Somogyi Néplap, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-28 / 200. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1962. augusztus 28. SPORT Továbbra is a BVSC vezet az NB ii-ben A K. Kinizsi értékes döntetlenje Győrben A negyemk forduló mérkőzéseit játszották a labdarúgó NB II. csapatai. Ez Is bővelkedett izgalmakban és váratlan eredményekben. A Budapesti VSC — az egyetlen pontveszteség nélküli csapat — nagy küzdelem után nyert Budafokon, ezzel továbbra is megőrizte vezető helyét. Megszerezte első pontját a Csepel-Autó, s ezzel elkerült az utolsó helyről, s oda a Székesfehérváron súlyos vereséget szenvedett PVSK került.. A K. Kinizsi értékes döntetlennel tért haza Győrből. Nem játszott ugyan jól a kaposvári csapat, de küzdeni tudásból kitűnőre vizsgázott, s ennek az eredménye az egy pont. A bajnoki táblázat — mint idény elején lenni szokott — most is Jelentősen megváltozott. Valószínűnek látszik, hogy a BVSC mellett az idén is ott lesz az elsőségért folyó harcban a Székesfehérvár, a Csepel és nem kis meglepetésre talán még a Szállítók csapata is. "finden eddiginél ádázabbnak mutatkozik a kiesés elkerüléséért folyó harc már most, a bajnokság kezdetén Is. K. Kinizsi-Győri MÁV DAC 0:0 Győr, *000 néző. V: Radó. Kinizsi: Őri — Balogh, Zaag, Gergely — Szigeti, Pálfalvai — Tóth, Bíró, Kovács, Herbei, Szűcs. Edző: Varga György. Győr: Botló — Dőld, Csabai, Bári — Egyházi, Németh — Kúti, Sulyok, Túrái, Faj- kusz, Sárosi. Edző: Kovács Imre. Kölcsönös tapogatózás után a hazai közönségtől buzdított győri csapat vezette az első támadást, s a 6. percben Kúti a kapu mellé lőtt. Nem sokkal később válaszként a kaposváriak támadtak veszélyesen. A győri védők csak szabálytalanul tudták fenntartani Her- belt, a kaposvári játékos 22 méteres szabadrúgása alig kerülte el a kaput. Negyedóra elteltével határozott fölényt harcolt ki a hazai együttes. A Kinizsi-védelem nagy munkában volt, s a 17. percben Gergely csak a gólvonalról tudta menteni Faj- kusz lövését. Aztán Orl percei következtek. Egymás után remek védésekkel bizonyította képességét. A 39. percben Sárosi labdáját a jobb felső sarokból tolta szögletre Oá. Ebben az Időszakban a kaposváriak közül egy Ízben Szűcs próbálkozott messziről lövéssel. Az irányzók azonban rossz volt. A 40 percben Németh harmincméteres bombája zúdult a jobb felső s rokra, őrt azonban ismét szögletre hárított. A 43. percben gőlt lőttek a győriek, a Játékvezető azonban les címén nem adta meg. Zúgott, morajlott a nézőtér. SZÜNET UTÁN fergeteges támadásba lendült a győri csapat. A Kinizsi harminc percen át alig Jutott túl a félvonalon. Állandóan a kaposvári 16-os tájékán folyt a játék, s a győri csatárok, valamint a két előrehúzódó, nagy lövőferejü fedezet. Egyházi és Németh ostrom alatt tartották örl kapuját. A kaposvári kapuvédönek azonban egyszerűen nem lehetett gólt lőni. A távoli lövéseket éppúgy, mint a két-három méterről küldött labdákat biztosan öklözte vagy fogta. A 31. percben kísérletezett először támadással a kaposvári együttes. A Tóth—Szűcs adogatás már-már sikerrel kecsegtetett, de ez a labda Is fölé szállt. Az utolsó tíz percben ismét beszorult a most már .eredmény tartására berendezkedett kaposvári csapat, s az eredmény nem Is változott. Pedig olykor még a győri hátvédek Is lőttek kapura. A* első negyedóra elteltével még nem lehetett látni, hogy a két közepes képességű csapat találkozóján melyik együttes kerül ki győztesként. Amikor aztán a hazaiak tartós fölényt harcoltak ki, mindenki azt várta, hogy az Ötletesen és jói kombináló győri csatárok előbb-utóbb feltörik a Kinizsi védelmét. Nem ez történt. Elsősorban azért nem, mert a kaposvári védelem nemcsak területet védett nagyszerűen, hanem a legveszélyesebb győri csatárokat Is kikapcsolta a Játékból. Elsősorban S4- rosit. aztán Kutlt Is. A győriek erre fedezeteiket Igyekeztek helyzetbe hozni. A távoli lövéseket azonban az elemében levő örl hol könnyűszerrel, hol pedig bravúrral ártalmatlanná tette. Ezért nem esett gól a kétszer negyvenöt perc alatt. Pedig a pálya, ahogy mondani szokták, fölbillent. A kilencven percből legalább hetven percen át a kaposvári térfélen, sőt a Kinizsi-kapu közelében fojyt a Játék. A határtalan lelkesedéssel küzdő, s mindjobban összeforró kaposváriak ennek ellenére nem érdemtelenül jutottak az egs'ik bajnoki pont birtokába. A Kinizsiből őri a csapat és a mezőny legjobbjának bizonyult. A hátvédhármas tagjai önmagukat múlták felül, elsősorban Gergely remekelt. Szigeti mindvégig hasznos tagja volt a csapatnak. Pál- falval negyedóra után melegedett Játékba, ettől kezdve végig hibátlanul Játszott, s ami kellemes meglepetés, egyáltalán nem volt durva. A támadósor tagjai védekező feladatot láttak el, ebbén Herbei és Bíró Jeleskedett. A győri csapat legjobbjai Dőld. F.gyházl, Németh és Sárosi voltak. Radó játékvezető határozottan bíráskodott, lényeges hibát nem követett el. Kovács Sándor AZ NB n. TOVÁBBI EREDMÉNYEI Dunaújváros—EVTK í:2. Szállítók—K. Lombik 1:0, Mosonmagyaróvár—ZTE 2:1, BVSC—Budafok 2:1, Székesfehérvár—PVSK 5«, Csepel-Autó—Oroszlány 3:2. Az NB n. bajnokság állása: 1. BVSC 4 4 9:3 8 2. Székesfehérvár 4 3 111:1 7 3. Csepel 4 3-1 6:2 6 4. Szá Ültök 4 3-1 7:4 6 5. EVTK 4 135:3 5 6. Mosonmagyaróvár 4 135:4 5 7. B. Spartacus 4 2-2 3:2 4 8—9. Budafok 4 12 1 3:3 4 8—9. Győr 4 12 1 5:5 4 10. Zalaegerszeg 4 112 6:7 3 ll. Dunaújváros 4 112 4:6 3 12. Oroszlány 4-31 5:9 3 IS. K. Kinizsi 4-22 4:8 2 14. K. Lombik 4 1 - 3 3:7 2 15. Csepei-Autó 4-13 3:8 1 16. PVSK 4-13 1:8 1 HÍREK AUGUSZTUS 28 Kedd Ágoston i Időjárás Várható időjárás kedd estig: felhősebb idő. Főként nyugaton és északon többfelé eső. Élénkülő nyugati szél. A fölmelegedés gyengébb lesz. Várható legmagasabb hőmérséklet 21—25 fok között. — Hetenként 500—600 rántani való csirkét értékesít a helybeli piacon a marcali Vörös Csillag Tsz. Halálos baleset Peter Järhmann müncheni lakos Siófokon gyorshajtás következtében, elgázolta Szeretni Ferenc budapesti lakost. Szenémi a helyszínen meghalt. Peter Järhmannt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. — A SZOVJETUNIÓ MÜ SZAKI FEJLETTSEGÉRŐL 21 előadást tartanak az ősszel megyénkben az MSZBT aktívái. — Több mint 400 üdül6-be- utalojegyet osztottak szét a negyedik negyedévre a megye szakszervezeti bizottságai között A legtöbb beutalót a MEDOSZ kapja. — Községfejlesztési alapból épített két buszvárót a so- mogyacsai tanács: az egyiket a községben, a másikat Ge- „rézdpuszíón. A 20 000 forintos költséggel épülő buszvárók mielőbbi átadását társadalmi munkával segítik a község lakói. Új zenekarvezetők A Somogy megyei Vendéglátó Vállalat vezetősége úgy döntött, hogy új erőkkel frissíti ' föl a zeneitarokat, mert nem egy helyen már megszokottá, unalmassá vált a muzsika, nem tudtak a zenészek újat produkálni. Ilyen cserére kerül sor a Belvárosi Étteremben és az Ipar Vendéglőben. A Belvárosi Étterem népi zenekarát ezentúl a fiatal, tehetséges Horváth Ferenc nagyatádi prímás vezeti, az Ipar Vendéglő zenekarának élére a fonyódi Balogh János kerül. — Baiatonleilén kiránduláson vettek részt.*-- vasárnap a toponári Petőfi Termelőszövetkezet tagjai. A szövetkezeti gazdákat öt különbusz szállította a Balaton.-pa.rtra. Az útiköltséget a szociális és kulturális alapból fedezte a tsz. — A SZOMBATHELYI FONODÁBA LÁTOGATNAK EL szeptember 8-án a Kaposvári Textilmüvek műszaki dolgozói és a gyár kiváló újítói. A fonodán kívül megtekintik még a szövődét, majd tapasztalatcsere-értekezleten vitatják meg a látottakat a Szombathelyi Fonoda műszaki gárdájával. — Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk a tanároknak, diákoknak és mindazoknak, akik felejthetetlen kislányunk, Kovács Rözsika temetésén részt vettek, és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (66526) — A kaposvári Kállai Éva Leány- kollégium vezetősége felhívj» növendékeit, hogy csak szeptember 2-án jöjjenek be az intézetbe. (66501) liiűueLŐDés ü Ili SZÓRftMOZÁS VÖRÖS CSILLA* FILMSZÍNHÁZ A MILADY BOSSZÜJA. 14 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. (Augusztus 29-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ DARÁZSFÉSZEK. 10 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (Augusztus 29-ig.) DÓZSA KERTMOZI: SUHOG A PÄLCA. Előadás kezdete 8 órakor. BARTÓK BÉLA KERTMOZI KATONAZENE. Előadás kezdete 8 órakor. BfiLMONI ^OZIK MŰSORA Augusztus 28-án: BÁLÁI ONBOGLAR Túl fiatal a szerelemre. (Angol film.) BALATONFÖLDVAR Fedett kert: Kísértetkastély Spes- sartban. (Nyugatnémet film.) BALATONFENYVES Llliomfi. (Magyar film.) BALATONLELLE Park: Túl fiatal a szerelemre. (Angol film.) Fedett kert: A nagyváros örömei. (Francia film.) BALATONSZARSZO Mai lányok. (Szovjet film.) BALATONS ZEMES Amerika egy francia szemé (Francia film.) FONYOD Kert: Aki átmegy a falon. (Nyugatnémet film.) Terem: Szerelmi levelezés. (Román film.) SIÓFOK Kert: Carmen Jones. (Amerikái film.) Terem: vadállatok a fedélzeten. (Szovjet film.) zamardi Kert: Hófehérke és a 7 törpe. (Amerikai film.) A Ka Honvéd a délnyugati 1XB Hl. élén izgalmakban bővelkedett a délnyugati NB III. harmadik fordulója. Az éllovasok mind győzelmet arattak, ezért továbbra is négy csapat áll vereség nélkül (egy-egy pontveszteséggel) a bajnoki táblázat élén. A sort a Kaposvári Honvéd kitűnő együttese vezeti. A Honvéd-labdarúgók ez alkalommal is nagyszerűen játszottak, s Imponáló győzelmet arattak. A mindjobban eggyé kovácsolódó csapat méltán szolgált rá egyre népesebb szurkolótáborának elismerésére. A Siófoki Bányász erejéből nem futotta bravúrra. Igaz, hogy a pécsszabolcsl súlyos vereségben közrejátszott az is, hogy Papp Gyula a mérkőzés elején megsérült, s ettől kezdve a siófokiak csak 10 emberrel Játszottak. Most már csak egy pont nélküli csapat áll a táblázaton, a Szekszárdi Dózsa. K. Honvéd—Sz. Dózsa 5:0 (2:0) Kaposvár, 2000 néző. V: Széki. K. Honvéd: Bogyai — Bárány, Tamási, Léber — Simon, Gál — Veverán, Németh, Tulok, Palko- vlcs l„ Szűcs. Edző: Radnai István. Szekszárd: Szlávi esek — Tamási, Tárnok, Bencze — Káésányl, Kucsera — Dósai, Májnál. Kormos, Unyaöczky, Novak. Edző: Kemény Tibor. Az eliső perctől kezdve hullámzó játék folyt a pályán, tartós fölényt egyik csapat sem tudott kiharcolni. Tamási lövésszerű' hazaadása okozott először izgalmat, majd Majnai lövése kerülte el a sarkot. A Honvéd támadásai a 19. percben hoztak eredményt. Veve- rán harcolt ki szögletet, a beívelt labdát Tulok fejelte a hálóba, 1:0. Három perc múlva Veverán az ötösön állva a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki. A 27. percben Tamási és Léber egymást zavarták, a labda Dósai elé került, lövése azonban elakadt a ktvetődő Bo- gyaiban. Esemenydús, élvezetes volt a játék, szünet nélkül, felváltva gördültek a támadások. A 37. percben a gyors és szellemesen kombináló Honvéd-csatárok parádés akciója befejezéséül Veverán sarokkal tette a labdát a lyukra futó Palkovles elé, 6 még a kiinduló kapust Is becsapva gurított a hálóba. 5:0. A második félidőt két gyórs hazai gól vezette be. A 2. percben Palkovles átívelt labdáját Szfles fejelte a hálóba, égy perc múlva pedig Tulok éles beadását lőtte be a balszélső, 4:0. A két gyors akciónál Szlavicsek nem is mozdulhatott a labda után. A szekszárdiakat nem törte le a négy gól,- lelkesen harcoltak, de támadásaikat a szerencse sem kísérte. Dósai fe- Jese a felső kapufáról pattant vlsz- Sza. maid amikor a fekvő Bogyáí fölött közelről ismét kapura iveit. Újra csak .a felső léc mentett. A másik oldalon Veverán lőtt jó helyzetben két ízben is kapu mellé. Az utolsó húsz percben vesztett széoségéből a játék, valamit lanyhult az iram, s leginkább a két — A tótő lí találatot szelvényé: X1121XXXI»X2. A 12 találatot szelvényekre egyenként 39 687,30 forintot, a n talála- tösakra. 1076,25 forintot, a 10 tnlála- tosakra 127,50 forintot fizetnék. 16-os között pattogott a labda. Már úgy látszott, hogy marad az eredmény, amikor a 40. percben a sok -kísérletezés« után Veverán mégiscsak betalált a hálóba, 6:0. A szurkolók, akik egyre nagyobb számban kiváncsiak a Honvéd játékára, ezúttal Is elégedetten távoztak mérkőzés után. A végig sportszerű találkozón élénk Iramú, változatos, helyenként ötletes Játékot láthattak — mindkét csapat részéről. Ugyanis a Szekszárdi Dózsa az 5:0 ellenére egy percig sem játszott alárendelt szerepet. Amíg azonban a vendégek csatársora a kapu előtt legtöbbször elakadt a jó Honvéd-védelemben, a hazai csatárok korszerű támadójátékkal .húzták szét az ellenfél védelmét, s használták let az azon keletkezett réseket. Jók: Tamást, Gál, Tulok. Palko- vlez I., Szűcs, 111. Tárnok, Bencze, Dósai, Kormos. Mayer Géza Pécsszabolcs—Siófok 4:1 (1:0) Péesszabolos, 1000 néző. V: Both. P. Bányász: Szolga — Kővár, Rózsa I„ Kesztyűs — Nádé, WeLsz II. — Hallna, Mazil, Koch, Antal, Bérces! It. Edző: Magyar László. Siófok: istvándi — Háti. Fehér, Balogh — Peresztegl, Győrfl — ÉgyedA Németh, Tóth, Szabó, Papp. Edző: Fischer Sándor. A két csapat virágcsokorral köszöntötte egymást, mivel ez volt első hivatalos találkozójuk. Kellemetlen esemény zavarta meg a 10. percben a siófoki sorokat. Papp egy összecsapásnál megsérült, bokája egy pillanat alatt bedagadt, s Csak fél óra múlva' tért vissza a pályára, de ezután is csak statisztált. A 15. percben bűntető rúgásból Koch vezetést szerzett a Bányász csapatának, 1:0. Siófok nem adta fel, néha lendületesen támadott, az első félidőben azonban nem változott az eredmény. Szünet után a hazaiak lendültek bele, a 8. percben azonban a siófokiaknak sikerült Szabó révén egyenlíteniük, 1:1. Nem tartott sokáig a siófokiak öröme, mert Koch már á következő percben Háti hibájából Istvándi kapujába lőtt, 2:1. A Siófok elkeseredetten küzdött az egyenlítésért. Előbb Szabó, aztán Egyed n. és Németh előtt nyílt volna alkalom erre, a csatárok azonban hibáztak. A hajrában Slöfok visszaesett, a hazaiaknak viszont minden sikerült. A 37. percben Mazil lőtt gólt, 3:1. Egy perccel a befejezés előtt Halina beállította a végeredményt, 4:1. Alacsony színvonalú játékot hozott a két csapat találkozója. AZ volt a döntő, hogy a hazai együttes határtalan lelkesedéssel játszott, á Siófokiakból pedig hiányzott az a tűz, amely korábban jellemzője volt e gárdának. Jók: Rótta I., Nádé, Mázli, ül Fehér, Győrfl. Dr. Újvári István EZ TÖRTÉNT MÉG AZ NB III-BAN PBTC—Kalocsa 8:1, Dombóvár—Sz. Petőfi 1:1, Nk. Bányász—-P. Bányász 0:0, Mohács—Nagymányok 2:1, Nk. Dózsa—Kiskunhalas 1:0, Bajai Építők—Székesfehérvár 0:0. Az NB Hl. állása: l. K. Honvéd 2. P. Bányász 3. sz. Petőfi 4. Pécsszabolcs 5. Pécsi BTC 6. Baja 7. Kiskunhalas 8. Nk. Bányász 9. Mohács 10. Nk. Dózsa 11. Székesfehérvár lí. Dombóvár 13. Nagymányok 14. siófok 15. Kalocsa 18. Sz. Dózsa 3 2 1 - 10:2 5 3 2 1 - 4:1 5 3 2 1 - 7:3 5 3 2 1 - 9:4 5 3 2-1 13:4 4 2 1 i - 1:0 3 3 111 3:3 3 3 1 1 í 4:5 3 3 111 2:4 3 2 1-1 2:3 2 3-21 1:2 2 2-11 3:3 1 3 -'l 2 4:7 1 2- 11 3:6 1 3- 12 6:16 1 ró II, 3 - - 3 2:9 Továbbra is Taszár vezet a megyei bajnokságban A Marcali Honvéd Kaposváron legyőzte a KMTE-t! Teljes forduló volt a megyei labdarúgó-bajnokságban Is. A legváratlanabb eredményt a Marcali Honvéd lelkes labdarúgói szolgál' látták. Az M. Honvéd Kaposváron legyőzte a teljesen szétesett KMTE-t. A Kaposvári vörös Lobogó Is tartja jó formáját, s Gyékényesen aratott imponáló győzelmet. Tovább tart a K. Építők válsága. A tavalyi jó középcsapat Építők csak árnyéka önmagának. A negyedik forduló után még mindig nem szerzett pontot a csapat éppúgy, mint a most felkerült Gyékényes! VSK. Tudósítóink az alábblakhan számolnak be a megyei bajnokság negyedik fordulójának mérkőzései föl: MARCALI HONVÉD—KMTE 1:0 (1:0) Kaposvár, 200 néző. V: Molnár II. M. Honvéd: Iszak — Imre, Po tó, Viszmeg — Maczenauer, Obert — Pataki, Horváth, Szűcs, Petrina, Butik. Edző: Borsfái Géza. KMTE: Kovács I. — Kovács II., Deák, Vajda — Zimonyi, Vlgh — Laki I., Németh, Szabó A., Nagy A., Földi. Edző: Egres László. Az MTE csapatából hiányzott a beteg Zsoldos, Pammert pedig fegyelmi okokból mellőzte Egres edző. A tartalékos MTE-vel szemben a mindvégig nagy becsvággyal játszó, helyenként Jó játékot nyújtó marcali csapat megérdemelten győzött Szűcs góljával. Jók: Pataki, a mezőny legjobbja, Potó, Petrina, 111. Deák. Nagyatád—k. kinizsi h. 6:3 (5:2) Nagyatád, 300 néző. V: Bessenyei. Nagyatád: Kuruez — Kriva- rics, -Simon ti., Vojkovics — Vucs- kies, Tamás — Németh, Szabó H-, Izsák, Simon I„ Posta. Edző: Bi- esáki Sándor. K. Kinizsi II.: Szűcs — Kiss, Csönge, Hegedűs — Bognár, Gulyás — Borzas, Takács, Bíró II., Stadler, Németh, Edző: Váram Lajos. Érdekes első félidő után unalmas második következett. G: Posta (3), Izsák (2), Vucs- kíes, ill. Bíró II. (2), Stadler. Jók: Simon Ht., Posta, ill. Csönge, BlHórváth Miklós A Honvéd került az NB I. táblázat élére Ferencváros a sereghajtók közt A labdarúgó NB I. negyedik fordulójában megtört a -győri varázs«. AZ eddig vezető Győri Vasas ÉTö 4:2 arányú vereséget szenvedett Tarjádban. Ezzel a táblázat élére a Budapesti Honvéd került annak ellenére, hogy a honvédek ebben a fordulóban esek döntetlenre vitték. Meglepetés, hogy négy forduló után a Ferencváros csapata Szombathellyel holtversenyben a táblázat utolsö helyére került. Eredmények: MTK—Bp. Honvéd 2:2, Pécs—Dorog 2:1, szeged—Szombathely 1:0, Vasas—Ferencváros 2:0, Salgótarján—Győr 4:2, Tatabánya—Komló 3:0. CSURGÓ—BARCS 3:0 (1:0) Csurgó, 300 néző. V: Zsoldos. Csurgó: Gyaja — Péczeli, Hottó II., Hottó I. — Bausz, Sebők — Vörös, Füzes, Rostás, Sótonyl, Nagy. Edző: Bollá József. Barcs: Gaál — Berda, Bednyák, Krapecz — Slnkó, Otartics — Rózsavölgyi, Zsibrek, Turóezi, Marton, Mayer. Edző: Sző vári György. Jó iramú, időnként kemény mérkőzés, amelyen a végig fölényben játszó hazai csapat megérdemelten nyert. G: Nagy, Rostás, Füzes (H-esből). Jók: Péczeli, Hottó II., Sebők, Ul. Gaál, Berda, Turőczl. Halmai Árpád K. H. VASUTAS— SOMOGYSZOB 1:0 (0:0) Nagyatád, 700 néző. V: Kovács Gy. A somogyszobl pálya betiltása miatt Nagyatádon került sor a mérkőzésre. K. H. Vasutas: Illés — Küttel, Nagy, Mlseta — Jónás, Horváth — Tárnán, Németh Il.i Csepregi, Németh I., Mike. Edző: Tőke János. Somogyszob: Barbina — Simon, Bálint, Németh — Kiss, Szálai — Szűcs, Palotai, Gffbölös, Dombi, Takács. Edző: Seímeezi Látván. A vendégcsapat némi szerencsével jutott a két bajnoki pont birtokába az .eléggé csapkodó mérkőzésen. A 65. percben Németh l-et a játékvezető utánrúgSsért kiállította. G: Csepregi. Rózsavölgyi István MARCALI MEDOSZ— BALATONLELLE 2:0 (0:0) Marcali, 600 néző. V: Kosaras. M. MEDOSZ: Törzsök — Hosszú, Jakab, settler-— Kórt, Pimpauer — Németh, Ihász, Hajdú, Szántó, Farkas. Edző: Bősz Adam, nala- tonlelle: Markovics — Gféczí, Szabó, Molnár — Kindler, varga — Baluka, zsigmond. Jablonka, Cser, Petrus. Edző: Papp Gyula, Kezdetben a vendégek Voltak a többet támadók, szünet után azonban kialakult a hazai fölény, s a -két gól mellett még három kapufát is rúgtak a marca'i csatárok, a 65. percben Németh megsérült, kórházba szállították. G: HoS-zú. Szántö. Jők: Törzsök, Settler, Kosi, ill. Greezl, Baiuka, Cser. Kálmán Sándor K. V. LOBOGO—GYÉKÉNYES 4:0 (3:0) Gyékényes, 30o néző. V: Csizi. Vörös Lobogó: Mészáros — Nagy, Kiss, Borda — perreg, szabó — ZSöhár, Vééh. Lukács, kácommer, Gergő. Edző: Horváth Béla, Gyékényes: Tóth — rvánesies I., Horváth L, Aradi — tvánesics II., Gelencsér 1. — Baráti, Molnár, Gelencsér II,, Horváth II., Boésics. Edző; Róka Lajos, a minden-részében lobb, kulturáltabban játszó Vörös Lobogó Ilyen arányban 18 megérdemelten győzött. G: Lukács (2), Végh, Gergő. K. DÓZSA—K. ÉPÍTŐK 4:0 (2:0) Kaposvár, 400 néző. V: szigetvári. Dözsa: Molnár II. — Szereez, Csima, Haftmann — Kecskeméti, Nagyrétj — szigeti, Farkas, Veverán, Molnár I., Molnár Hl. Edző: Záborszky Jenő. Építők: Szentes — Csekk, Horváth. Pápa — Nagy II., Bévárdl — Balogh II„ Nagy I.. Kánál, Rab, Deák, Edző: Várvízi Károly. A mérsékelt teljesítményt nyújtó K. Dózsa Is könnyen győzött az erőtlenül, szétesően Játszó Építők ellenében. G: Veverán (3), Molnár I. TASZAR—LABOD 3:1 (lrtl) Bábod, 600 néző. V: Náral. Taszár: Szobonya — Bagyila, Belkö, Magyar — Szórádl, Fekete II. — Erdei, Farkas, Vándort, Kovács, Hádinger. Edző: Jobban Ferenc. Lábod: Hornai — Balogh, Mihóka, Szokolles — Kovács, Varga — Prokli, Keszi Koczka, Ilosfai, Molnár. EdSő: Kanizsai Gyula. A lá- bodt csapatból ez alkalommal hiányzott a lelkesedés, és a kulturáltabban futballozó Taszár ilyen arányban is megérdemelten nyert. G: Vándort (2), Kovács, 111. Molnár. Jók: Belkó, Fekete II., Erdei, Vándort, Ul. Kovács. Bosznal Gyula A megyei bajnokság 1. Taszár 2. ' K. Dózsa 3. K. V. Lobe gő 4. M. MEDOSZ 5. K. H. Vasutas 6. Nagyatád 7. Csurgö 6. Lábod 9. M. llonvép 10. KMTE 11. Barcs 12. somogyszob^ 13. Balatonlelle 14. K. Építők 16. Gyékényes K. Kinizsi H. állása: 4'- - 17 3 1-1« 3 - - 8 3 - 1 10 3-1 7 2 - 1 10 2 - 2 14 2-2 2 - 1 1 1 1 - 11- 1 3 -13- - 4- - 4 1-37 :6 8 .4 7 :7 :3 :4 :i0 2 :? 1 :16 1 :I6 - Ü3_- ÍU 2 ÚSZÁS Befejeződött az Idei üsző Eurőp*- bajnokság, amely .oly rosszul kezdődött-, de aztán jól Végződött a magyarok szamara. A* egri Katona 1300 méterén Eurdpa-bajnök lett, a magyar vízilabda válogatott megvédte feurópa-bajftökságát. Sommal'Mißlm Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. FőíZCrkesstö: WIRTH LATOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10. 15-1L Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Látinka S. u. 2, Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉPLAP LAPKIADÓ VALLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, es nem adunk vissza. Terjeszti: . Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és pOstiskézbesítoknéL Előfizetési díj égy hónapra ti Ft Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latmka S. u. 6.