Somogyi Néplap, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-10 / 237. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1962. október Ä PORT Motorok és motorosok nyomában — Apu, nézd, ezek Igazi moto­ros versenyzők! — vasárnap reg- gél mondotta ezt egy kisfiú, ami­kór a Berzsenyi utcai benzinkúttól rajtolni látta az 1902. évi motoros óira bajnokság harmadik, befejező futamának versenyzőit. Az apa megcsóválta a fejét. — Milyen ver­senyzők lehetnek ezek, hisz talán 30 km-es sebességgel haladnak! — válaszolta. Valóban, Lőrlncz, fóth, Végvári, Barger meg a többi ismert nevű motoros ez alkalommal a Kanizsai utcában nem lépte át a megen­gedett 30 km-es határt. Mert Jaj annak a túraversenyen, aki vét a KRESZ szabályai ellen! Annak nemkülönben, aki akár csak egy perccel is korábban vagy később érkezik az időellehőrző állomásra vágy a célba. Ilyenkor följegyzik a hibapontot a túraversenyzőnek, s már egyetlen hibapont is azt je­lentheti, hogy hiába futotta vésig a 290 km-es távot, nem lehet győz­tes, de tán még helyezett sem. Néhány éve igen népszerű a mo­torosok körében túrabajnokság. Komoly felkészültséget, motorozni tudást, kitartást követel ez a sport­ág versenyzőitől. Nem kell ugyan száguldani 120 vagy 140 km-es bességgel, mint a gyorsasági ver­senyeken, nincs olyan sok akadály — kivéve a klasszikus szakaszt —, mint a crossversenyeken, mégis komoly próbatétel végigfutni a túrabajnoki fútara egy-egy táv­ját. A dél-dunántúli területi bajnok­ság harmadik, befejező futama So­mogybán szintén próbára tette Somogy—Tolna—Baranya megyék legjobb túra-motorkerékpárosait. Mentek volna a 125-ös Danuviák 80—90-nel is, de a versenykiírás 41 km-es átlagot irt elő Lórin ez József és társai számára. Végvári, a 350-es kategória győztese olykor szintén ráeresztette úgy igaziból a gázt. mint a gyorsasági versenyen, de aztán kétségbeesetten látta, hógy előre van az idővel. Be kel­lett lassítania. Az idővel — néhány kivételtől eltekintve — nem is volt baj. Annál inkább a klasszikus szakasszal, itt ugyanis az időjárás külön próba elé állította a túra­motorosokat. A vasárnap reggeli zápor tudniillik feláztatta a Kapos- sZentjakab határában kijelölt pá­lyát, s egyetlen versenyző sem akadt, aki segédhibapont nélkül megúszta volna. Nem egy verseny­ző nemcsak, hogy a lábát letette, de közelebbről is megismerekedett a földdel, pedig alti az ilyen ver­senyen elindul — úgy mondják —, az már tud motorozni, A túraverseny részvevőinek fe­gyelmezettsége, a motorok kitűnő állapota szinte zökkenőmentessé tette az idei somogyi túrabajnolt- nokságot. Egy versenyző kivéte­lével mindenIti kiállta a próbát, s Ismét bebizonyosodott, hogy a Marcali MHS túra-szak , írtlya nem véletlenül nyert országos bajnokságot. A kezdők versenyé­ben a marcali Mihalics Géza a 125-ös géposztályban az első. Nagy László a harmadik, Simon Béla pe­dig a hatodik lett. Ha a kezdőknél tett volna csapatbajnoki verseny, azt fölényesen a marcali csapat nyerte volna. Reggel 7-kor a Berzsenyi utcai benzinkúttól rajtoltak vasárnap a túraverseny részvevői, délután 2 és 3 óra tájt érkeztek a kaposvári célba, s ezzel az idei versenyév be­zárult. Most következik a jól meg­érdemelt pihenő, hogy aztán a kora tavasszal újból kezdődjék a küzdelem azokért a bajnoki pon­tokért, amelyekből az előzetes szá­mítások alapján Dél-Qunántúlon ismét a kaposvári motorosok gyűj­töttek legtöbbet. Kovács Nincs már kiesési gondja a K. Honvéd kézilabdacsapatának Bár még két forduló van hátra a kézilabda NB ji. Idei bajnoksá­gából, a bajnokság sorsa már el­dőlt. A Pécsi Bányász mint az NB II. nyugati csoportjának legjobb­ja emberi számítás szerint a hát­ralevő két mérkőzésen nem veszít­heti el a megszerzett első helyet, s egy osztállyal följebb léphet. A somogyi szurkolótábor hetek óta azt kísérte figyelemmel, hogy a legjobb somogyi csapat, a ív. Honvéd helyt tud-e állni az idei bajnokságban is. Nos, erre a kérdésre vasárnap feleletet kaptunk. Kaposváron ré­gen látott pompás küzdelemben a K. Honvéd teljesen valós körül­mények között legyőzie az egyik bajnokesélvesnek számító csapatot, a Híradástechnikát. Ezzel a Hon­véd végképp megszabadult a ki­esési gondoktól, Az biztos, hogy a székesfehérvári csapat kiesett. Á második kieső kiléte is bizonyos­nak látszik, a Szegedi EAC már legföljebb csak papíron kerülhet el a kiesést jelentő 11. helyről. K. Honvéd—Híradástechnika 20:12 (10:6) Kaposváron mintegy 500 néző lel­kes buzdítása mellett a következő összeállításban lépett pályára a K. Honvéd csapata. Gönczi — Nagy, Zsédely, Pál, Goschi, Sümegi, Já­nosi. Csere: vasúti. Mátyási, Be­csi. Az első gólt a vendégek sze­rezték, de a Honvéd gyorsan vála­szolt, s 3:l-re elhúzott, A ponto­san adogató kaposváriak közeli és távoli lövése mind gyakrabban kö­tött ki a vendégek hálójában. A fél­idő végéig a Honvéd négygólos előnyre tett szert. Szünet után to­vább nőtt a Honvéd előnye, s a megzavarodott vendégek még azt sem tudták kihasználni, hogy a já­tékvezető a kaposvári csapatból egyszerre két játékost kiállított. Két ember hátránnyal is a Honvéd lőtt újabb gólt. Nagy taps köszön­tötte a K. Honvéd 2D:l2-es pompás győzelmét. — Sportszerű, szép mérkőzés volt, s jó hírverése a kézilabda­sportnak — így vélekedtek a szur­kolók a mérkőzés befejezése után. Joggal. Ez a találkozó bemutatta a kézilabdasport minden szépsé­gét, Gyors, lendületes támadások, pontos támadásszövéseik, szerve­zett védekezés — ez jellemezte mind a győztes, mind a vesztes csapatot. A vasárnapi mérkőzésen a Honvéd minden részében jobb volt, megérdemelten nyert. A ka­posvári gólok szerzői: Pál (7), Goschi (5), Nagy (3), Zsédely, Sü­megi (2—2), Becsi. A csapatnak nem volt gyenge pontja, Oóczi ka­pus azonban nemosak csapata, ha­nem a mezőny legjobbjának is bi­zonyult. K, s. 11 megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságból jelentjük Izgalmakban bővelkedett a me­gyei labdarúgó-bajnokság II. osztá­lyának e heti fordulója is. Egy ta­lálkozó, a Babócsán sorra került Babócsa—Homokszentgyörgy mér­kőzés ismét félbeszakadt. Tudósí­tóink az egyes mérkőzésekről a kö­vetkezőket jelentették: Bmlatonboglár—Balatonszemes 2:0 (1:0) Balatonszemes, WO néző. V.: Mo­hácsi. Boglár kultúráltabban Ját­szott, góljait mégis szerencsés kö­rülmények közt érte el. G.: Labor­falvi (2). Jók: Kovács, Hűvösvöl­gyi, ill. Szappanos Cs. és Maximi­lian. Németh Pál Zmmárdl—Balatonberény 10:2 (3:1) Zomárdi, 200 néző. v.: Tóth. Szü­net után összeroppantak a vendé­gek. G.: Kriszbai (8), Eriesz, Tö­rök, Nagy (2—2), Papp I., ül. Rigó. Dr. Fazekas Mihály Lengyeltóti—Balatonkeresztúr 2:0 (1:0) Balatonkeresztúr, 300 néző. V.: Horváth. Balszerencsés küzdelem­ben maradt alul a végig többet támadó hazai együttes. G.: Csor­dás (2). Jók: Bődis, Nyers, Polgár- dl, Csordás, ül. Gérusz, Lázár, Be­ne. Horváth Mihály Fonyód—Adánd 8:1 (5:1) Fonyód, 300 néző. V.: Szarka. A tartalékos ádándi csapat nem tu­dott komoly ellenállást kifejteni a minden részében jobb Fonyód­dal szemben. G.: Pintér (5), Bog­dán, Farkas I., Komáromi (öngól), ül. Forth. Gimesi László Balatonfenyves—Balatonújhely 3:8 (9:1) Balatonújhely. V.: Kiszelák, A hazai csapat a 75. percben még 2:0- ra vezetett. A jól hajrázó vendégek azonban meg tudták fordítani a mérkőzés eredményét. G,; Dörnyei, Kovács, Pintér, iü. Kádár (2). Molnár József Heresznye—Kutas 6:1 (1:1) Heresznye, 100 néző. V,: Bodó. A hazai csapat sportszerű küzde­lemben ilyen arányban'is megérde­melten győzött a vendégek meg­fiatalított együttese ellen. G.: Ge­lencsér (4), páptes I. (2), ill. Ko­vács. Gelencsér József Babócsa—Homokszentgyörgy 8:0 (1:0) félbeszakadt. Babócsa, 850 néző, V.: Szabó V. A korszerűbben játszó Babócsa az első féüdőben hat kapufát rúgott) Szünet után a kifáradt vendégek a második gól után mindjobban el­vesztették fejüket. Amikor 2:0 Után Él I « l :::: A föiáműves- szövetkezeti boltokban állandóan kaphatók A L 0 T T ó ÉS T 0 T Ó II A LJLrPJ*< SZELVÉNYEK! (3973) Él -'Pisfal a játékvezető U-est ítélt Homok­szentgyörgy ellen, a homokazent- györgyi csapat levonult. Tíz pere várakozás után a játékvezető le­fújta a mérkőzést. G, Szili, Hajdú, Fekete Károly Böhönye—Sentence 2:2 (1:#) Böhönye, goo néző, V.: Huber. A vendégcsapat az utolsó percben egyenütott ki. G.: Pap s„ Klujber, ül. Kovács, Szabó. i Sovány Tibor Háromfa-Gyékényes lil (i:0> Háromfa, 200 néző, v,: Rajnai. A hazai csapat nagy fölényben ját­szott, sok helyzete közül azonban csak egyet tudott kihasználni, A vendégek az egyetlen gólhelyzetü­ket értékesítették. G.: Horváth, iü, Molnár, jók: Zganyár, Koósz. ül, Molnár. Pltz Géza Tab—K. Vasas 3:1 (2:0) Kaposvár, íoo néző. V.; Kanizsai A tabi esapat a mezőnyben nem játszott jobban. G.: Szabó Puha (2), ill. Hegyi, jók: Puha, Czabula, ül. Baki, Szegi. Varga János Kadarkút—Somogysárd 3:0 (0«) Kadarkút, 200 néző. v.: Kosaras. Színvonalas, végig erős iramú mér­kőzés. Második féüdőben játéká­val megérdemelten győzött a há­zai csapat. G.: Gelencsér, Füle, Papp. Szervei Ötté K. Petőfi—Karád 7:0 (3:0) Kaposvár, 100 néző. V,: Koüer. Mindkét féüdőben a hazai csapat irányított, s a helyzeteit jól ki­használó Petőfi Uyep arányban is meg érdemelten nyert. G.: Nagy K, (4), Nagy T-, Nagy S., Mészáros. Jók: Nagy T., Nagy K., Beeska, iü. Pető, a mezőny legjobbja, Tóth és Nagy. Tóth Ferenc Gölle—Memye 270 2:0) Göüe, 250 néző. V.: Boldog. A hazaiak megőrizve idei hazai ve­retlenségüket, biztosan győztek, G.: Kelemen, Kardos. Lnliána József Nagytól«—Kapolyi Honvéd sa (2:0) Nagytól«, 205 néző. V.: Molnár J. A nagyteldiak győzelme csak annak meglepetés, akt nem látta a mérkőzést. A hazai esapat határ­talan lelkesedéssel és jó játékkal győzött a mezőnyben teehnikásabb Honvéd ellen. G.: Kétszeri L (2), UL Gulyás (il-esből). Jók: Vörös L, a mezőny legjobbja, Kétszeri I., Csordás H„ ül. Pető, Csömő, Gu­lyás. Kitűnő játékvezetés. Schádl Lajos Somogyjzentpál—siófok IL 5:4 (3:4) Siófok, 100 néző. V.: Horváth L, A siófoki csapa! lebecsülte lelke­sen játszó pi -- >. erre aztán " fizet dt r ■ fi). Jf " Kovács IT.. .V vl, Szilágyi. Ur. Újvár) t . HÍREK Időjárás Várható idő­járás szerda es­tig: napos idő. Mérsékelt kele­ti szél.Erős éj szakai lehűlés. Helyenként reg­geli és kora dél­előtti köd- Vár­ható legmaga­sabb hőmérsék­let 19—23 fok között. — Szocialista brigádértekez­letet tartottak a Kaposvári Textilművek kereaztorsózójá- inak munkáanői. Az értekez­leten új brigádvezetőt válasz­tottak, s hetven tagúra bőví­tették a brigádot, — BUDÁN 25 ÉVVEL EZ­ELŐTT HELYEZTÉK ÜZEM­BE az első magyar olajkutat. Kőolajiparunk szakemberei eb­ből az alkalomból jubileumi tanácskozásokat tartanak ok­tóber 8—13-a között, A jubileu­mi tanácskozásokkal egyidejű­leg zajlanak le a harmadik geo­kémiát konferencia tanácskozá­sai neves külföldi szakemberek közreműködésével. Egymillió pisztfángivedéko! helyeznek ki a hegyi patakokba Az új halászati törvény ren­delkezései értelmében a hegyi patakok az erdőgazdaságok ke­zelésébe kerültek, és az erdé­szek máris megkezdték az ar­ra alkalmas patakok betelepí­tését pisztrángokkal. A Szalaj- ka völgyi, valamint a Halgaz­dasági Tröszt Garanda völgyi tenyészetéből egymillió piszt­rángivadékot helyeznek ki. — 20 MILLIÓ KÜLFÖLDI KERESTE FÖL az idén Olasz­országot. Az idegenforgalom 500 millió lírát jövedelmezett az olasz államnak. — 1600 fiatal vesz részt az Ifjúság a szocializmusért- mozgalombam a forryádi já­rásban. 12 ifjúsági munka­csapat működik a termelő- szövetkezetekben, s a fiata­lok .30 000 óra társadalmi mun­kát végeznek ez évben a kö­zösség javára. Eltűnt PicastO'képnk Eltűntek Picassónak azok a képei, amelyeket a zágrábi Mo­dem Galériában kellett volna kiállítani. A világhírű festő rajzait Párizsban adták postá­ra, s noha már rég meg kellett volna érkezniük, még mindig nem kézbesítették ki őket. — Megkezdték a gesztenye­püré árusítását a város cuk­rászdáiban és a rétesboltban. Az első map S00 adagot ké­szített a cukrászüzem. Hatemeletes szálloda építését kezdték meg Tihanyban A Tihanyi-félsziget új, rep­rezentatív épülettel gazdago­dik: nem messze a vízparttól, a motel szomszédságában hat­emeletes szálloda építését kezdték meg. Az idényszállót kilencmillió forintos költséggel építik, s a jövő év májusában, a balatoni idény kezdetén ad­ják át, Az új szállodában, a motelben és az első osztályú eampingben jövőre egyszerre mintegy kétezer vendéget tud- nak elhelyezni Tihanyban. A Vérkonzerváló Állomás ér­tesíti a véradókat, hogy e hó 12-én (pénteken) » göllei térítésmentes véradás! nap miatt az; állomáson vérvétel nem lesz. (67033) A Somogy megyei Tatarozó és Építő Vállalat fölvesz bádogos szakmunkásokat állandó mankóra, jelentkezni lebet; Kaposvár, Május 1, u, 52. ss. (66967) Ac ÉM Péesl Épiilet- aityagiuvarosó V. (Pécs. Megyeri út 50.) fölvesz pécsi munkahelyre rakadómunkásskat. jelentkezés ct vállalat munkaügyi osztályán. (39605) — JUTALOMKIRÁNDV- LÁST rendezett a közelmúlt­ban a Balatoné jhelyl Állami Gazdaság KJSZ-szervézeie. A paradicsomszedésében, váloga­tásiban es szállításában kiváló munkát végzett 44 fiatal vett részt az egynapos pécsi kirán­duláson. — Négyszázan, a tervezett­nél 150-nel többen jelentkez­tek a Kilián György Ifjúsági Ház szakköreibe. A legtöbben — összesen 80_am —• az ezer­mester szakkör munkájában vesznek részt. KPVpSZ kulturális napok A KPVDSZ október 13—20-a között rendezi meg a kulturá­lis napokat. A járási bizottsá­gok és az alapszervezetek eb­ben az Időben nyitják meg a belkereskedelmi szabad akadé­miákat és a szakszervezeti po­litikai iskolákat. A kulturális napok alkalmából több helyen ünnepi műsorokat rendeznek, Október 13-án a Latinka Mű­velődési Házban megnyitó ün­nepség lesz, ezen a MÉSZÖV művészeti csoportjai adnak műsort. «— 15 000 tonna dohányt szállít évente külföldre Ju­goszlávia. Évi dohánytermé­sük átlagban 53 milliárd di­nárt ért. — A KONGRESSZUS! IRÁNYELVEKRŐL tartott elő­adást Kaposvár pedagógusai­nak tegnap a Latinka Sándor Művelődési Házban Kurv.cz Imre. az MSZMP Központi Bi­zottsága kulturális alosztályá­nak vezetője, — Hatvan göllei tsz-paraszt iratkozott be az általános is­kola VII—VIII. osztályába. — 170 ifivezető dolgozik a kaposvári úttörőcsapatoknál. Rendszeres továbbképzést tartanak részükre az Ifjúsági és Űttörőházban. —■ Nánási Imréné megyei tanácstag október 15-én 14— 17 óra között a Megyei Bíró­ság I. emelet 8-as számú szo­bában fogadónapot tart. — ÖTÓRAI TEÁT REN­DEZTEK vasárnap a Tabi Já­rási Művelődési Házban. A legközelebbi alkalommal a község műkedvelő táncdaléne- kesei adnak rövid műsort a táncoló fiataloknak, Veje utáni bánatában meghalt egy anyós Az Uglyan-szigeti Kuklíjca faluban (Jugoszlávia) történt az alábbi eset. Frane Milics hajós szívszélhűdés következ­tében meghalt. Amikor anyósa értesült erről, eszméletlenül esett össze, Nem is tért többé magához, őt is szívszélhűdés ér­te. — A kaposhomoki KISZ- szervezet tagjai társadalmi munkában rendbe hozták és otthonossá térték a község művelődési házát. Legköze­lebbi feladatul az ifjúsági klubhelyiség berendezését, csi­nosítását határozták el a KISZ-tagok. Tengeriszárításhoz női és férfi munkaerőket fölveszünk, Jelentkezés a NOáTRANÁL (67029) műtieLŐDés ü p SZOHÜHOZÓS CSIKK GEKGELV SZÍNHÁZ Nincs előadás. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ RÁKÓCZI HADNAGYA. Korhatár nélkül. Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. (Október 10-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Október 13-ig szünet. Válogatás kapitány, a zátonyon A Szovjetunió északi part­jainál, a Kara-tengeren zá­tonyra futott a Georgiosz ne­vű, libériái zászló alatt hajó­zó görög gőzős, Amikor a ha­jó S. O. S,-jelzéseíre négy szovjet mentőhajó érkezett a szerencsétlenség színhelyem, a kapitány nem volt hajlandó igénybe venni segítségüket. Néhány nap múlva azonban vihar tört ki a tengeren, s mire a jeges víz elöntötte a gépházat, a hajó pedig már- már derékba tört, a görög ka­pitány jobb belátásra jutott. A szovjet mentőosztagok 24 órás megfeszített munkával biztonságba helyezték a görög hajó 29 utasát és a gőzös ’’ i található értékeket. Eusztafi- ősz kapitány és a személyzet egy jégtörő fedélzetén Arhan- gelszkbe érkezett. — A járási tanács államha­talmi munkáját és az 1963. évi összesített költségvetést vitatták meg a Kaposvári Já­rási Tanács tegnapi ülésén. Sziámi ikrek London egyik külvárosi kór­házában melllvisuknál össze­nőtt sziámi ikrek születtek. Az újszülötteket az anyával együtt átszállították a Chra- ing Cross kórházba. — A Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat nyelvtanfolyamokat hirdet kezdő, középhaladó, haladó német és kezdő angol, haladó an­gol nyelvekből, Jelentkezni lehet október 15-ig a TIT irodájában. Bajcsy-Zsilinszky utea 15—12. Ta­nítóképző Intézet. (Tel,: 25-01.) (3059) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagy­anyánk, anyósunk özv. GY0CSI JOZSEFNÉ hosszú szenvedés után 81 éves korában 1982. október 9-én elhunyt, Temetése H-én du, 2 óraker lesz á Nyugati teme­tőben. Gyászoló család, (11561 __________ G YASZJELENTES Fájdalomtól megtört szív­I vei tudatjuk, hogy forrón szeretett férjem, illetve édes­apám OLLÓS FERENC 79 éves korában hosszas szen- | védés után elhunyt. Temeté­se f. hó Il-én, csütörtökön de. Szabáson lesz. Felesége, leánya, özv. Timás Gézáné és test­vérei. (67045) A Jí3-96-os telefonon megrendelt tricík ifiivart, tilzeföbehordást, pince-, padlásakaritást és minden egyéb ház körüli munkát pontosan elvégez a Fodrász és Fényképé z Ktsz RüKOnf) ÉSZLEGE. Kaposvár. Május 1. u. 12, Telefon: 23-96. ((í702n) Hirdetőfeleink figyelmébe! eV Hirdetéseiket Barcson KADARKÚTI ISTVÁN (Barcs, Iparcikk Kiskereskedelmi V. vasholtja) megbízottunknál is feladhatják. (S)

Next

/
Oldalképek
Tartalom