Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-29 / 176. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1962. július 88t >álátoni Az apró hajók behúzzák vitorláikat, a víz elveszti sma- rágdszíhét. Este fél nyolc van, elnéptelenedik a part. Mostan­tól a szórakozóhelyek felé fordul a figyelem. Oda, ahol fel­hangzik a táncolni akaróknak a dzsessz és a csöndesen mu­latni kívánóknak a népi rnyzsika. Siófoktól Balaionszent- györgy felé indul velünk a gépkocsi, hogy elvegyüljünk — ha rövid időre is — a nemrég megnyílt szórakozóhelyek vendégei között. * Új szórakozóhelyek J, Villák közt kanyargó föld­úton haladva nem könnyű ______ megtalálni a t ó és a vasútvonal közé épített új étterftiet, a Hableányt, amely július 8-án nyitott. A nem ép­pen szem előtt levő hatalmas zenés szórakozóhelyet azonban — a kör alakú építmény falai üvegből készültek — már az első nap fölfedezték és meg­kedvelték az emberek. A bala- tonszéplaki Hableány iránt megnyilvánuló szimpátia nem lánkad. Szívesen jönnék ide a környékbeli SZOT-üdülők véndégei, a község lakói, még a siófokiak sem restellik a fá­radságot. Ezen az estén is cso­portosan érkeznek az emberek. Közelünkben négytagú család ÜL A hatvan év körüli mama talpig feketében, ahogy »ülik«. A fiatalok, úgy látszik, a ké­nyelmet becsülik többre. Az idős hölgy veje atlétatrikóba öltözött. Könnyű blúz, rövid nadrág a gyerekek öltözéke. Nem zavartatják magukat, és igazaik van. A vendégek leg­többjén könnyű nyári ruha, és látni való, hogy ez illik legin­kább éhhez a csupa üvegfalú étteremhez. Kényelem, termé­szetes fesztelenség. Ha körül­tekint a vendég, úgy érzi ma­gát, mintha kint pihenne a zöld fák alatt. Főként a fiatalság kedvelt tál álkozóhelye ez a modem ét­terem. A kiszolgálás gyors, ud­varias. Akárcsak az étterem építészeti stílusa, új, fiatal a felszolgáló gárda is. Egyetemis­ták, akik dolgoznak a nyáron. Mikor a vacsoravendégek tá­voznak, a zenekar szalonzené­ről átvált tánczenére. Babai Árpád, a zenekar vezetője és a zenekar ugyanolyan szolidan, kulturáltan szolgáltatja a tánc­muzsikát is, mint az imént a Suppé-, Line ke-, L^hár-nyitá- nyokat, a hangulatos Zerkovitz- dalokat. Kint a kerthelyiség­ben és itt bent is kezdődik a tánc — éjfélig. Nakler Ambrus, a Hableány Étterem vezetője, aki a kör­nyéken már sok szórakozóhe­lyet irányított, jóleső érzéssel néz körül. Miközben kellemes szórakozást kíván vendégeik­nek, arra gondol, hogy jó len­ne, ha mind több volna már a Hableányhoz hasonló szórako­zóhely. ....----------- Megvalljuk. m i is inkább csak a szak­emberek út­baigazítása nyomán találtunk rá a sötét es­tében a szőlők, gabonatáblák között a július elején megnyi­tott kőröshegyi Flekkencsárdá- ra. Hogy érdemes időt szánni erre a kirándulásra és eljönni ide, az a kitűnő kőröshegyi bor és a flekken mellett eddig még mindig igazolódott. Erről val­lott Rafael Márta operaénekes­nő, Heinz TLeipig, Siegfried Mende, és még ki tudná sorol­ni hányán. Lapozgatunk a dí­szes kötésű vendégkönyvben. Dicséret dicséret után. Egy pesti újságíró kollégánk így nyilat­kozik: »A flekken és a pom­pás kőröshegyi mellett a csár­da festői környezete az idei makrancos nyár legmaradan­dóbb emléke * Nem kételkedünk. De meg­lepő hogy 9 óra tájban csak mutatóban van néhány vendeg. Joszt Alajos, a csárda Buda­pestről jött vezetője azzal nyugtat meg, hogy fél óra múl­va foglaltak lesznek az aszta­lok. Úgymond, ma is beszélt külföldi csoportok veze­tőivel. Ezek biztosan meg is érkeznek. Negyedórát sem vá­runk, és megjelenik az első gépkocsi, maid utána a máso­dik, harmadik, negyedik. Mint­egy bizonyítva, hogy elkél az esti kirándulóhely a déli olda­lon is. De hogy mindig legye­nek vendégek — mondja a csárda vezetőie —, ahhoz az, kell, hogy felhívjuk a vendé­gek, az üdülők figyelmét a Flekkencsárdára. Amikor ide jöttem, azt mondta néhány szakember, hogy nem ke 4 ; ro- paganda, a jó bornak r.'m kell cégér. Hogy nem volt igazuk, azt bizonyítja a következő eset is. Az első napon bent jártam Földváron. Pesti ismerősök kérdezték, tudom-e, merre van a kőröshegyi Flekkencsárda. Oda Szeretnének menni, de nem tudják, merre van. Gyer­tek csak, mondtam nekik. Én vagyok a vezetője. Lám, a jó bornak is csak kell cégér. Kivált, ha azt a jó bort Kőröshegy termi, s kivált, ha azt új szórakozóhelyen adják a vendégnek. Ezt erősítik az itt sűrűn megforduló kőröshegyiek is. Az öreg Frányó István arra hívta fel a figyelmet, hogy nyit­hatna előbb is a csárda, akkor a kora délutáni órákban erre kószáló külföldiek, akik bor­kóstolóba jönnek Kőröshegyre, nem csavarognák be a falut, ha út négynél előbb is tárt ajtók fogadnák a vendéget. Sőt ió lenne, ha a borokon kívül hű­sítőket is tartanának a gépko­csivezetőkre való tekintettel. Azt mondja még az öreg Frá­nyó, hogy a falubeliek néha ugyancsak felmordulnak amiatt, hogy nem szolgálják ki őket, ha munkaruhában van­nak. Lehet, hogy így van. De ebben az esetben nem lehet­nek a kőröshegyiek haragtar­tók ... A gyalog­szerrel ország­vándorló köl­tő, Csokonai Vitéz Mihály 1798. június havában a szán­tód! csárda falai között írta »A tihanyi echóhoz« című versét. Járt itt Pálóczi-Horváth Ádám is, és ki tudná felsorolni, hogy akár csak kultúrtörténetünk nagyjai közül még kik és mi­kor fordultak meg a szántódi Révcsárda ősének falai között. Azért mondjuk, hogy ősének, mert az ezernyolcszázas évek elején építették újjá klasszici- záló stílusban azt az épületcso­portot, amely ma nemcsak mű­emlékünk, hanem hangulatos szórakozóhelyünk is. Megfigyeltük, hogy valahány belépő elolvassa a főépület be­járatának falába illesztett em­léktáblákat, aztán fürkészve néz körül a bolthajtásos étte­remben. Mi is így léptünk be. Mi is kerestük azt az ablakot, amelyen át Tihany felé tekin­tett egykor Vitéz. Szeretnénk tudni, hol állt az a durván ácsolt asztal, amelynek görcsös lapján kigyöngyöztek a serce- gő lúdtoll alól ezek a sorok: Öh, Tihanynak riadó leánya, Szállj ki szent hegyed közül... A késő délutáni órákban már jártunk itt, de akkor alig ta­láltunk vendégeket. A szintén nemrég nyitott Révcsárda iga­zi élete este kezdődik, amikor csalogatóan hangzanak el Csé­csi Horváth Lajos népi zene­karának vonói alól az első népdalok. Nem csodálkozunk, hogy az udvaron sorakozó asztaloknak alig akad gazdájuk. Mesébe il­lően óriási szúnyogok invázió­ját kell itt elviselni. A táma­dással dacolok így vélekednek egyik asztalnál: — Ezek a szár­nyas vadak a szúnyogirtó vegy­szerektől híztak ekkorákra! Üres az asztalokat sorakoz­tató valamikori kocsibeálló is, amely az udvar közepén áll, akárcsak régen. Míg a főépület­ben a vacsorázok, a zenével dalolgatók töltik kedvüket és idejüket, lent, az ódon pincék­re emlékeztető borkóstolóban fogynak a gyertyák, és fogy a kőröshegyi, a domoszlói, a vil­lányi bor. A jótékony félho­mályban is látni, hogy kipirul­nak az arcok. Halk énekszó, nevetés »vizsgáztatja« a boro­kat. Kitűnőre. Messze van még az éjfél, a hangulat pezseg, elégedettek a vendégek. Persze ez nem jelen­ti azt, hogy a sok pénzen re­Balaton, gyönyörű szép Balaton! konstruált, műemíeket képvi­selő Révcsátda máris beváltot­ta a hozzáfűzött reményeket. A kül- és belföldi idegenforga­lomra joggal számot tartó csár­dát ma még kevesen látogat­ják, s ez érthető is. Kilenckor megy az utolsó kompjárat Ti­hanyba. A Szántódpuszta felé elterelt 7-es műűttól messze esik a csárda. Még fölfedezés­re vár ez a kedves és romanti­kus hely. Ahol... (nos, nem akar ez panaszkönyvi bejegy­zés lenni, csupán figyelmezte­tés) ma még korántsem fogadja olyan előzékenység, friss kiszol­gálás a vendéget, mint ahol az imént jártunk, Kőröshegyen. Pedig a személyzet harminckét főből áll. Még azt is meg kell jegyezni, hogy a kitűnő népi zenekarnak fölösleges opera­részleteket és tánczenét játsza­nia. Itt, ezek között a falak kö­zött groteszkül hat a népi ze­nekari előadásban elhangzó Ci­gánykórus és a többi közked­velt operarészlet. Mi vonzza ide a közönséget? A jó zene, a borok mellett fő­ként a halételek, amelyekből gazdag választékkal szolgál a korszerűen fölszereit konyha. Mint a vendégek közül sokan, mi is így búcsúztunk: — Eljö­vünk máskor is, mert itt révbe jut a jókedv! Jókora hir­detmény áll a 67-es és a 7-es műút balaton- lellei torkola­tánál. Még reggel bámultuk meg. Hova csalogatja, hívogat­ja az üdülővendégeket, utaso­kat ez a színes betűs, szokatlan méretű meghívó? Hova hívná, csalogatná máshova, mint a nemrég megnyílt Becsali Csár­dába, ahol Sallay Misi nótaköl­tő zenekara muzsikál? Valaki a rádióból és hangle­mezekről ismert szerző és prí­más neve alá rúzzsal (ebből nem nehéz kitalálni, hogy nő volt az illető és itt üdülő né­met vendég) azt írta araszos betűkkel: »Sallay, wunderbar! Becsali, wunderschön!« Megnéztük, meghallgattuk magunk is, igazat írt-e az el­ragadtatott »kritika« szerzője. Hosszan parkolnak az au­tók. Valami nyolc-tíz. Ottho­nos fények. Csakugyan becsa­logatnak. A Balatoníelle köz­pontjától kissé távol, Szemes felé eső csárda az országúkra néz. Ez a magyarázata annak, hogy egymást követik a ven­dégek, a csoportok. Érkeznek és indulnak az autók. Persze akad, aki az apostolok lován jön. A helybeliek, az üdülők kellemesnek tartják az esti sétát. Sok külföldi vendég for­dul meg itt. No, távolról sem a tüsszentésre ingerlő halász­lé végett. Éppen ma utazott el az a kedves csehszlovák há­zaspár, aki háromhetes üdü­lés után sem ment többre a magyar nyelvvel, mint az első napokban. Még akkor tanul­ták meg ezt: — Récsali turoscsuza. Olyan varázsszavak lettek ezek a jókedv előcsalagatásá- hoz, mint a tárulj szezám. Nem volt olyan este, amikor itt ne lettek volna. Hol ket­tesben, hol pedig csoportosan. Csehek, lengyelek, németek, bolgárok, magyarok kedvelték meg igen hamar a Becsalit, amely — úgy látszik — hiába esik ki Balatoníelle belső for­galmából, mert aki szép he­lyen kíván szórakozni, az nem sajnálja a fáradságot, kirándul ide. Ma éppen Anna-bál van a Vörös Csillagban. Nyitáskor még azt hitték a csárda fel­szolgálói, vezetője, hogy nem lesz itt egy teremtett léiéit sem, mert az Anna«báloknak hagyományuk van a Balaton partján, a Becsalinak pedig még nincsenek hagyományai Csak a prímás, Sallay Misi bizakodott, és neki lett igaza. Ide találtak a csábítóbb szó. rakozási lehetőségeknek hátat fordítók. Ki tudja, ma este há- nyadszorra hangzik már fel a Balaton című, kellemes meló- diájú dal. Kérik a vendégek, együtt éneklik a zenekar tag­jaival. Ha nehezen is, ha nem éppen zengzetes magyarsággal is, de a külföldi vendégek is megtanulták, és elvitték ma­gukkal haza. Néhány röpke negyedóra, és el kell ismerni, hogy az a mo­solyra fakasztó rúzsos felirat a hirdetményen igazat mon­dott. Itt csak jól érezheti ma­gát a vendég, mert minden együtt van, ami a kultúrált szórakozáshoz kell: udvarias a kiszolgálás, kitűnő a konyha, és a zenekar! Sallay Mihály és zenész kollégái értenek hoz­zá, mint kéül a léckerítésen túlra tessékelni a rossz ked­vet, az esetleges bánkódást. Sőt! A szomszédos asztalnál két fiú és leány ült Előbb egymástól messze, az asztal körül elhelyezkedve. Néhány­szor körülállták őket a zené­szek, a piros meOlényes brá­csás, kontrás és a bőgős, a kék mellényt viselő Sallay Mi­hállyal. Addig muzsikáltak, addig, mígnem szorosan egy­más mellé nem sodródtak a fiatalok. Mióta itt vagyunk, negyed- szerre hangzik fél a Balaton­ról szó(ló_ Sallay-nóta, amelyet talán már otthon dúdol maga elé az, aki kiegészítette a Be­csali Csárda hirdetményét az­zal, hogy Sallay muzsikája csodálatos, a csárda pedig el­ragadóan kedves. Nem Nem vári siker kell-e nagyobb beru­házás ahhoz, hogy jól érez­zék magukat az emberek a fonyódi Gyöngy­halászban? — kérdezték né­melyek aggódva, amikor a BIB segítségével a Somogy megyei Vendéglátóipari Vál­lalat a Gyöngyhalász Étterem teraszát üvegfallal záratta körül, hogy zenés szórakozó­helyet létesítsen. Jól érzik-e magukat az emberek az új táncos szórakozóhelyen? Ám alig néhány héttel a megnyitás után a Gyöngyha­lász esti forgalma túlszárnyal­ta szinte az összes környékbe­li szórakozóhely forgalmát. Még éjfélkor is — amikor már a Lellén túli neves tán­coshelyek elnéptelenedtek —, javában »áll a bál«. Főként fiatal üdülők táncolnak itt. Mi történt, hiszen Fonyód mindig a legkorábban elcsen­desülő üdülőhelyek közé tar­tozott. Rátfai József, a Gyöngyhalász leleményes ve­zetője is mindössze annyit tud mondani, hogy a terasz sikere várakozáson felüli, ezért a jö­vőben érdemes lesz foglalkoz­ni a bővítés gondolatával. Érthető, hogy megkedvelték az üdülők a Gyöngyhalászt, hiszen kellemes környezetben, a vízparton van. Ez kölcsönzi neki azt a sajátos varázst, amelyet elsősorban keresnek az üdülővendégek. Óriási összegekkel kell szó­rakozóhelyeket építeni? Drága berendezéssel kell megtömni őket? Nem! Másról vall. a Gyöngyhalász, a Balaton-part egyik legszerényebb, de for­galmas szórakozóhelye! Elmúlt már éjfél. Csak most van egy kis csönd, nyuga­lom. Néhány óra múlva azonban minden kezdődik elölről Űj arcok jelennek meg a szórakozóhelyeken, új kezek írják be a vendégkönyvbe: »Jól éreztük magunkat/« Új párok kerekednek táncra a zene ritmusára. Nem unatkoznak majd azok, akik előző este is itt szórakoztak ezeken a he­lyeken? Igaz, itt szórakoztak. De hol van már a tegnap? László L—Szegedi N. TÍZ ÉV TÁVLATÁBÓL — Pontosan emlékszem a dátumra, hiszen életem egyik fordulópontja volt 1952. no­vember 9-e. S ahogy aláirtani, rögtön brigádvezető lettem — és rá hat hétre elnök. Újságot könyvet mindig szerettem ol­vasni, mert — de ezt csak ma­gunk között mondom — titkon arról álmodoztam valaha hogy újságíró leszek. . . Mégis, mikor elnök lettem, bizony jó­formán azt sem tudtam, hogy mi az a munkaegység... Akkoriban Nagyatádra érte­kezletre még gyalog vagy köl- csönkerékpárral mentünk. És dolgoztunk. Ma könnyű erről beszélni de ahogy végiggon­dolom ezt a tíz évet, bizony sok küzdelem jutott osztály­részemül. .. Az ezer hold nem nyolc. Iskolába mentem, hogy a 36 család — akik együtt vol­tunk — minél jobb eredmé­nyeket érhessen el. Nagyszerű tagjaink voltak. Emlékszem, a 69 éves Kranics Pista bácsi egy évben 600 egységet telje-; sített. Szegény tavaly meg­halt. Falugyűléseken akkori­ban mindig példaként szok­tam emlegetni. A kint levők, az egyéniek hónapról hónap­ra egyre inkább elismerték munkámat. Mert figyeltek ám bennünket, jobban szem­mel tartották a ml földjein­ket, mint a sajátjukét. És nem volt hiábavaló fáradozásunk, szépen tudtunk fizetni. 1953- tól kezdve mindig 30—40 fo­rint között mozgott a munka­egység. Ha nincs 1956, akkor talán még a barcsi Vörös Csil­lagnál is jobban állunk. Nem is szeretek erről beszélni, mert nagyon fáj, hogy szétment a közösségünk... Az én életemen is meglát­szott, hogy jó szövetkezetünk van. 1953-ban rádiót vettem. Nagy szó volt az akkor falun, még a családom is ellenkezett, hogy miért erre költőm a pénzt. Persze nem sokáig tar­tott a vita; mikor hazavittem és bekapcsoltam, éppen jó ci­gányzene volt. Csak álltunk körülötte és ünnepeltük. .. Aztán vettem kerékpárt ma­gamnak is, meg a feleségem­nek is. Motort is vehettem volna, de nem szerettem, mert veszélyes. Rendbe hozattam a házat kívül-belül, ruházkod- tunk, gyarapodtunk. Az egyé­niek néha összesúgtak: »Ni, ez a Tóth Pista, hogy tollaso- dik...« Szerettem volna, ha ebben a gyarapodásban nem követke­zik be törés. Ezért mikor szét­ment a szövetkezet 1956-ban, mindjárt érdeklődtem, ki haj­landó szakcsoportba jönni. Mire összeszedtem az embere­ket, addigra újra szövetkezet­té lettünk. Raktárosnak tettek meg, azóta is az vagyok. A közelmúltban, már nem is tudom miért, számolgattam. Meglepő eredmény jött ki: 1952-től idáig öt-hatezer egy­séget szereztem, és ezért hoz­závetőlegesen 175 000 forintot kaptam! Ehhez jött még a háztáji, egy kis tenyészmarha, szerződött üsző. ügye, sokat mondanak ezek a számok? Nem is magyarázom már, hogy a termelőszövetkezet mit adott nekem, miért ragaszko­dom hozzá, és miért vagyok boldog, hogy így van. .. Ugye. azt mondtam az előbb, hogy jól emlékszem a dátum­ra, mert életem egyik fontos fordulópontja volt. Hát így van. Küszködtünk, birkóztunk, és hogy úgy mondjam, győz­tünk! Van még tennivalónk, igen sok. én is szeretnék még sokat dolgozni. A tíz év hosz- szú volt, de mégis nagyon rö­vid. Erre akkor döbbenek rá igazán, amikor ránézek a 13 éves nagylányomra, aki akkor, amikor én elindultam, totyo­gó kis apróság volt még... Följegyezte: Vörös Márta Háti iskolatáska .... 25,— Ft-tól 31­Ft-ig Kézi-háti iskolatáska . 56,— 99 126,— 99 Töltőtollak ....................... 1 4,40 99 128,— 99 Golyós írónők............... 10, 50 99 45,­99 Növénygyűjtő............... 18 — Ft Rajztábla takaróval . . 32.70 99 Iskolakörző ....................... 1 1,­Ft-tól 33,— Ft-ig Fa tolltartó....................... 7,50 99 21­99 Uzsonazacskó................... 1 .60 99 4,­99 Minden iskolaszer nagy választékban beszerezhető a földműve*#%övetk4>%eti sxakiizl etekben» (2893)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom