Somogyi Néplap, 1961. december (18. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-10 / 291. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1961. december A SPORT WS A tagdíj a sportkör fontos bevételi forrása Államunk ugyan jelentős anyagi támogatást ad a sportköröknek, mégis szakítani kellett azzal az ötvenes évek elején uralkodóvá vált szemlélettel, hogy a sportkör anyagi bázisának előteremtése a sportfőhatóságokon keresztül az államra hárul. Ma már jól tudja minden sportvezető, hogy az állami támogatás mellett a saját bevételi források is segítik megteremteni az anyagi föltételeket a sportkörök zavartalan működéséhez. A bevételi forrásoknak több válfaja van. Az egyik a rendezvény bevétele. Ezzel kapcsolatban nincs is különösebb hiba. A sportkörök — még némelyik kis falusi sportkör is — meghonosítják a bérletrendszert, ez még nagyobb lehetőséget biztosít a pénzügyi tervek pontos elkészítésére. Van azonban a bevételi forrásoknak egy olyan ága, amelyet szívesen figyelmen kívül hagynak nemcsak a kis, hanem még a nagy sportkörknél is. Ez a tagdíj. Igaz ugyan, hogy valamennyi sportkör költségvetésében szerepelt tavaly is a tagdíjból várt összeg, azonban most, hogy a Szakszervezetek Megyed Tanácsa megvizsgálta: szakszervezeti sportköreink hogyan teljesítették tagdíj bevételi tervüket, eléggé vegyes benyomást kelt a kép. Persze akadnak jó példáit is. Kiragadunk közülük néhányat. A Kaposvári Vasánál 4100 forint folyt be a tagdíjból. A Gyékényesi VSK-nál 6500 forint körüli összeg gyűlt össze. A Barcsi HVSC-nél 8900, a Kaposvári Hunyadi Vasutasnál 1170Ó, a Kaposvári Vörös Lobogónál 20 400 forintra rúg az az összeg, amely a sportkör nérztárába került tagdíjakból. A tagdíj nörsze magától nem folyik be a sportkör pénztárába. Alapos szervező munka kéül ahhoz. Megfeledkeztek erről a Ba- latonnagybereki MEDOSZ-nál és a Nagyatádi Munkás Testedző Egyesületnél is, s bizony csak gyéren csurran-cseppen valami a sportkörnek a tagdíjakból. A szakszervezeti ellenőrzés megállapította, hogy Nagybajomban, Fel- söbogáton, Somogytamócán, Karódon meg Nagybarátiban egyetlen fillér tagdíjat sem fizettek még ebben az esztendőben a sportköri tagok. Nyilvánvaló, miért nem. OKOt aftma nem típe! egyedül HAMSAK minden méretben Kapható a SPORTBOLTOK-ban Rá ft I oft, posztó bevonató HIKIAIÓ 280 Ft. Kapható a játékboltokban, az állami áruházakban és a földművesszövetkezeti boltokban. (3674) Nem kell papír, nem kell gyújtás, itt a TÜKER alágyújtós! A begyújtás gyors, tiszta, kényelmes. Töker alágyújtós kapható minden tnzelóanyag-árnsító helyen és népboltban. 13964) Anyagbeszerzők, figyelem! Telepünkön kiutalás nélkül nagy meny- nyiségben találhatók különböző haszonvasféleségek. Vásárolhatók: Koracél 35 - 60 mm-es, 3—4 méter hosszban, Koracél 60—90 mm-es, 1 m hosszban. U-vas, I-vas, szögvas 60 mm-es, 2—3 m-es hosszban. Cső 2,5“-os, 2—5 m hosszban. Középlemez 5—8 mm-íg, 1 m2-től. Durvalemez 8—25 mm-ig, 1 m2-től. Használt sín 34 kg/ím 4—10 m hosszban, Vásárolhatók még a fentieken kívül különböző méretű idomvasak, lemezek, csövek Kohászati Álapanyage'Iátó Vállalat, Nagykanizsa, Vorosilov út. Telefon 20-04. (3982) E sportkörök vezetősége nem sokat vagy semmit sem tett azért, hogy tagdíjbevétele Is legyen a sportköri pénztárnak. Államunk hathatósan támogatja s ezután is támogatni fogja a sportot. Döntő fontosságú azonban, hogy a saját bevételi források közöl a tagdíj — amelynek fizetésével a sportköri tagság hitet tesz, hogy magiénak érzi a sportkört — az elkészített terveknek megfelelően pénzösszeggé is váljék, hisz ebből lesz a fölszerelés. Ez az ösz- szeg is segít megteremteni az előfeltételeit annak, hogy zavartalanul folyjon a sportmunka a kis falusi vagy a nagyobb városi sportkörökben egyaránt. K. Honvéd -I. Építőit 0:0 Kaposvár, 400 néző. V: Fenyvesi. K. Honvéd: Vakli — Varadi, Vörös» Gerőházi — Várnagy, Zsám- bók — Major, Bartulov, Simon, Turáni, BorcsáJk. Edző: Horváth Géza. Építők: Szabó — Bévárdi, László, Horváth Várvízi, Balogh, I* — Kiss, Balogh n.. Nincs évi es, Bab, Hosszú. Edző: Várvízi Károly. Csípős hideg fogadta szombaton délután a pályára lépő csapatokat, s bizony csak nehezen melegedtek bele a csapatok. Az első félidőben csak az utolsó percek néhány »belemenése« jelentett eiseményt. Szünet után viszont élénk lett a játék. Fél órán át egyformán vette ki a részét a támadásból mind a két csapat. Aztán a Honvéd került fölénybe. A mérkőzés egyetlen helyzete Major előtt adódott, ő azonban nagy gólt akart rúgni, s a kapufát találta el. A2 utolsó perceikben az Építők veszélyeztetett. A találkozó bizonyította, hogy a K. Építők csapata nem véletlenül áll a táblázat 3. helyén. A megyei bajnokság újonca végig egyenrangú ellenfele volt az éllovas Hon- védriak, amelynek csatársora ezen a mérkőzésen nein tudott kibontakozni a kitűnő Építők-védelemmel szemben. Jók: Váradi, Vörös, Gerőházi, Bartulov. ill. Szabó, Vár- ví2á, László, Horváth, Kiss. Megkezdődtek a sportakadémié December 14-én Kaposváron is indul az akadémia A tavalyi nagy sikerű sportaka- démiák nyomán megyeszerte megrendezik a télen a sportakadémiák előadásait* Bala+onszemesen nagyszámú hallgatóság ismerte meg a sport diadalmas pályafutását, az ókori olimpiáktól napjainkig. Ugyanez lesz a témája a december 14-én Kaposváron induló sportakadéniia első előadásának is. A tervek szerint dr. Mező Ferenc spor ttörtén ész tartotta volna a megnyitót. Az elhunyt Mező Ferenc helyett Kun László, a Test- nevelési Főiskola tanára nyitja meg csütörtökön a megyei tanács kistermében sorra kerülő sport- akadémiát. Vermes Imre, a Somogy megyei TST elnöke elmondotta, hogy az idén is kitűnő előadók jönnek Kaposvárra. December 21-én Volentík Béla tartja a második előadást. Az ismert labdarúgó-szakembert nemcsak a legnépszerűbb sportág kedvelői ismerik megyénkben, s tartják nyilván mint kitűnő előadót. December 21-től január 11-ig szünet lesz, s januárban négy előadással folytatódik a kaposvári sportakadémia. Az már bizonyos, hogy Pálfai János testnevelő tanár, a Sport és Tudomány főszerkesztője, valamint Curies György birkózó-világbajnok is előadója lesz a januári sportakadémiaknák. Az akadémia hallgatói részvételi könyvet kapnak, az akadémia elvégzéséről pedig oklevelet. Az oklevél felhasználható a Kilián Testnevelési Mozgalom pontversenyében is. HÍREK Mit fizet a lottó? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 49. játékhétre 4 061 415 lottószelvény érkezett be. öt- találatos nem volt. Négy találatot 35 fogadó ért el, nyereményük egyenként 87 030 forint. A háromtaláilatos szelvények száma 3852, nyereményük 395 forint. Két találatot 107 860 fogadó ért él, nyereményük 14 forint 10 fillér. (MTI) — A KÖNYVNYOMTATÁS TÖRTÉNETÉRÖL tartott előadást a héten a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalatnál a TIT rendezésében Páthy Ferenc. — Kicserélik a vízvezetékcsöveket az Arany János utcában. A fácános! vízművek új kútjainak bekötése előtt a teleptől az Arany János térig mintegy ezer méter hosszúságban a régi 80 és 150 mm- keresztmetszetű főnyomócsö veket 200 mm-esre cserélik ki. Jövőre bekötik az új kutakat is, s ezzel jelentősen javul az északi városi- rész vízellátása. — MEGALAKULT a városi KISZ-bizottság ipari tanuló tanácsa. A tanács tagjai — Kaposvár ipari tanulókat foglalkoztató üzemeinek KlSZ-veze- tói — a leendő szakmunkások között végzett KISZ-munktít ellenőrzik és segítik. — Önkiválasztó papírbolttá alakítja át nagyatádi papírüzletét az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. A mintegy 50 ezer forintos átalakítást saját erőből végzik. — Dr. Zsigmond Kázmér ortopéd szakorvos Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky ti. 64. alatt rendelőjét megnyitotta. Rendel délután 5—7-ig.. (2282) — HÁROM HOLDRÓL vágták le a kulcoricaszárat társas- dalmi munkában a siófoki KI SZ-alapszer vezetek tagjai az Egyetértés Tsz földjéről. — Megszűnik a Kaposvári Fütőház vízgondja. A Budapesti Szerelőipari Vállalat dolgozói a régi, rendszer telemül lefektetett csöveket korszerű hálózattal cseréiik föl. Fejőgnivssáat azonnal fölveszünk. Lakást biztosi- tünk, az útiköltséget fölvétel esetén kifizetjük. Balatonnagybereki Állami Gazdaság (4037) — ÜLÉST TARTOTT A VÁROSI KISZ-BIZOTTSÁG. A KISZ Központi Bizottságának a tagösszeírásról hozott határozatát és az ezzel kapcsolatos feladatokat beszélték meg. —■ Tegnap délelőtt adták át rendeltetésének az Aridocs—Nagytol- dipuszta között épült új utat. A 4098 méter hosszú út építése november 30-án fejeződött be. — A KAPOSVÁRI LEÁNYGIMNÁZIUM 100 tanulója látogatta meg pénteken a Rippl- Rónai kiállítást. — 1200 tonna messet égettek az idén a Kaposvári Építőipari és Lakáskarbantartó Ktsz mészégető telepén. Az árut a Somogy megyei MÉSZÖV értékesítette. — ARANY JÁNOS FÜLEMÜLE CÍMŰ KÖLTEMÉNYÉT koreografálta Tóth Tihamér. A táncmű zenéjét is ö állította össze. A csurgói művelődési ház és a Csurgói Járási Napsugár Ktsz népi együttese nagy lelkesedéssel tanulja a tematikus művet. Bemutatását a jövő év elejére tervezik. — A kfczösségi nevelésre vonatkozó művelődésügyi miniszteri és úttörő szövetségi határozatot tárgyaltak meg csütörtökön a Siófoki Általános Iskola nevelői. A Mátyás Dezső szakfelügyelő referátuma utáni vitában több felszólaló hangsúlyozta, hogy ' a közösségi nevelés föltétele a nevelői közösség megteremtése. — Törökkoppányban befejezték az őszi mélyszántást jelentette lapunknak küldött táviratában a községi tanács vb-elmöke. — A MÁV ÉRTESÍTI a fekete színű igazohxinnyal ellátott közszolgálati alkalmazottakat, hogy igazolványukat 1962. évben nem cserélik ki. Az arcképes igazolványoknak érvényesítése az eddigiektől eltérő nagyságú bélyeg beragasztásával történik. Az igazolványok. 1962. évi érvénye sí- áése az eddigi feltételek melllett, február 1-tól március 31- ég tart. — Országos áltat- és kirakodóvásár lesz december 13-án Barcson.- (3903) köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind- | azoknak, akik ÖZV. PAPP KALMANNÉ temetésén részt vettek, é részvétükkel fájdalmunkat ] | enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. ! Vad körterönköt keres megvételre a Szegedi Kenderfonógyár. Ajánlatokat Szeged, Postafiók 39-re kérjük. (5>858) I GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen testvérünk, sógorunk, | KOVÁCS SÁNDOR tetőfeílőmester 1961. december 8-an életének j 6fi. évében hosszú .szenvedés J után elhunyt. Temetése 1961. I december 11-én du. 3 órakor J lesz a Nyugati temetőben. Gyászoló család. Lakáscím: Béke u. 24. (2629) BSftSKi műveLŐDés ü Ifj SZÓBQH0ZÓ8 CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: VÁLJUNK EL. Bérletszünet. Este 7 órakor: VÁLJUNK! EL. Bérletszünet. Mernyén: GABRIEL PAT, VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ AZ ŐSERDŐ URAI. Korhatár nélkül. . Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. (December 10-ig.) Délelőtt fél 10-től fél Írig folytatólagos híradóműsor: Szárnyasbaj ó, 22. Világhíradó, Fények a faluban, Évszázadok szenzációja, Muzsikusok. SZABAD IFJÜSÄG FILMSZÍNHÁZ ISKOLATÁRSAK VOLTUNK. Korhatár nélkül. Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. (December 10-ig.) Délelőtt fél 11 órakor matiné: HÜVELYK MATYI. LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Délelőtt 10 órakor: ÉRDEKES SPORTTÖRTÉNETEK. 3 gyermekmatiné. A FEKETE-TENGER LÁNYA. Szovjet film. Előadások kezdete fél 6 és fél 8 órakor. KIOSZ BÉKE MOZI A GYŰLÖLET ÁLDOZATA. Előadások kezdete 2, 4, 6 órakor. RIPPL-RÓNAI MÚZEUM Rippl-Rónai emlékkiállítás; Nyitva 10—14 óráig. MUNKÁSOTTHON Munkás- és parasztmozgalmi .kiállítás. Nyitva 10—15 óráig. HÉTFŐN VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ ÜJRA REGGEL VAN. 19 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. (December 13-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ HAMUPIPŐKE. Korhatár nélkül Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (December 13-ig.) LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ 19 órakor: NEM ÉN KIÁLTOK. (József Attila sor.) MEGYEI KÖNYVTÁR Kömyvkölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. IFJÚSÁGI KÖNYVTÁR Könyvkölcsönzés 13—18-ig. Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: kevesebb napsütés. Néhány helyen, főként nyugaton már hószálltnigózás, ónos eső. A szél a keleti megyékben is délire fordul és mérsékelt erősségű lesz. Helyenként köd. Továbbra is erős éjszakai fagyok. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0 plusz 3 fok között. Távolabbi kilátások: a jövő hét első felében enyhülés. APRÓHIRDETÉSEK Siófokon, szőlőhegyen, lakott helyen. 1000 n-öles terület — kettéosztva is — szoba, présház — pincés épülettel eladó- Cím: Siófok, Bajcsy-Zs. u. 16. ________(18990) A próhirdetések ára: hétköznap szavanként l,— Ft, vasár- és ünnepnap 2,— Ft, Az első szó két szónak számít. Legkisebb hirdetés 10 - Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon 15-18. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon is bemondhatják hirdetéseiket. Kárpitozott kombinált szobabútor eladó. Aszalai, Kaposvár, Damjanich u. 6. __ ___________(59479) ^ Eladó beköltözhető szoba-kony- hás ház. Kaposvár, Kelet-Ivánfa u. 57. (59482) CSERE iíjüj ADÁS-VÉTEL ül!!! Kétszobás ház (2400 négyszögöl földdel) beköltözhetőséggel eladó. Informál Potó Ferenc, Kaposvár, Petőfi tér 3. (2286) Rekamiék, fotelok, székek, ágybetétek, sezlonok részletre is kaphatók Vérségi kárpitosnál, Fonyód, Karácsony u. 17. Javítást vállalok. (2619) Péterpusztán 4 db hízott sertés eladó DeichleréknéL. (2281) Életjáradékra házat vennék Kaposváron. Cím a kiadóban. (2283) 16-os vadászfegyver eladó. Kelemen József, Kaposvár, Ady E. u. 5. (2284) Üj állapotban levő 1 db félkombinált szekrény, 4 db párnázott szék, 1 db egyszemélyes rekamié és 1 db német villanytűzhely eladó. Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 64., fszt. (59453) Az állomás közelében egy- és kétszobás emeleti házrészek nagyon olcsón eladók. Kaposvár, Irányi Dániel u. 19. Bejárat: ud- var felőli kiskapu. (59449) Mérnök házaspár életjáradékra házat vásárolna. Cím 59457. számon a Magyar Hirdetőben. (59457) Eladó 4 db párnázott szék zöld huzattal. Kaposvár, Kanizsai u. 31. sz. (59450) Eladó beköltözhető kis családi ház. Kaposvár, Szigetvári u. 91. (59472) Szoba-konyhából, éléskamrából, pincéből és fáskamrából álló házrész eladó. Beköltözhető. Vöröstelek u. 2. sz. (59491) Siófok külterületén szoba-kony- hás ház 1000 n-öl telekkel, azonnali beköltözhetőséggel eladó. Érd; 59483. számon a hirdetőben. (59483) Igényesnek férfi, téli- és viharkabát eladó. Telefon U-ä. (59456) Eladó egy modem német hálószobabútor francia ággyal és szétszedhető négyajtós szekrénnyel. Zalka Máté u. 18., tsz. 16.. Érize- nyL (ärt* * Kaposvári 2 szobás, összkomfortos belvárosi lakásomat elcserélném budapesti vagy egri hasonlóért. Cím: Állami Biztosító, Eger. (3646) ÁLLAS Mezőgazdasági gépjavításban jártas, több éves gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust keresünk. Ajánlatokat írásban eddigi gyakorlat és fizetésigény megjelölésével kérjük. Tolna—Baranya megyei Halgazdaság, Dombóvár. (4030) 0,75-ös tehergépkocsihoz gyakorlott gépkocsivezetőt fölveszünk. Jelentkezés: Papírértékesítő V., Dózsa György u. 1/a. (59477) Leíró könyvelőt fölveszünk meghatározott időre. Jelentkezni: Lenin u. 10., Fodrász és Fényképész Ktsz. _______________(59492) T ársasházba házfelügyelőt keresünk szoba-kcnyha-mellékhelyiséggel. Lakást cserével biztosítunk. Jelentkezni: Kaposvár, Ap- nláft 4. u. Njkrai gondnok. (59496) V E G V F S ül Patyolat Vállalat felhívja üzletfelei figyelmét, hogy a mai naptól^ kezdődően műborkabátok tisztitá- sát is vállalja. ' (4023) Siófokon 1962 februárjában idegenvezetőképző tanfolyam ot rendezünk. Jelentkezési határidő 1932. január 15. Részvételi díj 142 Ft. Jelentkezéseket. írásban önéletrajzzal. a Somogy megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatalához (Siófok, Szabadság tér 6.) kell benyújtani. __________ (18993) É rtesítés. Farkas Imre szabómester műhelyét áthelyezte ÁpVilis 4. köz 3.. földszint 1. alá. (59431) A Véradó Állomás értesíti véradóit, hogy december 12-én, kedden vérvétel nem lesz, mert az állomás dolgozói Komlóra szállnak ki ingyenes vérvételre. (59484) Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megye! Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEA.K JÓZSEF. Szerkesztőséi/* Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-10, 15-11, Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LATOS. Készült a Somogy megyei Nyomda* ipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár, Latinka S. u. 6. (F. v.: László Tibor.) Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéi,