Somogyi Néplap, 1961. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-18 / 42. szám

Szombat, 1961. február 18. 6 SOMOGYI VEPIA* A SIÓFOKI FOGASBAN ■Hf» A felújított étteremben csaknem megkétszereződött a forgalom. A vendégeket az eddigi 12 helyett 32 felszolgáló látja el. A borpincében külön helyiségben tárolják a palackozott italokat. Népművelési Híradó jelenik meg A Népművelési Tanácsadó ha­marosan megjelenteti a Népműve­lési Híradót. A népműveléssel, művészeti csoportok vezetésével foglalkozó pedagógusok, kultúro- sok régen nélkülözik már az írá­sos módszertani tanácsadást. A Népművelési Tanácsadó ezt az adósságot szeretné törleszteni, ami­kor negyedévénként megjelenő nyomtatott fórummal jelentkezik. A szakreferensek az ismeretter­jesztés, a színjátszás, az irodalmi színpadok, az ének- és zenekarok, képző- és fotóművészet legfonto­sabb megyei problémáival foglal­koznak az első számban, amely előreláthatólag márciusban jele­nik meg. Emelkedik a Himalája Ez egyáltalán nem »lég­ből kapott« hír, hanem va­lóság: a Himalája valóban emelkedik. Az 1955 au­gusztusában végbement erős földrengés óta a csú­csok a tengerszinthez vi­szonyítva 30 méterrel let­tek magasabbak. Ezt a tényt egyelőre még csak precíz műszerekkel állapí­tották meg, de ha a Hima­lája csúcsai továbbra ' is emelkedni fognak, nemso­kára már az alpinisták is megérzik. Ahogy ők látják Szocialista brigádok vezetői a Somogyi Néplap szerkesztőségében A Somogyi Néplap és a Szakszervezetek Megyei Taná­csa több szocialista brigád ve­zetőjét meghívta a szerkesztő­ség klubjába azzal a céllal, hogy mondják el, má segíti, mi hátráltatja munkájukat. Ez nem közömbös, hiszen a bri­gádverseny szinte átformálja az üzemet, nagyszerű eredmé­nyek elérésére készteti az em­bereket. Ez tűnt ki Diósi Ká- rolynénak, a Kefeüzem dolgo­zójának szavaiból, amikor megemlítette, hogy üzemükben attól kezdve van tartalmas mozgalmi munka, amióta meg­alakultak a szocialista címért küzdő brigádok. Puska Károly (Cukorgyár) ugyancsak a bri- gádmozgalomnak tulajdonítja, irogy a korszerűtlenség miatt tréfásan »büntető tábornak« nevezett szeletszárítóban jól összeforrott kollektíva alakul­hatott ki, mely sokat tett a gyárért. De vajon mindenütt célba jutottak-e a brigádok? Elsőrendű kérdés A brigádvezetők utaltak ar­ra, hogy nem mindenütt te­remtik meg a verseny műsza­ki és egyéb feltételeit. Major Károlyné, Albert Erzsi, Bego- vácz Mátia, a Textilművek dolgozói több olyan körül­ményre hívták fel a figyelmet, aminek nem szabadna előfor­dulnia. Hogyan várnak például* a Textilművek vezetői ered­ményt a brigádmozgalomtól, ha csak beszélnek a társadalmi munka fontosságáról, de a gya­korlatban keveset törődnek ve­le? Egy alkalommal — mond­ták a Textilművektől jelenle­vők — a vállalat illetékesei megbeszélték a Latinka-brigád tagjaival, hogy délelőtt társa­dalmi munkát végeznek. A brigád valamennyi tagja vi­dékről is bejött. A rossz mun­kaszervezés miatt azonban nem tudtak nekik társadalmi mun­kát biztosítani; kárba veszett a délelőtt. Bóna János épitőbrigádjának munkája egy 36 lakásos ház építésének megkezdésekor azért torpant meg, mert a vállalat »vizesei« nem gondoskodtak vízről. Emiatt állniuk kellett, s természetesen kiestek a mun­kából. Laki László, a Cukor­gyár egyik brigád vezetője el­mondotta: náluk a szocialista brigádok munkáját főként az hátráltatja, hogy a felújítá­sok stb. tervét nem kapják meg kellő időben. Ha felesle­gesen állni kell, a brigád nem tudja emelni a termelékeny­séget Varga József, a Kaposvári Faipari Vállalat gépműhelyé­nek brigádvezetője példákkal bizonyította, milyen eredmé­nyes, ha a brigádnak jó a kap­csolata az üzemvezetőkkel. En­nek is tulajdonítható, hogy már kétezer óra társadalmi munkát végeztek. A műszakiak és az igazgató gyakori látoga­tóik. Részletesen megbeszélik, mi szükséges ahhoz, hogy gör­dülékenyen menjen a munka. Gép? Anyag vagy más? Min­dén feltételt idejében biztosí­tanak. Még a többlet feladato­kat is közösen határozzák meg. Ez mindig összhangban van az üzem legfontosabb tennivalói­val. Tavaly szilveszterkor, no­ha előre ledolgozták ezt a na­pot, mégis pihenés, szórakozás helyett deszkát hordtak be az udvarról, mesh odakint az eső veszélyeztetté. A verseny nem egy brigád vagy csoport ügye, hanem ügye minden munkás­nak, üzemvezetőnek. , Legyen kézben A versenyt rendszeresen, igazságosan, nyíltan értékelni kell. Különben,, mint Major Károlyné említette, fogalmuk sincs, hogy hányadán állnak, s ez előbb-utóbb kedvét szegi a brigád tagjainak. A hiányos értékelés hibájából most már lassan kigyógyulnak az üze­mek, s megértik, hogy ez nem felesleges adminisztráció, ha­nem a brigádmunka fontos tü­körképe. Rendszeres értékelés-, ről számolt be Diósiné, Fenyő­vé a Kefeüzémből, Varga Jó­zsef a Faipari Vállalattól, Bó­na János az építőiparból, Bene Jenő az Áramszolgáltatótól. Laki László, a Cukorgyár, Mészáros László, a pósta 'doh gozója ellenben arról szólt, hogy náluk döcög a verseny ér­tékelése. A Cukorgyárban nincs megbízható és rendsze­resen vezetett kimutatás arról, hogy mit végeznek a brigádok. Többnyire akkor veszik figye­lembe az értékelést, ha kívül­ről érdeklődnek róla. Mészáros László szerint a postán a bri­gád munkáját a többi- között azért sem tudják értékelni, mert több munkafolyamatnak nincs normája. Az értékelésből látják mások is az üzemben, hogy mit és ho­gyan dolgoznak a brigád tag­jai. Ahol a verseny nyilvános­ságával baj van, ott rendsze­rint az értékelésnél kell elő­ször , a hibát keresni. Hogy mennyire felületesek az érté­keléssel kapcsolatban még az olyan műszakiak is, akik egyébként sokat tesznek a ver­senyért, az Major Károlyné szavaiból derül ki. Miután bri­gádja teljesítette vállalásait, azzal a kérdéssel fordult a művezetőhöz, milyen vállalás alapján vezesse tovább a nap­lót. A művezető ahelyett, hogy segített volna kidolgozni az új vállalást, azt válaszolta Ma­joménak, »vezesse csak a régi szerint, mert ez magának köny- nyebb«. Az ilyen felelőtlen kijelen­tések alapján kedvüket vesztik ^zok a törekvő fonónők is, •akik nagy akarással látnak munkához. így nem csoda, ha a Textilművekben alig néhány fonónő tudott arról, hogy ott van a megye legjobb szocialis­ta brigádja. Ki közeledjék? A fogyatékosságok alapvető oka, hogy sók üzemben még nincs megfelelően kézben a munkaverseny. A szakszerve­zet, amelynek .-irányítania kel­lene, igyekszik azt »albérlet­be« kiadni egy-egy versenyfé- lelősnek. Pedig, mint említet­tük, ez nem lehet egy ember munkája. Elgondolkoztató az is, amit Mészáros László mondott, hogy a posta vezetője — noha a brigád már elnyerte a szo­cialista címet is — még nem vett magának annyi fáradsá­got, hogy legalább egyszer fel­keresse őket. De a pártszer­vezet titkára se tette meg ezt, egészen mostanáig, amikor sok kérésre végre megjelent a leg­utóbbi brigádgyűlésen. Pedig lett volna- miről beszélgetni a brigád tagjaival. Ha ezt kellő időben megteszik, a posta bri­gádja bizonyára nem esett vol­na el legutóbb a szocialista címtől. Mészáros szerint ugyan­is azért nem kapták meg az oklevelet, mert nem képezték magukat megfelelően politi­kailag. A pártszervezet titká­rát az értékelés előtt megkér­dezték erről. Amikor azt felel­te, hogy valóban nem volt megfelelő a brigád politikai képzése, nem gpndolt arra, hogy elsősorban Ő a felelős ezért. A brigád kérése ellené­re sem segítette a politikai ok­tatást, ‘nem tájékoztatta őket az oktatás formájáról, rend­szeréről, noha ezt egyszer meg­ígérte a brigádnak a pártszer­vezet. Ki ezért a hibás? Akadt, aki azt mondta, hogy a bri­gád, mert nem fordult a párt- szervezethez. Mások viszont úgy foglaltak állást,\ hogy a pártszervezetnek köteléssége a termelés irányítása, ellenőrzé­se, az oktatás megszervezése. Mivel ezt elmulasztotta, ő a felelős. Nincs mindenütt olyan kedvező helyzet, mint az Épí­tőipari Vállalatnál, ahol Bóna János párttag, és úgy. irányít­ja komplexbrigádját/ hogy pártszervezetét is képviseli egyúttal. A kapcsolat tehát ál­landó és jó, De mit tegyenek Mészáros László brigádjában? Joggal elvárják, hogy a párt- szervezet tudomást vegyen ró­luk, s hozzásegítse őket, hogy elfoglaltságuk mellett bekap­csolódhassanak a politikai ok­tatásba. Ez a TRANgZVILL párttitkárára is vonatkozik. A felszólalásokból kitűnt, hogy a pártszervezetek többsége nem sokat törődik az üzem munka- versenyével. Mert ha törődne, már jó néhányszor beszámol­tatta volna az igazgatót, a mű­vezetőket arról, hogyan bizto­sítják a verseny feltételeit, ér­tékelik-e rendszeresen, milyen a versenynyilvánosság stb. A nehézségek ellenére is a legtöbb brigád célba> ért, mert mint Majomé, Bóna János, Al­bert Erzsi és a többiek, hatás­körükön túl is »verekedtek« azért, hogy ezt vagy' azt az akadályt elhárítsák az útjuk­ból. Akad azonban olyan bri­gád is, amely éppen az emlí­tett akadályok miatt nem nyer­hette el a megtisztelő címet. Ezek többsége enpek ellenére sem veszítette el kedvét. De vajon mennyivel több brigád versenyezhetne megyénkben, ha az üzemek vezetői nem hagynák magukra a verseny­ben dolgozókat? Nem, nem el- kényeztetésről van szó, hanem azoknak a feltételeknek a biz­tosításáról, amelyeknek meg­teremtése túlmegy a ’ brigádok hatáskörén. Ha ezt a segítsé­get mindenütt megadnák, mennyivel több brigádvezető mondhatná el Bene Jenővel, az- Áramszolgáltató brigádve­zetőjével, hogy százezreket, sőt milliós összeget takarítottak meg, kitüntetések sorát kap­ták, sokan váltak közülük ki­váló szakemberekké. Szegedi Nándor ÉRDEKESSÉGEK — FURCSASÁGOK A világ leg A világ legnagyobb lávaki­törése (1815-ben történt az In­diai-óceán Szumbava szigetén. A Tambora vulkán mélyéből ekkor 151,6 köbkilométer láva tört ki. A kitörés folyamán 11,2 km átmérőjű kráter ke­letkezett, a vulkán magassága 1200 méterrel csökkent. • « • A föld »legviharosabb« he­lye a Jawa-szigeti Buitenzorg vidékén van, ahol egy évbea átlag ,322 napon villámuk. * * * A kaliforniai állambeli San- ta-Maria városában szinte so-, ha sincs viharos idő: statiszti­kai adatok szerint itt két év­ben legfeljebb egyszer villám­uk és dörög.' * * * A világ legrégibb bankje­gyét, amely napjainkig fenn­maradt, 1699-ben bocsátotta ki egy angol bank. KAIRO Az alkoholellenes törvény hathónapi fogházzal sújtja azokat, akiket borozás közben tetten érnek. NEW YORK Az Egyesült Államokban »női pisztolyokat« hoztak for­galomba: Könnyfakasztó go­lyókat lehet kilőni belőlük. ::::::::::: APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések ára: hétköznap szavanként 1,— Ft, vasár- és ünnepnap 2,- Ft. Az első szó két szónak számít. Legkisebb hirdetés 10 - Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lap- Kiadó Vállalat, Kaposvár, Laiinka S. u. 2. sz. Telefon 15-16. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon is be­mondhatják hirdetéseiket.---------------------í------------------------------------------------------------------------------------­1 11 adas-vetel jüjjj Bélyeggyűjteményt, összeállítást veszek. Hiánylistára magyart szál­lítok. Átvétel után fizetendő. Be- lyegkereskedés, Szeged, Kelemen utca. ________________ (70G5) S zoba-konyhás, kamrás, üveges verandás ház beköltözhetőséggel eladó. Lövölde utca 5/a. (1202) Pusztakovácsiban Fő út 55. szá­mú családi ház mellékhelyiségek­kel, 500 n-öl földdel eladó. Vétel esetén elfoglalható.____________(3445) E ladó l db teljesen új vajszínű cserépkályha, Honvéd u. 7., Hor- váthéknál. (1198) Házhely, 657 n-öl. Nyár utca foly­tatásában eladó. Cím a Kiadóban. (1170) Villatelek, 252 n-öl, új vasoszlo- 'pos díszkerítéssel bekerítve Fonyó­don (F.élatelep) Sirály Szálló mel­lett eladó. Cím 28305-ös számon a Magyar Hirdetőben. (28305) Kétszobás ház 1100 n-ölön Lonka- hegyen eladó. Érdeklődni 28318-as számon a Hirdetőben. \ (28318) Háromszobás összkomfortos — plusz 3 szuterén helyiséggel — új villa eladó, vagy üdülőnek nyárra kiadó. Járfás, Balatonfpldvár, Jó­zsef Attila u. 5. _______^ (19952) K ovácsszerszám eladó. Tiimann Jánosné, Kaposújlak. (1203) Eladó 500-as BMW oldalkocsis .motorkerékpár jó állapotban. Megtekinthető szombat délután és vasárnap. Szentes, Somogyjád. (1204) Kertes családi ház részbeni be- kóltözhetőséggel eladó. Sallai, u. 28. (1205) 2 szoba-konyhás családi ház gyümölcsössel Igáiban eladó, vagy Kaposvár környéki 1 szoba-kony- hásért elcserélhető. Cím a kiadó- ban._______________ (1191) V ennék szoba-konyhás nyaralót Balaton bogláron, Fonyódon vagy Bélatelepén. Krisztics István, Pécs, Ady Endre u. 57. (2416) Öreglakon —- vasútállomástól, autóbusz-megállótól 7 percre, kö- vesút mellett — 3200 n-öles telken 2 szoba-konyhás lakóház szőlővel, gyümölcsössel olcsón eladó. Ér­deklődni: Hamvai, Balatonfenyves. (2780) 443 n-ől házhely eladó. Érdeklőd­ni: Szigetvári u. 60., 3. ajtó. (19827) Eladó hálószobabútor új ágybeté­tekkel, ingaóra, asztalok, székek, gázsütő, háztartási ingóságok. Bánhidirté, Beloiannisz u. 21. (1208) Vennék a belvárosban beköltöz­hető kétszoba-konyhás házrészt vagy öröklakást 50 000 Ft kész­pénzzel, a többit megegyezéssel. Ajánlatokat 28316-os számra a Ma­gyar Hirdetőbe kérek. (28316) CSERE Ül Egyéves bika (szerződésre al­kalmas) eladó. Cím: Szekeres László, Somodor. (1206) Elcserélném Budapest, VHI. ke­rületi nagyméretű 1 szoba-kony­hás lakásomat kaposvári 2 szo­básért. Cím: Kaposvár, Ady End­re u., dohánybolt. (1194) Contax D. Biostarral, 13,5 teleob- jektívvel, Rolleiflex Standard Rol- leikinnal eladó. Irányi Dániel ut­ca 4. (28315) Eladnám vagy elcserélném Pé­csett levő 3 szobás családi ‘háza­mat kaposvári vagy Balaton mel­lett levő házért. Dudás Lajos, Pécs, Mihály u. 24. (2412) Bárdudvárnokon Olaj-hegy 48-as számú kétszobás családi ház be- költözhetőséggeí eladó. (28322) Budapesti nagyméretű garzonla­kásomat elcserélném kaposvári két-, esetleg egyszobás összkom­fortos, kertes lakásért. A címeket 19828-as számra a hirdetőbe kérem. x (19828) Eladó házhely — 400 n-öl — a Géza utcában, közmüvesíthető he­lyen. Érdeklődni: Kisfaludy utca 9. (19829) Családi ház beköltözhetőséggel 25 000-ért eladó. Kecel-hegy 12. (28321) Székesfehérvárott, belvárosban levő 3 szobás házamat elcserélném siófoki hasonlóért, özv. Németh Istvánná, Székesfehérvár, Lakatos u. 7. (9486) Barcson Jókai utca 9. számú ház. beköltözhetően éladó. (28344) Eladó Gilice utca 13-as 20x8 mé­teres lakóház, amely két szobából, konyhából, kamrából, fürdőszobá­ból, előszobából áll. Azonkívül la­kásnak átalakítható 9x8 méteres gazdasági épület 1000 n-ól telken. Épületek külön is eladók.* Érdek­lődni fenti, címen jBognár Vendel kőművesmesternél. (28331) Üj tapétaajtó, 190x80-as horgany- lemez, fürdőkád, régi fazonú kony­haszekrény eladó. Kassa utca 20. (28348) Hljil ÁLLÁS s::ü: 6 db jókarban lkvő lószőrmatrac és 2 sodrony eladó. Dózsa György utca 19. sz., 4. ajtó. (28349) A Kaposvári MERT Kirendeltség felvételre keres gyermekruha. gyermekkabát vizsgálatban jártas szakembereket. Csak szakemberek jelentkezését kérjük. Címünk: Ka­posvár, Kossuth Lajos u. 10. (28304) Beköltözhetőséggel eladó Vörös­telek utca 2. egy szoba-konyhából, mellékhelyiségekből álló házrész. / (28335) 1102-es Skoda személygépkocsi, 80 basszusos, 5 váltós olasz tangó- harmonika eladó. Árváház utca 27. (28347) B. Jenői* szaxofon kifogástalan állapotban eladó. Bajcsy-Zsilínsz- ky utca 1/c. (28339) Beköltözhető; udvari házrész nagy kerttel eladó. Honvéd utca 37. Érdeklődni délelőtt. (28346) !É! V E G V F S iliÜ! Alig használt Rex kútfelszere- léssel és kb. 3 köbméter príma épületfa eladó. Érdeklődni: Hegyi uj,ca 2/áu (28340) Javíttassa rádióját, rezsóját, mo­sógépét a Kaposvári Vas- és Mű­szaki KTsz-nél, Május 1. utca 3. szám alatt. (19989) 250-es Csepel eladó. Nagy Ernő főhadnagy, Kaposvár. Füredi ut­cai tiszti ház, i. épületi U.9326) Külön bejáratú bútorozott szoba egy-két férfi részére kiadó.* Cím S/28343-as számon a hirdetőben. (26343) HÁZASSÁG 34 éves fiatalember (9—10 éves gyermeke van) házasság céljából megismerkedne— 20-tól 35 évig — hozzáillő nővel. Kaposvári ’ lakás­sal rendelkezők előnyben. Levele­ket »35 évig« jeligére a kiadóba. (1207) Somogyi Népiap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. * Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-10. 15-11« Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16, Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda« ipari Vállalat kaposvári üzemében« Kaposvár, Latinka S. u. 6. <F. v.: László Tibor) Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11»-= F^i 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom