Somogyi Néplap, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-25 / 224. szám

A VASARNAP SPORTJA? Sima fardalé az NB ll-fcen Súlyos vereséget szenvedett a Kinizsi Dunaújvárosban Az NB 11. nyugati csoportjá­ban általában a várt eredmé­nyek születtek, talán csak a PVSK kőbányai és a Győri MÁV DAC mosonmagyaróvári győzelme számítható meglepe­tésnek. A két újonc csapat jól tartja magát, s különösen Győr áll előkelő helyen. Az élen nem változott a sorrend. A négy vezető bajnokesélyes csapat közül csak a Szállítók erejéből futotta egy pontra, a többiek győztek. A K. Kinizsi nem tudóét ja­vítani helyzetén, s bár az előt­te levő sereghajtók nem győz­tek, három ponttal van leszá- kadva a Csepel-Autótól és a K. Lombiktól. Gólaránya leg­rosszabb az egész mezőnyben. Dunaújvárosi Kohász— K. Kinizsi 5:0 (IsO) Dunaújváros, 1500 nézó. Ve­zette: Biróczki. D. Kohász: Zugéber — Bö- röndi, Ligeti, Takács — Mo- gasházi, Sulia — Török, Jago- dics, Tallósi, Mihály, Andriska. Edző: Lennert Ferenc. K. Ki­nizsi: űri — Tóth, Balogh, Gergely — Bíró, Pálfalvai — Szűcs, Jezeri, Zaag, Herbei, Stadler. Edző: Varga György. A mérkőzés kezdetén tapo­gatózás folyt a pályán, az első komoly lövést Andriska küldte őri kapujára. A 12. percben Jezeri jól ugratta ki Szűcsöt, de a lövés a jobb felső sarok fe­lett suhant el. Támadott a ha­zai csapat, Magasházi, majd Mihály erős lövése adott mun­kát őrinek. A 17. percben rúgta első gólját a dunaújvárosi csa­pat. Tallósi hátulról indulva kicselezett három kaposvári já­tékost, ugyanezt tette a kifutó Űrivel is, majd beguritotta a labdát Török elé, aki közelről a hálóba rúgta. J.-O. A Kinizsi közvetlen védelme továbbra is nagy munkában volt, mert a csatárok nem zavarták a két dunaújvárosi fedezetet, ■ ők jobbnál-jobb labdákkal töm­ték a csatárokat Tallósi került gólhelyzetbe, de szögletre sze­relték, majd Jagodíes veszé­lyeztette a kaposvári kaput A 28. pereben a kitűnően játszó Balogh egy összecsapásnál meg­sérült két percig ápolták. A hazai rohamok nem szünetel­tek, szálltak a lövések, de gól nem esett SZÜNET UTÁN a Kinizsi játszott széllel hát­ban, de ez sem segített. A 7. percben újabb gólt lölt a Ko­hász. Egy szöglet,rúgás után a szabadon hagyott Andriska ta­lált a hálóba. 2:0. Három perc múlva Magasházi végzett húsz méterről szabadrúgást. A sor­fal mögött rosszul helyezkedő űri csak nézte, hogy a gyenge lövés nyomán hogyan hullik a labda a hálóba. 3:0. Válaszul Stadler próbálkozott, de Zugé­ber vetődéssel mentett, majd Jezeri szögletét húzta le biz­tosan. A dunaújvárosiak len­dületét nem törte meg a Kini­zsi erőtlen támadása. A lé­percben Andriska szabadrúgá­sa után űri kezéről vágódott a labda a kapu jobb sarkába. 