Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-04 / 154. szám

Szerda, 1962. július 4. 5 SOMOGYI NfiPLAF Divatbemutató és magyarnóta-est Görgetegen Óvoda ví% nélküll Nagy érdeklődéssel várta Görgeteg népe a június 24-re meghirdetett divatbemutatót és magyamóta-estet. A lábodi földművesszövetkezet kezdeményezésének mindenki örült a faluban. A délutáni divatbemutató hangulatos és újszerű volt. Nagy sikerét annak is köszönhette, hogy ilyet még nem láttak a görgetegiek. Gyermek- és felnőttruhákat, fürdőruhákat mu­tattak be az egybegyűlteknek. Votl miből kiválasztani a leg­szebbet, legízlésesebbet. A magyamóta-est is szépnek ígérkezett. Az italbolt, ve­zetője sokat fáradozott, hogy minden megfelelő legyen. Saj­nos, kisebb-nagyobb hibák mégis csúsztak a rendezésbe. Mi­vel nem gosdoskodtak elegendő asztalról, nem jutott minden­kinek hely. Bár érdekelte a közönséget a nótaest, Vörös Sári és Bá­lint Sándor. Egy kissé nyomott volt a hangulat. örvendetes, hogy növekszik a község lakóinak az érdek­lődése. Az azonban már nem, hogy az iskolásokat elviszik az ilyen esti rendezvényre. Berkes Sándomé A göllei tanács ta­valy elhatározta, hogy teljesíti a köz­ség lakóinak kíván­ságát: óvodát építtet. A falu minden erejét egyesítette a cél el­éréséért. Ha nehezen is, ha késedelmesen is, de előteremtettük a pénzt az építkezés­hez. Az óvoda elké­szítését a Tatarozó Vállalatra bíztuk. Hogy mennyibe ke­rült a községnek az óvoda? Több, mint egymillió forintba. A község lakói húsz­ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Saját anya­gunk is volt 52 910 fo­rint értékben. A Ta­tarozó Vállalat ja­nuár 4-én értesítette a községet, hogy az épület átvehető. A tanács vezetői és a szakértők a műszaki átvételkor több hi­bát állapítottak meg, s az óvodát nem vették át. Egy ké­sőbbi időpontban új­ra egybegyűltek az érdekeltek, hogy át­vegyék az épületet, ekkor meg azt kellett tapasztalniuk, hogy a kút nem üzemké­pes. Konyha, több mel­lékhelyiség is van az épületben, csak ép­pen víz nincsen. A kút megjavítását már annyiszor ígér­ték, hogy ha ennyi­szer fakadna víz be­lőle, második vízözön borítaná el Göllét. De Török Árpád még mindig nem intézke­dik. Pedig negyven iskolásról, negyven óvodásról és tizen­négy pedagógusról van szó! Kérjük a megyei tanács illeté­keseit, hogy segítse­nek, KOVÁCS ELEK vb-titkár Egy szem cseresznyemag Komlósdon is áruljanak hentesárut! levelező. Ki volt a szemtelen ? Június 26-án betértem a fo- nyódi vasútállomás büféjébe. — Kérek szépen három kiflit — mondtam a kiszolgálónőnek. — Csák öt zsemlénk van... azt pedig nem adhatom oda, mert akkor nem tudom eladni a debrecenit. — Hát ilyen is van? — le­pődtem meg. A forgalmista javaslatára el­kértem a panaszkönyvet. Sok kötéséi utas mérgelődött a napokban, amikor felszállt az autóbuszra. A jegyváltáskor ugyanis kiderült, hogy Bala­tonszárszóra nem 4,70 a vitel­díj, mint eddig, hanem 5 forint 20 fillér. — Ez az új tarifa szerint van — mondta a kalauz. A MÁVAUT kitalálta, hogy Szárszón két megálló van. Az egyik a tanácsháznál, a másik az állomásnál. Az utóbbi 5— 600 méterrel lejjebb van, jo­gos hát az ötven fillér emelés. Ez eddig rendben is volna. Azonban Kötcsén is két meg­— Nem adom oda, mert szemtelenül