Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-13 / 268. szám

Vasárnap, 1960. november 13. 5 SOMOGYI NÉPLAP Régenlátott A dátumot nézem és a hely­ségnevet. Káprázna a sze­mem? Nem, nem játszik ve­lem a káprázat. A vonalas fü­zetlapra rótt versek alján va­lóban az argentínai nagyvá­ros, Buenos Aires neve ol­vasható. Ejnye már... szer­kesztőségünk kap éppen ele­gendő írásos küldeményt in­nen is, onnan is a megyéből, az országból, de hát Buenos Aires? Nem tréfának szánta ezt valaki, aki nagyon ráér mulatságos ötletek kiagyalá­sára? Nem, nem tréfa. Ezek a honvágytól versbe öltöztetett érzések valódiak. A szomor­kás, hazavágyó strófák túl a tengeren születtek, méghozzá egy hazájától harmincöt éve távollevő ember szívéből, aki a huszas évek elején elvesz­tett hazát jött haza megta­lálni. Látogatóként. A Buenos Airesben írott versek már itt­hon, Kaposvárott kerültek a jól ismert kék borítékba a helyben faragott versek meg­szokott kísérőszövegével együtt: *... Ha alkalmasnak találnák közlésre ...« és így tovább. Aláírás: Stadler Kál­mán. Nézem a nehéz kezekkel papírra vetett sorokat, olva­som: Régenlátott szülőföldem, érted hullatom a könnyem... Bármi kincset ajánlanak, édes hazám, él nem adlak! Olvasom az idős ember so­rait, amiket át- meg átitatott harmincöt esztendő sokszor szemérmesen titkolt férfisí­rása, s annyi idegenben töl­tött év után is a hűség. Nincs ezeknek a verseknek különö­sebb irodalmi értékük, ami mégis kivételessé teszi őket, az az őszinteség, a nehezen gördülő strófák érzelmi iga­za, ami versfaragóvá tett egy nem fiatal embert Mint említettem, Stadler Kálmán látogatóba jött haza — hazát találni az elveszett haza helyén. 1926 elején vette sok ezer munkásemberrel együtt a ke­szülőföldem... í - j™’ beszerző és rendező J ■' az llzlet az udvarban című drámáról zébe a világvándorlás botját Stadler bácsi, akkor, amikor »kitántorgott Amerikába há­rommillió emberünk«. Háta mögött az ellenforradalmi Magyarország országveszejtő reménytelenségével, tarisz­nyájában a reménykedések hamubasült pogácsájával, hogy hátha a világ másik ol­dalán jut kenyér, tisztesség, emberi becsület. Ezekből, itt­hon, a két kezük munkájából élőknek eladdig meg azután is olyan kevés, sőt egyre ke­vesebb jutott. Nohát akkor, Vigyázni kell társadalmunk levegőjének tisztaságára, s nemcsak akkor, amikor az élet megszokott zajlásába be­lehasít egy revolverdörrenés. A vigyázok kötelessége az ál­landó éberség, mert a burzsoá szellemiség ifjúságunkat fer­tőzi meg, ha nem őrködünk. Ezt szánják mondanivalóul a bemutatás előtt álló Üzlet az udvarban c. dráma fiatal szer­zői. Imre Gábor és Bojcsuk Wla­dimir — az írók — érdembeli bemutatására csak a premiert követő előadáson és az ezt követő színházi estéken kerül sor igazán, addig mintegy elő 1926 elején szánta világván- <] légként elárulhatjuk — amit dorlásra a fejét Stadler Kál- 5* Bojcsuk Wladimirtól hallói­mén is, aki tíz esztendeig itt <,tun,k kogy ^kotóműhe­, . & Myukbol Madarasz Emil költő, dolgozott — kaposvári lévén 5 Goda Gábor író és Czimmer — a vasút szerelő-javító mű- í József, a Vígszínház drama- helyében lakatosként. Elment ? turSÍa ösztönzésére került ki elvesztett hazát hagyva itt,’ í ^mutatásra készen a dráma, , , , s j amit a Csiky Gergely Színház mostohát a proletárhoz. S * nem véletlen, hogy most pa­rancsolta hajóra, vonatra a honvágy, hogy hazalátogatva olyan hazát találjon a Duna, • Tisza, Dráva meg ezek kisöcs- cse, a Kapos mentén, amitől a látogatási idő elteltével már nem lesz olyan könnyű bú­csút venni, mint volt 1926- ban, amikor az urak országa csak koldusbotot tudott adni hárommillió magyar kezébe. [ mutat be e hó végén. A szer- r zők mindketten fiatalok, és ' e közös alkotásukkal kíván- íják bejelenteni, hogy részt 'vállalnak a mai magyar drá- , ma megteremtésének felada- ' tálból. Remélhetjük, hogy a [darab és előadása a közön- < ségnek nemcsak a tetszését [nyeri el, hanem a megértését ■ is, hiszen ez a lényegesebb. [Annál is inkább, mivel az Üz­■ let az udvarban probléma ti ­L. Ilkája húsbavágóan eleven. Bagó Bertalan: TIHANYI TÁJ. Mire képes a burzsoá szel­lemiség alattomosan felszívó­dó mérge? Hová vezetnek a sötét bérházi udvarokban meg­bújó üzletecskékből a léptek? A bemutatásra kerülő drá ma erre ad választ egy becsű letes munkáscsalád példájával, s a negatív póluson a »maest­roval«, a huligán ban da vezér­rel, Logody volt huszárszáza dossal és a többiekkel, akiknek mindenhez inkább van ké­pességük, mint a becsületes, tiszta élethez. Mi a szerepe a dráma elő­adásában a zenének? E kérdésre Tamay György, a színház fiatal karmestere válaszol, elmondva, hogy a két fő motívumból álló kísé­rőzene a cselekmény drámai­ságát hivatott hangulatilag aláfesteni, áttételesebbé tenni, s nem utolsósorban kitölteni a változások néhány perces szüneteit. — Nagyon izgalmas munka volt számomra a kísérőzene megkomponálása, mert eddig még nem dolgoztam dzsessz- muzsikával. S mit mond Bálint György, a rendező, akinek az Üzlet az udvarban előadása rendezői bemutatkozás is lesz? — A színház, a színészek örülnek az ősbemutatóval já­ró művészi feladatoknak, s nemcsalt a darab eszmeisége, időszerű mondanivalója miatt, hanem azért is, mert az Üzlet az udvarban bemutatására dupla forgószínpadon kerül sor. Mit jelent ez a technikai megoldás? Rengeteget, mert nemcsak érdekességet kölcsö­nöz a tolmácsolásnak, hanem biztosítja a gyors változáso­kat. A darabról, egyes szere­pekről élénk eszmecsere fo­lyik a színészek körében, és nemcsak próbákon, hanem mindenütt, ahol csak két mű­vész összejön. * S ez annak a jele, hogy a szereplő színészek izgalmasnak találják, "külön megbeszélésekre is érdemes­nek a darabot. író, zeneszerző és rendező nyilatkozott az előkészületben lévő bemutatóról. Illő talán, ha mi is hozzáfűzünk ennyit a villámbeszélgetéshez: — Ér­deklődéssel várjuk az Üzlet az udvarban című dráma ka­posvári ősbemutatóját! László Ibolya A művelődési otthon elkészülte A Kapolyba igyekvők tekin­tete rögvest megakad egy nemrég elkészült épületen. Ez az új művelődési otthon. A község lakóinak régen óhajtott kulturális hajléka. Már a múlt télen elkészültek a mesterek a vakolással. Hátravolt azonban a festés, fűteni sem lehetett még a nagytermet, csak a kül­ső ablakok voltak a helyükön — mégis birtokába vette az épületet a falu. A kiszesek itt tartották meg műsoros estjü­ket. Ünnep volt ez a nap min­denki számára. A KISZ ren­dezvényét követte az úttörőké meg a nőtanácsé. Mielőtt tel­jesen elkészült volna a műve­lődési otthon, mielőtt ünnepé­lyesen felavatták volna — meg­történt az avatás, három ízben itt szórakoztak a község la­kói. Azóta kifestették a nagyter­met, s az apróbb, nagyobb munkákat is elvégezték a mes­terek. Hamarosan valóban át­adják rendeltetésének az épü­letet. A művelődési otthon azon­ban önmagában nem oldja meg a falu kulturális életének fellendítését, csak lehetőséget teremt hozzá. Tapaszti Ferenc, az általános iskola igazgatója az elmúlt évek pangását he­lyiséghiánnyal indokolta. Ha mégis rendeztek valamit, az iskolában kellett szorongani. Ez a helyzet most egy csapás­ra megszűnt. A tanács, a párt- és tömeg­szervezetek vezetői megvitat­ták: hogyan használhatják ki a művelődési otthont. Ez a ta­nácsülés számvetés is volt: mit tettek eddig a művelődé­sért, mit szándékoznak tenni ezután? Az ismeretterjesztés a múlt esztendőben a gyenge szervezés miatt kudarcba ful­ladt Egy-két előadás hangzott csak el, aztán a már említett három előadás következik, s ezzel vége is a felsorolásnak. A tavalyi rendszertelenséget az idén átgondolt program váltja fel. — Tíz — többségében mező­gazdasági tárgyú — ismeretter­jesztő előadás hangzik el a té­len — mondta Szabó István v. b.-titkár. — Tavaly nem si­került az ismeretterjesztés, az idén azonban myident megte­szünk, hogy legyen közönsége az előadásoknak. A színjátszó csoport tagjait újra összehívják, megbeszélik a teendőket. Mai témájú há- romfelvönásos színdarabot sze­retnének műsorra tűzni. A ki- szeseken kívül az úttörők is színdarab bemutatását terve­zik. Még nem készült el a könyv­tárhelyiség meg az olvasóte­rem. Ha minden jól megy, a hidegek beálltáig ezt az épü­letrészt is bevakolják. A szín- darabpróbákat az öltözőkben tartják, tehát nem mindig ül­hetnek be ide az olvasgatni, társasjátékozni, beszélgetni szándékozók. Ha azonban el­készül az olvasóterem, meg­lesz az állandó helyük. A könyvtár most a tanács­házán van. Az 550 kötetet 180-an olvassák. Ha a könyv­tár átköltözik a művelődési otthonba, biztosan növekedni fog az olvasók száma is; itt jobban szem előtt lesznek a könyvek. A József Attila-olva- sómozgalomnak tíz részvevője van Kapolyon. A bronzfokoza­tot szeretnék megszerezni, szor­galmasan hordják a könyveket, olvassák a jelvény megszerzé­séhez szükséges műveket. A közeljövőben könyvkiállítás nyűik, könyvismertetők hang­zanak el — ez is újdonság lesz Kapolyon. Amikor tavaly télen először lépték át a művelődési otthon küszöbét a község lakói, töb­ben felsóhajtottak. Végre, hogy ezt is megértük! Az idén már nem számít újdonságnak a művelődési otthon, az emberek természetesnek tartják, hogy van. Sőt nem elégszenek meg ennyivel, minél gazdagabb programot várnak. Lajos Géza Sajtókiállítás Brüsszelben Európa legelső újságjának, a* 1618—22 között megjélent De Nieu- we Tydingennek mintegy 30 pél­dánya látható a Brüsszelben most megnyílt igen érdekes sajtókiállí­táson, amelyen bemutatják a XVII, század elejétől 1860-ig terje­dő korszak jellegzetes sajtótermé­keit. Így például látható az 1815. június 22-én megjelent Times, amely első oldalán nagybetűkkel közli ,a Waterlooi győzelmet. Ki­állították a világ legkisebb újság­ját is, a Rómában 1779-ben meg­jelent Diario Ordínariót, amelynek mérete 9x6 cm, s természetesen a világ legnagyobb újságját is, az 1841. évi Boston Nationt, amely­nek mérete l,65xi,Z0 méter. Németh Ferenc: cAz aiitébuAz uku ol Á kitűnő műút, a szin­te ruganyos bitumen regényes kanyarok­kal íveli át a hegyes és völ- gyes vidéket, mely a közeli nagyváros embereinek roman­tikát és természetet jelent. Kulturált természet és civili­zált romantika azonban ez. A hegyeket borító erdők fái­nak összevisszasága fokozot­tan kelti az utasokban azt a gondolatot, hogy ez a »termé­szet rendje«. És ők gyönyör­ködve szemlélik a kocsi egyik oldalán elsuhanó erdős hegy­oldalt vagy túlfeiől a nagyvo­nalú ívben elforduló völgyes vidékét. Ha egyáltalán felme­rül bennük, hogy vajon a táj természeti vagy emberi jellege okozza-e gyönyörűségüket, bi­zonyára semleges lesz a tár­gyilagos válasz. Hiszen hiába növekednek saját törvényeik szerint a fák látszólag a vé­letlen és kedvük választotta helyen, hasztalan vet hullá­mokat s tagozódik hegyekre, völgyekre és lankás dombokra a táj, mégis az egész emberi kéz művének tetszik, mivel a tervszerű és céltudatos tevé­kenység oly sok jele és műve szövi át. Mégis ezeknek a nagyrészt városi utasoknak maga a természet ez, mivel ^ az ő környezetükből csaknem/ teljesen kiszorítja a termés ze- tet a kő, vas és beton. így hát ez a kis utazás a kényel­mes és kellemesen hűtött au­tóbuszban esemény, sőt ka­land számukra, mely megszo­kott körükből kiragadva él­ményekkel árasztja el őket. Sőt mondhatjuk, hogy a ka­land összegezése ez most a késő délutáni órákban, a ki­rándulással eltöltött vasárnap után, amikor a kilátótól, a re­gényes nevű és városi igényű csárdától, a sűrűn felkeresett forrástól, a barlangtól vagy a menedékháztól hazafelé igye­keznek. Ám hogy a képet az élet ellentmondásos teljességé­vel ruházzuk fel, a kalandról megtérő emberek mellett azokról se feledkezzünk meg, akik a környező falvakban ha­gyott otthonaikból éppen most indulnak szórakozni a nagyvá­ros választékos és szertelen káprázata} közé. De van itt még egy ember, ballon nad­rágban, könnyű nyári lember- zsekben, vállán szíjra fűzött aktatáskával nyilván munká­ba megy. S íme már teljes is társaság, mint maga az em­beriség földünkön vasárnap délután öt és hét között, egy kis autóbuszba zsúfolva. A kocsit monoton berregés­től kísért hangos, időnként el­fásuló fecsegés tölti be, amely­ből fel-felivel egy-egy hang magasabbra csapó madárként. E zsongás közepén módszeres lassúsággal rágja át magát a kalauz, középkorú, deresedő fekete férfi, a jegyeket kezel­ve és osztogatva. Időnként; ha egy-egy feltételes megállóhely­nél lassít a kocsi, vagy eset­leg le is áll, felmagasodik a tömeg fölé, és drótkeretes szemüvege fölött államférfim tekintettel körülnéz, majd a tetőn elhelyezett indító csen­gőgombók egyikét megfontol­tan benyomja. Á z utasok teljesen be­töltötték már az ülő­helyeket, s az akta- tásfeás munkásnak csak álló­hely jutott. Közvetlen a sofőr­ülés mögött, ahol két szembe­fordított kettős bőrpad van, egy kövér és vörös férfi körül szenvedélyes kártyacsata fo­lyik. Lankadatlan fecsegésével megnevetteti és elkábítja part­nereit, akik így folyton veszí­tenek a játékban, és bosszús álmélkodással böngészik a tér­deikre fektetett kofferon a kártyalapokat vagy a tíz- és húszfilléreseket. A kalauz lát­ja a svindlit, meg is csóválja komoly fejét, ám diplomata­óvatossággal hagyja őket, kü­lönben kisebb gondja is na­gyobb ennél. Közvetlen mö­göttük szemüveges úri ember mélyed az újságba, észre sem véve a mellette ülő szőke leány csinosságát, aki szórako­zásul az utasokat veszi sorra nagy kék szemével. Tekintete a túlsó oldalon két szőke pa­rasztfiatalra esik, akik élve­zettel tárgyalják a délutáni kuglicsata emlékezetes dobá­sait, és a fogadással nyert sö­röket számolják. Majd hát­rább siklik, ahol fiatal csa­lád, kövér mama, ölében há­rom- vagy négyéves leányká­val és kis, sovány, hirtelen­szőke férfi ül. Hátrább ugyan­csak szőke, gondosan elválasz­tott hajú férfi, aranykeretes szemüvegén át az eget bámul­ja, és szórakozottan dobol uj­jaival a másik ülés támláján. — Szanatóriumi orvos — gon­dolja a lány. — Az pedig, mel­lette az öregasszony ölében kosárral, látogatni járt a sza­natóriumban. — Még hátrább két szőke lány, talán diákok, kuncogva sugdolóznak, s a mögöttük ülő két fiú ezt igyekszik kihallgatni minden­áron. — Ez tehát a szőke ol­dal — gondolja a lány, s sze­me, miközben félig hátrafor­dul, a mögötte ülőkre siklik. Közvetlenül mögötte jó kon­díciójú házaspár táplálkozik éppen alumínium uzsonnásdo- bozukból, csipkés papírszalvé­ta közül — mint fémkoporsó­ból, szemfedél alól — rántott csirke sárgás végtagjai mered­nek elő. Túl rajtuk két férfi tárgyal hevesen cigarettázva. Mögöttük már csak egy-egy kalap, hajtincs vagy az ablak­ra tapadó gyerekkéz tűnik elő. A kocsi jó iramban suhan, szakadatlanul herseg fürge ke­reked alatt a bitumen. Elke­rülnek egy személyautót, majd egy motorost. Szemben mind­össze egy járművel találkoz­nak, nagy, lapos Mercedes, mint valami bogár tapad az úttestre, és rebbenő surranás- sal suhan át az ablakok alatt. A távolban most szétnyílnak a hegyek, és előtetszik a ró­zsaszínű égalj, majd egy tá- vpli csúcson csillogó ablaksor, szálloda a város másik végén. Az út innen fokozatosan eresz­kedni kezd, azután nagy ívű kanyart ír le, majd hirtelen előbúvik a város alant csilla­nó ablakokkal, tetőkkel, ki­emelkedő tornyokkal és ház­óriásokkal, körös-körül pedig kémények erdeje csupaszon, itt-ott füstlombokat ringatva- lengetve. A műút most erőtel­jes lejtőbe csap át, a motor alig hallatszik, csak a surro- gás és suhanás zaja veszi kö­rül a kocsit, mely egyre gyor­sabb iramban rohan a lejtőn. A z ablakok előtt sebe­sen vágtatpak hátra­felé a fák, bokrok, majd a mind gyakoribb vil­lák. Vágtájuk egyre féktele­nebb, majd szinte át-átugra- íjak húsz-harminc métereket az ablakok négyszögében. A munkás szórakozottan nézi ro­hanásukat, majd ugrándozásu- kat, és valami mind különö­sebbnek tetszik előtte. Az út­menti tárgyait alakjukat vesz­tik, eltűnnek előbb a suhogva villogó színek szőnyegébe, majd ezzel együtt folyamatos zöldesszürke, fehér és kék csí­kokba omolva füttyögnek el, mint a lövedékek. Figyelme­sen és óvatosan körülnéz. Mindenki nyugodt. A kártya­csata bosszús sziszegések és harsány kacagások kíséretében folyik tovább. Amott nyugod­tan táplálkoznak. A beszéd és zsivaj sem halkabb vagy han­gosabb. A kalauz szétvetett lábain ringó léptekkel halad el mellette a sofőrülés felé, szemüvegét igazgatva. A ko­csivezető szoborszerűen ül a helyén, és apró, kemény moz­dulatokkal fordít valamicskét egy-egy pillanatban a kormá­nyon. Nyugodtan vezet, nem lehet semmi baj. Előtte az el­ső ablakon az út szürkéskék sávja egy-egy pillanatra jobb­ra vagy balra ránduíva ömlik a kocsi alá, majd szökdelni kezd. Üjra körülnéz, és úgy tapasztalja, hogy nincs is más­felé kilátás a kocsiból, csak előre vagy hátra, ebbe a két irányba, mert két oldalt az el­suhogó tárgyak rendkívüli se­bessége átláthatatlan falat, pontosabban alagutat von a kocsi köré. Hátratekint és elő­re tehát, s mintha valami nyíl lövődne alattuk vissza az ég felé, úgy száll az út. De az­tán elöl enyhe kanyar ugrik alájuk. A vezető egészen ráha­jol a volánra, a kocsi enyhén megdől, majd imbolyogva döc- cen kettőt, s már nyugodtan száll tovább a szürkéskék sza­lag fölött. A vezető szilárdan szólítja a kormányt, de jobb­jával lenyúl egyik vagy másik fogantyúhoz, tapogatózva és keresgélve mozdít rajtuk, is­mét és ismét próbálkozva. Majd motor tűnik fel előt­tünk. A busz bőgve hosszan tülköl, az út oldalt, majd visz- szarándul, s apró surranással elébe ugranak a kis járműnek. Á munkás előremegy. A kalauz a sofőrhöz ha­jol, halkan súg vala­mit. Az bólint, később megráz­za a fejét. A kalauz óvatosan visszapillant az utasokra, akik még mindig nyugodtan kár­tyáznak, trécselnek, olvasnak vagy esznek. Egy szőke lány pillantásával találkozik tekin­tete. Megnyugtatóan mosolyog szemüvege fölött. Az arc nyu­godtan nézelődő szemekkel fordul tovább. — Nem‘szabad megengedni, hogy pánik legyen — sziszegi a kocsivezető. — Igen — hajol vissza a kalauz. Nem szabad. — S az­tán azt gondolja magában: De hát mit is tehetek? A munkás cigarettái vegz elő és megkínálja. Miközben tüzet ad, azt mondja neki: — Túl nagy a sebesség ezen a veszélyes szakaszon. A kalauz egy pillanatig ijedt óvatossággal fürkészi. Az arc nyugodt és figyelmes, csak az arccsont mozog ide­gesen. — Ügy gpndolja? — Szakmáim Szerelő va­gyok. A kalauz hallgat. Mit is mondjon most? Tulajdonkép­pen a helyzet katasztrofális ezekben a percekben. A kocsi őrületesen vágtat a pillanatok alatt kibontakozó végzet felé, s lesz-e kiút és szerencse, hogy nem hullik darabokra? A bajt még ez sem tudja — villan át agyán —, s közölni ezt nem szabad. Csak így akadályoz­ható meg á pánik, mely a biz­tos pusztulás útja. — A fék? — kérdezi most a munkás. De nem is kérdezi, Úgy tetszik a kalauznak, ha­nem mondja, mintegy ráta­pintva a veszély okára. A fék. Tehát tudja. De még így ia legjobb hallgatni erről. (Folytatás a 6. oldalon.) j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom