Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-22 / 301. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1960. december S3, „SPORT „ Eperjesi László, az MTSH elnökhelyettese nyitja meg a kaposvári sportakadémiát A Somogy megyei TST Agi- tációs és Propaganda Bizottsága javaslatot terjesztett a Megyei Sport Tanács elnöksége elé. E javaslat szerint a Kaposvárott felújított sportaka- démia előadásaira 1961. január 18-tól hat egymást követő hétéin át kerül majd sor. Kitűnő előadókat biztosítottak a sportakadémia előadásaira. Máris bizonyos, hogy dr. Mező Ferenc, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is előadást tart Kaposvárott. Nemcsak atléta- körökben, de a spcrtberkekbsn általában örülnek a hímek, hogy Bácsalmási Péter, az ismert sportszakember szintén eljön a sportakadémiára. Hogy a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás se maradjon ki a sorból, ezért az ágit, prop. bizottság felkérte Honti Györgyöt, a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkárát, tartson előadást a sportakadémián. Honti elvtárs vállalta a megbízátást. A sportakadémia szervező bizottsága Eperjesi László elvtársat, az MTSH elnökhelyettesét kérte meg a sporte'ő- adássorozat megnyitására. Eperjesi elvtárs me’ígérje, hogy eleget tesz a kérésnek, így most már bizonyos, hogy január 18-án ő lesz az előadó. A magyar sport egyik lagille- tékesebb vezetőjétől hallhatják majd a sportbarátok, hogy milyen feladatok előtt áll az elkövetkező időkben a magyar sport. A sporiakadémia iránt egyre fokozódik az érdeklődés. Mint hírlik, a sportkörök sorra jelentik ,be, hogy hány részvevővel lesznek jelen a sportakadémiákon. Az akadémia hallgatóságát nyilvántartásba veszik, s azok, akik végighallgatják a hat előadást, annak befejeztével - okmányt kapnak erről. Dotezav Horváth ás Náral vezette a iepoö mey/ei labdarúgó-mérkőzést Elkészült a kézilabda NB II. sorsolása Jövőre első ízbein szerepel kaposvári kézilabda-csapat az NB II-ben. Az NB II-be jutott Kaposvári Honvéd máris megkezdte a felkészülést. — Szükség van az alapos felkészülésre. Csapatunkban ugyanis jó néhány új játékos kap helyet, s az együttest össze kell kovácsolnunk az NB. II. rajtjáig — mondotta Arató Árpád testnevelő tanár, a K. Honvéd kézilabda-edzője. Az edző elővette edzéstervét, amelyből kitűnik, hogy ha az időjárás megengedi, a szabadban dolgoznak a fiúk, amikor pedig alkalom nyílik, és elkészül a Tanítóképző tornaterme, akkor itt tartják. Az ápr. 2-i rajtig jó pár mérkőzést játszanak a kaposvári honvédek, s helyt akarnak állni az NB II-ben. Kész már a bajnoki sorsolás. Minthogy az ellenfelek kevésbé ismert csapatok, így nem lehet megítélni, hogy vajon kedvez-e a sors e beosztás alapján a kaposváriaknak. Kézilabdázóink műsora: Április 2: K. Honvéd—Váci Fonó. Április 9: Testvériség— K. Honvéd. Április 16: K. Hanv.— Győri Fonó. Április 23: Csömöri SK— K. Honvéd. Április 30: K. Honvéd—Híradástechnika. Május 7: K. Honvéd—Szegedi EAC. Május 14: Székesfehérvári MÁV Előre— K. Honvéd. Május 21: K. Honvéd—Tatabányai Bányász. Május 28: Pécsi Dózsa—K. Honvéd. Június 6: K. Honvéd—Telefongyár. Júnus 11: Komlói Bányász— K. Honvéd. Azokról a labdarúgó-bírák- ról lesz most szó, akik a megyei labdarúgó-bajnokság 'őszi idényében szerepeltek. E rövid lélegzetű írás nem azt a célt szolgálja, hogy összességében vagy külön-külön mérlegre tegye a Somogy megyei vagy a csereként e bajnokságban szereplő idegen játékvezetőket, hanem csupán statisztikai jellegű. Mégis megállapíthatjuk, hogy bíróink általában jól látták el feladatukat. Nem egy ízben azt írtuk, hogy a labdarúgó-pályákon megszilárdult a fegyelem, csökkent a kiállítások száma, s ez nem utolsósorban játékvezetőink erélyességének is köszönhető. Játékvezetői probléma jelentkezik ma a labdarúgósportban. Kevés a jól képzett bíró. A meglevőknek egy tekintélyes hányada nem működik, ráadásul a somogyi bírákat nagy számban kérik más megyék (csere játékvezetőként), de a Nemzeti Bajnokság mérkőzéseire is. 239 mérkőzést játszottak a Somogy megyei csapatok. (Egy mérkőzés, a Fonyód—Bal atonúj hely találkozó elmaradt.) E 239 mérkőzésen egész sor somogyi bíró működött rendszeresen. LegA magyar ökölvívó-sport gyászol. Egyik legnevesebb ökölvívó- bivánk, Rózsa József távozott el az élők sorából. A nemzetközi viszonylatban is jól ismert Rózsa az ökölvívó CSB nyitányán még Kaposvárott szerepelt. Az örökké mosolygó sportember a K. Dózsa— Csepel összecsapás előtt szerényen jegyezte meg, hogy jubilál. Ekkor vezetett tizenötödször mérkőzést Kaposvárott. Általában közmegelégedésre. többször Dobszai, Horváth Géza és Nárai vezettek megyei mérkőzést. Rendszeresen bíráskodott a megyei bajnokságban vezető bíróként Domb- rovszky, Nyári József, Kovács Gy., Temesi, Bognár, Fenyvesi, Szigetvári, Réczei és Lévák. Elég sok azoknak a játékvezetőknek a száma, akik mindössze egy mérkőzésén szerepeltek. Igaz, hogy ezek többsége csere játékvezető, aki más megyéből jött Somogyba. Nem lesz talán érdektelen, hogy melyik bíró hány mérkőzésen szerepelt. íme a lista: 9 mérkőzés: Dobszai. 8 mérkőzés: Horváth Géza. 7 mérkőzés: Nárai. 6 mérkőzés: Domorovszky, Nyári József, Kovács Gy., Temesi, Bognár, Fenyvesi. 5 mérkőzés: Szigetvári, Réczei, Lévák. 4 mérkőzés: Horváth Zoltán, Juhász. 3 mérkőzés: Szabó II., Isztl, Görög, Szilágyi, Kosaras. 2 mérkőzés: Tokai. 1 mérkőzés: Boda, Zsoldos, Mohácsi, Csizi, Végvári, Darázsi, Rajnai, Mozsgai, Németh, Horváth J., Hier, Stadler, Aknai, Szabó, Magyar A., Lénával, Rolieder, Huber, Kellner. További jubileumra már nem kerülhet sor. E mérkőzés után Rózsa rövidesen ágynak dőlt, és a külsőleg makkegészséges sportember máról holnapra eltávozott az élők sorából. A magyar ökölvívó-szakvezetést nagy veszteség érte Rózsa József halálával. Sokan kísérték őt utolsó útjára. Kaposvárott is ökölvívókörökben kegyelettel emlékeznek meg az elhunyt ökölvívó-bíróról. Eltemették Rózsa Józsefet Spartakiádok a nagyatádi járásban A nagyatádi járás mind több községében tervszerű felkészülés folyik a községi vagy körzeti spartakiádokra. A járás fiataljai felismerték, hogy megfelelő edzések nélkül nincs eredmény, ezért edzettek hétről hétre, napról napra, Lábo- don, Csökölyben, Nagyatádon, Szabáson, Somogyszobon. de még az olyan kis községekben is, mint Bolhás. Bokor Antallal a Nagyatádi JTST fiatal elnökével arról beszélgettünk, miként áll a spartakiádok ügye a járásban. — Eddig csupán három falu fejezte be a spartakiád községi versenyeit. Ezek: Lábod, Bolhás, Cs&köl"1. E helységekben a sportvezetők és a KISZ vezetői igen jó munkát végeztek. lAbodon például az