Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-01 / 26. szám
SOMOGYI NßPtAP 4 Csütörtök, 1962. február L » ^.S F O R Valóban a falu sportját segíti A Somogyi Néplap január 25-i számában »A falu sportjának érdekében« címmel felhívás jelent meg, amely irányt mutatott arra, hogy milyen úton haladjon tovább a falusi sport. Nagy figyelemmel olvastuk a felhívás minden sorát, mert kiolvasható belőlük, hogy mi a községi tanácsok és termelőszövetkezetek feladata a falusi sportkörök támogatásával kapcsolatban. Bizonyos, hogy az első lépést követi majd egy rendelet is, amely megszabja, hogy a falunak jutó szociális és kulturális alapból mekkora rész illeti még a termelőszövetkezeti sportkört. Régi problémája a falu sportjának, hogy nem volt gazdája. A falusi sportkörök vezetőinek gyakran szinte koldusként kellett kopogtatniuk alamizsnáért a különböző szerveknél. Nemegyszer volt részük elutasításban. Persze nem mindenütt. Irigykedve olvastuk néha mi, balatonszemesiek a Somogyi Néplap hasábjain, hogy egyik-másik községben a termelőszövetkezet vagy a tanács milyen számottevő anyagi segítséget nyújtott az erkölcsi támogatás mellett a falu sportolóinak. Nyilván ott, ahol a tsz vagy a községi vezetők maguk is sportbarátok. Merőben más volt a helyzet ott, ahol nem sportbarátok intézték a község ügyeit. E helyeken bizony vagy megbirkózott a nehézségekkel egy-egy kis falu sportköre, vagy sem. Igen Sokan ma már az általános iskolában megismerkednek a sporttal. Egyre kevesebb az olyan ifjak száma, akik félnek a testnevelési órától. Mind több iskolának jut már sportfelszerelés, s bizonyos, hogy nincs messze az idő, amikor a falusi általános iskolásoknak a rendelkezésére is áll majd súlygolyó, magasugróléc, talán még kisebb méretű labdarúgócipő is. Ha a somogyi falvakban meghallgatják a felhívást, úgy érzem, hogy merőben megváltozhat a falusi sport arculata. A készülőben levő rendelkezés a felhívással egyetemben a falu sportját segíti. Persze csak akkor, ha a sportvezetőkhöz intézett szó nem süket fülekre talál, hanem mindenütt megértik, hogy a falusi testnevelés nem csupán játék, vagy valami szórakozásféle, hanem egyik föltétele annak, hogy a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok és idősebbek a sportolással edzhessék, erősíthessék testüket. NémetJi Pál Balatonszemes. Somogy megyei atlétika 1961. (II.) A középtávfutók élén Pamuki Amikor mérlegre tesszük középtávfutóink múlt évi eredményeit, külön kell megemlékezni Pamuki Józsefről, a K. Dózsa kiváló atlétájáról. Tehetsége, páratlan szorgalommal párosul. Ezért vitte az ifjúsági válogatottságig, sőt tagja lett a románok elleni utánpótlás-válogatottnak is. Rajta kívül az ifjúságiak közül Decsi Gyula és Baksa Ferenc, a serdülőknél Varga. László és Dobosi Gyula mutatott legtöbbet. Sajnos, ők már korántsem olyan szorgalmasak, mint Pamuki. Baksát és Vargát betegsége is gátolta, Decsi egyéb élfoglaltsága miatt mulasztott sok edzést. Az »öregek«, Závecz és Háttá párharca hozott némi eredményjavulást. Igaz, hogy inkább a hosszabb távokon. Említést érdemel Basa László munkája is. 800 m: 1. Pamuki József (K. Dózsa) ifj. 1:54.4. 2. Decsi Gyula (K. Dózsa) ifj. 2.07.7. 3. Baksa Ferenc (Petőfi) ifj. 2:08.1. 4. Varga László (Dózsa) serdülő 2:10.8. 5. Zsunics László (Táncsics) ifj. 2:12.6. 1500 m: 1. Pamuki József (K. Dózsa) ifj. 3.55.6. 2. Háttá János (K. Dózsa) felnőtt 4:24.8. 3. Závecz Imre (Barcs) felnőtt 4:25.4. 4. Basa László (Barcs) ifj. 4:34.5. 5. Lakatos Dezső (K. Honvéd) felnőtt 4:39.4. 3000 m: 1. Závecz Imre (Barcs) felnőtt 9:27.2. 2. Háttá János (K. Dózsa) felnőtt 9:37.8. 3. Lakatos Dezső (K. Honvéd) felnőtt 10.13.4. 4. Basa László (Barcs) ifj. 10:22.8. 5. Ikotity László (K. Honvéd) felnőtt 10:31.4. 5000 m; 1. Závecz Imre (Barcs) felnőtt 16:35.2. 2. Farkas László (K. Honvéd) felnőtt 16:59.8. 3. Háttá János (K. Dózsa) felnőtt 17:05.6. 4. Lakatos Dezső (K. Honvéd) felnőtt 18:42.2. 10 000 méteren csak Závecz Imre eredményét tartják nyilván. A barcsi atléta Zalaegerszegen 37:14.4 perces időeredményt ért el ezen a távon. Gyengék gátfutóink Az. alacsony és magas gát továbbra is gyenge pontja a somogyi atlétikának. Egyetlen kivétel Major Mihály, a K. Honvéd atlétája. Valójában esek ő tud igazán gátat futni. A többiek rendszerint csak a pontért futnak. 110 gát: 1. Kiss Imre (K. Dózsa) felnőtt 20:01. 2. Réthelyi Miklós (Csurgó) ifj. 21.01. 200 m gát: 1. Major Mihály (K. Honvéd) felnőtt 28.0. 2. Réthelyi Miklós (Csurgó) ifj. 29.9. 3. Kovács János (K. Dózsa) ifj. 31.0. 4. Forintos Ferenc (Csurgó) ifj. 31:2. (Folytatjuk.) 102 kiállított labdarúgó tén »élen jár«: 9 játékosát Még mindig napirenden van a múlt. Itt is, ott is elkészítik az összesítést, hogy mi történt 1961-ben. A sportéletben is így van. Értékelik az eredményeket. Megállapítják a csúcsokat, fölmérik az előrehaladást. A számszerű statisztikából itt-ott érdekes, figyelmet érdemlő adatok bukkannak elő. A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség évi jelentéséből egy adatot ragadunk ki a sok közül. A kiállított: labdarúgók számát. Elgondolkoztató, hogy tavaly Somogybán 102 labdarúgót zártak ki a bírák a játékból. Még meg- hökkentőbb ez a szám, ha különválasztjuk a tavaszi és az őszi fordulót. A múlt év tavaszán 30 kiállításra került sor, az ősszel 72-re! Olyan nagymérvű talán sosem volt a fegyelmezetlenség, mint a most folyó labdarúgó-bajnokság őszi idényében. Mi lehet vajon ennek az oka? Kétségtelen, hogy ott burjánzik a sportszerűtlenség, ahol a vezetők vajmi keveset törődnek a sportolók fegyelmével. A múlt évben Balatonlelléé volt a kétes értékű elsőség. A lellei csapatból 12 játékost állítottak ki a bajnoki évben. Joggal vetődik föl az edző felelőssége. No és a szakosztályé és a sportköri vezetőké is. A Kaposvári Vörös Lobogó szinzarták ki egy ev alatt a játékból. Ugyancsak laza volt a fegyelem Nagyatádon, So- mogyszobon, Tabán, Marcali Honvédnél és Csurgón. 1961-ben , három esetben bántalmazták tettleg a játékvezetőt a somogyi pályákon. Hosszú volna felsorolni az elkövetett sok-sok szabályta- * lanság különböző válfajait. Egy bizonyos: nagyon meglazult a labdarúgó-fegyelem Somogybán. A labdarúgószövetségnél már megszületett a határozat: 'A legszigorúbban eljárnak azokkal szemben, akik elragadtatják magukat. Persze a sportköri vezetők is sokat tehetnek a javulásért. Most, télvíz idején a falusi sportköri estéken el lehet beszélgetni a szurkolókkal a fegyelemről. Az első edzésen szót kell ejteni arról is, hogy a fizikai felkészülés mellett hogyan készüljön fel a labdarúgó arra, hogy a legnehezebb percekben is ura maradjon idegeinek. Sürgős cselekvésre van szükség, mert a 102 kiállított labdarúgó esete intő példa. Ha nem használna ez a figyelmeztetés, megyénk labdarúgósportja adná meg az árát, hisz tovább csúszna lefelé a lejtőn. A világbajnok Gurics György élménybeszámolót tart ma a Kilián György líjúsági Házban Nem mindennapi esemény színhelye lesz ma este fél 6- kor a Kilián György Ifjúsági Ház. A Somogy megyei Test- nevelési és Sport Tanács vendégeként Kaposvárra érkezik Gurics György birkózó-világbajnok, aki 1961-ben elnyerte az »Év sportolója« címet is. Kaposváron nagy érdeklődéssel várják a kitűnő sportembert, akinek példája sok fia- tal sportoló szeme előtt lebeghet. Gurics hosszú éveken át vett már részt nagy világversenyeken, a győzelmi dobogó legmagasabb fokára azonban csak a legutóbbi birkózó-világbajnokságon, Tokióban tudott eljutni. A világot járt Gurics gazdag tapasztalatokkal rendelkezik. Előadásában — amely a kaposvári sportakadémia hivatalos zárója is lesz — elvezeti hallgatóit sportpályafutásának egy-egy kiemelkedő állomására, így természetesen Japán fővárosába is. A Somogy megyei TST vezetői úgy határoztak, hogy nemcsak a sportakadémia hallgatói vehetnek részt az élmény- beszámolón, hanem más érdeklődőket is szívesen látnak csütörtökön este az Ifjúsági Házban. Vetítenek 2 sportfilmet is. Az egyik a szabadfogású birkózást, a másik a legutolsó osztrák—magyar labdarúgó mérkőzést mutatja be. HÍREK — Két könyvtáros és húsz szakszervezeti bizalmi vesz részt februárban a Dél-somogyi Erdőgazdaságtól a balaton- boglári SZOT-tanfolyamon. — TAPASZTALATCSERÉT RENDEZ ebben a hónapban a Magyar—Szovjet Baráti Tár. saság. A város orosz szakos nevelői szovjet pedagógusokt- l<al találkoznak. Az összejövetelen nevelési problémákat és nyelvtanítási módszereket vitatnak meg. — Örsi Ferenc Kilóg a lóláb cimű színművét tanulják a nagyberki színjátszó csoport tagjai. A darabot február 28- án mutatják be a művelődési otthonban. — MUNKAVÉDELMI VERSENYT indított tavaly a textilművek szakszervezeti bizottsága. A napokban értékelték, hogy hol történt a legkevesebb baleset. A legjobb eredményt a Csatos István művezető irányítása alá tartozó rl őfenó IJB műszak érte el. Egy baleset sem fordult elő náluk. A szakszervezeti bizottság Csatos Istvánnak és_ még két művezetőnek értékes tárgyjutalmat adott. — Üj hullám a szovjet irodalomban címmel hangzott el előadás kedden délután a Kilián György Ifjúsági Házban. Az irodalmi színpad tagjai Jevgenyij Jevtusenko, Robert Rozsgyesztveszkij, Andrej Vosanyeszenszkij, Jevgenyij Vinokurov és Szvetlána Jev- szejava költeményeiből szólaltattak meg néhányat. — EGYNAPOS BABTO- VÁBBKÉPZÉST TART :>a- sárnap a Latinka Sándor Művelődési Ház és a Népművelési Szaktanácsadó a megye bábcsoportvezetőinek. — Már 140 olvasó látogatja az alig egy hónapja működő szentjakabi fiókkönyvtárt. — 796 ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS hangzott cl 1961-ben a kaposvári járásban. Az előadásokat 57 730-an hallgatták meg. — Csaknem tízezer forint értékű társadalmi munkával segítette a Gárdonyi Géza Általános Iskolát két cseri üzem. A Parkettaüzem faanyagot adott, a Faipari Vállalat kilenc munkaasztalt és egy ablakot készített, s rendbe hozta a gyalupadot — HÁROMNAPOS TOVÁBBKÉPZÉSEN vesznek részt a járás vöröskeresztes titkárai a siófoki Bányász- üdülőben. A holnap kezdődő tanfolyamon a többi között a tisztasági mozgalomról, a toc elleni küzdelemről, a termelő- szövetkezetben végzendő munkáról, az egészségügyi ismeretterjesztésről hangzik cl előadás. — Csaknem 300-am hallgatták meg Kaposfüreden a Hogyan közlekedjünk? című előadást. Az idei művelődési évben ez volt a leglátogatottabb rendezvény a községben. — A KAPOSVÁRI RUHAÜZEM KI SZ-szervezetének tagjait látták vendégül tegnap délelőtt a textilművek A műszakjának fiataljait. A vendégek megtekintették az üzemet, és elbeszélgettek a fonónőkkel munkájukról. Az A műszak KISZ-esei a jövő héten viszonozzák a ruhaüzem fiataljainak látogatását. — Kedden este tartotta meg első foglalkozását a szentjakabi nőtanács szabó-varró szakköre. A tanfolyam hat hétig tart. — TOVÁBB GYARAPSZIK a Rákóczi Ferenc Általános Iskola politechnikai műhelye Az iskola egy új gyalugépei kapott a Művelődésügyi Minisztériumtól. mÖUGLŐDéS m II SZÓRBHOZÓS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: A SZABIN NŐK ELRABLÁSA. Előadás kezdete 7 órakor. Nagyatád: VÁLJUNK EL; VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Én ÉS A TÁBORNOK; Korhatár nélkül. Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. (Február 7-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ A VÁD TANÜJA. 14 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (Febrúár 7-ig.) LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Anna Seghers: A HETEDIK KERESZT. B-bérlet, 6. előad. Előadás kezdete 5 órakor. RIPPL-RONAI MÜZEUM Somogy megyei képzőművészek kiállítása. Nyitva 15—19 óráig. MEGYEI KÖNYVTÁR Könyvkölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. IFJÚSÁGI KÖNYVTÁR Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. ídőjárásjelentés Várható időjárás csütörtök estig: délen felhős idő, északon változó mennyiségű felhőzet Az ország déli felében többfelé kisebb havazás, még élénk északkeleti, keleti szék Helyenként hófúvás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0—mínusz 4 fok között Mérnökök és technikusok Hasznos és érdeklődést kelt® könyv Harsányi István A mérnö- kök-technikusok munkájáról, társadalmi-anyagi helyzetéről című munkája. Hazai és nemzetközi statisztikai adatok alapján elemzi a szerző a mérnök-technikusok szociológiai helyzetét. Érdekes és hiteles adatokat sorol fel a mérnökök és technikusok élet- és munkakörülményeinek minden vonatkozásáról. Harsány! István a, mérnökök és technikusok társadalmi súlyának megnövekedését tartja szem előtt technikai haladásunk szempontjából. Nemcsak megvilágít problémákat, hanem a megoldások módjára is utal. Az újszerű témafelvetés a közgazdászokat is érinti. (Közgazdasági és Jogi Kiadó.) Sxali képzett kombáj n vezetőket kepe» az aratási mankók idejére — előreláthatólag június 20*t61 július 25 ig — kizár61 as SZK-3-as kombájnokra a Dalmandi All. Gazdaság. Jelentkezés a gazdaság központjában, Dalmandon, személyesen vagy Írásban (2510) APRÓHIRDETÉSEN Apróhirdetések ára: hétköznap szavanként 1,— Ft, vasár- éa ünnepnap 2.- Ft. Az első szó két szónak számit. Legkisebb hirdetés 10 - Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon 15-16. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon is bemondhatják hirdetéseiket. A Székesfehérvári Villamossági Televízió- és Rádiókészülékek Gyára felvesz rádió- és elektroműszerészeket, elektrotechnikusokat és nagyobb gyakorlattal rendelkező amatőröket. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán: Székesfehérvár. Berényi út. Ütiköltséget nem térítünk. ______________________(44189) I rodai gyakorlattal rendelkező fiatal nő adminisztratív állásba elhelyezkedne. Cím 658. számon a - “hirdetőben. (658) jlljll ADÁS-VÉTEL Ijijj Nádpallót, nádszövetet, kerítésdrótot megrendelésre szállítok utánvéttel is. Németh Imre, Balatonszemes, Landler Jenő u. 16. __________________________________(187) V ennék 5 HP-s benzinmotort (lehet új is), lehetőleg MIA-t. Bódis János, Szenta, Petőfi u. 3. (2513) Balatonfenyvesen, part közelében 1356 n-öl szőlő 2 helyiséges új tégla víkendházzal eladó. (Osztva is.) Érdeklődni: Horváth Tiborné, Budapest, IX., Hőgyesi Endre u. 2.____________________________ (195) Eladó Somogyaszaló, Rákóczi u. 24. szám alatt két szobából, konyhából, kamrából, éléskamrából, melléképületekből álló ház 430 n-öl telekkel, részletfizetéssel. Érdeklődni a fenti címen. Kentner. ________________________________ (646) E ladó Kaposvár, Kisfaludy u. 3. számú ház, 2 szobás, összkomfortos, azonnal beköltözhetően. Megtekinthető 5 óra után._______ (644) Szmoking magas, vékony alakra eladó. Kaposvár, Berzsenyi u. 25., emelet. (192) Belvárosban beköltözhető háromszobás családi ház kerttel, gyümölcsössel eladó. Kaposvár, Marx Karoly u. 45. ___________________(362) B eköltözhetően eladó Nagybajom, Zrínyi u. 10. számú ház. _________________________________(661) E ladó * kétszobás családi ház — sürgősen — 400 n-öl kerttel. Bala- tonőszöd, Ady Endre u, 11. (659) Eladó beköltözhetően kétszobás, konyhás, kamrás ház 314 n-öi kerttel. (Utca szinten még egy ház építhető.) Kaposvár, Nyár ü. 37. ________________________________________(654) E ladó 1 db dupla rekamié, ugyanott kész sezlonok kaphatók. Javításokat vidéken is vállalok. Kárpitosműhely, Kaposvár, Ady E. U. 12. (653) ALLAS Kaposvári Baromfifeldolgozó Vállalat azonnali belépéssel fölvesz mezőgazdasági technikumot végzett férfiakat. (642) Posta konyhára fölveszünk négyórás munkára kocsist. (6öő) Egyedülálló középkorú asszony elhelyezkedne háztartásban vagy gyermekek mellé vidékre is. Cím: 392. számú trafik, Kaposvár. («57) VliGVFS Rekamiék, fotelok, székek, ágybetétek, sezlonok készítését részletfizetéssel is vállalom. Vérségi kárpitos, Fonyód, Karácsony u. 17. _________________________________(2665) Gázmesteri szakképesítéssel (a 7/1959. Eü. 511. számú rendelet alapján) patkány-, egér-, poloska-, csótány-, moly-, zsizsik-, légy-, szúnyogirtást vállal közületeknél, magánosoknál gázzal és méreggel Gazdán Ernő egészségügyi gázmester, oki. fertőtlenítő, Bonyhádi Somogyi u. 8. (194) Külön bejáratú bútorozott szobához nőtlen, szellemi dolgozó szobatársat keres. Cím: Kapos ár,; Damjanich u. 48. (652) Kiadó szoba, éléskamra albérletbe. Kaposvár, Virág u. 100. ttfil %