott el a Nagy-Britanniában állomásozó amerikai U—2 kémrepülőgépek nyugtalanító tevékenységéről. Frank Allaun munkáspárti képviselő megkérdezte, hány U—2-es gép állomásozik je­lenleg Angliában és milyen mértékben ellenőrzik repülé­seiket a brit hatóságok. Julian Amery repülésügyi miniszter a következőket mon­dotta: Párizs (MTI). Létai Frigyes, az MTI i tudó­sítója írja: A francia politikai {»ártok vezetői — kihasználva a vá­lasztási kampány utolsó hetét — a televízióban és a rádióban szólnak választóikhoz. Egy-egy pártvezető nem beszélhet töb­bet hét percnél, A kormány annyira ment az ellenzéki po­litikusok korlátozásában, hogy levétetett a televízió műsoráról egy riportot, amelynek kereté­ben az egyik ellenzéki képvi­selőjelölt, Le Corbusier nagy­nevű francia építész művésze­téről nyilatkozott volna. Ugyanakkor a megbukott kor­mány miniszterei,- akik a De Gaulle-t támogató UNR szó­szólói, korlátlanul igénybe ve­hetik a rádiót és a televíziót. A választási kampányban a legnagyobb feltűnést Guy Mol- let-nek az a kijelentése keltet­te, hogy a szocialista szavazók a kommunistákra fognak sza­vazni ott, ahol a Kommunista Párt és az UNR képviselője­löltjei között kell választaniuk. Az FKP körében az »ésszerű­ség győzelmeként« üdvözlik Mollet szavait. Hiszen a Fran­cia Kommunista Párt már ré­gebben kijelentette: a második menetben más demokratikus pártok javára lépteti vissza esélytelen jelöltjeit. A L'Hu- manité rámutat: a szocialista vezetőt a választókerületekben kialakult hangulat kényszerí­tette eddigi merev kommunis­taellenes álláspontjának módo­sítására. A kommunisták és a szocia­listák természetes szövetsége alsó szinten sokhelyütt kiala­kult. A De Gaulle-ista sa jtó a népfront újjászületéséről ír, és »nemzeti összefogásra« szólítja fel a keresztényszocialista MRP és a jobboldali függetle­nek vezetőit. Guy Mollet néhány héttel ezelőtt még azt hajtogatta, hogy a szocialista párt nem lépteti vissza jelöltjeit ott, ahol ez a Kommunista Párt ö Felhívjuk az utazóközönség figyel- X mét, hogy 1962. november 18-tól a helyi járatú autóbuszmenetrend megváltozik. ' § Részletes menetrend Kaposvár 3 háromszínnyomású térképévéi n 2 Ft-os árban az autóbuszkalau- o zoknál és a MÁVAUT pénztárá- q nál kapható. OOOOOOOOOOOOCOOOOOOGOOOCOOOOCOOCOCOOOOOOOOC 13. sz. AKÖV személyforgalmi osztály ______________________________________________________(674*4) h elyzetét erősítené. Mostani álláspontja kétségkívül éssze­rűbb, de nem jelenti azt, hogy a szocialista vezetők feladták volna kommunástaeilenességü- ket. »A veszély nagyságát mér­legelni kell — írja a Populai- re, a szocialista párt lapja. — A kommunisa képviselők szá­mának csekély növekedése nem veszélyezteti a demokráciát, ezzel szemben nagy veszélyt jelent, ha De Gaulle feltétlen híveit nem éri súlyos vereség. Ez olyan helyzetet teremtene, amely végeredményben a kom­munisták lehetőségeit növel­né« — írja a lap.-— Jelenleg három U—2-es repülőgép állomásozik angol földön. A washingtoni kor­mánnyal történt megállapodá­sunk értelmében hozzájárul­tunk ahhoz, hogy időjárás-ku­tatás céljából repüléseket vé­gezhetnek. Az U—2-es gépek mindaddig Nagy-Britanniában maradnak, míg az előirányzott programnak megfelelően fel­adatukat nem teljesítették. Egy másik kérdésre a mi­niszter azt válaszolta, hogy őt személyesen tájékoztatják e gépek útirányáról. Most Kennedyn van a sor Bertrand Russell nyilatkozata Vancouver (MTI). Bertrand Russel világhírű angol filozófus szerint most Kennedyn van a sor, hogy a hidegháború megszüntetése felé megtegye a következő lé­pést. »Az oroszok már tanúbi­zonyságot adtak arról a haj­landóságukról, hogy nehéz kö­rülmények közepette is ké­szek komoly lépéseket tenni« — írja Russel a Vancouver Sun című laphoz 'intézett le­velében. Kennedy elnöknek meg kel­lene vizsgálnia kormányának azt a jogát — folytatja a le­vél írója —, hogy nukleáris támaszpontokkal veheti-e kö­rül a Szovjetuniót. Ha az Egyesült* Államokat aggaszt­ják a kubai támaszpontok, ak­kor becsületensek kell lennie és figyelembe kell vennie, mi­ként érez a Szovjetunió és Kína azok miatt a támasz­pontok miatt, amelyek hosszú évek óta veszik körül a két országot — mutatott rá Rus­sell. Jemeni jelentés Kairó (MTI). A középkéletá hírügynökség szanaai jelentése szerint Szaúd-Arábiéból érkező me­nekültek nyilatkozatot, adtak az újságíróknak a jemeni fő­városban. Közölték, hogy no­vember elején Szaud király parancsára harminc tisztet ki­végeztek, hetvenötöt pedig börtönbe vetettek, mert ném voltak hajlandók részt venni a Jemen elleni provokatív cse­lekményekben. A menekültek elmondották, hogy a Szaúd-Arábiában élő jemenieket szigorúan ellenőr­zik. Nagy rendőri erőket ve­zényeltek Nagranba, mert a szaúd-arábiai királyság elleni felkeléstől tartanak. Kairóban szerdán közölték, hogy a Jordániából Egyiptom­ba szökött repülőtiszteket fel­vették az EAK hadseregébe. Hamza ezredest dandártábor­nokká nevezték ki, két főhad­nagyot pedig századossá lép­tettek efiá. Lelkiismeietiurdalás Regényt és színdarabot ír­tak, filmet készítettek Claude Fatherly tragédiájáról. Az amerikai repülő őrnagy a »Vi­dám fickó« nevű B—29-es bombázógép fedélzetén telje­sített szolgálatot, amikor 1945 augusztusában Hirosimára dobták az atombombát. Lelki- ismeretfurdalásai voltak, rém­látásai; leszerelését kérte. De egyre tovább csúszott az őrü­letbe: álmaiban japánok száz­ezrei kisértették és üldözték. Ideggyógyintézetbe szállítot­ták, de ez sem használt, több­ször megszölcött, és valóságos ámokfutásokat rendezett. Eatherly sorsa eléggé is­mert. De kevesen tudják, hogy a helyettes parancsnok, Tibbets ezredes ugyancsak teljes idegösszeroppanást ka­pott; Leroy Lehmann, a ve­zető pilóta pedig vallási té­bolyba esett, és Pater Anto- nióként a ka,rtausi rend Serra San Bruno-l kolostorába vo­nult. A vállalkozás közvetlen parancsnoka, William Sterling pedig, miután Hirosimában járt, és saját maga is látta annak a bombának pusztítá­sát, amelyet ö oldott ki, szív­rohamban meghalt. A Hirosima fölött járt re­pülőgép személyzetének ez a szinte általános lelkiismereti válsága azonban, úgy látszik, mégsem általános. Amikor a napokban Washingtonban, az arlingtoni temetőben a má­sodik világháború áldozataira emlékeztek, és az Egyesült Ál­lamokban a veteránok napját '-Hották, a Pentagon vezetői 'önős beszédeket mondtak. •Namara hadügyminiszter új háborúkról, új áldozatok­ról, a nukleáris fegyverkezési, hajsza fokozásának további szükségességéről szónokolt. Gilpatrick hadügyminiszter- helyettes nyilatkozatából — idézzük a hírügynökségeket — a militarizmus és az agresz- szió dermesztő hidege áradt. Jó lenne, ha a Pentagon ve­zetői a második világháborús megemlékezés napján intő példaként tanultak volna an­nak a B—29-es bombázógép katonáinak sorsából. Es le­vonnák a. következtetést, hogy mindenkinek, saját maguknak is jobb lenne a lelkiismeret- vizsgálat lelkiismeretlen ak­ciók előtt, mint után ... R. Huszonkilenc évvel ezelőtt jött létre a diplomáciai viszony a szovjetunió és az Egyesiüt íUlamok között New York (TASZSZ). Pénteken, november 