Somogyi Néplap, 1961. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-15 / 39. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 iíerüa, 1961. február 15. SPORT Sikerrel mutatkoztak be a fonyődi birkózók Kaposvár vegyes—Fonyód 13:11 A birkózás az a sportág, ahol lassan születik meg a siker. Ügy látszik azonban, néha akad kivétel is. Alig három hónapja adtunk hírt arról, hogy Fonyódon megalakult a birkózó szakosztály, máris sikerről számolhatunk be. Mert ml más, ha nem siker egy újonc számára az a minimális vereség, amelyet á jónevű birkózókból álló kaposvári vegyes csapattól szenvedett el. Gyorsan, talán nagyon is gyorsan érik Fonyódon a gyümölcs. Az, hogy egyik legtehetségesebb birkózójuk, Horváth pontozással le tudta győzni Járfást, Kovács pedig az országos versenyeken is sikerrel szereplő Halászt, ékes bizonyíték arra, hogy Ga- rai Imre fiai igen tanulékonyak. Méltán érdemelnek messzemenő támogatást. Fonyódon azelőtt sosem rendeztek birkozóversenyt. Az első viadalnak osztatlan sikere volt 300 néző előtt kerültek sorra a Sirály, Szálló nagytermében megrendezett verse- n—A közönségnek tetszett, ATLÉTIKA (IV.) Egy-két tehetséges v női versenyző és más semmi így lehetne röviden jellemezni nőd atlétikánk helyzet tót. Alig akadt néhány olyan női atléta, aiki nyom valamit a latban. A vágtázok közül egyedül Kocsis Éva az, aki 13.5 körül mindenkor tud. Tehetséges a siófoki spartakiádos Kovács Erzsi is. 400-om az átlagok valamivel jobbak a tavalyinál, egyénileg azonban gyengék az eredmények. Ez a megállapítás vonatkozik a középtávfutókra is. Magasugrásban született az elmúlt esztendő egyetlen I. osztályú eredménye. Bálint Edit (Siófok) 153 cm-es megyei csúcsa a legszebb reményekre jogosít. Kíváncsian várjuk, az idén mire viszi a tehetséges siófoki kislány. Lesz-e olyan biztos a 150—153 között, mint tavaly a 145 felett volt? Bálinton kívül Toronyi és a serdülő Boróczi látszik tehetségesnek. A távolugrásban Kocsis Éva és Kovács Rózsa neve érdemel említést. A dobószámokban Szigeti Éva tüntette ki magát. Jóval 10 méter felett dobhatna, ha rendszeresen és szorgalmasan dolgozna. Általában az a jellemző megyénk atlétikájára, hogy kevés a rendszeresen dolgozó atléta. Még inkább áll ez a megállapítás a nőkre. A helyzet bizony cseppet sem biztató: sorvad a női atlétika megyénkben. A legjobb eredmények: 100 in: 13.3 mp: Kocsis Éva (K. Dózsa) ílj. 13.6 mp: Kocsis Rózsa (Siófok) ifj. 14.0 mp: Bálint Edit (Siófok) ifj. 14.5 mp: Toronyi Erzsébet (Leánygiran.) ifj. 14.6 mp: Tatai Etel (Siófok) ifj. 200 m: 29.9 Bálint Edit (Siófok) ifj. 31.2 Harangozó Maria (Siófok) ifj. 32.2 Baráth Eva (K. Petőfi) ifj. 32.5 Balika Erzsébet (Siófok) ifj. 32.7 Pákozdi Jolán (Siófok) ifj. 400 m: 68.0 Baráth. Judit (K. Petőfi) ifj. 68.8 Harangozó Mária (Siófok) ifj. 69.8 Bíró Erika (B.-boBlar) serd. 71.0 Baráth Éva (K. Petőfi) ifj. 800 m: 2:39.9 Kovács Erzsébet (Tab) ifj. 2:44.1 Baráth Judit (K. Petőfi) ifj. 2:32.6 Baráth Éva (K. Petőfi) ifj. Magasugrás: 153 cm: Bálint Edit (Siófok) Ifj. 145 cm: Torónyi Erzsébet. (Kaposvár, Leánygimn.) ifj. 135 cm: Somogyi Erzsébet ■ (Siófok) ifj. Kamarell Aliz (K. Dózsa) fein. Pintér Erzsébet (Barcs) ifj. Távolugrás: 495 cm: Kocsis Éva (K. Dózsa) Ifj. 470 cm: Kovács Rózsa (Siófok) ifj. . 453 cm: Toronyi Erzsébet (Kaposvár, I.eánygimn.) ifj. Súlviokés: 10 00 Szigeti Éva (Bonnya) fein. Diszkoszvetés: 27,69 Sáfrány Gizella (K. Petőfi) fein. Gerelyvetés: 27.98 Sztce*i Éva (Tab) fein. Hárompróba: »09 pont Bálint Edit (Siófok) ifj. (Vége) / hogy kis sportkörük kezdő birkózói olyan derekasan helytálltak. A verseny részletes eredményei (elöl a kaposvári versenyzők): Járfás pontozással vesztett Horváth ellen. Halász pontozással vesztett Kovács ellen., Móga tussal győzött Márton ellen. Ring—Szabó döntetlen. Báli tussal vesztett Márton ellen. Szabó tussal vesztett Molnár ellen. Györkös tussal győzött Peru- sza ellen. Kiss tussal győzött Csapó ellen. Báli tussas győzött Háncs ei-. len. Szabó tussal győzött Reichert ellen. Györkös tussal győzött Bogdán ellen. Kiss tussal győzött Pintér ellen. A hivatalos csapatversenyen kívül négy kaposvári pár be- mptatót tartott a szabadfogású birkózásból. Két ifjú fo- nyódi reménység, a serdülő Éliás és Kiss ugyancsak bemutató mérkőzés keretében aratott nagy sikert. Győzött Éliás Oláh (K. Dózsa) ellen Pasa (Barcs) feladta HÍREK Két héttel ezelőtt Kaposvárott a Somogy megyei ökölvívó-bajnokságon találkozott egymással a két váltósúlyú versenyző. Akkor Pasa, a barcsiak égyik legügyesebb ökölvívója nagy küzdelemre késztette a K. Dózsa fiatal versenyzőjét, Oláht. Most a területi döntőn — Szekszár- don — a középdöntőben ugyancsak szembe került egymással a két somogyi ökölvívó. Ez alkalommal Oláh (jobbról) igen elemében volt, s hamarosan arra kény szeritette a barcsiak versenyzőjét Pasát (balról), hogy feladja a számára kilátástalan küzdelmet. — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés.* Tóth Ferenc fia. Ferenc, Papp Lajos leánya, Ildikó, Németh István fia, István, Unok Lajos fia, Lajos, Katalin Kálmán fia, István, Kovács András fia, Köbért,. Farkas Lajos öa, Dénes, Balogh László fia, György,' Molnár József leánya, Anna, Máhr József leánya, Erika, Pirka József leánya, Valéria. Házasság: Szálai Fe- renc—Jani Anna,. Jung László—Bes- ki Erzsébet. Halálozás: Kovács Lajos 52, Füle Tivadamé 56, Szabó Györgyné 69, Szaklajda Györgyné 74, Nagyídai Norbert 68, Bogdán Sándor 57 éves. — TANULMÁNYI KIRÁNDULÁST szervez negyven fiatallal Sztálinvárasba az igali KISZ-sze rvezet. — 14 millió forintot fordítottak közületi építkezésekre a nagyatádi járásban 1960-ban. Csupán a konzervgyár bővítésére 6 millió forintot használtak fel.. — MEGHÁROMSZOROZÓDOTT a gyümölcslé-fogyasztás megyénkben. A decemberi 17 mázsával szemben januárban már 51 mázsa gyümölcslé kelt el. — TIT alakult Tabon. Vezetőségválasztó és alakuló ülésüket e héten szombaton tartják. Eddig harmincán jelentkeztek a szervezetbe. — MEGHALADTA A KÉTSZÁZAT a TtT-tagok száma a kaposvári járásban. Pár hónap alatt 128-an léptek be a szervezetbe. — Szikszai László, a Kaposvári Járási Pártbizottság titkára a járás községi népfrontelnökeinek értekezletén tegnap előadást tartott a Moszkvai Nyilatkozatról, — 410 SZABÁLYSÉRTÉSI FELJELENTÉS érkezett a Nagyatádi Járási Tanács Igazgatási Osztályára az elmúlt évben. 296 személyt pénzbírsággal sújtottak, a többi ellen az eljárást megszüntették — Ezermesterbolt nyílt Kaposvárott a Rádióamatőr-bolt helyén. A régi árufajták mellett a bolt árusít televíziót (3800-ért), rádiót, mosógép- és magnómotort, japán tranzisztort (60 .Ft-ért), gomb-akkumulátort stb. A bolt a legnagyobb igyekezettel kívánja kielégíteni az amatőrök és ezermesterek igényeit. (23293) Tóth Miklós (Barcs) nyerte a barcsi járási spa rtakiád sakkversenyét Négy éven át heves sakkcsaták színhelye volt a barcsi járás székhelye. A téli sparta- kiád sakkversenyében nem kevesebb mint 14 versenyző vett részt. Hétről hétre összemérték erejüket, hogy eldöntsék, kit illet a bajnoki cím, ki jo~. gosult részt venni majd a megyei spartakiád döntőn. Rendkívül érdekes és izgalmas hajrája volt a döntőnek. Az utolsó fordulókig Fodor Imre vezetett. A hajrában Tóth Miklós kerekedett felül, s övé lett a járási elsőség. Első ízben vettek részt a barcsiakon kívül Babócsa, Vízvár, Bolhó, Darány meg Cso- konyavisonta sakkozói is a járási sorozatversenyen — sikerrel. Ferlindis László, a babócsaiak legjobbja hosszú időn át versenyben volt az elsőségért. ötödik helye így is elismerést érdemlő. A járási spartakiád egyéni sakk- versenyének végeredménye: Bajnok: Tóth Miklós (Barcs) 11,5 pont 2. Vörös Béla (Barcs) 10,5 pont 3. Fodor Imre (Barcs) 10,5 pont 4. Dómján Lajos (Barcs) 10 pont 5. Ferlindis László (Babócsa) 10 * pont 6. Bakonyi József (Babócsa) 9 pont 7. Kovács Antal (Barcs) 7,5 pont 8. Gulyás László (Vízvár) 5 pont 9. Vidák László (Bolhó) 4,5 pont 10. Tokaji János (Vízvár) 4 pont 11. Illés László (Darány) 2,5 pont 12. Kalmár Vendel (Csokonyávisonta) 2,5 pont 13. Markó Imre (Csokonyavisonta) 2,5 pont 14. Vida János (Darány) 1 pont !Xem csütörtökön, hanem sserdán less a kaposvári sportakadémia Az. eredeti tervtől eltérően szerdán este 6 órakor kerül sor a kaposvári sportakadémia ötödik előadására. Ez alkalommal Bartos Géza, az MTSH nevelési osztályának vezetője és dr. Bodosi Mihály főorvos lesz az előadó. Bartos Géza »Az edző és a sportoló kapcsolata«, dr. Bodosi »Ami egy verseny megnyeréséhez szükséges« címmel tart előadást. Utána filmvetítés lesz. Ugyancsak szerdán Siófokon tart előadást Eperjesi László, az MTST elnökhelyettese. Ezúttal olimpiai élményeiről számol be a siófoki sportbarátoknak. Balatonbogláron csütörtökön dr. Zádori László, a K. Kinizsi edzője mintaedzést tart, majd a magyar labdarúgósport helyzetéről 1 beszél a sportakadémián. , — Gárdonyi Annusba című színművét mutatják be e, hó 26-án a kiszesek Zicsen. Az úttörők Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című művével készülnek. A bevételt nyári kirándulásokra fordítják, a fiatalok pedig rendbe hozzák, bebűtofozzák a KISZ- és párt- klubot. — JÓL SIKERÜLT a vöröskeresztes alapszervezet vezetőség- és iMldöttválasztó taggyűlése Balatonszárszón. A gyűlésen több mint 200-an vettek részt. *— Tanácsülésen tárgyalták meg hétfőn Igáiban a népművelési és kulturális problémákat, valamint az 1961. évi községfejlesztési tervet. A lakosság húszezer forint értékű társadalmi munkát vállalt, ezenfelül családonként 150 forinttal járulnak .hozzá a községfejlesztési alaphoz. — MEGYÉNK TERMELŐSZÖVETKEZETE I IS KÖTHETNEK SZERZŐDÉST a Karcagi Felsömozögazdasági Iskola hallgatóival. A fiatalok vállalják, hogy az iskola befejeztével 1962 nyarától kezdődően abban a tsz-ben dolgoznak, amelyik ösztöndíjjal segítette tanulásukat. — 350 kaposvári járásbeli fiatal nevezett a József Attila olvasómozgalomba. — A TIT-bál rendezőbizottsága felhívja az érdekeltek: figyelmét, hogy a február 18-án rendezendő zártkörű bálra, minden légy elkelt. további Igényeket nem tudunk kielégíteni. Ezért felhívjuk a figyelmeit, hogy csak azok jelenjenek meg, akik meghívóval és jeggyel rendelkeznek. (3444) — Ez év tavaszán ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Csurgói Művelődési Ház tánccsoportja. A táncszakkör mostani tagjai »Tíz év legszebb táncai« címmel műsor- I ral készülnek az évforduló megü nneplésére. — Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem temetésén részt vettek, és fájdalmam ily módon is enyhíteni igyekeztek. Özv. Horváth Ferencné. f (1196) ________:________________l___ O rszágos mezőgazdasági konferenciával pénteken nyílnak meg a magyar—szovjet mezőgazdasági napok A Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a többi tömegszervezet országszerte készül a magyar—szovjet mezőgazdasági napokra. A több hetes eseménysorozat fő célja, ncgy, segítséget nyújtson a termelőszövetkezetek gazdálkodásához. A legértékesebb szovjet, valamint hazai mezőgazdasági tapasztalatok ismertetésének sokféle módjára kerül sor: megyei, járási, termelőszövetkezeti ankétokat. szakmai bemutatókat, • kiállításokat, szak- könyv-vósárokat rendeznek mindenfelé. A magyar—szovjet mezőgazdasági napok február 17-én, pénteken kezdődnek, a volt Üj- városházán tartandó országos mezőgazdasági konferenciával, amit Losonczi Pál földművelésügyi miniszter nyit meg. A tanácskozásnak — mint a mezőgazdasági napoknak általában — központi témája: a, hús-, tej-, és tojástermelés növelésének időszerű Kérdései. Erről Keserű János földművelésügyi miniszterhelyettes .tart előadást, korreferátumgt Izin- ger Pál, az állami gazdaságok főigazgatója, Sághy Vilmos élelmezésügyi miniszterhelyettes és Varjas Gyula, a székesfehérvári Szabad Élet Tsz elnöke mond. A megnyitó ünnepségen szovjet vendegek is tartanak előadást. Az országos konferenciát megyei tanácskozások követik, amelyeken a hozamok növelésének legfontosabb helyi feladatait vitatják meg. (MTI) Négyszáz vagon szovjet tavaszi búzavetőmag érkezett A rendkívül csapadékos ősz miatt sok helyütt több hetes késéssel kerültek földbe az őszi gabonák, így a kipusztulás K. KINIZSI—MICKOLCI VSC barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz ma délután fél 4 órakor a Kinizsi-pályán. A Szigetvári Konzervgyár azonnali belépéssel ANYAG-ÉS ÁRUFORGALMI vezetőt keres Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útikölts«' get téritünk. veszélye is nagyobb. ’Országosan ezért 35 000—40 000 hold- nyi tavaszi búzavetést irányoztak í^Ő. A Földművelésügyi Minisztérium . Növénytermesztési Igazgatóságán közölték, hogy a Szovjetunióból máris megérkezett négyszáz vagon . tavaszi búzavetőmag. A legutóbbi napokban megkezdték az egyes termelőszövetkezetek által rendelt vetőmag kiszállítását. A tájékoztatás szerint a tavaszi búzavetőmagot azonos meny- nyiségű őszi szokványbúzáért cserébe adják a term ínyforgalmi vállalatok, a cserélő termelőszövetkezetek csupán harminc forintot fizetnek mázsánként a tisztítási és kezelési díj fejében. (MTI) ^/ftüvelö dés Szórakozás Csiky Gergely Színház: Ma 3 órakor: Hatom a kislány (ifjúsági előadás). Balatonfenyves: Kilóg a lóláb. Vörös Csillag 15-ig 5, 7, 3 órakor: Babette háborúba 1 megy (10 even alul nem ajánlott). Szabad Ifjúság 15-ig 4, 6, 8 órakor: Az áruló bankjegy (10 éven alul nem ajánlott). Rippl-Rónai Múzeum: -Barátság hídja« fényképkiállítás. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsqjízés 9—19, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: kisebb feihőálvonulások csaoa- dék nélkül, mérsékelt szél, helyenként hajnali és reggeli ködképződés, a nappali enyheség tovább tart. Várható leg-' magasabb nappali hőmérséklet plusz 4—8 fok között (MTI) Fejlődik a magyar illóolaj és gyógynövény-termesztés Erőteljes fellendülés tapasztalható az illóolaj- és gyógynövény-termesztésben: az utóbbi három év alatt 7400 holdról 12 000 holdra nőtt a termőterület. Különösen szívesen szerződnek a termelők a’francia levendulára, az anyarozsra, továbbá a digitálisra, amelyek rendszeresen nagy jövedelmet adnak. Mint a Földművelésügyi Minisztérium Nö- vejtytermesztési Főigazgatóságán közölték, egyes termelő- szövetkezetek, állami gazdaságok holdanként 15 000—20 000 forint jövedelemre tettek szert a szerződéses illóolaj- és gyógynövény-termesztésből. . A Herbaria Vállalat és a Kompozíció Gyár együtt 35 féle növény termesztésére köt szerződést évről évre. Az idén először termesztik hazánkban a hormonaJapanyagként használt madárcsucsort, ami új gyógynövénynek számít. A tervek szerint százhúsz holdat vetnek belőle. z ősszel megindult szerződéskötési kampány országszerte jól halad, a tervezett területek 90 százalékát máris lekötötték. A tavaszi vetésű illóolaj- és gyógynövény-magvakat, szaporító anj^agokat már .kiszállították a termelőüzemekbe, sőt a legutóbbi jelentések szerint egyes szárazabb talajú vidékeken megkezdték a digitális vetését szabadföldbe. Az egyik legértékesebb illóolaj-növényből, a francia levendulából — amely általában 20—25 évig rendszeres termést és jó jövedelmet ad az egyéb mezőgazdasági kultúráknak alig alkalmas, kopáros területeken is — az idén újabb hétszáz holdat telepítenek a termelőszövetkezetek. (MTI) Gyermeknek, felnőttnek, mindenkinek golyóst ió n t AJÁNLATUNK: Boy műanyagokban 20,50 Ft Signó 21,— Ft Stylus nyomós 40,— Ft Stylus kupakos 45,—• Ft Kapható minden papírboltban. Pótbetétet kérjen hozzá. (3443)