4:0. A hazaiak fékeztek, s jó ideig nem történt más, mint hogy Ügeti beletalpalt Zaagba, Szűcs pedig nagy gólhelyzetben a kapu mellé lőtt. Már-már úgy látszott, hogy marad az eredmény, amikor a 43. perc­ben Andriska beadásából újabb gól született. Balogh készült fejelni, űri azonban teljesen fölöslegesen beleütött a labdá­ba, s az a hálóba pattant. 5.-0. A mérkőzés elején úgy lát­szott, hogy a Kinizsi szoros eredményt fog elérni Dunaúj­városban. A második félidő­ben azonban megváltozott a já­ték képe. Főleg kapushibákból adódott, de hozzájárult egy­két lélek nélkül játszó Kinizsi­játékos rossz teljesítménye is, hogy a valósnál nagyobb ará­nyú vereséget szenvedett a csa­pat. Ez a mérkőzés újra fel­színre hozta a csapatban rejlő gyenge, megbízhatatlan ponto­kat és nagyon időszerűvé teszi a kisebb tudású, de a sportkö­rért 90 percig szívvel-lélekkel küzdő játékosok figyelembe- 'vételét Jók: Tallósi, Magasházi, Tö­rök, Andriska, ill. Balogh, Bí­ró, Gergely. M. P. Pécsi csapatok állnak ax élen ax NB Ill-ltan NB III-as csapataink közül a K. Honvéd győzelmével is­mét felzárkózott az élmezőny­lWáysaáakben is vagy még egyet akartak igazítani a labdán, vagy a tömegbe adták. Így tett Pal­kovics I. is. alti pedig már az ötös az NB n. további EREDMÉNYEI Székesfehérvár—Budafok 3:0, PVSK—Kőbányai Lombik 3:1, EVTK—Szállítók l:l, ayőrl MÁV DAC—Magyaróvár 3:1, Budai Spartacus—Oroszlány 2:3, BVSC—Csepel-Autó 3:0, Csepel—Zalaegerszeg 3«. Az NB H. nyugati csoportjának állása: 8 6 1 1 20:4 13 2. Csepel 8 6 11 13:4 13 3. BVSC 8 8 2 1 15:10 12 4. Szállítók 8 5 13 12:7 11 5. Dunaújváros 8 3 3 2 16:12 9 6. Győri MÁV 8 3 3 2 10:9 9 7. Magyaróvár 8 2 4 2 13:» 8 8. EVTK 8 2 4 3 10:9 8 9. Budai Spartacus 8 3 2 3 9:9 8 I«. Oroszlány 8 15 2 16:15 7 11. Zalaegerszeg 8 2 2 4 13:17 6 12—13. Budafok 8 2 2 4 4:8 6 12—13. PVSK 8 2 2 4 6:12 6 14. Caepél-Autó 8 2 1 5 8:14 5 15. K. Lombik 8 2 1 5 7:17 5 16. K. Kinizsi 8 - 2 « 6:31 3 höz. A honvédeknek ezúttalj sarkán járt. A 26. percben Búzás sem jött ki a lépés, érezhető, hogy a csapatban több van, mint amennyit nyújtott. A sió­fokiak szerencsétlen körülmé­nyek között elszenvedett nagy­mányoki vereségükkel a táblá­zat alsó régióiba csúsztak, de olyan tömör a mezőny, hogy egy győzelemmel helyekkel rukkolhatnak följebb. Az élen három pécsi csapat tartózkodik, köztük az újonc Pécsszabolcsi Bányász. Meglepetés a fordu­lóban nem aleadt. K. Honvéd—Nagykanizsai Dózsa 2:1 (1:0) Kaposvár, 3200 néző. V: Kiéber. Honvéd: Bogyai — Bárány, Ta­mási, I.éber — Lang, Gál — Ve- verán, Tulok, Palkó vies H., Pallto- Vles I., szűcs. Edző: Radnál Ist­ván. Nk. Dózsa: Németh — Kő­halmi, Tóth, Certán — Endrei, Sállal — Búzás, Markotán, Szigeti, Markó, Hegyi. Edző: Csönget Pál. A Dózsa támadott kezdetben, vi­szont a Honvéd első lefutása már gólt hozott. Veverán ügyesen átment a vé­dőkön, középre gurított, és Palkovlcs I. a sarokba lőtt. 1:0. Nagy Iramban folytatódott a já­ték. Mindkét részről akadtak szellemes megoldások. A 10. perc­ben Hegyi csavart labdája a kapu­fa felső éléről vágódott vissza. Két pere múlva Iámét Veverán tá­lalt középre kitűnő labdát, de azt Palkovica I. a kimozduló kapus­ba, majd Tulok az üres kapu mel­lé lőtte. Az eddigi hullámzó játék után a Honvéd került fölénybe. A 30. percben Veverán nagy lövését szögletre mentette Németh, szöglet után Szűcs a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki: két lépésről kapu fölé durrant»«. A másik ol­dalon Szigeti és Buzáa lövése szállt el a kapu fölött. Azután újra Hon­véd-helyzet adódott, palkovlcs II. már csak a földön fekvő kapussal állt szemben, de idegességében él- labdát. SZÜNET UTÁN észrevehetően lanyhult az iram és romlott a játék. Rengeteg volt a roesz átadás, valóban egymás hi­bájából éltek a Játékosok. A Hon­véd csatárainál »kísértett a múlt«: alig lőttek kapura és a legjobb kézzel tette maga elé a labdát., a partjelző is elnézte, de átadásából Markotán jó helyzetben az oldal­hálóba lőtt. A 32. percben a ka­posvári csatársor ismét »eladta« a labdát. Sallai meredeken hossza» szök­tette Markotánt, Tamási csak kísérte a kitörő csatárt, aki Bogyalt is kicselezve lőtt s há- , lóba. iá. A gól megmozgatta mindkét csa­patot, s nagy harc indult a pályán. A hajrában a Honvéd bizonyult jobbnak. Palkovlcs ii. és Lang he­lyet cserélt, s ez hasznosnak bizo­nyult. A 37. percben Lang kiugratta Palkovlcs I-et, ő okosán meg­várta, amíg Horváth kiindul ka­pujából, s azután gurított mel­lette a sarokba. 2:1. Az utolsó percekben Szűcs futott el, nagy előnye is volt, de nem mert kapura húzni, végül Lang nagy lövése jelentette az utolsó eseményt. A körülbelül egyforma képességű ellenfelek mérkőzése érdekesnek ígérkezett. Mindkét csapat nagy lendülettel támadott, olykor szép akciókat láthatott a közönség. A Honvéd veszélyeztetett többet, sok helyzete is adódott, a kapu előtt azonban a csatárok ezúttal sem voltak eléggé energikusak a befe­jezésben. A körülményes játék eredményezte, hogy a második fél­időben — amikor különben esett a játék színvonala — kétessé vált a mérkőzés kimenetele, és végül Is szoros eredmény született. A hely­zetek alapján a kaposvári csapat könnyen nagyobb arányú győzel­met Is arathatott volna. Jók: Bá­rány, Léber, Lang, Veverán, Pal- kovles I.. Hl. Kőhalmi, Tóth, Mar­kotán, Hegyi. Mayor Oéza Nagymányoki Bányász—Siófok 3:2 (1:2) Nagymányok, SO# néző. V: Kris­tóf. Nagymányok: Khlaz — Gebauer, Komáromi, Fucker — Hlrscffinann, Molnár — Teleld, Becze, Szabó, Wéber, Wuáchíng. Edző: palatí­nusa János. Siófok: Istvánét — Farkas, Nagy, Horváth — Pneaz- tegi, Oyőrfl — Németh, Czlrákl, Papp, Fehér, szabó. Edző: Fi­scher Sándor, Változatos játék után a 12. percben szögletet ért el a hazai csapat. A K. Dózsa nyerte a megyei rangadót Sok sportszerűtlenség történt a xxisárnapi fordulóban A megyei bajnokság kapoe- vári rangadóján a K. Dózsa győzött. Az utolsó percekig döntetlenre állt a KMTE elleni mérkőzés, akkor egy fölösleges szabálytalanság eldöntötte a találkozó sorsát. A másik rang­adón kemény küzdelemben a Taszári Honvéd szerzett ve­zetést és még korántsem volt lefutva a mérkőzés, amikor a barcsiak feladták és levonul­tak a pályáról azzal az indok­kal, hogy megy a vonatuk. Ta­lán csak nem a barcsi szüreti mulatság kedvéért követték el ez* a sportszerűtlenséget? Meglepetésre a csurgóiak igen jó játékkal lelépték a Vörös Lobogót, ugyanígy tettek a most már jó középcsapat ran­got kivívó lábodiak a K. Épí­tőkkel. Az élen Nagyatád he­lyet cserélt a harmadik he­lyen álló K. H. Vasutassal. A sereghajtók közül csak a Ba- latonlelle tudott győzni. Gyé­kényes még mindig nem szer­zett pontot. Szomorú jelenség, hogy sok mérkőzésről jelentet­tek durva játékot, és több kiál­lítás is történt. LABOD—K. ÉPÍTŐK 1:3 (»:#> Lábod, 500 néző. V: Huber. Bá­bod: Hornai — Szokolies, Kiss, Mi- hóka — Knczka, Varga — Balogh, Hordóst, Kovács, Molnár, Ilosfal. Edző: Kanizsai Gyula. Építők: Szentes — Bába, László, Bévárdi — Várvízi, Horváth — Jezernlczkl, Nagy, Balogh, Rab, Deltneseff. Ed­ző: Várvízi Károly. A hazai együt­tes az első félidőben szép, ötletes játékkal és öt góllal lepte meg a vendégeket. A kaposvári játékosok a második félidőben sokat dur- váskodtak, közülük Lászlót a «0. percben kiállította a Játékvezető. G: Molnár 3, Kovács, Balogh, Koez- ka, Horváth, 111. Jezernlczkl, Nagy. Jók: Mihóka, Koczka, Balogh. Ko­vára, Molnár, 111. Bévárdi, Jezer­nlczkl, Bab. Boamai Gyula CSÜRGŐ—K. V. LOBOGJ *r# 12:3) Csurgó, 3M néző. Ti Kovára Gr- Csurgó: Gyaja — Pécseit, Hottó H„ Hottó L — Bausz. Füzes — Vörös, Sótonyl, Rostás, Sebők, Nagy. Ed­zői Bolla József. Lobogó: Mészá­ros — Nagy, Kiás, Borda — Za- eommer, Szabó — Lukára, Zsohár, Végit, Műdig, Gergő. Edző: Hor­váth Béla. Jó lraunú, közepes szín­vonalú mérkőzésen a kezdeti ki­egyenlített játék után fokozatosan feljött a hazai csapat, és megér­demelten győzött. A Lobogó játé­kosai néha sportszerűtlen maga­tartásukkal »tűntek kl«. A durva Játék eredményeként előbb Vörös, majd Rostás sérült meg és hagyta el a pályát. G: Vörös, Nagy 2—2, Sebők. Jók: Hottó II., Nagy, Sebök, Vörös, ill. Zacommer, Kiss, Nagy. Haln.ay Árpád A Pécsi Cementáruipari V. egy betonelemgy óriásban gyakorlattal rendelkező általános vagy építész­mérnököt vagy építésztechnikust üzemvezetői munkakörben alkalmaz dombóvári tele­pén. Alkalmazás esetén 2 szobás lakást biztosítunk. Jelentkezés önéletrajzzal és erkölcsi bizonyítvánnyal a vállalat személyzeti vezetőjénél, Pécs, Siklósi u. 10. (39897 TASZARJ HONVED—BARCS 1:0 (1:0) félbeszakadt Taazár, 300 néző. V: Kéczol. Ta- szár: Szobonya — BogyUla, Beiké, Radács — Fekete, Szörádl — Ma­gyar, Farkas, Vándor!, Kovács, HAdlnger. Edzői Jobban Ferenc. Barcs: jobbágy — Papp, Sinkó, Tuba — Zslbrek, Krapecz — Ró­zsavölgyi, Berda, Turóezi, Mayer, Marton. Edző: Szővárl György, A vendégek már az első percekben feltűnően Idegesen kezdték a Já­tékot és túl keményen akarták el­lensúlyozni a hazaiak fölényét. En­nek következménye volt, hogy Fe­kete arcát úgy megrúgták — bár Itt szándékosság nem történt —, hogy a 43. perctől harcképtelenné vált. A második félidő 18. percében a Játékvezető Zsibroket sorozatos durvaságok miatt kiállította. A 30. percben a barcsi csapat súlyos sportszerűtlenséget követett •!, mert a vénát Indulására való hi­vatkozással levonult a pátyáról. O: Vándort. Jók: Beiké, Farka*, Kovács, HL Rózsavölgyi, Turóezi. Vadas Tibor MARCALI MEDOSZ— K. KINIZSI H. 3:1 (1:0> Maróan, 4M néző. V: Domb- povszky. Marcali: Törtsök w Ta- káes, Settler, Barcs — Jakab, Be­nő — varga, Király, Hosszú, Far­kas, Mólnár. Edző: Bősz Adám. Ki­nizsi n.: Szűcs — Nyakas, Simon, Hegedűs — Bognár, Csönge — Bor­zas, Bíró n., Takács, Bíró ül., Fű­zi. Edző: Várad! Lajos. A vendé­gek támadásai vezették be a játé­kot, azután a hazaiak következ­tek. Szünet után is a marcali csa­pat maradt fölényben, és ez gólok­ban 1« megmutatkozott. Az ered­mény híven tükrözi a játék képét. G: Király 2, Farkas, 111. Borzas. Jók: Takács. Bene, Farkas, 111. Nyakas, Borzas, Takáes. Kálmán Sándor NAGYATÁD—GYÉKÉNYES 1:0 (1:0) Gyékényes, 40o néző. V: Szilváéi. Nagyatád: Horváth — Vojkovics, Simon H,, Lukács — Vucsklcs, Ta­más — Makkos, Szabő, Izsák, Si­mon TI., Posta. Edző: .Bicsáki Sán­dor. Gyékényes: Mészáros — Ger- gelies, Máté, Aradi — Horváth I., Gerencsér I. — Gerencsér XI., Ivan­attes. Horváti! EH., Horváth rí., Boraira. Edző: Róka Lajos. Az első félidőben Simon IL megsérült, s ettől kezdve Atéd esek tíz ember­rel Játsrsott. A gyókényoslok voltak fölényben, de gólt rúgni nem tud­tak. G: Poéta. Jók: Vojkovics, Vucsklcs, Porta, 11L Máté, Horváth L, Gerencsér L Kiss József BALATONLELLE-* K. H- VASUTAS fa (tí) Belatonieuo, aao néző. V: Narai. B.-lcUe: Kriska — Prtrus, Őréért, Klndlor — Szabő, varga i. — So­mogyi, Zslgmc-nd, Szűcs, Cser, Szántó. Edző: Lugosi Ernő. K. H- V aj utaz: illés — Tihanyi, Nagy, Miseta — Horváth, Molnár — Kür­tői, Németh D.. Jónás, Németh I., Laid. Edző: Tőko János. A hazaiak jó Játékkal biztosan győzték le a táblázat előkelő helyén áUó Vas­utsat. A nagyobb gólarányú győ­zelmet a jól védő ülés akadályoz­ta meg. O: Somogyi, Szabó, ill. Németh I. Jók: Potrua, Szabó, Var« ga L, Cser, Szántó, ill. liléé, Nagy, Horváth. Hajas Gyula K. DÓZSA—KMTE 3:1 (1:1) Kaposvár, 4M néző. V: Bácskai. Dózsa: Molnár II. — Hartmann, Cslma, BaU — Nagyréti, Kecske­méti — Nlncsevics, Bódis, Veve­rán, Farkas, Molnár III, Edző: Zá- borszki Jenő. KMTE: Kovács I. — Kovács ll„ Szabó, Kovára IV. — Vajda, Vigh — Laki, Zimenyi, Pammer, Zsoldos, Nagy. Edző: Eg­res László. Mindkét csapat Idege­sen kezdett. Bár az MTE támadott többet, mégis a Dózsa szerezte meg a vezetést. A második félidő 43. percében ltl-es állásnál Kovács I. kézzel elhúzta Molnár III. lábát, s az ezért megítélt büntetőből a K. Dózsa megszerezte a vezetést, majd egy perc múlva egy gyors góllal beálUtotta a végeredményt. G: Veverán 2 (egyet ll-esböl). Mol­nár III., ill. Zsoldos. Jók: Báli, Nagyrét!, ill. Kovács II., Vajda, Bar tus Gyuláné MARCALI HONVÉD— SOMOGYSZOB 4:« (2:0) Somogyszob, 506 néző. V: Feny­vesi. Somogyszob: Barbina — Pál­fl, Bálint, Németh — Kiss, Szalai — Palotai, Hosszú, Szűcs, Dombi, Takács. Edző: Selmeczi István. Marcali: lszak — Óbort, Potó, Visz- meg — Maczenauor, Markovira — Pulik, Horváth, Palaeskó, Petrtna, Szűcs. Edző: Borsfái Géza. Köz»- poz színvonalú mérkőzésen a ven­dégcsapat ötletesebb Játékával megérdemeltlen nyert. Az első fél­idő 30. percében Szűcsöt (M. Hon­véd) utánrúgásért kiállították. G: Palaeskó 2, Petrtna, Horváth. Jók: a Marcali Honvéd védelme, Pa lass­ító, Horváth. Ul. Pálfl, Kiss, szá­lai, Palotai, Rózsavölgyi Hérán A megyei bajnokság állása: 1. Taszári Honvéd 8 7*­37:7 16 2. K. Dózsa 7 5 2 ­24:6 12 3. Nagyatád 7 S - 2 15:7 10 4. K. H. Vasutas 8 5-3 13:14 10 5. M. Honvéd 7 4 12 10:6 9 6. Lábod 8 4 13 18:13 9 7. Csurgó 7 4-3 24:13 8 8. M. MEDOSZ 7 4-3 16:13 8 9. KMTE 7 3 2 3 15:13 8 10. K. V. Lobogó 7 3 13 12:15 7 11. Barcs 8 13 4 8:11 5 12. Balatoniéi!© 8 2 15 10:24 5 13. Somogyszob 7 115 7:14 3 14. K. Építők 8 1-7 11:29 2 15. Gyékényes 8 - - 8 4:33­K. Kinizsi n. 8 2-6 17:24 4 A félbeszakadt mérkőzést a pályán elért ménnyel számítottuk be. A beívelt szögletből Becze ver zetéahez juttatta a mányekl csapatot. 1:0. Ezután a siófokiak vették át a Já* ték irányítását, *5 nemsokára meg­született a kiegyenlítés, A 20. percben Ozirákt lefutotta a nagymányoki védelmet és a bálóba lőtt. 1:1. A 26. percben a hazai védők csak szabálytalanság árán tudták fel­tartani a 19-oson belül a rohamozó siófoki csatárokat. A megítélt 11-eat Fehér értéke­sítette. 1:2. Ezután túl kemény, helyenként durva játékba kezdett a manyotti csapat. A 32. percben Molnár le­ütötte Pappot, aid a félidő vegéig már nem is tért vissza a pályá­ra. SZÜNET UTÁN Papp újra elfoglalta helyét a csa­társorban. A 13. percbe» IVusching 13 mé­teres lövése a meglepett Ist­ván« mellett a hálóba Jutott 2:2. öt perc múlva pedig Wé­ber ártatlannak látszó fejese került a siófoki kapuba, 3:2, Az eddigi szabálytalnságokkal tar­kított mérkőzés teljesen eldurvult. Jobbára csak birkózás folyt a pá­lyán. A 30. percben Wébert és ilor- váthot a játékvezető kiállította. A 33. percben Nagyot ütötték sze­men, és a aió/oki középhátvéd végleg elhagyta a játékteret. A hát­ralevő Időben a nagymányokiak kihagytak egy li-est. Közepes színvonalú mérkőzése« meg nem érdemelt vereséget szen­vedett a siófoki csapat. A tartalé­kos, felforgatott összeállítású Sió­fok még így U jobbnak bizonyult a mányokl csapatnál. Sajnos a gyenge játékvetető teljesen kien­gedte kezéből a mérkőzést, és a dulakodásban a hazaiak bizonyul­tak jobbaknak. Jók: Komáromi, Molnár, Wéber, 111. Nagy, Horváth, Dr. Üjvári István EZ TÖRTÉNT MÉG AZ NB IH-BAN PBTC—Székesfehérvári MÁV 2:8, Nagyk. Bányász—Mohács 3:0, Bajai Építők—Péesszabolcs 1:1, Pécsi Bányász—Dombóvár 8:0, Szekszárdi Petőfi—Kiskunhalas 1% Kaloosa—Szekszárdi Dózsa 3:3. A bajnokság állása az NB rn-bazit 1. PBTC 7 8-1 24:10 12 s. p. Bányász 7 4 2 1 12:5 10 3. Péraszabolcs 7 3 3 1 12:8 9 4. K. Honvéd 7 3 2 2 33:6 8 5. Székesfehérvár 7 3 2 2 8:6 8 «. S*. Petőfi 7333 19:13 8 7. Bajai Építők 6 2 3 1 6:9 7 8. Kiskunhalas 7 3 13 7:6 7 9. Nk. Bányász 7 2 2 3 13:11 6 19. Kalocsa 7 14 3 16:35 6 11. Nk. Dózsa 6 2 13 9:8 5 13. Nagymányok 7 2 14 10:14 5 13. Siófok 6 13 2 9:12 5 14. Sz. Dózsa 7 2 14 13:17 5 15. Mohács 7 12 4 5:14 4 16. Dombóvár 6 114 6:14 3 Kijelölték a labdarúflóválogatott-keret tagjait Hétfőn délelőtt Baróti Lajos szö­vetségi kapitány « jugoszláv© k el­leni közelgő válogatott mérkőzé­sekkel kapcsolatban megbeszélést tartott az NB 1-es edzőkkel. Az értekezleten, kijelölték a vá­logatott kereteik tagjait. A-keret: gzentmi hályl, Mátrai, Mészöly, Sárosi, Solymosi, Sipos, Kotász, Göröcs, Albert, Machos, Fenyvesi dr. B-keret: Cselényi, Géléi, Szabó, Kürtösi, Szepesi, Pereesi, Palotai, Molnár II., Nógrádi, Csernai, Ko­moré, Szimcsák I., Nemes. Utánpótlás-kenet: Szarka, Lanez- kor, Gellér, Sándor, Kiss (Győr), Nagy (MTK), Laczkó (Tatabánya), Soós (Komló), Karába, Pém, Men- czel, Laczkó (MTK), Kalmár (Cse­pel), Tóth Z. Géléi, sóvári, Rákosi, Tlchy, — A totó 12 találatot szelvénye: xx2111x2x2x2. A négy darab ÍZ találat©» szelvény­re egyenként 73 360 forintot, a $85 db 11 találatogra egyenként 1032,50 Taszár—Barcs ; forintot, a 3492 db 10 találtosra ered- egyenként 118,75 forintot fizetnek. (MTI) Az É M. Baraoyd megyei Állami Építőipari Vállalata azonnali belépéssel alkalmaz kubikoiok«!. jiÜitihu Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. PÉCS. Rákóczi u, >6. (39801)

Next

/
Oldalképek
Tartalom