16-án lesz 29 éve, hogy diplomáciai viszony létesült a Szovjetunió és az Egyesült Államok kö­zött. Ennek emlékére és az ok­tóberi forradalom 45. évfor­dulójával kapcsolatban a New World Review című ha­vonként megjelenő amerikai folyóirat külön számot adott ki, amely - cikkeket . közöl a Szovjetunió eredményeiről: az amerikai—szovjet barátság szükségességéről. Jessica Smith, a folyóirat szerkesztője a lap vezércikké­ben emlékeztet Roosevelt ak­kori amerikai elnök és Litvi­nov szovjet külügyminiszter 1933-as levélváltására,. amely­nek során a két államférfi ki­fejezte azt a reményét, hogy az amerikai—szovjet viszony »mindig normális és baráti lesz a két ország kölcsönös javára és a világbéke fenntar­tása érdekében«. — Bármilyen tragikus is —" folytatja a cikkíró — ez a re­mény nem vált valóra. A szovjet—amerikai diplomáciai kapcsolatok megteremtésének évfordulója nem annyira ün­neplésre, mint inkább arra való alkalom, hogy ismét kí­sérletek történjenek a hideg­háború beszüntetésére és a vrl ágbékét szolgáló normális baráti kapcsolatok megterem­tésére. A cikkíró hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió számára életbe­vágóan fontos a nézeteltérések háború nélkül, békés úton va­ló rendezése, a kapitalista és a szocialista tábor közötti konfliktus békés verseny út­ján való elsimítása. (MTI) A görög ellenzéki képviselők bojkottálják a parlamentet Athén (TASZSZ). Szerdán félig üres teremben megnyílt a görög parlament so­ron levő ülésszaka. Az ellen­zéki pártok — az egységes de­mokratikus baloldali párt, a nemzeti parasztpért, a Cent­rum Unió és a függetlenek — bojkottálták a parlamenti mun­ka megkezdésének hivatalos szertartását, mondván: nem ismerjük el törvényesnek a jelenlegi kormányt és annak parlamenti többségét, mert ez a többség az 1961 októberi par­lamenti választások meghami­sításának következtében jött létre. Az utóbbi napokban az el­lenzék újabb dokumentumok­kal bizonyította, hogy a kor­mánypárt, a Nemzeti Radiká­lis Unió meghamisította a vá­lasztásokat Az Egységes De­mokratikus Baloldali Párt »fe­kete könyvet« adott ki, amely­ben több százezer szavazat meghamisításával vádolja a kormánypártot. A Centrum Unió hasonló vádakat emelt. A bizonyítékok súlya alatt a Nemzeti Radikális Unió sok funkcionáriusa beismerte, hogy az 1961-es választásokon valóban történtek hamisítások és érvényesült a terror. A parlamenti ellenzék által szervezett bojkott ismét alá­támasztja, hogy — bér több, mint egy év telt el a parla­menti választások óta — mennyire éles továbbra is a görögországi belpolitikai hely­zet. Az ellenzék nem mond le arról a követeléséről, hogy ha­tál ytalanitsadi * választások eredményeit, oszlassák fel a parlamentet, mondjon le a kor­mány, és alakítsanak olyan kormányt, amely élvezi az ál­talános bizalmat és előkészít­heti az új szabad választáso­kat. (MTI) Szovjet műszaki segítség Indiának Delhi (TASZSZ). Delhiben szerdán megálla­podást írtak alá, amelynek értelmében a Szovjetunió fú­róberendezéseket, szállítóesz­közöket, geofizikai, földrengés- jelző és laboratóriumi beren­dezéseket szállít Indiának. (MTI) Gyakorlattal rendelkező esxtergály osokat fölvessünk. Jelentkezni lehet a terme­lési osztályvezetőnél. Kapo«vári Vas- és Fémipari Vtllalat (67397) Keresün« lakatosokat, eszter­gályosokat, hegesztő­ket, továbbá vasas szakmában jártas segédmunkásokat azonnali fölvételre. !<oposváii Vos- és Fém­ipari Váilolef, Kaposvár, November 4. utca 22. sz. Postafiók 18. _________________(78607)

Next

/
Oldalképek
Tartalom