Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-21 / 300. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1960. december 81. _ SPORT Labdarúgó-szakvezetők tanácskoztak az összevont megyei bajnokságokról (I a játékvezetői díjakról « e az átigazolásról A Magyar Labdarúgó Szövetség a megyei szövetségek főtitkárainak bevonásával országos értekezletet tartott. Ennek keretében több nagy fontosságú, sokakat érdeklő ügy került napirendre. Megvitatták labdarúgó-sportunk majd valamennyi problémáját. A tanácskozáson Somogy megye képviseletében Sturm Lajos, a SLASZ főtitkára volt jelen. A járási labdarúgó-bajnokságok problémája nemcsak megyénk szakvezetőit foglalkoztatja. Az országos értekezleten is sok szó esett arról, hogy a legtöbb járásban komolytalan e bajnokság, a mérkőzések tekintélyes hányada nem a zöld gyepen, hanem a zöld asztalnál játszódik le. Alacsony a járási bajnokságok színvonala. A tanácskozáson az domborodott tó, hogy szükség van az összevont járási labdarúgó-bajnokságokra. Az MLSZ vezetői Honti György főtitkárral az élen azt az álláspontot védelmezik, hogy ahol annak megvannak a kellő alapfeltételei — például könnyen lebonyolítható az utazás, nincsenek nagy távolságok —, ott már a jövő bajnoki évben meg lehet szervezni a járási összevont labdarúgó-bajnokságot. Somogybán is górcső alá kerül majd a járási labdarúgó-bajnokságok ügye, s a SLASZ ' igyekszik a legjobb megoldást megtalálni, hogy jövőre ne legyenek olyan döcögő bajnokságok, mint amilyen az idén a fonyódi, a marcali, a kaposvári és a siófoki járásokban volt. Az NB lll-ak hovatartozása szintén sokat vitatott kérdés. Nemcsak délnyugaton áldatlan az állapot, és áll szemben egymással a rendező Baranya megyei Labdarúgó Szövetség a többi érdekelt megye csapataival, szövetségeseivel, de másutt is hasonló a helyzet. Északnyugaton a közelmúltban Miskolcról Debrecenbe került át az NB III. székhelye. A legtöbb helyütt azt a nézetet vallják, legjobb volna, ha az MLSZ intézné az NB III. ügyeit is. Ez azonban újabb hatalmas költségtöbbletet jelentene az NB III-as sportköröknek, éppen ezért az MLSZ új határozata áthidalni igyekszik a jelenlegi nehézségeket. Ez a döntés úgy szól, hogy a sök- sok vitára okot adó fegyelmi bizottságokat az NB III. központokban át kell alakítani. Labdarúgó-sportunk legfőbb vezetői is helytelenítik, hogy egy-egy fegyelmi ügyben esetleg az érdekelt megyék vezetői hoznak — nem minden esetben megnyugtató — határozatokat. Itt némileg akkor lesz rend, ha más megyék fegyelmi bizottsági tagjai módot találnak arra, hogy jelen legyenek a fegyelmi tárgyalásokon. Nemcsak papíron lesznek tagjai az NB III-as bizottságnak. labdarúgó-játékvezetők működése sok kívánnivalót hagyott maga után országszerte. A legtöbb HIRDESSEN a Somogyi Néplapban! panasz nem is annyira a já- ' tékvezetők működése ellen merült fel, hanem arról szólt, hogy egyre több az olyan játékvezető aki félredobva a sportszerűséget, bizonyos mértékig pénzkereseti forrást lát a játékvezetői ténykedésben. Bizony, ha megvizsgálnánk alaposan a játékvezetői elszámolásokat, sok-sok csalárdságra derülne fény. Javaslatok születtek, hangzottak el, miként lehetne jobban ellenőrizni a játékvezetői elszámolásokat. Megnyugtató megoldás egyelőre nincs. Véleményünk szerint apellálni kell a játékvezetők becsületére, s ha megismétlődne a csalárdság, akkor kíméletlenül le kell leplezni a csaló játékvezetőket. Utóvégre a sportszerűség nemcsak a sportolókra vonatkozik, hanem