Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-04 / 154. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1962. július 4. •• Ünnepi nagygyűlés Tuniszban Algír (MTI). Az algériai népszavazás végleges eredményét még nem tették Ijözzé. A szavazatszámlálás kedd reggelig beérkezett adatai nem sokban módosítják a hétfőn közölt első eredményeket. A népszavazáson való részvétel több, mint 90 százalékos volt, és a leadott érvényes szavazatok 99,59 százaléka »igen«. A »nem« szavazatok zöme — mint az előrelátható volt — Oran megyére esik, de ott is elenyésző: a 483 723 bejegyzett szavazó közül csupán 5469 szavazott nemmel. Algéria fővárosa vasárnap óta örömmámorban él, szakadatalan egymásutánban tűnnek fel a város különböző részeiben az FLN zászlói alatt felvonuló éneklő csoportok. Szünet nélkül hosszú sorban keringenek a gépkocsik telve ünneplő, éneklő fiatalokkal, gyerekekkel. Az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának küszöbönálló elutazása alkalmából Tuniszban ünnepi nagygyűlést tartottak, amellyel egyben a most született független államot ünnepelték. Ben KKedda algériai miniszterelnök beszédében hangsúlyozta, hogy az algériai nép győzelmes szabadságharcát az ideiglenes kormány vezetésével vívta meg. A győzelem napja — mondotta — nagy nap, de nemcsak Algária számára, hanem Tunézia, minden arab nép és $gész Afrika számára is. A győzelem csak fegyelemmel és mindenfajta provokáció ellenére megőrzött egységgel vált lehetségessé — hangsúlyozta Ben Khedda, majd röviden célzott az ALN három vezérkari tisztjének elmozdítására, és egységre szólította fel mind a lakosságot, mind a hadsereget. A nagygyűlésen jelen volt az ideiglenes kormány Tuniszban tartózkodó valamennyi tagja. Burgiba tunéziai elnök felszólalásában hangsúlyozta, hogy Tunézia továbbra i® az algériai nép és az Algériai _____________t K öztársaság ideiglenes kormánya mellett áll. A kormánynak az ALN vezérkarára vonatkozó döntését »hatékony intézkedésnek« nevezte. Tuniszban tartózkodik jelenlen dr. Mosztefai, az FLN küldötte az ideiglenes végrehajtó szervben. Mosztefai az ideiglenes végrehajtó szerv javaslatait ismertette a kormány tagjaival az elkövetkező hetek már közösen végrehajtandó teendőit illetően. A fontos ülésen jelen volt Busszuf, az algériai ideiglenes kormány fegyverkezési minisztere és több vilaja vezetője is. Angliában fokozódik az ellenállás a Közös Piachoz való csatlakozással szemben ENSZ-körökben tért hódít egy nemzetközi kereskedelmi értekezlet összehívásának gondolata London Heat angol külügyminiszterhelyettes és tardpecsétőr hétfőn délelőtt fogadta a nemzet- közösségi országok londoni képviselőit, hogy tájékoztassa őket a »hatok« és Anglia közt megindult csatlakozási tárgyalások legutóbbi menetének eredményeiről. Deszai indiai pénzügyminiszter a brit kormány vezetőjével tárgyalt a Közös Piac üfeghessdődött De Gaulle és Adenauer tanácskozása Párizs (MTI). Az MTI tudósítója jelenti: Párizs hétfőn este közömbösen fogadta a hidegháborús bonni kancellárt. De Gaulle ugyan államfőnek kijáró pompával üdvözölte az orlyi repülőtéren Adenauert, a Quai d’Orsay királyi lakosztályához vezető 15 kilométeres útvonalon azonban csak a »jobb negyedekben« kapott mérsékelt tapsot a kancellár. Ezzel szemben az orleans-i kapunál, a Quartier Latinban füttykoncert, »Oradour!«, »Le a nácikkal!«, »Adenauer heraus!« 'kiáltások köszöntötték a nyiDe Gaulle proklamálta Algéria függetlenségét Párizs (AFP, Reuter). Kedden délelőtt elhangzott De Gaulle francia köztársasági elnök nyilatkozata, amellyel proklamálta Algéria függetlenségét. Az elnök nyilatkozata hivatkozik az 1961. január 8-án és az 1962. április 8-án Franciaországban lefolyt népszavazásra, amely elismerte az algériai nép önrendelkezési jogát és azt a jogát, hogy szabadon döntsön a Franciaországgal való együttműködés mellett vagy ellen. Az elnöki í nyilatkozat kijelenti, hogy az 1962. júliVts elsején megtartott népszavazással Algéria népe a Franciaországgal együttműködő Algéria függetlensége mellett foglalt állást Fentiek alapján Franciaország ünnepélyesen elismeri Algéria függetlenségét. A kedden reggel megtartott rendkívüli minisztertanácsi ülésen a francia államfő ismertette a kormány tagjaival a nyilatkozat szövegét. A francia államfő levelét, amely hivatalosan elismeri Algéria függetlenségét, Christian Fauchet, Franciaország algériai főmegbízottja a nyilatkozattal körülbelül egy időben adta át Abderrahman Faresznek, az algériai ideiglenes végrehajtó szerv elnökének. (MTI) tott gépkocsiban De Gaulle jobbján helyet foglaló kancellárt. A hitleri koncetránciós táborok volt foglyai csíkos rabruhájukban álltak az utat szegélyező rendőrkordon mögött »Hóhérokkal nem szövetkezünk!« feliratú transzparensek alatt. A francia sajtó is visszatükrözi azokat az enyhén szólva vegyes érzelmeket, amelyekkel Párizs lakossága a látogatást fogadja. A kormányhoz közel álló lapok ugyan »rózsalovagnak« és »Franciaország odaadó barátjának« nevezik a bonni aggastyánt, a polgári Combat azonban kénytelen elismerni, hogy a párizsiakat megdöbbentette a Champs Elysées-t övező fekete—piros—sárga zászlók látványa. Ahhoz, hogy a franciáik felejteni tudjanak, az szükséges', hogy a németek ne felejtsenek — írja a lap. A France-Soir pedig rámutat, hogy a fajüldöző Globke jelenléte sötét árnyékot vet a látogatásra. De Gaulle és Adenauer tanácskozása az Elysée-palotéban ÖRÖM A FRANCIA PARLAMENTBEN — Hurrá! Sálán írt a börtönből, hogy nem ellenzi a kormány programját! (Szegó Gizi rajza) megkezdődött, szerdán és csütörtökön délelőtt folytatódik. De Gaulle a Párizs—Bonn tengely megszilárdítását várja a megbeszélésektől. Erre építi tervét: a harmadik nemzetközi erőt jelentő és a francia atomfegyverre támaszkodó »Európa« politikai vezetését. Valójában azonban semmi sem biztosítja, hogy a Párizs—Bonn-ten- gely nem válik Bonn—Párizs- tengellyé, hogy a francia- nyugatnémet együttműködés nem a német militaristák vezető szerepét erősíti-e meg. »A ,barátság’ örve alatt sötét harc folyik az európai hegemóniáért — írja a L’Humanité. — Adenauer és De Gaulle ugyan egyetért a közös szovj etellenes hidegháborús politikai vonal- vezetésben, de mindegyik attól tart, hogy kedves partnere a körülményeket kihasználva átveszi a vezetést.« Július 4-e a német fasizmus áldozataira való emlékezés napja Franciaországban. A volt ellenállók és háborús üldözöttek szervezeteinek felhívására a mártírok emlékműveinél tüntetnek a franciák Ádenauer és a kíséretében levő egykori hitleristák, Schröder külügyminiszter és a háborús bűnös Globke látogatása ellen. kérdéseiről. Deszai háromnapos londoni tartózkodás után Brüsszelbe, Párizsba, Bonniba és Rómába utazik. Az angol alsóház ismét foglalkozott a Közös Piachoz való csatlakozás kérdésével. A munkáspárti ellenzék több szónokának bíráló felszólalására válaszolva Heath külügyminiszter-helyettes védelmiébe vette a kormány politikáját. »Nagy-Britannia változatlanul reméli, hogy július végére nagy- körvonalaikban megismerheti azokat a feltételeket, amelyek mellett beléphet a Közös Piacba« — mondotta. Heath hétfőn este repülőgépen Brüsszelibe utazott, s tárgyalásokat kezdett Angliának az Euratomhoz való esetleges csatlakozáséiról. Mint az MTI londoni tudósítója jelenti, az utóbbi hetekben folytatott közvéleményku- tatás azt mutatja, hogy jelentős mértékben megváltozott az angol közvélemény álláspontja az Európai Közös Piachoz való csatlakozás kérdésében. Többségbe kerültek azok, akik ellenzik a csatlakozást, a belépés hívednek aránya viszont 40 százalék alá süllyedt, és tovább csökkenő irányzatot mutat. Az angol közvélemény ha- gulatábam bekövetkezett változás főbb okai: annak felismerése, hogy a belépés az élelmiszerárak emelkedését eredményezné Nagy-Britamndában: a csatlakozás felmérhetetlen károkat okozna a brit nemzet- gazdaságnak; makacsul tartja magát az a hír, hogy a baléKennedy kudarca Washington (TASZSZ). Szagatyelján, a TASZSZ washingtoni tudósítója írja, hogy ha az amerikaiak elolvassák a Kennedy elnök július 1-én este befejeződött mexikói utazásáról szóló tudósítások első sorait azt hihetik, hogy a látogatás teljes sikert hozott az amerikai diplomáciának. Tovább olvasva azonban, kiderül, hogy Kennedy és Lopez Mateos mexikói einök tárgyalásai éppen az amerikai diplomácia szempontjából eredménytelenek voltak. Kennedy látogatásának fő célja — a New York Times szavai szerint — az volt, hogy megszüntesse a kubaellenes MÉG TART a textíliából készült cipők vására a FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETEKNÉL! Férfi francia művelúr cipők csőn, barna és szürke színben Női művelúr szandál drapp, piros színben Női balerinacipők drapp, piros és barna színben Női vászonszandál (neo slipp) drapp, piros és fehér színben 100,- Ft 66,- Ft 78,- Ft 64,- Ft (2844) közös fellépés«-sel szemben Mexikóban elterjedt ellenállást. Ezt a célt Kennedy nem érte el. »Mexikó nem változtatta meg Kubával kapcsolatos álláspontját« — ismeri el a New York Times. A New York Herald Tribune szerint Mateos elnök határozottan ellenezte, hogy a nyugati félteke országai közösen cselekedjenek Kuba ellen. Aá AP hírügynökség szerint a mexikói kormány határozottan tartja magát ahhoz a politikához, hogy. nem avatkozik bele Kuba belügyedbe. A Kennedy látogatásáról és a két elnök tárgyalásairól kiadott közös közleményben egyetlen szó sem ítéli el Kubát. Sőt, mi több, az Egyesült Államok kénytelen volt beleegyezni a politikájának egyenesen ellentmondó _ megfogalmazásba: »Az Amerikai Államok Szervezetének sarkköve a közös felelősség elve«; s mellette a kikötés: »Ezt az elvet csak úgy lehet , alkalmazni, hogy ne csorbítsa a latin-amerikai államok nemzeti függetlenségét.« (MTI) pest a fontsterling újabb leértékelése követné; a munkabérek lefaragásának veszélye fenyeget; a római szerződés aláírásával Nagy-Britannia feladná szuverenitásának egy részét, s végül a csatlakozás rcmbadöntené a brit nemzet- közösséget. New York Mint az AF jelenti, U Thant, az ENSZ ügyvezető főtitkára még tavaly decemberben közvéleménykutatást kezdett a világszervezet tagállamai sorában azzal kapcsolatban, hogy helyeslik-e egy nemzetközi kereskedelmi értekezlet összehívását. Ismeretes, hogy Szovjetunió a múltban több ízben javasolta egy ilyen értekezlet megtartását. Az ügyvezető főtitkár kérdésére eddig beérkezett válaszok azt mutatják, hogy az ENSZ tagállamai 2:1 arányban támogatják egy nemzetközi kereskedelmi értkezlet összehívásának gondolatát. Különösen vonatkozik ez az afrikai országokra, de igenlő választ adtak többek közt Brazília, Mexikó, India, Ceylon és Jugoszlávia-is. A nemzetközi kereskedelmi értekezlet összehívását elsősorban a NATO-tagállamok ellenzik. Az AP tudósítója végül valószínűnek tartja, hogy egy ilyen értekezlet összehívásának kérdése felmerül az ENSZ 'gazdasági és szociális tanácsának kedden Genfben megnyíló nyári ülésszakán. (MTI). Az MSZMP Központi Bizottságának távirata az Algériai Kommunista Párt Központi Bizottságának • Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista, Munkáspárt Központi Bizottsága forró üdvözletét küldi az Algériai Kommunista Párt Központi Bizottságának Algéria függetlenségének kikiáltása alkalmából. Pártunk tagsága és az egész magyar nép nagy lelkesedéssel fogadta az algériai népszavazás eredményét, és úgy tekinti azt, mint az algériai nép hősies függetlenségi harcának döntő jelentőségű győzelmét. Országunkban ismeretes, milyen hősies, önfeláldozó szerepet vállaltak ebben a harcban az algériai kommunisták, akik szilárdan harcolnak az összes imperialistaellenes erők nemzeti egységének továbbfejlesztéséért. Biztosíthatjuk önöket, kedves elvtársak, hogy pártunk és a magyar nép a továbbiakban is őszintén együttérez pártjuknak és népüknek a teljes függetlenségért, a társadalmi haladásért való küzdelmével, és erejéhez mérten támogatja azt. Még egyszer üdvözöljük önöket Algéria függetlenségének kivívása alkalmából, és kívánunk a hősi Algériai Kommunista Párt vezetőinek és tagjainak jó erőt, egészséget, újabb sikereket az előttük álló nehéz harcokban. Elvtársi üdvözlettel: A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT (MTI) KÖZPONTI BIZOTTSÁGGÁ Mcnamara amerikai hadügyminiszter az Egyesült Államok haderejének növeléséről Az andocsi fmsz Il-es számú egyszemélyes vegyesboltjába BOLTVEZETŐT azonnali belépéssel fölvesz. Átlagos forgalom 60/m Ft. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet az fmsz központjában, Andocs. (2837) ___________ W ashington (MTI). Mcnamara amerikai hadügyminiszter felszólalt azon az értekezleten, amelyet az Egyesült Államok tagállamainak kormányzói tartanak. A hadügyminiszter azzal dicsekedett, hogy a Kennedy-kormányzat hivatalbalépése óta az Egyesült Államok haderejének ütőképessége növekedett. A miniszter szerint fokozódó ütemben folyik a Minuteman-típusú rakéták gyártása. Még ez év folyamán 220 újabb Poláris- és Minuteman-rakéta kerül ki az üzemekből. A Kennedy-kormányzat hivatalbalépése óta a stratégiai bombázók szíma ötven százalékkal növekedett. Ugyanezen idő alatt a harcra kész állapotban levő szárazföldi hadosztályok számát tizenegyről tizenháromra növelték, és így a szárazföldi h iderők létszáma kilencvenezer fővel növekedett. Ugyancsak növelték a tengerészgyalogosok létszámát is. A Medicolor Vegyltermékek Gyára (Fűzfőgyárlelep) v vegyi ipari szakmunkásokat, betanított munkásokat és segédmunkásokat fölvesz. A vállalat munkás szállást biztosít. Jelentkezni lehet szemé", lyesen vagy írásban a vállalat üzemgazdasági osztályán. (42070)