beszélt a felesé­gemmel. Menjen át az áruház­ba, ott akár öt mázsa kenye­ret is vehet — szólt a vezető. Még meg is fenyegetett: — Majd még találkozunk! Szerintem ilyennek nem sza­badna előfordulnia. Egy éhesen maradt utas. álló van. Az egyik a központ­ban, a másik 5—600 méterrel odébb, a Balatonszárszó felé vezető út elágazásánál. Aki itt száll fel a buszra, az is öt fo­rint húszat fizet a vasútállomá­sig, akárcsak a Kötcse központ­jában felszállók. Kötcsén nem annyi egy mé­ter, mint Balatonszárszón? Ez az, amit a kötcseiek nem érte­nek. Szerintük csak négy fo­rint hetvenet kellene fizetni az elágazótól! Horváth József levelező. Már egészen száraz. Ott van a strand napozójánál, a betonszegély mellett. Aki arra jár, megnézheti. Onnan tudom ilyen biztosan, hogy cseresznyemag, mert néhány nap­pal ezelőtt én tapostam ki véletle­nül egy érett cseresznyéből. Így kezdődött. Másnap ismét kimentem a strandra, s leültem a betonsze­gélyre. S ekkor szemembe ötlött a cseresznyemag. Aztán újra elmentem a fürdőbe. Tusolás után ismét egy kis körutat tettem. Persze a túl vastag szemű sóderral behintett utat messze el­kerültem. Sokáig bámultam a me­dence napról napra sötétedő és sű­rűsödő vizét. Ezután régi ismerő­sömet, a cseresznyemagot keres­tem föl. Még mindig ott volt a be­tonszegély mellett. Szép pirosbar­nára sült a napon. Leültem mellé, és beszélgetni kezdtem vele. Meg­nyugtattam, hogy csak van valaki, akinek az a dolga, hogy őt ne hagyják magára, hogy a meden­cék vizét időnként cseréljék, s hogy homokkal szórják fel az utat. Amikor jól kibeszéltük magunkat, arra gondoltam, hogy az ősszel ha­zaviszem a cseresznyemagot mint nyári emléket. AJTAY LÁSZLÓ erdőmémök A Babócsa és Vidéke Földműves- szövetkezet húsboltja Komlósd, So- mogyaracs, Babócsa és Rinyaújnép lakóit is ellátja. Az érthető, hogy a boltban nagy a zsúfoltság, az viszont nem, hogy kivételez a bolt­vezető. Június 23-án már reggel hat órakor ott voltam a bolt előtt. Ilyenkor már 30—35 ember álldo­gál itt. A boltvezető hat óra után húsz perccel kezdte meg a hús ki­mérését. Egy kiló ' húst akartam venni. Nem kaptam. Az utánam következő babócsaiak igen. Azt mondogatják', hogy a tsz-ta- gok vágjanak baromfit. Ez nem volna helyes. Ha levágjuk a tyú­kokat, nem tudjuk majd teljesí­teni a tojásfelvásárlási tervet. Kü­lönben a község az idén százezer tojást, 270 sertést, 32 hízemarhát ad az államnak. Nem sokan vásárolnak húst a faluban. A Babócsa és Vidéke Föld­művesszövetkezetnek azonban gon­doskodnia kell arról, hogy a Kom- lósdnak járó húst föltétlenül ki­adja. A húsbolt vezetője meg tud­ja állapítani, ki tartozik oda. Hely­telen, hogy ilyen mostohán bánik községünkkel az fmsz. Többen kifogásolják azt is, hogy Komlósdon nem kapható sajt, vaj, hentesáru. Csak igen ritkán talál­hatók meg ezek az áruk a boltban. A földművesszövetkezet központ­jába utazni egy kis vajért vagy hentesáruért nem kifizetődő. KOVÁCS JÓZSEF vb-titkár AZ ILLETÉKES VÁLASZOL Nem megvalósíthatatlan a felsőmocsoládiak kérése Csak igazságosan! LEVELEKBŐL — LEVELEKRŐL Egyik kaposvári olvasónk ar­ról számol be levelében, hogy a Zrínyi és a Sallai utca sarkán levő hátzartási boltban öröm a vásárlás. Az üzletben dolgozó három fiatal kiszolgáló igen udvarias, kedves és előzékeny. * * * Lengyák Péter siófoki olva­sónk egy barátságos mérkőzés­ről tudósította lapunkat. A ba- latonújhelyi labdarúgópályán magyar, cseh és lengyel üdülők mérték össze erejüket. A ma­gyar csapat 5:2 arányban győz­te le a csehek és lengyelek ve­gyes csapatát. A siófoki 1. terü­leti SZOT-üdülők vendégei a mérkőzés izgalmait a Balaton v Cukrászdában pihenték ki. A szurkolók és a labdarúgók mu­zsikaszó mellett elevenítették föl a kellemes délután emlékeit. * * * Takács Lajos gálosfai olva­sónk panaszkodott, hogy a ta­nács és a termelőszövetkezet nem segíti eléggé. A járási ta­nács mezőgazdasági osztálya kö­zölte, hogy a terfnelőszövetke- zet tőle telhetőén segít majd Takács Lajoson. A közeljövő­ben a fáját is haza viteti az er­dőből. Eltartását és gondozását azonban elsősorban gyermekei­nek kell vállalniuk. * * * A nyírni KISZ-szervezet tagjai azt tették szóvá, hogy a köz­ségben nem törődnek eléggé a fiatalokkal. Amikor televízióké­szüléket kapott a falu, a mozit bezárták. A KISZ Siófoki Járá­si Bizottsága közölte, hogy ja­nuár óta nem vetítenek filmet a községben. Azelőtt hetenként egyszer ellátogatott a várdormo- zi a faluba. A televízió megvá­sárlása után annyira csökkent a mozi látogatottsága, hogy nem volt kifizetődő átszállítani a szomszéd faluból a filmet és a gépét. A tanács júniusban meg- hányta-vetette a filmvetítés dol­gát is. Határozata szerint ebben a hónapban már minden pénte­ken lesz mozielőadás. * * * Horváth Lajos homokszent- györgyi olvasónk azért fogott tollat, mert a Zöldmező Terme­lőszövetkezet megvonta tőle a háztáji földet. A járási tanács mezőgazdasági osztálya meg­vizsgálta olvasónk panaszát. Megállapította, hogy Horváth Lajos 800 négyszögöl háztájit ka­pott a tsz-től. A panaszosnak ta­valy 1600 négyszögöl földje volt. Szeretné, ha felesége kü­lön kapna háztájit. Horváthné azonban nem vesz részt a közös munkában, az idén még egy munkaegységet sem szerzett. Horváth Lajos panasza tehát alaptalan. A közgyűlés határo­zatában szereplő 800 négyszögöl területet megkapta, több nem jár neki. * * * Ifjú Antal Ferenc taranyi ol­vasónk elpanaszolta, hogy Do­bos József jogügyi előadó nem engedte meg az útépítőknek, hogy a Baksa Sándor utca 7. számú ház kerti vízcsapjánál kezet mossanak. A vállalatnak itt van a raktára, helytelen, hogy a munkásokat elkergetik a csaptól. Király Ferenc, a Csurgói Járási Tanács vb-elnö- ke válaszában leszögezte: »-Do­bos József megengedte, hogy a munkások használják a csapot. Csak azt kifogásolta — jogosan —, hogy nem tettek alá egy la­vórt, amikor a lábukat mosták. A vállalat dolgozóinak is tekin­tettel kell lenniük Dobos Józse- fékre.« * * * Lichtenberger Ferencné mik­lósi olvasónk azt tette szóvá, hogy a földművesszövetkezet még mindig nem fizette ki szik­vízgépük és négyszáz szódás­üvegük árát. Még használati dí­jat sem kaptak a szövetkezet­től. A MÉSZÖV kereskedelemfej­lesztési osztálya megállapította, hogy a nágocsi földművesszö­vetkezet meg akarta vásárolni Lichtenbergemétől a szikvízgé­pet. A tulajdonos azonban ke­vesellte a Bizományi Áruház árajánlatát. Figyelmeztették az igazgatóság elnökét, hogy a szikvizes üvegek értékét fizes­sék meg a tulajdonosnak. * * * Németh József szöllősgyöröki olvasónk levelét lapunk május 23-i számában közöltük »Mikor javítják meg az ajtómat?-« cím­mel. A panaszra a községi ta­nács a következőket válaszolta: »Megállapodtunk Németh Jó­zseffel, hogy fél évig mentesít­jük a lakbérfizetés alól, az aj­tót ennek fejében saját költsé­gén kell meg javíttatnia.-« * * * Egyik kaposvári olvasónk ar­ról írt, hogy igen örül a Sütő­ipari Vállalat újdonságának. Az áruház előtt a napokban főtt pe­recet árult egy asszonyka. A perectartó ragyogó tiszta volt, a vevők szívesen vásároltak a perecből. Lapunk június 6-i számában »Szerdán is szeretnénk televí­ziót nézni« címmel egy panaszt közöltünk. A felsőmoesoládi le­vélírók azt kifogásolták, hogy nem láthatják szerdánként a televíziót. Egy időben a taka­rítónő egy forintért megenged­te, hogy szerdán is nézzék a műsort. Ezt a járási pártbizott­ság,. megtiltotta. Levélíróink fölvetették: »Jó volna, ha a szerdai közvetítéseket is meg­nézhetnék a felsőmocsoládiak.« A Kaposvári Járási Pártbi­zottság válaszában megállapí­totta, hogy a járásban több pártklub működik. Eddig csak a felsőmocsoládira volt pa­nasz. »A klubok gondnokaival megállapodtunk — írják —. hogy kedden,, csütörtökön, szombaton és vasárnap tartják nyitva a helyiségeket. Arra is felhatalmaztuk a pártszerveze­tek vezetőségét, hogy eltérje­nek ettől a beosztástól, ha in­dokolt. Ha a televízióban szer­dán közérdeklődésre számot tartó műsor van, nyugodtan ki­nyithatják a klubot. A televí­ziót a községfejlesztési alapból vásárolták Felsőmocsoládon, a helyiség fenntartásáról azon­ban a járási pártbizottság gon­doskodik. A klubszabályokat ezért határozzuk meg mi. A gondnokot figyelmeztettük.« Érvényt szerzünk a rendeletnek Csurgói olvasóink azt tették szóvá »Akkor minek a rende­let?« című levelükben, hogy a filmszínház nézőterét az elő­adás megkezdése után valóság­gal elözönlik a későn jövők. A késés ragályos tünet Csurgón, előadásról előadásra ismétlő­dik. A Moziüzemi Vállalat vála­szában megállapította: »A Pe­tőfi Filmszínház pontosain kez­di előadásait. Talán ezért kés­nek el olyan sokan. A későn jövők az I. hely és az erkély közönségéből kerülnek ki. Az előadások alatti járkálást a vállalat korlátozni tudja. A jö­vőben többször ellenőrizzük, hogy javult-e a helyzet. A ké­sőn jövők csak 'a szünet után foglalhatják el helyüket, hogy ne zavarják a közönséget.« Csak az új oltóanyag megérkezése után t folytatjuk az oltást Solymosi Géza, a Kaposvári Já­rási Tanács dolgozója »Miféle ol­tás az ilyen?« címmel írt levelet. Kifogásolta, hogy nem megfelelő oltóanyaggal oltották be gyerme­két a rendelőintézetben. Három­szor vitte el a kislányt, az oltás azonban egyszer sem eredt meg. Amikor érdeklődött, hogy mi az oka ennek, azt a felvilágosítást kapta, hogy nem jó a vaccina. / Dr. Arató László, a rendelőinté­zet igazgató főorvosa a következő tájékoztatást adta a panasszal kap­csolatban: »Az oltást végző intéze­teket és orvosokat az Országos Közegészségügyi Intézet látja el ol­tóanyaggal a KÖJAL-on keresztül. Az idei hímlővaccina gyengébb volt a szokottnál, lényegesen kisebb százalékban eredt meg, mint más­kor. Megállapítottam, hogy az oltó­anyagot megfelelően tárolják a hű­tőszekrényben. így harminc napig hatásos. Az intézet a régi vacciná- val való oltást abbahagyta. Csak akkor folytatja az oltást, ha meg­érkezik az új, erősebb hatású ol­tóanyag. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy százszázalékos eredmény még nem volt az ilyen oltásoknál.« (BOSSZANTÓ APRÓSÁGOKI ^§1 Szerenád és egyéb kellemetlenségek A napi munka után fáradtan dől le az ember az ágyba. S amikor éppen az igazak álmát aludná, néhány részeg Vi­co Torianninak képzeli magát, s úgy üvölti a legújabb slá­gerdalokat, ahogy a torkán kifér. Amikor az egyik csoport elmegy, jön a másik. Nem bírom tovább, felhúzom a re­dőnyt, megkérem őket, hogy egy kicsit halkabban »énekel­jenek«. Erre akkora szitkozódást csapnak, hogy kénytelen vagyok befogni a fülemet. Nem tüdőm, hogy Balatonbog- láron, a Dózsa György utcában máért tűri el a hatóság a sorozatos csendháborítást? Meddig aludjunk még vattával a fülünkben? Feleségem helyett én mentem el bevásárolni. Mindent villámgyorsan elintéztem, előre örültem a nekem kijáró di­cséretnek. Már csak a tejvásárlás volt hátra. Amikor be­léptem a tejboltba, majd hanyatt vágódtam: 30—40 ember taposta egymás lábát odabent. Felpattantam kerékpáromra, s mentem a másik tejboltba. Ugyanaz a kép fogadott. Mit volt rfiit tenni, beálltam a sor végére, hiszen reggelizni csak kell. Nem lehetne a nyári szezonra egy tej csárdát nyitni? A boltok zsúfoltságát így csökkenteni lehetne. Eiter Sándor levelező. Mikor kapjuk meg végre a redőnyöket? A Kaposvár Damjanich utca 24/a és 24/b számú házak tíz évvel ezelőtt épültek. A házkezelőség tavaly megállapí­totta, hogy a régi redőnyök elhasználódtak, egyes ablako­kon már semmi sincs. A házmesterek eddig háromszor írták föl a méreteket. A pontos kimutatások helye ismeretlen. Pe­dig jó volna elökeriteni, s az ígéretet beváltani. Mert nem elég, hogy háromszor megígérték a redőnyök megvásárlá­sát, a lakók azt szeretnék, ha végre meg is kaphatnák őket. A két ház lakói A járókelők testi épségére is gondoljanak! A napokban fejezték be az SZMT-székházzal szemben levő egyik épület tatarozását. Szombaton délelőtt tíz órakor történt a következő eset a Kossuth Lajos utcai munkahe­lyen. Megkezdték az állványzat lebontását. Két munkás az emeletről — anélkül, hogy egy kicsit is figyelt volna — le­dobálta a szerszámokat, deszkákat. Ügy potyogott fentről a kalapács, harapófogó, mint az áldás. A járókelők ijedten ugráltak félre. Két ember figyelmeztette a munkásokat, hogy ez nem lesz így jó, ők azonban fittyet hánytak a fi­gyelmeztetésnek, tovább dobálták a szerszámokat, vasakat. Ezek az épitőmunikások nemcsak a járókelők testi épségét veszélyeztették, hanem a rájuk bízott munkaeszközöket is rongálták! Egy járókelő Q Balatonberényi bosszúságok A nyári szezon megindulása óta megnövekedett Bala- tomberény forgalma is. A hazaiak és a nyaralók, kirándulók az utóbbi napokban egyre többet mérgelődnek. Hogy miért? Még áprilisban fölszedték az általános iskolánál levő vas­úti átjáró kövezetét. Hamarosan ideszállítottak egy beton- tömböt azzal, hogy majd ráteszik az átjáróra. Vártuk, vár­tuk, mikor kerül a betonjárda a helyére, de bizony az még mind a mai napig árván heverész. Szánja már végre rá ma­gát a MÁV, s hozassa rendbe a két hónapja felbontott átjá­rót A másik »műemlék« az Irányi Dániel utca. Az Útépí­tő Vállalat tavaly megkezdte egy pormentes út alapjainak lerakását. Tovább, sajnos, nem is jutott. Az alapot benőtte a gaz, az építkezés szünetel. Ráadásul a földet a járdára szórták, s ott hagyták. Mikor készítik el a pormentes utat? Néhány boszús lakós. Piros Danuvia Sürgősen eladó. Cím: Proics, Pamuk. (710) Eladó olcsón egy szoba-konyha- kamrás házrósz Kaposvár, Április 4. utcában. Cserével beköltözhető. Érdeklődni: Kisfaludy u. 62., Tóth. __________________ (715) S úlyos beteg részére kézi hajtású tolókocsit vennék. Simon Imre, Kaposvár, Kinizsi P. u. 31. (719) Eladó 250-es Csepel príma álla­potban fizetési kedvezménnyel. Kaposvár, Jókai u. 27._________(720) Beköltözhetően eladó szoba- konyhás családi ház mellékhelyi­séggel, 700 n-öl telekkel 40 000-ért. Kolmann, Kutas, Ady E. u. 76. _______________ (717) H ázépítők figyelmébe. Vörös épí­tőkő korlátlan mennyiségben azon­nali szállításra kapható az Uzsai Kőbánya balatonrendesi üzemében. Vagonba rakva 39,90 Ft tonnán­ként. Megrendelhető' a legközeleb­bi TÜZÉP-nél.________________(46404) Fonyód-bélatelepi Sirály Szálló és Étterem használt ajtói, ablakai július hó 5-én csütörtökön de. 10 órakor kerülnek eladásra a hely­színen, TÜZÉP-en keresztül. (42101) Ajtólapot 70xl80-asat bontásból vennék. Ajánlatokat 42097 számra a Magyar Hirdetőbe kérek. (42097) Eladó 3 db 110x180-as, jó állapot­ban levő két szárnyas ablak be­üvegezve. Kaposvár, Sörház u. 13. (42098) E nass; MMM Elcserélném földszinti egyszoba- összkomíortos lakásomat hasonló­ra első emeletig. Az állomási ré­szen előnyben. Cím 42185. számon a Magyar Hirdetőben. (42095) IMÉ—I» önálló bádogos kisiparost vagy ebben a szakmában jártas szak­munkást keres azonnali belépésre szövetkezeti tagnak is Építőipari Ktsz, Barcs, Nagyhíd u. 1. (2820) A Tab és Vidéke Körzeti Földmű­vesszövetkezet tabi műszaki vagy vasboltjába boltvezetőt keres. Fi­zetés kollektív szerint. Jelentkezni személyesen vagy írásban lehet a tabi fmsz ig. elnökénél. Fölvétel esetén útiköltséget térítünk. (2470) Az é. M. 44. sz. Áll. Építőipari Vállalat (Bp., V., Kossuth L. tér 13—15.) budapesti munkahelyekre azonnali belépésre fölvesz kubiko­sokat vegyes munkára. Tanácsiga­zolás és munkaruha szükséges. Munkásszállást biztosítunk. (2826) A Talajjavító Vállalat budapesti építésvezetősége azonnali belépés­re keres mélyépítés kivitelezésében gyakorlott technikusokat változó munkahelyre. írásbeli vagy sze­mélyes jelentkezés az alábbi cí­men: Budapest, V., Alkotmány u. 10., építésvezetőség. (4796) Adminisztráció minden ágában jártas képesített könyvelő — vizs­gával rendelkező — állást változ­tatna azonnal. Ajánlatokat 42096. számra a Magyar Hirdetőbe. (42-096) Pianinót bérelnék Fonyód-Béla­telepen, Bartók Béla u. 80/a. Dr. Deák. (718) HAJASSÄG 62 éves, gazdasági iskolát végzett* 800 Ft nyugdíjjal és 1000 n-öl ház­hellyel rendelkező férfi keres in­telligens házastársat. Leveleket 42102-es számra a Magyar Hirde­tőbe kérek. (42102) Idősebb magányos .nyugdíjas nő ismeretségét keresem, aki idősebb férfi ellátásáról 600 Ft nyugdíjáért gondoskodna. Leveleket »Házasság nincs kizárva« jeligére a kiadóba kérek. (7lf)

Next

/
Oldalképek
Tartalom