Somogyi Néplap, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-13 / 60. szám

Kedd, 1962. március 13. s SOMOGYI MSPfcAP Differenciáltan vezetni... Ma már kevés azoknak a száma, akik vitatják: szükség van-e arra, hogy életünk minden területén ér­vényesüljön a pártvezetés. Az élet eldöntötte ezt a kérdést: népünk döntő többsége nemcsak elfogad­ja, hanem tudatosan vallja is, hogy a helyes pártvezetés a szocializ­mus útján való előrehaladásunk­nak legfontosabb föltétele és bizto­sítéka. Tömegeink nemcsak igény­lik, hanem legjobb tudásukkal se­gítik is, hogy a pártvezetés még hatékonyabb, még tökéletesebb le­gyen. A pártszervezetekben dolgo­zó elvtársaink is egyre világosab­ban látják ezt az igényt, s keresik a módját, hogy minél nagyobb tö­megekre terjedjen ki politikai ne­velőmunkánk, minél több embert vonhassanak be a vezetésbe. Ez a cél vezérelte a Kaposvári Városi Pártbizottságot, amikor napirend­re tűzte a kérdést: mit kellene ten­ni, hogy még jobban, hatékonyab­ban vezessenek az üzemi pártszer­vezetek. Az ülésen végigvonult a fölisme­rés: a pártszervezeteknek a jövő­ben munkájuk eredményessége vé­gett arra kell törekedniük, hogy szavuk eljusson mindenkihez, meg­ismerjék az egyes rétegek helyze­tét, hangulatát, állásfoglalását, kí­vánságait, mert csak így alkothat­nak maguknak reális képet az egészről. Vagyis — amint többen hangsúlyozták — a pártszerveze­teknek meg kell tanulniuk diffe­renciáltan vezetni, azaz rétegpoli­tikát folytatni, mert ez ma a kor­követelmény. A vitában — a dif­ferenciált vezetés szükségességének megvilágítására — kirajzolódott az is, hogy általában milyen rétegek­re kell nagyobb figyelmet fordíta­niuk a pártszervezeteknek. A törzsgárda Senki sem vitatta, hogy az utóbbi években új munkások­kal felduzzadt üzemeinkben a törzsgárda az a szilárd alap, amelyre szakmai képzettségé­génél, fegyelmezettségénél, forradalmi tapasztalatainál fogva a legjobban támasz­kodhat az üzem párt- és gaz­dasági vezetése, a pártszerve­zet. Nemcsak azért, mert a törzsgárdába tartozók alkotják általában a szakmunkások többségét — ennélfogva ők tudják a legtöbb segítséget nyújtaná a fiatalok nevelésé­hez —, hanem azért is, mert ők rendelkeznek leginkább po­litikai érettséggel, öntudattal, előrelátással. Sokat mond az a tény, hogy az üzemi pártszer­vezethez tartozó kommunisták nagy többsége a törzsgárdának is tagja. Ök azok, akik ott bá­báskodtak fiatal üzemeink megteremtésében vállalva a nehézségeket, s ők látják, hon­nan indultak, hová jutottak. A társadalmi és politikai munká­ból is ők vállalják a legtöbbet, tehát a pártszervezetnek első­sorban rájuk kell alapoznia. Csák így, az ő segítségükkel ér­hető el, hogy a szakmunkások száma a jövőben rohamosan gyarapodjon, és a ma még új munkásnak számító emberek is maholnap a törzsgárdához tartozóknak vallhassák magu­kat. Ahol megbecsülik őket, ta­pasztalataikat, véleményüket, előrelendítő tanácsaikat figye­lembe veszik és hasznosítják, ott a régi munkások szívesen is segítenek. Meggyőzően be­szélt erről Szőke István elvtárs, a húsüzem igazgatója, ök el sem tudnák képzelni — mon­dotta —, hogy ne tanácskozza­nak rendszeresen, szinte na­ponta a szakmunkásokkal. Megmondják nekik, milyen ne­hézség várható, meghívják őket a pártvezetőségi ülésekre. A dolgozók megelégedéssel ve­szik, hogy a vezetőknek nincs rejtegetni való ügyük, segíte­nek is. Véleménye szerint az emberekkel való foglalkozás­nak ez a módja a helyes, mert így mindenki közvetlenül, őszintén elmondhatja vélemé­nyét. Sajnos, még nem mindenütt követik ezt a jó módszert. Van­nak olyan üzemi pártszerveze­tek, ahol csak a párttagok vé­leményét kérik ki, s közben nem gondolnak arra, hogy mi­lyen segítségtől fosztják meg magukat. A fiatalok E kérdés körül bontakozott ki a legszenvedélyesebb vita. S ez már magában is jó jel, an­nak bizonyítéka, hogy a kom­munisták nagy jelentőséget tu­lajdonítanak az ifjúságnak; örülnek, ha jót látnak, s el­szomorítja őket a rossz tapasz­talat. Egyszóval féltik a fiata­lokat, szeretnének nagy tem­pót diktálni nekik. Nemcsak számaránya miatt érdemel különleges bánásmó­dot az ifjúság, hanem azért is, mert itt döntő súllyal esik lat­ba az életkori sajátosság, a felnőttektől elütő gondolkodás- mód. Ez az 3 réteg, amely ir­tózik a mairadiságtól, viszont szertelen is, s a nehéz felada­toktól is megijed. Akadtak, akik az elismerés és dicséret hangján beszéltek az ifjúmun­kásokról. s azt hangoztatták, hogy nagy többségük igenis munkaszeretö, becsületes és kötelességtudó. A pártbizottsá­gi ülés előtt több üzemet ke­restek föl a pártbizottság tag­jai. s jellemző, hogy a vezetők egyetlen olyan fiatalt sem tud­tak megnevezni, aki viselkedé­sével, magatartásával megsér­tené a szocialista együttélés szabályait, vagy hogy kárt oko­zott volna a társadalmi tulaj­donban. Jóllehet ez a példa »túl szépnek mutatja a meny­asszonyt", mégis közelebb jár az igazsághoz, mint az olyan­fajta állítás, amely rossz pél­dák alapján általánosít, és sző- röstül-bőröstül elítéli az ifjú­ságot. Nyilván azoknak a né­zete a helyes, akik józanul, tár­gyilagosan értékelik a fiatalsá­got, elismerik érdemeit, de nem hallgatják el a némelyek­nél még fellelhető jellembeli fogyatékosságokat (tiszteletlen­ség az idősebbekkel szemben, beképzeltség, hetvenkedés, könnyű élet felé hajlás). Az e németet vallók nem hallgatták el a környezet — elsősorban a szülők és a pedagógusok — fe­lelősségét sem. Az egyik üzemi párttifkár például elmondta, hogy amikor figyelmeztették iszákossága miatt egyik ifjú­munkásuk szüleit, azok meg­haragudtak, és magánügybe való beavatkozásnak minősítet­ték az elvtársi figyelmeztetést. Örömmel hallottuk, hogy az üzemi pártszervezetek többsé­ge rendszeresen foglalkozik az ifjúság problémáival, törődik szakmai, politikai nevelésével, élet- és munkakörülményeivel. Műszakiak Ä vita megmutatta, hogy a műszakiakkal való kapcsola­taink sokkal jobbak, mint va­laha is voltak. Ahogy Szentesi elvtárs, az AKÖV párttitkára mondta, nem dolgozhat jól az a pártszervezet, amely nem működik együtt a műszakiak­kal. Érthető ez, hiszen végső soron és közvetlenül városunk 600 műszaki beosztásban levő dolgozójának a kezében nyug­szik a termelés irányítása, s tőlük sok függ. Attól is, hogy bánnak beosztottaikkal. Vita­zárójában Németh elvtárs, a városi pártbizottság titkára is érintette ezt a kérdést. Szóvá tette, hogy sok műszaki külön­választja a politikai nevelést, az emberekkel való foglalko­zást a gazdasági munkától, sőt van egy olyan csoport is, amely »politikamentes« műsza­kinak nevezi magát. Az ilyen vezető persze előbb-utóbb szembekerül az emberekkel, s elveszíti a vezetésihez való jo­gát Mi — folytatta — gyakran elmarasztaljuk az embereket, hogy nem elég aktívak. Ám sok helyütt az a baj, hogy nem merik elmondani véleményü­ket, mert nem segítik őket, nem bátorítják arra, hogy őszintén megnyilatkozzanak. Előfordul, hogy ha a dolgozó valamit bírál, a művezető azonnal a hiba védelmére kel, s »igazolja« azt. Az ilyen mód­szer elveszi a kedvet á bíráló­tól. Fölvetette azt a kérdést is, hogy lehet-e ma fizikai mun­kásból vezető. Németh elvtárs így válaszolt: »Ma is nyitva áll minden munkás előtt a kapu, ehhez azonban az szükséges, hogy képezzék magukat, járja­nak technikumba stb. Azt sze­retnénk, hogy minél több ilyen embert vigyünk be a vezetés­be.« Megszívlelendő az a fi­gyelmeztetés is, amit Németh elvtárs hangsúlyozott: ne félje­nek a vitától a vezetők, mert a hallgatás semmit sem old meg, emiatt csak magukban mor­golódnak az emberek. Bejárók Szó esett arról a mintegy 3000 emberről is, akik naponta vonaton vagy autóbuszon jár­nak be munkahelyükre vidéki otthonukból. A hozzászólók hangsúlyozták, hogy ezeknek a munkásoknak a nevelése nagy gondot okoz a pártszervezetek­nek. Ezek az emberek még ma­gukban hordozzák a kisparasz­ti gazdálkodásból fakadó gon­dolkodásmódot, így jobban hat rájuk az idealista világnézet, a burzsoá ideológia; hamar két­ségbeesnek, ha a nemzetközi helyzetben élesedés tapasztal­ható, s megrettennek akkor is, ha az üzemben nagyobb fel­adatot kapnak. Hosszú, kitar­tó nevelőmunkába kerül, hogy öntudatos munkásokká válja­nak, ennek azonban a legna­gyobb akadályozója éppen az, hogy a munka leteltével futnak el az üzemiből, »mert megy a vonat«. A pártibizottság igyekezett megoldásokat javasolni az üzemek párt- és gazdasági ve­zetőinek addig is, amíg a be­járókat nem tudják a városhoz kötni. Javasolták, hogy létesít­senek pihenőszobáikat a korai vonattal érkezőknek, hogy hasznosan tölthessék el idejü­ket. Akármilyen nehéz is, a pártszervezetnek módot kell találnia arra, hogy tanácskoz­zon a bejárókkal. A másik mód. hogy a lakhely község pártszervezete és tanácsa nyújtson segítséget az üzem­ben dolgozó munkások nevelé­séhez. Azzal mindenki egyet­értett, hogy meg kell oldani ezt a kérdést, hiszen a bejárók csaknem egyharmadát képe­zik a kaposvári üzemek mun­kásainak, azért befolyásolá­sukról, nevelésükről nem sza­bad lemondani. A Kaposvárt Városi Pártbi­zottságban lezajlott vita na­gyon hasznos volt, segítséget, irányelvet adott a pártszerve­zeteknek napi munkájuk meg­javításához és a vezetés szín­vonalának emeléséhez. Varga József Ezüstkalászos gazdák találkozója Mintegy kétszázan gyűltek össze szombaton Kaposvárom az arany- és ezüstkalászos gazdák második találkozójára. A Hazafias Népfront és a megyei tanács rendezte a ta­lálkozót azzal a céllal, hogy a szövetkezetek problémáit megbeszélve, a tapasztalato­kat átadva egymásnak, segít­sék elő a tsz-ak fejlődését. Elgondolkodva figyelik a találkozóra meghívott ven­dégnek ár. Erdei Ferencnek, a Magyar Tudományos Aka­démia főtitkárának beszédét. — A mezőgazdaság szocia­lista építését igen széles ala­pokon végezzük — hangzanak az előadó szavai. — Olyan történelmi idők ezek, amikor a helyes, új módszerek egyre nagyabb tért hódítanak, de még él a régi is. Ilyen körülmé­nyek között arra keli ügyel­ni, hogy hogyan kapcsolód­nak össze az emberek, az egy­szerű tagok és az irányitók. Akire sokan hallgatnak, in­nak nemcsak a maga, ha­nem mások érdekében is gondolkodnia kell. Társadai- má felelősséget jelent tehát az irányítás... «mid ér. Erdei Ferenc. Az értékes előadás közép­pontjában a termeäöszövetke- zetek helyes üzemszervezése, a szaktudás gyarapítása és ésszerű alkalmazása áll A {beszélgetés, a vita a vezetés, Veres Péter díjas író. a vezetőség sem tette telességét... A közvetlen, szívből jövő őszinte szavak bátorságot ad­nak a többieknek. Egyed László tabi gazda arról be­szél, hogy nem szabad másra vánni, hanem mindenki sa­ját maga — elsősorban az arany- és ezüstkalászos gazda — hív­ja haza hoz. zátartozéit, hogy segítse­nek a szövet­kezet munká­jában. Az osz- topáni Benkő István számol arról be, hogy megváltozott náluk a hely­zet, amióta — fölismerve a vezetők hibáit — új irányító­kat választot­tak. A kapós- füredi Vörös József megem­líti, hogy ná­luk nemigen jut szóhoz, aki tanfolyamot végzett, pedig jó lenne ter­melési tanács, hozásokat ren­dezni, ahol a vezetőség megvitatná a prob­lémákat az ezüstkalászos gaz­dákkal meg a szakiskolát végzettekkel. Valamennyi hozzászólásból hasznos javaslatok csendül­tek kői cA s árim dőASzir — Sejtem, hogy Becsben van. A rádióból hallottam, hogy nemzetközi konferenciát tart a Vöröskereszt: a magyar kérdést dolgozzák ki az ENSZ ötösbizottsága elé. Ha vissza­megyek, találkozom vele... Rose az órájára nézett. — Mennem kell. Fél óra múl­va indul a vonatom. A SZER részére kevés anyagot adtál, de ez is több a semminél. Most pedig tőlem kapsz va­lamit. Retiküljébe nyúlt, s gyufa­szál vastagságú, másfél centi­méter hosszú üvegfiolát adott át Horváthnak. — Újabban kimegy a divat­ból, de nem árt, ha van nálad. A rendeltetését ismered ... — Persze — mondta az or­vos, és szivarzsebébe rejtette az erős mérget. — Elvégre ... szabad óráid­ban vegyészkedsz — tódította Rose, és cinkosan fölnevetett. — Már egy cseppje halálos . .. Horváthnak magának is ez volt a terve. Biztonságos hely­re, ahol senki nem találja meg, befalaztat.ia a fiúval a pokol­gépet. amelyet előzőleg ponto­san beidőzített. Utána borozni hívja, és itatja mindaddig, amíg István el nem ázik. Éjfél felé hazakíséri. A múltkor megfigyelte, hogy olyankor már néptelen Istvánék külvá­rosi házának környéke . .. Va­lahol, a liget közepén, elha­gyatott helyen búcsúzóul még megkínálja abból az üvegből, amelyben benne less a Sote tartalma ... Mire a rendőrség és az orvosok rájönnek, hogy mi okozta a részeg fiú halá­lát, akkorra ő már árkon-bok- ron túl lesz, miközben a kohó­ba beépített pokolgép órája nesztelenül ketyeg... Senki nem tudja meg, senki nem veszi észre, hiszen, aki odatette — halott, aki pedig még' tud róla. az ország másik végében áztatja a lábát, és hallgatja a rádiót, amikor bemondja majd, hogy felrobbant az erdőslaki nagykohó! __ M indezt így eltervezve, gon­dolatban elrendezve, ábrándoz­va ült az asztalnál. Ma jó ked­ve volt. Már a harmadik pohár konyakot itta, s a zongoristá­hoz hajolt. ötvenforintost csúsztatott a markába. — Játssza még el az előbbi számot!... Vele dudorészott, lehunyta szemét. A svájci villát látta maga előtt. Jó volt így eler- nyedni, elképzelni mindazt, amiről annyit álmodozott. Hirtelen felnyitotta szemét. Megérezte, hogy valaki figyeli, István állt az asztalnál. — Megjöttél, fiú? Vártalak. Jó hír? Rossz hír? — Elhoztam! — súgta komo­ran István —, de baj van. Ke­resik ... Halálos izgalomban voltam egész nap . . . — Látod, erre gondolhat­tunk volna —, mondta majd­nem nevetve Horváth, és őszin­tén megharagudott hogy ezekben a sorsdöntő pil­lanatokban milyen könnyelmű jókedv ömlik szót rajta. Mint aki vesztét érzL — Gondolhat­tuk volna. hogy keresni fog­ják ... igyál meg az ijedtségre egy pohár konyakot! István fáradtan roskadt a székre. Tekintete idegesen vib­rált, bensője reszketett. Resz­ketett a keze is, amikor föl­emelte a poharat. A kabátja alá rejtett ólmos végű bot szin­te perzselte a bőrét... — No, igyál még egyek — Nem kívánom... Riadtan rezzent össze min­den ajtócsapásra, s akkor is, ha megreccsemt mellette egy szék. Félt mindenkitől, és ke­rülte az orvos tekintetét is. Maga elé meredt, lesütötte szemét. Belső indulat és düh forrongott benne. Már fölis­merte, hogy nem tisztességes üzlet az, amibe Szabó Zoltán rántotta; pedig a valódi célról még sejtelme sem volt, ezt az eljárást alávalónak tartotta, mert lopni kellett miatta, ezer­nyi veszélyt hárítva magára. Egész nap egy falat nem ment le a torkán, titokban állandó­an az irodaház felé figyelt, amelynek ajtaján ki s be jár­káltak az emberek. Egyszer a fiatal nyomozótiszteft, Zsuzsa udvarlóját pillantotta meg. Akkor majdnem odarohant, és azt kiáltotta: »Én voltam, bi­lincseljenek meg. Odaadom as jaz irányítás problémáira te- íraitokatt» De visszatartóé!» a jretódik. Feflcsattan a taps, fel­gyávaság, a félelem. Mint «derülnek az arcok, mikor ahogy nem tudott eüentmom-í szemtó József balaton­iam a képügynöknefc sem, Hi-Í deg verejték ült ki a homlo-!berenyl tetl ** kára, ha arra gondolt, hogy mi |lig a gazdákhoz, félig mindem áB a magnetofomsza-1 tagon, és egy percig sem kéted-1 jcedett benne: az ügynök ko-; molyán ígérte, amit mondott ♦ Ha nem teszi meg, amit kér í tőle, eljuttatja a magnetofon- j szalagot a rendőrségre. Talán; éppen Kerékgyártó János ke- • zébe kerül. Tönkreteszi Zsu- í Veres Péter is smőlt az egy­begyűltekhez. Munkára buz­dít, becsületessége, hogy ne kelljen mindenki mögé fék- ügyelő, hanem dattai, Qelküsmeretese» zsáit is, szétzúzza az egész csa- í Iád nyugalmait Mindez akkor | született meg benne, amikor ♦ már a zsebében érezte az ira-1 tokot és nyilvánvalóvá vált a | bűntény. Amikor titokban, azt éj leple alatt az irodához set-1 tenkedett, nem érzett bűn tu- ♦ datot. Valami kalandos izga-í lom dolgozott benne: ki tud- j ja-e nyitni az ajtót úgy, hogy t ne vegyék észre? Senki sem 1 járt a közelben. Az iroda ajta- ♦ ja az első kísérletre felpattant, t ez felbátorította, önbizalmat ♦ adott neki. Besurrant. Sötét- $ ben tapogatódzott, nem mert J villanyt gyújtani. Ekkor lökte i fel az asztalkán álló vizeskan- f csőt. Rémületében majdnem ♦ felkiáltott. Percekig nem mert X megmozdulni. Aztán villám-1 gyorsan cselekedett. Szeme j Péter megszokta az irodai sötétséget, * fölfeszrtette az íróasztal fiók­ját és kidobált mindent. Volta­képpen maga sem tudta, hol van, amit keres. A másik pilla­natban már a páncélszek­rényt feszegette. De ezzel nem boldogult, visszatért hát az íróas7+''lhur. Végül egy ke­ményborítású könyv akadt a kezébe. _ Foiytetiuk, _ A találkozó részvevői. Kossuth-díjas íróhoz intézve szavait: — Emlékezhet, Péter bá­tyám — fordul az íróhoz —, hogy tizenhét évvel ezelőtt együtt osztottuk ki paraszt­jaink között a mi gyönyörű földjeinket. Sajnos, most nem sok jóról számolhatok be. Ke­vés a munkaerő, meg aztán gézzé el mindenki a közös munkában reá jutó részt. Minden bizonnyal hasznos volt és termékeny talájra hullott mindaz, ami a találko­zón elhangzott. A holnap fog felelni erre, amikor bebizo­nyítják az ezüstkalászos gaz­dák, hogy mit hasznosítottak a hallottakból;.. X. Ma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom