Somogyi Néplap, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-13 / 60. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Sedd, 1902. március IS. SPORT Öngóllal vesztett Oroszlányban a Kinizsi Ismét kikapott a Székesfehérvári Fasas Nincs lényeges erőkülönbség az NB II. nyugati csoportjának csapatai között — mondottuk egy héttel ezelőtt. A második tavaszi forduló mérkőzései ugyanezt mutatták. Három döntetlen, öt egygólos győzelem — ez a forduló mérlege. Bizony ezeken a találkozókon nagy szerepe volt a szerencsének. Fortuna most hátat fordított a kaposváriaknak, s a Kinizsi egy balszerencsés öngóllal maradt alul Oroszlányban. Egygólos vereséget szenvedett az őszi bajnok Székesfehérvári Vasas csapata is, így aztán, ha a Szombathelyi Haladás pontot vesztett is Budafokon, a volt NB I-es csapat megerősítette vezető helyét az élen. Továbbra is nyílt a bajnokság sorsa, s egyre ádázabb lesz a harc a kiesés elkerüléséért. A sereghajtók közül ez alkalommal a Kőbányai Lombik szerzett értékes pontot. Tóth Károly öngólja döntött Oroszlányi Bányász—K. Kinizsi 1:0 (1:0) Oroszlány, 600 néző. V: Lóvasl. Oroszlány: Fekete — Köteles, Gurszky, Imre — Fónay, Koza — Rácz, Galgóczi, Csider, Pallagl, Móricz. Edző: Bánáti Rezső. Kinizsi: Mohácsi — Tóth, Szül, Gergely — Szigeti, Márkus —■ Tálas, Horváth, Simon, Herbei, Lieber. Edző: dr. Zádori László. Mivel a füves oroszlányi pálya az egész napos esőtől felázott, a salakos edzőpályán került sör a mérkőzésre. Szemerkélő esőben kezdték a csapatok. Az első húsz percben a hazaiak irányítottak. Mohácsi ebben az időben gyakran volt munkában. A 21. percben viszont már a Kinizsi előtt nyílt alkalom a gólszerzésre. Lieber azonban hat lépésre a kaputól nem találta el a labdát. Egy perc múlva Mohácsi kapuja forgott veszélyben, szögletet íveltek be a bányászok, Mohácsi a labda alá futott, Szili csak az utolsó pillanatban fejelte ki a gólba tartó labdát. Változatos lett a játék, a három előretolt kaposvári csatár is próbálkozott. Sikertelenül. A 40. percben jobboldali bányásztámadás futott, Fónay beadásszerű lövése nem látszott veszélyesnek. Tóth Károly azonban olyan szerencsétlenül nyúlt a labdához, hogy az a lábán irányt változtatott, s védhetetlenüi vágódott az ellenkező felső sarokba. 1:0. SZÜNET UTÁN ismét az oroszlányi csapat vette kezébe az irányítást. 15 percen át szinte állandóan a Kinizsi térfelén folyt a játék. Egy ízben Galgóczi szabadrúgását Mohácsi bravúr árán mentette. A 20. percben ismét egy szabadrúgást tett ártalmatlanná a kaposvári kapuvédő. Húsz perc elteltével ismét Kinizsi-percek következtek, s Horváth jól csavart szögletrúgása már-már a hálóba jutott, de a védők közbenyúltak. A 40. percben ismét Lieber jutott jó helyzetbe, hat méterről azonban fejese fölé szállt. A 44. percben Márkus szöglete kecsegtetett sikerrel, de a kilenc embertél védekező bányászok hárítani tudtak. Nem mozgott magas szinten az Oroszlány—K. Kinizsi találkozó. Sok volt a csapkodás, a pontatlan átadás, s mindkét csapat támadó- sora Igen körülményesen játszott. Különösen a Kinizsi csatársora szőtte nehézkesen támadásait. A látottak alapján erőkülönbség nem volt a két csapat között. A jó védelmek, gyenge csatársorok harcában sorsdöntő volt a kaposváriak öngólja. Enélkiil igazságos döntetlen eredmény születhetett volna. A kaposvári csapatban Mohácsi kezdetben bizonytalankodott, aztán többször jól avatkozott közbe, a közvetlen védelemben Szili, Gergely, Tóth volt a sorrend. Mindvégig jól játszott a két fedezet, elöl csak Horváth és Herbei igyekezete dicsérhető. A győztes csapat legjobbjai Gurszky, Fónay, Galgóczi és Pallagi voltak. Lovsai játékvezető kitünően ráskodott. bíAZ NB n. további eredményéi: Szombathely—Budafok 2:2, BVSC —K. Lombik 1:1. EVTK—Zalaegerszeg no. Dunaújváros—Traktorgyár 2:1. Sopron—B. Spartacus 1:1. Mosonmagyaróvár—Székesfehérvár 1:0. Szállítók—Pénzügyőrök 1:0. Az NB n. bajnoki táblázat állása: 1. Szombathely 17 13 3 1 44:12 29 2. Sz.-fehérvár 17 13 1 3 33:9 27 3. BVSC 17 10 5 2 30:11 25 4. Oroszlány 17 8 5 4 20:16 21 5. Szállítók 17 6 7 4 24:20 19 6. B. Spartacus 17 6 7 4 21:21 19 7. Budafok 17 6 6 5 20:16 18 8. Dunaújváros 17 7 3 7 32:28 17 9. EVTK 17 6 5 6 21:21 17 10. K. Kinizsi 17 4 7 6 19:21 15 11. Sopron 17 4 5 8 25:32 13 12. Magyaróvár 17 4 5 8 16:32 13 13. Traktorgyár 17 4 4 9 18:26 12 14. K. Lombik 17 3 5 9 18:34 11 15—16. Pénzügy 17 413 15:36 8 16—16. ZTE ' 17 2 4 U 15:36 8 HÍREK- A «5 szerepe a gyermek nevelésében és környezetének helyes kialakításában címmel Meleg József, a Tanítóképző Intézet tanára tart előadást a szülőknek ma este 0 órakor a Vöröshadsereg úti általános iskolában. — MÁLNA- ÉS CITROMSZÖRP GYÁRTÁSÁT kezdik meg a tavasszal a Kaposvári Szikvíz- és Szeszfőzde Vállalatnál. Mindhét szörpöt szénsavval telítve hozzák forgalomba. — Bűnszövetkezetben elkövetett lopás miatt a Marcali Járásbíróság hat-hat hónapi felfüggesztett börtönre ítélte Matusz Ferenc és Gyimesi Józsefné Sávoly, 84-es őrházi lakosokat, a fiatalkorú K. J. szegerdői lakost pedig próbára bocsátotta. A vádlottak a múlt év decemberében mintegy 400 kg csöves kukoricát loptak a Nagykanizsai Állami Gazdaságtól. — AZ ARATÖSZTRÁJK eimü táncjáték három tételével szerepelt a Somogy megyei Népi Együttes vasárnap délelőtt a Kilián György Ifjúsági Házban. A hónap végén szakmai bemutatót tart az együttes a táncjátékból. — 89 somogyi gyermek üdül ez év tavaszán az ország különböző gyógyszamatóriumaiban. Jelenleg Or- mándpusztán és Kőszegen tizenegy fiatal pihen megyénkből. — Négy ifjúsági brigád alakult a Kaposvári Ruhaüzemben 32 taggal. A brigádok megalakulását az üzemi KISZ-vb vasárnapi ülésén hagyták jóvá. — A sütő-főző tanfolyam vasárnap fejeződött be a Tengődi Állami Gazdság nagytoldipusztai üzemegységében. 42 leány és asszony sajátította el a főzés tudományát. A sikeres záróvizsgát reggelig tartó tánc követte. — Jelentkezzék az IBUSZ autóbusz-kUlönjárataira! Március 23.: Pécs, Harkány, Siklós. Március 25.: Budapest városnézés (Laterna Maglka). Április 1-én: Keszthely, Hévíz, Badacsony. Április 6—8.: Kőszeg, Sopron, Győr. Április 15.: Székesfehérvár, Dunaújváros. Április 15—is.: Győr, Zlrc, Veszprém, Tihany. Április 29.: Pécs, Harkány, Siklós. Felvilágosítás: IBUSZ, Kaposvár, Latinka-ház. (12381) _ A Déldunántúll Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy t. hó 14-én 8 órától Í4 óráig áramszünet lesz az alant felsorolt áramkörön. Tüskevári áramkörön, Juta! úti új település, Kanizsai út, Kanizsai utca a Béke utcáig, Béks utca a Béke utca 30. számig, továbbá a csert áramkörön a Kapos-fo- lyótól nyugatra az állami gazdaság irodaházáig. (12338) mötiet.&Dés m SZÚRDMOZÓS CSÍKY GERGELY SZÍNHÁZ: Tab: Romeo és Júlia. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ AZ ELSŐ CSAPAT, éven alul nem ajánlott Előadások kezdete 5, 7, órakor. (Márcii^ 14-ig.) SZABAD IFJÚSÁG filmszínház 10 TISZTES ŰRIHAZ. Szélesvásznú vetítésben. Csak 18 éven felülieknek. Előadások kezdete 6 és 8 órakor. (Március 14-ig.) CICA, MICA ES MÁS MESÉK. Korhatár nélkül. Előadás kezdete 4 órakor. (Március 14-ig.) LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ 15 órakor: KOMIKUSOK ALBUMA. Ifjúsági ismeret- terjesztő eilőadés. Időjárásjelentés sok Várható időjárás kedd tig: Erősem felhős idő, helyen eső, havazás, élénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plus* 1— 4 fok között Siófok újabb győzelme az NB IH-ban A PVSK előnye mór 5 pont KMTE—Székesfehérvár 1:1 (l:l) Nincs előre lefutott mérkőzés a délnyugati NB IU-ban. KI hitte volna, bogy a Pécsi BTC vereséget szenved a kiesőjelölt Szekszárdi Petőfitől, vagy bogy a tavasszal jói rajtoló Siófok Baján győzni tud a Bácska eUenébén? Ilyen eredmények jeUemzik a labdarúgó NB HL délnyugati csoportjának tavaszi harmadik fordulóját. Ami a somogyi csapatokat illeti, e héten a siófokiak mellett a KMTE tett ki magáért: pontot rabolt Székesfehérváron. Rosszul vizsgázott viszont a Kaposvári Dózsa: simán vereséget szenvedett Kaposváron a dombóváriaktól A kaposvári 111a- febérek sorsa ezzel a vereséggel körülbelül meg Is pecsételődött, éppúgy, mint a Pécsi Vasasé. E héten a feUebbviteli bizottság ugyanis elvett két pontot a Vasastól, s a pályán elért eredménnyel igazolta az Ercsi—(P. Vasas mérkőzést (2:0). A Pécsi VSK előnye már 5 pont, s aligha lehet elvenni ezt a bajnokságot a vasutasoktól. Siófok - Bajai Bácska 2:0 11:0) Baja, 1500 néző. V: Bors. Siófok: Istvándi — Balog, Hári, Farkas — Győrfi, Szabó — Németh, Peresztegi, Fehér, Papp, Horváth. Edző: Radnai György. Baja: Kuba- tov — Bohner, Várnagy, Briszto- vics — Borsodi, Horváth — Barta II., Márton, Barta I., Mándicz, Turáni. Edző: Fekete-Kovács Győző. Az első húsz percben a visszavágás vágyától fűtött Bajai Bacska vezetett förgeteges támadásokat. Istvándi több ízben nagyszerű védéssel mentette meg kapuját a góltól. Aztán belelendült a siófoki csapat, s Fehér és Horváth kapáslövései adtak munkát Kubatov- nak. A hazai csapat egyre idegesebben játszott. Ezt kihasználták a siófokiak, s a 41. percben vezetést szereztek. Papp Gyula csavart szögletet ívelt be, a magasan szálló labdát Kubatov csak kiütni tudta, éppen Horváth lábára, s az kapásból nagy gólt lőtt. 1:0. Továbbra is a siófokiak támadtak. Szünet után negyedórára ismét a Bácska lendült bele. A Fehérrel megerősített siófoki védelem azonban minden esetben biztosan hárított. Negyedóra elteltével elfogyott a hazaiak ereje, s a siófokiak négy csatárral is támadásba lendültek. A 24. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Papp hosszú labdával ugratta ki Némethet, az szabadon törhetett a kami felé, s a karnist is kicselezve tizenegy méterről a hálóba lőtt. 2:0. Néhány hazai próbálkozás következett, aztán a bajai csapat feladta. Az utolsó percekben a siófokiak támadtak. — A szív és a lelkesedés diadala volt ez _ mondották a mérkőzés ntán a siófoki sportvezetők s az a százfőnyi szurkoló, aki elkísérte a csapatot a távoli Bajára. Valóban, elsősorban lelkesedésének köszönhette győzelmét a siófoki csapat, no meg okos taktikájának. Szervezett védekezésből gyors támadásba tudott lendülni az együttes, s a látottak alapján részólgált a győzelemre. Jók: Istvándi; Horváth, Farkas, Fehér, Papp, illetve Várnagy, Barta II., Márton. Székesfehérvár, 500 néző. V: Győri. KMTE: Kovács L — Kovács n., Deák, Szili — Szabó, Vigh — Martin, , Zimonyi, Németh, Zsoldos, Horváth. Edző: Radnai István. Székesfehérvár: Wieger — Pál, Tihanyi, Szilasi — Bognár, Pajor — Ruzsics, Lukács, Kovács II., Neubauer, Horváth IL Edző: Bódi Ferenc. A salakos edzőpályán szemerkélő esőben Zsoldos indította el a labdát. Az első támadásokat is a kaposváriak vezették. Az enyhe KMTE-fölény a 14. percben gólt eredményezett. Zsoldos nagyszerű labdával ugratta ki Zimonyit, s az a kapust Ts kicselezve 14 méterről lőtt a hálóba. 1:0 a KMTE javára. Továbbra is az MTE irányított, de aztán fokozatosan feljöttek a hazaiak. A 27. percben ki is egyenlített a Székesfehérvári MÁV Előre. Sarokrúgás szállt Kovács I. kapuja felé, a kapuvédő csak kiütni tudta a labdát, azt a székes- fehérvári Kovács csípte el, s közelről az üres kapuba vágta. 1:1. A gól után Zsoldbs, Zimonyi és Német próbálkozott gólszerzéssel, de eredménytelenül. A második félidő kezdetén megindult a székesfehérvári gőzhenger. Az első húsz percben a labda csak akkor hagyta, el a kaposvári tizenhatost, ha netán egy-egy védőnek vagy Kovács kapuvédőn^k sikerült kirúgnia a labdát. Hatalmas nyomás^iehezedett a kaposvári kapura, s*ez nem szűnt meg a mérkőzés végéig. Az utolsó percekben egy kissé keménnyé vált a játék, ennek a kaposvári Horváth és Szabó adta meg az árát. Szabó mindvégig sántikált már sérülése után, a kaposvári védelem azonban hősies harc árán megőrizte kapuját, s nem kapott újabb gólt, ezzel maradt a döntetlen, amely a látottak alapján a KMTE-re nézve hízelgő. Az első félidőben ugyan jól játszott a KMTE fiatal csapata, s a játék képének megfelelt az 1:1. Szünét után azonban végig egy kapura folyt a játék. Ekkor könnyűszerrel győzhettek volna a fehérváriak, ha Kovács és Deák nem nőnek a mezőny fölé. Az MTE-ben Kovácson és Deákon kívül a közvetlen védelem tagjai, de elsősorban Szabó tűnt ki. A fehérvári csapatból Tihanyi, lasi és Neubauer jeleskedett. labdával Lehőcz futott el, 3 gólt lőtt. 1:0. Szünet után c&apkodóvá vájt a játék. A Dózsa továbbra is lassan szőtte támadásait, s valahogy hiányzott a csapatból a tűz, ezért nem sikerült a kiegyenlítés, sőt a 25. percben a dombóváriak tovább növelték góljaik számát. Ez alkalommal Tapaszt! volt a gólszerző. 2:0. Az utolsó negyedóra is a vendégcsapaté volt. Ebben az időszakban G. Kiss háromra növelte a vendégcsapat góljainak számát. 3:0. Majd a 40. percben a rövid időre fellángoló Dózsa Farkas révén szépített. 3:1. Sorsdöntő mérkőzést vesztett el a Kaposvári Dózsa csapata, jórészt azért, mert az együttes nem talált magára. De baj van a lelkesedéssel is. A dombóváriak ellen korántsem küzdöttek úgy a lila-fehérek, mint egy héttel ezelőtt a KMTE elleni mérkőzésen. Ügy látszik, a Kaposvári Dózsa már feladta a reményt, hogy jövőre is az NB IU-ban játsz- szék. A győztes csapatból Kalmár, Egyed n., G. Kiss tűnt ki. A Dózsánál senki nem játszott átlagon felül. Az NB ül. további eredményeit Szekszárdi Dózsa—P. Vasas 3:3. Szekszárdi Petőfi—PBTC 2:1. Mohács—P. Bányász 0:0. Kiskunhalas —Efosi 20. A délnyugati NB HL állásai 1. PVSK 18 14 2 2 48:12 30 2. Pécsi BTC 18 11 3 4 36:22 25 3. Mohács 18 8 7 3 32:25 23 4. Sz.-fehérvár 18 8 6 4 38:23 22 5. B. Építők 18 7 7 4 23:17 21 6. Kiskunhalas 18 8 3 7 26:23 19 7. P. Bányász 18 8 6 6 37:22 18 8. Dombóvár 18 8 2 8 32:33 18 9. Sz. Dózsa 18 5 8 5 26:27 18 10. Ercsi 18 6 4 8 25:28 16 11. Siófok 18 6 4 8 28:34 16 12. B. Bácska 18 7 1 10 22:36 15 13. Sz. Petőfi 18 5 5 8 20:38 15 14. KMTE 18 5 4 9 19:34 14 Í5. K. Dózsa 18 3 4 11 19:35 10 16. P. Vasas 18 2 4 12 12:34 8 Taszár pontszámban beérte a K. Honvédet Sok váratlan eredmény a második tavaszi megyei fordulóban K. H. Vásutas—Nagyatád 4.-«, Zamárdi—Barcs 5:0. Ilyen eredmények születtek a megyei labdarú- gó-bajnokság második tavaszi fordulójában. A papírforma * feje tetejére állt. Különösen a kieső]e- löltek igyekeztek megcáfolni a papirt. A múlt héten azt irtuk, hogy tömörült a középmezőny. E héten még inkább. A hatodik helyezett Marcali MBDOSZ-nak 18 pontja van, a 16. Lábodnak 15! KI merne itt jósolni, hogy mely csapatok esnek ki? Ügy fest. még a zamár- dlak sem adták föl, legalábbis ezt sejteti 5:ö-ás győzelmük Barcs ellenében. Ezen a héten is mindenütt meglehetősen nehéz talaj fogadta a pályára lépő csapatokat, s bizony mindenkinek ismét vizsgáznia kellett erőnlétből. A Marcali MEDOSZ, Babócsa, Somogyszob, Zamárdl, Lábod, továbbá a K. V. Lobogó, a Taszári Honvéd és a K. H. Vasutas mind erőnlétből, mind pedig küzdeni tudásból jól vizsgázott. A táblák bálszerencséje, hogy Lábod tovább Javult, Így a lábodiaké lett a két pont. A nehéz talajon akadt néhány durva belemenés. Itt-ott megfeledkeztek magukról a Játékosok, s a bíróknak kellett rendet teremteniük a pályán. Ismét akadt kiállítás. Két mérkőzésen négy labdarúgót zártak ki a játékból. Lesz tehát dolga ismét a fegyelmi bizottságoknak. Bár a Taszári Honvéd ez alkalommal nem játszott olyan jól, mint ahogy várták, mégis biztosan győzött a K. Építők ellen, s ezzel pontszámban beérte a listavezető K. Honvédet. Előreveti árnyékát, hogy nagy harc lesz a két hét múlva sorra kerülő Taszár—K. Honvéd mérkőzésen, ahol eldőlhet az idei megyei bajnokság sorsa. A K. Építők és a Nagyatád e heti vereségükkel leszakadtak az élmezőnytől. Ez történt a megyei bajnokságban: R. H. VASUTAS—NAGY AT AD Irt (Irt) Kaposvár, meri pálya, 200 néző. V: Kleiber. Kaposvár: Illés — Jónás, Nagy, Miseta — Horváth, Molnár — Küt- tel, Németh, Csepregl, Tallián, Mike. Edző: Tőke János. Nagyatád: Ktirucz — Krivarics, Tátrai, Szabó — Vajkovles, Simon — Nezdel, Sel- meezi, Vucskics, Bicsáki, Posta. Edző: Selmeezi István. A megfiatalított kaposvári vasutascsapat minden részében felülmúlta gyengén játszó ellenfelét. G: Tallián 3, Miké. Poétát az első félidő 20., Nagyot a második félidő 30. percében a játékvezető kiállította. Jók: Misefa, Molnár, Németh, UL Selme- czL Pozsgal Miklós ZAMAKDI—BARCS 5rt <3rt) Zamárdl, 300 néző. V: Kiszelák. Zamárdl: Mányoki — Abonyi, Kovács, Török — Tóth, Bóna — Kriszbal, FCÄsz, Pusztai, Nagy, Vízvárt. Edző: Béday Ferenc. Barcs: Jobbágy — Otartics, Bed- nyák, Tuba — Slnkó, Krapecz — Gál, Mayer, Marton, Csór, Berda. Edző: Juhász Vilmos. A csúszós talajú pályán a jó erönlétü hazaiak ötletes játékukkal lelépték a barcsi csapatot, amely ez alkalommal csak sorozatos reklamálásaival igyekezett észrevétetni magát. G: Pusztai 2, Friesz 2, Kitárnál. A Játékvezető az 52. percben Ber- dát, a 65. percben Nagyot sportszerűtlenségért kiállította. Jók: Abonyi, Kriszbal, Friesz, UL Jobbágy, Tuba, Mayer. Dr. Fazekas Mihály M. MEDOSZ—M. HONVED 2rt (0:0) Marcali, 400 néző. V: Kovács Gy. A hazai rangadón a hatvanadik percben 0:0 állásnál a Honvéd Tóthja 11-est hibázott. A ME- DOSZ két gólja az utolsó tíz percben esett, s mind a kettőt Hosszú lőtte. Jók: Kési, Törzsök, Bene, UL Varga, Petrina. LA BOD—TAB 4-J (2:1) Lábod, 400 néző. V: Horváth IL L. A lábodi csapatban első Ízben szerepelt a K. Kinizsitől átigazolt Mezőfi kapuvédő. G: Koezfca 2 (egyet ll-esből), Kisgál 11-esfoól, ProkU, illetve Czabula, Puha L, Németh. Jók: Szökellés, a mezőny legjobbja, Kiss, Kisgál, Hős fal, UL Fritz, Czabula, Puha L, Németh. K. HONVÉD—K. KINIZSI H. (Irt) Irt Kaposvár. 300 néző. V: Várvízi. G: Palkovies L, Hl. Szűcs. Jók: Bárány, Váradl, Palkovies L, Ve- verán, ill. őrt, Bíró, Szűcs. EABOCSA—BALATONLELLE (Őrt) írt Babócsa, 400 néző. V: Csűrt. G: Bicsár 3. Jók: Harasztié, Szüli Bicsár, ül. Markovlcs, Zstgmond. SOMOGYSZOB—FONYÖD Irt (2:0) Fonyód, 300 néző. V: SzUvási. G: Gőbölös 2, ÜL Gelencsér ll-es- bői. Jók: Hosszú, Szűcs, GőbölöSj ill. Papp, Molnár, Vida. TASZAB—K. ÉPÍTŐK 8:1 (Irt) Taszár, 200 néző. V: Szilágyi. G: Farkas, Erdei, Kovács, ül. Balog Hí Jók: Házinger, Kovács, Fekete, m. Balogh L, Balogh H. K. V. LOBOGÖ—CSURGÓ 3:1 (lrt| Kaposvár, 100 néző. V: Zsoldos. G: Végh 2, Zsohár, ül. Nagy. Jók: Borda, Mészáros, Végh, Nagyi a mezőny legjobbja, ÜL Hottó Li Nagy n., Sebők. A megyei bajnokság állása.: 1. K. Honvéd 17 11 4 2 61:15 26 2. Taszár 18 12 2 4 52:24 26 3. K. Építők 18 7 7 4 38:28 21 4. Nagyatád 17 8 3 6 45:25 19 5. Barcs 18 9 1 8 31:31 1» 6. M. MEDOSZ 18 8 2 8 33:32 18 7. K. H. Vasutas 18 8 2 8 31:32 18 8. Somogyszob 18 7 4 7 34:52 18 9. Tab 18 7 3 8 32:35 17 10. M. Honvéd 18 7 3 8 27:42 17 11. Csurgó 18 6 4 8 34:31 16 12. galatonleüe 18 6 4 8 25:42 16 T3. Fonyód 18 5 5 8 25:26 15 14. Babócsa 18 5 5 8 38:40 15 15. K. V. Lobogó 18 6 3 9 25:33 15 16. Lábod 18 6 3 9 34:50 15 17. Zamárdl 18 5 1 12 35:60 11 K. Kinizsi IL 18 11 4 3 77:44 26 Megyei ifjúsági labdarúgó- bajnokság M. MEDOSZ—Siófok őrt, Babó- esa—Balatonlelle 4:1, Fonyód—Somogyszob l:l, Zamárdl—Barcs 3:2, Lábod—Tab 6:1, K. V. Lobogó- Csurgó 1:0, K. Dózsa—K. Építők 7:1, K. H. Vasutas—Nagyatád 0:7, K. Kinizsi—KMTE 4:0. — A totó 12 «afiuetos szelvénye: 12xxll25clx2LA12 talá- latos szelvényre 176 035 forintot, a 11 találatosra 4693,75 forintot, a 18 találatosra 498,75 forintot fizetnek. SziDombóvari VSE—K. 3:1 (1:0) Kaposvár, 500 néző. V: Nagy K. Dombóvár: Egyed — Fugl, Hal- rnosi I., Halmosi II. — Egyed II., Kalmár — Gelencsér, Tapaszti, Herbei, G. Kiss, Lehőcz. Edző: Bán- helyi János. K. Dózsa: Boldog — Güth, Illés, Hartmann — Molnár I., Csima — Zsunics, Veverán, Kecskeméti, Nagyréti, Farkas. Edző: Záborszky Jenő. A sáros, mély talajon lassan bontakozott ki a játék. Kezdetben a Dózsa irányított, támadásai azonban rendszerint elakadtak a sárban. A kaposvári csatárok inkább egyénieskedtek, vagy rövid köröma dombóvári Védők jól léptek köz- be. A vasutasok szórványosan támadtak, s égy ilyen tám d 'sból a 20. percben a vezetést is megszerezték. Egy előrevágott bosszú rtPÜörtlftŰETEYEtf ismj CSERE jjljji ADAS-VÉTEL Jó állapotban levő 125-ös Csepel motorkerékpár eladó. Kaposvár, Damjanich u. 6., IL épület 8. ajtó. Tiszti házak. (307) Ültessen rózsát. Különleges újdonságok, gyönyörű színek. Szállítás postán. Kérjen díjmentes fajtajegyzéket. Szálkái rózsakertészet, Budapest, Dalszínház utca 10. (2588) Húsnvulak tenyésztésre kaphatók. Kopátsy Józsefné, Kaposvár, Honvéd utca 54/a. ____________(12370) P aprikamag, szentesi tompa sárga, cecei édes, felállós, cecei édes, ésüngős, cecéi erős, ára kg-ként 150 Ft. Kapható Vörös Csillag Ter- melőszövetkezetnél, Barcs. (2340) _____________ ._c,„ _____________ Szennában Rákóczi út 28. alatti p asSzokkal próbálkozták. Ilyenkór ház — háromszobás, összkomfortos — mellékhelyiségekkel, 1200-as te- lékkel sürgősen — elköltözés miatt — árkedvezménnyel eladó. Villany Van. Érdeklődni fenti címen. Gyű ra istva*, 4203) I Eladó 2 szobás magányos családi ház, vétel esetén azonnal elfoglalható. Cím: Kaposvár, Losonc u. 3. (308) Kaposvár, Dózsa György u. 24. sz. alatt kétszobás, összkomfortos ház eladó az udvarban! Vétel esetén beköltözhető. Érdeklődni lehet minden nap 3 óra után Szakái!a- séknál. (305) Nagyméretű egyszobás ház beköltözhetően eladó. Kaposvár, Jutái út 20. (12375) Vasrámás melegágyi ablakok eladók. Érdeklődni: Kaposvár, Nyár utca 20., Szita kertész. (12377) Eladó Kaposvár, Jutái út 9. számú ház melléképületekkel, 1600 n-öl telekkel beköltözhetően. (12376) Eladók 400 n-öles, beépíthető házhelyek autóbuszmegállónál, Kaposváron, Ivánfa-hegy 4. (Gorkij utca végén.) Dr. Takáts. (12319) Olcsón eladó egy kis méretű modern dobfelszerelés és egy nagybőgő. Kaposvár, József utca 6. sz. alatt. U23Ö8) Elcserélném nagyon szép nagyméretű, egyszobás, ősszkomfortbs lakásomat (150 n-öl kerttel) két kis szobásért. Érdeklődni: Kaposvár, Május 1. utca 60. (12374) ÁLLÁS Gyermekgondozót keresek. Kardos Imre, főposta, Kaposvár. (12372) A megyei postahivatal hírlaposztálya előfizetés-gyűjtő szervezőket vesz föl. Bér 900,— Ft plusz jutalék. Kereseti lehetőség 3000 Ft-ig. Jelentkezés a kaposvári nagypostán, hírlaposztály. (308) Kőműveseket keres az ÉM 44. Építőipari Vállalat budapesti munkahelyre. Szállást biztosítunk. A jelentkezőik szerszámot hozzanak magukkal — használati díjat fizetünk. ÉM-vizsgávai rendelkező férfi könnyűgépkezelőket is felveszünk. Jelentkezés: Budapest, V. kér., Kossuth Lajos tér 13—15., munkaerőgazdálkodás. (864) sül!} VÉGVFS Ji _ Háromtagú család üres vagy bútorozott albérleti szobát keres. Cím 12371. számon a Magyar Hirdetőben. (12371) Fekete, farkatlan, ősz fejű, rövid szőrű Luca nevű pulikutyám pénteken Kaposvár, Beloiannisz utca 53. alól elveszett. Aki tud róla, fenti címen értesítsen. Móhr. (1237^ GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk. hogy szeretett paptest- vérünk Dr. Csúszik István 1962. március 10-én 85 éves korában Hedrehe- lyen elhunyt. Temetése március 14-én du. fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. Szentmise március 14 én fél 9 órakor a Nagy boldogasszony templom ban.________Plébéniahi>atai J