Somogyi Néplap, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-10 / 107. szám

Csütörtök, 1962. május 10. s SOMOGYI NÉPLAP Nagyteljesítményű kukoricakombájn gyártásához kezdett az ipar A kukoricabetakarítás gépesítésének jelentős eseménye volt a KB—1 néven forgalomba kerülő egysoros kukorica­kombájnok munkába állítása. A magyar mezőgazdaságban már évek óta ezzel a géptípussal dolgoznak. Mivel azonban a termelékenység gazdaságosabb gépeket sürget, a Kohó- és Gépipari Minisztérium beszüntette a KB—1 típus gyártását, és. engedélyt adott egy kétsoros kombájn gyártásához. Az új géptípus KB. 2. V. jelzéssel már az őszi kukori- eabetakarításkor üzembe áll. Gazdaságossága ismert, hiszen a gyártásra vonatkozó engedélyt csak akkor adták meg, ami­kor már mindenben igazolta a tervezők föltevéseit. így pél­dául 2 százalék alatti szemveszteséggel dolgozik, ez a hason­ló típusú külföldi gépek között is meglepően nagy teljesít­mény. Az eddig végzett kísérletek azt bizonyítják, hogy a kétsoros kukoricakombájn egy munkanap alatt 8 hold ku­koricát takarít be, tehát letöri a csövet, és a szárat felszecs­kázza. A KB—1 géptípussal szemben még további nagy elő­nye, hogy üzembiztonságos, vagyis a gyakori láncszakadást és vágószerkezet megrongálását az új gépnél már sikerült kikü­szöbölni. A kétsoros kukoricakombájnnal sokrétű kísérleteket vé­geztek. Így például néhány kombájnt fölszereltek olyan gép­pel, amely azonnal elvégzi a kukorica morzsolását is. Az er­re vonatkozó kísérleteket ugyan még pem fejezték be, de. mint a KGM-ben elmondták, ha ez a mezőgazdaság által régóta sürgetett módszer megfelelő lesz, akkor a kétsoros kukoricakombájnok már morzsolóval fölszerelten készülnek. Az új géptípusból ebben az évben 500 darabot gyártanak, és adnak át az állami gazdaságoknak, termelőszövetkezeteknek. A Uanpojfihn a *a$yatUattáUí is Megbízható szá­mítások, illetve becslések szerint körülbelül az embe­rek tíz százalékának rossz a hallása. Ez a fogyatékosság sem­miképpen sem aka­dálya annak, hogy hasznos tagjai le­hessenek a társada­lomnak, de meg­fosztja őket az élet sok kisebb-nagyobb örömétől. Sokáig nem sike­rült megoldást talál­ni például arra, ho­gyan lehet számuk­ra is teljes mérték­ben élvezhetővé ten­ni a hangosfilme­ket. Megpróbálkoz­tak többek között azzal, hogy a néző­téren egyes székekre vagy széksorokra fejhallgatókat sze­reltek, de ez egy­részt nagyon feltű­nő, és éppen ezért kényelmetlen volt számukra, másrészt a fejhallgatón nem lehet szabályozni a hangerősítés mérté­két. Ma ugyan szin­te minden nagyot­hallónak van már korszerű hallóké­szüléke, de ez a műszer a gépi úton érkező hangokat — a film hangját is — erősen eltorzítja. Mégis ezekhez a készülékekhez kap­csolódik az a megol­dás, amelyre az Op­tikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egye­sület konferenciáján hívta fel a szakem­berek figyelmét, dr. Götze Árpád fülor­vos. A hallókészülé­kek legnagyobb ré­sze — köztük a Ter- ta 1002 — indukciós tekerccsel is műkö­dik, s ha mikrofon­ja helyett az induk­ciós tekercset kap­csolják be, szinte valami kis rádióve­vő készülékké ala­kul át. Mindössze körben a terem fa­lán kell egy megfe­lelő fémszálat, úgy­nevezett indukciós hurkot elhelyezni, amely a filmre rög­zített hangoknak megfelelő elektro­mágneses hullámo­kat, mint valami adóállomás anten­nája sugározza a né­zőtérre. Ennek a mód­szernek az alkalma­zásával minden na­gyothalló saját igé­nyei szerint szabá­lyozhatja a füléhez érkező hang erejét. (M’T'T) Ütött kopott csárda Utött-krrpott kívülről a mer- nyei italbolt. El sem hinné a szemlélődő, hogy ha beljebb ke­rül, csupa szép, ízléses dolgot lát. Akkor hát miért ez a csu­pasz, vendégriasztó külső? A kérdésre a felsőmocsoládi ktsz vezetői tudnának csak fe­lelni. Ugyanis ők vállalták, hogy százezer forint ellenében kívül-belül rendbe teszik a vendéglőt. Ígéretük egyik ré­szét teljesítették is, a belső munkálatokat már a múlt év végén elvégezték. Aztán mint­ha elfelejtették volna, hogy a munkát ülik be is fejezni, tá­jára sem néznek az italbolt­nak. Ügy látszik, hallgat a gazda is. Jó lenne, ha valaki felébresztené őket mély ál­mukból. D. Z. flz ünneni könyvhéten inéul a Móricz-sorazat A Magyar Helikon Könyvkiadó az ünnepi könyvhéten indítja út­jára Móricz Zeigmond regényéinek és elbeszéléseinek 12 kötetes soro­zatát. A sorozat I—8. kötete Mó­ricz valamennyi regényét, a 9—12. kötet pedig elbeszéléseit foglalja magába, a művek első publikálá­sának időrendjében. A sorozat az író 1950—1942 között írt 34 regényét és több mint 500 elbeszélését tartalmazza mintegy 10 000 oldal terjedelemben. A teljes sorozat árát pupiinkötésben 740, bőrkötésben 1100 forintra tervezik. A könyvek kötetenként 10 000 pél­dányban látrak napvilágot. (MTI) AZ ILLETÉKESEK VALASZAI, HOZZÁSZÓLÁSAI CIKKEINKHEZ Mulasztott a 01-es Április 25-én Bcrzencéről hívták szerkesztőségünket, de mint kiderült, a hivó félnek a Kiadó Vállalathoz kellett volna fordulnia .problémájá­val. Kértük a kaposvári pos­ta 01-es telefonszámán, hogy kapcsolják át a kiadónak a vonalat. Megígérték, de nem történt semmi. Háromszor Rövid ideig tarthatott az üzemzavar Január 28-án az időbemon­dó üzemzavaráról írtunk. Megesik, hogy érthetetlen szö­veget hallunk a 12-12-es tele­fonszámon. Késve ugyan, de megérkezett a válasz az ille­tékestől: »•Feltehető, hogy az üzemza­var csak rövid ideig tartott, mivel akkoriban a 03-as hi­babejelentőt erről senki sem értesítette. A pontos idő Bu­dapestről távbeszélő áram­körön és több berendezésen át jut el Kaposvárra. Az ész­lelt zavart csak a hibabeje­lentőn keresztül lehet helyre­hozni, annak ugyanis mód­jában áll a távbeszélő előfi­zetői áramkört és a készülé­ket is megvizsgálni, s az áramköri megszakadást vagy egyéb hibát megszüntetni. Garamvölgyi Miklós, az igazgatóság vezetője kértük, azonban az ígéretek ellenére hiába. Április 26-1 számunkban megírtuk ezt. Bírálatunkra a következő vá­lasz érkezett: »■A kaposvári I-es számú postahivatal távbeszélő köz­pontjának bejelentő kezelője helytelenül járt el, amikor az átkapcsolás iránti kérelmet elfogadta. A kezelő szólt an­nak, aki sejtése szerint a ber- zencei beszélgetést kapcsolta, de sok elfoglaltsága miatt en­nél többet nem tett. A köz­pont műszaki adottságainál fogva nem lehetett nyomban megállapítani, hogy melyik munkahelyen történt a kap­csolás. Intézkedtünk, hogy hasonló sajnálatos eset a jö­vőben ne forduljon elő. Kezdi József osztályvezető« Délután hatig lehet pénzt feladni Nagyatádon Március 20-án ^Javulóban « vagyonvédelem az iparcikk! Kiskereskedelmi Vállalatnál* címmel cikket közöltünk. Még nagyobb mérvű volna a ja­vulás, ha a különböző szer­vek is segítenék ebbeni tevé­kenységét a vállalatnak. Meg­említettük, hogy Nagyatádon a postahivatal korábban zár be, mint az üzletek, s így a napi bevételnek csak egy ré­szét tudják aznap féladni. EB pedig helytelen. A cikkel kapcsolatban a Pécsi Postaigazgatóságtól vá­lasz érkezett. Közölték az Il­letékesek, hogy május 1-től a pénzfelvételi szolgálatot dél­után hat óráig meghosszabbí­tották. A tsx-ehben adódó „könnyebb“ munkákról MOSTKÖSSÖN S&’téshizlaiási Szerződést mert május /-to/ kezdődően 1962. december IS-!g történő lejáratra szerződhető (2M7) GYAKRAN KÉRIK terme­lőszövetkezeti tagok, hogy szeretnének más beosztást kapni, más munkát végezni. Az ilyen kérés mögött legin­kább az a szándék húzódik meg, hogy kevesebb munká­val, könnyebben jusson az il­lető szövetkezeti tag ugyan­akkora vagy még nagyobb ke­resethez. Különösen az irodai beosztás vonz, úgymond, ott mégiscsak ülve lehet megsze­rezni az egységet. Nem min­den ilyen kérdés Indokolt. Am akadnak a könnyebb munkát kérő tagok között olyanok — testi fogyatékos, rokkant, fizikai munkára al­kalmatlan emberek —, akik­nek kérését alapos körülte­kintéssel kell megvizsgál­niuk a szövetkezet vezetőinek. Sok olyan tszvtag van, aki fi­akai munkát ugyan nem vé­gezhet, de szorgalma és meg­felelő alapismeretei révén. el­sajátította vagy elsajátítja az irodai munkakör betöltéséhez szükséges tudnivalókat. Ezek az embereik többnyire a tsz alakulásakor vagy azután ke­rültek olyan beosztásba, ahol hasznosíthatják magukat, s most könyvelői, adminisztrá­tori, pénztárosi vagy raktáro­sa munkakörben dolgoznak. NEM ARRÓL VAN SZÓ, hogy illetéktelenekre bízzunk olyan feladatokat, amiket azok nem tudnak ellátni. Ar­ra sincs szükség, hogy a tsz- ek ügyvitelében csupa fizi kaiüag gyönge, más munkára alkalmatlan ember végezze a tennivalókat. Azt azonban el kell ismerni, hogy sok tsz-tag könnyebben és többet tudna használná a közösnek akkor, ha adottságainak megfelelő te­rületen dolgozik. Az ilyent emberek is kérik a vezetősé­get, hogy könnyebb munkát adjon .nekik, hiszen nyomós indokaik vannak erre: nem tudnak a termelésben közvet­lenül részt venni, mert az egészségük rovására menne. A mezei és az állattenyésztés -körüli tennivalók meghalad­ják erejüket, nem képesek megbirkózni velük. Az ilyen tagnak jogos a kérése, hogy olyan munkahelyre kerüljön ahol képességéhez mérten legtöbbet teheti a termelő­szövetkezetért, a közösségért és nem utolsósorban önma­gáért, hiszen munkája révén tisztességes keresethez, meg­élhetéshez juthat. TÖBB KÖZÖS GAZDA SÄGBAN találkozhatunk olyan szövetkezeti gazdával akinek méltányolták _ igyeke­zetét, dolgozni akarását, és adottságainak megfelelő be­osztást kapott. Almás Antal megtalálja számításét a ladi termelőszövetkezetben, ő látja el a pénztárosi és adminisz­trátori tennivalókat. A nö­vénytermesztésben vagy az állattenyésztésben betegsége miatt képtelen lenne segíteni. Hilbert András, a kálmáncsai Aranykalász Tsz pénztárosi! szintén ilyen okokból került az irodába: fizikai munkát ő sem végezhet. A szuloki Pe­tőfi Tsz pénztárosa, Trixler István balesetet szenvedett még a szövetkezet alakulásá­nak évében, s most olyan be-, osztásban dolgozik, ami egy 800 tagot számláló gazdaság­ban nagy pontosságot, anyagi felelősséget követel. Felada­tát a legjobb tudása szerint látja el, s bebizonyosodott, hogy jó pénztárosa a szövet­kezetnek. Mohácsi János is saját tsz_óben adminisztrátor Jutám. Igaz, hogy kérését so­káig nem teljesítették, nem tudtak neki megfelelő, köny- nyebb munkát adni. Végül is azonban helyet kapott az iro­dában. EZEK A PÉLDÁK tanúsít­ják, hogy bizonyos esetekben érdemes és kell is teljesíteni egyik-másik tsz-tag könnyebb munkára vonatkozó kérését. H. F. Több olvasó kérésére közöljük Ki jogosult a tsz-tagok közül öregségi és munkaképtelenségi járadékra? öregségi járadékra az a termelőszövetkezeti tag jo­gosult, aki: a) a járadékra jogtsitó életkort betöltötte (fér­fiaknál 70, nőknél 65 év); b) belépéskor a törvénye­sem előirt beviteli ■ kötele­zettségének eleget tett; c) a tsz közös munkájá­ban nem tud rendszeresein részt venni; d) öregségi vagy rokkant­sági nyugdíjra nem szerzett jogosultságot; e) az igény bejelentését megelőző három éven át hi­vatásszerűen foglalkozott mezőgazdasági munkával, vagy a falusi lakosság igé­nyeit kielégítő ipari tevé­kenységet folytatott. Munkaképtelenségi jára­dékra az a tsz-tag jogosult, aki teljesen elveszítette munkaképességét, és az elő­ző bekezdés d) és e) pontjai az ő részére fennállnak. Házastársaknak öregségi, illetve munkaképtelenségi járadékot klilön-kttlön nem lehet kiutalni. Ha a férj és a feleség tsz-tag, s a felté­teleknek mindketten megfe­lelnek, akkor is csak a férj kaphat járadékot. Ha azonban az előírtaknak a férj adatai nem felelnek meg, a feleség megkaphat­ja, ha az ő számára meg vannak a feltételek. Az öregségi járadék havi összege 260 forint. Járadé­kot nem kaphat az, akinek (vagy a vele együttélő há­zastársának) havi 260 fo­rintot meghaladó törvényes nyugdíja vagy egyéb ál­landó jövedelme van. A szolgálati idő nyugdíjba való beszámításának módosítása A Munkaügyi Miniszté­rium 1962. április 1-én ha­tályba lépett rendelete több vonatkozásban módosította a jelenleg érvényben levő nyugdíjszabályokat. Az alábbiakban a szolgálati idő beszámításának változásai­ból közlünk: A nyugdíjszabályok sze­rint a szolgálati idő beszá­mításánál többek között fi­gyelembe kell venni azt az időt is, mely alatt a dolgo­zó — betegségi biztosítás alapján — keresőképtelen­ség címén munkabért pótló pénzszolgáltatásban (táp­pénz) vagy kórházi ápolás­ban részesült. A korábbi szabályok ilyen elmen éven­ként legföljebb 91 nap, ösz- szesen pedig legalább 700 nap figyelembevételét tet­ték lehetővé. A most meg­jelent módosításban már nincs felső határ. ETETEK Apróhirdetések ára: hétköznap szavanként 1,— Ft, vasár- éa ünnepnap 2.- Ft. Az első szó két szónak számit. Legkisebb hirdetés 10 - Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lap­kiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 3. sz. Telefon 15-16. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon is be­mondhatják hirdetéseiket. a Vagy választékban sírkő a Te­metkezési Vállalat kaposvári, csur­gói, nagyatádi és barcsi üzleteiben kapható. (13139) ADÁS VÉTEL I Bontásból származó gerenda, aj­tó, ablak, zsindely, valamint gyer­mekmérleg eladó. Kaposvár, Sallai U. 12. (525) Háromszobás családi ház beköl­tözhetően eladó. Kaposvár, Gárdo­nyi Géza u. 20. (26108) Hillmann gyártmányú 1200 köb­centis, 7,5 1 fogyasztású, kormány- sebességváltós gépkocsi eladó. Ba- iatonszentgyörgy vasútállomás, Fülöp. Megtekinthető szombaton és vasárnap. ' (521) P—70-es személygépkocsi sürgő­sen eladó. Érdeklődni a színház- náL (13199) Kétszobás, kertes családi ház sürgősen eladó azonnal beköltözhe­tően. Kaposvár, Dankó Pista u. 46. (26116) Cirokmag korlátlan mennyiség­ben hivatalos áron eladó. Jobb Élet Mg. Termelőszövetkezet, Berzence. (2715) Lucerna, vegyes széna eladó. Ta­kács, Bonnya. Érdeklődni: Balaton- ledle, Tabán u. 57. sz. alatt. (26111) IJtbod községben 25 köbméter nyárfarflnk eladó köbméterenként 650 Ft-ért. Érdeklődni: 13-án, va­sárnap Dorics Ferencnél, Lábod. (2403) 125-ös első teleszkópos Csepel motorkerékpár eladó. Magyaregres, Ady E. utca 28. (26121) Kisipari modem ebédlőberende­zés darabonként is, ugyanott csil­lár, ágytoll, kis Singer- varrógép eladó. Kaposvár, Brassó u. 10. (26120) Beköltözhetően eladó 2 szobás, konyhás, speizos, kertes családi ház. Kaposvár, Béke u. 97. (516) Topolino személyautó príma ál- lapötban eladó. Hétfőtől: Lévay motorszerelő, Kaposvár. (532) Olcsón eladó fehér keményfa hálószobabútor. Kaposvár, Anny u. 22. (26132) Látrányban kis családi ház mel­léképületekkel eladó. Balatonhoz 5 km-re. .Autóbuszjárat van. Cím: Csordás József, Látrány. (2716) Eladó beköltözhető családi ház 330 n-öl telekkel. Kaposvár, Sziget­vári u. 150/b. (?6136) 125-ös lemezvillás Csepel üzem­képes állapotban 2700-ért e’-cló. Gamás, Vityapuszta (Kakstä 'ter). . (26134) Eladó 17 mAh,család NB kapunk­ban, pörgető. Balaton máriafürdő, Rákóczi út 133. (3713) Szőlőperroetező és szüretelőkád olcsón eladó. Kaposvár, Mező út. Vízműveknél, Molnár. (26139) Kétszobás házra új szalufa eladó. Cím 26137. számon a Magyar Hir­detőben. (26137) Családi ház beköltözhetően, fize­tési kedvezménnyel eladó. Kapos­vár, Kertalja u. 4/b. MER-malom köz. (26130) Állami gazdaság baromfitelep-ve­zetőt keres, fizetés megegyezés sze­rint. Cím: Alsóbogát! Állami Gaz­daság. (531) A Nagyatádi pépállomás gumi­vulkanizáló szakembert keres. Óra­bér megegyezés szerint. Lakást biztosítani nem tudunk. Jelentke­zés a gépállomáson. (2408) A Balatonboglár és Vidéke Kör­zeti Földművesszövetkezet fölvesz a nyári idényre jó megjelenésű szakképzett felszolgálókat kollek­tív szerint fix és jutalékos bérezés­sel, valamint fagylalt-mozgóáruso­kat tiszta jutalékos bérezéssel meg­határozott időre. Jelentkezni lehet az fmsz igazgatósági elnökénél hi­vatalos munkaidőben Balatonbog­lár, Dózsa György út 19. sz. alatt. (26141) Szakképzett bognár elhelyezked­ne szerszámmal, gépekkel tsz-be, állami gazdaságba. Bajj, Kaposvár, Hegyalja u. 16. (26104) Család részére bútorozott szoba kiadó Kaposvár. Vöröshadserég út­ján. Érdeklődni 26133. számón a Magyar Hirdetőben. (3613*>

Next

/
Oldalképek
Tartalom