Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-24 / 146. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Tssárnip, 1963. jdnfo* 3t Ezúttal csak figyelmeztetés volt... A kercseligeti közgyűlésről Nemrég fejeződött be a vizsgálat 3 kercseligeti Búzakalász Termelőszövetkezetben. A Kaposvári Járási Tanács és a bankfiok munkatársai a tagokkal folytatott beszélgetés és a nyilvántartások tüzetes tanulmányozása alapján összegezték megállapításukat. A vizsgálat több szövetkezeti gazda panasz* nyomán indult meg. A napokban közgyűlésen ismertették az észlelt rendellenességeket. Bor, pálinka — ág a pénzgazdálkodás A Búzakalász borát és pálinkáját a tsz-elnök pincéjében tárolták. Hogy időközben milyen célra és mennyi fogyott el belőle, arról nincsenek elfogadható bizonylatok. A bor sem a szüret utáni nyilvántartásban, sem az év végi leltárban nem szerepel. A rak- tárkönyvben nyoma sincs annak, hogy mire használták fel az italt, ehelyett egy külön füzetbe vezették az időnkénti kiadásokat. A tsz házipénztárában rendszerint a megengedettnél nagyobb összeg volt, noha a bank- fiókkal kötött megállapodás szerint nem lehetett volna benn 5000 forintnál több pénz. Március egyik napján például házi pénzkészletük meghaladta a 80 000 forintot. Helytelen volt az is. hogy a pénztáros az aktatáskájában hordta a szövetkezet pénzét, s csak nemrég vettek páncélszekrényt. Afc állattenyésztési brigádvezető hanyagságára vall, hogy az állatállomány nyilvántartása nem felel meg a kívánalmaknak. Korcsoporfok szerint nem egyezik például a nyilvántartott és a tényleges állomány: nem történtek meg a korosbítások és az átminősítések ... Ezek voltak a könyvelés vizsgálatának főbb megállapításai. A másik probléma legalább ennyire súlyos volt. Kovács János tsz-elnök egy házasélet nyugalmát zavarta meg ... Most még nőm történt bűncselekmény A vizsgálatkor nem bizonyosodott be, hogy a helytelen pénz- és anyagkezelésiből anyagi kára származott volna a szövetkezetnek. Az ilyen szabálytalanság azonban alapja lehet a közös vagyon megcsonkításának. A vezetők felelősségére, az ellenőirző bizottság munkájának fontosságára figyelmeztetett a közgyűlésen az egyik felszólaló, Kovács János 11. is. — Azért fajultak idáig a dolgok, mert az ellenőrző bizottság nem úgy dolgozott, ahogyan kellett volna. A vezetőknek, akik számadással tartoznak szövetkezetünk belső ügyeiről, intézkedniük kell, hogy az ellenőrzés hatékonyabb legyen, s a bizottság valóban tegyen valamit a közös vagyon megvédéséért. Csak három ellenszavazat Deák János, a járási tanács mezőgazdasági osztályvezetője elmondta a közgyűlésen, hogy több tag levélben és személyesen is jelezte: szeretnék leváltani az elnököt. Most itt az alkalom, döntsön a közgyűlés: a történeteket, a hibákat ismerve érdemesnek tartják-e elnöküket arra, hogy továbbra is a szövetkezet élén maradjon, vagy másik vezetőt választanak helyette. Felszólalásában Kovács István, Dér Ferenc, Kesztyűs Imre, Lelovics András és Tar György az elnök tízéves munkásságát méltatta, s hangoztatta, hogy hibáiért inkább fegyelmi úton vonják felelősségre, de maradjon továbbra is a szövetkezet elnöke. Krammer Alajosáé munkacsapata nevében kijelentette: bízik benne, hogy az elnök levonta a tanulságot a vizsgálatból és megváltozik. ö is meg Holló József is, aki a KISZ-alapszervezet. illetve az építőbrigád nevében szólt, az elnök mellett beszélt. Kézfeltartással szavaztak a tagok. Három szövetkezeti gazda kivételével úgy döntöttek, hogy Kovács János maradjon továbbra is az elnök. De a hanyagság nem marad megtorlat- lanul: az elnöknek 15, a főkönyvelőnek 10, az állattenyésztési brigádvezetőnek pedig 5 munkaegységet levonnak évi keresetéből. Figyelmeztetésként, hogy a jövőben gondosabban, az előírásoknak megfelelően végezzék munkájukat. Az elnök erkölcsi ballépése sem marad büntetlenül: a szégyenkezést, amely