Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-25 / 172. szám

Szerda, 1962, július 35. 3 SOMOGYI ijfPbAff Jobban kell támaszkodni a dolgozok kezdeményezéseire Ötéves tervünk irányelvei I szerint a termelés növekedését kétharmad részben a termelé­kenység emelésével kell elérni, megyénkben viszont még fele részben sem segített a terme­lékenység. A Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége az első félévet értékelő ülésén megállapította, hogy nagyrészt helytelen nézetek okozták ezt az eredménytelenséget. Sokfe­lé úgy tartották, hogy a ter­melékenységet csak új gépek üzemibe helyezésével lehet fo­kozni, megfeledkeztek a mun­kaszervezésben, az újításokban, a fejlettebb munkamódszerek­ben rejlő tartalékokról. Ezekre pedig nemcsak lehet, hanem kell is számítani. Az újítások újításokat szülnek, ahol mun­kaszervezési problémákkal fog­lalkoznak, ott újabb, a terme­lést előre lendítő ötletek ve­tődnek fel. Folyamatossá lehet tenni a tartalékok felhaszná­lását, ha rendszeresen foglal­koznak vele, ha az üzem min­den dolgozója szívügyének te­kinti munkája javítását. A műszaki fejlesztést éppen ezért a dolgozók kezdeménye­zésére támaszkodva kell vég­rehajtani. Segíteni kell újító tevékenységüket! Csaknem minden emberben él valami alkotó nyugtalanság, de ez gyakran lelohad, ha segítség helyett értetlenségre talál a műszakiak körében. Pedig a műszakiaknak támogatniuk, sőt szorgalmazniuk kellene az újítók munkáját. Az újítókat nem szabad »kellemetlen-« em­berekként kézélni, el kell is­merni tevékenységük fontossá­gát. Sokfelé a bürokrácia útvesz­tőjében akadnak el a kezde­ményezések. Nem bírálják el idejében a javaslatokat, s emiatt az elgondolás szerzője kedvét veszti. Hatalmas erőfeszítéseket tesznek a vasutasok, hogy több árut és gyorsabban szállíthas­sanak. A küldemény fogadója azonban hosszú órákat, esetleg napokat vár a kirakással. Ha sürgetik? »Fizetek álláspénzt« — mondja. A büntetés azon­ban vajmi kevés, abból még nem lesz szabad rakterűiét és üres Vagon. A TRANSZ VILL-nál élénk munkaverseny volt, és mindig az öntöde kezdeményezett. Most alig lehet az öntödében versenymozgalomról beszélni. Ez az üzemrész ugyanis egyik napról a másikra dolgozik, rendszertelen a rendelés, nem tudnak tervezni és célokat ki­tűzni. Kisebb, de hasonló prob­lémákat találunk más üzem­részekben is. Az ötvenmillió forintos második félévi terv­ből négymillió kétszázezer fo­rintra még nincs munka. — Ki tudja, mit gyártanak majd a harmadik és a negyedik ne­gyedévben? A bizonytalanság miatt kapkodás lesz, növekszik a selejt. Nem kötötték le az Építőipari Vállalat éves kapacitását sem. Nem tudnak konkrét terveket készíteni. S ez kerékkötője a termelésnek, a munkaverseny­nek. Ha nincsenek reális fel­adatok, nem lehet reális a ver­seny célkitűzése. Helyesen mondták az értékeléskor: »A verseny és a felajánlás a terv kritikája is.« Idélt füllend Ült megyénk üzemeiben a szocialista mun­kaverseny. Előbb a felszabadu­lás évfordulójára, majd par­tunk közelgő kongresszusa tisz­teletére születtek felajánlások. Szaporodott a szocialista cí­mért küzdő brigádok száma. 1961-ben 426, ez év első öt hó­napjában már 580 brigád küz­dött a cím elnyeréséért, s az utóbbiak közül 71 megszerezte a kitüntető elnevezést. E moz­galom nagy szerepet tölt be a dolgozók tudatának átformálá­sában. A brigádok gondot for­dítanak a dolgozók erkölcsi föl­fogására, politikai, szakmai Vagy általános műveltségének emelésére. A brigádok fejlődé­se nyomán születhettek meg néhol az önbérkifizetések, s jött létre helyenként a szocia­lista munkaverseny magasabb formája, a »Szocialista munka műhelye« címért indított küz­delem. A szakszervezetek és a válla­latok vezetőinek további fel­adata, hogy segítsek a dolgo­zók kezdeményezését, fejlesszék a versenymozgalom nevelő sze­repét. Biztosítsák állandóan és rendszeresen a munkaverseny nyilvánosságát, s az élenjáró dolgozókat részesítsék nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsü­lésben. Ha a munkaverseny a tervek kritikája, akkor a ter­melési tanácskozás a dolgozók öntudatának, a vezetés színvo­nalának a fokmérője. A széles látókörű, öntudatos dolgozók kötelességüknek érzik, hogy a termelést érintő elképzelései­ket, vagy a hiányosságokat kö­zöljék munkatársaik s az üzem vezetői előtt. Lehet vitatkozni a termelési tanácskozáson egy intézkedés helyességéről, egy-egy dolgozó jutalmazásáról vagy kitünteté­séről, munkaszervezési problé­mákról stb. Rengeteg elgondo­lás vetődhet föl: termelést gát­ló jelenségek bukkanhatnak felszínre, a munkaverseny üze­men belüli fonákságairól és a megoldás módjáról tanácskoz­hatnak a dolgozók. Sok olyan problémáról, amelyeknek meg­oldása segíti a termelés és a termelékenység emelését. Roland Ferenc Csúcsforgalom a Balatonnál Egyszerre 56 000 üdülővendégnek terítenek Július, augusztus csúcsidény­nek számít a Balatonnál. Most a magyar tenger partján mint­egy 600 üdülőben és sátortábor­ban körülbelül 56 000 beutalt vendég tölti egyszerre szabad­ságát. Az itt üdülők étkezésére kü­lön keretet biztosít a népgaz­daság. Erre a nyári idényre is már előre mintegy 600 vagon zöldség-, gyümölcs- és főzelék­félét, s mintegy 100—120 vagon savanyúságot és főzelékkonzer- vet tartalékoltak. A- múlt hé­ten — és ez csúcsidényben ál­talános — többek között száz­ezer kiló húst és húskészít­ményt, mintegy 110 000 liter tejet, több, mint tízezer kiló vajat, 6000 kiló halat és 250 000 tojást fogyasztott az 56 000 be­utalt üdülővendég. A beutaltakon kívül körül­belül 50 000-ren pihennek ezek­ben a hetekben a szállodákban és a magánnyaralókban, s a hétvégi vjkendezők száma is megközelítette vasárnap a száz­ezret. (MTI) Makrisz Agamemnon műve Mauthausenben A német fasiszták által el­hurcolt és a mauthauseni kon­centrációs táborban meggyil­kolt több tízezer magyar áldo­zat emlékművét, egy monu­mentális alkotást a tábor fel- szabadulásának évfordulóján, 1963. május 5-én leplezik le. Az emlékmű Makrisz Agamem­non szobrászművész alkotása. (MTI) £«si Mihály — Becse Károly: égíonísf a Tiu Fan jobbra kanyarodott, de nem távolodott el túlságo­san. Állandóan szemmel tartot­ta a páncélautót, amely va­dul tüzelt az őserdő felé. Le­ért a hegy aljába és körülbe­lül 10 méterre távolodott el a páncélautótól. Tovább a szik­lák védelmében már nem kúszhat. Egy 10 méter« út­szakasz volt hátra. Ezt kell meg­tennie, és akkor a kocsi mögött van. Két megoldás kínálkozott. Vagy kúszik tovább az úton minden fedezék nélkül a ko­csi hátához, vagy kiugrik a szikla mögül és rohamoz. Fut­va hamarabb teheti meg az utat és talán nem is veszik észre, hiszen eléggé oldalt van, a páncélkocsiban levők pedig előre, az őserdő felé figyel­nek ... Tiu Fan az utóbbi megoldás mellett döntött. Rohamoz. Elő­készítette géppisztolyát. .. Egyről azonban megfeledke­zett. Zwara alhadnagy katonái ugyanis abbahagyták a tüze­lést, nehogy a fiút találják el. A páncélkocsiban levő légio­nisták az általános fegyverro­pogás közepette is észrevették, hogy kocsijukat nem lövik. Fi­gyelni kezdtek , mi ennek ae oka. Tiu Fan kiugrott a szikla- mögül, géppisztolyát lövésre készen tartotta. Alig tett néhány lépést az úton, géppisztolysorozat hang­zott. Tiu Fan előrezuhant, ke­zéből kiesett a fegyver ... A fiú mintha parancsnokát, Nao Tinget látta volna még maga előtt, sőt hallani vélte hangját is... »Ne félj, minket nem győzhetnek le ...« »Mindaddig élünk, amíg él ez a szó: sza­badság!« »Ez pedig örökké él­ni fog...« Aztán elsötétült előtte min­den. Zwara dühösen rántotta le magasba tartott kezét. — Tűz! A géppuskák, golyószólók újra felugattak. Az alhadnagy maga is odahasalt az egyik el­árvult golyószóró mellé és tü­zelt. A páncélautó három fegy­veréből az egyik elhallgatott. A fegyver csöve először meg­billent, majd az égnek me­redt mozdulatlanul... Keze­lője elnyúlt a kocsi aljában, éppen ráesett az egyik jajgató, nyöszörgő sebesültre. A pán­célautóból .már csak Schwehr- nach őrmester és egy tizedes tüzelt... A karaván elején, a második páncélkocsi megmozdult és óvatosan előrecsúszott a kilőtt első kocsi és a tank mellett. Nagy nehezen el tudott mellet­tük menni. Amikor kiért a ka­nyarból, felgyorsított, és teljes sebességgel vágtatott Bá-Kán felé. Ezt látva, a harmadik pán­célautó is követte a menekülőt. Az első teherautó nem tudott a kilőtt negyedik páncélkocsitól előrehaladni. Azonban óvato­san mégis megindult, lassan a páncélkocsi kiálló hátsó részé­nek ment, és mintegy fél mé­terrel oldalra tolta. Ezután kissé hátratolatott, majd előrelendült, öt teher­autó követte. Thin Lin éppen ki akarta ad­ni a tűzparancsot, amikor Nao Ting melléje ugrott. — Ne lőj! — kiáltotta. — A teherautókra ne tüzeljetek! Valahol hátulról még egy páncélkocsi nyomult előre, mö­götte bukdácsolva, nagyokat zökkenve három teherautó ... Amikor Schwehmach őrmes­MINDIG EGYÜTT Mielőtt elindultam, azt mondta valaki: »Rinyaková- csiba érdemes elmenni, az ot­taniak nagyon szépen állnak, mindenük kétszer meg van kapálva!« Ez a néhány mondat csen­gett a füleimben, amikor a Petőfi Tsz határában jártam, és most is eszembe jut, ami­kor visszagondolok a Rinya- kovácsiban töltött napra. Az apró változást ugyanis gyak­ran elkerüli a figyelem, de az éles ellentét megálljt pa­rancsol a gondolatnak. Miért, mondom ezt? Mert aki egy évvel ezelőtt ebben a község­ben járt, az ma nehezen hi­szi el, hogy ugyanazon a he­lyen van. Reggel találkoztam Csalos Lajos bácsival. Álig akartam elhinni, hogy egész éjjel tal­pon volt, és nemcsak az éjje­liőr, hanem az ellenőrző bi­zottsági elnök szemével is fi­gyelte a határt. Nem árt vi­gyázni, mert szállítják a szé­na utolját. Nem szabad előfor­dulni, hogy kétharmad rész kerül a taghoz és a maradék a közösnek, mint tavaly. A kovácsműhelybe tartott La­jos bácsi fürgén és frissen. — Van a növényvédő gé­pen egy kis igazítanivaló — mondta —, délelőtt meg beli csinálni, mert délután meg akarom permetezni a dohányt. Még ez is az ő feladata? Igen. Növényvédelmi felelős, és nem is akármilyen. Fá­radhatatlanul végez mindent, amolyan ezermester. A mű­hely ajtajából még visszaszól: — Délután kint leszek a do­hányföldön. Az árpatáblán traktor dü- börgött. A keresztekbe rakott kévék között már forgatta a földet Hegedűs János trak­toros. Még ugyan akad lábon álló árpa, de nem lehet kés­lekedni a tarlóhántással sem, mert ide másodvetésként kö­les kerül. A kukoricatáblán néhány asszony kapál. Egy kevés van még másodszori kapálásra. Nem gazos a föld. szépen fejlődnek a növények. — Az idén sokkal szorgal­masabb a nép — mesélte Di- vianszki Józsefné. — Tavaly? Ha jaj! Ilyenkor kapáltuk elő­ször, aztán az aratás miatt félbemaradt. S az eredmény: ff forintos egység. Az asszony legyint, gondol­ni sem szeret rá. Körülmutat. Büszke a határra és szorgal­mas társaira, Gölczöl Zoltán- néra, Horváth Györgynére, Papp Jánosnéra, Csordás Fe- rencnére, és ki győzné sorolni a többieket, akik az idén, kö­zös gazdálkodásuk második évében megváltoztatták a falu képét .ti G Tavaly a kaposvári járás­ban Rinyakovácsi az utolsók között ballagott. Szervezetlen vezetés, hibás, rossz munka- szervezés, megmunkálatlan földek, burgonyatermő vidé­ken 24 mázsás átlagtermés, szabálytalanul nagy háztáji, a közös vagyon hanyag kezelése jellemezte a gazdálkodást. A • • • vezetőt leváltották — az em­berek maradtak. És ezek az emberek az idén csodát mű­veltek. Csodát? Nem! Csak dolgoztak. Belátták, hogy úgy tovább nem lehet boldo­gulni. — A kovácsi határ régen nem volt ilyen szép, mint ma — mondta valaki. Hogy az elnöknek, Köves Imrének ez néhány álmatlan éjszakájába került? Megérte. — Az embereki, a falu mim den fáradságot megér. Köves Imre mosolygós tekin­tetű ember, de tud néha na­gyon szigorúan is nézni. Ki­vált eleinte volt szükség er­re. Harag sohasem lett belő­le, és nem kellett senkit bün­tetni. Nemcsak puszta köte­lességtudásból. dolgozik a kö­zösért, hanem őszintén sze­reti is az embereket. Ez a szeretet segítette elő a jó irá­nyítást. — Foglalkozni kell az em­berekkel, beszélni velük, és mindig köztük lenni. Mert megkívánják, hogy ott áll- jcm mellettük a vezető, ve­lük legyen nemcsak a mun- kában, hanem minden egyéb gondban, bajban is... — Még a nyomorékok is el­jönnek — hallottam az utcá­ról valakinek a hangját. Való­ságos menet indult meg ko­ra délután a • búzatábla fetó. öregek, gyerekek, erős ka­szás férfiak és napbamította nők tarka sokasága. Vágni kell az olasz búzát, mert nem jön gép, és kiperegne a szem; S a táblán suhogni kezdtek a kaszák. Huszonnégy kasza- pár lepte el a vöröses barna kalásztengert. S milyen gyor­san dőlt a gabona, milyen gyorsan szaporodtak a kévék! — Jó dolgos emberek él­tek itt mindig — mondta Lőrincz Józsefné míg terítette a kötelet. — Én azt mondom, jó dolog ez a szövetkezet. Egyre jobban kialakul az egyetértés. Megfog egy kalászt, kimor­zsolja tenyerébe a szemeket. — Micsoda termés, egy kis Izalászban mennyi mag! Sze­gény ipám, hogy szeretett vol­na kijönni segíteni, de majd holnap. Kihozza a fiam ko­csival, ő takarmányos. Az öreg 84 éves, menni nehezen tud, de a munkát még bírja. Az egyik csoport énekelni kezd. A szélső kaszápár, Györfi József csapata már jócskán előrehaladt. Az elnök kive­szi Józsi bácsi kezéből a ka­szát, a többiek megállnak egy pillanatra és nézik. — Jól teszi, hogy segít ne­künk — szól hozzá Györfiné —, nem azért, de mi vagyunk a rohamcsapat. Szélsők a táb­lán és elsők a munkában! Prélok, Józsefnének azt mu­tatja az elnök, hogyan lehet a kötözőbottal ezt a kemény- szárú gabonát könnyen és jól átkötni. Az asszony moso­lyogva nézi. — De jó7 a kezé­re áll az elnöknek! S mire este lett, a táblán nem sok búza állt lábon. Fá­radtan, verejtékesen, porosán ballagtak hazafelé az aratók. Ismét sokat dolgoztak magu­kért, mindnyájukért. Ez a szorgalom meglátszik majd az eredményeken. így akarják valamennyien. Vörös Márte tér észrevette, hogy néhány te­herautó menekül, kiugrott a páncélkocsiból és a menekülők után szaladt. Már-már elérte az utolsó teherautót, amikor az egyik szikla mögül kiemelke­dett Nan Liu őrmester, az el­esett Maronics hadnagy helyet­tese és géppisztolysorozatot zúdított a légiósra. ... Nao Ting, a parancsnok Tbin Linhez fordult. — A többi kocsi már nem tud elmenekülni. Vagy azért, mert helyzeténél fogva képte­len megmozdulni, vagy azért, mert a vezető elesett. Adj pa­rancsot a rohamra!... Thin Lán eltűnt, majd né­hány perc múlva az egységek hatalmas ordítással elindultak. Óvatosan, mégis gyorsan ha­ladtak lefelé. Az út felől alig tüzeltek rájuk. Maronics hadnagy egysége, Nan Liu vezetésével érte el leghamarabb az utat. Az őr­mester 14 katonájával egymás után átkutatta a kocsikat. A 11 teherautó közül hétnek nem volt vezetője, négy kocsiban pedig ott volt a vezető és a kí­sérő is, vérben fagyva ... — Tizenegy teherautó ma­radt itt, közülük öt üres. Hat kocsi lőszert és élelmiszert zsákmányoltunk — jelentette a közben leérkező parancsnok­nak. — Megfizettünk érte — vá­laszolta halkan Nao Ting. — Majdnem húszán adták érte életüket... Több sebesültünk is van, őket azonban talán si­kerül megmentenünk ... Hála azoknak, akik elláttak bennük két gyógyszerrel kötszerraL*.­Thin Lin főhadnagy felé for-; dúlt. : — Kezdjétek meg a lőszer el-f szállítását... Ha a karaván rá-| diósának sikerült leadnia je-; leütését, akkor körülbelül egy! óra időnk van ... Bá-Kán van; ide a legközelebb, bizonyára az; a helyőrség kapott utasítást ar-| ra, hogy segítséget adjon Cour-; tie főhadnagynak. Pantenier; kapitánynak Bá-Kán ban három | tankja van és jónéhány páncél-; autója ..: Mire ideér, be kell; fejeznünk... Indulj, fiam! | Thin Lin futólépésben eltűnt; a vízmosás irányában. Nao; Ting pedig a többiekhez for-í dúlt. ; — Mi pedig eltemetjük ha-; lottainkat... testvéreinket,; akik életüket adták a szabad* Vietnamért. Nem egészen egy* óra alatt készen kell lennünk...« * * * ; A Bá-Kán-i erőd olyan volt,; mint a felbolygatott méhkas.* Mindenki szaladt, rohant; at szemekben rémület ült, a kapi-; tány káromkodott, mint a zá-* poreső. ! A karavánból három páncél-* kocsi és kilenc teherautó ér-; kezett meg. ♦ A kiküldött erősítés egyetlen; vietnamit sem talált, csak 17; sírt a vízmosás mentén. A ha-| lottak között nemcsak vietna-; miak voltak ... A Bá-Kán-i felmentő csapat! órákig kutatta az őserdőt,; azonban semmi nyomot nem| talált; sem azt nem tudta meg! hová, merre vitték a lőszert.! sem azt, hogy a vietnamiak | merre vonultak vissza. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom