Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-17 / 271. szám
» SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, I960, aovesnber flg SPORT A felhígult megyei labdarúgó-bajnokságról A Somogyi Népláp sportrovatában az utóbbi időben több ízben találkoztunk olyan írással, amely a megyei labdarúgó- bajnoksagból való kiesés és az oda feljutás kérdését elemzi. Ezek az írások egyöntetűen megállapították, a megyei labdarúgó-bajnokság mezőnye felhígult, sok a kieső és a feljutó csapat. A cikkíró azt is sejteti, hogy véleménye szerint legfeljebb két kieső és feljutó segítene némileg a jelenlegi áldatlan állapoton. A kiesés és feljutás kérdésének felvetésével egyet lehet érten.i A javasolt megoldással már kevésbé. Ha csökkentjük is a felfutók szamát, a színvonalkülönbség megmarad a járási és a megyei bajnokság között. ' A városi és járási bajnokságokban mintegy száz csapat küzd egy éven át, hogy a 9 első helyezett közül az osztályozó rostáján feljusson — ezek. szerint — két csapat a megyei bajnokságba. A 16 megyei csapatból viszont csak kettő esne ki. Nemde furcsa az arány? Mi ösztönözze a csapatokat, ha csak alig nyílik ki előttük a kapu a feljutásra, ahol az osz- tályozók légkörében az idegeknek, a szerencsének s hellyel- közzel a játékvezetésnek is nagyobb szerepe jut, mint a lelkiismeretes fellcészülésnek és tudásnak. Véleményem szerint nem kell túlbecsülni a megyei baj- ~nokságot és színvonalát. Ez a színvonal ugyanis az NB III-at tekintve éppolyan alacsony, ■ mint a járási bajnokságoké. Példa rá az NB lll-ból kiesett Csurgó, Nagyátad, K. V. Lobogó, majd a később kiesett K. Dózsa, (Még ha ez utóbbi egy év múlva visszakerült is.) Az NB 11-ből kiesett K. Kinizsi, majd a, KMTE esete is azt bizonyítja, hogy gyenge a bajnoki alap. Véleményem szerint nem kétséges, hogy a négy kieső jobban ösztönzi a középcsapatokats az élenjárókra is azzal az ''előnnyel« jár, hogy a győzelmi megszerzéséért gondosabb felkészitést kell végezniük. Végső fokon az egész bajnokság mozgalmasabb lesz. Tehát a négy kieső szerintem a labdarúgás fejlődését szolgálja. Az országos versenykiírás egyébként minden bajnoki csoportban, osztályban meghatározza a feljutók és kiesők számát. Természetesen *a megyei bajnokságban is. Attól eltérni nem lehet. Hogy est a megelőző években mégis megtettük, annak a most felkerült újonc csapatok adják meg az árát. A kiesőket nem kell félteni, abban a járásban emelkedni fog a labdarúgás színvonala. Mi hál a kivezető út? Az egyik: meg kell hagyni továbbra is változatlan formában a versenykiírási. A másik: a labdarúgás világszerte fejlődik, ez a fejlődés mind nagyobb követelményeket ró a játékosokra és edzőkre egyaránt. Aki nem tud lépést tartani a követelményekkel, ■ lemarad. Lehetetlen, hogy ezt pont megyénk sportvezetői és játékosai ne látnák. Ami a játékosanyagot illeti, Somogybán ■— véleményem szerint — jónak mondható. Bizonyítja ezt ifi válogatottunk sorozatos jó szereplése a megyei tornákon. A nevelés terén azonban — főként az edzők — többet tehetnének az eddigieknél. Baj az is, hogy kevés (mindössze 15, ebből is 3 az NB-s csapatoknál működik) a szakképzett edző. A szabadon maradt szakemberek egy része nem működik. Véleményem szerint ez is az egyik — ha nem is a legfőbb — oka annak, hogy olyan nagy a különbség a járási és a megyei bajnokságok között. A labdakezelést, a taktikai elméletet, a korszerű labdarúgás alapelemeit megismerni, azokat begyakorolni szakképzett edző nélkül csaknem lehetetlen. Éppen ezért fontos a jövő labdarúgása szempontjából Somogybán is, hogy mind több labdarúgószakember álljon az edzők sorába, tanuljon (ezt célozza az ET minden hónapban megrendezett előadássorozata is), tanítson, oktassa azokat a fiatalokat, akik előbbre segíthetik a labdarúgó-sport fejlődését. A megfelelő szakvezetés segíthetné a megyei és a járási labdamígó-bayiokságok között 'még mindig fennálló szintkülönbség megszüntetését vagy legalábbis csökkentését. Gavora Zoltán » * * Orömraei adtunk helyet Gavora Zoltán írásának, jóllehet az írás nem minden részivel értünk «jgyet. Szeretnénk hallani a somogyi labdarúgó-szakemberek és a Sí,ASZ Illetékeseinek véleményét is a megyei bajnokság felhígulásával kapcsolatban, mert változatlanul veszélyesnek tartjuk, hogy a jelenlegi rend alapján a feljutó csapatok csak átszállójegyet váltanak esztendőnként a megyei bajnokságban. — ......... " i 1 — 1 A z országos csapatbajnoki cím megvédését tűzték célul a K. Dózsa ifi ökölvívói »Nagyüzem« van a Kaposvári Dózsa ökölvívó-edzőtermében. Kincs olyan nap, hogy ne népesülne be a sportcsarnok. A mindennapos vendégek mostanában az ökölvívók. # —- Természetes is ez, hisz itt vail a csapatbajnokság — mondhatná valaki. Ez így igaz. Csakhogy még a felnőtt versenyzőknél is nagyobb számban látni a Dózsa edzőtermében a fiatal ökölvívókat. Ugyanis az ifik is készülnek. Korábban hírül adtuk, hogy a szövetség kiírta az országos ifjúsági csapatbajnokság küzdelmeit is. Kezdetben leküzd- hetetlennek látszó nehézségek tornyosultak a K. Dózsa ifjúsági csapatának indulása elé az idei ifi CSB-n. Aztán kiderült, hogy mégiscsak van megoldás. Most szombaton Kaposvárott már szorítóba is lépnek az ifjúsági ökölvívók, hogy megvédjék a tavaly_ megszerzett országos ifjúsági csapatbajnoki címüket. — Készülünk, de úgy fest, csapatunk nincs olyan ütőképes, mint a tavalyi — mondotta Szegfi László edző. Kétségkívül a tavalyi bajnokcsapat, tekintélyes hányada »►kiöregedett«. Bednanics, . Kalmár, Papp Béla, Bereczki L. felnőtt sorba került. »»Felnőtté« vált a valójában rr.ég ifi sorba tartozó Punajetz is azzal, hogy rendszeresen elindult a felnőtt versenyeken. Mindezek ellenére OunajeUék utódai megpróbálják ... Legalábbis ezt árulja el a készülődés. S ahogy végigpil- lantunk az ifi gárdán, nem is esünk kétségbe a jövőt illetően, Ott szorgalmaskodott az edzésen ,Babai, Nagy, Rákos, Bereczki Pista, Vadas, Kocsis, s még egy sor ifi- Mint Bereczki Pista mondotta, jó volna az »idén is megszerezni az országos csapatbajnoki címet, t amit lehet, őr meg is tesznek ennek az érdekében. Persze még hosszú az út. Az ifi CSB első állomásán jól vizsgázott a K. Dózsa fiatal csapata. Megnyerte a területi bajnokságot'. Most Dunántúl bajnokságáért kel! megmérkőzniük az északi terület- bajnokával, a Szombathelyi Dózsa esapatával kétfordulós alapon. Az első mérkőzésre szombaton kerül sor Kaposvárott. A visz- szavógóra pedig ezt követően egy hét múlva Szombathelyen. Ha ezt az akadályt sikeresen vennék a Dézsa-ifik, akkor az országos vidéki bajnoki címért mérkőzhetnének a keleti kerület * hasonlóképpen győztes csaputával. A vidék bajnoka mérkőzik aztán meg a Buda- pest-bajnokkal az országos bajnoki címért. Nem kétséges, hogy a K. Dó-, zsa nehezebb helyzetben' van, mint az ifi CSB többi részvevője. A kaposváriak első csapata ugyanis hétről hétre ott küzd most az NB I-es