Somogyi Néplap, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-21 / 249. szám

Szombat, 1961. október 21. 3 SOMOGYI NÉPLAP Párizsban továbbra is feszült a helyzet Párizs (MTI) A párizsi tün­tetéseknél őrizetbe vett algé­riaiak közül ezerötszázat el­szállítottak a fővárosból. Egy részük már Algériába érke­zett, más . részüket pénteken hajózták be Marseille-ban. A következő napokban újabb transzportokat indítanak út­nak. A kormány úgy döntött, hogy a sportpalotában és a stadionban még fogva tartott mintegy tízezer algériai zömét kiutasít j ák Franciaországból. Algériában a helyi hatóságok­nak adják át őket. Párizsban még mindig fe­szült a helyzet. Az arabok újabb tünteté­sétől tartanak, hiszen csupán Szajna megyé­ben kétszázezerre tehető az algériaiak száma. Az esti órák­ban a főváros utcáin, főleg a metró-állomások körül fegyve­res rohamrendőrök, rabszállí­tó autók állnak. Csütörtökön viszonylag nyugodt estéje volt a fővárosnak: a rendőrség »csak« 421 algériait tartózta­tott le. A francia közvélemény nagy része tiltakozik az al­gériaiakkal szemben alkal­mazott faji megkülönböz­tetés ellen, és elítéli a rendőrségi eljárást. A fővárosban és a Párizs kör­nyéki üzemekben a francia munkások tiltakozó gyűlése­ken és munkabeszüntetéssel juttatják kifejezésre szolidari­tásukat algériai társaikkal. Újabb terrorintézkedések a bebörtönzött algériaiakkal szemben Párizs (MTI) Francia körök közölték, hogy megszigorítják Ben Bellának és társainak fogságát. Jóllehet az intéske­dést hivatalosan nem indokol­ták meg, nyilvánvaló, hogy ez összefüggésben van a terror­intézkedések miatt lezajlott párizsi tüntetésekkel. Az al­gériai miniszter és társai ki jelentették, hogy éhségsztráj kot kezdenek, ha a terrorin tézkedéseket nem vonják visz sza. Összetűzés a rendőrség és a diákok között a Dominikai Köztársaságban Ciudad Trujillo (MTI). Pén­tek hajnalban érkezett nyu­gati jelentések szerint a Do­minikai Köztársaságban a csü­törtökön lezajlott incidensek után továbbra is feszült a helyzet. A TASZSZ New Yorkba érkezett tudósítások alapján közli, hogy a Trujillo- barát egyetemi rektor kineve­zése miatt tiltakozó diákok ilyen jelszavakkal tüntettek: »Vesszen a Truj illő-dinasz­tia!«, »Takarodjanak ki az or­szágból a külföldiek!«, »A ha­za: igen, jenkik: nem!« A felvonuló diákok szétzúzták a diktátor Trujillónak és család­tagjainak szobrait, és beverték több közismert Trujillo-barát nagykereskedő üzleteinek ki­rakatait. A kivezényelt rend­őrség és a diákok között véres összetűzésre került sor, amely­nek — AP jelentés szerint — 13 sebesült áldozata van. Az AFP hasonló összetűzéseket jelent két vidéki városból is. rw Őszi Látogatás Az őszi szél a tél közeledté­nek hírét sziszegi a dombok között. A csupasz kórók elár­vultán merednek az ég -felé. Körös-körül gondosan meg- Vnunkált gabonatáblák terülnek el, itt-ott a hantok alól előbú- vik egy zöld hajtás. Lassa n­lassam kél a vetés. Az aszály ellenére is kenyér születik a kadarkúti határban. Ez is je­lenti, hogy a község két terme­lőszövetkezetének gazdái nem ültek eddig ölhetett kézzel, és n est is fáradhatatlanul igye­keznek. A halastónál szorgoskodó emberek csoportja. A Szabad­ság Tsz vezetői előrelátóan Intézkedtek a gátak javításá­tól. Az egyik helyen Rozm.ii József brigádvezető a leiért kukorica elhelyezéséről beszél­get Nárai János tsz-taggal. Véleményüket cserélték ki, hogy s miként lehetne a 80 hízósertés abrakját úgy tárol­ni, hogy az minél közelebb le­Nárai János. A szövetkezet tagjai gyak­ran látják a határban Bóna Imre vb-titkárt. Gyakorlati ember, érti a mezőgazdasági munka fortélyait, és gyakran segíti a szövetkezet vezetőit hasznos tanácsaival. Látogatá­sunkkor András Lajos csapat- vezetővel beszélget a burgor Krumpliszedő asszonyok. gyen a hizlaldához. Mert már most számolni kell azzal, hogy tartós havazás esetén körülmé­nyes a kukoricát távoliról a felhaszhálás helyére szállítani Jónás János- né, Dómján Margit és Ba­logh József a kocsikról lera­kott terményt hordja a góré- ba. Az érett csövek sárgán csillognak az őszi napsütés­ben. Üt közben Nagy Géza gyalog­munkással ta­lálkozunk. öt mindig olyan munkahelyre vezénylik, ahol jól és sokat kell dolgozni. Egyi­ke azoknak a szövetkezeti gazdáknak, akiknek erejé- i'e, szorgalmára bármikor szá­míthat a közös­ség. Fönt, a ma­gas domb te­tején hosszú épület fehérük. Nagy Géza Ez lesz a Béke kednek a Béke Tsz. tagjai kö­zül. Böhm Margitot, kezében kosárral pillantjuk meg, amint éppen fölegyenesedik buirgo- nyaszedés közbeni. Az asszo­nyok igyekeznek, hegy minél kitűnő munkaerő és jó kul- túrmuakás. Böhm Margit fáradhatat­lan a krumpliszedésben. nyaszedés megkönnyítéséről* Szívén viseli a gazdaság érde­keit, és minden tudásával se­gít a minél nagyobb ered­mény elérésében. — Nemcsak a közösben, ha­nem a háztájiban is sürget az idő. Szüreteinek, burgonyát t s kukoricát szednek azok, aki­ket néhány napra nélkülözhet­nek a tsz-ben. Orbán Gyuláné izzadó homlokát törölgoti. Hiá­ba, kemény a föld, néha még a kapa is visszapattan róla. Kekkonen beszéde az ENSZ-közgyülésen New York (MTI) Az ENSZ- közgyűlés csütörtök délutáni ülésén beszédet mondott Urho Kekkonen finn köztársasági elnök. Rövid beszédében töb­bek között hangoztatta: Finn­ország nagyon örül, hogy meg­óvhatta országának biztonsá­gát, nem katonai eszközökkel, hanem azért, mert megnyertük annak a nagy­hatalomnak bizalmát, amely szomszédunk, és mert baráti kapcsolatokat tartunk fenn minden ország­gal, közelivel és távolival egy­aránt. Finnország elhatárolja magát mindenféle összeütkö­zéstől és feszültségtől. Orszá­gunk semlegessége — mint ahogyan többször kiemeltük — távol tartotta Finnországot a politikai spekulációk légköré­től. Nagyon hálásak vagyunk, hogy függetlenségünket és semlegességünket minden ol­dalról elismerték. Kekkonen egy másik kér­déssel foglalkozva hangoztat­ta: Finnországot mélységesen nyugtalanítja a leszerelés kér­désének megoldatlansága. Fo­kozódó aggodalommal figyel­jük — folytatta Kekkonen — a fegyverkezés technikájának hatalmas fejlődését, a halált hozó fegyverek gyártásának fokozódását. Ugyanilyen ag­godalommal figyeljük azt is, hogy a leszeszerelési tárgyalá­sok nem jutnak előre. Tudjuk jól, hogy nagyon sok problé­ma függ össze még a fegyver­kezés korlátozásával is. Ezek a problémák azonban még csak szaporodni fognak, ha a jelenlegi tragikus irányzat tovább tart. Bizton reméljük — mondotta a finn köztársa­sági elnök —, hogy a legjob­ban érintett országok a lesze­relés problémájával úgy fog­lalkoznak majd, hogy meg­egyezési szándékról tesznek tanúságot. Az Egyesült Államok határozottan ellenzi Kína ENSZ-tagságát Kennedy nyilatkozata Washington (Reuter—AP). Salinger, a Fehér Ház sajtó­főnöke -csütörtöki sajtóértekez­letén egy kérdésre válaszolva ismertette Kennedy nyilatko­zatát, amelyet az amerikai el­nök még a múlt heti sajtóérte­kezletén szándékozott elmon­dani — erre vonatkozó kérdés esetén. A nyilatkozat kijelenti, hogy az Egyesült Államok ha­tározottan ellenzi a »kommu­nista Kína« fölvételét az ENSZ-be és továbbra is teljes mértékben támogatja a világ­foglaló icsangkajsekistákat (MTI) Kinevezték Urundi új miniszterelnökét Usumbura (MTI). Mint a Reuter jelenti, Urundi belga ENSZ gyámsági terület parla­mentjének alsóháza az elmúlt hét péntekén meggyilkolt Louis Rwagazori herceg mi­niszterelnök utódjául André Muhirwát nevezte ki. Az új miniszterelnök közeli rokona a meggyilkolt kormányelnök­Ti zen hét éve szabadult fel Belgrad Moszkva (TASZSZ). Tizen­hét évvel ezelőtt a szovjet hadsereg szoros együttműkö" désben a jugoszláv népfelsza­badító hadsereg csapataival elkeseredett harcok után fel­szabadította Belgrádot, Jugosz­lávia fővárosát a német fa­siszta területrablók megszál­lása alól. (MTI) Hírek a Szíriái Arab Köztársaságból Damaszkusz (MTI). Kuzberi, a Szíriái Arab Köztársaság miniszterelnöke csütörtökön bejelentette, hogy országa 31 állammal — közöttük Szov­jetunióval, a népi Kínával, az Egyesült Államokkal és Nagy- Britanniával — nagyköveti, illetve követi szinten diplomá­ciai kapcsolatot létesít. Az AP híre szerint csütör­tökön már Belgium is beje­lentette a Szíriái Arab Köz­társaság elismerését, s ezzel immár 52 országtól kapott ilyen nyilatkozatot a szíriai kormány. • « • Kuzberi miniszterelnök ve­zetésével szíriai küldöttség utazik Irakba, Szaud-Arábiá- ba, Jordániába és Libanonba, hogy gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről tárgyaljon. (AFP) Új magyar bélyeg az SZKP XXII. kongresszusának emlékére A Magyar Posta az SZKP XXII. kongresszusának emlé­kére október 22-én, vasárnap egy forint névértékű bélyeget hoz forgalomba. Az emlékbé­lyeg Lenin arcképét ábrázolja, s a bélyegfelirat a világ ér­deklődésének középpontjában álló esemény dátumát hirdeti: »Az SZKP XXII. kongresszu­A kukoricahordók: Jónás Jánosné, Balogh József. Dómján Margit és Termelőszövetkezet sertésfíaz- tatója. Korszerű stílusban, a mai követélményeknek megfe­lelően készítették; rövidesein sor kerül műszaki átadására. De az építkezésen kívül a be­takarításban is sokan serény­előbb végezzenek ezzel a mun­kával. Az egiész cserhát-nyuga­ti dűlő a szivárvány minden színében pompázik a sok szok­nyától. Nehéz és fáradságos a burgonyaszedés. Erő kell hozzá, és bizony az öregebbek ennek mér hiányát érzik. Dolgozni akarásból azon­ban kitűnőre vizsgáznak ők is. Amíg a szülők a mezőn dől* goznak, addig a napközi ottho­nos óvodában Orbán Gázáné felügyeletével szerető gondos­kodásban részesülnek a gyere­kek. Nem kell anyukának azért nyugtalankodnia, hogy kisfia ugyan nem csinál-e oda­haza valami kárt: az óvodában teljes biztonságban tudhatja gyerekét; Kadarkúton pár héten belül véget érnek a betakarítási munkák. Addig azonban még keményen és szorgalmasan dol­goznak, hogy eredményessé váljék az esztendő, s megfele­lő alapot teremthessenek a jö­vő évnek js .'st Heroes? Fereu* Szervezetben jogtalanul helyet nek. sa 1961. október 17.« A Szabadság Tss sertéégoadosója elégedettem nézi a btzóáUomáJB*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom