Somogyi Néplap, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-01 / 153. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 1901. jűBns L Lemondott a finn miniszterelnök Helsinki (MTI). Vieno S. Sukselainen finn miniszterelnök a kormány csütörtök esti ülésén, amelyen Kekkemen köztársasági elnök is részt vett» benyújtotta lemondását — jelenti a Finn Távirati Iroda. Nem közölték,- hogy Ijiékko- nen elfogadta-e a lemondást. A hivatalos közlemény csak árrá tér ki, hogy á köztársasági elnök részvételével hétfőn tartanak új minisztertanácsi értekezletet, s akitor döntenek a miniszterelnök ...lemondása következtében szükséges intézkedésekről. Moszkvában kémkedett — kiutasították Moszkva (TASZSZ). A szovjet külügyminisztérium felszólította J. Sár etet, a moszkvai izraeli nagykövetség első titkárát, hogy haladéktalanul hagyja, el a Szovjetunió területét. A'diplomata ugyanis 1960 júniusa óta a Szovjetunió különböző részeiben végzett utazásai során kémkapcsolatokait létesített, és illegálisan szovjeten enes cionista sajtótermékeket terjesztett A külügyminisztérium ismét felhívta az izraeli nagykövetség figyelmét, hogy az efféle cselekmények megengedhetetlen ek. A közlés szerint Saretet tetten érték, amint egy találkozón titkos okmányokat vett át. (MTI) Tűzvész, templom, lines; .New York (TASZSZ). Junius 27-én Chicagóban (tehát nem valamelyik »klasszikus fajüldöző« déli államban!) 75 néger asszonyt és gyermeket kistáján meglincseltek. Az említett nap reggelén tűzvész pusztította el a négerek nyomorúságos kunyhóit. A helyi Vöröskereszt ideiglenesen templomban helyezte el a hajléktalanokat. A templom történetesen a fehérek számára fenntartott városnegyedben volt. Estefelé mintegy 250 fajgyűlölő gyűlt össze a templom körű). Kezdetben kővél és záptojással dóbálták meg. a négereket, és fenyegetésekkel árasztották el őket. Később kijelentették, hogy lerombolják a templomot, és megölik a benne tartózkodókat, ha a négerek nem hagyják el a helyiséget. A rendőrség nem avatkozott be. A Vöröskereszt végül is más templomba helyezte át a tűzvész áldozatait. A chicagói rendőrség csak ezután kezdte meg a »nyomozást«, s a polgármester külön' nyilatkozatban »sajnálatát« fejezte ki ... (MTI) Hruscsov távirata Gizengához Moszkva (TASZSZ). Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök táviratban köszöntötte Antoine Gizengát, a Kongói Köztársaság miniszterelnökét a köztársaság kikiáltásának első évfordulóján. Hruscsov biztosította Gizengát, hogy a szovjet nép szíwel-lé- lekkel támogatja a hős kongói népnek a gyarmatosítók ellen vívott igazságos harcát. A távirat megállapítja, hogy a kongói nép folytatja harcát az ország szabadságáért, függetlenségéért és területi integritásáért, s küzd a gyarmati rendszer bármilyen formában történő visszaállítása ellen, beleértve az úgynevezett »ENSZ- gyámságot« és a kollektív gyarmatosítást. Hruscsov megjegyzi, hogy Lumumba meggyilkolása óta Antoine Gizenga, Lumumba közeli munkatársa, művének méltó folytatója áll e harc élén. »Az ön kormánya a Kongói Köztársaság egyedül törvényes kormánya« — hangoztatja Hruscsov távirata. • • * A kongód évforduló előestéjén, csütörtökön ünnepi gyűlés volt több szovjet városban. \ HÍREK az egyesült államokból Rusk televíziós nyilatkozata — Az amerikai nemzetbiztonsági tanács ülése Washington (MTI). Mint a Reuter és az AP jelenti, Rúsk amerikai külügyminiszter az amerikai nemzetbiztonsági tanács ülése előtt nyilatkozott a televiziónak a berlini kérdésről. Az újságírók kérdésére felelve közölte, hogy az Egyesült Államok tanácskozni fog a nyugati kormányokkal, valamint a Szovjetunióval a berlini kérdésről. Kitért azonban annak megválaszolása elől, vajon az Egyesült Államok hajlandó-e javasolni egy hivatalos értekezletet a nyugati hatalmak és a Szovjetunió - részvételével. Arra sem adott választ, hogy a tanácskozásokra milyen formában kerül majd sor. A továbbiakban a külügyminiszter hangoztatta, hogy az elkövetkező hónapokban az amerikai kormány napirenden kívánja tartani a berlini kérdést, mert még a Szovjetunió által javasolt féléves határidő lejárta előtt ellenintézkedéseket készül tenni. A külügyminiszter nem volt hajlandó közölni, hogy az amerikaiak milyen ellenintézkedésekre gondolnak, s milyen terveket vitatnak meg a nemzetbiztonsági tanácsban. A Reuter és az AP közlése szerint csütörtökön az amerikai nemzetbiztonsági tanács ülést tartott. Kennedy elnök tanácsadóival együtt megvitatta, hogy az Egyesült Államok milyen lépéseket tegyen Berlinben. A washingtoni megbeszéléseket szigorú titoktartás övezi, a Fehér Ház még azt sem volt hajlandó közölni, hogy kik vesznek részt a tanácskozásokon. A Chicago Tribune pénteki vezércikkében arról ír, hogy Angliában nem ítélik meg egyértelműen Kennedy berlini politikáját. A lap rámutat arra, hogy Kennedy elnök szerdai sajtóértekezletén indítványozta a Szovjetuniónak, hogy tárgyaljanak Berlinről, de olyan feltételeket szabott, amelyek szovjet részről elfogadhatatlanok. * * * Salinger, a Fehér Ház sajtófőnöke csütörtökön este közölte, hogy magas szinten vizsgá-/ latot rendeltek el, mert a hadügyminisztériumból »értékes katonai titkok« szivárogtak ki. Amerikai hivatalos körökben egy amerikai folyóirat — mégpedig nyilvánvalóan a Newsweek — egyik jelentését veszik rossznéven, mert e jelentés szerint a vezérkari főnökök egyesített tanácsa a berlini helyzet romlásának esetére »erődemonstrációt« követelt. A Newsweek című lap azt írta, hogy az Egyesült Államok még »nukleáris háború kockázatával is« megvédelmezi nyugat-berlini »jogait«. A Fehér Házban úgy vélekednek, hogy ez az értesülés csak a Pentagonból juthatott ki a folyóirathoz. Ezért most az FBI széleskörű nyomozást indít. * * * Humphrey demokrata párti szenátor csütörtökön beszédet mondott a szenátusban, és bírálta azokat, akik az Egyesült Államokat a nukleáris kísérletek folytatására ösztönzik. A szenátor azzal érvelt, hogy az atomrobbantások elhatározása megdöbbentené az Egyesült Államok szövetségeseit, sőt »változást idézhetne elő magában az angol kormányban«. A szenátor azzal is érvelt, hogy a Szovjetunió sokat nyerne a propaganda területén, mert a világ közvéleménye teljesen szembefordulna az amerikaiakkal, ha folytatnák a * nukleáris kísérleteket. Nosavan tárgyalásai Washingtonban A portugálok napalmbombákkal pusztítják az angolai falvakat ■ London (MTI). Az angolai fiazafiak folytatják hadműveleteiket, és, továbbra is kemény csapásokat mérnek a ‘portugál gydrmatosítókra: Az AFP szerint a harcok most már Luandának, a gyarmat fővárosának közvetlen közelében 'folynak. A gyarmatosítók Luanda környékéről fejvesztetten menekülnek a fővárosba, •hogy ott keressenek menedéket.Az utóbbi napokban két térségben lángoltak fel különös ■hevességgel az összecsapások: .Bembe és Cambatela város .környékén. Hírügynökségek szerint a’ hevesén támadó hazafiak portugáloktól zsákmányolt modem fegyverekkel is rendelkeznek. Angolában mind hatalmasabb területek néptelencdnek el, és válnak harcmezőkké, ahol a gyarmat jövőjét harcolják ki — írja az AP tudósító- ■ja. A portugálok kegyetlen megtorló intézkedései következtében a védtelen lakosság tömegével menekül Kongóba. Rövid idő alatt mintegy százezer angolai lépte át a gyarmat határát. A Daily Mail angolai tudósítója »Angola tragédiája« címmel riportot közöl a Kongóba érkezett menekültekről. Hangsúlyozza, ezek az angolaiak hiteles beszámolót adnak arról, mi történik valójában a portugál gyarmaton. Angolában — mondják a menekültek — több ezer négyzetmérföld- nyi területen kihalt az élet. A portugálok megtorló intézkedésekkel sújtanak minden egyes falut, amely »rokonszenvezhet« a felkelőkkel. Ez viszont azt jelenti, hogy a gyarmatosítók terrorja elől egyetlen település sem kivétel. A portugálok géppuskatüzet zúdítottak a falusi lakosokra, és bombázták őket. Sőt most már abban sem kételkedhetünk — írja a Daily Mail —. hogy. a portugál terrorhadjáratok során napalmbombákat is használtak. Washington (MTI). Piwumi Nosavan, a Boun Oum-féle puccsisták miniszter- elnökhelyettese és ha,dügymi- niszter vezérkari főnökének és egy tárca nélküli miniszterének társaságában csütörtökön tárgyalásokat folytatott amerikai vezetőkkel A három laoszi megbízott Rusk amerikai külügyminiszterrel tárgyalt, és ez alkalommal a megbeszéléseken részt vett Harriman, a genfi tizen- négyhatalmi értekezlet amerikai küldöttségének jelenleg Washingtonban tartózkodó vezetője is. Nosavanék három órán át tárgyaltak amerikai vezetőkkel, és a megbeszélésekről később úgy nyilatkoztak, hogy nézeteik »nem esnek távol egymástól«. Hangsúlyozták, hogy tárgyalások »még csak a tanulmányozás fokén állanak«, döntést nem hozitak. Megvitatták a laoszi helyzetet, és szó volt a genfi értekezletről, valamint »a három herceg« zürichi találkozójáról. HANOI A Laosz Hangja rádióállomás közlése szerint a savam makheti csoport repülőgépei továbbra is behatolnak a felszabadított területek légiterébe. Május 3-a — tehát a tűz- szüneti parancs kiadása óta — június 15-ig az amerikaiak támogatta lázadok repülőgépei 96 alkalommal sértették meg a felszabadított területek légiterét. A nemzetközi problémák megoldásának reális útja Moszkva (TASZSZ). A Prav- okozna kárt egyetlen érdekéit da pénteki száma vezércikké- államnak sem, mert az európai ben a fenti címmel foglalko- béke megszilárdítását szolgálják Pham Van Dongnak, a va megfelelne minden nép ér- Vietnami Demokratikus Köz- dekeinek. társaság és Kim ír Szénnek, a A német békeszerződés meg- Koreai Népi Demokratikus kötésére vonatkozó szovjet ja- Köztársaság miniszterelnöké- vaslat ingerültséget keltett a nek moszkvai látogatásával, s nyugati fővárosok bizonyos megállapítja: e testvéri talál- köreiben. A düh elvakítja őket, kozók ismét kidomborítják a megfosztja attól a képességük- szodalista táborhoz tartozó or- tői, hogy józanul tudjanak gon- szágok egységét. dolkozni. Ámde a dühös zeneA továbbiakban a vezércikk bona, a gazdasági, diplomáciai utal arra a beszédre, amelyet megtorlásokkal, sőt katonai de- Hruscsov szerdán a vietnami monstrációval való esztelen fe- —szovjet barátsági gyűlésen nyegetőzés csak még jobban mondott. Hangsúlyozza, hogy fokozza azt■ a meggyőződést, a szovjet kormányfő világosan hogy a békeszerződés az az etette . Szovjetunió éti»- “ÄS .'TÄ pontját a legfontosabb nem- gyókat. Azoknak az uraknak, zetközi kérdésekről. A békés akik fenyegetőznek, meg kell szovjet javaslatok, amelyeknek mondanunk: a szocializmus és célja az ázsiai béke megszilár- a bé£? frői Jelentősen hatol- J masabbak az imperializmus es dítása, a Németországgá! való a háború erőinél. békekötés és a leszerelés kér- A szocializmus országainak désének gyökeres megoldása, a nagysága abban rejlik, , hogy világközvélemény figyelmének ^hatalmasabb erejét ,.. . .... , , alkotják, a letűnő világgal elkozeppontjaba kerüllek. lentétben nem folyamodnak Bizonyos nyugati körök — diktátumhoz, éppen ellenkezőírja a továbbiakban a Pravda leg, békés rendezést kívánnak vezércikke — a Németország- uánden ország érdekében. A gal való békekötés helyett fenn Szovjetunió és barátai egyet akarják tartani a második vi- akarnak: az európai békemeg- lágháború maradványait, Nyu- szilárdítását, az európai helygat-Németország erőit ismét egy keleti hadjáratra ösztönzik. A Szovjetunió következeterevansvágyó *** megjavítását. Semmi mást nem óhajtunk, nem vágyunk semmiféle hódításra. Ámde a békére irányuló törekvésünkHatalmas razzia Dél-Afrikában Johannesburg (MTI). Féntekre virradó éjszaka a délafrikai Johannesburgban a katonaság és a rendőrség részvételével razziát hajtottak végre. Mint a Reuter írja, Dél- Afrika történetében még nem volt példa ilyen hatalmas arányú »átfésülő műveletekre* sen harcol azért, hogy Európa ben nem állít meg bennünket népei végérvényesen bizton- semmiféle fenyegetőzés. Ságban érezzék magukat. E A Szovjetunió békét és ba- népeknek joguk van olyan , . , , , élethez, amelyben nem kell ratsáS°* akar mmden né^ félni, hogy a revansisták né- társadalmi rendszerére való met földről újból — ki tudja tekintet nélkül, hányadszor a háború tüzé- A szovjet javaslatok szélesbe borítják a világot. ,. , , , , Ahhoz, hogy a népek így él- tarjak a kaput korunk meghessenek, csak egy út vezet: oldást sürgető problémainak meg kell szüntetni a múlt ma- rendezéséhez. Azon fordul radványait, amelyek ma is za- meg a dolo& hogy ^ érdekelt várják az életet. A német bé- , , ... ... _ k eszerződés nemcsak azt aka- szagok vezetői valóban arra dályozná meg, hogy merényié- törekedjenek, hogy kölcsönö- tet követhessenek el az európai sen elfogadható megoldást ta- államok függetlensége, szabad- (áljának tárgyalások : útján, sága és szuverenitása ellen, ,. _ _,,__..... „ h anem gyökeresen megjavíts- nem Peth8 - P > ná a helyzetet Nyugat-Berlin- háborúval való fenyegetozes ben is. A békeszerződés nem alapján. (MTI) De Gaulle ismét megnyitja az amerikai atombombázók előtt franciaországi légitámaszpontokat A Krasznaja Zvezda az ü-2 kémrepülések felújításáról Moszkva (MTI). Asztahov ezredes és Jurjev alezredes, a Kjrasznaja Zvezda szemleírói kommentárt fűznek az amerikai U—2 felderítő repülőgépek repüléseinek felújításához Alaszka térségében. Az amerikai kémszputnyikok fellövési terveire emlékeztetve a Krasznaja Zvezda cikkének szerzői rámutatnak, hogy az ilyen szputnyikok berendezései, azok munkájának fontossága most az U—2 repülőgépeken kerül ellenőrzésre, mégpedig közvetlen a Szovjetunió határainak közelében. Ügy látszik — írják a szemleírók —, hogy az Egyesült Államok bizonyos körei nem tudnak leszokni a szomszéd állandó háborgatásáról, pedig az ilyesmi sohasem segítette elő a jószomszédi kapcsolatokat. Sokkal inkább alkalmas ez arra, hogy élezze a nemzetközi helyzetet. Párizs (MTI). A párizsi sajtó értesülései szexint a franciaországi támaszpontokra, Tóul, Etáin és Chaumont repülőtereire visszatérnek az amerikai vadászbombázók. Mint emlékezetes, az amerikai gépek másfél évvel ezelőtt hagyták el e támaszpontokat. De Gaulle tábornok kormánya ugyanis akkor nem engedélyezte e bombázók atomfegyvereinek francia földön való tárolását. Annak idején a francia köztársasági elnöknek ezt az elhatározását az a szándék diktálta, hogy megpróbáljon nyomást gyakorolni az Egyesült Államok kormányára: tegyen eleget a hármas francia követelésnek. De Gaulle tábornok emlékezetes 1958. szeptemberi memorandumában vetette fel először igényeit: 1. amerikai, angol, francia »direktórium« irányítsa a Nyugat politikáját és stratégiáját; 2. Franciaországnak juttassanak nagyobb szerepet a NATO ban; 3. az Egyesült Á llrmok szolgáltassa ki az atomtitkokat az önálló atomütőerő megteremtését célul kitűző francia kormánynak. A francia baloldali sajtó megállapítja, hogy aDeGauUe-ista kormány most felhagy zsarolási kísérletével, amely egyébként is hatástalannak bizonyult. A l’Humanité leszögezi, hogy De Gaulle, aki hű barátjához, Adenauerhoz, Berlin dolgában a »kemény politika« szószólója, és nem szalaszt el egy alkalmat sem, hogy be ne jelentsen katonai intézkedéseket. A Francia Kommunista Párt lapja megírja, hogy egy páncélos hadosztálynak Algériából Európába átvezénylése után az algériai Senia légi-támaszpontjáról egy 72 Mysiere vadászgépből álló repülőegység is visszatért Franciaországba. Messmer hadügyminiszter csütörtökön Algériába utazott. Vasárnapig tartó szemleútján elsősorban egyes hadosztályok kivonásainak módozatairól tanácskozik az algériai francia hadsereg tábornokaival. Csapatmozdulatok Kuwaitban BEIRUT Az AP jelentése szerint a kuwaiti kormány csütörtökön hivatalosan cáfolta, hogy országa bármikor is függött Iraktól, vagy Irak része lett volna. A közlemény hangoztatja, hogy Kuwait a múltban sohasem volt a török birodalom része sem, később pedig Irak mindig független országként kezelte Kuwaitot. A sajtó idézte Kasszem iraki miniszterelnöknek 1958-ban a kuwaiti uralkodóhoz írt levelét is, amely Irakról és Ku- waitról mint két különálló országról tesz említést. Ugyancsak az AP jelenti, patösszevonások hírére mozgósították és az ország északi határára küldték a kuwaiti páncélos erőket. LONDON Az AFP hivatalos forrásokra hivatkozva közli, hogy az angol kormány állandóan tanácskozik az Egyesült Államok kormányával a kuwaiti helyzetről. Nairobiban egy angol katonai szóvivő csütörtökön este kijelentette, hogy szükség esetén azonnal útnak indul Kuwaitba a 24. angol gyalogos dandár. Mint ismeretes, angol tengerészeti egységek is útban vannak hogy az állítólagos iraki csa- Kuwait felé. (MTI) Felhívjuk az üzemek ügyeimét, hogy július 3-án megnyíló éttermünkben a* előfizetések júnins 30-án megkezdődtek. Érdeklődni lehet: Ady Endre u. 2. I. emeleten, a Mecsekvidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat irodájában. (3729)