mezőnyben. Szegfi edző is csak félig tud legfiatalabb fiaié lenni. A többi NB I-es csapat Ifi együttese már korábban mind elvérzett. Éppen ezért elismerésre méltó a K. Dózsa fiataljainak teljesítménye, és reméljük, hogy a nehézségek ellenére is eljutnak majd legalább az országos ifi bajnoki döntőig. Megkezdődött a megyei asztalitenisz csapatbajnokság Dj színfolttal gazdagodott a Somogy megyei sport. Végre valóban megyei jellegűvé terebélyesedett ki az asztaliteniszezők bajnoksága. Nyolc férficsapat részvételével már meg is indult a küzdelem. A részvevő együttesek a I^MTE, a K. Kinizsi, a K. V. Lobogó, Kúrád, Balutortboglár, Marcali, Siófok és Nagyatád. E héten mér meg is kezdődtek a küzdelmek. Igaz, hogy a »»három nagy« meglepő könnyen győzött első ellenfele ellen. De például a K. V. Lobogó—Ba- látonboglár mérkőzésen a bogiáriak már bizonyították, hogy náluk lg vannak ügyes fiatalok. Minden bizonnyal a Siófoki MÁV Olajbányász SE is komoly szerepet fog játszani az idei megyei bajnokságban. Az első forduló eredményei: Siófok—Nagyatád 18:4. K- Kinizsi—Katád 15:1. KMTE—Balatonboglár 18:0. KMTE—Marcali 16:0. K. V. Lobogó—B-boglár 12:4. Siófok ifi csapata lett az őszi első Egy mérkőzés kivételével befejeződött a küzdelem a megyéi ifjúsági labdarúgó-bajnokságban. Az utolsó fordulóban elvesztette veretlenségét a Kaposvári Dózsa. A lila-fehér ifiket a K. Vasutasnak sikerült első ’ ízben két vállra fektetniük. A 15. héten egyébként mindenütt szoros küzdelem alakult Ki, s különösebb, nagyarányú győzelem nem is született. Az őszi elsőséget Siófok ifi csapata szerezte meg, s minthogy a Dózsa kikapott, már három pontra nőtt a siófoki ifik előnye. A fordul« eredményei: K. Kinizsi^ Barcs Síi. Csurgó-Marcali 0:0, Zam*rdi-8»J*ttmleUe 2:0, Balatormjhely—k, V, Lobögo 1:3. SQiTKjgyssfiob—Siőíofc; 0:3. Fonyód—Nagyataó 1- KMTE-Tab 4:1. ' K, V&fcutíuí-K. £>03«* tü. A bajnoM Ubia/at állá#»: 1. Siófok 2. KMTE 3. K. ÖQ3C*3 4. K. I?íni3ísi 6. Csurgó t>. K. H. Vasutas 7. Tab, 8. Marcali 9. Barcs 10. Nagyataó 11. K. V. Lobogó 12. zamardt 13. Fonyód 14. somogyssob 15. Balatoniéi! e 16. Balatonüjhely 15 13 1 1 61:13 27 13 11 2 • 2 69:1« 24 15 9 B 1 43:13 23 14 10 2 2 81:21 22 15 10 ? 3 39:1« 22 15 9 2 4 56:26 20 15 SÍ 8 30:24 19 14 7 3 4 44:30 17 15 5 4 6 28:28 14 15 fi l 8 4) :34 13 15 5 - 19 32:41 IQ 16 5 - 10 19:56 10 15 3 1 11 16:80 7 16 3 - 12 20:54 6 15 2 * 11 25:81 6 15 - - 15 4:65 -HÍREK — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Major József fia. István, Polgári István fia, István, Csikós László leánya, Éva, Ato László fia, László, Bogdán Imre leánya, Katalin, Mészáros István leánya, Erzsébet. Katus István leanya, Csilla, Geller Gyula fia. Attila. Tóth József fia. Attila. Juhász József leanya, Maria, Major Janos leánya, Ibolya, Lóki József fia. József, Nagy Tibor fia, Árpád, Somenauer János leanya, Agnes, Szukies István fia, László, Lueza Gyula fia. Gyula, Hegedűs Gyula leánya, Éva, Orvos József fia, József. Házasság: Földvári Zoltán— Vild Jolán. Halálozás: Deák József 46. Szabó Ferenc 65, Szűcs Józseíné 61, Hopper G.vórgyné 47, Horváth Jánosne 54, Odegrácz István 58 éves. — A barcsi járás 28 községe közül 22-ben már van televízió. E hónapban három új készüléket vásároltak. — NÉGY KÖZSÉGÉT KAPCSOLTAK BE AZ IDÉN AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÁSBA a kaposvári járásban. A villamosításhoz a falvaik lakói jelentős összeggel járultok hozzá. — Három és fél ezer tagja van megyénkben a termelőszövetkezeti biztosítási és önsegélyezési csoportnak. A befizetett biztosítási díjak 20 százalékát a tsz-tagok ingyenes üdültetésére » és külföldi utaztatására költik. Hetenként 12 Isz- tag veszi igénybe teljesen díjtalanul a hairikáinyíürdői üdülést — VIKTOR POSZPELOV SZOVJET GÉPÉSZMÉRNÖK TEGNAP MEGYÉNKBE ÉRKEZETT. Háromnapos itt-tar- tózkodása alatt ellátogat több gépállomásra, hogy szaktanácsokat adjon a szovjet traktorok üzemeltetéséhez és karbantartásához. — Oklevéllel jutalmazott meg a héten 27 kisiparost a KIOSZ megyei elnöksége ipari tanulók neveléséért. — KORSZERŰSÍTVE MEGNYITOTTÁK a Csemege— Élelmiszer kereskedelmi Vállalat Május 1. utcában lévő 120- as boltját. — 8517 liter tejet szállított a lejsryűjtobe a múlt hónapban a szuloki Kossuth Tsz, Hasonló mennyiségű tejet az idén még csak egy hónapban, júliusban értékesítettek. — 100 EZER FORINT ÉRTÉKŰ HELYI ANYAGOT és társadalmi munkát adott Da- latonkilitiben a község lakossága a 400 ezer forintba kerülő 70 személyes óvoda építéséhez. — László Jánosnál, a Somogy megyei Éleim iezerkiske- reskedeimi .Vállalat 529-es tej- boltjának vezetőjét 300 forintra bírságolta az ÁKF, mert a kenyeret mérés nélkül szolgálta ki, és 21 deka sajtért 8,40 forint helyett 12 forintot kért. A Somogy megyei Faipari Vállalat asztalos szakmunkásokat vesz tel. Jelentkezés a vállalat , Katona József utca 1. szám alatti telepén. (34995) A Somogy megyei Építőipari Vállalat kőműveseket és segédmunkásokat felvesa. m Jelentkezni lehet a vállalat, központjában (Kaposvár, Május 1. utca 57.) és a 3. sz. főépltésvezetőségen (Nagyatád, Baross n. 10.). (25062) —■ Szeptember óta 69 500 forintot takarítottak meg a baböcsai Kőolajfúró Vállalat fiataljai azzal, hogy 1000 méteres távon használaton kívül álló vizvezetékcsöveket szedtek fel, valamint felkutatták a vállalat területén elfekvő anyagokat. — FALUSI IFJÚSÁGI SZÖVETKEZETÉT ALAKÍTANAK a Rinyaszentkirályi Altalanos Iskola pajtásai. A tervek szerint házinyúl-tenyésztéssel fog- lallcoznak majd. — A városi not aivacs kezdeményezésére a Pedagógusok Szakszervezete megszervezte az általános iskolá VII—VIII. osztályába járó felnőttéit díjtalan korrepetálását. A hetenként egy alkalommal tartandó foglalkozáson a magyar nyelvtan, a matematika és a fizika nehezebb részeivel ismerkednek meg a hallgatók. — AZ ÖNTVÉNYEKET sűrített levegővel szállított homokkal szokták tisztítani. A magdeburgi (NDK) »Ernst Thälmann« nehézipari vállalói olyan berendezést készített, amelyben a 25 tonnás acélöntvényeket 160 atmoszféráé nyomású vízsugárral tisztítják. Az új eljárás a dolgozókat megóvja a szilikózistól. — »Szív küldi« címmel jól sikerült műsoros est volt Siófokon az Országos Rendező Iroda szervezésében. A műsom ban a rádióból közismert Zá- ray Márta és Vámosi János is fellépett. — SZÉP E'kEDMENYT ÉRT EL a répáspusztai Első ötéves Terv Termelőszövetkezetben Hoacker Rózsa húsztagú ifjúsági brigádja a silókukorica- termesztésben. 25 kát. holdról átlag 330 mázsás termést takarítottak be. — Üj Ifjúsági brigád alakult a Textilmüvek A műszakjának gyűrűsfomó részlegében á KISZ kongresszusa- tiszteletére. A brigád kilenc fiatalja vállalta, hogy jó minőségű, selejtmen- tes munkát végeznek, valamint szakmai és politikai továbbképzésben vesznek részt. — GYERMEK RUHA-DIVAT- BEMUTATÓ lesz vasárnap délután fél 4-kor a Berzsenyi Dániel Általános Iskolában a Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat és a körzeti nőtanács rendezésében. A divatbemutatóval egybekötik a gyermekek öltözködésével kapcsolatos tanácsadás is lesz. a Gestapo újabb szörnyű kegyetlenségére derűit tény Lengyelországban * A PoUtylift című lengyel hetilap legutóbbi számában gazdag eny- ányagofc közül a Gestapo embertelenségéről Lengyelország egyik városában, Wrooíawban a náci meg- fezállás alatt, »Guillotine »Iá fektetve, a 178-as páncélos hadosztály bíróságának ítélete alapján« 1919 és 1944 között a fasiszták több mint ezer embert végeztek ki. Az utolsó évben a kivégzési napokon négy-, majd kétpercenként fejeztek le egy-egy áldozatot. v_y^űvelődés Szórakozás Csiky Gergely Színház: Ma este 7 órakor: A szókimondó asszonyság (bérletszünet). Babócsa: Különleges világ» nap. Vörös Csillag: 17—23-ig 5, 7, 9 órakor: Az arcnélküli város (szélesvásznú). Szabad Ifjúság: 17—19-ig 4, 6, 8 órakor: Thomas Müntzer (10 éven alul nem ajánlott). Hippi-Rónai Múzeum: őszi tárlat. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—19 óráig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv, kölcsönzés 9—11-ig és 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Az évszakhoz képest enyhe idő. Főleg keleten erősen felhős idő többfelé esővel, megélénkülő északnyugati—északi szél, helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. A télen valamennyi tsz-elnBk üzemszervezési tanfolyamon vesz részt A közös nagyüzemi gazdaságok kialakításához és irányításához szükséges alapvető szakmai ismeretek elsajátítására a Földművelésügyi Minisztérium széleskörű továbbképzést szervez a termelőszövetkezeti elnökök részére. A télen valamennyi termelőszövetkezeti elnök egyhónapos — a vezetésük alatt álló gazdaság nagyságától, illetve előképzettségüktől függően különböző fokú — tanfolyamon vesz részt. A 3500 holdnál nagyobb területű szövetkezetek elnökei, valamint az egyetemi és főiskolai végzettséggel rendelkező elnökök tanfolyamait az agrárfelsőoktatási intézmények közvetlen irányításéval rendezik meg. Az 1500—3000 holdas szövetkezeteket vezető elnökök tanfolyama a szabadszállási, a többieké pedig a pápai traktorosiskolán kap helyet. A tanácsapparátusnak a termelőszövetkezetekkel foglalkozó munkatársai részére háromhónapos tanfolyamot rendez a Földművelésügyi Minisztérium és az Agrártudományi Egyetem Továbbképző Intézete. (MTI) Életbe lépett az új óvodai rendtartás A napokban életbe lépett az óvodák számára kidolgozott új rendtartás, amely egyaránt érvényes az üzemek, a vállalatok, a hivatalok, az állami gazdaságok, a tsz-ek és a társadalmi szervek által fenntartott óvodákra. A rendtartás új intézkedésekkel fokozottabban segíti a dolgozó anyák és az óvodás gyermekek érdekeinek védelmét, s ennek figyelembevételével szabályozza a felvételeket, az óvodák működését, Nagyobb hatáskört ad a vezető óvónőknek, s ezzel növeli felelősségüket is. Országosan az óvodákban több mint száznyolcvanezer gyermekről gondoskodnak. (MTI) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ------------------ KAPOSVÁR-SOMOGY MEGYE --------------— C sütörtökön, pénteken, szombaton, vasárnap este 7 órakor SifcRDOU: A szókimondó asszonyság Zenés vígjáték 3 felvonásban 20-án, vasárnap délután 3 órakor TABI LÁSZLÓ: Különleges világnap Vígjáték 3 felvonásban 22-én, kedden du. 3 órakor A »sókimondó asszonyság Ifjúsági előadás. Jegyek előre válthatók a «ín báli jegyirodában. Telefon : • 11-03. (3283)