a játékvezetőkre is. Lesz-e „villám“ vagy sem ? Talán egyetlen kérdés sem foglalkoztatja annyira a labdarúgó-tábort, mint éppen ez. Legutóbb Barcs Sándor, az MLSZ elnöke nyilatkozott, hogy igenis lesz. Barcs sporttárs azt mondotta, hogy az átigazolást lehetővé tevő szabálymódosítási tervezetet az MLSZ eljuttatta jóváhagyásra az MTSH-hoz. A főtitkári értekezlet arra intette a sport- szövetségek vezetőit, hogy ez az MLSZ-intézkedés nem jelenti a régi értelemben vett villám-átigazolást. Szó van arról, hogy az ifjúsági sorból kiöregedett, de a magasabb osztályban még nemigen foglalkoztatható játékosokat szabaddá teszik. Arról is lehet szó, hogy a hat hónapot kivárt játékosok átigazolásával kapcsolatban megváltozik az eddigi rendelkezés. Az azonban bizonyos, hogy nem lesz játékosvándorlás, adás-vétel. A sportkörök fő feladata továbbra is nevelni. Elsősorban így lehet az utánpótlást biztosítani. * * * Általában a tavaszi labdarúgó-nyitány szerepelt a főtitkári értekezlet programjában. Az bizonyos, hogy február 26-án indul a labdarúgó-bajnokság. A tervezet szerint az NB 1-gyel párhuzamosan sorsolják majd az NB Il-es mérkőzéseket is. Az is valószínűnek látszik, hogy a megyei ifjúsági tornát nem olyan alkalmatlan időben és módon rendezik majd meg, mint most, az őszi fordulóban. Mindenesetre sok vitás kérdést tisztázott labdarúgó-szakvezetőink országos tanácskozása. A marcali birkózók újra kezdik Marcali neve valaha • összefonódott már a Somogy megyei birkózósporttal. Az utóbbi esztendők szép eredményeinek következménye ez, hiszen volt idő, hogy az tűig öt-hat esztendős múltra visszatekintő marcali birkózás e sportág élenjárója volt megyénknek. Az idén nem valami fényes eredményekről adhatnak számot a marcali »erős emberek«. Hogy miért történt a nagyfokú hanyatlás? Egyik ok: a legjobbak közül sokan eltávoztak. A marcaliak különösen fájlalják Vörös és Rábai elvesztését. Vörössel kapcsolatban nincs vigasz, mert úgy fest, ez a fiú elkallódik Budapesten. Annál jobban szerepel viszont Rábai, aki a Budapesti Vasas színeiben a közelmúltban országos bajnokságot nyert. Örülnek is ennek Marcaliban. Schneider Géza bácsi, a birkózók marcali szakvezetője ezeket mondta s birkózósport visszaeséséről: — Jó szivünk áldozatai lettünk. A sportkör tornatermét kölcsönadtuk, s most csak hosszú harc után sikerült visszakerülnünk az edzőterembe. Hogy milyen mérhetetlen kár ért bennünket, azt nemcsak a részben tönkrement birkózószönyegünk bizonyítja (ezt már ki is javították a marcali birkózók), hanem a fiúk is eléggé szétszéledtek. No de most újra kezdjük, s ha egy kis segítséget kapunk sportkörünktől és a Megyei Birkózó Szövetségtől, akkor hamarosan régi fényében csillog majd a marcali birkózás — mondotta az egykori kiváló birkózó, Schneider Géza. És Marcaliban már munkához is láttak. Méhkashoz hasonlít esténként a birkózók edzőterme. Húsz-harminc fiatal gyúrja egymást. Schneider Géza bácsi ahol tud, segít. De az idősebb birkózók is istápolják a fiatalokat, tanítgatják a kezdőket. örvendetes, hogy igen sok a jelentkező. Ottjártunk- kor is fél óra leforgása alatt öt-hat ifjú kereste fel Schneider Gézit munkahelyén, a földművesszövetkezet húsüzletében, s aziránt érdeklődött, hogy mikor lehet edzésre menni. lelkesedésben tehát nincs hiány, a Marcali ME- DOSZ Sport Körének vezetői és a birkózó szakosztály irányítói bebizonyították már a múltban, hogy ha megvannak a kellő feltételek, akkor ez a sportág eredményesen