Somogyi Néplap, 1961. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-24 / 199. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Csütörtök, 1961. augusztus ü, Alaptalan vád vagy jogos bírálat? Antal László, a tabi járási felvásárlási kirendeltség vezetője megírta szerkesztőségünknek, hogy járásuk néhány termelőszövetkezete még nem adott át gabonát az államnak. E közös gazdaságok között szerepelt a bá- bonymegyeri Üj Élet Tsz is. Tudósítását lapunk augusztus 19-i számában közöltük. Pár nap múlva az alábbi levelet kaptuk Bábonymegyerből: »Sérelmesnek találjuk, hogy a Somogyi Néplapban megjelent cikk a mi szövetkezetünket azok között a tsz-ek között említi, amelyek az idei gabonából még nem szállítottak a Terményforgalmi Vállalatnak. Ezzel szemben augusztus 19-ig 287 mázsa búzát és 184 mázsa árpát adtunk át a TV tabi telepén. Kérjük, hogy a jövőben a valóságnak megfelelő adatokat közöljenek rólunk, és alaptalan vádakkal ne rontsák tsz-ünk hírnevét. Üdvözlettel: Kiss Imre elnök és Gazdag Gyula agronómus.« A cikk és a levél állításai között ellentmondás van. Ki követte el a hibát, mi az igazság? Érdeklődésünkre telefonon válaszolt Antal elvtárs, a tudósítás írója. Elmondta, hogy a bábonymegyeri Üj Élet adó és cséplőirész címén és szerződésre 546 mázsa kenyérgabonával tartozott az államnak. A tudósítás az augusztus 12-i állapotnak megfelelően íródott, s addig az időpontig nem adtak át gabonát a bábonymegyeriek, hanem csak a következő héten — augusztus 14-e és 19-e között — kezdték meg a szállítást. Tartozásuk még most is van. Nem, nem a sajtóbírálat rontotta tehát a bábonymegyeri Üj Élet Tsz hírnevét, hanem a szövetkezeti vezetők késlekedése. Mert késlekedni késlekedtek, ezt nem tudják cáfolni. Hiszen nem érhetné szó a házuk elejét, ha augusztus 12-ig — a járás heti összesítőjének elkészültéig — megkezdték volna az államnak járó gabona szállítását Volt miből, ugyanis nem a múlt héten, hanem már korábban hozzáfogtak a csépléshez. Három év alatt megkétszereződött a KST-tagok száma A Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa hétfőn délelőtt értekezletre hívta össze a magyei bizottságok titkárait és a függetlenített alapszervi sz. b.titkárokat. Nádor Géza, az OTP megyei vezetője tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy hogyan működnek a megyében a kölcsönös segítő takarékpénztárak. Megemlítette, hogy 1959 végén 3850 KST volt az országban mintegy 500 ezer taggal. 1960-ban 550 új KST alakult 100 ezer taggal. Megyénkben is jelentős volt a fejlődés. 1958-ban még csak 5000, 1961 első félévének végén pedig már 10134 KST-tagot számlálhattunk. Az utóbbi egy évben 2800-zal emelkedett a KST-tagok száma. A beszámolóhoz több megyei bizottsági titkár szólt hozzá. Csanádi József, az ÉDOSZ megyei titkára bejelentette, hogy a közeljövőben a Nagyatádi Konzervgyárban is megalakítják a KST-t. Tóth János, a KPVDSZ szervező titkára javasolta, hogy az SZMT-nél is alakítsanak KST-t. A siófoki múzeumban helyezték el az ország legnagyobb Balaton-domborművi térképét Értékes szemléltető eszközzel gyarapodott a Balaton múltját, közlekedési eszközeit, újabban térképészeti emlékeit is bemutató siófoki Beszédes József Múzeum. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem földrajzi kara elkészítette a Balaton dóm bor-művi térképét. A három méter hosszú, majd másfél méter széles szemléltető eszközt a térképészeti kiállító-teremben helyezték el. Az országban ez a legnagyobb domborművi térkép a Balatoniról. A térkép a Balaton somogyi és veszprémi partjának még a legkisebb dombjait is feltünteti, leolvasható róla, hol milyen mély a magyar tenger. Idegszakorvosi rendelés a Textilművekben Városunk legkorszerűbb üzemorvosi rendelője a Textilművekben van. Az üzem bővítésével a rendelő új környezetbe került és nagyobbodott is. Az orvos, a szakmai személyzet az üzem vezetőivel együtt arra törekedett, hogy minél színvonalasabbá tegye az orvosi ellátást, s megkímélje a betegeket a megyei rendelő Vidám vasárnap este a táborban Alkotmányunk ünnepén kedves vendégeket fogadtunk a balatonlellei KISZ önkéntes Ifjúsági Építőtáborban. A BM. Somogy megyei Rendőrfőkapitányság művészeti csoportja látogatott el hozzánk. Az együttes műsora nagy tetszést aratott. Egész estét betöltő műsorukban szavalatok, vidám jelenetek, énekszámok és népi táncok szerepeltek. Külön kiemelni a műsor egyik számát sem lehet, hiszen mindegyiknek a végén vastaps köszöntötte a szereplőket. A tábor lakói nevében köszönjük, hogy a fiataloknak kellemes szórakozást nyújtottak az együttes tagjai. Kertész István I táborvezető. 1 intézetben való várakozástól, az oda utazgatástól. Ehhez a fölöttes szervektől is megkapták a szükséges segítséget, s a belgyógyászat mellett hamarosan sikerült rendszeresíteni a nőgyógyászati, fogászati rendelést és a terhesgondozást is. Ezzel azonban nem fejeződött be a rendelő korszerűsítése, munkaterületének bővítése. Legutóbb bevezették az idegszakorvosi rendelést is. Az idegosztály egy- egy szakorvosa asszisztensével minden kedden ellátogat az üzem rendelőjébe, hogy megvizsgálja a betegeket. Munkájának jó részét azonban a gondozás, a szaktanácsadás tölti ki. Igen hasznos ez a Tex- tilművekben, ahol tudvalévőén nagy zajban folyik a munka. Somogyi Népfap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megye.' Tanács lapja. Felelős szerkesztő; KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség; Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-10, 15-11 Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Latinka S. u, 6. (F. v.: László Tibor) Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknéL Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft PÁRIZSI tiilLamußk Jf\ tnapos párizsi tartózkodás elég arra, hogy a ^ város nevezetességeit a turista megtekintse, de kevés arra, hogy a párizsi embereket megismerje. Az, aki Párizst csa/k a történelemből és az irodalomból ismeri, amikor a párizsi utcákon sétál, szorongó érzéssel gondol a Szent Mihály útjára, ahol egykor Ady Endre sétált, vagy a Szent Mihály útjáról nyíló keskeny sikátorokra, a Halászó Macska utcájára, ahol Villon csattogtatta kardját az alvilágban. Megcsodálja a Louvre-ban a Milói Vénuszt, a Mona Lisát, és sajnálkozik, mert oly kevés idő áll rendelkezésére, hogy a hatalmas képtárból csupán néhány termet tud megtekinteni. Elgyönyörködik a Rodin Múzeumban a világhírű szobrász márvány- szobrain; órákig elidőzik a Szajna partján — nappal a Icönyvböngészök előtt az is, aki nem tud franciául, s forgatja a régi és új könyveket —, este pedig leül a köre hallgatni a víz csobogását, nézni az összebújó szerelmespárokat; fölmegy az Eiffel-toronyba, hogy megcsodálja a gyönyörű panorámát Lenyűgöző a párizsi fény, a párizsi éjszaka a nagy forgatagával. Ügy tűnik, hogy a párizsiak éjjel is az utcán vannak, mert szinte mozdulni sem lehet a sok ew.bertől. És amikor haj'naltájt a Metro állomásai körül sétál az idegen, szomorúan látja, hogy a Metro lejáratán újságpapírba takarózva emberek töltik az éjszakát Az Eiffel-torony. A 300 méter magas vasszerkezetet az 1896-os világkiállításra építették Eiffel mérnök tervei alapján. Kisdeák József Az Invalidusok temploma, Hadtörténeti Múzeum. Itt van Napóleon sírja. A Milói Vénusz A Notre Dame I Párizs az Eiffel-torony | V harmadik emeletéről v