Somogyi Néplap, 1961. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-08 / 185. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Kedd, 1961. augusztus 8. SPORT A vártnál könnyebb győzelem K. Kinizsi—Oroszlányi 2:0 (1:0) Kaposvár: 4000 néző. Vezette: Soós G. Kinizsi: őri — Tóth, Szül, Gergely — Szigeti, Márkus — Horváth, Szentgróti, Herbei, Acs, Lac- kovics. Edző: Zádori László dr. O. Bányász: Fekete — Köteles, Léber, Sebestyén — Gurszky, Róza — Magyar, Csinos, Németh, Popov, Rácz. Edző: Bánáti Rezső. A kissé fölényeskedve kezdő bányász csapattól hamarosan a Kinizsi vette át az irányítást. Már az 5. perctől veszélyeztettek a kaposvári csatárok. Az első helyzet azonban csak a 20. percben kínálkozott előttük. Herbei fejesét azonban Fekete hárítani tudta. A másik oldalon Popov játszotta magát tisztára. Már-már sakk-mattot kapott a kaposvári védelem, őri azonban jó érzékkel ütötte ki a kapuba tartó labdát. A kaposvári csapat uralta a mezőnyt. A szórványos oroszlányi támadások rendre lesen akadtak el. Az állandósult hazai fölény a 43. percben érett góllá. Szentgróti ívelt be a bal oldalról szögletet, s Herbei éles fejese nyomán a labda a hálóba kötött ki. 1:0. A MÁSODIK FÉLIDŐ fergeteges Kinizsi-támadásokkal kezdődött. Egy perc alatt három szögletet rúgtak a. kaposváriak, és a harmadik sarokrúgás befejezéseként Acs egy kavarodásból a hálóba juttatta a labdát. 2:0. Ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. A vendégek kapkodtak, a Kinizsi- csatárok pedig percenként veszélyeztették Fekete kapuját. Az irányzókkal azonban baj volt. 20 perc múlva engedett a Kinizsi az iramból, és szóhoz jutottak a vendégek is, erejükből azonban csak egy fütty után lőtt gólra futotta. Az eléggé unalmas utolsó negyedórában Márkus kapufája jelentette az eseményt, viszont a 44. percben Csinos is a kapufát találta el. A nehéznek ígérkező mérkőzésen a vártnál köny- nyebben szerezte meg győzelmét a kaposvári csapat, amely minden részében jobbnak bizonyult ellenfelénél. A Kinizsi közvetlen védelme uralta a mezőnyt, s egy esetet kivéve nem is fenyegette veszély őr kapuját. A két támadó sor közül is a Kinizsié bizonyult ütőképesebbnek, ötösfogatának játékában még sok volt a kívánnivaló. Egyénileg Őri egy nehez labdát kapott, azt biztosan hárította. A középhátvéd Szili a mezőny legjobbjának bizonyult. Tóth és Gergely is végig hibátlanul játszott. A két fedezet, Szigeti és Márkus a védekezésben és a támadásban egyaránt remekelt. Elöl már szőkébben kell mérni a dicséretet. Itt aránylag Horváth játékában volt olykor elgondolás. A vendég- csapatnál Léber, Gurszky és Popov játékát lehet kiemelni. Soós G. játékvezetőnek nem volt nehéz dolga, nem is követett el különösebb hibát. Kovács Sándor Az NB II. további eredményei EVTK—Zalaegerszeg 1:0 (1:0). B. Spartacus—Sopron 2:1 (0:0). BVSC —K. Lombik 2:0 (0:0). Szállítók— Pénzügyőrök 3:0 (1:0). Székesfehérvár—Mosonn agyaróvár 4:0 (1:0). Szombathely—Budafok 3:1 (1:1). Sztálinváros^-Traktorgyár 3:2 (1:0). Meglepetésekkel tarkított rajt a megyei bajnokságban Elkezdték a megyeiek is. Az első forduló jó néhány váratlan eredményt hozott. Ki hitte volna például, hogy az újonc Babócsa simán legyőzi a titkos bajnokaspiráns Marcali MEDOSZ csapatát? Jól mutatkozott be a másik újonc, Lábod együttese is, hisz csak a hajrában maradt alul a barcsiakkal szemben. A K. Építők csapata (volt K. Téglagyár) döntetlent harcolt ki a K Vasutas ellenében. A Honvéd-rangadón a Marcali Hon- védnak meg kellett hajolnia az NB HI-as tapasztalattal felvértezett K. Honvéd előtt. Aránylag sportszerű légkörben folytak le a mérkőzések. Meglepő volt némely találkozó nagy nézőszáma. A babócsai idénynyitón 1000 szurkoló gyűlt össze! Eredmények: FONYÖD-BALATONLELLE 3:1 (2:0) Fonyód, 200 néző. V: Réczei. Fonyód: Járfás — Gelencsér, Liszkai, Farkas U. — Gyurma, Molnár — Bakó, Vida, Pintér, Szabó, Farkas I. Edző: Hajba József. Balatonién«: Hajas — Kindler, Szűcs n., Gróf — Gréczi, Kriska — Baluka, Szabó, Szűcs I., Horváth, Mátyás. Edző: Pesti János. G: Pintér 2, Farkas I., ill. Szabó ll-esből. Jók: Molnár, Vida, Farkas I., ill. Kriska, Baluka. BABÓCSA—MARCALI MEDOSZ 2:0 (1:0) Babócsa, 1000 néző. V: Németh. Babócsa: Harasztia — Gyurán, Bútor, Boda — Kovács, Milávecz — Vidák, Karosi, Paksica, Buko- vics, Milánkovics. Edző: Spievla Károly. Marcali: Szántó — Hosszú, Pimpauer, Király — Ihász, Kosi — Seffler, Takács, Bene, Kisborsó, Farkas. Edző: Abonyi Károly. Q: Paksica 2. Jók: Harasztia a mezőny legjobbja, Gyurán, Vidák, Paksica, ill. Szántó, Pimpauer, Takács, Bene. K. HONVÉD—MARCALI HONVÉD 6:1 (2:1) Kaposvár, 300 néző. V: Horváth Z. K. Honvéd: \£akli — Zsámbók, Virág, Gerőházi — Várnagy, Vörös — Borcsik, Bartulov, Simon, Turáni, Király. Edző: Horváth Géza. M. Honvéd: Apjok — Varga, Óbert, Viszmeg — Katona, Gál — Hevesi, Varga, Bulik, Gerta, Kovács. Edző: Bősz Ádám. G: Turáni és Bartulov 2—2, Borcsik, Simon, ill. Hevesi. Jók: Virág, Bartulov, Simon, ill. Varga, Bulik. K. V. LOBOGÓ—TAB 4:0 (3:0) Kaposvár, 200 néző. V: Kovács Gy. Lobogó: Mészáros — Susenka, Kovács, Borda — Perreg, Műdig — Jusits, Végh, Kiss, Lábas, Molnár. Edző: Horváth Béla. Tab: Weisz — Györke, Czabula, Krutek — Lőrinc, Farkas — Rácz, Puha I., Puha H., Garabon, Németh. G: Lábas 2, Kiss, Jutist. Jók: Kovács, Borda, Kiss, Lábas, ill. Györke, Czabula, Farkas. ZAMARDI—SOMOGYSZOB 4:3 (1:2) Zamárdi, 200 néző. V: Dobszai. Zamárdi: Papp II. — Abonyi, Lőrinczi, Török — Jánosi. Bóna — Nagy, Tóth, Kriszbai, Friesz, Hegyi. Edző: Béday Ferenc. Somogy- szob: Barbina — Németh, Hosszú, Nagy — Szalai, Kovács — Dombi, Gőbölös, Novák, Bálint, Takács. Edző: Hosszú László. G: Hegyi, Kriszbai, Nagy, Török ll-esből, ill. Bálint 2 (egyet ll-esből) és Novák. Jók: Abonyi, Lőrinczi, ül. Szalai, Dombi, Takács. K. H. VASUTAS—K. ÉPÍTŐK l:l (0:0) Kaposvár, 200 néző. V: Lévák. Vasutas: Illés — Wéber, Nagy, Karai — Horváth, Jónás — Küttel, Tallián, Karlovics, Szíjjártó, Mike. Edző: Tőke János. Építők: Szabó — Csekk, László, Bévárdi — Várvízi, Zaccommer — Kiss, Balogh, Nagy, Hosszú, Deák. Edző: Várvízi Károly. G: Horváth, ül. Nagy ll-esből. BARCS—LABOD 5:4 (3:0) Lábod, 600 néző. V: Szigetvári. Barcs: Gál — András, Bednyák, Papp — Otártics, Zsibrek — Rózsavölgyi, Csór, Sinkó, Teveli, Mayer. Edző: Juhász Vilmos. Lábod: Hor- nai — Balogh I., Jakoda, Balogh II. — Kisgál, Vámosi — Prokli, Keszi, Hordósi, Koczka, Kovács I. Edző: Kanizsai Gyula. G: Rózsavölgyi 2, Teveli, Mayer, Sinkó ll-esből, UL Keszi 2, Prokli, Jakoda ll-esből. Jók: Rózsavölgyi, Sinkó, Mayer, ill. Balogh I., Keszi, Koczka. NAGYATÁD—K. KINIZSI IL 5:3 (3:2) Kaposvár, 1500 néző. V: Dombrovszki. Nagyatád: Kurucz — Krafcsilc, Bogdán, Vojkovics — Sasvári, Simon — Krivarics, Selmeczi I., Sel- meczi II., Izsák, Posta. Edző: Selmeczi István. Kinizsi: Mohácsi — Talpas, Szatyin, Csönge — Simon, Pálfalvai — Bíró, Jezeri, Horváth, Szűcs, Lieber. Edző: Gyenes Antal. G: Posta 2, Selmeczi H., Izsák, Simon, ill. Krafcsik öngól, Lieber, Szűcs. Jók: Kurucz, Bogdán, Sasvári, ül. Talpas, Szűcs, Lieber. TASZARI HONVÉD—CSURGÓ 1:1 (!:») Taszár, 200 néző. V: Szilágyi. Taszár: Beiszer — Rácz, Rigó, Jó- zsa — Dobos, Kruzslik — Farkas, Uberherr, Faludi, piátai, Vedlai. Edző: Jobban Ferenc. Csurgó: Kepler — Szirják, Sótonyi, Hottó I. — Hottó II., Karsai — Jaczkó, Gelencsér, Bata, Rostás, Sebők. Edző: Nagy József. G: Faludi, ill. Bata. Jók: Kruzslik, Uberherr, Vellai, ill. Kepler, Hottó I., Rostás. . HÍREK Kádár János hazaérkezett Moszkvából Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára hétfőn hazaérkezett Moszkvából, ahol részt vett a varsói szerződés tagállamaiban működő kommunista és munkáspártok központi bizottságai első titkárainak értekezletén. Vele együtt érkezett Budapestre Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Révész Géza, a Magyar Nép- közrtársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és V. J. Vsztyinoo, a Szovjetunió budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. — Fúvószenekar alakult a Barcsi Járási Művelődési Házban. A járási tanács 30 ezer forintot adott hangszerek vásárlására. — EGYHETES TAP AS ZTA- LATCSERERE Baranya megyébe utazott a Kaposvári Állami Gazdaság 35 dolgozója. Több állami gazdaságot megtekintenek, valamint kirándulnak Harkányfürdöre, Mohácsra és Pécsre. — 367 ezr Ft értékű könyvet adtak el az első félévben a kaposvári üzemek könyvbizományosai. — Csaknem 3500 gyermek üdült eddig a balatonmáriai üdülőkben és sátortáborokban. — A Somogy megyei Tanács VB Egészségügyi Szakiskolája Kaposvár, pályázatot hirdet hároméves munka melletti ápolónői tanfolyamra. Az iskolához érettségi bi- zonyívány szükséges. A képzés ideje alatt a hallgatók havi 850,— Ft fizetésben részesülnek. Az Iskola befejezése után ápolónői munkakörben állásuk biztosítva lesz. Jelentkezési határidő: 1981. szeptember 1. Bővebb felvilágosítás a pályázatot hirdető szervnél kérhető. (40708) — Az Ég a gyár című regényünk mai folytatása anyagtorlódás miatt kimaradt. — Körülbelül 400 könyvet vett az ÁKV pécsi antikváriumának megbízottja a kaposvári 404. számú könyvesboltban rendezett vásáron. A kaposváriak mintegy öt és fél ezer forintot kaptak az antikvár könyvekért. — MÁSODSZOR VIRÁGZIK A FEHÉR ORGONA Németh János nagyatádi tsz-tag udvarán. — Augusztus 6-án, vasárnap este 17 órakor Budapesten, a XIV. kerületben lezuhant a MALÉV sétarepülőgépe. A gép húsz utasa és négyfőnyi személyzete életét vesztette. A szerencsétlenség okának megállapítására a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium által kiküldött bizottság a vizsgálatot megkezdte. (MTI) — KIRÁNDULÁST SZERVEZETT a kaposvári Latmka Sándor Termelőszövetkezet a cséplés befejeztével. 170 tsz- tag töltött egy napot a Balaton partján. — Mintegy 10 ezer forintot adott az ordacsehi tanács községfejlesztésből az új könyvtár berendezésére. — A Somogy megyei Tanács VB Egészségügyi Osztálya pályázatot hirdet az alábbi kimutatásban felsorolt községekben újonnan szervezett körzeti ápolónői állások betöltésére. Ezekre az állásokra általános ápolónői, szülésznői és védőnői oklevéllel rendelkezők jelentkezhetnek. Illetményük havi 1200.— Ft, valamint a körzetre megállapított útlátalány. Jelentkezők a megfelelően felszerelt pályázati kérelmüket 1961. augusztus 20-ig a pályázatot hirdető címére adják be. Nagyberki, Babócsa, Szulolc, Zákány, Iharosberény, La- kócsa, Vízvár, Barcs II., Balaton- mária, Balatonszentgyörgy, Fonyód. Böhönye, Marcali II.. Ne mesvid, Attala, Felsőmocsolád, Hedrehely, Kadarkút, Zsellcszent- pál, Kaposfüred, Kaposmérő, Ma- gyaratád. Nagybajom I., Nagyberki n., Szentbalázs, Toponár, Csö- köly, Görgeteg, Nagyatád n., Ba- latonkiliti, Kőröshegy, Siófok Ed., Tab II., Tab m., Nagyatád m., Babócsa n. (40707) NB l-es eredmények Ü. Dózsa—Vasas 0:0, Ferencváros —Ózd 1:0, Dorog—Komló 1:0, Tatabánya-Szeged 3:0, Salgótarján— Pécs 3:1, MTK—Győr 2:2. — A totó 12 találatos szelvénye: XX22M211212.AU talá- Latos szelvényre 33 363,75, a 11 ta- lálatosra 1416,25, a 10 találatosra 146,25 forintot fizetnek. (MTI) —* A Kinizsi Baráti Kor szerdán a Kinizsi—KMTE mérkőzés után tagértekezletet tart a pályán. Pontos megjelenést kérünk. (x) SIS APRÓHIRDETÉSEK m > nAS-VÉTEL liiiii Üj mintás, gyűrtelenitett nyári mosóanyagok kaphatók a szövetkezetek szaküzleteiben. Ara 40,70 Ft. (3759) Tricikli eladó. Kaposvár, Vörös- hadsereg útja 100. (földszöv). _______________________(40720) 125 köbcentis Danuvia motorkerékpár sürgősen eladó. Kaposvár, Sallai U. 24. _______________(40727) J ókarban levő Csepel Danuvia motorkerékpár eladó, vagy Duna oldalkocsiért elcserélhető. Kapos- vár, Kecel-hegy 1., Szabó. (1883) Kétszobás családi ház 320 n-öl kerttel beköltözhetően eladó. Cím: Kaposvár, Keletivánfa u. 25/a, Gelencsér.__________________(1869) M odern sima ebédlőkredenc, tálaló, vitrin eladó. Cím: Sallai u. 40. (1889) Vennék MIA motort. Vida, Felső- segesd, Somogy megye. (40734) Kaposfőn egy új családi ház eladó. Érdeklődni: Kaposfőn, Kos- suth Lajos u. 191. alatt. (40719) Hohner 80 basszusos tangóharmonika eladó. Cím 40741-es számon a Magyar Hirdetőben.______(40741) H arkány községben, a MÁV kórház mögött 600 n-öles belsőség ingatlannal olcsón eladó. Telefon 23-32. ___________________(4°736) E ladó azonnal beköltözhető házingatlan Toponáron 200 n-öles telekkel, jutányos áron. A ház két szobából. Iflamrából, mellékhelyiségekből áü. Érdeklődni: Toponár, Lenin u. 22. (40739) Eladó Kaposvárott Bajcsy-Zsá- linszky u. 82. számú összkomfortos ház beköltözhetően. (40742) 250-es lemezvillás Jáwa motorkerékpár üzemképes állapotban eladó. Cím 40740-es számon a Magyar Hirdetőben. ___________(40740) 3 50-es kitűnő ogar Jáwa motor- kerékpár eladó. Vöröshadsereg útja 52., Kaposvár. (40743) CSERE :::::: Fonyódon 400 n-öl gyümölcsösben szobából, verandából álló házamat elcserélném vízparti kisebb telken levő hasonlóért. Fonyód, Rózsa u. 7. (1887) Állas :::::: Darány és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet igazgatósága pályázatot hirdet Kastélyosdombó községben levő vegyesboltjába boltvezetői munkakör betöltésére. A munkakör esetleg családtaggal is elfoglalható. Egyszobás lakás van. Fizetés kollektív szerint. Fölvétel esetén útiköltséget térítünk. (40744) VEGYFS Fázisjavító berendezés karbantartását és ellenőrzését végzi Vegyesipari KTsz, Tamási. (24718) Szombat délután a városban elvesztettem aktatáskámat okmányokkal és egyéb tárgyakkal együtt. A nyomravezetőt jutalmazom. Horváth, Kaposvár, Szegfű sor 45. {40753) Nagy gyakorlattal rendelkező szerelőt gépkocsivezetői jogosítvánnyal felveszünk. Jelentkezéseket Talajjavító Vállalat, Balatonbogláp címre kérünk. __________________(3812) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett ÖZV. VÖRÖS ISTVANNE temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (2511) _____________ S omogy! Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megye) Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. I Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Latinka S. u. 6. (F. v.: László Tibor) Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a hely) postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra U H Nők akadémiáját, előadássorozatokat, ankétokat, tapasztalatcseréket rendez a Nagyatádi Járási Nőtanács A Nagyatádi Járási Nőtanács vezetői elkészítették a nőtanácsok második féléves munka- tervét. A tervezet sokoldalú, színes programot biztosít az asszonyoknak. Nagyatádon, Kutason, Szabá_ son és Segesden a nők akadémiáját szervezik meg. A tsz- asszonyok részére hét termelő- szövetkezetben szerveznek mezőgazdasági előadássorozatot. 12 községben indulnak majd különböző közhasznú szakkörök, tanfolyamok. Sasvári Ferencné járási titkár a második félév feladatairól szólva elmondotta, hogy még augusztus végén összehívják megbeszélésre az első és nyolcadik osztályos tanulók szüleit, s nevelési, illetve pályaválasztási problémákról fognak beszélgetni velük. A községi nőtanácselnökök az ősszel háromnapos tanfolyamon vesznek részt a járási székhelyen. Itt hasznos segítséget, útmutatást kapnak majd munkájukhoz a megyei és a járási előadóktól. Szorgalmazzák az asszonyok általános iskolába, illetve gimnáziumiba való beiratkozását is. A válás és hatása a gyermekekre, A gyermek nevelése a családban — címmel a TIT-tel karöltve rendeznek előadásokat szülőknek. Több helyütt megrendezik az apák ankétját és a nagymamák találkozóját. A nagyatádi értelmiségi asszonyok klubdélutánra hívják meg a somogyi írónőket. ^y^űvelődés Szórakozás VÖRÖS CSILLAG AZ UTOLSÖ ÖSSZTŰZ (14 éven alul nem ajánlott). Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. SZABAD IFJÜSÄG DR. FAUSTOT ELVITTE AZ ÖRDÖG (10 éven alul nem ajánlott). Előadások kezdete 4, 6, 3 órakor. DÖZSA KERTMOZI BALTI ÉGBOLT (korhatár nélkül). Előadás kezdete 8 órakor. BARTÓK KERTMOZI SZEGÉNY GAZDAGOK (10 éven alul nem ajánlott). Előadás kezdete 8 órakor. NAGYATÄDI MŰVELŐDÉSI HÄZ NÉGYEN AZ ÁRBAN. Előadások kezdete 6, 8 órakor. RIPPL-RÖNAI MÜZEUM Vaszary-emlékkiállítás. Nyitva 3—7-ig. megyei könyvtár Könyvkölcsönzés 9—11-ig, olvasótermi szolgálat 9—11-ig. IFJŰSAGI könyvtár Könyvkölcsönzés 9—11-ig. Időjárásjelentés A Meteorológiai Intézet jelenti : Várható időjárás kedd estig: fefllhőátvonulások, főként nyugaton és északon záporeső, zivatarok. A zivatarok idején megerősödő északnyugati— északi szél, a meleg mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet keletem 27—30, nyugaton 23—27 fok között. Nyugdíjasok is segítenek a segesdi Új Élet Termelőszövetkezetnek (Tudósítónktól.) A segesdi Űj Élet Termelő- szövetkezet 250 nyugdíjasa közül igen sokan rendszeresen segítenek a tss-nek a nagy nyári munkákban. Az asszonyok főleg a növényápolásban, a betakarításban és a mákszedésben, a férfiak pedig a széna- betakarífasban és az aratásban szorgoskodtak. Szabó György- né 80 munkaegységet szerzett, a férfiak közül pedig Kanyar Vendel tűnt ki: 90 munkaegysége van eddig. A szövetkezetnek a munka dandárjában sokat ért a nyugdíjasok segítsége, nekik pedig az éwégi zárszámadáskor jön majd kapóra a munkaegységre járó osztalék. Termelési tanácskozás a Keleanyagkikészitő Vállalatnál A napokban tartották meg második negyedévi termelési tanácskozásukat a Kaposvári Kefeanyagkikészítő Vállalat dolgozói. Mivel az első negyedévben nem teljesítették tervüket, a második negyedben kellett pótolniuk a mulasztást. Második negyedéves tervüket forint értékben számítva 109,7 százalékra teljesítették, s ezzel 8,4 százalékkal túlszárnyalták félévi tervüket. A vállalat első félévi eredményeivel ismét az élüzemszint fölött áll. GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy BEDO ANDRAS 1561. aug. 6-án 85 éves korában elhunyt. Temetése aug. 8-án du. fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló család. (2513) _____________________ S zabadién színpad A «Jslky Gergely Színház vendégjátéka. Siófok: MAJD A PAPA. (Augusztus 8.) Balatonszárszó: CIGÁNYSZERELEM. (Augusztus 10.) Jegyek a szabadtéri színpad pénztáránál előre válthatók. Filmszínházak műsora AUGUSZTUS 8-AN: fonyod Kertmozi: Csinos férj. Kossuth Filmszínház: Ember a Holdon. BALATONBOGLAR A vak muzsikus. BALATONFENYVES A Noszty fiú esete Tóth Marival. BALATONLELLE Parkmozi: Szeptemberi szerelem. Kertmozi: A vak muzsikus. BALATONSZEMES Lányok tavasza. BALATONFOLDVAR Fedett kertmozi: Tisztes úriház. ZAMARDI: Kertmozi: Serdülő lányom. SIÓFOK Kertmozi: A búcsú. Május 1. Filmszínház: Hívatlan látogatók. AUGUSZTUS 9-EN: FONYOD Kertmozi: Dárvák dala. Kossuth Filmszínház: Ember a Holdon. BALATONBOGLAR A vak muzsikus. BALATONFENYVES A Noszty fiú esete Tóth Marival. BALATONLELLE Parkmozi: Szeptemberi szerelem. Kertmozi: A vak muzsikus. BALATONSZEMES Szeptemberi szerelem. BALATONFOLDVAR Fedett kertmozi: Tisztes unhaz, ZAMARDI Kertmozi: Serdülő lányom. SIOFOR Kertmozi: A búcsú. Május l. Filmszínház: Hívatta« látogatók.