Somogyi Néplap, 1961. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-01 / 127. szám
Csütörtök, 1961. június 1. 5 SOMOGYI NÉPLAP Oinaiébik. írják Tanulságos eset — tanulságos levél A lapunk május 13-i számában megjelent >Egy elmulasztott ellenőrzés következményei« című cikkre válaszoltak szerkesztőségünknek Pdlji János, Korcsmár István és Tun Mihály, a gyékényes! Március 15. Tsz ellenőrzési bizottságának volt tagjai. Levelükben az újságcikkben is szereplő kérdésre igyekeztek feleletet adni : arra, hogy miért csak most jöttek rá a tavalyi csépiéstől húzódó hibára. »1960. április közepén választottuk meg az ellenőrző bizottságot. Tevékenységünk csak kisebb ellenőrzésekre terjedt ki, mivel egyéb munkákkal nagyon el voltunk foglalva« — írják. Nagyobb méretű ellenőrzést csak a gabonacséplés után, szeptember 5-én tartottak. Levélíróinknak a szövetkezet elnökével ebben az időben nézeteltéréseik voltak, ezért kedvetlenül fogtak hozzá az ellenőrzéshez, de a felfedett hiányosságok megszüntetésére felhívták a figyelmet. ».4 gabona- mennyiség ellenőrzésével nem foglalkoztunk, mivel csak előtte való napon fejezték be a cséplést« — hangzik a levél. De befejezték! S az a viszály, ami az elnök és az ellenőrző bizottság között támadt, s amit talán el lehetett volna intézni őszinte beszélgetéssel, nem indok az ellenőrzés elmulasztására. Ha pedig a cséplés közeli befejezése volt az akadály, akkor miért nem választottak egy későbbi időpontot? Nem kettős a célja a szövetkezet elnökének és az ellenőrző bizottságnak. Egyformán kötelességük a közösség vagyonának védelme! Bár a levélből nem derült ki, de a megegyezéshez vezető úton egyikük sem indult el. Sőt egyre romlott viszonyuk, főleg azt követően, amikor az elnök az ellenőrző bizottság egyik tagját okkal vagy ok nélkül leváltatta. A következmény az lett, hogy — idézzük a levelet — »nem volt kedvünk többet az ellenőrzéshez«. Téves felfogás ez. A személyes sérelmeket nem szabad, nem lehet az ellenőrző bizottságnak úgy »megtorolni«, hogy egyszerűen nem törődnek azzal a feladattal, amit rábízott a közösség! Nem részletezzük a továbbiakat. Az ellenőrző bizottság az év végére szétbomlott. A gabonamennyisig körüli hibára, a könyvelés fogyatékosságaira az idén megválasztott bizottság derített fényt. Tanulságos a gyétkényesi Március 15. Tsz esete. Tanulságos azért, mert egyrészt bizonyíték arra, hogy nagy szükség van az ellenőrző bizottság rendszeres munkájára s arra, hogy a bizottság tagjai minden körülmények között tegyenek eleget kötelességüknek. Elengedhetetlenül fontos az is, hogy a legtökéletesebb összhang legyen a vezetőség és az ellenőrző bizottság tagjai között, s ha bánni megbontani látszik ezt az összhangot, mind a két részről azon kell lenni, hogy a közösség érdekében helyreálljon az egyetértés. ISIiadenimp helytálflnak az állaisrondozok KÉT ISTÁLLÓBAN JÁRTUNK egymás után ugyanabban a faluban, ugyanabban a termelőszövetkezetben. Mindkét épületet az elmúlt években emelték. Mégis nagy különbség van a kettő között. Az egyik, a rét mellé épült marhaistálló. belül elhanyagolt, gondozatlan. Falai talán évek óta nem láttak rneszelőt. S a tehenészek maguk is éppen azt próbálják elhitetni, hogy nem érdemes kimeszelni, mert néhány hét múlva ugyanilyen piszok telepszik a falakra. Szalma már régóta nincs. Az ötven jószág almozatlan téglán, a lucsokban, trágyalében hentereg. A tenyészmarhák úgy leromlottak a télen — elsősorban azért, mert nem volt elég hogy elnyomjon akár csak egy Két vállalat vitatkozik, de áramot egyikük sem ad A bedegkéri Egyetértés Termelőszövetkezet az eredményes gazdálkodás és az állattenyésztés színvonalának emelése végett bővítette az állatférőhelyeket. Az egyik 50 férőhelyes tehénistálló mellé tejfeldolgozót létesítettek. Vásároltak fölözőgépet, be is szerelték, de hiába, mégsem üzemeltethetik. Az Áramszolgáltató Vállalat kiépítette a magasfeszültségű hálózatot a majorban, s a transzformátorig áramot is adott. A csatlakozó hálózatot a Kaposvári Épületszerelő Vállalat készítette el. A vezeték építését tehát befejezték, csupán a transzformátor és az elosztó hálózat között kellene kapcsolatot teremteni. Ez mindössze félnapi munkába kerülne. A két vállalat képviselői már kétszer tartottak helyszíni szemlét, de még a mai napig sem tudták eldönteni, hogy kinek a kötelessége a kapcsolat megteremtése. Hasonló huzavona van a mecseki majorban épített 100 férőhelyes növendékistálló körül is. Ezt már hónapokkal ezelőtt át kellett volna adni rendeltetésének. A Megyei Termelőszövetkezeti Beruházási Iroda megbízásából a Kaposvári Tatarozó Vállalat végezte az építést és a belső villany- szerelést. A DÉDÁSZ szabványellenesnek minősítette a belső vezetéket, és nem engedi bekapcsolni a hálózatba. Az istállóba be lehetne kötni az állatokat, s a tokarmányelőkészí- tőben a villanymotoros szecskavágö is munkára készen áll. De nem történik semmi. A Beruházási Iroda azt állítja, hogy a szerelés jó, a DÉDÁSZ pedig az ellenkezőjét vallja. Két hónap óta vitatkoznak ezen. Az Egyetértés Tsz azért építette az istállókat, mert igen nagy szüksége van rá, nem pedig azért, hogy egy-egy épülettel több legyen a' majorban. Végre le kellene zárni a vitát, s helyette sürgősen befejezni a hátralevő munkálatokat! Csallós István v. b.-elnök, Laczó János járási tanácstag, Bedegkér. Levelekről — levelekből Molics Ilona nagytoldipusz- tai pedagógus két dologról tájékoztatja szerkesztőségünket. Megírja, hogy társadalmi munkában csinosították, rendbe hozták a KISZ-helyiséget a lányok: Keszegh Júlia, Kovács Ilona, Kovács Júlia, Gácsér Anna és K. Tóth Margit. Levelezőnk a továbbiakban arról ír, hogy a gyermeknapon a szülői munkaközösség és az állami gazdaság üzemegysége megajándékozta a kicsinyeket. * * * Ifj. Nagy János, a MEDOSZ megyei bizottságának munkatársa a mezőgazdasági nagyüzemek egyeztető bizottsági tagjai részére rendezett kétnapos szakmai oktatásról számol be. Az előadók — Hegedűs Gyula, a Területi Egyeztető Bizottság elnöke és ár. Pálföldi László, az Állami Gazdaságok Megyed Igazgatóságának jogügyi előadója — a munkaviszonnyal kapcsolatos viták megoldásának módozatait ismertették. * * * Járfás József somogytúri iskolaigazgató levele az úttorő- r.ap ünnepi eseményeiről szól. Az ünnepségen — amelyen a szülők is nagy számban vettek részt — 20 úttörőt, továbbá kisdobosokat és KISZ-tagokat avattok. A Kommunista Ifjúsági Szövetség soraiba lépett nyolcadikos diákokat Horváth Zoltán, a KISZ-szervezet titkára üdvözölte. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Kincses József, Vese: Nem lehet pártoló tag az, aki belépése előtt mezőgazdasági termeléssel élethivatásszerűen foglalkozott. Ha mint tanácsi hivatalsegéd korábban családjával művelte meg azt a 12 hold földet, amelyet közős használatra a tsz-nek adott, akkor rendes taggá nyilváníthatja a közgyűlés. * * * Kánya József, Balatonke- resztúr: Az olvasónk és szomszédja között keletkezett vitás ügy elrendezése az államigazgatási szervek hatáskörébe tartozik. Ha ismételt felkérésére Kolonics József traktoros a batéi Zöldmező Tsz 30 holdas lucernatábláján rendsodrozik. Kiállításon mutáljál! be a nagyüzemi baromfitenyésztés! épületei tervei! A Földművelésügyi Minisztérium pályázatot hirdetett belterjes nagyüzemi baromfi- tenyésztési épületek terveire. A pályázatra 84 pályamű ér- keeztt. A tizenötezer forintos első díjat mind a tojóház-, mind a csibenevelő-tervek csoportjában Szőnyi László, Bíró Sándor. Földváry György és Hajas József közös munkája nyerte. Ezeken kívül további négy pályaművet díjaztak, hetet pedig megvásároltak A díjazott és megvásárolt terveket a Technika Házában kiállításon mutatják be. (MTI) Hétezer szerfás istálló faanyagát termeltek ki eddig az erdőgazdaságuk A termelőszövetkezeti állatállomány fejlesztésének elősegítésére az erdőgazdaságok az icCén 7700 istálló, sertésfiaztató és más gazdasági épület építéséhez szállítanak előre kiszabott faanyagot. A szállítást mielőbb be kívánják fejezni, hogy a szövetkezetek már a nyáron tető alá hozhassák az olcsó szerfás épületeket. , Az erdőgazdaságok szakemberei már eddig hétezer szerfás istálló faanyagát termelték ki, és több mint négyezret el is szállítottak a megrendelőknek. Az előzetes tervek szerint június végéig mind a kitermelést, mind a szállítást befejezik. (MTI) APRÓHIRDETÉSEK «) AS -VÉTEL 150-es Zetka eladó, ára 6300. Érdeklődni lehet: Berzsenyi u. 31. sz. Ugyanott 250 köbcentis Pannónia eladó. (1671) Eladó Zrínyi u. 31. sz. házrész — kétszobás, kétkonyhás — 32 ooo forintért. Egy szoba, konyha beköltözhető. Érdeklődni: délután 4 óra után. V E G y F s Elveszett egy magyar vizsla (szuka) a zaranyi erdészlaktól. Nyomravezető 100 Ft jutalomban részesül. (1669) takarmány —, hogy minden három tehén közül kettőt vágóhídra akartok küldeni a járás szakvezetői. A nagycsepelyi Kossuth Tsz másik marhaisitállójában, ott fönt, az erdő övezte dombtetőn az az érzése az embernek, mintha — az állatgondozók szavaival élve — üdülőben volnának a tehenek, üszők. Takarmány itt sem volt a télen annyi, amennyi kellett volna — de volt és van gondos, szakszerű takarmányozás. Alom- szalma? Éppen úgy és éppen akkor fogyott el, amikor a másik istállónál. De itt a dombtetőin Balássa Gyula, Dobos Lajos és Rúzsa László tehenészek nem azt vallják, hoáy almoznak majd a cséplés után. Hanem villával, gereblyével naponta összekaparnak a kazlak helyén valami kis tareket, s vékában behordják az állatok alá. Nem, nem mondják egy szóval sem, hogy most már kiváló, és jól termel az az állomány. De azt mondják, hogy január óta 26 borjú jött a világra ebben az istállóban: s látszik, hogy a növqn- déküszők szépen fejlődnek; a tehenek pedig kétszer annyi tejet adnak most, minit egy hónappal ezelőtt. Ez az összehasonlítás is megerősíti azt a mondást, hoigy a f,elkiismeretes gondozás felér fél abrakkal. így igaz ez Nagy- csepelyen is, másutt is. Nem úgy találta ki valamelyik nyelvész, hanem évtizedes tapasztalatát foglalta a paraszt ember e mondatba^ szeme hizlalja a jószágot.« Az az egyéni paraszt, aki többre akarta Vinni — esetleg még néhány hold földre, korszerűbb gazdasági felszerelésre, szebb bútorra vagy elegánsabb ruhára vágyott —, nem a búza vagy a kukorica, hanem a h;zó • vagy a tenyészállat árából tudta összeszedni a rávalót. Nagy mértékben is igaz az, ami igaz volt kicsiben, a parcellás gazdálkodás idején: az állattenyésztésre építheti gazdálkodását a szövetkezet. AZ EGYÉNI GAZDA NEM TUDTA egész idejét a jószág, nak szentelni. Ha tele volt is az istállója, dolgoznia kellett reggeltől napestig a mezőn. Ezért is nevezte magát íödmű- velőnek. Állatait a nagy munkák idején csak úgy mellékesen, korán reggel és késő este látta el. Hajnalhasadáskor .kiment a pajtába, dobott egy villa takarmányt a jószág elé, s esetleg visszafeküdt még az ágyba. Este pedig, mikorra kiszívta erejét naphosszat a kapa, meg a kasza, nem térhetett nyugovóra addig, míg fáradtan bár, de el nem végzett az istállón. Kifogás után várt még vagy két-három, órát, mire megitathatto lovait. Kemény munka, testet-lelket gyötrő robot volt ez. Így nem mehet ez a tsz-ben, így nem lehet a nagyüzemben dolgozni. A közös gazdaságban megosztják a munkát egymás között az emberek; ki a növénytermesztésPanni robogó eladó. Érdeklődni:1 KTs_ Berzsenyi u. 31., gyermekkocsi- üzem. (1673) Üdülőtulajdonotok, figyelem! Nyaralóján mindennemű javítási (9875) I munkát azonnal elvégzünk. Fonyó-pbe kerüi s ^ dolgozik egesz dl Építőipari és Szolgáltatási? (36ol)%zágra nincs gondja se reggel, sem intézkedik a helyi tanács, akkor forduljon panaszával a Fonyódi Járási Tanács Végre hajtó Bizottságához. » ♦ * V. J., Babócsa: A 42/1960 sz. kormányrendelet rJ. paragrafusa alapján rendkívüli anyagi támogatást csak azok a tbc-s keresőképtelen betegek kaphatnak akiknek már lejárt a táppénzre való igényjogo- sultságu'k, ezenkívül a termelőszövetkezeti tagok és a kórházi ápolásban részesülő vagy rendszeres gyógykezelés, illetve gondozás alatt álló táppénae-t betegek. > Sürgősen eladó 16 fm díszes vasrács-kerítés kiskapuval, ugyanott 20 lóerős stabil Bába motor kapható. Kaposmérő, Hunyadi u. 36. (9876) Zongora eladó. Cím 9878. sz. a | Magyar Hirdetőben. (9878) Egy 500-as angol Rudge motorke- <3 rékpár kitűnő állapotban eladó. H Dózsa György u. 14. (9879) Egy db • fajtatiszta foxterrier eladó. Gazda, Cseri-hegy 51. szám. (9884) Jókarban levő komplett vörösréz fürdőhenger eladó. Cím 9877-es számon a Magyar Hirdetőben. (9377) alläs A magyaregresi Kossuth Tsz szakképzett kovácsmestert keres azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Útiköltségét alkalmaztatás esetén megtérítjük. Kislakásépítők, figyelem! Vízvezetékszerelést rövid határidőre vállalunk. Mezőgazdasági KTsz, Ka> . , x .. . .... _ . . ,zas tehat ónálló posvar, Áchim András u. 2., tel. jx„,i 14-62. se este; más pedig arra vállalkozik, hogy gondozza a marhákat, disznókat. Az állatgondo- munkaikörré, ' ^'lliőfoglalkozássá válik a terme- 1 lőszövetkezetben. A szövetkismalacot is az anyja. Ha a növénytermesztő figyelmé egy pillanatra kihagy, a kapa kivág egy-ikét kukoricát vagy répát* Kár ez is. De mennyivel na* gyobb kár az, ha az állatgondozó figyelmetlensége miatt elpusztul egy borjú vagy ma* lac! FORINTBAN KIFEJEZHETŐEN IS nagy haszna van aa állan (gondozó gondos munkájának. Ezért is érdemel nagyobb erkölcsi és anyagi meg. becsülést. Szám,os szövetkeze-! tünkben prémiumot adnak ne» ki, s azt is megszvazták, hogy havonta — esetleg másokat megelőzve is — részesülhessen néhány száz forintnyi előlegben. Petz András sertésgondozótól nem sajnálják se aa előleget, se az átlagosnál több munkaegységet a ráksiak. Gyu- gyon, az Április 4. Tsz-ben 40 kocát tartanak, s ezek egyenként 19 malacot ellettek tavaly. 'Álandóan rend van a sertésszálláson, szakszerű és pontos az etetés. Így szokta meg Fonódi István, a szövetkezet ellető kanásza. Mindennapos elfoglaltság az állatgondozóké — évi munkájuk újévkor kezdődik és Szilveszter napján fejeződik be. Mégis irigykednek rájuk egyesek. De senki se a korai felkelést, a munkát,, hanem az érte jogosan megjáró több munkaegységet irigyli tőlük. Szapul- ják őket, igyekeznek hangulatot'kelteni ellenük: »A csordád sok meg a kanászok keresnek a legjobban, pedig könnyen ivan- mak, nem fájdul meg a derekuk a répaegye lésben, iáérnek A gazda j^p^ö/ben újságot vagy regényt olvasni.« Szűklátókörűségre vallanak az ilyen mendemondák. Leplezze le, hiúsítsa meg az effajta gáncsoskodást a szövetkezet vezetősége, párt- szervezete. Több tőrödé-re szolgállak rá az állatgondozók; Nem indokolatlan előjogokért kardoskodnak, hanem az őket, megillető megbecsülést kérik;" Meg azt, hogy a szövetkezet vezetői támogassák munkájukban őket. és hallgassák meg észrevételeiket, javaslataikat. Eddig lucernát kaptak a kötéséi Jóreménység hízói, de most lefogyott az első kaszálás, ezért elvénült bíbort küldenek a sertéseknek. Nem eszik meg! Ezt legjobban Balogh Sándor sertésgondozó tudja, mert látja. Melyik tehenet kell kiselejtezni, mert nem fogott borjút Nagycsepelyen? A válaszadásra Fábián János tehenész a legilletékesebb, hiszen ő vezeti a fedeztetést vemhesülési nyilvántartást. TAPASZTALATBÓL ÁLLÍTHATJUK: lehet a legkorszerűbb istállója, lehet a legértékesebb tenyészálloménya a tsz-nek, de ha nincs lelkiismeretes állatgondozó^ vajmi kevés eredményre számíthat a közösség. Viszont ha mostohábbak is az elhelyezési, tartási, takarmányozási körülmények, a jószág sem a legkiválóbb, de a gondozó érti és megteszi a dolgát — akkor megfelelő hasznot ad a tehenészet, vagy a sertéstenyészet. S ez elsősorban az ő érdemük: az állatgondozóké, akik mindennap helytállnak, újévtől szilveszterig, az esztendő valamennyi munkanapján és piros betűs ünnepén, egyaránt. Kutas József bát| !• Külön bejáratú albérleti szobát!-; kezet tehenésze vagy ellető kälteres egyedül álló dolgozó nőj násza nem teheti meg, hogy Cím: 9873. sz. a Magyar Hirdető-^virradatkor dob ennivalót a ben; (9873)4 jászolba, vályúba, s utána is:—~ , ... „ ~ Elmét lepihen. Erre nincs módja Motorosok, figyelem! 125-os Da-i , 1 , __, ’ ... , fimar csak azért sem. mert a nuvia garanciális szerviz. .Gépkom vagy a sertéstelep esik, motorok javitasat gyorsan és| ^ lakóházától szakszerűen végezzük. Vegyeslpa-3taY?X esik a lakoHazatpi. rt KTSZ, Balatonbogiár. (3652)§ Nagy artek van bízva a szórj vet kezetek tehenészei, gobolyo- üiüilsei, kanászai, hizlalói gcsndiára. sHa ellik a tehén, éjjel is telHAZASSÁG Keresem azt a csinos 25-32 éveslf°n ,ke11 le?nje az «latgondo- leány vagy független asszony is- ízónak, mert ha elszunnyad, meretségét, aki 6 és 10 éves fiaim-,;vagy otthon fekszik, reggel árnak szerető anyja lenne, nekem) he az is-táüóha hoev meg megértő élettársam. Gázos fö-s1 nyitnád De az ístai.ODa, nogy bérleti lakásom van. Kizárőlagírriegfulladt a kisborju. elpusz- rényképes levelekre válaszolok.;,(tult a tehén. A sertésfiaztató is-Hűséges-« jeligére a nagykanizsai# <11n„ .. ___, . ... 2 . sz. postahivatalba kérem a íe-g1^^1}’ allan^o usye etet rr.e0k 40283)1 v eleket. '(3667)lvetelő őrhely: ügyelni kell, neCsaknem négymillióval szaporodóit 1960-ban a Szovjetunió lakossága A Szovjet Orvostudományi Akadémia közgyűlésének keddi ülésén Szergej Kurasov szovjet közegészségügyi miniszter közölte, hogy 1980-ban 3 828 000-rel növekedett a Szovjetunió lakosságának száma. Éz a legmagasabb szaporulat a szovjet hatalom fennállása óta, egyszersmind ’eg- magasabb szaporulat a gazda- ; igilag fejlett államok között is. (MTI)