Somogyi Néplap, 1961. április (18. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-11 / 84. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1961. április 11, SPORT Két második és egy harmadik hely jutott a kaposvári ökiözőknek a magyar hajnokságon Izgalmakban bővelkedő' mérkőzésekkel zárult a magyar ökölvívó-bajnokság döntője. A kaposvári szurkolótábor figyelme elsősorban a selejtezőben és a középdöntőben nagyszerűen szereplő Dorogi ésBe- retzky szereplésére irányult. Titokban mindkét versenyzőtől bajnokságot reméltünk. Sajnos e vágyak nem váltak valóra. A légsúlyúak versenyében a Dorogi—Forró összecsapáson az első menetet a Honvéd versenyzője megnyerte. A második menetben is rosszul kezdett Dorogi, s ’ egy pillanatra meg is roggyant. Ettől kezdve viszont fergeteges hajrát diktált, s a harmadik menetben nagy fölényben volt a kaposvári légsúlyú, Forrót mag is intették. A pontozó bírák közül azonban három Forrót (kettő Dorogit) jelölt • meg győztesként. Így a K ■ sván légsúlyú versenyzőnek meg kellett elégednie a második hellyel. A nagyváltósúlyban kél technikás versenyző, Erdélyi (Ü. Dózsa) és a kaposvári Beretzky csapott össze. Kölcsönös tapogatózás után fokozatosan lendültek bele a versenyzők. A harmadik menetben Erdélyi gyomorszájon találta Beretz- kyt, erre ö megingott, hármat számoltak is rá, majd folytatta a mérkőzést. A hajrában némi fölénybe került Beretzky, de így sem tudta vitássá tenni Erdélyi minimális, de megérdemelt győzelmét. Végeredményben Dorogi és Beretzky második lett súlycsoportjában. A középsúlyban Dunajetz a harmadik helyen végzett, igy három helyezéssel tértek haza a kaposvári ökölvívók a magyar egyéni bajnokság döntőiéről. Hosszú esztendők után most fordult elő először, hogy a tíz bajnoki élemből egy sem jutott a kaposváriaknak. Magyar bajnokságot a következő versenyzők szereztek (légsúiytól felfelé): Forró, Török, Baranyai, Kajái, Klupp, Sebők II., Erdélyi, Csiszár, Budai és Bánhegyi. A K. Kinizsi és a KMTE megugróit az élen Drámai küzdelemben nyerte Siófok a megyei rangadót Jó napjuk volt a kaposvári NB IU-as labdarúgó-csapatoknak. Valamennyi megszerezhető pont Kaposvárott maradt, s csak egy együttes, a K. Honvéd vonult le vesztesként (a K. Kinizsi ellenében) a küzdőtérről. De nemcsak saját mérkőzéseiken szereztek pontot a kaposváriak. Jól alakult a többi mérkőzés is. Kikapott, például Bonyhádon a bajnokesélye- sek ellenlábasa, a Bajai Bácska, így* a Kinizsi és a KMTE megugrott az élen. Első ízben fordul elő az idei bajnokságban, hogy a két kaposvári NB 111-as csapat vezeti a listát. Reméljük, a végén is így lesz. A Dózsa megerősítette pozícióját a középmezőnyben, s a lila- fehéreknek ma már nincs kiesési gondjuk. A K. Honvéd elleniéi)?* sai is sorra kikaptak, ezért mondhatjuk, hogy még mindig nem reménytelen a Honvéd helyzete. Persze a kiesés elkerüléséhez fel kellene javulnia a támadósornak. A megyei bajnokság rangadóján, I Balalomíjhely^n drámai küzdelem folyt. Nyolcvan másodperccel a befejezés előtt még a nagyatádiak vezettek. A siófokiak a fergeteges hajrában az utolsó percben két gólt lőttek, s megfordították a már vesztésre álló mérkőzés sorsát. A MA V Olajbányász SE ezzel a győzelmével nagyot lépett az NB III. felé, bár az idegenben is győzni tudó tabiak és a Taszári Honvéd még veszélyezteti a siófokiak elsőséget. K. Kinizsi—E. Honvéd 1:0 (1:0) Kaposvár, 4000 nézó. V: Boda. Kinizsi: Mezőfi — Tóth, Szigeti, Gergely — Ács, Márkus - Laczko- vics, Herbei, Stadler, Szentgróti, Lieber. Edző: dr. Zádori László. Honvéd: Vakli - váradt. Vörös, Gerőházi — Zsámbúk, Várnagy — Molnár, Simon, Bartulov, Paczai, Turáni. Edző: Tóth József. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés. Mindjárt az elején Laczkovics és.Stadler két jó helyzetet hagyott ki. A hullámzó mezőnyjáték kevés igazi labdarúgást hozott, inkább küzdelmet. Sok volt a szabálytalanság, percenként szólt a játékvezető sípja. A 17. percben Herbei fejesét a gólvonalon mentették a védők. Vakli megkaparintotta a labdát, kidobta, de rosszul, Lieber szerezte meg, s mielőtt a kapus visszaért volna kapujába, távolról a hálóba ívelt, 1:0. A gól után a Kinizsi került fölénybe, Ács fejese alig kerülte el a felső sarkot. A sok durvaság fokozta az amúgy is feszült légkört. Gergelybe talpalt Molnár, majd Gerőházi rúgott Laczkovicsba, aki ápolás után már csak sántikálva játszott. SZÜNET VT AN lanyhult az iram. Állandósult a Kinizsi fölénye, legtöbbször a Honvéd térfelén folyt a játék. Herbei- bombája csattant a kapufa felső sarkán, Márkus, majd Lieber szabadrúgás süvített el a léc mellett. Húsz perc után szabadult ki a szorításból a Honvéd, ekkor percekig igen szépen adogattak a honvéd játékosok, de a kapuig nem jutottak. Ezután ismét a Kinizsi következett. A kapkodó, tervszerűtléniil játszó csatársor azonban a jó Honvédvédelem mellett csak szögleteket ért el. A 32. percben Ács sérült meg, a halszélre állt statisztálni. Utána Simon ápolása miatt állt a játék. Az utolsó percben Váradi 18 méteres szabadrúgása jelentett izgalmat, de a labda a soi-falba akadt. A találkozó majdnem meglepetést hozott. A mindvégig nagy ero- bedobússal játszó honvédek erős küzdelemre késztették a Kinizsit. Hiába volt- túlnyomó részben fölényben a zöld-fehér csapat, csatársora nem bírt a kemény Honvéd-védelemmel. Tulajdonképp e két csapatrész harcából állt a játék, mert a vendégek támadói nem jelentettek veszélyt Mezőfi kapujára, próbálkozásaikat jórészt már a Kinizsi fedezetsora meghiúsította. A játék színvonala a sok szabálytalanság következtében alacsony szinten mozgott. A Kinizsinél Gergely, Márkus és az örökmozgó Lieber, a honvédeknél Vakli, Vörös. Gerőházi és Simon nyújtott átlagon felülit. HÍREK — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Lőczi János leánya, Edit* Dombai Sándor fia, Frigyes, Ember János fia, Attila, Simon József fia, Gábor, Molnár • Sándor leánya, Mária, Papp Ferenc leánya, Angéla. Házasság: Somogyi József—Kiss Mária, Balogh József —Zacommer Erzsébet, Arolt Attila—Kávé Erzsébet, Fülöp Ferenc —Sümegi Gizella, Kukán Béla-No- vák Zsuzsanna, Horváth József— Rácz Ilona, Zacommer András— Lassú Mária, Matesz Jenő—Tálas Rózsa, Balogh István—Kóza Mária, Csóka István—Soros Magdolna. Halálozás: Gerbola Ferencné 62, Horváth István 85, Márkus Simonná 58, Miklóska Istvánná 75, Déri Józsefné 61, Tinusz István 74, Kovács Ferenc 61, Zámbó Györgyné 72 éves. — 110 ezer forint értékben vett szarvasmarhákat és lovakat vasárnap a kaposvári vásáron az Állatforgalmi Vállalat. Az üszőkpt és vágómarhákat tsz-eknek adták át tovább- tartásra, illetve hizlalásra. Nyolc igáslovat a homokszemt- györgyi Zöldmező Tsz számára vásároltak meg. — GÉPPEL ÜLTETIK a burgonyát a babócsai Űj Világ Termelőszövetkezetben. Eddig 200 holdat ültetett elt a Csokonyavisontai Gépállomás három gépe. — Az idei országos eszperantista találkozót Pécsett rendezi meg a Magyar Eszperantó Szövetség »július 1-én és 2-án. A találkozóra a MÁV különvonatot indít. — GYARAPODOTT a teleU Béke Termelőszövetkezet baromfiállománya. A közelmúltban 2500 naposcsibét vásároltak. Rövidesen 1000 férőhelyes tojóház épül a szövetkezetben. Itt helyezik majd el az egyre gyarapodó szárnyasáliormány egy részét. — Jól sikerült műsorosdélutánt rendeztek vasárnap a kaposvári Helyőrségi Klubban a Petőfi napközi otthon óvodásai. — 500 FACSEMETE ültetését vállalták a zamárdi kisze- sek a szántódrévi üdülőtelepen. — A csökölyi asszonyok kérésére az idénynapközit a.megszokottnál előbb, április 15-étn nyitják meg. , — TATAROZZÁK a siófoki Fogas Cukrászdát. Az újonnan festett, kicsinosított szórakozóhely április 15-én nyitja meg újra Ízapuit. — 250 férőhelyes sertésszállást épít saját erőből a nyimi Haladás Tsz. Az építkezést május 1-ére befejezik. — A BELORUSZ Állami Népi Ének► és Táncegyüttes április 13-án hazánkba érkezik. A 75 tagif művészgárda e hónapban Kaposvárott is fellép. — 500 férőhelyes libafarmot és 4000 férőhelyes naposcsibenevelőt létesít saját erőből a kastélyosdombói Népakarat Tsz. — NEGYVEN SORKÖTELES FIATAL vizsgázott sikeresen vasárnap a Barcsi Járási Kiegészítő Parancsnokságon a műszaki kiképzés anyagából. — A múlt heti jó Időjárás hatására a darénypusztai kertészet üvegházában kivirágoztak a cserépbe helyezett gyöngyvirágok. — AZ ISKOLAI OKTATÁS HELYZETÉT és az 1961. évi községfejlesztési terv megvalósításának körülményéit vitat. tők meg Balgtonszabadiban a községi tanács v. b. legutóbbi ülésén. 1 — Több mint 6000 megfejtés érkezett az MSZBT irodalmi fejtörőjére. A megfejtők között vasárnap a MEDOSZ Móricz Zsigrrioíid Művelődési Házában több mint 15 ezer forint értékű jutalmat sorsolnak ki. — TÁRSADALMI MUNKÁBAN építik a korszerű, 60 személyes bölcsődét a donneriak. A felszerelést 270 ezer forint értékben a megyei tanács egészségügyi osztálya adja a bölcsőde részére. — Gondatlanságból okozott emberölés miatt a Kaposvári Járás- bíróság nyolchónapi börtönbüntetésre ítélte dr. Jávor Ferencnét. Az ítélet végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztették. Az ítélet nem jogerős. ^y/lüvelőóés «Szórakozás Csiky Gergely Színház: Délután 3 órakor: Pillangó- kisasszony. (Ifjúsági előadás.) Böhönye: Különleges világnap. 12- én 7 órakor: Amerika hangja. (Déryné-bérlet.) Vese: Majd a papa. 13- án 7 órakor: Amerika hangja. (Blaháné-bérlet.) Nagyszakácsi: Majd a papa, 14- én 7 órakor: Majd a papa. (Bérletszünet., Nagyatád, honv.: Amerika hangja. 15- én 7 órakor: Majd a papa. (Bérletszünet.) Szekszárd: Amerika hangja. 16- án 3 órakor: Majd a papa. (Bérletszünet.') 16-á.ne 7 órakor: Pillangókisasszony. (Bérletszünet.) Vörös Csillag. 12-ig 5, 7, 9 órakor: A szép Lurette, (Korhatár nélkül.) Szabad Ifjúság. 12-ig 4, 6. 8 órakor: Az el nem küldött levél. (10 éven alul nem ajánlott.) Rippl-Rónai Múzeum: Magyar mesterek képkiállítása. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11-ig, olvasótermi szolgálat 9—11-ig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11-ig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, töbu helyen, főképp az ország délnyugati és középső részein eső, zivatar. Mérsékelt, helyenként élénk déli, délnyugati, később megerősödő északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali 'hőmérséklet 14—19 fok között'. (MTI) — Autóbusz-különjárat indul Harkályba április 16-án. Ütirány: Mecseken . át, vámézés Siklóson. Jelentkezés az IBUSZ-nál. (5083) — Az Országos Takarékpénztár a 15. heti lottósorsolást április 14-én Nagyatádon, a mozi helyiségében tartja. A sorsolás előtt divatbemutató és műsor. Belépés díjtalan. (2812) K. Dózsa—Szekszárd 2:1 (1:1) Szekszárd, 1000 néző. V: Simegh. | Dózsa: Molnár II. - Güth, Illés, i Deák - Bóüls, Cslma - Veverán, I Kecskeméti, Veverán II., Nagy- i réti, Molnár III. Edző: Záborszky Jenő. Szekszárd: Greilich - Toncz, Cser, Zörényi — Simon, Bosnyák - Hóman, Ulrich, Benács, Rostá- si, Török. Edző: Fehér László. A széltől támogatott kaposvári csapat lépett fel támadólag, s a 4. percben Nagyréti a kapust is kicselezve lőtt az üres hálóba, 1:0, A gyors gól meglepte a hazaiakat, s fergeteges támadásokkal feleltek a vezető gólra. Beszorult a kaposvári csapat, s a kapkodó védelmet bizony csak a szerencse, no és Molnár II. kitűnő védése mentette meg az egyenlítő góltól. A 18. percben góllá érett a hazai fölény. Egy jobboldali támadás után Benács kapta jó helyzetben a labdái, 18 méterről laposan nagy lövést eresztett meg, Molnár II. felszedte volna a labdát, de belenyúlt Csima, s lábáról az az ellenkező sarokba perdült, öngól. 1:1. Most egy kicsit feljött a Dózsa is, és kiegyenlítettebbé vált a játék, helyzet azonban egyik kapu'előtt sem adódott. SZÜNET UTÁN a szél már a hazaiakat tarho- gatta. Ki is használták ezt Törökék. és ismét beszorult a Dózsa, Molnár II. azonban a helyén volt. 25 perc múlva vált kiegyenlítettebbé a játék, sőt ekkor már a lila-fehérek is gyakran veszély ezteltak. A 29. percben Nagyréti indított, kiugratta Veverán I.-et, <5 két védőn átjátszotta magát, s mintegy 9 méterről- védhetet lenül lőtt a jobb alsó sarokba, 2:1. Most már, belelendült a Dózsa, fölényt harcolt ki, s két jó helyzet is kimaradt. Az utolsó percben viszont csaknem egyenlítettek a szekszárdiak: Rostási beadásszerű lövését Csima rosszul találta el, s a fedezet »-felszabadító rúgása-« három lépésről a saját kapufáján csattant. Az eredmény azonban nem változott. 4 Közepes színvonalú, érdekes és változatos mérkőzést hozott a két középcsapat találkozója. A kaposváriak gyors gólja megzavarta a hazaiak sorait. A mérkőzés sorsát a két védelem közti különbség döntötte el, no és az, hogy szünet után nagyon feljavult a kaposvári csapat játéka. Egyénileg a Dózsa legjobbja Molnár II. volt, mindvégig hibátlanul játszott. Az első félidő gyengébb teljesítménye után szinte kivétel nélkül mindenki nagyszerű teljesítményt nyújtott a lüa-fehé- reknél. A szekszárdi csapatban Cser, Bosnyák és Török játéka dicsérhető. Megyei bajnokság Siófok Nagyatád 2:1 (0:1) Az NB Ili. további eredményei Székesfehérvár— PEAC 3:1. Bajái Építők—Máza 1:1. Csepel Autó—Kiskunhalas 6:0. PVSK-P. Bányász 1:0. Bonyhád—Bajai Bácska 2:1. A bajnoki táblázat állása a 22. forduló után: 1. K. Kinizsi 2. KMTE 3. Bajai Bácska 4. PVSK 5. Sz.-fehérvár 6. Csepel Autó 7. P. Vasas 8. K. Dózsa 9. Szekszárd 10.. Bajái Építők 11. P. Bányász 12. Kiskunhalas 13. Máa£ 14. PEAC 15. K. Honvéd 16. Bonyhád 22 14 3 22 13 4 22 11 6 22 11 6 22 11 6 22 12 2 22 11 4 22 10 4 22 8 5 7 8 8 5 9 7 5 10 6 5 IQ 6 4 12 5 5 12 4 6 12 5 4 13 4 3 12 59:25 31 49:27 30 46:26 28 39:23 28 47:31 28 41:37 26 31:29 26 39:35 24 42:48 21 23:32 19 28:33 17 22:46 16 29:48 15 39:49 14 28:45 14 2452 12 II •sorra pontot szoroztok az MB I ben Élesedik a küzdelem a kiesés el-, kerüléséért a Nemzeti Bajnokság I.' osztályában. A. 20. bajnoki fordulóban a kiesőjeiöltek sorra pontot •vagy pontokat szerezték. Az első számú kiesőjelölt, Diósgyőr pontot rabolt a listavezető Újpesti Dózsától. Debrecen és Dorog győzni tudott, s bizony ma már a pécsieket is fenyegeti á kiesés réme. A 20. forduló eredményei: tT. Dózsa—Diósgyőr 1:1 „Győr—Salgótarján 1:0 Ferencváros—Szeged 4:0 Dorog—Pécs 3:1 Debrecen—Csepel 2:0 Tatabánya Vasas 4:2 A bajnoki táblázat élén az Ü. Dózsa all 32 ponttal megelőzve a Vasast, amelynek 28 pontja van. A további sorrend.: 3. Ferencváros 26, 4. MTK 26, 5. Salgótarján 23. 6. Szeged 23. 7. Győr 20. 8. Bp. Honvéd 19. 9. Csepel 17, 10. Tatabánya .16, 11. Pécs 14. 12. Dorog 13, 13. Debrecen 13, 14. Diósgyőr 10 ponttal. Balatonújhely, 1000 néző. V: Fenyvesi. Siófok: Sós — Horváth, Balogh, Farkas — Egyed, Szabó — Kovács, Búza, Tóth, Peresztegi, Keszthelyi. Edző: Haragh Tibor. Nagyatád: Köves — Izsák, Bogdán, Vojko- vics — Krivarics, Krafcsik — Makkos, Selmeczi I., Tálos, Sasvári; Posta. Edző: Selmeczi István. Siófoki támadások vezették be a mérkőzést. Az első gólhelyzetet a meg- illetődött siófoki Kovács kihasználatlanul hagyta. Időnként nyomasztó volt a siófokiak fölénye, mégis -a 35. percben kapushibából a vendegek szereztek vezetést. Sós kirúgáskor meg akarta dobni a labdával az egyik nagyatádi játékost. A ledobott labdát Selmeczi megkaparintotta, Makkoshoz pöccintette, s a fiatal szélső az üres kapuba lőtt. 0:1. A második félidőben sem változott a játék képe. Bár ebben az időszakban két ízben is veszélyes helyzetet hoztak össze az atádi csatárok, Sós azonban mindkét esetben jól avatko zott közbe. Már-már úgy' látszott, hogy kikap a siófoki csapat, amikor a 89. percben a kitörő Keszthelyi labdáját Köves csak kiütni tudta, és a szélső másodszorra a hálóba talált. 1:1. ÜJralcezdés után bal oldalon futott a siófoki támadás, s a beívelt labdát Tóth remi)k vetődéssel a hálóba fejelte. 2:1. Újrakezdésre már nem is volt idő. Izgalmakban bővelkedő, közepes színvonalú mérkőzést hozott a megyei rangadó. Végig a listavezető Siófok játszott fölényben, mégis csak szerencsével nyert a csapat elsősorban azért, mert a siófoki támadósor játéka meddő. A végrehajtást mindenki csak Tóthtól várja, s ha a középcsatárt valamelyik védő (jelen esetben Tálos) kikapcsolja a játékból, akkor nincs, aki gólt lőjön. A nagyatádi csapat lelkes játéka dicséretet érdemel, s az egyik pontra rászolgált volna az atádi együttes. Egyénileg Horváth, Egyed, Szabó és Peresztegi, illetve Bogdán, Makkos, Selmeczi és Posta játéka dicsérhető. Kovács Sándor TAB—K. V. LOBOGÖ 2:1 (1:0) Kaposvár, Textiles-pálya, 30ü néző. V: Szabó II. Tab: Weisz — GyÖrke I.. Fritz, Krutek . —■ Lőrincz. Czabula ' II. r-1 Rácz. Puha, Györke II., Garabjn, Szabó. Edző: Fritz János. K. V. Lobogó: Németh — Lukács, Jusits, Borda — Végh! Szilvás! — Molnár. Lábas, Tirier. Zimonyi, Kovács II. Edző: Horváth II. Lajos. A vendégcsapat támadósora Ötletesebben játszott, és ez döntött. G: Györke TI., Puha, ill. Lábas. Jók: Fritz. Czabula II., Györke II., ill. JusitS. Szilvás! József BARCS—BALATONCJHELY 3:2 (l:l> Balatonújhely, 800 néző. V: Szigetvári. Barcs: Jobbágy — András, Bed— A totó 12 találatos szelvénye: törölve 1x111121122 2. A 12 találatos szelvényre 14 511,25 forintot, a 11 találátosra 651,25 forintot, K 10 találatosra 85 forintot fizetnek. (MTI) nyák, Papp — Hegelsberger, Fili- szár — Rózsavölgyi, Csór, Marton, Sinkó, Szili. Edző: Szóvárj György. Balatonújhely: Demeter — Kocsis, Hái*i 'II., Tóth — Hárt I., Kasza — Lázár" Pálfi, Pintér, Kelő. Kálecz. Edző: Molnár József. Hosszú időn át kiegyenlített játék ’folyt. A jól kezdő újhelyiek vezetést szereztek. A hajrában feljött a jobb erőniétű Barcs, s 3:1 után már biztosan nyert a vendégcsapat. G: Sinkó 2, Rózsavölgyi, ill. Kele 2. Jók: Jobbágy, Bednyák, Filiszár, Sinkó, ill. Bári if., Kele. Kálecz. • K. S. ZAMARDI—SOMOGYSZOB 2:1 (1:0) Zamárdi, 200 néző. V: Nárai.' Zamárd.i: Papp II. — Jánosi. Lő- rinczi, Török — Papp I., Kertész — Kriszbai. Frlesz, Nagy, György, Tóth. Edző: B.éday Ferenc. So- mogyszob: Barbina — Mayer, Hosszú, Németh 1— Kovács II., Kovács I. — Dombi, Szalai, GŐbölös, Bálint, Takács. Edfcő: Hosszú László. Jó iramú mérkőzés, amelyen a lelkesebb hazai csapat ipegérdemelten nyert. G: Papp I., Kriszbaij ill. Gőböiös. Jók: Kertész, Friesz, György, ül. Hosszú, GőbÖlÖr. Bálint. Dr. Fazeka:; Mihály CSURGÓ—FONYOD 2:0 (1:0) Csurgó, 400 néző. V: Réczei. Csurgó: Kepler — Szíriák, Sóto- nyí, Szabó II. — Olvasó, Varga — Sebesyén, Szokol, Bata, Sebők, Nagy. Edző: Pápa Irrre. Fonyód: Járfás — Gerencsér, Liszkai. Farkas II. — Szabó, Molnár — Gyuri- na, Vida, Farkas I., Csapó, Nagy. Edző:' Hajba József. Élénk iramú, közepe^ színvonalú mérkőzés. A nagyobb - technikai felkészít, . eg döntött. G: Bata, Nagy/ Jók: Kopier,- Sótonyi, Sebestyén. Szokol, ill. Lis^kal, Farkas II., Vida. Halmai Emil B ALATONLELLE—K. H. VASUTAS 0:0 Balatonlelle, 300 nóző. V: Széki. Balatoniadé: Hartmann — Gré- czi. Szabó II.. Petrus — K -iska, KindJer — Baluka. Szűcs, Gróf, Cser, Horváth. Edző: Pesti János. K. Vasutas: Illés — Wéber, Naey, Kovács — Horváth, Misét a — loth, Németh, Karai, Jónás, Karloyics. Edző: Tőke János. Alacsony színvonalú mérkőzés, csapkodó laték. A bálatonieilei csatárok a helyzetek sorét hagyták kihasználatlanul. Jók: Szabó II. Petrus, .Cser. ill, "Nagy, Németh. Hajas Gyula A megyei bajnokság ; állása: i. Siófok 23 14 6 3 59:29 34 2. Tab 23 14 3 656:26 31 3. Barcs 23 14 2 7 67:41 30 4. Tas .zár 22 13 3 6 71:4.‘ 29 5. Nagyatád 23 13 2. 8 47:41 28 6. Somogyszob 22 12 3 ' 7 45:39 27 7. K. V. Lobogó 23 11 3 9 42:28 25 8. Zamárdi 22 12 1 9 36:43 25 9. K. H. .Vasutas 21 10 4 7 34:39 24 10. Csurgó 21 10 3 3 45:34 23 11. Marcali 21 9 4 8 39:41 22 12. Balatonlelle 22 7 7 8 40:39 21 13. Balatonújhely 22 6 3 13 39:32 15 14. Fonyód 1 22 4 5 13 23:57 13 15. Kapoly x • 30 4 1-25 28:39 9 16. Memye >- x visszalépett. 22 2 2 1-8 22:98 6 LEGÚJABB A hétfőn kezdődött országos spartakiád döntőn Somogy férfi asztalitenisz-csapata a selejtezőkben kiesett. A női csapat viszont hÁiii-ífví'f' ü itóDVM: riÄni-riVw»