Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-11 / 35. szám
Vasárnap, 1968. február 11. 3 SOMOGYI «täPLA» Felelősségtudat és bátorság A pulai zárszámadás Napjainkban megszámlálha I tatianui sokszor hangzik el ez a mondat: — Ezt persze nem az újságírónak mondom! — Nem az újság nyilvánossága elé való ez a dolog! Miért, talán nem igaz, amit mondani akar, amit át- meg átgondolt eddig, ki tudja, hányszor?! De igaz! Nagyon is igaz. Csak... »Miért én mondjam ki először, miért pont rátn hivatkozzanak? Beszéljen előttem más, miért az én fejem törjön be?-« Nem tudom, ki hogyan nevezi az igaza tudatában hallgató ember magatartását. Azt hiszem, ezt nem lehet más néven nevezni, csak így: gyávaság! Mégpedig súlyos gyávaság, mert mögötte eleven szemlélődés igénye él a felelősségtudatnak egy sajátos, passzív fajtájával. Éppen ezért ér számunkra olyan keveset mind a szemléletnek az elevensége, mind pedig a »csalt magának monc?orn«-ra korlátozott társadalmi felelősségtudat. Miért nyom keveset a latban a két említett vonás? Mert nem aktivitásban csúcsosodik ki, mert nem szolgálja a legkisebb mértékben 1 sem az ilyen, »csak magának mondom« ember közéletünk demokratizmusát, közéletünk tisztaságát! A minap betoppant a szerkesztőségbe egy látásból már régebb óta ismerős ember. Bemutatkozás után nagy szenvedéllyel, magával ragadó lelkesedései adott elő egy ötletet, amely — megítélésem- szerint — föltétlenül érdemes arra, hogy a megvalósítás szándékával foglalkozzanak vele a város kulturális életének vezetői. Lévén Kaposvár művelődési élete még mindig szegényes, színekben elég egyhangú... A látogató, miután elmondta, milyen ügyet hivatott szolgálni az ötlet, amit ő már évek óta daj- fcálgat, föltette ezt a meghökkentő kérdést: — Mondják meg őszintén! Nem töri-e ki a nyakát ilyenen az ember? Miért törné? Segíteni akar, adni, minden ösztökélés, felszólítás nélkül, s ez önmagában fölbecsülhetetlen értékű valami! Amit szorgalmaz, amihez támogató szervet keres, jő dolog, csak nyernénk vele. Miért gondolja azt a nyaktörést? Ö nem gondolja. Qsáte barátai, ismerősei ijesztettek rá, hogy akár bele se kezdjen a dologba, mert nem érdemes. Belebukhat kísérletébe. Nem értettük. Később is csak nyugtázni tudtuk a fölösleges — és nem is egy kicsit nevetséges — aggodalmaskodást, félelmet Ogy hallottam, hogy azóta váratlan látogatónk megtalálta azt az ajtót, amely mögött szíves-örömest meghallgatták, és amint látom, a feje is megvan, amit épségét; ep nyak tart... Vagy... Egy hivatását, munkáját tűzze, lánggal szerető ismerősöm tökéletesen tisztában van azzal, hogy célszerű javaslatai, bírálatai jobb légkört eredményeznének, hogy szakágának problémáit segítené megoldani, ha nyílt kiállásra szánná magát. De attól remeg — csupán azért, mert egy ízben rossz néven vették egy nyilatkozatát a fölöttesei —, hogy az Illetékesek rámordulnak: ne üsse oly^n dologba az orrát, ami nem tartozik rá! Azt mondja, ő csak szürke kisember: rendeletek, utasítások végrehajtója. Egyetlen kis fo- gacska a nagy fogaskerékben, a társadalomban. Neki nem több a dolga, mint az, hogy »fogacs- kaként« jól funkcionáljon a maga helyén. Az Illetékes nem jogosította fel őt arra, hogy többre merészkedjen. Rákérdeztem váratlanul: — Tud-e olyasmiről, hogy a nagy I-vel emlegetett illetékesek közül bárki is retorzióval élt volna egy-egy megalapozott bírálatra, segítőkész javaslatra? — Azt mondja, nem tud. De vigyázni kell, mert sokszor elég, ha a kisember arcának rándulásával elárulja, hogy ez- zel-azzal nem ért egyet... a a megszeppent kényelmesek máris fúrót emlegetnek, kikeresik a káderlapot, hogy hátha valami van benne, amivel »magyarázni« lehet, ha szükség lesz erre. Mondjon neveket! Nevezzen meg ilyen dolgot, hol történt, mikor? Eredmény: begübózás. Elhallgat — végleg. Ismét Cgy példo. Sok eszmecsere, sőt vita tárgya az irodalom iránt őszintén érdeklődők körében a Somogyi írás, a megye .íróinak évkönyvként megjelenő negyedéves folyóirata. A róla elhangzó vélemények igen megoszlóak, mondhatni végletesek, igen szélsőségesek. Vagy csak szuperiatívu- szokat használnak a véleményezők, vagy csak megvetően képesek nyilatkozni azt fejtegetve, hogy kár a sok pénzért, mert így meg úgy a dilettánsok. Érthetetlen, hogy a Somogyi íráshoz fűződő megjegyzések szélsőségesek? Érthetőnek mondanám. Nincs fórum, ahol tisztázódhatna a sok szubjektív ítélet. Az irodalom szere- tetéről és értéséről tanúskodó hangok nem jutnak ki a zárt körből, főleg nem jutnak el a szerkesztőkhöz, még kevésbé jutnak el az írókhoz. Holott rengeteget segíthetnének az irodalombarátok, hiszen már- már frázissá koptatott igazság, hogy nincs író, irodalom a fejlődést segítő nyilvánosság nélkül. Nein író az, aki nem kíváncsi az olvasó kendőzetlen véleményére, és tehetségét nem érzi olyan erősnek, hogy szembe is nézzen — éppen fejlődése érdekében — a kendőzetlen véleményekkel! Az idézett három példánál kínálkozna jóval több is, de fölösleges bizonygatnom a nyilvánvalót, azt, hogy a kispolgári életfelfogásból táplálkozó gyávaság, lapulnikészség mérge kimutathatóan jelen van életünkben, és időszerű azon gondolkodnunk, hogy miként ljhet ezt a mérget hatástalanítani, még több emberben fölébreszteni a Csipkerőzsikaként alvó közéleti felelősségtudatot, az igaz ügyért becsületes szándékkal síkraszálló ember bátorságát! Répünk nem ma és nem tegnap mondta fel történelmi hivatásának fölismerése után az igent a szocializmus építésére. Igen mondtak már azok is, akiket eddig apró véleménykülönbségek tartottak távol. Akik hosszú időn át csupán megélhetésük végett igyekeztek megfelelni munkájukban. Ma már ezek az emberek is közelebb állnak hozzánk, igényük, hogy szóhoz is jussanak abban, amihez értenek. Nem véletlen viszont az sem, hogy éppen közülük adódnak az óvatoskodók, a bőreféltők, akik egy s más dologban még mindig csak tapogatóznak, és nem tudják, mit kell érteni a demokratizmuson. Nem tudják, hogy nemcsak jogaik, hanem kötelességeik is vannak. Kötelességük például a nyílt kiállás, ha közügyben van mondanivalójuk. Bízhatunk abban, hogy a mai háttérben húzódókat holnapra, holnaputánra már nem elégíti ki az, hogy szakértelmüket, odaadó munkájukat igényli és megbecsüli a társadalom? Bízhatunk. De sok biztatás, sok bátorítás kell ezeknek az embereknek, akik azokban az években, amikor a személyi kultusz és a dogmatiz- mus nehezedett népünkre, el- gyávultak, elpuhultak. Sokszor idézzük, hogy pártunk politikájának fő jellemzője: a népből meríteni! tozialbaljuk, hogy ennek ellenére középlokon néha például merev elutasítás fala emelkedik az alulról jövő bírálat elé? Egyre ritkábban, de előfordul ilyesmi is még. Éppen ezért nem nélkülözhetjük a szocialista építés mai szakaszában a bátorságot, nem szívelhetjük a »ne szólj szám, nem fáj feiern« magatartást. Akiknek közügyekben van mit kimondaniuk, azt nem érheti és nem is éri bántódás. Sőt annak csak bátorítás, köztisztelet lehet az osztályrésze! —- László Ibolya Elszállításra várnak a kész bízók a 90- mogyacsai Aranykalász Tsz hizlaldájában. A termelőszövetkezet az idén m db 100-11» kg-os súlyé sertés szállítására kötött szerződést. m Sok szépet és jót mondott el Retek József elnök a zárszámadási beszámolóból. Számokkal, adatokkal ezt bízonyüotta: Kapospula háromévi közös gazdálkodás után ma mindin tekintetben előbbre ía:t, mint bármikor. Jóleső érzés ezt hal’ani. De nem szebb-e a beszámolóban vázolt kép a valóságnál? Kétszerié több jószág A tények beszélnek, azokkal vitába szállni nem lellek Való igaz az, hogy a közösben és a háztájiban együttesen két-zer- te több jószágot tart a falu, mint évekkel ezelőtt; a tavalyi aszályos esztendőben takarították be a minden eddiginél gazdagabb termést. A termelés növekedésének eredményeként növekedett hát a jólét is. Nem túlzás, hä azt mondjuk: anyagiak dolgában a pulai szövetkezeti páraszt legalább olyan jól vagy valamivel jobban is áll, mint egyéni gazda koráb n. Persze nem a bevételt, hanem a jövedelmet kell egybevetnünk a régivel. A három közös év alatt a részesedés értéke mindig fölötte volt a 10 forintnak, s évről évre emelkedve most 47 forint 60 fillérig jutott. Megalapozott, erős gazdaság szövetkezetük, az Ezüstkaiász. Könnyebb lett életük. Éoga- tos ekével szántani? Ezt r-ár nyugodtan elfelejthetik. A kapásnövények sorközének megműveléséről csupán égy adatot: Molnár János traktoros 500 holdat húzatott meg. Az 541 hold kalászosból csak 34 holdat kellett kézi kaszával learatni. így érthető, hogy százan nyaralhattak a legnagyobb dologidőben. Más esztendőben talán tízen jutottak el a Balatonra vagy Harkányba. Olvas, művelődik a falu, szellemi kincseket gyűjt. Érett ésszel hányán meg hányán tanulnak mezőgazdasági technikumban, mint a 43 éves Kovács Máté, az állattenyésztési brigáclveze- tő és ifj. Buda József sertésgondozó is, hogy jobb ismerőivé, métereivé váljanak szakmájuknak. Gazdagabb, könnyebb, tartalmasabb az élet Kapospulán. S miként vélekednek az emberek? Közbeszólás a közgy ülésen A járási küldött megemlítette: »Csak az elismerés hangján szólhatunk arról a gondoskodásról, amelyben az öregeket, betegeket részesítik, öregségi járadékot 58 idős em’ er kap: a havi 260 forintos ösz- szeg kiegészítésére 41 ezer forintot tettek félre. Szép dolog, hogy búzát is adnak a rászorulóknak.« — Kinek-kinck — vetette közbe félhangosan egy idős parasztasszony. Közbeszólását senki nem méltatta szóra sem. Az egyetértés tapsa nem csattant föl, az elmarasztalás moraja sem hullámzott végig a széksorokon. Ilyen érzéketlenek, közönyösek volnának a pulaiak egy család nyilvánvalóan nehéz sorsa iránt? Hajtott a kíváncsiság, megismerkedtem a közbeszólóval. A házigazda, id. Buda Józ ej (nem hozzátartozója a technikumba járó sertásgondozónakj az istái lob?-> te* ‘-vett. — Jól mondta a feleségem a gyűlésen, nem adnak e.ek nekünk semmit sem — erősgebte. A jászolnál egy telién, ké® tinó és egy növendékbika áll — Ezekből pénzelek. Tavaly is eladtam két hízott tinót, szép összeget kaptam értük. Takarmányt? Azt bizony vennem kell. Nem terem elég a háztájiban. Csak legalább szalmát adnának, mert fogytán van az alomnak való. — Jól bírja magát, pedig bizonyára sokat dolgozott életében — jegyeztem meg. Kapott a szón, és kijavított: — Nem úgy volt, én azelőtt 15 holdon dolgoztattam. — S most valami könnyebb munkára nem vállalkozna a közösben? Erre fölkacagott. — Hogyan képzeli, hetvenkét éves létemre? Se fiam, se lányom, valahogy csak eléldegélünk a feleségemmel. A szövetkezet első esztendejében vigyázta éjjelentként a közös jószágot. De csak addig az ideig, míg el nem múlt 70 éves. — Muszáj volt valami igyekezetei mutatnom, hogy fölterjesszenek öregségi járadékra. .. A munka jogán Az öreg Buda a szövetkezet révén az Országos Nyugdíj Intézettől havi 260 forintot kap, magától a tsz-től pedig háztáji földet és földjáradékot. Mást semmit, mert egyetlen munkaegysége sincs. Periig ’.ehetne. Hogyan vélekednek róla tó- szomszédjai, Bajnóczi Gábo- rék? — Megérdemli a sorsát. Maga tehet róla, hogy minden egyéb juttatásból kizárták. Mi négyen dolgosaink, s egyetlen panaszos szavunk sem lehet Mindent megkapunk, ami megjár. Semmivel sem élünk rósz. szabbuL, mint azelőtt — magyarázta a családfő. Majd hozzátette:' — A tehetetlen öregeket segíti a szövetkezet» Akik meg még valamennyire is bírják, azok jószáníukból jönnek dolgozgatni. Ott van Bállá Jóska bácsi, elmúlt már nyolcvan éves, mégis szorgoskodott egész nyáron. Vihar után a szénaboglyákat igazgatta a réten, aztán a tarlón ösa« szerakosgatta a kuszát, az őszszel meg tüzelgette a krumpliÓNOD VARI MIKLÓS: (35) c/l mví/a d&isjzié Sokáig nézegette a személyi igazolványba ragasztott fényképét, • eltűnődött azon, hogy az utolsó hónapok alatt mennyit öregedett, A tengernyi izgalom, á megfeszített munka, a Helgával gyakran reggelig tartó lumpolások megváltoztatták arcát. Megnyúlt, a szája körül és a szeme sarkában ráncok ültek, — Még jobb is —• tűnődött el ezen —, nehezebben ismernek föl. Éz a gondolat később sem hagyta nyugodni. Amikor Budapest felé robogott vele a gyorsvonat, ott is lépten-nyo- moa úgy érezte, figyeli valaki. Volt, hogy percekig nem mert megfordulni vagy a fejét az újságból fölemelni, mert attól félt, hogy tekintete találkozik azzal a valakinek a tekintetével, s képtelen lesz magára nyugalmat erőltetni. Szeretett wlna már megpihenni, nagyot aludni, kényelmes, puha ágyban, felzaklatott idegleit meggyógyítani. — Miért nem mehetek egyenesen Újfalura vagy környékére, minél messzebb a fővárostól, ahol ismerőseim vannak? Megbofzadt. A hideg futiká- rozott a hátán arra a gondolatra, hogy mi történne, ha a körúton nevén szólítaná valaki. Kicsi a világ, még a kétmilliós fővárosban sem lehet nyomtalanul eltűnni. Legjobb erre nem gondolni, hiszen csak még jobban fölidegesíti vele magát Kifelé bámult a vonat ablakán, s újra megtapogatta zsebében az igazolványokat — Végtére is! Szabó Zoltán vagyok __ az igazolvány szer int. Budapesten van bejelentett lakásom, utazó ügynök a foglalkozásom, a gyanú föl sem ébredhet, csupán megviselt idegállapotom okozza ezt a féléknek, és ha jÄ kialszom magam, minden rendibe jön. Ki várhat vajon az állomáson? Titkon állandóan egy gondolat incselkedett vele: talán Elza? Amire Rose célzott, majd Rogger kijelentése egybevág ezzel. Lehetséges: ha Elza is beszervezett ügynök, akkor nagyon is lehetséges, hogy ő lesz ott Hónapokkal ezelőtt átjuttatták a vöröskereszt ürügyén, ez mind föltételezhető. A vonat mosdófülkéjében ismét megtisztálkodott, úgy, ahogy tudta, rendbe szedte magát. Már közel járt a vonat Budapesthez, s hevesen kalapálni kezdett a szíve, amikor a hatalmas csarnokban kiszállt a gyorsból. Alig várta, hogy találkozzék végre a titokzatosságban rejtőző ismerőssel, de nem ment be azonnal az étterembe. Végig-hosszig sétált az állomás peronján, olvasgatta a msaeföremäe*. öirbaret jötfcek- mentek mellette, csomagjaikkal iökdösték Mindannyiszor összerezzent. Egy negyedóránál nem bírta tovább. Szeretett volna mór mielőbb billenni a találkozón. Benyitott az étterembe, Majd kővé meredt. Rose ült az asztalnál Megdörzsölte szemét: igaz-e, vagy csak megbomlott idegei tréfálnak vele? A lány bécsi- szeletest vagdosott apró darabokra. Lassan, időtöltésből evett. Az utasítás szerint Har- vóthnak sem jobbra, sem balra nem nézve, oda kellert volna mennie hozzá, mint aki a feleségével találkozik a megbeszélt időpontban, a megbeszélt helyen. De képtelen volt erre. Nem tudott az ajtóból elmozdulni. Földbe gyökerezett a lába. Amikor Roset megpillantotta, csaknem felkiáltott meglepetésében. — Rose! Ez nem igaz! A lány szeme haragos pillantást lövellt feléje, s az asztalhoz kapott hirtelen, hogy a tányért vagy a virágvázát dobja Horváth fejéhez. Intett, hogy tűnjön el. Behúzta maga után az ajtót, megállt a folyosón. Criteria am. kiábrándultán dőlt neki a fáinak. Elhagyta minden ereje: két lépést sem bírt volna megtenni. Nyílt az étterem ajtaja. Rose ment el mellette, magyarul ssászegte: — ökör! Majdnem pisztolyáért kapott, hogy a lányt is lepuf- fantsá. Bosszúsan követte a poggyászmegőrzőhöz. A pénztár ablaka előtt érte utói. — Hol jársz ilyen sokáig, Zoltán? — förmedt rá Rose, mint egy házsártos ifjú feleség, hogy a mellettük állók Is hallják —, elmegy a vonatunk, és te még meg sem váltottad a jegyeket. — Dolgom volt, Ro... Rózsiba — dadogta sápadtan a pénztárnál sorakozók enyhe derültségére —, de máris intézkedem. — Köszönöm! A jegyeket megváltom én magam. Vedd ki a csomagokat. Itt vannak a bárcák. Cipeld csak te a förtelmes festményeidet. — Folytatjuk.™ '{szárat a mezőn. Nem ilyen, | hanem egy kicsit erősebb | munkára is futná a szomszé- | dóm erejéből. De nem jön. Hát lakkor csak hadd panaszkodI jele. I Nem nyomorog Buda József. }Ha szűkös helyzetben volna, ♦ segítené a szövetkezet. Vasi Imiből. Kap is belőle ki-ki rá» I szorultsága és érdeme szerint IS ez arra vall, hogy Kapospu- lián mindinkább a munka, a | becsülendő igyekezet az eon--- |ber fő értékmérője. így tartja la formálódó közfelfogás. Esze- Irint itt nem érdem a falu kő- I zös erőfeszítését kívülről szem- I lélni. Nem kap erköcsd főimen• tést az sem, aki bevitt földje | jogán egy véka vagy fél zsák: ! kukoricát elcsen a közösből. Az egészséges közvélemény jnem pártolja, hanem elítélj I azt a henyélőt is, aki íízper* cenként dob egy lapát földet a répaszeletre... 1 Mindez benne foglaltatik m kapospulai Ezüstkalász harmadik zárszámadásában... Katas Jóméi
