Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-21 / 300. szám
V Szerda, 1960. december 21. SOMOGYI NÉPLAP Szívünk szerinti tanácskozás volt ii a KISZ-tagság valamennyiünket kötelez. Kaposvári fiatalok véleménye a KISZ kongresszusáról ILLÉS TAMÁS, a Finommechanikai Vállalat MOLNÁR ZOLTÁN, a MÄV Pályafenntartás dől gozó ja: Véget ért a nagy tanácskozás. Az ország minden részéből összesereglett fiatalok, a magyar ifjúság legjobbjai három napig tartó kongresszuson vitatták meg a KISZ eddig elért eredményeit és a jövő feladatait. Megyénk fiataljai nagy érdeklődéssel kísérték a kongresszus eseményeit. Ott ültek a rádiókészülékek mellett, s feszülten figyelték a beszámolót, a felszólalásokat. Mi ragadta meg figyelmüket leginkább? Miként vélekednek a tanácskozásról? FRISS MAGDA, a Textilművek fonónője: — Kádár elvtárs beszélt arról, hogy nagyon sok helyen a dolgozók nem használják ki teljes mértékben a munkaidőt, hamarabb abbahagyják a munkát. Nálunk a Textilművekben is fennáll ez a helyzet. Sokan úgy gondolják, hogy az a néhány perc igazán nem számit, megy a gép magától is. Sajnos a KISZ-fiatalok is beleesnek ebbe a hibába. Ügy gondolom, hogy ezen sürgősen változtatni kellene. Nekünk kell példát mutatnunk a többieknek, mert — Szó esett a tanácskozáson arról, hogy néhány helyen magas követelményeket állítanak a KISZ-be belépni szándékozók elé. Sokan akadékoskodnak, felhígulásról beszélnek, s közben arra nem gondolnak, hogy ez a merev elzárkózás milyen káros a mozgalomra. Nem szabad elvenni a kédvét egyetlen fiatalnak sem azzal, hogy nehéz kérdéseket teszünk fel nekik a felvételkor, s ha nem tudnak rá válaszolni, nem lehetnek tagjai a KISZ- nek. Vegyük csak fel őket, a mi feladatunk, hogy megneveljük valamennyiüket. Azért van politikai oktatás az Ifjúsági Szövetségben, hogy ott foglalkozzunk a nemzetközi és belpolitikai helyzettel. A kongresszus egyébként — úgy érzem —, szivünk szerinti tanácskozás volt, mert mindent megvitattak, ami az ifjúságot érdekli. KISZ-titkára: — Nagyon érdekesnek tartom, hogy Kádár elvtárs feltette a kérdést: mi a KISZ? Azt mondotta, hogy azoknak az ifjaknak a szervezete, akik kommunisták akarnak lenni. Ezt valamennyiünknek szem előtt kell tartanunk egyrészt a tagfelvételkor, másrészt mindennapi munkánkban. Ez az egyik dolog, ami megragadta figyelmemet, a másik pedig, hogy miért akadozik az ifjúsági brigádok létrehozása a kisebb üzemekben és a mezőgazdaságban. Ránk is vonatkozik, hogy nem megy az ifjúsági brigádok szervezése. Az okot abban látom, hogy a pártszervezet nem ad kellő segítséget, programot nekünk. Talán a kongresszus hatására megváltozik a helyzet És végül egy idős elvtárs, Szvat Imre véleménye: — Én csak azt mondhatom: ha valóra válik mindaz a nemes és szép elhatározás, amiről a kongresszus küldöttei beszéltek, akkor mi, régi kommunisták boldogok leszünk, mert látjuk, hogy a fiatalok megvalósítják álmainkat. Polesz György Túl sokat vállalt magára Teljes figyelemmel merül 1 kimutatásaiba. Tolla nyomán számok és szép kerek fejű betűk sorakoznak. Este hat óra is elmúlt már, de a mikei Rákóczi Termelőszövetkezet adminisztrátora, Maráz Lajosné még dolgozik. Elődjétől igen sok elmaradt munkát vett át, sok mindent kellett pótolnia, de most már naprakészek a nyilvántartásai. Amilyen komoly munka közben, olyan közvetlen, mosolygós, amikor leteszi az író- szerszámot maga elé. Amikor munkájáról, életéről beszél, kitűnik, hogy milyen sokat vállalt magára, hogy túl sokat raktak vállaira. Amellett, hogy a községi nőtanács elnöke — s ez magában véve sem könnyű feladat —, ő a szülői munka- közösség elnöke is. öt gyermeke van. Boriska már nyolcadikos. .. — a további sorrendet ujjain mutatja j— ötödikes, harmadikos, elsős, és a legkisebb óvodás. — Bizonyára sokat segít férje a munkájában. — Sajnos nem, ugyanis évek óta Budapesten dolgozik egy ktsz-ban, s csak szombatonként láthatja családját. Gondolatai vissza-visszatér- nek a közösségi munkához, örömrpel beszéli el a nemrég tartott műsoros estet és a bált, mely ezt követte meg az előadást. Nyolcszáz forint bevételre tettek szert. Lányainak előmenetelével büszkélkedhet. Mind a négy iskolás kitűnő tanuló. Nem lehet ez véletlen. A velük való foglalkozáson kívül sokszor érdeklődik a gyerekek tanítóinál, melyik tantárgyban kell az erősítés. Ha a háztartási munkákat elvégzi, és elmagyarázza egyiknek-másiknak a leckét, varrogatás közben sokat mesél nekik. Nagy lehet az érdeklődés, hisz lebilincselően tud előadni. Például a magyar történelemből is. A Nemzeti Galériában látott egy-egy történelmi jelenetet ábrázoló festmény kapcsán — mely különösen megragadta tetszését — hosszan és igen érdekesen ad elő. A képeket az április 5-én megtartott budapesti iskolai kiránduláson látta először. A szülői munkaközösség megtakarított pénzéből, 2600 forintból az iskolásokkal városlátogatáson voltak. Még idegenvezetőt is kértek a gyermekek mellé, hadd halljanak a főváros nevezetességeiről szakavatott embertől. Színházban is voltak. Moliére Tudós nők című darabjának előadását nézték meg. Elképzelhető, milyen maradandó élményt jelentettek ezek a napok a falusi kispajtásoknak. Lassan készülődik hazafelé, hisz este még tanulnia kell, ugyanis képesített könyvelői tanfolyamra jár Nagyatádon, hogy a kettős könyvelést is megismerje. Legalább az egyik tisztség alól mentenék fel, bizonyára van még a községben rajta kívül lelkes és a közért munkálkodni szerető asszony. M. K.-né VAN ÚJ A NAP ALATT ,., ÚJ TUDOMÁNYAQ SZÜLETETT Hol volt az Atlantisz? Tizenöt évvel ezelőtt a Szovjet Tudományos Akadémia Alma Ata-i ülésén Gavrilo Tyihov csillagász beszámolójában új kifejezést használt: ez az asztro- botanika. Az új tudományág a távoli bolygók növényvilágával foglalkozik. A tudósok még a XVI. század vége felé a Mars felületén szürkéskék foltokat vettek észre. Azt hitték, hogy ezek tengerek. A következő században bebizonyult, hogy az észlelt foltok hatalmas, növényzettel borított területek, színük pedig az évszakoktól függ. Most még csak azt kellett megállaták — akadályozzák a növények életét. A Marson szürke a növények színe Tyihov arra az álláspontra jutott, hogy a Marson levő növények már alkalmazkodtak az életkörülményekhez, és így fénytani tulajdonságaik is eltérnek a földi növényekétől. A szovjet tudós, hogy ezt bebizonyítsa, munkatársaival tanulmányozni kezdte a sarki növényeket, és állítása be is igazolódott, mert alacsony hőmérNévnapra, születésnapra, évfordulóra, avatásra, karácsonyra ajándékozzon márkás kínai tOltötollat 12 karátos aranyhegyi, PARKER-rendszerfí kínai töltőtollak kaphatók nagy választékban minden papírszaküzletben. Egyéres garancia ! (34291) Emelkedett a leltárhiányok összege a tahi járás földművesszövetkezeteinél (Tudósítónktól.) A közelmúltban ankétot rendezett Tabon a MÉSZÖV a földművesszövetkezetek vagyonvédelméről, a leltározások tapasztalatairól. Az ellenőrzéssel foglalkozó földművesszövetkezeti dolgozókon kívül meghívták az ankétra a hosz- szú idő óta leltárhiány nélkül elszámoló boltvezetőket. Részt vettek a megbeszélésen olyan boltvezetők is, akiknél már többször volt baj a leltározás- kor. A vitaindító beszámolót Szőke József, az FJK főellenőre tartotta. Elmondta, hogy a járásban az idén nem volt kielégítő a vagyonvédelem. Ezt legjobban a leltárhiányok ösz- szegének emelkedése mutatja. Tavaly 123 ezer forint, az idén szeptember végéig 132 ezer forint volt a leltárhiány összege. Az ankét részvevői megálla pították, hogy a földművesszö vetkezeti dolgozók többsége becsületesen ellátja munkáját. Néhány szövetkezetnél azonban még mindig súlyos mulasztások fordulnak elő. Több boltvezető nem fordít kellő gondot a terhelések és jóváírások elvégzésére és arra, hogy ezeket mindjárt az események megtörténte után ' dokumentálják. Néhány földművesszövetkezetnél az egység- vezetők elhanyagolják az okmányolást a boltok közötti árumozgatásnál. Ebből később viták keletkeznek. Az átvevő nem ismeri el egyes tételek átvételét, az átadó viszont a megfelelő okmányolás hiányában nem tudja bizonyítani az átadás megtörténtét. Az ankét részvevői célul tűzték ki, hogy a jövőben javítják a földmű vessző vetkezeti vagyonvédelmet, csökkentik a leltárhiányokat, s a nagyobb összegű hiányokat lehetőleg egészen megszüntetik. 1350 vagon burgonya a külföldnek A megyénkben termelt kitűnő ízű és tetszetős húsú burgonyát külföldön is szívesen vásárolják. Minden esztendőben nagy mennyiségű burgonyát exportál a szomszédos államokba a Szövetkezetek Somogy megyei Értékesítő Központja. Az idén például 1350 vagonnyit vásárolt fel a termelőszövetkezetektől, és szállított el Csehszlovákiába, a Német Demokratikus Köztársaságba. Csupán az utóbbi három hónapban 500 vagonnyit küldtek e két baráti államnak. A megye leghíresebb burgonyatermelő közös gazdaságai, a szuloki Kossuth és Rákóczi mintegy 200 vagon burgonyát adott el exportra. Több mint kétmillió forintot kaptak érte. Rádióteleszkóp, amellyel a csillagászok figyelik a világmindenséget. pítani, hogy élők-e a felfedezett növények. Ha egy égitest alkatelemeit kívánják megállapítani, először azt figyelik meg, hogyan verődnek vissza a nap sugarai a kérdéses felületről. A kapott eredményt ezután ismert fénytani tulajdonságokkal rendelkező földi elemekkel hasonlítják össze. Ezt az eljárást színképelemzésnek hívják. Mikor azonban a Marson észlelt foltok színképeit vizsgálták, nem mutatkoztok a várt jelenségek. Ezt azzal magyarázták, hogy a Marson a hőmérséklet igen változékony. Napközben plusz 20—30 fok, éjjel pedig mínusz 40 fokra is leszáll. Azonkívül a Marson nincs kipárolgás, tehát ezek a körülmények — úgy gondolsékletem a növények elnyelik nemcsak az infravörös, hanem a vörös és sárgászöld színt is. Tehát a Marson levő növények az ibolya és a kék kivételével minden színt elnyelnek. Ennek következtében nem élénkzöld színűek, hanem szürkéskékek. Mindezek a kísérletek csak az asztrobotonika kezdetét jelentik, azonban így megismerték a földi növények új fénytani tulajdonságait. Tyihov rákjött arra is, hogy egyes földi növények — különösen az ezüstfenyő és a magaslati fák — hasonlóan verik vissza a fényt, mint a Marson levő növények. Így bebizonyosult, hogy a Marson »örökzöld« fák is találhatók, ebből pedig a sok évvel ezelőtti éghajlatra következtetnek, mivel a növények bizonyos idő elteltével felveszik ugyanazt a színt* amellyel az ősnövények rendelkeztek. A Marson a fiatal hajtások és levelek piros és barna színűek, ezek szerint valamikor enyhébb volt az éghajlat, mint most, és valószínűleg akkor kezdődhetett az élet. Időközben a növények alkalmazkodtok az éghajlati körülményekhez. A távolabbi bolygókon is van élet Tyihov azt állítja, hogy nemcsak a Marson van élet, hanem a Vénuszon, a Jupiteren és a Szatumuszon is. Ezek a bolygók azonban kevés napfényt kapnak, és ezért különbözik növényzetük a Marsétól. Légkörükben sok a metán és az ammóniák. Ez a két elem szerves és szervetlen vegyüle- tekben is előfordul. A szovjet tudós ez év januárjában meghalt, halála előtt azonban még egy érdekes tételt állított fel: a Jupiter és a Szaturnusz alsó légrétegeiben mikroorganizmusok élnek. E feltevés bizonyítása még megerősítésre vár, azonban az aszt- robotanika fejlődése során bizonyára még sok megoldatlan kérdésre ad feleletet. Hol volt az Atlantisz? Angelosz Ganolopulosz professzor, az Athéni Szeizmológiai Központ vezetője nemrég érdekes előadást tartott a legendás Atlantiszról. Előadásában kiemelte, hogy modern tudományos eszközökkel megállapítható az Atlantisz egykori fekvése. Véleménye szerint a mondabeli sziget Athén és Kréta szigete között feküdt az Éged-tengerben. Elmondotta, hogy a szakembereknek — nagy nehézségek árán — sikerült a tengerfenékről vulkánhamut gyűjteni* s ezt a legkorszerűbb tudományos eszközökkel tanulmányozták. A víz alatti fennsík* amely egykor az Atlantisz területe volt, három-négyszáz méter mélyen fekszik a tenger alatt. Megállapították* hogy az Atlantisz felszíne körülbelül 83 négyzetkilométer volt. Tudományos adatok bizonyítják — mondotta a tudós —, hogy ezt a szigetet 3300 évvel ezelőtt borzalmas földrengés sújtotta. Eszerint időszámításunk előtt 1410 évvel ezelőtt nyelte el a tenger. Történelmi szemszögből nézve Plátó ókori görög bölcs írásai szintén amellett tanúskodnak, hogy az Atlantisz nem az Atlanti-óceánban, hanem az Égei-tengerben volt. Plátó egyik írásában említést tesz az Atlantisz-öbölről. Az írásban említett öböl fekvése azonos az elsüllyedt sziget partvonalával. A görög mitológia egy másik adata szintén Ganolopulosz feltevése mellett tanúskodik. Az a bizonyos írás egy katasztrofális árvízről számol be, amely az időszámítás előtt 1929-ben nagy pusztítást végzett a Földközi-tenger szigetvilágában. A földrengés, amely az Atlantisz elsüllyedését váltotta ki, a feltevések szerint pusztító szökőárt idézett elő. És mivel a régi utalás egybeesik a tudós meghatározta időponttal, Ganolopulosz feltevését igazoltnak látják. Több mint félmilliós vagyona van a darányi földművesszövetkezetnek Kiskereskedelmi tervét 5 millió 462 ezer forintra, vendéglátóipari tervét pedig másfél millió forintra teljesítette a darányi földműves- szövetkezet. Tiszta nyeresége meghaladja a 250 ezer forintot. Saját vagyonuk értéke elérte a 632 ezer forintot. Az idén negyvenhárom új tagot szerveztek be. A részjegybefizetés összege csaknem 10 ezer forint. A földművesszövetkezet Istvándi- ban épületet vásárolt egy önki- szolgáló bolt létesítéséhez. A vásárlásra, az átalakításra, az üzlet berendezésére 130 ezer forintot költöttek. ÜPRÚHIRDElCSEK ADAS-VÉTEL Fonyódhoz és parthoz közel kisebb villát keresek megvételre. Ajánlatokat 15973. számra a Magyar Hirdetőbe. (15973) Keveset használt sertésforráző teknő eladó. Ady Endre u. 22., Kiss Mihályné. (15975) Balatonbogláron Felső-megálló mellett 320 négyszögöles telek sürgősen eladó. Kovács József, Bala- tonboglár, Báthory u. 4. sz. Telefon 39. (15974) 1—2 szobás lakások főbérleti jo« gát megvásárolja az Ingatlanközvetítő Vállalat, Kaposvár, Ady E. u. 15. sz. (3330)