még sokáig nehezedik vállára, kényszerű teherként cipeli magával. De lehet még jó vezető, olyan, mint azelőtt volt. Ezt várják tőle az emberek. Rajta áll, hogy ne csalódjanak Irénné. Heraesz Ferenc EREXYEK ES ARXYAK Ha a pohár meglelik, kicsordul a fölösleges víz. Valahogy így vagyunk mi, emberek is. Egy darabig eltűrjük a valódi vagy vélt sérelmeket, aztán elérkezik a pillanat, amikor nem tudunk uralkodni magunkon, és olyat is mondunk, amit később megbánunk. Valami ehhez hasonló dolog játszódott le a közelmúltban az iharos-herényi Űttöirő Termelőszövetkezetnél Is. Egyik este történt. Előlegfizetés volt a tsz-irodában. Bíró István került sorra Szépen aláírta nevét a papírra az ösz- szeg utón, amely a többihez viszonyítva szép summának számított. Nem is sajnálhatja Bíró elvtárstól senki sem ezt a pénzt, hiszen derekasan megdől gozott a több, mint hetven munkaegységért. Császár Lajos főkönyvelő sem gondolta, hogy milyen vihart kavar fel, amikor csak úgy mellékesen megjegyezte: »■Nem is rossz.« Bíró Istvánt azonban mintha arcul csapták volna, úgy érte ez a vélemény. Valami már gyűlt benne, s most, mint a láva, úgy ömlött belőle az elkeseredettség, a szemrehányás és a bántó szándékú szó is. — Arca haragosra gyűlt, s valósággal kikelt magából Bíró elvtárs. Főként rám zúdította. haragja áradatát — mondja a főkönyvelő. — Én ne tegyek őrá semmiféle megjegyzést, különben is jobban tenném, ha hallgatnék, mert a tagságnak legalább a kilencven százaléka nem szeret. És hogy vegyem tudomásul, hogy engem a nép tart el. Mintha nyakon öntöttek volna egy dézsa hideg vízzel. Védekeztem. Azt mondtam, ha engem a tagság kilencven százaléka nem szeret, akkor július elsejével le is mondok. Erre ezt válaszolta: »Előbb lehet könyvelőt kapni, mint kanászt.- Mélységesen bánt a dolog, hiszen nem szóltam én rosszat Bíró eüvtársnak, azt szerettem volna elérni, hogy a többiek lássák: érdemes sokat dolgozni. Éppen nálunk járt aznap a járási tanács jogásza, ár. Horváth János is, és megpróbálta lecsendesíteni Bíró elvtársat, ő azonban vele is elkezdett hangoskodni. Hogy őeilene hiába vesznek föl jegyzőkönyvet, őt úgyis jobban ismerik a járásnál, de a megyénél is, s ártani úgysen tudnak. A tőkönyvelő és getésben részt helybeli edvtárs a beszélcAlLamoizíqdzik a kawnadik íof&lqani A felnőtt emberek most újra kisdiákká válnak. Ott izgulnak a Kaposvári Felsőfokú Tanítóképző Intézet folyosóján, várnak az ajtónyitásra. Bent a teremben államvizsga folyik. Az első végzősök most adnak számot a tanultakról. A hajójavítótól a katedráig Magas, erős fiatalember, Bősze István a következő vizsgázó. Az eddig hallott legszebb felelet az övé, — Egy évig Budapesten dolgozott, onnan jött ide a képzőbe — súgja mellettem dr. Bely- lyei László, a vizsgabizottság elnöke. A fiú magabiztosan felel. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom történetét, jelentőségét ismerteti. — Hogyan határozta el, hogy pedagógus lesz? — szögezem neki a kérdést, amikor nagy sóhajtással kilép az ajtón. Még nem késő a családi- és társasházi ilés, 1 " mert még ebben az évben befejezhető, ha megköti a szerződést a legközelebbi építő- vagy vegyesipari ktsz-szel (41924) — Gyerekkori vágyam volt Egy évig dolgoztam a MAHART budapesti hajó javi tóban, hogy összeszedjem a tanuláshoz szükséges pénzt, az tán jelentkeztem ide, Kaposvárra. És holnap már hivatalosan is tanító leszek — jegyzi meg mosolyogva. — Hová megy, melyik iskolába? — Csak falura. Semmi szándékom városban maradni válaszolja. Közben kijött a következő végzős, Csehák Mária is. Neki is nagyon szépen sikerült vizsgája. —- Most már könnyebb mondja. Szülőfalujába, Fsddra akar visszamenni. Ott volt féléves gyakorlaton is, már várják a falubeliek. Ács Rózsa emlékezik »Falun komoly nevelőmunka vár ránk. Meg kell ismernünk az embereket. Ha megismertük a családokat, megismerjük gyermekek problémáit is. Ahány gyerek, annyi megoldásra váró kérdés. Úgy érzem, hogy a munka, a hivatás szép ségei sokkal nagyobbak, mint városon.« — Emlékszik. Rózsa? Három éve mondta ezeket. Akkor arról beszélgettünk, hogy mi lesz az államvizsga után. — Szeptemberben falura megyek tanítani. Nem változott meg az álláspomtom. Most sem idegen a falu. Dombóváron voltam féléves gyakorlaton, nagyon jó volt. Nem is lehet elmondani, mit éreztem, amikor először léptem be az ősz tályba, és rám szegeződött a kis negyedikes apróságok tekintete. Alig várom már, hogy osztályom legyen. Csibi János is Rózsához hasonlóan beszélt három éve Reá is a falu vár. ö sem változta* ott álláspontján. ötvennyolc új tanító álöt ötvennyolc fiatal tesz lamvizsgát a napokban, s vennyolc új tanító áll a katedrára szeptemberben, hogy írni, olvasni, számolni tanítsa az apróságokat. Az első öt vizsgázó: Acsádi Julianna, Ács Rózsa. Bősze István, Csehák Mária és Csibi János bebizonyította, hogy alaposan, lelki- ismeretesen készült fel a vizsgákra. Ezt példázzák a jól sikerült szakdolgozatok, ezek az ügyes kis tanulmányok is. A vizsga még tart. Az ajtó előtt ott izgulnak a sorukra várók. Háromévi munkáról kell számot adniuk. Olyan három az ő életükben történe*ében is állomás. hozzátette: — Igen, Bíró elv- társ- hajlamos lekezelná az embeireket. Vita közben gyakran kijön a száján: »Nekem te ne dirigálj«, vagy »Te ehhez kismiska vagy«. S mindez még inkább bántó, ha tudjuk, hogy Bíró. elvtárs nem akárki Ibaxosbe- rónyben. Mindenki tudja róla, hogy a legrégibb párttag a faluiban, ezenkívül munkás- őr, tanácstag, elnöke a népi ellenőrzési bizottságnak és a tanács pénzügyi állandó bizottságának, tisztséget visel a főldművesszövetkezet igazgatóságában, a termelőszövetkezet vezetőségében és a tsz pártvezetésé gében. Vagyis minden szavának súlya és jelentősége van, s egyáltalán nem mindegy, hogy mit, illetve mit hogyan mond, vagy mit és hogyan cselekszik. Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy Bírő elvtárs nagyon áldozatkész ember, sokat dolgozik a közösség érdekében, ám hadd tegyük ehhez mindjárt hozzá, mégsem egészséges, hogy ennyi funkciót tolt be, még ha fizetés nélkül végzi is a velük járó feladatokat. Végső soron neki is ártunk ezzel, mert túlságosan megterheljük, elraboljuk sza- vevő több j bad idejét, s ártunk azért is, mindehhez | mert azt hiheti magáról, hogy nélküle megállna az élet, a fejlődés, s végül nem nőhetnek fel új emberek sem. Az ilyen helyzet elősegítheti a negatív tulajdonságok eluralkodását is. A beszélgetésen részt vevők Bíró elvtársinak több fogyatékosságáról is szóltak. Kisházi József, a tsz ellenőrző bizottságának elnöke például elmondotta, hogy Bíró elvtárs lerázta - őket, amikor a vezetése alatt levő pálinkafőzőben akartak ellenőrzést tarjani. Különösein az elutasítással kapcsolatos »érveket« furcsálljuk. Bíró elvtársnak ugyanis főként az nem tetszett, hogy az ő munkáját pártonkívüHek akarják felülbírálni. Mondani sem kell, mennyire káros ez a szemlélet. Eb- bőL adódik, hogy a párton kívüli tsz-vezetők félnek fegyelmi elé állítani egy-két rendbontó, fegyelemsértó embert, mert párttagok, és »hátha ránk fogják, hogy támadjuk a pártot, a pártvezetést.« Sajnos ebben, mármint a fegyelemsértésben maga a párt- titkár, Zámbó István mutatja a rossz példát. Tréfásan úgy jellemzik, hogy vendégségbe jár be a tsz-be. Sajnos, a megjegyzés igazságot takar. Zámbó Istvánnak alig van egysége, a munkából rendszeresen kivonja magát, a tsz vezetői azonban nem mernek neki szólni. A szövetkezet kommunistáinak, de a járási pártbizottságnak is jól meg kellene gondolni: nem volna-e jobb, ha Zámbó elvtárs helyébe más, a tagság becsűlésére és bizalmára jobban rászolgáló embert bíznának meg a felelősséggel járó, de megtisztelő párttitkári tisztséggel. Mert addig, amíg egy-két ember büntetlenül megsértheti a legalapvetőbb erkölcsi normákat, addig az iharosberényi kommunisták nem tudják bebizonyítani a falunak, hogy helyesen érteümézák hivatásukat, szerepüket, hogy értik és tudják: csak a kötelességük több, joguk ugyanannyi, mint a többi tsz-tagnak. Láthatóan mély gondba merül Bíró István elvtárs, amikor elmondom neki, hogy milyen véleményeket, híreket hallottam róla a faluban. Nem szakít félbe, nem tiltakozik, érzem, hogy bánkódik. Nem próbálkozik kimosakodmi, á formális önkritikával sem akarja túltenni magát az elmondottakon. Szavaiból az derül ki, hogy fegyelmezett, gerinces és képzett kommunista, komoly ember, aki nem akar hibázni, de vállalja a felelősséget tetteiért. Őszintén elmondja legutóbbi kirohanásának indítékát is. ö is egy adag előítéletet, sérelmet hordott magában. Forrt benne a keserűség, s azon az estén úgy érezte, eljött az alkalom, hogy kiöntse búját-baját Mik voltak ezek a sérelmek? Bíró elvtárs eseteket. említ, hogy a könyvé* őség 9. Gy. miért, miért sem, kibabralt1 évről, amely is, az intézet igen jelentős vele: például valamikor hibásan számolták él a járandóságát, amikor meg a hiba okáról érdeklődött, Császár odalökte elé a papírokat. Bántották a menedemondák is. Hallott például olyat, hogy a pálinkafőzde-vezető nem érdemli meg a munkaegységet, mert neki van a legjobb sora, meg aki itt van, az csak lop, és abból könnyen él. Úgyhogy csordultig telt a pohár, s amikor a főkönyvelő azt a bizonyos megjegyzést tette, a jövedelméről, eszébe jutottak a csípős megjegyzések, s azt hitte, ő is szúrni, gúnyolódni akar. Ezért jött ki a béketűrésből — mondja —, de megsérteni ő sem akarta Császárt, csupán arra akarta figyelmeztetni, hogy lemondással nem lehet a tagságot ijeszt,géni, utóvége is azért lehetett főkönyvelő, mert a tagság biztosította neki ehhez a feltételeket —vélekedik Bíró elvtárs. Azzal viszont egyetért, hogy ezt más alkalommal kellett volna megmondania a főkönyvelőnek. Bántotta az is, hogy a járási tanács kiküldöttje a rendőrséggel fenyegette meg, amikor beleszólt vitájukba, s vallja most is, hogy őt holmi jegyzőkönyv-irogatással nem lehet megijeszteni. Meg aztán »mit szólnának a falusiak, ha mi is ehhez a módszerhez folyamodnánk?« — kérdi —, s nem lehet nem igazat adni neki ebben a dologban. Elismeri, hogy gyakran fölkeresik a pálinkafőzőben is a járástól vagy a megyétől jött emberek, de hát hova menjenek, ha éjjel-nappal ideköt a munka? — mondja.— Hogy sok a megbízatásom? Én érzem ezt a legjobban, hiszen minden napra jut valami társadalmi elfoglaltságom. De hát én nem ajánlottam magam sehová, és a vezetők is úgy vannak, mint az a bizonyos közmondásbeli kocsis, aki mindig arra a lóra rakott, amelyik úgyis húzott. Mégis amikor érveket mondok neki, maga is elismeri, hogy ez a helyzet nem tartható. Úgy véli, sohasem szolgáltatott okot arra, hogy tőle féljenek, »a véleményemet viszont akkor is megmondom, ha nem lesz semmiféle tisztségem. Kiköiijüiink a lényegnél, az mindenképpen dicsérendő, ha valaki véleményt formál egy- egy kérdésben, és ezt ki is fejti, ám nem mindegy, hogy hogyan teszi ezt. Könnyű valamit egyszerűen kijelenteni, de nehezebb ugyanezt úgy mondani, hogy akinek mondjuk, az ne csak megértse, hanem el is fogadja véleményünket. Bíró elvtárs járatos a közügyefcben, hamar kiismeri magát a különböző helyzetekben, azonban a meggyőzést nála sem helyettesítheti más. Sokat dolgozott ezért a rendszerért, senki sem vonja kétségbe becsületességét, elvhűségét. Szép, dicséretes, követendő vonások ezek minden kommunista, minden ember számára. De egy dolgot még meg kell tanulnia Biró elv- társnak: közelebb kell férkőznie az emberek szívéhez, jobbam meg kell értenie őket. Akkor a szolgálat is — amit negyvenöt után magáira vállalt — könnyebb, boldog* tóbb lesz. Varga József Gyakorlattal rendelkező az- es gépi i főivel keres a TRAXSZVILI VÁLLAI A T (41928)