Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-13 / 268. szám
Vasárnap, 1960. november 13. s SOMOGYI NÉPLAP Két javaslat — egy törvénysértő határozat Furcsa dolog, de a tények azt igazolják, hogy a rendszeres továbbképzés, a járási tanácsok állandó oktató, felvilágosító munkája és e vezetők többéves tapasztalat ellenére községi tanácsvezetőink több helyen olyan intézkedéseket foganatosítanak, olyan javaslatokat fogadnak el, olyan határozatokat hoznak a községi tanácsok és azok végrehajtó bizottságainak ülésén, amelyek egyáltalán nem e tanácsvezetők alapos képzettségét, körültekintését, gondos mérlegelő munkáját bizonyítják. Számtalan apróbb-nagyobb igazoló példát tudna érre felsorolni bármelyik járási tanács titkársága. Az alábbiakat érdemes elrettentő példaként nyilvánosság elé is tárni. Egyik nagyobb községünk tanácsának végrehajtó bizottsága amelynek élén többéves gyakorlattal rendelkező elnök és titkár áll — legutóbbi ülésén két javaslat hangzott el. Az egyik — a jegyzőkönyv tanúsága szerint — így szólt: azokat a szülőket, akik nem a megfelelő, előírt módon nevelik gyermekeiket, meg kell bírságolni ,.. Nagyszerű, máris megszüntettük a kettős nevelést, megoldottuk a tudatátformálás egyébként évtizedeket igénybe vevő munkáját! Félreértés ne essék: nem az a baj, hogy ez a javaslat elhangzott, hisz emögött jó szándék, rendszerünk segítése húzódik meg. Az már azonban elgondolkoztató, hogy a jelenlevők közül senki sem válaszolt erre, szinte egyetértőén hallgattak, és csaknem határozat született a javaslatból. EMBERSÉGESEN! Egy idős ember keresett fel bennünket a szerkesztőségben. Magával hozta a Somogy megyei Állatforgalmi Vállalat igazgatói áltól kaipott levelet, amelynek tárgyi rovatában ez az egyetlen szó áll: »Felmondás.« Valljuk meg, senki sem fogadja örömmel az ilyenfajta leveleket, még akkor sem, ha a felmondást — mint az indokolás mondja — »átszervezés« teszi szükségessé. Különösen nem esett jól ez a levél Várhelyi Ferencnek, aki a vállalat kálnOlncsai üzemegységében kovácskodott, hiszen az ő ötvenkét eszitendejével és hatvan százalékos hadirokkantságával nem könnyű ilyenkor, tél elején új állás, új kereseti forrás után nézni. Mint Urai Ferenc elvtárstól, a vállalati igazgatótól megtudtuk, ők is sajnálják Várhelyi Ferencet, s bár meg voltak elégedve munkájával, magatartásával, mégis alá kellett írni ezt az intézkedést, mert nyomós okok sürgették az átszervezést. Elsősorban az, hogy túl sok volt az alkalmazott a gazdaság szükségleteihez mérten. Fényűzés például hét pár lóhoz egy kovácsot tartam. Még úgy sem tudták elegendő munkával ellátni, hogy az ötszáz holdas gazdaság gépeinek, szerszámainak javítását is rábízták. — Különben a lóállományt még tovább csökkentettük. De nemcsak a kovácsunk vált fölöslegessé, elbocsátottuk a szíjgyártót, egy brigádvezetöt és még másokat is. A magas létszám miatt túlléptük a béralapot, márpedig az állam zsebére nem jó- szívűsködhetünk tovább — az valamennyiünk érdeke. Már nem várhattunk tovább a régi hibák jóvátételével — mondja Urai elvtárs. Egyet kell, egyet lehet érteni vele. Most már csak az a kérdés, mi lesz a »fölöslegessé« váltakkal, segítik-e őket abban, hogy a megszokott munkát újjal váltsák fel, hogy a család ne érezze meg ennek az intézkedésnek a következményét. Mint a vállalat igazgatója mondotta: felajánlottak mindegyiklüknek más-más munkalehetőséget, sőt segítségükre lesznek más gazdaságban, más termelőszövetkezetben váló elhelyezésükben is, hiszen van munka- alkalom, és az emberekkel törődni ilyen esetben is természetes kötelességük a vezetőknek. V. J. A másikból azonban, amelyet a helyi tsz elnöke terjesztett a v. b. elé, már annál inkább, és csak a járási tanács éberségének köszönhető, hogy nem emelkedett jogerőre. Ez pedig szól a következőképpen: A tsz vezetősége vizsgálja felül, hogy az öregségi járulékot élvezők közül ki nem végez munkát a közösben, és tegyen javaslatot ezek kizárására ..; Ez igen! Tehát a munkaképtelen öregeket, akiknek az állam nyugdíjat biztosított, egyszerűen dobjuk ki a tsz-ből, és szüntessük meg nyugdíjuk folyósítását! És mindehhez a v. b. tagságának nem volt egyetlen szava sem, a vezetők pedig egyszerűen határozatba foglalták e fölöttébb »harcos« javaslatot, és mint akik dolgukat jól végezték, az őszi mezőgazdasági munkák kellő időben történő ■'S befejezésének problémáját egy csapásra megoldották, az ezt tartalmazó jegyzőkönyvet jóváhagyásra felterjesztették. Sok javaslat hangzik el egy- egy tanács- és v. b.-ülésen. A tanács vezetőinek azonban, mint a jogszabályok feltételezhetően alapos ismerőinek, ki kell választani azokat, amelyeket határozatba érdemes és hasznos foglalni, a többiekkel pedig vitába szállva, az ellenérveket részletesen felsorakoztatva, a javaslattevőt meg kell győzni felfogása helytelenségéről. Csak így állhatnak az államhatalom helyi szervének vezetői hivatásuk magaslatán. P. L. Hosszú életű emberek Az Altáji Orvostudományi Főiskola tudományos konferenciáján érdekes beszámolót mondott B. Pogogyin, a barnauli városi kórház vezetője. Az általa felsorolt adatok szerint az altáji határterületen 30 000 nyolcvan éves és ennél idősebb ember él, közülük 3803 túljár már a 90-en, 466 pedig a 100 esztendőn. Többségük a taj- gán és a hegyvidéken lakik. A hosszú életkorú állampolgárok több mint 77 százaléka nő. A körlevélből sem tudja ? A járási mezőgazdasági osztályok elsősorban a helyszíni vizsgálódás alapján ismerik meg a termelőszövetkezetek helyzetét Helyes és szükséges az is, hogy a községi tanácsok hetenként jelentést adnak a tsz-ekben végzett munkákról. E két módon szerzett értesüléseket szervesen kiegészíti a tsz-mezőgazdészok havi írásos beszámolója. Nem gyakrabban, havonta csak egyszer kell megírniuk hogyan áll szövetkezetük, milyen szakmai problémákkal küzdenek. A barcsi járás minden szövetkezetének mezőgazdásza megértette ennek szükségességét, és eszerint jár el. Csupán Nagy István nem küldött az idén egyetlen beszámoló jelentést sem Vízvárról. Járási értekezleten többször megbírálták mulasztása miatt. A figyelmeztető , szónak nem lett foganatja. Ezért a mezőgazda- sági osztályvezető legutóbb a járás minden tsz-ébe megküldött körlevélben tudatta a dolgot e mondat kíséretében: »Nem akarom feltételezni, hogy a beszámolás elmulasztása a tsz-ben kifejtett tevékenységének a tükörképe.« Azóta sem szánta rá magát a jelentés megírására a vízvári Vörös Csillag mezőgazdásza. Más szakemberek is tartoznak beszámolni az állami szakigazgatási szerveknek — és még inkább kötelessége neki, Nagy Istvánnak, aki havonta 800 forint fizetéskiegészítést kap az államtól. K. J. A Siófoki Községgazdálkodási Vállalat hét és fél holdon virágkertészettel foglalkozik, ök látják el a Balaton környékét virágokkal. Juhász Józsefné havonta 120—150 cserepes virágot díszít fel. SEJNYIN A SIRIUS AKCIÓ üdvözöljétek az új fegyver alkotóját! ... Ügy, amint illik!... Általános sürgés-forgás kezdődött. Petrov sietve bort töltött magának és Bahmetyev- nek, majd fontoskodó arccal felállt és kanalával megkopog- /rry\ tatta tányérját. Mindnyájan el- vv/J nómultafe. Ettől a pillanattól kezdve Bahmetyev észrevétlenül, de kitartóan figyelte Petrovot, s leste, mit beszél Leontyewel. Petrov nem tudta a mellette ülő ember nevét. Leontyev Közönséges katonai egyenruhát viselt. Amikor Petrowal ösz- szeismerkedtek, egyik tiszt nevét sem mondták meg, csak Szviridov ezredesét Petrov-Petronescunak nem volt fényképe Leontyevről. Az a repülőgép ugyanis, amellyel Berlinből a fényképet elküldték, útközben összeakadt egy szovjet vadászgéppel, és az lelőtte. A német hírszerző szolgálat mulasztása folytán a fényképről másolat nem volt: az egyetlen példány, melyet annak idején nagy fáradsággal szereztek, a repülőgéppel együtt elpusztult Ez megnehezítette Petronescu feladatát. Nagyon óvatosan kellett tehát kitapogatnia, hogy a jelenlevők közül melyik Leontyev. S most, mialatt éppen Leon- tyewel beszélgetett, ezzel volt elfoglalva. Lassan kerülgette az izgalmas témát. Először általában a tüzérségre terelte a szót, majd pedig az újfajta német fegyverekre. — Igaz is! — mondta végül —, az arcvonaltörzsnél hallottam, milyen bámulatos hatása van a mi új ágyúinknak: egy bizonyos Leontyev tervezőmérnök találmányának. Még azt is mondták, hogy alkalmunk lesz személyesen megismerkedni vele. Ez nagyon érdekes volna. Igaz-e, hogy az ön dandárjánál van, ezredes? Hát melyikük Leontyev? — Igen, itt van — szólt közbe Bahmetyev. — Leontyev én vagyok — tette hozzá bocsánatkérő mosollyal. Petronescu abban a pillanatban olyan érdeklődéssel fordult feléje, hogy észre sem vette Szvidirov és Leontyev csodálkozó tekintetét, amellyel Bahmetyev mondatát fogadták. Csodálkoztak, de nem szóltak semmit. — Nagyon örülök, hogy megismerhetem önt, drága elvtárs — fordult Petrov hevesen Bahmetyev felé, rögtön faképnél hagyva az igazi Le- ontyevet. — No, látjátok, cimborák, micsoda meglepetés, milyen szerencsénk van, úgy bizony, nagy szerencsénk van! Verocska, Ivan Jegorovics, Tonya, mit szóltok hozzá? Hát — Elvtársak! — kezdte a szónoklatot Petrov. — Mindnyájunk érzéseinek adok kifejezést, amikor minden köntörfalazás és afféle diplomatafrázisok nélkül egyszerűen csak ennyit mondok: köszönjük neked, Leontyev elvtárs, köszönjük az igyekezetedet, köszönjük a tehetségedet, a munkádat! És tőlünk is, akik a hátországban élünk, fogadd a mi nagy, proletár, orosz hálánkat! — Igazán zavarba hoznak — mondta elpirulva Bahmetyev. — Miért kell ilyen ünnepélyesen? ... — Nem, nem szeretett bátyánk — vágott szavába Petrov. — Már amint mondani szokták, mindenkinek a képessége szerint, mindenkinek a munkája szerint! Már engedd meg, hogy érdemeidhez méltóan, igaz lelkemből üdvözöljelek. Hiszen tudod, hogy mi egyszerű dolgozók, nem kedveljük a ceremóniákat. Nos, hát cimborák, igyunk Leontyev egészségére, tehetségére és nagy-nagy sikereire!... Kihörpintette poharát. Valamennyien ittak. Bahmetyev változatlanul bocsánatkérő arckifejezéssel ült az asztalnál, Leontyev és Szviridov észrevétlenül összenéztek, most már végleg nem értették, hogy miről van szó. — Leontyev elvtárs! — kezdte a szót Petrov. — Mi holnap hazautazunk. Nincs itt az ideje, hogy maga is Moszkvába jöjjön? — Nos hát, hogy is mondjam ... — felelte Bahmetyev. — Éppen odakészülök. És talán igazuk van, ha együtt utazhatnánk... majd gondolkozom felőle. — Mit kell sokat gondolkozni? — lelkendezett Petrov. — Együtt utazni vidámabb, gyorsabban telik az idő. Egyszóval, ne habozzék! Miért is mondana nemet? ... Ugyan lányok, miért hallgattok? — No, Leontyev elvtárs, jöjjön velünk! Nagyon kérjük! Nagyon kérjük! — csicseregték egyszerre az ifjú hölgyek. — Rendben van — jelentette ki hirtelen Bahmetyev, és felállt. — Rendben van, együtt fogunk utazni. Szavamat adom! Vacsora után a vendégeket a fedezékekbe kísérték. Bahmetyev Petrovot és két társát kísérte el. A fedezékekben gondosan megágyazott fekhelyek várták őket. Bahmetyev nyugodalmas jóéjszakát kívánt nekik, és Szviridovhoz ment. Ott találta Leontyevet is. '— Meg kell magyaráznom a viselkedésemet — kezdte mosolyogva Bahmetyev. — Mindenekelőtt öntől kell bocsánatot kérnem, Leontyev elvtárs, hogy bitoroltam a nevét. Tudják, nem tetszett nekem, hogy Petrov ennyire érdeklődik ön iránt. — Folytatjuk — „Tudjátok-e, ki vagyok én...?!" Tgén, tudjuk. Bemutatkoztál, ismerjük viselt dolgaidat. Kifogásolod, hogy tegezlek, s közvetlenebb hangon szólok hozzád? Lehet, hogy igazad van. Voltaképpen semmiféle barátság sem fűz egymáshoz minket, még csak közvetlen ismeretség sem ad jogot ehhez. De fiatal vagy, alig huszonöt éves, és kommunista voltál... Van jogom hát, hogy megpróbáljak segíteni rajtad s példáddal azokon, akik hasonló hibába eshetnek? Azt hiszem, senki sem vitatja el ezt a jogot tőlem. Tudom, most elvesztél, legalábbis egy időre elvesztél a párt számára. De a mi társadalmunkhoz tartozol így is, tele hibával, makacssággal, nagyképű fennhéjázással és tettetett sértődéssel. S a társadalom sok baklövésed láttán sem fordít hátat neked, meg akar menteni... Igen, sokan tudjuk, hogy ki vagy, és ki voltál. Becsületes, szorgalmas emberből lettél züllött háborgó, akit messze elkerülnek társai, s ujjal mutogatnak rá: íme az ifjú Tánczos Ferenc, Böhönye szégyene... Elhiszed vagy nem, nekünk is fáj ez a titulus. Fáj, mert jól emlékszünk, ismerjük életed epizódjait. Emlékszünk a hosszú éjszakákra, amikor a párt hívott, kért téged, hogy légy a szószólója. S te róttad a sáros utcát nappal és éjszaka, jártad az apró parasztházakat, s emberekhez szóltál okos érveléssel, az új élet kecsegtető látványát csillantva meg szemük előtt. Nagyra tartottak akkor, értékeltek téged, s te tudtad, mi a kötelességed. A bizalom vakított volna el, az elismerés? Nem hiszem. Az alkohol bolygatta fel gondolataidat, befészkelte magát egyéniségedbe, minden cselekedetedbe, s te rábíztad magad. Amikor vidékre hívott a párt, már nem voltál az, aki régen. Durván, fellengzősen beszéltél az emberekkel és elittasodtál. Vagy éppen ez utóbbinak következménye volt, hogy mintha kicseréltek volna, nem ismertek rád munkatársaid? Igen. Pedig óriási dolgokat bíztak rád. Tanító voltál, s később elvették tőled a jogot, hogy gyermekek tekintetét tágítsd, s a világ dolgaira irányítsd figyelmüket. Elvették a jogot, mert lejárattad magad, a pedagógus tekintélyét. Többször részegen mentél az iskolába, s amikor felelősségre vontak, még neked állt feljebb, még te voltál megsértődve ... És lám, hova vitt az alköhoV. A faluban széltében- hosszában beszélik, hogyan pofoztál meg egy ártatlan parasztlegényt, hogyan támadtál rá durván az emberekre. Szemed fénye zavarosan csillogott a megbántott felé, de nem térhettél észhez, az ital nem engedte. S aztán bevertél ablakokat, bántottál embereket, akik tán erősebbek voltak, de nem mertek hozzád nyúlni. Dulakodtál, botrányokat rendeztél, s a falu tanítójáról úgy beszéltek azóta, mint a környék rossz szelleméről... iLf" ondhatod, hogy mindez magánügy. Pedig nem az, sokkal súlyosabb annál. Talán te nem is tudsz róla, talán nem vetted észre, de a falu lakóinak gondolkodásában zavaros dolgokat idézett elő a magatartásod. Te csak mondtad fűnek, fának, amikor éppen jószívűen figyelmeztettek, hogy : »Tudjátok-e, ki vagyok én...?« S a falu lakói azt mondták magukban: igen, tudjuk. Te azt csinálsz, amit akarsz, mert párttag vagy... A te édesapád a pártvezetőség tagja... ö megvéd téged __ É s különben is, az ifjú Tánczosnak mindent szabad, mert jó összeköttetése van a járással, a megyével... Van neki ismerőse, aki kimossa a bajból... S az emberek hallgattak, neked se mertek már szólni, apádnak s a vezetőknek sem... Nem tudom, mi ment végbe benned. Nem tudom, hogy önmagodban a pártmegbízatás kiváló teljesítése miatt éreztél-e jogcímet arra, hogy feldúld a falu lelkivilágát, hogy magadra vond az emberek haragját és félelmét. Szeretném tudni, hogy észrevetted-e: nem magánügy a te ittasságod. A párt tekintélyét járattad le vele, az embereket, a falu lakóit állítottad szembe a párttal, amely nem felelős a te cselekedeteidért. Csodálkozol? Igenis, nem felelős!!! Mert azok az emberek, akik elkeseredetten mondogatták, hogy »a Tánczosnak mindent szabad!«, nem tudták, és nem tudhatták, hogy hányszor és hányszor beszélt veled a járási pártbizottság titkára és munkatársa, hányszor kértek, hogy vigyázz, hányszor figyelmeztettek egy-egy baklövésed után, hogy nem tűrhetik tovább, hogy most már igenis kemény kézzel fognak eljárni veled szemben. S te nem hallgattál a jó szóra. Az emberekben félelemérzet élt, mert úgy tudták, hogy mindenki melletted áll, s te tovább űzted kisded játékaidat. Hányszor kértek, s hányszor beszéltek édesapáddal, hogy hasson rád! Ö? Nem félek ideírni, részese a te bukásodnak, részese a te züllésednek, mert ö is félt tőled, mert tetszett a hiúságának, hogy az ö fia erős, senki sem meri megverni, az ő fia vagány, s lám, egy kicsit apja fia is,.. Nem tudott hatni rád, és senki sem, aki előző jó munkád alapján barátian, elvtársiasan közeledett hozzád, s óvott a végső bukástól. Te csak ittál, ittál, s hiába hivatkozol most idegbetegségedre, mindenki tudja, hogy a szesz volt okozója. És ebben talán nem segítettek? Emlékezz csak, amikor egyenesen a megyei pártbizottság intézkedett, hogy a kaposvári kórházba kerülj kivizsgálni betegségedet. S te megszöktél. Megszöktél a marcali kórházból is, ahova a járási pártbizottság közreműködésével jutottál be. Hát mit gondolsz, ki követett el súlyos hibát? Te, vagy akik figyelemmel kísérték fiatal életutadat. Te leráztál magadról mindent, mindent, ami megmentésedre irányult. S nem volt mentség! Taggyűlésre idéztek, párttaggyűlésre, ahol azt javasolta a vezetőség, hogy zárjanak ki a kommunisták családjából. Oda is részegen mentél el, nem tudtad, mit csinálsz. Földhöz csaptad a virágvázát, s mámorosán vagdalkoztál. Nem tudom, érzed-e a csapás súlyát, hogy kizártak a kommunisták közösségéből? De félek, még ez sem segített rajtad, félek, hogy továbbra is kiskirálynak érzed magad, mert pártvezetőségi tag az avád... Pedig ez kötelességet ró rád inkább és nem jogot, nem kiváltságot! ég mindig nem késő. ifjú barátom. Az emberek ma már talán látják, hogy nem a párt, hanem egyedül te vagy a hibás. S a múltad elismerésre méltó epizódjai nem mentesíthetnek a jelen baklövéseinek társadalmi megvetése alól. Gondolkozz, még nem késő. Sose felejtsd, hogy ebben a társadalomban minden ember kincs, s te még visszatérhetsz hozzánk, hogy helyrehozd súlyos hibáidat ... Jávori Béla