asztaliteniszezőknél 21, a sakkozóknál pedig 17 főt mozgósítottak. A kis Bolhás község is kitüntette magát: 34-en vettek részt a községi spartakáá- don. Csökölyben azonban már korántsem sikerült ilyen jól a mozgósítás. Tíz asztaliteniszező és nyolc sakkozó alkotta a spartakiád mezőnyét. Most e községek győztesei készülnek a következő feladatokra. — No és a többiek t Az elmúlt hetekben Segesden mozdultak meg a kiszívták Kovács Sándor pedagógus irányításával minden este benépesül a kultúrhaz. no és az általános iskola is. örvendetes, hogy estiva fiatal gyűlik össze a sakk- és ping-pong- csatákra. Bizonyos, hogy nem lesz könnyű majd a községi elsőséget megszí rezni. — Szabáson újra kezdték a sportolók. Végre az elmúlt egykét év pangásának. Jórészt azért, mert Komcsik Imre sportköri elnök és a KlSZ-szer- vezet vezetői összefogtak. Ünnepélyes külsőségek között bonyolítják majd le a községi döntőt. Szabás labdarúgói az idén hosszas szünet után ismét ott vannak a járási labdarúgó- bajnokságban, és becsülettel akarják bizonyítani, hogy az újjászületett szabás! sportban helytállnak a II. osztály 'küzdelmeiben. A spar! aki ádokon nemcsak a labdarúgásé a szó. — Jelentkeztek már ötvös- kónyi és Kisbajom spartakiád szervezőbizottságai is. Általában elmondhatom, hogy az idei spartakiádok lendülete nagyobb, mint a múlt évi versenyeké volt. — További tervek? — Reméljük, hogy decemberben a községi versenyek mindenütt befejeződnek. Január elején kezdődnek a körzeti spartakiádok. Elkészítettük már a körzeti beosztást. Kutason Beteg, Kisbajom, Csököly és Szabás. Lábadon Mike, Kuntelep, Görgeteg, Nagykorpád, Rinya- szentkirály és Rinyabesenyő. Somogy szobán Bolhás, öt- vöskónyi, Segesd, Felsőbogát. Nagyatádon pedig Nagyatád, továbbá Tarany és Háromfa fiataljai versengenek majd az elsőségért. — A körzeti versenyektől sokat várunk. Eddig a járási döntőn ott lebegett a kiesés réme a csapatok feje felett. Mosit ezen a helyzeten segít a körzeti spartakiád. A körzeti döntőket egyébként körmérkőzés formájában bonyolítjuk le, így nem a pillanatnyi szerencse vagy az esetleges megingás dönti el, hogy tovább jut-e a csapat vagy sem — mondotta Bokor Antal. * * • Mozgásba jött tehát a spartakiád gépezete a nagyatádi járásban. Jórészt azért, mert a Járási Sport Tanács vezetői nemcsak papíron gazdái a járás sportéletének. (Kovács)-HÍREK JíMűvelődés Szórakozás — Kaposvár anyakönyvi hírei. | Születés: Gelencsér József Leánya, Éva, Szabó Rudolf fia, Tamás, i Deák János leánya, Judit, Varga i Mihály fia, István, Tüske István fia, László. Halálozás: Klsiván lm- j re 58, Szmodics Anna 62, Hofváth | Pál 59 éves. — HARMINC ÁLLAMOSl- | TOTT HÁZAT értékesített ' mostanáig Siófokon az OTP. — A Sport horgászok Egyesületének kaposvári csoportja december 27-én taggyűlést tart az Iparosszékházban — TŰZ ÜTÖTT KI tegnap délelőtt Zselicszenlpálon Török Sándor portáján. Egy szal- makazal leégett. A tüzet a kaposvári tűzoltóság oltotta el. — Csaknem nyolcezer dolgozót juttatott munkához december elsejéig a városi tanács munkaügyi csoportja — HERNESZ IMRE PATOS- FAI LAKOST csalás és bűn- szövetkezetben elkövetett több rendbeli magánokirathamisítás miatt a Barcsi Járásbíróság három és fél évi börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. — Megkezdődött a termelőszövetkezetek jövő évi építkezéséhez szükséges anyagok szállítása a földművesszövetkezeti telepiekre. — ÍVTA FEJEZIK BE a hu- szonkilencedik traktor javító* sát a Darányi Gépállomáson. Ezzel teljesítették éves főjavítási tervüket. — 27 ezer forint előleget fizettek ki december 26-án a karácsonyi ünnepiekre a dráva- gárdonyi Kossuth Tsz-ben. — A nemzetközi helyzetről tartanak előadást ma délután fél 5-kor a Megyei Bíróság kultúrtermében. — ZÖLDSÉGHÜTÖ AGRE- GÁTOT ad a MEZÖSZÖV Vállalat e héten a MÉK-nek a téli tárolás biztosítására. Az agre- gát egyenletes hőfokon tartja a tárolóhelyiséget. — Párton kívüli aktív aértebezletet tartottak 21-én a Barcsi Járási Pártbizottságon. Az értekezleten a többi között a zárszámadások előkészítéséről tárgyaltak. — Értesítjük a város dolgozóit, hogy a december 22-én délután 5 órakor és este 8 órakor megrendezésre kerülő táncdal-estünkön Kovács Erzsi prágai vendégszereplése miatt Sárosi Katalin 4ép fel. Jegyek még válthatók az Ifjúsági Házbán. (18230) — Személy- és tehergépkocsi- vezetői tanfolyam indult Kaposvárott, Siófokon és Marcaliban. Kaposvárott 230, Siófokon 50, Marcaliban pedig 30 fő vesz részt az oktatáson. — HARMINC HOLD DOHÁNY TERMESZTÉSERE kötött szerződést a balatonendré- di tsz. A dohány tárolására új pajtákat építenek. — 19 660 óra bérfuvart végzett az idén a termelőszövetkezetek részére a Toponári Növényvédő Állomás. — »SZERETLEK, AGNES« címmel 25-én, vasárnap este 7 órakor műsoros estet rendez a szentjakabi művelődési otthon. — A népi hímzés, horgolás, szabás-varrás alapjait sajátítják el a pétertiidai lányok a január elején meginduló kézimunka-tanfolyamon. Eddig 17- en jelentkeztek a tanfolyamra. — PRÓBAŰTRA INDULT kedden a Szovjetunióban készült Budapest tartályhajó. Az új hajó vízkiszorítása hozzávetőleg 40 ezer tonna. 25 ezer tonna olajat lehet rajt szállítani. A hajó 10 ezer mérföldet tesz meg anélkül, hogy egyszer is kikötne. — Anyagtakarékossági versenyt írt ki vállalatainak a Nehézipari Minisztérium az év elején. Célul art tűzte ki, hogy az 1959. évi anyagfelhasználáshoz képest csökkentsék az anyagköltségeket. Kilenc hónap alatt csaknem 170 millió forint értékű anyagot takarítottak meg' a nehézipari vállalatok. — TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ Síró babák című négy- felvonásos vígjátékát tanulják a kálmáncsai művelődési otthon színjátszói. A darabot karácsonykor mutatják be. Szovjet filmfesztivál Kubában Havanna (TASZSZ). A kubai főváros életének nagy eseménye volt a most véget ért szovjet filmfesztivál. A »Ballada a katonáról«, a »Halhatatlan garnizon« és más nagysikerű szovjet filmehet mutatták be. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy december 17-én, szom,baton a főváros egyik legnagyobb filmszínházában a lakosság követelésére hajnali 5 óráig tartott a vetítés. Több mint 20 millió forint értékű növényvédőszert használtak tel megyénkben az idén A termelőszövetkezetek és az egyéni gazdák az fmsz-bol- tokból 8 millió 722 ezer forint, közvetlenül a MÜNÖSZER- től pedig 3 millió 800 ezer forint értékű növényvédőszert vásároltak az idén. Az állami gazdaságok pedig 7 millió 900 ezer forint értékű szert használtak fel. A Műtrágya és Növényvédőszer Értékesítő Vállalat kaposvári kirendeltsége ezzel 100,1 százalékra teljesítette éves tervét eddig. A termelők jelenleg a gabonafutrinka lárvái elleni védekezést és a gyümölcsfák téli permetezését végzik. A kirendeltségnél az e munkákhoz szükséges megfelelő szerek kaphatók: 150 mázsa Holló 10, 100 mázsa gyümölcsfaolaj, 250 mázsa különböző kénkészítmény van raktáron. A tavaszi vegyszeres gyomirtáshoz a szerek többsége külföldről érkezik. Az ellátás tehát a behozataltól függ. A Simazin, az Atrazin és a Diko- nirt szereket a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok a Földművelésügyi Minisztérium elosztása alapján kapják meg. Már megkezdődött a tavasszal felhasználásra kerülő idegmérgeknek (Parathion) és kéntartalmú szereknek a Mü- NÖSZER raktáraiba való szállítása. 60 vagon DDT, 35 vagon rézgálic és 700 mázsa kéntartalmú szert is szereznek be. HCH tartalmú szerekből 12—15 vagon a megye szükséglete, nikotinból 10—11 mázsa. A vállalat ezekkel is ellátja gazdaságainkat. A MÜNÖSZER tehát jól felkészült a jövő évi növényvédelemre. Csiky Gergely Színház: Este 7 órakor: Bekopog a szerelem. (Odry-bérlet.) Tabon a Járási Művelődési Házbein: A szókimondó asz- szonyság. Vörös Csillag. 26-ig 5, 7, 9 órakor: Különös kirándulás. Szabad Ifjúság. 28-ig 4, 6, 8 órakor: Cz, a csodák csodája. (Korhatár nélkül.) Hippi-Rónai Múzeum: «Barátság hídja« fényképkiáilüás. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11-ig és 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhős, helyenként párás, ködös idő. Többfelé eső, egy-két helyen zivatar. Mérsékelt, időnként élénk délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton plusz 4—7, az ország többi részén 7—11 fok között. 252 szabálysértőt Misije T meg a csurgói jérac!i 1 (Tudósítónktól.) ~\ A Csurgói Járási Tanács Igazgatási Osztályára az esztendőben 356 szabálysértési feljelentés érkezett, 252 személyt bírságoltak meg, 72 feljelentést az ügyészségnek, bíróságnak és más járási tanácsnak adtak át. Legtöbben a közlekedési szabályokat sértették meg. Az iskolai mulasztók szüleivel, gyámjaival szemben 31, az egészségügyi előírásokat megszegőkkel szemben 20 esetben jártak el. A 252 szabálysértőt összesen 39 770 forint bírság megfizetésére kötelezték. Új amerikai műhotd New York (TASZSZ). Az Egyesült Államokban kedden Discoverer—19 típusú műholdat bocsátottak fel. Amint az UPI hírügynökség tudósítója jelenti a vand.enbergi támaszpontról, a műhold hordozó rakétájának vissza kell térnie a Földre. A műholdban műszereket helyeztek el a Föld infravörös kisugárzásának mérésére. A , műhold mindössze négy napig sugároz a Földre jelentéseket a műszerekkel végzett megfigyelésekről, telepei azután kimerülnek. A Reuter jelentése szerint a Discoverer—19 rátért pályájára. (MTI) A CSIKY GERGELY SZlHHAZ KflRflCSOYI MŰSORA Dec. 25-én, vasárnap délután 3 órakor: A SZÓKIMONDÓ ASSZONYSÁG (Bérletsziúiet) este 7 órakor: BEKOPOG A SZERELEM (Bérletszünet) 26-án, hétfőn du. 3 órakor: BEKOPOG A SZERELEM (Béri. sz.) este 7 órakor: NEBÁNCSVIRÁG (Béri. szünet) Jegyek előre válthatók a színház jegyirodájában: Májas 1. a. 23. Telefon 11-03 1021 Azonnali belépésre keresünk számviteli vezetőt és mélyépítésben jártas kalkulátort A számviteli vezetőnél mérlegképes könyvelői oklevél szükséges S. m Ütépítő Vállalat, Kaposvár, Árok u. 4. Telefon 20-65 Alkalmazás esetén útiköltséget térítünk. 18231 J