Somogyi Néplap, 1961. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-16 / 140. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1961, június HL Hruscsov elvtárs beszámolója a bécsi találkozóról (Folytatás az 1. oldalról.) kísérleteket, de megmaradnak az atomfegyverkészletek, folytatódik az atomfegyverek gyártása, tehát folytatódik felhalmozásuk is. A rakéta- és atomháború veszélye ily módon fokozódik. Egészen nyilvánvaló, hogy az atomfegyver-kísérletek megszüntetése egymagában nem jelentene olyan gátat, amely útját állná a fegyverkezési hajszának. Látható, hogy a genfi tárgyalásokon a nyugati hatalmak álláspontja miatt nehéz megállapodni az atomfegyverkísérletek megszüntetésében. Most az a legfőbb feladat, hogy haladéktalanul megoldjuk az általános és teljes leszerelés kérdését. Kijelentettük az Egyesült Államok elnökének: oldjuk meg kölcsönös összefüggésében a két problémát — a kísérletek megszüntetését, valamint az általános és teljes leszerelést. Akkor könnyebb lesz majd megállapodni az ellenőrzés végrehajtó szervének kialakításában is. ' Általános és teljes leszerelés esetén az államok biztonságának kérdése is másképp vetődik fel: nem lesznek hadseregek és nem lesz olyan veszély, hogy egyik állam rátámad a másikra. Ilyen körülmények között a szovjet kormány majd kész lesz elfogadni a nyugati hatalmak ellenőrzési javaslatait. Hozzájárulunk majd, hogy olyan ellenőrzési rendszert irányozzanak elő, amelyet nem fog korlátozni egyik fél sem, tehát-, az az állam sem, amelynek területén ellenőrzést gyakorolnak. Akkor megszűnik az a veszély, hogy az ellenőrzést valamely állam ellen irányuló hírszerzés céljaira használják fel. Ez logikus is, hiszen ha nc-ih lesznek hadseregek, nem lesz fegyverkezési hajsza, akkor az államoknak nem lesznek katonai titkdik, és akkor a nyugati országok képviselői beléphetnek bármely ajtón, beléphetnek — akár csak majd a mi képviselőink az ő országaikban — hazánk bármely gyárába vagy intézetébe. Ha az atomfegyver-kísérletek megszüntetésére vonatkozó megegyezés lehetőségeit latolgatjuk olyan körülmények között, amikor nincs megállapodás az általános és teljes leszerelésben, nem lehet figyelmen kívül hagyúi a következő fontos körülményt sem. Ugyanakkor, amikor három állam — a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok és Anglia — között tárgyalások folynak a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésére, Franciaország nukleáris fegyverkísérleteket végez és figyelmen kívül hagyja a világ közvéleményének és a kormányoknak a tiltakozását, nem törődik az Egyesült Nemzetek Szervezetének többrendbeli határozatával, amely felhívja- az államokat, tartózkodjanak az ilyen kísérletektől. Különös helyzet alakult ki: mi keressük a megegyezést a nyugati hatalmakkal Genf- ben, e nyugati hatalmak szövetségese pedig — Franciaország — nukleáris fegyverkísérleteket végez és kijelenti, hogy a genfi tárgyalások reánézve semmiképpen sem kötelezőek. Ennek megfelelően Francia- ország — a NATO-nak, annak az agresszív katonai tömbnek a tagja, amely nyíltan a Szovjetunió ellen irányul — lehetőséget kap rá, hogy saját nyugati szövetségesei érdekében tökéletesítse a nukleáris fegyvert. Ezenkívül számolni kell azzal, hogy Franciaország példáját más országok is követhetik, ha majd megfelelő tudományos és technikai lehetőségekkel rendelkeznek. Természetesen meg lehet érteni a nyugati hatalmak sajátos észjárását, amikor —mint látható — nem bíznak a katonai tömbökben velük szövetséges országokban, és saját- nukleáris fegyverükre támaszkodva önállóságot akarnak biztosítani maguknak. De Gaulle tábornok, Franciaország elnöke például azt mondja, azért akar saját nukleáris fegyvert, hogy Franciaország számára biztosítani tudja a független politika folytatását. • De hiszen más országok is, amelyek a nyugati katonai tömbök hálózatához tartoznak, kijelenthetik, hogy nem bízzák magukat a nukleáris fegyver- kísérletek megszüntetéséről szóló egyezményre, hiszen a nukleáris fegyverrel rendelkező államok e fegyvert az egyezmény aláírása után is megtartják, ök nyilvánvalóan szintén megismételhetik azt az érvelést, amellyel most Franciaország él, hogy igazolni tudják a kísérletek folytatását, saját nukleáris fegyver kidolgozására törekedjenek, és belépjenek az úgynevezett •»atomklubba-«. Ez természetesen olyan észjárás, amely ártalmas a békére. Ezzel az észjárással élhetnek és már élnek is azok a nyugati körök, amelyek nem akarnak lemondani a nukleáris fegyverről és továbbra is erre a tömegpusztító fegyverre építenek. Mindez bennünket arra a következtetésre vezet, hogy össze kell kapcsolni a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetését az általános és teljes leszerelés feladatával. Nyilvánvalóan az adott körülmények között nem lehet más kiutat találni. Az elnökkel folytatott véleménycsere során pontosan kifejtettük nézeteinket’ az általános és teljes leszerelésnek, és az összes nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének egymással összefüggő megoldásáról. Szeretnénk, ha az amerikai kormány pontosan megértené álláspontunkat. Ezzel lehetővé válik, hogy alapot találjunk a megegyezéshez. A népek elvárják, hogy a kormányok meggyorsítják az általános és teljes leszerelés megoldását, hogy biztosíts ú k a bókét. Ezért az egész világközvélemény hangosan követeli, hogy azok a kormányok, amelyek nem tanúsítanak érdeklődést e probléma megoldása iránt, ne szabotálják tovább és ne húzzák a tárgyalásokat. Már régen itt lenne az ideje, hogy a leszerelés problémája kikerüljön az üres szócséplés labirintusából, ahol oly sok éve van. A német békeszerződés megkötésének elodázása súlyos veszélyt jelent Most engedjék meg, hogy át térjek a német kérdésre, mely tekintélyes helyet foglalt el Kennedy elnökkel folytatott megbeszéléseinkben. A szovjet kormány többször kifejtette e (kérdésben elfoglalt álláspontját, és a nyugati hatalmak nem panaszkodhatnak, hogy nem ismerik eléggé javaslatainkat. Mindent megtettünk és megteszünk, hogy meggyőzzük Anglia, az Egyesült Államok, Franciaország és a többi olyan ország kormányát, amelyek oldalunkon részt vettek a hitleri Németország élleni háborúban, hogy a német békeszerződés megkötésének elmaradása rendellenes és veszélyes helyzetet teremtett Európában. Mindig elismerték, hogy egy háború befejezése után békét kell kötni az államok között. Ez már szokás, ha úgy tetszik, nemzetközi jogi nor- ma, lett. Példát találhatnak erre a második világháborút követő időszak nemzetközi gyakorlatában is. Több mint 14 évvel ezelőtt aláírtuk a béke- szerződéseket Olaszországgal és más államokkal, amelyek a hitleri Németország oldalán harcoltak. Az Egyesült Államok, Anglia és más országok 1951-ben békeszerződést kötöttek Japánnal. Ugyanezeknek az országoknak a kormányai azonban hallani sem akarnak a. német békeszerződés megkötéséről. Felvetődik a kérdés: tartha- tó-e továbbra is ez a helyzet? Hiszen Europa népeinek létérdekük fűződik a német békeszerződés megkötéséhez, Régóta várják ezt Lengyelország, Csehszlovákia és a Németországgal szomszédos többi ország népei. E szerződésre szüksége van mindkét német államnak: a Német Demokratikus Köztársaságnak és a Német Szövetségi Köztársaságnak. Ezeknek az államoknak a lakossága azt reméli, hogy végre záróvonalat húznak a második világháború alá, és a német nép a kölcsönös bizalom alapjaira építheti kapcsolatait a szomszédos népekkel. Ügy tűnnék, világos a kérdés: a német békeszerződésre szükség van. Természetesen szó sem lehet a határok bármiféle megváltoztatásáról. Mi abból indulunk ki, hogy a német békeszerződés rögzíti azt, amit a potsdami egyezmény már meghatározott. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya ismételten is kijelentette, hogy elismeri és véglegesnek tartja Németország keleti határát az Odera— Neisse vonalon, amelyet ez az egyezmény állapított meg, és ezt a határt a német és lengyel nép között békehatámak tekinti. De a nyugati hatalmak kormányai is szemlátomást megértik, mekkora értelmetlenség lenne felvetni most Németország határai megváltoztatásának kérdését. Képviselőik a velünk folytatott beszélgetések alkalmával ezt többször is kijelentették. De Gaulle tábornok, Franciaország elnöke pedig a nyilvánosság előtt síkraszállt amellett, hogy a nemet nép »-ne tegye kérdésessé a jelenlegi határokat, se Nyugaton, se Keletem, se Északom, se Délen-«. Maga Adenauer kancellár is — a »-hidegháború-« bajnoka, és az államok közötti szenvedélyek felszításának specialistája — szintén kijelentette, hogy a Német Szövetségi Köztársaság nem törekszik háborús úton, erőszakkal a határok megvál toztatására. ' Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért nem írják alá a békeszerződést, ha mindenki számára világos, hogy Németország jelenlegi határait nem lehet háború nélkül megváltoztatni, háborút pedig — amint ezt a nyugati hatalmak kormányai kijelentik — nem akarnak. Ügy tűnik, hogy a tennivaló egyszerű: megszilárdítani azt, ami gyakorlatilag fennáll, megtenni azt, amit a -népek már régen akarnak. Így hát mi tartja vissza a nyugati hatalmak kormányait ettől a lépéstől? Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy valaki beszél ugyan a békéről,' de gyakorlatilag éleszteni akarja a második világháború idejéből fennmaradt izzó zsarátnokokat. azért, hogy kivárja a megfelelő pillanatot, és újra fellobbantsa a háború lángját! Ezért állítanak fel mindig újabb és újabb hadosztályokat Nyugat-Németországban, Adenauer kancellár pedig ezért követel atomfegyvert hadserege • számára. S vajon milyen célból teszik mindezt? Nyilvánvalóan annak a megtartásához, ami ma Nyu- gat-Németországé, nincs szükség erős hadseregre, sem atomfegyverre. Vannak azonban ott olyan erők, amelyek még mindig a másokéra áhitoznak és aem tudnak belenyugodni a tényleges határokba. De mit jelentene az adott helyzetben a határok megváltoztatására irányuló próbálkozás? , Háborút, mégpedig tennonukleáris háborút. A nemét 'kérdés békés rendezése ellenzőinek álláspontja ezért csak aggaszthatja a né pékét. A népek joggal mondják: ha békét akartok, hát bizonyítsátok be ezt tettekkel, írjátok alá a békeszerződést, és folytassatok ennek megfelelő politikát. A velem folytatott megbeszéléseken Kennedy elnök — s egyébként a nyugati hatalmak többi képviselője is — arra hivatkozott, hogy a nyugati hatalmaknak valamiféle kötelezettségeik vannak Nyugat- Berlin lakosai iránt, s ezekhez a kötelezettségekhez nem lehet hozzányúlni még a német békeszerződés megkötésével sem. Természetesen felvetődik a kérdés: milyen kötelezettségek fenntartásáról lehet szó, ha ezek mind a hitleri Németország kapitulációjának és az ideiglenes szövetséges megállapodásoknak tényéből folynak, és következésképpen érvényük csak a békeszerződés megkötéséig állhat fenn. Egyébként sincs a szövetsé* geseknek semmilyen külön kötelezettségük Nyugat-Berlinnel kapcsolatban. A szövetséges! kötelezettségek Németország egész, területére vonatkoztak, és a nyugati hatalmak éppen ezeket az egyezményeket durván megszegték. Nyu- gat-Németországot militarista állammá tették, katonai tömböt hoztak létre, amely ellennünk irányul, és ebben a tömbben a Német Szövetségi Köztársaság elsőrendű szerepet tölt be. zok a tábornokok, akik Hit- zr csapatainak parancsnokai voltak és állati kegyetlenkedéseket követtek el a Szovjetunióban, Lengyelországban, Csehszlovákiában. Albániában, Jugoszláviában, Franciaországban, Görögországban, Bel giumban, Norvégiában és más országokban, most parancsnoki tisztségeket töltenek be a NATO-ban. Mindig úgy volt, hogy a békeszerződés aláírása után a fegyverszüneti feltételek hatályukat vesztik azon az egész területen, amelyre ez a szerződés 'érvényes, és az egész terület felszabadul a megszállási rend alól. Ezért Nyugat-Ber- lin, amely a Német Demokratikus Köztársaság területén fekszik, a békeszerződés aláírása után szabad lesz mindazoktól a feltételektől, amelyeket a hitleri Németország fegyverletételével és a megszállási rendszer ottani bevezetésével összefüggésben állapítottak meg. Meg kell mondani, hogy amikor a német békeszerződés, egyszersmind a nyugat-berlini helyzet rendezése kerül szóba, a nyugati hatalmak képviselői gyakran elvetik a jogi alapot, és tekintélyi elképzelésekre hivatkoznak. De az ilyen kísérletek sem bírják el a kritikát. Több mint két esztendővel ezelőtt nyilvánosságra hoztuk a német békeszerződésre vonatkozó tervezetünket. Nincs benne semmi, ami korlátozná volt szövetségeseink, sót akár a németek érdekeit is. A Szovjetunió, amely sokkal nagyobb áldozatokat hozott, mint a hitlerellenes koalícióban a többi szövetséges együttvéve, azért javasolja a béke- szerződés aláírását, hogy rendeződjék az európai helyzet, rendeződjenek a kapcsolatoka két német állammal. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország azonban a Német Szövetségi Köztársasággal együtt nem akarja aláírni a békeszerződést, fenn akarja tartani a jelenlegi bizonytalan és veszélyes helyzetet. Ezek az országok nem akarják a múlt háború maradványainak a békeszerződés megkötése útján történő felszámolását, ragaszkodnak a megszállási rendszer fenntartásához; ahhoz, hogy csapataik Nyugat- Berlinben maradhassanak. Minden józaneszű ember megérti, hogy a békeszerződés- aláírása az államok kapcsolatainak megjavításához vezet. A békeszerződés aláírásának megtagadása, a nyugat-berlini megszállási rendszer fenntartása viszont a »hidegháború« folytatását szolgálja. Ki mondja meg azonban, hol van az a határ, amely elválasztja »a hidegháborút« az igazi háborútól? Nem vnágos-e, hogy »a hidegháború« készülődés, . erőgyűjtés a háborúra. Azért mondom el mindezt, hogy mindenki világosan megértse, milyen súlyos veszélyt jelent a német békeszerződés megkötésének elodázása. Nyugat-Berlin szabad várossá nyilvánítása pedig azt jelentené, hogy a világ bármely országa, amely# gazdasági és kulturális kapcsolatot fckar fenntartani a várossal, jogot és lehetőséget kapna e kapcsolatok akadálytalan fenntartására. Itt természetesen megállapodásra van szükség azzal az országgal, amelynek területén a Nyugat-Berlint a külvilággal összekötő útvonalak áthaladnak. Ebben nincs semmi rendellenes. Különben veszély fenyegetné annak az államnak szuverenitását, amelynek területén Nyugat-Berlin fekszik. A nyugati hatalmak kormányai azt állítják, megígérték, hogy megvédelmezik Nyugat- Berlin lakosságának szabadságát és jólétét. Igaz, hogy a Berlinre vonatkozó négyhatalmi megállapodásokban szó sincs az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország ilyen kötelezettségedről, önmagában seniki sem ellenezheti azt a gondolatot, hogy biztosítsák a szabadságot Nyugat-Berlin lakói számára. Nem más; minta Szovjetunió javasolja, hogy Nyugat-Berlinben a politikai és a társadalmi rendszer olyan legyen, amilyent lakói akarnak. Senki nem tervez tehát merényletet Nyugat-Berlin szabadsága ellen, mint ahogy nincs akadálya a város megközelítésének sem. Hangoztattuk és 'hangoztatjuk: a békeszerződés minden szükséges feltételt megteremt Nyugat-Berlin szabad város szabadságának biztosításához, valamint Nyugat-Berlin és a külvilág akadálytalan összeköttetésének megvalósításához. A Nyugat-Berlin megközelítésével összefüggő kérdések megoldásakor természetszerűleg az általánosan elfogadott nemzetközi normákat kell betartani. Vagyis annak az országnak a területét, amelyen ezek az útvonalak áthaladnak, csak kormányának beleegyezésével lehet használni. Ezt a helyzetet mindenki normálisnak ismeri el. Miért kellene nem normálisnak tartani azt, hogy a Német Demofc-f ratikus Köztársaság hozzájárulását kell majd kérnie annak, aki Nyugat-Berlinbe utazik? A Nyugat-Berlinbe vezető szárazföldi utak ugyanis a Német Demokratikus Köztársaság területén haladnak keresztül, a viziutak szintén, s a légiutak megint csak. Ennélfogva a békeszerződés megkötése után azoknak az országoknak, amelyek kapcsolatot akarnak fenntartani Nyugat-Berlinnel, meg. kell egyezniük a Német Demokratikus Köztársaság kormányával arra nézve, hogyan akarnak Nyugat-Berlinbe jutni és kapcsolatot fenntartani a várossal. Semmi különöset sem javasolunk. így van ez már régóta egyenjogú államok között, talán már sok száz esztendeje is. Ezt nem mi találtuk ki, ez a rend fennáll nemcsak de facto, hanem de jure is, és régóta általános szabály. A szovjet kormány javasolja a békeszerződés megkötését, és ennek alapján a nyugat-berlini helyzet normalizálását, s ezzel csupán békét akar, az államok kapcsolataiból ki akarja küszöbölni mindazt, ami vitát idéz elő és veszedelmes konfliktushoz vezethet. Nem a szocialista országok intéznek kihívást a világhoz, hanem a nyugati hatalmak, amikor a józan ésszel ellenkező módon kijelentik, nem ismerik el a békeszerződés megkötését és azon lesznek, hogy Nyugat-Berlinben fenntartsák a megszállási . rendszert, amelyet ők, lám, kivívtak. Ez nem békepolitika, ea az államközi kapcsolatokban a legelemibb szabályok megsértése. Ez egyértelmű azzal, hogy fenn akarják tartani a nemzetköri kapcsolatokban fennálló rendkívüli feszültséget. s mi több, a háborús veszélyt. A Szovjetunió és barátai nem akarnak háborút, nem is kezdenek háborút. De védelmezzük szuverenitásunkat, eleget teszünk szent kötelességünknek, hogy megvédjük szabadságunkat és függetlenségünket. Ha valamelyik ország megsérti a békét és átlépi más ország — szárazföldi, légi vagy vízi — határait, akkor viselnie kell minőén felelősséget az agresszió következményeiért és meg is kapja a kellő választ. A világsajtó sok visszhangot közöl a Kennedy elnökkel lefolyt találkozóinkról és megbeszéléseinkről. Ezek között az állásfoglalások között az Egyesült Államokban is, Angliában is, Franciaországban is, Nyugat-Németországban is van számos ésszerű nyilatkozat. A Német Demokratikus Köztársaságról és a többi szocialista országról nem is beszélek. Nem akarunk még egy világháborút — békét akarunk! Vannak azonban olyan elvetemült, eszeveszett emberek, akik ellenzik a tárgyalásokat a Szovjetunióval, és a kommunizmus ellen indítandó kereszteshad jífratot hirdetnek. Ezek újabb és újabb provokációkat szerveznek. Nem véletlen, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban éppen a bécsi találkozó idejére engedélyezték több revansista gyűlés megtartását, s ezeken Adenauer és a bonni kormáijy több vezetője harcias beszédeket tartott. A nemzetközi helyzet rendezéséinek ellenségei új, nagyarányú provokációt főztek ki Nyugat-Berlinben, ahol június eleje óta üléseznek a nyugatnémet parlament bizottságai, június 16-ra pedig kitűzték a Bundestag ülését, jóllehet Nyugat-Berlin sohasem volt és ma sem része a Német Szövetségi Köztársaságnak. Nyilván Nyugat-Németországban már kevés az »élettér« a provokációkra. Hogy az esztelenségnek milyen fokáig jutnak el a szocializmus elvakult ellenségei, arról a kanadai—amerikai parlamentközi csoport nemrég közzétett nyilatkozata tanúskodik. Ezek a képviselők üvöl- temek, mint a hiénák, nukleáris háborúval fenyegetőznek, ök hazájuk területén nem ismerték meg a háborút. Nem tudom személy szerint részt vettek-e a háborúban, de az teljesen világos, hogy nincs fogalmuk a korszerű termonukleáris háború természetéről, ha a maguk hazáját, s vele együtt más országokat konfliktusba hajtanak. Ma minden háború, kezdődjék akár a hagyományos, nem nukleáris fegyverekkel. pusztító, rakéta-nukleáris fegyverekkel vívott háborúvá fajulhat el. Azokra az őrültekre, akik háborúra uszítanak, a népeknek kényszerzubbonyt kell húzniuk. Európa népei tudják mi a háború. Nekünk két világháborúban is részt kellett vennünk. (Folytatás a 3. oldalonJ \
