Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-18 / 41. szám
SOMOGYI NÉPLAP Az országgyűlés elfogadta a költségvetésről szóló törvényjavaslatot Vasárnap, 1962. február ft. NEMZETKÖZI SZEMLE A hét eMPménieiből (Folytatás a 1. oldalról.) előbbi betöltését sürgette. Mint mondotta, meg kell értetnünk az egészségügyi pályára jelentkezőkkel, hogy ha komolyan veszik hivatásukat, ott teljesítsenek szolgálatot, ahol munkájukra a legnagyobb szükség van. Egyidejűleg biz|bsítani kell szakmai továbbképzésük és orvosi előmenetelük lehetőségét is. Pál János, Csongrád megye képviselője a költségvetés kereskedelmi előirányzatairól beszélt, majd hangsúlyozta, a kereskedelem különösen fontos feladatának tekinti a dolgozó asszonyok második műszakjának könnyítését, a gyorsan elkészíthető ételek forgalmának növelését. — Megyém választói kérik, hogy az eddiginél több anódte- lep és zseblámpaelem kerüljön forgalomba, javasolták továbbá, hogy kisebb és olcsóbb hűtőszekrényt is gyártsanak, mert ezeket nagyon szívesen vásárolnak városon és falun egyarártt — mondotta. A költségvetést elfogadta és elfogadásra ajánlotta. ' Bodó Istvánná Csongrád megyei képviselő az iparban foglalkoztatott ifjúmunkások, valamint az állami gondozásból kikerült fiatalok lakásproblémáival foglalkozott. Boros Gergely Békés-megyei képviselő hangsúlyozta, hogy a költségvetési tervjavaslat összeállítói kellő gondot fordítottak a mezőgazdaság további fejlesztésére, dolgozó parasztságunk életszínvonalának növelésére. Több hozzászóló a költség- vetéshez nem jelentkezett. Rónai Sándor elnök a vitát lezárta, majd Nyers Rezső pénzügyminiszter válaszolt az elhangzott észrevételekre. Az elnök ezután szavazást rendelt el. Az országgyűlés az 1962. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben egyhangúlag elfogadta. Interpellációk Berki Mihályné képviselő szóvá tette: a lakosság gyakran panaszolja, hogy hiányzanak egyes apró iparcikkek, alkatrészek — például kerékpárlánc, villamossági és vízvezeték-szerelési anyagok, műanyag, tankönyv- és füzetborító —, illetve nincs megfelelő választék. A képviselő megkérdezte a belkereskedelmi minisztertől: a hiányosságok megszüntetésére milyen intézkedéseket hoztak, illetve terveznek. Tausz János belkereskedelmi miniszter elmondotta, hogy ma már a tartós fogyasztási cikkek gyártásával egy időben gondoskodnak az alkatrész- utánpótlásról is. A múlt évben — kísérletképpen — több megyében nyitottak úgynevezett ezer aprócikk üzleteket, s ezeknek hálózatát az. idén továbbfejlesztik. Ä miniszter a továbbiakban elmondotta: a hiányosságok felszámolására felhasználják az anyagi ösztönzést is. A vállalatokat néhány számukra kevésbé »kifizetődő« termék gyártására ösztönzik. Már sikerült megszüntetni 120 aprócikk hiányát. A boltok alkalmazottait is érdekeltté tette fei a figyelmet, hogy az új ti- j | Szavukon fogva és sarokba szorítva pusu autóbuszok sorozatgyar-' > ____________________________________ t áttánalf m pffk A7/I pspf tnpöfplp—f lő teljesítményű motorok hiá-f A világközvélemény érdeklődésének közép- nya gátolja. Milyen intézke- \ P°ntiában ma vitathatatlanul az a javaslat dést terveznek az igény kielé-?áll, amelyet Hruscsov, a Szovjetunió Miniszha tetszik, ha nem — elóbb-utóbb mégiscsak számolniuk kell a békét és leszerelést követelő népek akaratával. gítésére? \— —-————**» -—» -—^ —-------—~ A képviselő következő inter- f elnökhöz, illetve Macmillan angol miniszter- pellációjában egyes elektromos?elnökhöz intézett levelében. Á szovjet kor- berendezések alkatrészhiányát\mányfő javaslata a következő: a március 14-en tette szóvá. \Genfben megnyíló tizennyolc hatalmi leszereA kohó- és gépipari miniszter Jíésí értekezleten vegyenek részt a kormányválaszát Mázi József képviselőJfőfc, s ezzel adjanak olyan lendületet a lesze- és az országgyűlés elfogadta. Irelési tárgyalásoknak, amely komoly sikerrel Gyimóti Dénes Veszprémé kecsegtet. Ezzel a kezdeményezéssel a szovjet megyei képviselőnek a gyom- diplomácia ismét a nemzetközi élet ütőerére irtó vegyszerekkel kapcsolatos J tette a kezét, ismét olyasmivel lepte meg a interpellációjára Czottner Són-^világot, amire a nyugati hatalmak a legke- dor nehézipari miniszter vála- fvésbé sem számítottak. szolt. é Mint ismeretes, Kennedy, az Egyesült ÁllaCsomai Károly képviselő Írnok elnöke és Macmillan angol miniszterei- Szintén a nehéz!pari miniszter-^nők február hetedikén levelet intézett Hrus- hez intézett kérdést: esov szovjet miniszterelnökhöz. A két vezető — Milyen lehetőségek van-^nyugati államférfi ékes szavakkal fejtette ki nak a Péti Nitrogénművek mű-^levelében, hogy történelmünk jelenlegi szaka- trágyatermelésének növelésére, 4szaban a leszerelés a legsürgetőbb és a legbo- a gyár bővítésére? ?nyolultabb kérdés, amellyel szembe kell nézni. Czottner Sándor az interpel-f Annak jeléül — írták levelükben —, hogy mi- lációra válaszolva elmondta, J lyen nagy fontosságot tulajdonítunk a tárgva- hogy az elmúlt években jelen- f fásoknak, javasoljuk, hogy a leszerelési értetősen fejlesztettük a nitrogén- \ kéziét kezdetén országaink külügyminiszterei és szuperföszfát-mütrágyagyá- J képvisel jenek bennünket. Ezt írták, s a jelek rakat. A Kazincbarcikai Mű-? szerint egészen mást gondoltak. Mégpedig azt, trágyagyárat bővítjük. A Tisza-J hogy a Szovjetunió elutasítja javaslatukat, s palkonyai Műtrágyagyár építé-J ezzel, ha tetszik neki, ha nem, magára vállal- sére 2,7 milliárd forintot költija a tárgyalások kudarcának kellemetlen kö- népgazdaságunk — ez hazánk J vetkezményed t. S erre, mint derült égből a legnagyobb ilyen üzeme lesz. 1 menny kőcsapás, jött Hruscsov válasza. Ha a Napirenden szerepel a péti i tiszteit nyugati államférfiak valóban olyany- gyár bővítése is, erre a szak-inyira szívükön viselik a leszerelés ügyét, ak- , , . , ! _ ékor külügyminisztereik helyett lássanak neki emberek mar három kulonbo-J^^ Tkérdés megoldásán^. Ezzel a nagy- ző tervezetet dolgoztak ki — Jszerű diplomáciai sakkhúzással a Szovjetunió figyelembe véve, hogy a lignit- Nemcsak érte el, hogy szavukon fogta és vagy a földgázkészleteket hasz-1 sarokba szorította a nyugati államférfiakak *r5r gya előállításához. Hozza kell 1 elnök aa ENsZ-ben előterjesztette általánosé® tennem azonban, hogy mivel a# teljés leszerelési tervét, ismét a világközvéle- bővítés, ennek kapcsán a gáz-f meny figyelmének középpontjába állította vezetékek építése is igen nagy tkérdések kérdését, a leszerelést. v tertanácsának elnöke tett Kennedy amerikai Kongói fejlemények ■ék az aprócikkek értékesítésében. Lehetővé vált, hogy a belkereskedelem egyes kisebb árucikkeket a helyiiparral készíttessen el. A belkereskedelmi miniszter válaszát mind az interpelláló képviselő, mind az országgyűlés elfogadta. Dr. Ábrányi István Heves megyei képviselő interpellációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a községi művelődési hazákat, otthonokat az év nagy részében nem használják ki kellően, a községek vezetői viszont nem járulnak hozzá ahhoz, hogy a moziüzemi vállalat filmvetítésre vegye igénybe a helyiséget. Az elnöklő Rónai Sándor bejelentette, hogy llku Pál művelődésügyi miniszter betegsége miatt nem vehetett részt az ülésen, ezért az országgyűlés ügyrendje értelmében harminc napon belül írásban ad választ az interpellációra. A következő interpelláló Mázi József budapesti képviselő Csergő János kohó- és gépipari miniszterhez intézte kérdését: — Az Ikarus-gyár dolgozói megbíztak azzal, hogy hívjam A múlt héten parlamenti vita, majd kormányátalakítás zajlott le Kongóban. A kongói parlament több órás vita után bizalmat szavazott Adoula miniszterelnök kormányának, s ezzel jóváhagyta azt, amit Antoine Gizenga ügyében eddig tett, vagyis elvetették azt a javaslatot, hogy Gizengát azonnal engedjék szaludon. A parlamenti vita után Adoula miniszterelnök bejelentette, hogy átalakítja kormányát. Gbenye volt belügyminiszter, Lumumba párfjának, a Kongói Nemzeti Mozgalomnak a képviselője, aki a jelek szerint nem volt hajlandó elítélni Gizengát, fölfelé »bukott«, vagyis miniszterelnök-helyettes lett. Ha figyelembe vesszük, hogy az adott helyzetben milyen fontos szerepet tölt be a belügyminiszter, mindjárt érthetőbbé válik a változás oka. Még világosabb a dolog, ha hozzátesszük, hogy az új belügyminiszter az a Kamitatu lett, aki a közelmúltban nyíltan szakított Gizengával, s hogy Csőmbe pártja, a Conakat Párt is képviselve lesz a kormányban, ha Ka tan a ára az alkotmány értelmében kiterjesztik a kormány hatalmát. Mindkét esemény arra figyelmeztet, hogy a kongói központi kormány politikája jobbra tolódik, s fokozatosan azok az erők nyomulnak előtérbe, amelyek a szakadárokkal és a volt gyarmatosítókkal való elvtelen lepaktálásbon keresik a kongói kérdés megoldásának útját. Céljuk az, hogy még inkább megosszák, majd szétzúzzák a nemzeti erőket, s ezzel biztosítsák a talajt egy nyugati színezetű politika folytatásához. A Lumumba szelleméhez hűséges erők egységén, szilárdságán és kitartásán sok fordul meg, hogy valóban sikerül-e ez az újabb cselszövés. Választások Finnországban összegeket igényel, nem tudjuk; Genf (MTI). Mint már közöltük, egyes jelentések arról számolnak be, hogy közvetlen küszöbön áll a francia—algériai tárgyalások eredményes befejezése. Egy újabb Reuter-jelentés szerint már csak az utolsó simításokat kell elvégezni a fegyverszüneti egyezmény-tervezeten, amelyet előreláthatólag tíz nap múlva írnak alá ünnepélyesen Párizs közelében. Ügy tudják továbbá, hogy az egyezmény-tervezethez elvben hozzájárult Ben Bella és á többi bebörtönzött algériai vezető is. PÁRIZS A francia fővárosban, minden jel arra mutat, Kennedy és Macmillan feltűnő gyorsasággal .reagált Hruscsov javaslatára, s voltaképpen a gyár fejlesztését rövid idoniglutasította azt. Egyes — s ezúttal a lényegre belül megvalósítani. ^tapintó nyugati hírmagyarázók szerint — a Az interpellációra adott vá-? gyors válasszal elejét akarták venni, nehogy , , „ , v.,w4oia\a tizennyolc hatalmi bizottságban képviselt iaszt Csornai Károly k^dői ^ Braaflia> Bunna, Etiópia, ás az országgyűlés elfogadta. * Mexikó, Nigéria, Svédország és az EgyeTóth István, Oláh György !ésfsitit Aráb Köztársaság vezetői esétleg pozitív GaáJ Antal képviselők "inter- ? választ adjanak a szovjet miniszterelnöknek, nellációia éc ar illetéke« mi-iDe hiég *91/ « elkéstek. Hruscsov ésszerű javaslatát kedvezően fogadták olyan orszagok- mszterek válaszai után az or-K^ mint Olaszország, Kanada, India, Svéd- szággyűlés befejezte munka- J ország és az Egyesült Arab Köztársaság, s ját. a egyöntetűen helyeselték Bulgáriában, CsehAz országgyűlés ülésszakát \ Szlovákiában, I^ngyelországban ^ Romaniá- tj3 ni j , , , iban, azokban a szocialista országokban, ameRonai Sándor zarta be. ilyek szintén tagjai a tizennyolc hatalmi lesze----———------------------- írelési bizottságnak. Novotny, a Csehszlovák i Szocialista Köztársaság elnöke már be is jelentette, hogy hazája kész a legmagasai b szinten képviseltetni magát a genfi leszerelési értekezleten. Még csaknem egy egész hónap van hátra #a genfi tárgyalások kezdetéig, s a világ népei f egyre határozottabban és türelmetlenül köve- f telik, hogy húzzák ki a kátyúból a leszerelés megtörtént az elvi megallapo-1 A l’Humanité felhívja a ) szekerét, vegyék kezükbe a tárgyalások ügyét daS al fegyverszünet francia antifasiszták figyelmét. $ az0k akik erre a legilletékesebbek, maguk a sJáí?' !Ͱgy “ al8ériai ékéért folyór kormányfők. S a nyugati államférfiaknak — vasárnapra varjak haza Svájc- harc még nem ért véget, a* ibol Joxe allammmisztert, hogy franko beszámoljon a titkos tárgyalások eredményéről De Gaulle tábornoknak. Ugyanakkor hangsúlyozzák azonban, hogy a fegyverszünet: hivatalos bejelentésére egy hétnél vagy tíz napnál hamarabb nem lehet számítani már csak azért sem, mert a megállapodás az algériai országos forradalmi tanács jóváhagyására szorul. Hírek szerint a tanács hétfőn ül össze Líbia fővárosában, I7 árait ózó hangulat Franciaországban) fokozódó feszültség Algériában a fegyverszünet közeledtének hírére A közelmúltban lezajlott páriámén' . ál asz* tások örvendetes eredm-ényt hoztak r innor- szágbán. Több mandátumot és mintegy kétszázezer új szavazatot szereztek azok a pártok, amelyek a semlegesség és a béke, a finn—* szovjet barátság harcosai. Megerősödve került ki a választásokból a Finn Népi Demokratikus Unió, az agrárpárt és a szociáldemokrata el-» lenzék. Ezzel a finn nép méltó választ adott azoknak az imperialista jósoknak, akik azt remélték, hogy a reakciós jobboldal le tudja téríteni Finnországot a maga választotta semleges útról. Bebizonyosodott, hogy a finn nép kitűnően meg tudja ítélni, hogy ki az, aki javát, s ki az, aU kárát akarja. Ez a fölismerés tükröződik abban a tényben is, hogy csütörtökön ismét Urho Kekkonent, a Finn Népi Demokratikus Unió vezetőjét választották meg az ország köztársasági elnökévé. Ezzel a kő* vetkező hat esztendőre újra annak az embernek kezében lesz Finnország hajójának kormánykereke, aki a finn—szovjet barátság, a békés együttélés és a semlegesség egyik legkövetkezetesebb harcosa Észak-Europaban. A finn politikai helyzet stabilizálódása nagyon jó hatással lesz egész Észak-Európára, s kellő figyelmeztetés a NATO címére, amelynek fontos célja, hogy hatáskörébe vonja és a Szovjetunió ellen hangolja az északi semleges államokat ahol hogy Trilötiban. Plasztikbomba egy óvoda előtt Párizs (MTI). Az OAS merénylői pénteken és szombatra virradó éjjel újabb plasztik- bombákat robbantottak Párizsban és a vidéki városokban. A legnagyobb felháborodást az a merénylet váltotta ki, amelyet Nancyban követtek el a fasiszta banditák: az óvoda épülete előtt helyezték el bombájukat. Csodálatos véletlennek köszönhető, hogy a robbanásnál, amely délelőtt 11 órakor történt, a gyermekek közül senki sem sérült meg. Az óvoda igazgatónője és férje a pedagógusok szakszervezetének tevékeny antifasiszta harcosai. Tovább gyilkol és rabol az OAS Algériában Algériában egyre fokozódó hevességgel folyik az OAS terrorja. Február első felében a hivatalos jelentések szerint kétszázötvenhat halott és közel ötszáz sebesült áldozata volt a merényleteknek. A helyzet továbbra is Oránban és Algírban a legfeszültebb. Az OAS terrorcsapatai az arab lakosság ellen intézett támadások mellett tovább folytatják a bankok és fegyverraktárak fosztogatásét. Az utóbbi huszonnégy órában nagymennyiségű fegy-. vert loptak egy katonai raktárból. Oránban és Algírban pénteken hat bankot raboltak ki, francia demokratikus tömegeknek kényszeríteniük kell a kormányt, hogy valóraváltsa ígéreteit és érvényt szerezzen az aláírásra kerülő fegyverszüneti megállapodásnak. ALGÍR A Reuter hívatalós francia körökben úgy értesült, hogy megkezdték további 20 000 katona hazaszállítását Algériából. Mint ismeretes, De Gaulle tábornok nemrég bejelentette, hogy az Algériában állomásozó francia hadsereg zömét még az év vége előtt Európába helyezik át Az AP algíri tudósítója jelentette, hogy szombaton megkezdték az Algéria belsejében állomásozó francia hadsereg egységeinek összevonását a nagy városok köré. A francia főparancsnokságnak az a szándéka, hogy a csaknem félmilliós hadsereget a városok külső kerületeiben vonja össze és így vesri elejét minden esetleges rendbontásnak. A csapat- mozdulatok) valószínűleg hétfőre fejeződnek be. Az amerikai tudósító jelentésében hangoztatja, hogy a tűzszünet közeledtének hírére fokozódik a feszültség Algériában. Az OAS ismételtén felszólította az európai telepeseket, hogy »őrizzék meg nyugalmukat ég váljak a parancsokat-«. Angol lapvélemények a brit-guayanai eseményekről London (MTI). A brit-guayanai zavargásokról érkező áttekinthetetlen hírek füstfelhője mögött kibontakozik a helyzetkép. Ez arra mutat, hogy szélsőjobboddal! elemek felhasználva a JaganI fj sági béketüntetés Washingtonban Washington (MTI). Pénteken reggel Washingtoniban két napra tervezett nagyméretű ifjúsági béketüntetés kezdődött. Az Egyesült Államok különböző egyetemeiről autóbuszon, vonaton, repülőgépen és gépkocsin több ezer egyetemi hallgató özönlött a fővárosba. A tüntetők egy csoportja pénteken réggel a Fehér Ház elé vonult plakátokkal és röplapokkal. A röplapokban többek között követelik az atomfegyver-kísérletek beszüntetését, eredményes tárgyalásokat a német kérdésről. A tüntetők Kennedy elnökkel is szeretnének beszélni, és húsz év óta a legnagyobb' tüntetést szervezik a Féhér Ház elő* kormány adó- és takarékossági intézkedéseit, a tájékozatlan tömegeket félrevezetve kormányellenes hangulatot keltettek, s a faji ellentéteket is kiaknázták az indulatok félkoribácsólásáira. Az angol gyarmatügyi minisztérium nyilatkozata a csapatszállításokkal kapcsolatban világos fényt vet arra, hogy a brit hatóságok nem szívesen támogatják a törvényes baloldali Jagan-kormányt, A cambridge-i egyetem egyik közgazdasági professzora, aki decemberben Brit-Guayanában járt Jagan tanácsadójaként, a Times tudósítójának adott nyilatkozatában a többi között a következőket mondotta: A gazdasági reformokra vonatkozó javaslatok mérsékeltek és ésszerűek voltak. Az államkincstár számára a nagyobb bevétel biztosítása nélkülözhetetlenül szükséges volt részben a külföldi tőke jelentős arányú kiáramlása, részben az égetően fontos fizetés- emelések végrehajtása miatt. Természetesen az üzleti köröknek vállalniuk kellett volna az adózási terhek rájuk eső részét. — A terv oly heves ellenzése mögött politikai összeesküvés húzódik meg — mondotta —, amelynek Célja Jagan es kormánya helyzetének aláású- sa. A jelek arra mutatnak, hogy alaposan előkészítették ezeket a zavargásokat. Feszült a helyzet Brit-Guayanában Georgetown (MTI). A BritcGuayana-i kormánynak a bizonyos üzleti körök érdekeit sértő takarékossági rendszabályai elleni sztrájk hétfő óta tart. Hírügynökségi jelentesak mmrunt aa országban a feszültség egyre nő. Péntek délután Georgetown kikötőjébe érkezett két angol hadihajó, amelyekről á rend helyreállításának ürügyén, csapatok szálltak partra«