Somogyi Néplap, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-01 / 51. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1961. március 1. A ksigii kormánycsapatok már LejpUile tartanáay tcriiieién járnak (Folytatás az 1. oldalról.) AF is megállapítja —, nem annyira a tervezett kerekasz- tal-értekezlet részleteinek megbeszélésére, mint inkább azért, hogy sürgős katonai segítséget kérjen Csombétól. NEW YORK Az ENSZ-ben közzétették azoknak a jegyzékeknek a szövegét, amelyeket az ENSZ Lumumba és meggyilkolt társai ■holttestéinek kiszolgáltatása érdekében Csombéhoz intézett. A válaszjegyzékből kitűnik, hogy Csőmbe »emberi szempontból jogosnak találja a kérést«, de nem teljesítheti mert akkor fel kellene fednie annak a falunak a nevét, ahol — szerinte — a gyilkosság történt, és »fellángolnának a szenvedélyek, ezt pedig az egész világ érdekében el kell kerülni.« Egy másik jegyzékében Csőmbe már azzal utasítja el a hős hazafiak holttestének kiadására vonatkozó kérést, hogy a »bantu törzsek szokásai tiltják az exhumálást még természetes halál esetén is«. »A bantu hagyomány — magyarázkodik Csőmbe — tiltja, hogy a földdel fedett holttestet akár néhány percre is kihan- tolják, mivel ez súlyosan sérti az elhunyt emlékét, s lelke üldözheti az éleket.« LEOPOLDVILLE Az UPI jelentése szerint a törvényes kormány csapatai elérték a Leopoldville tartomány területén fekvő Kikv.it városának térségét. A tudósító ismételten hangsúlyozza, hogy az előnyomuló csapatok egyáltalán nem ütköznek ellenállásba, a helyőrségek egyetlen lövés nélkül megadják magukat, s csatlakoznak a kormánycsapatokhoz. A Reuter értesülése szerint Mobutu vezérkarának tisztjei kételkednek abban, hogy a rendelkezésükre álló erőkkel fel tudják tartóztatni az előnyomuló stanleyville-i csapatokat. A gyarmatosítók kongói bérencei katonai szövetséget kötöttek egymással Elisabethville (MTI). Csőmbe katangai »elnök« kedden délben sajtóértekezleten közölte, hogy a Katanga, az Ileo- kormány és a Kalondzsi által Dél-Kaszaiban létesített »bányász-állam« katonai szerződést írt alá. A szerződésben a gyarmatosítók kongói bérencei bejelentik azt a szándékukat, hogy »állandó politikai kapcsolatot létesítenek egymással a politikai és katonai együttműködés biztosítására. Katanga, Dél-Kaszai és Leopoldville katonai hatóságai — a szerződés szerint — megfelelő szervezetet létesítenek ezeknek a célkitűzéseknek megvalósítására«. A közlemény azzal indokolja a szerződés megkötését, hogy »kommunista veszély fe1956. március 1-én született meg a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti néphadserege, az első igazán nemzeti hadsereg Németországban. Az NDK nemzeti néphadseregét válaszul hozták létre arra a lépésre, hogy Nyugat-Né- rnetországban felállították és bevonták a NATO-ba az agresszív Bundeswehrt. Míg a Bundeswehr! volt hitlerista, náci tábornokok vezetik, addig az NDK nemzeti néphadseregének élén antifasiszták állanak, akik a német munkásosztály kemény harcaiban edződtek meg. A nemzeti néphadsereg vezető és irányító ereje a Német Szocialista Egységpárt. Ezt a hadsereget a prolejár internacionalizmus szelleme hatja át és szoros fegyverbarátság fűzi a Szovjetunió fegyveres erőihez és a Varsói Szerződés valamennyi hadseregéhez. Mint szocialista hadsereg, hogy »bebizonyosodott az ENSZ tehetetlensége«. Nyugati hírügynökségi jelentések szerint megfigyelők a szerződés aláírását első lépésnek tekintik Csőmbe rendszerének Leopoldville részéről történő »elismerése« felé. Bár a szerződést Csőmbe, Ileo és Kalondzsi nem mint »államfők«, hanem csupán mint »az illető területek küldöttei« Írták alá — éppen a de facto elismerés elkerülése végett — a katangai »kormány« egyik tisztviselője röviddel az aláírás után sietett kijelenteni, »a szerződés megkötése azt jelenti, hogy Leopoldville hallgatólagosan elismerte Katanga függetlenségét«. Az AFF jelentése szerint a kongói »karekasztal-értekezhozzájárul a béke biztosításához, védelmezi a munkás-paraszt államot és annak szocialista vívmányait. Az NDK nemzeti néphadseregét szoros kapcsolat fűzi a dolgozó lakossághoz, annak támogatását, szeretetét élvezi. (MTI) Moszkva (MTI). Az elmúlt évben a szocialista országokra a világ ipari termelésének 36 százaléka, vagyis több mint egyharmada jutott. Előzetes számítások szerint az 1959-től 1965-ig terjedő időszakban a szocialista országok ipari termelése az 1958. évihez viszonyítva 130 százalékkal növekszik és 1965 végén túlszárnyalja a világ ipari termelésének 50 százalékát. Ezt az eredlatára március 3-án kellene kezdődnie Genfben, március 5-én nyílik meg Tananarivo- ban, a Malgas Köztársaság fővárosában. • , STANLEYVILLE Valentin Lubama, a Gizen- ga-kormány szóvivője a CTK stanleyville-i különtudósítójá- nak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, szemenszedett hazugság a nyugati propagandának az az állítása, hogy politikai foglyokat végeztek ki StanleyviUe-ben. Lubama elmondotta a CTK tudósítójának, hogy Stanleyvil- le-bcn semmiféle megtorló intézkedést sem foganatosítottak a politikai foglyok ellen — beleértve Szomgolót és Mobutu biztonsági főnökét, Pongót is — és a foglyok valameny- nyien életben vannak. A kivégzésükről terjesztett imperialista hazugsághadjáratnak az a célja, hogy elhitesse a világ közvéleményével, a Gizenga-kormány is ugyanolyan gengszter-módszereket alkalmaz, mint Kalondzsi, Csőmbe, Mobutu és Kaszavu- bu. A szóvivő hangoztatta, hazugság a nyugati propagandának az az állítása is, hogy európaiakat gyilkoltak meg a Keleti tartományban. Lu- bamának ezt a kijelentését megerősítette a CTK tudósítójával folytatott beszélgetésében G. Duran, az ENSZ-nek a Keleti tartományban működő megbízottja is. ményt a szocialista ipar növekedésének üteme biztosítja. A szocialista országok ipara a múlt évben csaknem 700 százalékkal gyártott többet, mint amennyit a mai szocialista országok területén épült ipar termelt a háború előtt. A tőkés országok ipari termelése ugyanebben az időszakban nem egészen 150 százalékkal növekedett. nyegeti Kongót«, továbbá,let«, amelynek Csőmbe javas- —— ' i Március elsején ünnepli fennállásának 5. évfordulóját az NDK néphadserege A világ ipari termelésének 36 százalékát a szocialista országok adják Sikertelen kísérletek a dél-amerikai államok felsorakoztatására Kuba ellen Washington (MTI)? A brazil kormány kijelentette, hogy határozottan ellenez mindenfajta kollektív ariierikai akciót Kuba ellen akár gazdasági, akár politikai téren. Ezzel zátonyra jutott az a manőver, amelyet a guatemalai kormány kezdeményezett, de amely mögött tulajdonképpen az Egyesült Államok kormánya áll. A guatemalai kormány ugyanis mintegy tíz nappal ezelőtt levelet intézett minden amerikai állam külügyminisztériumához. A levélben kérte, utasítsák az Amerikai ÁUa- ■aok. Szervezetében levő képviselőiket, tartsanak megbeszélést arról, hogy a kubai helyzet »milyen szankciókat követel«. Guatemala javasolta, hogy szükség esetén az amerikai államok külügyminiszterei tartsanak ebben az ügyben külön értekezletet. Most a brazíliai kormány nyilatkozata keresztülhúzta ezeket a számításokat ... Minthogy Brazília egyike a latin-amerikai kontinens legfontosabb államainak, Washingtonban valószínűnek tartják, hogy ezek után nem kerülhet sor rövidesen az amerikai külügyminiszterek értekezletére ebben az ügyben. A brazíliai nyilatkozatnak más latin-amerikai országokban is igen nagy hatása volt. Mexikó, Ecuador és Bolívia kormánya szintén kijelentette, hogy továbbra is barátságos kapcsolatokat akar fenntartani Havannával, sőt Kolumbia, amelynek kormánya december végén már csaknem megszakította a kapcsolatokat Kubával, szintén megváltoztatta a véleményét. A kolumbiai külügyminiszter kijelentette, hogy Kolumbiának nincs szándékában megszakítani a kapcsolatokat Kubával. Vezető szovjet és angol újságírók, politikusok tanácskoztak Angliában London (TASZSZ). Sussex grófság egyik kisvárosában befejeződött vezető szovjet és angol újságírók és közéleti személyiségek háromnapos megbeszélése, amelynek tárgya a békés együttélés volt. A találkozón szovjet részről ott voltak Szurkon író, a Szovjet— Brit Társaság elnöke, Adzsubej és Majevszkij újságírók, Zsu- kov, a Kulturális Kapcsolatok Szovjet Állami Bizottságának elnöke és mások. Az angol közéletet Maclean konzervatív képviselő, Healey, Strachey, Mayhew munkáspárti képviselők, Hayter volt moszkvai brit nagykövet és több más ismeri közéleti személyiség képviselte. A kiadott közlemény szerint a két.fél egyöntetűen támogatja a békés együttélés alapelveit. és a részvevők javasolják mindkét kormánynak, hogy erélyes eszközökkel törekedjenek a leszerelés megoldására, a nukleáris fegyverkísérletek megtiltására. Szükségesnek tartják a könyvek, hírlapok, folyóiratok, rádió- és televízió- adások, művészeti alkotások cseréjét, mert ezzel is erősíteni lehet a népek békéjét és barátságát. (MTI) Közös közlemény Burgsba és De Gaulle tanácskozásáról Hruscsov Sxverdlovsxkban Szverdlovszk (TASZSZ). Kedden Szverdlovszkba, az Ural-vidék nagyvárosába érkezett Nyikita Hruscsov miniszterelnök, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára. Kíséretében van Dmitrij Pol- janszkij, az OSZSZSZK miniszterelnöke, a pártelnökség tagja és Gennagyij Voronov, az elnökség póttagja. Hruscsov, Poljanszkij és Voronov részt vesz az Ural-vidék kiváló mezőgazdasági dolgozóinak értekezletén. (MTI) Amerikai kémeket tartóztattak le Lengyelországban Varsó (TASZSZ). A lengyel állambiztonsági szervek a napokban tetten értek és letartóztattak öt amerikai szolgálatban álló kémet, akik államtitkokat jelentő értesüléseket gyűjtöttek és adták át amerikai kémközpontok munkatársainak. A kémek hamarosan bíróság elé kerülnek. (MTI) ZároltáR a belga javakat az Egyesült Arab Köztársaságban Kairó (MTI). Az AFP jelentése szerint az Egyesült Arab Köztársaságban zárolták 49 belga érdekeltségű részvénytársaság és 300 belga állampolgár javait. Az Egyesült Arab Köztársaság — mint UPI-tudósítás közli — egyben rendeletileg megtiltotta állampolgárainak minden üzleti tevékenységét belga állampolgárokkal Párizs (MTI). A Párizs kö* zeiében levő Rambouillet-ban hétfőn befejeződött Burgiba tunéziai és De Gaulle francia köztársasági elnök egynapos tanácskozása. A' tanácskozásról hétfőn este közös közleményt adtak ki. Az ADN ismerteti a közös közleményt, amely többek közt hangsúlyozza, hogy a két elnök »egyetért az algériai problémára vonatkozó lehetőségekben és a pozitív, gyors fejlődés iránti reményben«. De Gaulle és Burgiba — folytatódik a közlemény — »a legújabb fejlemények fényénél és Észak-Afrika jövőjének figyelembevételével részletesen megvitatta az algériai kérdést«. A közlemény szerint a két elnök »az őszinteség és a kölcsönös megértés szellemében tanácskozott a két országot érintő összés kérdésekről. A francia—tunéziai kapcsolatok javultak, és remény van a még rendezetlen kérdések megoldására.« » * * Burgiba tunéziai köztársasági elnök kedden délei "it repülőgépen Párizsból Rabatba utazott, hogy részt vegyen V. Mohammed marokkói király temetésén. Mint a Reuter jelentette, elutazása előtt Tunézia párizsi nagykövetségén Burgiba nyilatkozott az újságíróknak. Nyilatkozatában kijelentette, hogy De Gaulle elnökkel folytatott tanácskozásai után »igen derűlátóan« ítéli meg a helyzetet, és »az a benyomása, hogy nagy lépéssel haladtak előre az algériai kérdés rendezéséhez vezető úton«. A Reuter értesülései szerint Burgiba Rabatban megvitatja II. Hasszán új marokkói királlyal és Ferhat Abbasz algériai miniszterélnökkel a Rambouillet-ban folytatott tanácskozások eredményeit. Növekszik az amerikai munkanélküliség Hírek az Egyesült Államokból lámában tovább növekszik a munkanélküliek száma. Az ADN ismerteti a Time című amerikai folyóirat cikkét, amely az automatizálás és a munkanélküliség növekedésének összefüggéseit vizsgálja; Ilinois államban például a 315 ezer munkanélküli zöme az automatizálás áldozata. Washington (MTI). Az AP jelentése szerint az amerikai munkaügyi minisztérium közölte, hogy a február 11-ével véget ért héten 3 millió 300 ezerre emelkedett az állami segélyben részesülő munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. Ez harmi nckétezer- rel több, mint az előző hét eddigi »rekordja«. Az előző év hasonló hetével összehasonlítva kitűnik, hogy 1960 február elején 2 millió 176 ezer állami segélyben részesülő munkanélkülit tartottak nyilván az Egyesült Államokban. A munkaügyi minisztérium közölte végül, hogy az Egyesült Államok huszonkilenc álWelensky újabb éles támadása az angol alkotmánytervezet ellen Salisbury (MTI). A közép-afrikai államszövetség parlamentje rendkívüli ülésre ült össze hétfőn. Welensky miniszterelnök a parlamenti tagok előtt részletesen ismertette a brit kormány alkotmány- tervezete ellen benyújtott javaslatét. Welensky kijelentette: ellenzi, hogy Londoniban folytassák a kérdés vitáját. Javasolta, hogy Lusakába hívják egybe az észak«rhodéziai alkotmányo- zó értekezletet. A miniszterelnök bejelentette, hogy további tartalékosokat hívnak pe, de tagadta, hogy ezzel az intézkedéssel bárkit is fenyegetnének. Hivatkozott a szomszédos Kongóban fennálló helyzetre, amelyre tekintettel az országot készenléti állapotba kell helyezni. Welensky beszédéből világosan látszik, igen tart attól, hogy az afrikai felszabadító mozgalom tovább terjed. LUSAKA Kétezer fiatalt soroztak be Eszak-Rhodéziában az elmúlt két hét alatt a telepesek zászlóaljába — jelentik a nyugati hírügynökségek. A behívások tükrözik a fehérek fél elmét, az afrikai lakosság esetleges megmozdulásaitól. Kétezer besorozott katonával bővül tehát az 1500 főnyi szövetségi haderő, s ehhez még hozzá kell számítani az ötezer főnyi rendőréről Az európaiak pánikhangulatára jellemző, hogy — mint a DPA jelenti — az európai családok részére minden városban és nagyobb községben óvóhelyeket jelöltek ki »szükség esetére«. Az európaiakat felhívták: tartalékoljanak pár napi élelmet. Heves tüntetés Pakisztánban Karacsi (MTI). Karacsiban hétfőn több ezer ember tüntetett annak ellenére, hogy a kormány betiltotta a gyűléseket és a felvonulásokat. A heves tüntetésre az adott okot, hogy — mint annak idején jelentettük —, az elmúlt hetekben véres incidensek zajlottak le az indiai Madhja Praces állam hindu és muzulmán lakossága között. autóbuszokat támadtak meg Karacsi utcáin. A tüntetés több órán át tartott a város különböző pontjain. A kormány által' kivezényelt rendőri egységek könnygáz gránátokkal és gumi botokkal támadtak a tüntetőkre. Legkevesebb kétszáz ember — köztük mintegy hetven rendőr — megsebesült. A rendőrség mintegy kétszáz személyt leA tüntetők gépkocsikat és tartóztatott. • * » Nyugati hírügynökségek jelentették, hogy Kennedy hétfőn Henry Kissingert, a Har- vard-egyetem professzorát tanácsadójává nevezte iki nemzetbiztonsági kérdéseikben. A német származású, harmincnyolc éves Kissingert úgy ismerik, mint »az atomkorszak külpolitikájának szakértőjét«. * » * A Fehér Ház közölte, hogy Kennedy elnök szerdán — magyar idő szerint tizenhat órakor — sajtóértekezletet tart. * * • Az amerikai repülőtársaságok által alkalmazott pilóták szakszervezetének vezetője súlyos hanyagsággal vádolta az Egyesült Államok kormányát az elmúlt év repülőszerencsétlenségeivel kapcsolatban. 1960-ban a polgári repülés 499 halálos áldozatot követelt az Egyesült Államokban — mondotta Sayen, a szakszervezet elnöke — és ennek legfőbb oka az, hogy a kormány nem gondos •'d'k a repülőterek megfelelj biztonsági berendezéseiről. Az amerikai szenátus repülésügyi albizi-F* '»a vizsgálatot indított a polgári, égiíorgalom biztonságának kérdésében.