működik. Bizton reméljük, hogy még a tél folyamán hallani fogunk újra Marcali birkózóiról. HÍREK — TÍZEZER TERMELŐSZÖVETKEZETI TAG kötött ebben az évben kedvezményes háztáji, 8000 üzemi dolgozó pedig balesetbiztosítást megyénkben. — 1445 óra társadalmi munkát végeztek a Firíömmechani- kai Vállalat fiataljai az idén. Főleg a Topomért úton létesített új üzemrész útjainak építésénél, valamint a fecsemeték ültetésénél dolgoztak sokat az ifjúmunkások és az ipari tanulók. — Mindennapi barátunk, munkatársunk a töltőtoll. A papirszaküz- letekben karácsony előtt több mint 30 féle töltőtoll kerül forgalomba 20 Ft-os diáktöltőtolltól 312 Ft-os márkás, aranyhegyit Parker rendszerű töltőtollig. (34283) — NÁCI AKTÁKAT TALÁLTAK Nyugat-Berlinben a náci bírósági épület romeltakarítási munkálatai során. Az 1940—44-es időszakból származó akták 612 ítéletet tartalmaznak 2000 ember ellen. — Háromhetes továbbképzést tart mezőgazdászok, brigádvezetők és permetezőmesterék részére a Toponári Növényvédő Állomás az új növényvédőszerekről és használatukról. — 30 fajta bel- és külföldi töltőtoll számtalan színváltozatából választhat karácsony előtt a papír- szaküzletekben és vidéki iparcikkboltokban. (34283) — 103 MÁZSA HALAT TENYÉSZTETTEK a Kutasi Állami Gazdaság hiskorpádi halastavaiban az idén, ebből 66 mázsát értékesítettek. A halak 90 százaléka exportminöségű. — 800 hektoliter bort ad a kereskedelemnek az ünnepek előtt a Mecsekvidéki Állami Pincegazdaság kaposvári pincészete. 500 hl édes bor 90 hl kadarka, valamint commers borok is kaphatók lesznek az üzletekben. — ZAJTALAN VILLAMOSOK jelentek meg a szovjet fővárosban. A villamosokat a rigai vagongyár készíti. Az új vagonoknál a fémalkatrészehet gumival, műanyaggal pótolják. A szovjet fővárosban éjszakánként különleges járművek csiszolják' a villamossíneket ugyancsak a zajtalanitás érdekében. — »Mondakincsünk és a valóság« címmel tartott előadást Komjáthy István író vasárnap délelőtt Kiskorpádon — Diákoknak, felnőtteknek egyaránt nagy őrömet szerezhet, ha karácsonyi ajándékként töltőtollkészlettel ajándékozza meg. ízléses zippzáras bőrtokban elhelyezett töltőtoll és golyós Írón mutatós, praktikus ajándék. (34283) — , RENZO ROSSELINI OLASZ ZENESZERZŐ, Roberto Rosselini ismert filmrendező fivére operát komponált Arthur Miller »Pillantás a hidrái« című színművéből. Az új dalmű ősbemutatóját még ebben a hónapban megtartják Rómában. — COOK KAPITÁNY hajónaplójának kézirata 53 ezer angol fontért cserélt gazdát egy londoni árverésen. — Kieser József ladi lakost társacalmi tulajdon ellen elkövetett bűntett miatt a Barcsi Járásbíróság négy és fél évi börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. — A karácsony előtti ajándékozási forgalom lebonyolítására több fajta 12 karátos aranytollal ellátott Parker rendszerű töltőtoll érkezett a papirszaküzletekbe és kultúrcikkboltokba. Idejében válassza ki ön is töltőtollát. (34283) Élénk volt a keddi hetivásár A karácsony közeledése érezhető volt a keddi kaposvári hetivásáron is. A kispiacon, a termény- és állatpiacon egyaránt élénk volt a forgalom. Csaknem minden áruféleségből növekedett a felhozatal, s nagy- volt a vásárlási kedv is. Különösen nagy volt a kínálat baromfiból, almából és karácsonyfából. Élő baromfit csaknem 1000 darabot ajánlottak eladásra a termelőszövetkezetek és az egyéni őstermelők. Délig nagyjából el is kelt valamennyi. Nem volt viszont nagyon kelendő az őstermelők által felhozott karácsonyfa, ,Új irányzat" Siófok az őszi első az ifi labdarúgó-bajnokságban Hivatalosan már jóval ko- ..óban, a valóságban azonban csak most ért véget a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság. Most került pont ugyanis a .egyelmi és a íellebbviteli bizottságoknál néhány óvási ügy végére. Elkészült már az őszi bajnokság végleges táblázata is. Nagyon érdekes képet mutat a tabella. Az első helyen forduló Siófoki MÁV Olajbányász SE-t 3 pont választja el a 4. helyezett K. Kinizsitől. A Kinizsi ifi csapatának negyedik helye egyébként nagy meglepetés, hisz hosszú esztendők óta a Kinizsi ifi már az őszi idényben biztosította első helyét a bajnokságban. A táblázat azt tükrözi, hogy a K. Dózsa az egyetlen veretlen csapat. Igaz, hogy a zöld gyepen a Dózsa elvesztette veretlenségét, a zöld asztalnál azonban a lila-fehérek megszerezték azt a két pontot, amelyet a K. H. Vasutas ifi csapata elvett tőlük. A bajnokság állása az őszi forduló befejezésekor: 1. Siófok 2. KMTE 3. K. Dózsa 4. K, Kinizsi 5. Csurgó 6. Tab 7. Marcali 8. K. H. Vasutas 9. Barcs 10. Nagyatád 11. K. V. Lobogó 12. Zamárdi 13. Fonyód 14. B.-lelle 15. Somogyszob 16. B.-újhely 15 13 1 15 12 2 15 10 5 15 11 2 15 10 2 15 9 1 7 3 7 2 5 4 6 1 5 - 10 5-10 3 1 11 2 2 11 2-13 - - Iá 61:13 27 58:14 26 43:11 25 81:21 24 39:16 22 30:24 19 44:30 17 52:25 16 28:28 14 41:34 13 32:41 10 19:55 10 16:80 7 25:81 6 20:54 4 4:66 mert a kiskereskedelmi vállalatok elárusítóhelyein 'igen sok a szép fenyőfa. Megjelent a karácsonyi pulyka is a piacon. Igaz, hogy elég magas áron, kg-ként 25 forintért élősúlyban. Olcsóbb lett viszont a csirke jórészt azért, mert a tsz-ek elég sokat dobtak piacra. Mintegy 48 —50 mázsa alma várt kora reggel eladásra, s bizony még a szebbet is ajánlgatták délben 5,50—6,50-ért, az árusok. Jó minőségű almát 3,50 forintért is lehetett kapni. Viszonylag gyenge volt a felhozatal tejtermékekből. A 200 liter .tejfelt 18 forintos áron szinte ♦ elkapkodták.-A tojás 1,80—1,90 ♦ forintért kelt el. Volt belőle 2 elég. Hogy a kispiaci árak ked- 5 vezően alakulnak, abban jelenít Az egyik kaposvári kis- ♦ tős szerepe van Somogygesz♦ kocsmában két részeg ember ; ti, Nagyberki, Magyaratád és ♦ ordít, de úgy istenigazából, I Kaposvár termelőszövetkeze- ; Nyakukon ujjnyi vastagon * teinek, amelyek egyre inkább ♦ dagadnak ki az erek a nagy \ uralni kezdik a piacot. ♦ erőlködéstől. Szemük vér- ♦ A vásártéren az. állat- és í ágas, mintha egész nap vő- 1 terménypiac szintén mozgal- I röshagymát metéltek volna. * más volt. Főként hízott serté♦ A cigány keservesen húzza a * seiket kínálták az eladók. ♦ fülükbe. Már jó fél órája : Létre is jött vagy 100—130 üz- megy ez így, de még senki- Jlet. Az árak, amelyek egy-két ♦ nek sem sikerült megállapi- ; héttel ezelőtt érthetetlenül fel- *. tani, hogy mit játszik a ci- * szöktek, most tovább mérsék- i gány, még kevésbé azt, hogy ♦ lődtek. Igaz, kora reggel még ; mit ordít a két részeg. Nem J kötöttek 18 forintos üzletet, de ♦ táncdal, de magyar nótának ; tíz óra körül már 17 forintért ♦ sem mondható. A szövegből ♦ jó minőségű — akár 200 kilós í egy árva szót sem lehet ki- ' — sertés is lehetett kapni. Dél♦ venni. Egy darabig tűnőd- {ben 16-ért, sőt olcsóbban is tem magamban, hogy vajon Jajánlották a hízott sertést. A hol is hallottam utoljára íterménypiac forgalma már jó- ilyen »élvezetes« akkordo- Ival lanyhább volt. 80—100 kát. Aztán csakhamar rá- imázsa csöves kukoricát adtak jöttem: a legutóbbi kutya- tel 170—180 forintos áron, a oltáson. 5100—120 mázsa étkezési burEgy vendég végül megso- £ gonya 90—125 forintért talált kallja az ingyen koncertet, ! gazdára. és odamegy a két részeghez: : Az árak kedvező alakulása — Hallja, szakikám — for- f láttán a vevők általában elégedettek voltak. De az eladók is megtalálták számításukat. Mindkét tábor bosszankodott viszont, hogy főként a terménypiacon és az állatvásártéren feneketlen a sár. Igaz, hogy mindkét piacunk áttele♦ , építésre vár, amíg azonban el♦ fortyan fel a reszeg — mit í • ... I értesz te az új irányzathoz? *készul 32 UJ Plac- eltelik egy, — wl — £ esetleg két év is. Addig is ten- ,nj kéne valamit. dúlt oda a hangosabbikhoz —, ha már mindenáron mulatni akar, akkor legalább azt énekelje, amit a cigány játszik, és ne üvöltsön, mint akinek a tyúkszemén áll az asztal. Pofa be, vén disznó! — ^^űvelődés Szórakozás Csiky Gergely Színház: Este 7 órakor: Bekopog a szerelem. (Rátkai-bérlet.) A Bálátonboglári Járási Művelődési Házban este 7 óraikor: A szókimondó asszonyság. Vörös Csillag: 21-ig 5, 7, 9 órakor: Meghasonlás. (Korhatár nélkül.) Szabad Ifjúság. 21-ig 4, 6, 8 órakor: Az elvarázsolt herceg. (10 éven alul nem ajánlott.) Rippl-Rónai Múzeum: »Ra- rátság hídja« fényképkiállítás. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—19 óráig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11-ig és 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Nyugatról növekvő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon többfelé havas eső, élénkülő déli szél, a nappali felmelegedés a Dunántúlon csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet keletejj 5—8, nyugaton 2—5 fok között. Postavezér igazgatóság közli, hogy december 31-én tíz bélyegsorozat és emlékbélyeg postai árusítását megszünteti; így az Épület, a Munka, a Közlekedési Múzeum, a Mese 1. bélyegsorozat, valamint a Szovjet holdrakéta, a Levelezőhét, az MSZMF-kongresszus, a MABEOSZ-székház, a Felszabadulás 15. évfordulója, valamint az Országos bélyegnapi emlékbélyegek 1961. január 31-ig használhatók fel postai küldemények bérmente'' lésére. A megszüntetendő bélyegek nagy száma miatt a posta felhívja a közönséget, hogy a bélyegeket felhasználás előtt valamelyik postahivatalnál mutassák be, és érdeklődjenek, érvényesek-e. Negyvenhétre emelkedett az amerikai repiilőnépanyahajőn tomboló tűzvész r'dczatainak száma New York' (MTI). Az AP- és a Reuter-hírügynökségek keddi jelentése szerint negyvenhétre emelkedett az amerikai repülőgép-anyahajón pusztító tűzvész áldozatainak száma. Egy mentést irányító rendőrtiszt szerint az áldozatok száma elérheti a száz főt. A hajón okozott anyagi kárt az Egyesült Államok haditengerészeti minisztériuma hetvenötmillió dollára becsüli. t __________________ Á tadták a forgalomnak a világ legészakibb vasútvonalát Moszkva (MTI). Átadták a forgalomnak a Murmanszk— Pecsenga vasútvonalat, a világ legészakibb vasútvonalát, mely a* 69. szélességi foktól északra fekszik. A több mint száz kilométer hosszúságú vonalat a sarkkörön belül hatalmas munkával építették fel. Az építők a tundra mocsaraiból mintegy hétmillió köbméter földet mozgattak meg. A mocsaras talaj nem bírta el a vasútvonal töltésének terhét, ezért mintegy három és fél millió köbméter földet szállítottak nagyobb távolságról a helyszínre. Értesítjük üzletfeleinket, hogy december 27-től 1961. január 5-ig LELTÁROZUNK. íz áruhiadás szünetel. Dél-d uuántúli Vestylanyag Nagykereskedelmi Vállalat. (15966)