Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-17 / 271. szám
Csütörtök, 1960. november 1% 3 SOMOGYI NfiPLA* „Az imperialisták kémtevékenysége és aknamunkája“ című kiállítást tízezren tekintették meg egy hét alatt Csökkent a túlórák sxánm, javult a munkaszervezés Egy hete nyüt meg „Az imperialisták kémtevékenysége és aknamunkája” c. kiállítás a Béke Szálló nagytermében. Azóta majd tízezren tekintették meg. Naponta 1400—1500 látogatója van a Somogy megyei Remdoríőkapitányság kiállí tásának. Nagy érdeklődés kíséri a kémek módszereit, tevékenységét szemléletesen ismertető dokumentumfilmeket. Sok iskola tanulóifjúsága és több üzem dolgozói csoportosan tekintették meg a hasznos bemutatóit. Az alábbi képek egy kis ízelítőt adnak a november 27-ig nyitva tartó kiállítás gazdag anyagából. Tizenegy tabló és ót tinin mutatja be az Imperialista ügynökök gaztetteit, gátlástalanságát. A terem közepén elhelyezett kiállító-asztal a kémek használta miniatűr fényképezőgépeket, vegyi felszereléseket, ultrarövidhiülámú mikro-adó- berendezés eket tartalmazza. Benner Péter volt Corvin közi ellenforradalmár a nyugati hírszerző szervek megbízásából lépte át a határt két társával. A Renner tevékenységét bemutató tabló előtt mindig nagy tömeg áll. Az imperialista bérenc modern kémfelszerelését ábrázoló fényképeket mindenki alaposan végigtanulmányozza. Döbbenten állnak a fiatalok az egyik le ghírhed tebb kémügynök figurája előtt. Jelensics Géza ti- zenhatszor járt illegálisan Magyar- országon az amerikai CIC megbízásából. Utolsó bevetésekor tűzharcba bocsátkozott az elhárító szervekkel. Az elvetemedett kém a magát megadni készülő társát agyonlőtte, lőszere fogytával pedig saját magával is végzett. Ilyen búváröltözetet vett magára EL J. ügynök. A Fertő tavon keresztül jött át hazánk területére, azonban hiába — az elhárító szervek azonnal lefülelték. Bizonylatok nyomában négy üzemben Volt egy időszak, amikor színje divattá vált a túlóráztatás. Persze meg kell vallani, sok helyütt nem a »divat« kedvéért túlóráztak, hanem azért, mert a vállalatok a rossz munkaszervezés következtében rászorultak erre. A termelés emelkedését nem a termelékenység növelésével, hanem több munkás alkalmazásával, még inkább túlóráztatással érték el. Vajon megszűnt-e ez a hibás gyakorlat? Megértették-e üzemeinkben, hogy a túlóráztatás, ha pillanatnyilag anyagi előnyt jelent is annak, aki túlórázik, lényegében a népgazdaság, így az életszínvonal rovására megy, veszélyezteti a termelékenység emelését? Csak amennyit a helyzet megkíván..„ A Finommechanikai Vállalatnál olyan kevés a túlóra, hogy szinte említésre sem érdemes, itt majdhogy azzal nem fogadtak bennünket: »Nálunk nincs túlóra.« A Kaposvári Hűtőipari Vállalatnál már nem mondhatták ezt, annál kevésbé, mert a bérjegyzék szerint 243 túlórát fizettek ki októberben. Csakhamar kiderült, hogy ezt a 953 forint értékű túlórát a Globus üzemrészben, tehát közvetlenül a gyártásnál használták fel. A túlóra-engedélyek szabályos elkészítése, a szak- szervezet hozzájárulásának feltüntetése azonban azt mutatja, hogy nagyon is megfontolták, mire használják fel a túlórát. Csakis akkor engedtek túlórázni, amikor a rendkívüli helyzet ezt követelte, amikor egyes zöldség-gyümölcsféléknél, hogy a romlást megakadályozzák, azonnali tartósításra volt szükség. s Jó a harmadik hely is ? Bennünket is meglepett az a kérdés, amelyet a Közúti Üzemi Vállalat intézett az illetékesekhez. Az tudniillik, hogy engedélyezzék a vállalat adminisztratív dolgozóinak,' hogy 300 túlórát használhassanak fel. Erre azonban, mint megtudtuk, nem a szervezetlenség miatt van szükség, hanem azért, mert felettes szervük több évre visszamenőleg olyan adatokat kért tőlük, amelynek feldolgozásához úgymond túlóra kell... — Kell? — kérdeztük az adminisztráció vezetőitől. — Igen, kell — válaszolták —, s reméljük, hogy engedélyezik is... — No és, ha nem engedélyezik? — Hát akkor megcsináljuk anélkül is — hangzott a határozott válasz. Félreértés ne essék, nem akarjuk kétségbe vonni azt, hogy a Közúti Üzemi Vállalatnál az idén jól megszervezték a munkát. Csak elismerőleg lehet szólni arról is, hogy milyen kevés fúlórát használtak fel. Enélkül aligha emelkedett volna számottevően a termelékenység. Az is igaz, amit a főkönyvelő mondott: »Ha nem törekedtünk volna a túlórák csökkentésére, ma nem állnánk az országban a hasonló profilú vállalatok között a harmadik helyen.« Mondom, mindez igaz„ de a harmadik hely talán biztos? Mi lenne, ha még csökkentenék a túlórák számát, és az első helyre kerülnének? Mi lenne, ha a 300 túlórának csak a felét használnák fel? Hiszen, ha — engedély hiányában — túlóra nélkül is megoldható a feladat —, 150 túlórával egészen biztosan sikerül ez. Ehhez az kellene, hogy a dolgozókat ne hagyja el a kezdeményező kedv, hogy ne csökkenjen az eddigi lendület, hogy a vállalat a már-már megelégedést kiváltó harmadik helyről pályázzon az elsőre. Megvan az eredménye Ha a túlórát említjük a szakembereknek, először a Kaposvári Sütőipari Vállalat nevét mondják. Mi az oka ennek? Egyrészt az, hogy itt használják fel a legtöbb túlórát (1700-at havonta), másrészt pedig, hogy a korábbi években a felhasznált túlórák száma megdöbbentően magas (2000— 3000 havonta) volt. Akkoriban azt mondták erre a vállalat vezetői, hogy élelmiszeripari üzemben nem lehet ezt másként csinálni, bele kell ebbe törődni. A sütőipar a kereskedelem rendelésétől függően dolgozik. Ha tehát a boltok többet rendelnek, az üzemeknek többet kell termelniük, s rendszerint túlórák igénybevételével teljesíthetik a kereskedelem kívánságait. Időközben azonban bebizonyosodott, hogy nem kell mereven ragaszkodni a régi szokáshoz. Ügyesebb szervezéssel, kevesebb túlórával is lehet annyi kenyeret és süteményt készíteni, mint annak előtte. Azzal, hogy ma már csak annak fizetnek ki túlórát, aki a í órára előírt normát túlteljesíti, csökkentették a korábbi* elképesztően magas számokat, kézben tartják és ellenőrizni tudják a túlóráztatást. Vajon nem találhatnak-e módot arra, hogy az 1700 túlórát is csökkentsék? Meg kellene vizsgálni, miért olyan sok a helyettesítésekre kifizetett túlóra. Célszerű lenne tárgyalni a kereskedelemmel. Az bizonyara megértené az ipar problémáit, és az eddiginél korábban jelezné, ha több kenyérre vagy süteményre van szüksége. így azt nemcsak nyújtott műszakban, hanem a kemencék jobb kihasználásával stb. tudnák az üzemek elkészíteni. Az eddigi eredmények mindenesetre arra sarkallják a Sütőipari Vállalatot is, hogy tovább csökkentse a túlórák számát. A tapasztalat azt mutatja, hogy megéri a fáradságot. Szegedi Nándor Sssöese3aex*3e3ö$s30exxxxx3öe36xx3ex%3^,sís6xiesíxxx3exse5exxxsexíe3tt63ööexs63íxseex96xx^ SEJ NY IN A SIRIUS AKCIÓ (60) Reggelre pedig repülőgépen bova. Már egyszer megmond- megérkeztek a szükséges ira- tam — közölte az asszony, tok, ezeket Larcev elégtétellel — És Leningrádból való? olvasta végig. — Igen, ezt is megmondtam A kihallgatás délután öt óra- már. kor kezdődött. Az asszonyság, _ Leningrádból — ismétel- lenkezőleg: a szót, de hát ez a kötelessé- — Sajnos, nem érthetek^ gém... egyet önnel, asszonyom, mert« Az asszonyság némán hall- nemcsak halálának tényét si-5j gáttá végig ezt a mondatot, került megállapítani, de mégy külsőleg nyugodt maradt, ép- azt a helyet is, ahol eltemet-* pen csak hegy félrepillantott, ték... hogy úgy mondjam: a 2 Talán éppen ez a közönyössé- sírhelyét... Preobrazsenszki-g ge volt természetellenes. Egy temető, huszonegyedik parcel-« kissé gondolkodott, majd köny- la, tízezemégyszázötvenhatos nyed mosollyal így szólt: sír. Ismétlem: számomra nem — Bocsásson meg, de nem nagyon kellemes, hogy figyel-: értem sem hangnemét, sem mét ih’-en szomorú részletekre szavait Nyilván valami rej- , kell irányítanom, de értse meg. tett értelme van annak, amit drága asszonyom, hogy maga; közölt velem? már nyolc hónap óta halott, — Dehogy, szó sincs róla — úgy is mondhatnám: megbol- tiltakozott Larcev. — Sőt, el- dogult... hazajáró lélek.. azt így kívánja az igazságosság Az év elején a vízvári Vöjös Csillag Tsz vezetősége a tagságra bízta: ki-ki maga döntse el, hol akarja kivenni a háztáji földet. Ha teljesen szabályosnak nem mondható is ez az intézkedés, meghozatalának oka azonban érthető: akkor még nem voltak kialakított nagyüzemi táblák, s nem lehetett egymás mellett kimérni a háztáji területeket sem. Ment is gyorsan a munka, nem maradt talpalatnyi föld sem bevetetlenül a vízvári határban. Nem is lett volna semminemű baj az egészből, ha némelyek a vezetőség rugalmas döntéséből nem azt a következtetést vonják le: ha már lúd, legyen kqvér, vagyis »ha már szabad kezet kaptunk a terület megválasztásában,“ akkor Vessünk magunk jó bőségesen«. Ám ami késik, nem múlik, így a vezetőség is tudomást szerzett a turpisságról, s az ősz beállta előtt szakított magának időt annak megállapítására, kik próbáltak stabálytalanul nagyobb háztáji földhöz jutni. A felmérések során kiderült, hogy mintegy negyven család háztájija nagyobb annál, mint amekkorát a tsz legfőbb törvényhozója, a közgyűlés kinek-kinek megállapított. A közérdek és az igazságosság persze azt követelte a vezetőségtől, hogy ha már a hibát felfedte, igyekezzék azt kijavítani. S a vezetőség ajnilyen egységes volt a hibák kiderítésében, olyan egységesen foglalt állást abban is, hogy senki sem élvezhet jogtalan előnyt, és elhatároztatott: a háztájinak a mértéken felüli földdarabon termett termése a közöst illeti. Igaz, az érintettek közül nem mindenki értett egyet a vezetőség eme határozatával, de meggyőzés után ők is elfogadták: a tsz-ben a legfőbb úr a közösség érdeke és az igazságosság. Súlyos hibákat tárt fel inhatos^aZ Ádándi Építőipari KTsz-nél tartott célvizsgálat (Tudósítónktól.) A Siófoki Járási Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatot tartott az Ádándi Építőipari , -j KTsz-nél. Már a kezdeti bo_____«,______ _______ , . kerem, hogy ismerje el, hogy Ilyen körül-«nyodalmak is sejtettek, hogy a a kit a börtönőr bekisért Larcev te meg Larcev, mintegy észre értse szó szerint mindazt, amit mények köz^. mÄr az a pusztai szövetkezetnél valami nincs szobájába, annak az embernek sem véve az asszony utolsó mondtam... A nyomozás ^rendben, ugyanis a ktsz vezenvugodt ábrázatával lépett be szavait. — Zubov professzor az megállapította, hogy on nyolc tény, hogy on fővárosunKban**. a népi elienőrök műnoda, aki biztos, az ügyében, tudja, hogy letartóztatása csak kellemetlen félreértés, és csakhamar tisztázódni fog. Odalépett a nyomozó asztala elS és várakozó pillantást vetett reá- ja. — Legyen szíves helyet fog- lalni — mondta rendkívül ud- feltámadni, variasan Larcev, kissé felemel- — Egyáltalán nem ön férje? — A férjem — felelte az asszony. — Erről legutóbb beszélgettünk. — Tökéletesen igaza van — szólt igen udvariasan a nyomozó. — És mikor méltóztatott értem is ss ss ä Mo",a)uk -* madt fel? lentmond a természeti törvé-j hónappal ezelőtt elhunyt, te- tartózkodik és most itt van az2k^jat nem segjtette, sőt hátrál hát kérem, magyarázza^ meg, £n szobámban, jogi lehetetlen-8 tatta. Mindig akadt valami (sürgős elfoglaltságuk, amikor (az ellenőrök megjelentek. A vizsgálat' súlyos hibákra, ^szabálytalanságokra mutatott (rá. A szövetkezet szerződéskö- __________________ejtései hiányosak. Ebből szárma2 ÜS5Ü, itt aZ 0rv°si bi^nyítvány> mely§^ a Colánál általában már különösebb fe- lelősségrevonásra nem volt szükség, ugyanis az illetékes celü""eleti szerv — fegyelmi határozattal — kizárta a ktsz elnökét a szövetkezet tagjai sorából, a főkönyvelőt pedig alacsonyabb munkakörbe helyezte. * A letartóztatott nő még egy- nyéknek ... Tessék, itt a ha- j szer fürkésző pillantást vetett lotti bizonyítványa. Itt van aí a nyomozóra és így szólt: leningrádi anyakönyvi kivonat,: embenfek*^ninciTkedve az ilyen a halalat igazolja es végül aj5ugyan a munkák 90 százalékát kedve székében. önt. Miről beszél? — Köszönöm — felelte kel- — Az ön haláláról, amely tréfákhoz. Csak annyit mond- Preobrazsenszki-temetőben ki-^már elvégezték, de részszám- lő méltósággal az asszony, és sajnálatos módon nyolc hó- hatok önnek, hogy még soha- állított lap. Nem óhajtja meg-glát még nem tudtak érvén ye- komótosar. leült a karosszék- nappal ezelőtt következett be sem haltam meg és egyelőre tekinteni? «síteni. így fordulhatott elő, be. — felelte Larcev egészen ko- nincs is ilyen tervem. ^„^gbogy a dolgozók többször nem- Kérem a teljes nevét - moly hangon, egyenesen a Ekkor XjaTCW néhány iratot S renaKJvm Keszse-gkaptak meg járandóságukat az mondta a nyomozó olyan han- szemben ülő asszony szeme kö- ^ irattartóból és az gesen nyu3totta az elótte ulo«előirt mintha csak merő forma- zé nézve. — Bocsásson meg, ,,,, , l _______, ,___ asszony felé az iratcsomagot, pg h úzott elő az irattartóból és az gon, mintha csaK merő torma- ze nezve. — rsocsasson meg, .___ U tasból tenné fel ezt a kérdést, hogy életrajzának ilyen szomo- előbbi, tüntetőén komoly h^n- _ Marija Szergejevna Zu- rú mozzanatára kell terelnem gon jelentette ki: asszony felé az iratcsomagot. — Folytatjuk — napon. Súlyos a számvitelben fizetési hibák akadtak gis. fi A NEB megállapításai után Fejlődik a szovjet energetika A Szovjetunió erőművei az idén több villamos energiát termelnek, mint Anglia, Franciaország, Olaszország, Svédország és Belgium együttvéve. A hétéves terv első két esztendejében a Szovjetunió villamos- energia-termelése 56 milliárd kilowattórával emelkedett. Az Egyesült Államoknak ugyanilyen eredmény eléréséhez öt évre volt szüksége. Az utóbbi évékben a Szovjetunióban az erőműépítés főleg az ország keleti kerületeiben összpontosul. Itt olyan óriások épülnek, mint a bratszki és a krasz- nojarszki erőmű, amelyek teljesítményüket tekintve bolygóűtt minden erőmüvét felülmúlják» I