Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-01 / 258. szám

SOMOGYI NÉPLAP / Redd, 1960. awember L-5PORT. A K. Honvéd kézilabdo-esapata bejutott az NB II-be A verőfényes, szép őszi vasár­napon szép kaposvári sportsiker született. A háromnapos osztályozó mérkőzéseken a Kaposvári Hon­véd kézilabda-csapata mint torna- győztes kivívta az NB II-ben való indulás jogát. Szép és elismerést érdemlő siker ez — három eszten­dős jó munkának a gyümölcse. Már tavaly is ott álltak az ígéret földjének küszöbén. Akkor a te­rületi bajnokságban alulmaradt a lelkes csapat. Arató Árpád edző és a K. HonVéd vezetői azonban újra kezdték. Az átszervezett ké­zilabda-együttes teljes sikert ért el a megyei bajnokságban. Az igen erős kaposvári osztályozó mező­nyében a Honvéd csak titkos esé­lyesnek számított. Mindenki a Bu­dapesti Postásban látta a jövő NB Il-es csapatát. A Honvéd vezetői ---------■ é s játékosai azonban nem. A szom­bati drámai döntetlen után vasár­nap a K. Honvéd csapata levetkez­ve a kezdeti idegességet, 22 góllal terhelte meg a Zalaegerszegi Dó­zsa hálóját. Minthogy a Postások csak 5 gól különbséggel győzték le a Szombathelyi Cipőt, már az első félidő ll:l-e után biztos volt a Honvéd feljutása. Amikor aztán a hármas játékvezetői sípszó a mér­kőzés végét jelezte, a Postás-veze­tőknek nem maradt más, mint ke­zet szorítani a kaposváriakkal, s gratulálni a nem várt, de teljesen megérdemelt sikerhez. Szép diadal a K. Honvéd kézi­labdázóinak NB II-be jutása. Iga­zán csak elismerést érdemel min­den Honvéd-vezető és kézilabdá­zó. A K. Honvédnak jelentős ér­demei vannak abban, hogy a me­-új< gyében gyökeret vert ez az sportág. Reméljük, hogy a fejlő­dés második szakaszában a Hon­véd mint minőségi csapat is ugyanolyan jól megállja majd he­lyét, mint ezt a korábbi esztendők során tette. A kézilabda-osztályozók végered­ménye: A harmadik versenynap ered­ményei: Postás—Szombathely 18:13. K. Honvéd—Zalaegerszeg 22:6. A torna végeredménye: 1. K. Honvéd 2. Bp. Postás 3. Ceglédi Építők 4. Szombathely 5. Zalaegerszeg 4 3 1 - 67:33 7 4 3 1 - 65:44 7 4 2 - 2 46:54 4 4 1 - 3 51:59 2 4 - - 4 36:7$ ­Már csak a jobb gólarány a Kinizsi előnye az NB ili-ban Szekszárdi Petőfi — K. Kinizsi 2:1 (0:0) Szeks2árd, 600 né2ő. V: Sfes. Szekszárd: Greilich — Szlo- szar, Cser, Rochi — Zörényi, Bosnydk — Hóman, Simon, Be- nacs, Ulrich, Török,. Edző: Sá- rosi Antal. K. Kinizsi: Mezőit — Szili, Szigeti, Gergely — Tóth, Márkus — .Acs, Jezeri, Be ne, Horváth, Herbei. Edző: Kiss István. A szél ellen játszó kaposvá­ri csapat már az első percben szögletet harcolt ki. Aztán ál­landósult a Kinizsi-fölény. A 14/ percben adódott az első igazi helyzet: Beme kiugrott, az eleje vetődő kapust is kicselez­te. éles szögből az üres kapura lőtt, a befutó hátvédek egyike azonban a gólvonalról kivágta a labdát. Továbbra is a Kini­zsi támadott. A 18. percben Ács ,ió helyzetből fölé durran- tott. A 20. percben Herbei fe­jesét vágták ki ismét a gólvo­nalról. Aztán Horváth lövése tévesztett célt. A 25. percben kapta Mezőfi az első labdát. Nyomasztóvá vált a Kinizsi fö­lénye, amelyet hat kaposvári szöglet is jelzett. Nem akadt azonban csatár, aki megtalálja a rést Greilich kapujába. Az állandó kaposvári támadások­kal szemben a szekszárdiak a 34. és a 38. percben jutottak el még ebben a félidőben Me- zofi kapuja elé, de veszélyes helyzet nem alakult ki. A nm­eik oldalon Bene, Ács és Hor­váth lövései voltak pontatla­nok, s szálltak kapu mellé. A MÁSODIK, FÉLIDŐ gyors kaposvári rohamai gólt eredményeztek. A most már széllel hátban játszó csapat egyik tamadása során Jezeri kapta a labdát, a fiatal csatár húsz méterről jól eltalált lö­vést küldött kapura, s a labda a szél segítségével a hálóba vá­gódott. 1:0 a Kinizsi javára. Még két Kinizsi-támadás kö­vetkezett, aztán fokozatosan visszaesett a kaposvári csapat. A 18. percben már Mezőfi volt munkában. Egy perc múlva pedig ki is egyenlítettek a ha­zaiak. Ulrich játszotta magát tisztára, s 12 méterről megta­lálta az utat a hálóba, 1:1. Az egyenlítő gól felrázta az eddig elég álmosan mozgó szekszárdi csapatot, s most már akadt munkájuk a Kinizsi-védőknek is. A 21. percben mégis meg­nyílt az alkalom, hogy a Kini­zsi vezetést szerezzen. A kitö­rő Horváthot ugyanis a 16-oson belül felvágták, a játékvezető habozás nélkül 11-est ítélt. Nagy huzavona keletkezett a büntető körül, Szloszár meg­sértette a játékvezetőt, ezért a szekszárdi hátvédet a bíró kiállította. Végül is Horváth rúghatta a büntetőt, erőtlen labdája azonban a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A kihagyott 11-es szárnyakat adott a 10 főre olvadt szek­szárdi csapatnak, s a hazaiak fölényt harcoltak ki.' Ennek eredményeként a 26. percben újabb gólt ért el a szekszárdi csapat. Bosnyák húszméteres jól eltalált labdája vágódott védhetetlenül a hálóba. 2:1 a szekszárdiak javára. A Kinizsi átcsoportosított, Szili előre ment a támadósorba, de ez sem segített, s a játékidő utol­só szakaszában is inkább a szekszárdi csapat játszott fö­lényben. Közepes színvonalú mérkőzésen szenvedett újabb vereséget a K. Kinizsi csapata elsősorban azért, mert a hazai együttes erőnlét te­kintetében jóval felette állt. Üjból kiütközött az, hogy a Kinizsi nem bírja a második félidőt, igy aztán hiába olvadt tiz főre a szekszárdi csapat, a csonka együttes Is dia­dalmaskodni tudott a fáradt csa­pat benyomását keltő Kinizsivel szemben. Nem kétséges, hogy a szekszárdiak győzelmében közre­játszott a szerencse is. Az első fél­időben a nagy fölényben Játszó Ki­nizsi, ha csak helyzeteinek felét értékesíti, biztosan nyeri a mér­kőzést. A Kinizsi ötösfogata azon­ban ebben az összetételben is med­dőnek bizonyult. A vége felé aztán a nagy nyomás alatt a védelem is meg-megingott, s bekövetkezett a vereség. Egyénileg a szekszárdi csapatban Bosnyák és Ulrich játéka dicsér­hető. A Kinizsiben Bene, Acs, Je­zeri, Márkus és - Gergely játéka elégített ki. Sós Játékvezető jól bíráskodott. örl Viktor HÍREK Kiskunhalasi Dózsa-K. Dózsa 3:1 (I:!) Kaposvár, 1200 néző. V: Papp. Kiskunhalas: Kiss — Szebe- ni, Molnár, Papp — Kucsera, Csáti — Répási, Szekeres, Ná­das, Ungi, Puskás. Edzője je­lenleg nincs a csapatnak. K. Dózsa: Molnár I. — Güth, Il­lés, Deák — Szvath, Csima — Bene, Veverán, Nagyréti, Kecs­keméti, Molnár III. Edző: Zá- borszky Jenő. Molnár lesgólja vezette be a mérkőzést. Az 5. percben vi­szont a vendégcsapat első tá­madását érvényes góllal fejez­te be. A Dózsa-védök leálltak. Szvath, Csima és Molnár I. Majdnem tétlenül nézték, hogy a kitörő Ungi miként lő a há­lóba, 1:0. Két perccel később Puskás az oldalhálóba bombá­zott. A 11. percben az ismét támadásba lendült kaposváriak szereztek gólt. Veverán kapta a labdát, a csatár észrevette, hogy szabad az út, még kettőt lépett, aztán mintegy 22—25 méterről bombagólt lőtt, 1:1. Fölénybe került a Dózsa. Csa­tárai azonban sokat pepecsel­tek, s nem jelentettek veszélyt a kiskunhalasi kapura. A 20. percben Csima szabadrúgását védte könnyen Kiss. A másik oldalon egy szögletrúgás után Szvath rosszul eltalált labdája pörgött veszélyesen. Még egy Nagyréti-fejes szállt alig mel­lé, aztán húsz percen át jó­formán semmi sem történt a pályán. Az utolsó öt percben vált valamivel élénkebbé a já­ték, ekkor Kecskeméti beadá­sát a kapus kiejtette, de Mol­nár 111. mellé lőtt. A másik ol­dalon viszont Szekeres 40 mé­terről a kapufát találta el. Dó­— A totó 12 találatos szelvé­nye: 121xxlxxxl2x. 12 találatos szelvény nem volt. 11 találatra 64 925, 10 találatra 2322,50, a 9 találatra pedig 383,75 forintot fizetnek. zsa-támadásokkal ért véget az első félidő. SZÜNET UTÁN sem változott a kép. Unalmas, alacsony színvonalú játék folyt a pályán. Először a halasiak veszélyeztettek, de Szekeres közéiről mellé lőtt. A másik oldalon viszont Kecskeméti— Bene—Veverán formás táma­dása után Veverán lőtt fölé. A 15. percben újabb alkalom nyílt volna a kaposváriaknak a gólszerzésre, de mire Veverán lövőhelyzetbe jutott, Kiss újra a helyén volt, és megkaparin­totta a labdát. Két perc múl­va Bene éles lövését a kifutó kapus csak szöglet árán hárí­totta. A meddő kaposvári tá­madósor még azt sem tudta kihasználni, hogy Kiss kapu­védő egy vetődésnél megsé­rült, és ettől kezdve csak sán­tákéit. Amolyan döntetlen ízű volt a mérkőzés, amikor a 30. percben váratlanul a vendégek vezetést szereztek. Az elemé­ben lévő Ungi lerázta őrzőit, és Güth mellett ismét a háló­ba bombázott. 2:1 a Kiskunha­lasi Dózsa javára. A Dózsa megzavarodott, s öt perc múl­va Szekeres a Dózsa-oédők hi­bájából újabb gólt ért el, 3:1. A kaposvári Csapat feladta, a kiskunhalasiak az időt húzták. Alacsony színvonalú mérkőzésen dőlt el a két bajnoki pont sorsa Kaposvárott. A vendégek gyors gólja kétségkívül megzavarta a kaposváriak sorait, akik talán túl könnyen is vették az ellenfelet azért, mert az eddig csupán 8 pon­tot gyűjtött a 12 fordulóban. Ez a könnyelműsködés aztán hamarosan megbosszulta magát. A gyengén játszó K. Dózsa ugyanis nem tu­dott meggyőző fölényt kiharcolni otthonában sem a jobb felépítésű játékosokból álló vendégcsapattal szemben. Aztán a kaposváriak kí­nálkozó helvzeteiket kihasználat­lanul hagyták, viszont a vendégek mindent berúgtak, ami csak be­rúgható vqft. Végeredménvben a nagyobb lelkesedéssel Játszó ven' dégcsanat rászolgált az értékes két ba inoki pontra. í Egvénileg a kiskunhalasi csanat- 1 ban Molnár. Csőt* Szekeres. Ungi és Puskás iátév-i fon "h"t1' A Dó- -rában csak Ulét Veverán ■ és Kecskeméti játszott elfogadha- 1 tó.aú Papp játékvezető határozottan bíráskodott, s nem vétett különö­sebb hibát. Kovács Sándor — Termelőszövetkezeti ba­romfigondozók részére tegnap kéthetes tanfolyam kezdődött Balaton bogi áron. A múlt héten az ellenőrző bizottságok elnö­kei vettek részt három-három napos oktatáson. — MINDEN HÉTBN ÖT HÍZOTT SERTEST bocsát közfogyasztásra hizlaldájából a marcali földművesszövetkezet. — Értekezleten vitatják meg a népfrontbizottságok előtt ál­ló őszi-téli feladatokat a járási titkárok november 2-án a Ha­zafias Népfront megyei irodá­ján. Délután két órakor a béke­mozgalmi munkát irányító ope­ratív bizottság ül össze a fel­adatok megbeszélése céljából. — HIVATALOSAN IS ÁT­ADJÁK a közelmúltban elké­szült somogycsicsői termelő­szövetkezet bekötöútját. A KPM Közúti Igazgatóságának szakemberei csütörtökön tart­ják meg a minőségvizsgálato­kat az 1300 méter hosszú, 1 millió forintos költséggel épült új úton. — Alakuló ülést tartott a Magyar Honvédelmi Sportszö­vetség nevelési osztálya tegnap délelőtt. Az értekezleten részt vevők a ma meginduló kikép­zési év feladatairól tárgyaltak. — AZ APAÁLLATOK ŐSZI SZEMLÉJÉT december 20-ig tartják meg. Az ezzel kapcso­latos miniszteri rendeletet teg­nap értekezleten ismertették a kaposvári járás állatorvosaival és községi tanácstitkáraival.. — Falusi ifjúsági szövetkezet alakult Nemesviden. A fiatalok nsrúltenyé&ztéssel kívánnak foglalkozni. — Színházi közlemény. Felhívjuk a bérlettulajdonosok figyelmét, hogy a Szókimondó asszonyság cí­mű zenés vígjátékra, amely bérle­ten kívül kerül előadásra, a bér­lét bemutatásával 10 százalékos kedvezménnyel válthatják meg je­gyeiket! (3257) — 206 brigád indította meg a küzdelmet a szocialista cí­mért megyénk ipari és mező- gazdasági üzemeiben. A leg­utóbbi értékelésig 23 brigád kapta meg ezt a címet, s a versenyt tovább folytatják a »szocialista brigád« öklévé! el­nyeréséért. — Országos állat- és kirakodóvá­sár lesz november 3-án Darány községben. ' (3186) [ — AZ APA FELELŐSSÉGE A GYERMEKNEVELÉSBEN címmel a Berzsenyi Dániel is­kola vezetősége és a körzeti nőtanács előadást rendezett az apák részére. A vitaindító elő­adást Magyar Sándor, az iskola igazgatója tartotta, ezt köve­tően többen hozzászóltak az ér­dekes és sokakat foglalkoztató témához. — Súlyos bányászkatasztrófa történt Japánban. A meizsi bá­nya egy tárnájában a robbanás 19 bányászt betemetette Az azonnal megindult mentési munkálatok az esti órákig si­kertelenek maradtak. Eddig 14 bányász holttestét hozták fel a mélyből. — ÜJ KÖNYVEK. Megjelent Vörösmarty Mihály összes müvei című sorozat első két kötete, Bárdi Ödön Thália -mo­solya, Galjapin Ifjúságom, Stendhal Pármai kolostor, Ró­nay György Képek és képzel­géseki, Móra Ferenc Bolondsá­gok, Alföldi László A szomjazó sivatag című könyve. — 300 férőhelyes malacneve- löt épít a Somogy megyei Hús­ipari Vállalat. Az 50 ezer fo­rintos költséggel épülő nevelőt a jövő év tavaszán népesítik be. — ÚJ BÉLYEGEK. Az idei arcképes bélyegsorozat újabb értékeit, az Erkel Ferencet és Bólyai Jánost ábrázoló 60 fil­léres bélyegek árusítását no­vember 6-án kezdik meg, 7-én V. I. Lenin arcképét ábrázoló ugyancsak 60 filléres bélyeget hoz forgalomba a posta. — Hormonanyagokkal injek­ciózzák a halakat a Dél-somo­gyi Halgazdaságban. Ily módon elérik, hogy a halak 24 órán belül leívnak, az ivadékok 4— 5 dekával nagyobbak és gyor­san fejlődnek. — TÖBB EZER CSIRKÉT ÉRTÉKESÍTETT a Balaton- parti piacokon a kötcsei Jóre­ménység Termelőszövetkezet. A csirkékből 160 ezer forintot bevételezett a gazdaság. — Kétnapos tanulmányi ki­ránduláson vettek részt a ka­posvári járás úttörőcsapat­vezetői. Megtekintették a vár­palotai 12 évfolyamos kísérleti iskolát, és látogatást tettek az inotai erőműnél is. ^y/tűvelődés d-zórakozás * Csiky Gergely Színház: November 2-án este 7 óra-» kor: Különleges világnap. (Bla­háné-bérlet.) November 2-án Vésén: Bécsi diákok. November 3-an este 7 óra­kor: Különleges világnap. (Déryné-bérlet.) November 3-án este Nagyba­jomban: Bécsi diákok. November 4-én este 7 óra­kor: A szókimondó asszonyság. (Bérletszünet.) November 5-én este 7 óra­kor: A szókimondó asszonyság, (Bérletszünet.) November 5-én Igáiban: Kü­lönleges világnap. November 6-án 6 órakor: Díszelőadás. Vörös Csillag. % November 2-ig 5, 7, 9 órakor: A kicsi. (Korhatár nélkül.) , Szabad Ifjúság. November 2-ig 4 órakor: Kisfiúk. (Korha­tár nélkül.) November 2-ig. 6, 8 órakor: Montparnasse 19. (Csák 18 éven felülieknek.) Rippl-Rónai Múzeum: Őszi tárlat. Megyei Könyvtár: . Könyv- kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 9—11 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 9—11 óráig. Időjárásjelentés A Meteorológiai Intézet je­lenti: Várható időjárás kedd estig: az enyhe idő tovább tart. Felhőátvonulások: több helyen esővel. Mérsékelt, időnként élénkebb délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 14—18 fok között. — ORSZÁGSZERTE MEG­KEZDTÉK a gyümölcsfa-tele­pítéseket. A termelőszövetke­zetek 8 ezer hold, az állami, a kísérleti és célgazdaságok hatezer hold új gyümölcsöst telepítenek. A faiskolákban több mint 4 millió kiváló mi­nőségű gyümölcsoltvány, illet­ve csemete vár elszállításra és kiültetésre. — — Előre gyártott csővázas elemekből iparitanuló-műhelyt építtet a 23. AKÖV. A műhely a felszerelésekkel együtt mint­egy 350—360 ezer forintba ke­rül. Az épületbe a hónap vé­gén költöznek be a tanulók. A meglepetések fordulója volt a megyei bajnokságban MARCALI-BARCS 2:1 (2:1) Marcali, 400 néző. V: Dombrov- szki. Marcali: Szántó — Vörös, Ja­kab, Hajdú — Ihász, Pimpauer — Varga, Takács. Király, Kisborsó, Farkas. Edző: Molnár Lajos. Barcs: Jobbágy — Otartlcs I., Bednyák, Papp — Filiszár, Otartics H. — Ró­zsavölgyi, Göncz, Zsibrek, Csoór, András. Edző: Szóvári György. Kedves ünnepség előzte meg a mérkőzést: a SLASZ vezetői át­nyújtották a múlt évi sportszerű- ségi verseny győztesének, a Mar­cali MEDOSZ-nak járó tiszteletdi­jat. A jó iramú, helyenként színvona­las mérkőzésen egyenlő erők küz­döttek. A marcali csapat jobban kihasználta helyzeteit. G: Király 2, ill. Göncz. Jók: Szántó, Vörös, Ta­kács, ül. Otartics I., Rózsavölgyi, Göncz. Léder László SOMOGYSZOB—TAB 3:0 (1:0) Somogyszob, 200 néző. V: Stad­ler. Somogyszob: Barb ina — A^a- yer, Hosszú, Németh — Kovács IL, Simon — Dombi, Kovács I., Ta­kács, Bálint, Szalai. Edző: Hosszú László. Tab: Kovács — Györke I., Fritz, Krutek — Czabula II., Si­mon I. - Simon II., Puha I., Pu­ha II., Szabó II., Rácz. A játék­idő mindkét szakaszában a hazai csapat irányított. A 80. percben a tabiak balszélsője, Rácz megsérült és kiállt. Az eredmény a vendé­gekre nézve hízelgő. G: Dombi, AZ NB in. TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Pécsi VSK—Székesfehérvári MÁV Előre 8:0 (3:0). A fehérvári csapat­ból a 35. percben Pált, az 55. perc­ben Kisst a játékvezető kiállította. Pécsi Vasas—Bonyhád 4:1 (1:0). Pécsi Bányász—Bajai Bácska 0:0. Mázai Bányász—PEAC 1:0 (0:0). A bajnoki táblázat állása: 1. K. Kinizsi 13 7 3 3 37:16 17 2. Bajai Bácska 13 6 5 2 25:14 17 3. PVSK 4. KMTE ’ 5. Székesfehérvár 6. P. Vasas 7. Szeltszárd 8. P. Bányász 9. K. Dózsa 10. Csepel Autó 11. Bajai Építők 12. PEAC 13. Máza 14. K. Honvéd 15. K.-halasi Dózsa is. Bonyhád 13 6 4 3 28:16 16 13 6 3 4 24:18 15 13 5 5 3 20:18 15 12 6 2 4 19:18 14 13 5 4 4 26:28 14 13 5 3 5 20:19 13 13 4 4 5 22:24 12 11 6 - 5 22:26 12 12 5 1 6 14:17 11 13 3 4 6 26:25 10 13 4 2*7 21:30 10 13 3 4 6 18:26 10 13 4 2 7 16:25 10 USil 16:34 8 Bálint 11-esből, Takács. Jók: Né­meth, Dombi, Bálint, ill. Györke I., Simon I., Puha I. Kisgyura Károly B ALATONU JHEL Y-N AGYATAD 7:0 (2:0) Balatonújhely, 25 néző (!). V: Bognár. Balatonújhely: Martzy - Dénes, Hári II., Kocsis - Hárt I., Kovács — Lázár, Kasza, T. Kálecz, Kele, Kiss. Edző: Molnár József. Nagyatád: Lóki - Séf esik, Bogdán, Vojkovics — Tálas I., Simon — Tá­las II., Selmeczi, Izsák, Sasvári, Posta. Edző: Selmeczi István. A hazai csapat határtalan lelkesedés­sel játszott. A vendég nagyatádi együttes pedig teljesen széteső já­tékot nyújtott. G: Kelé 3, egyet 11-esből, Lázár 2, Hári II., T. Ká­lecz. Jók: Dénes, Hári II., Kovács, Kele, ill. Lóki, Simon. Molnár József Zamárdi—Siófok 2:1 (1:1) néző(!). V, Zamárdi, 1300 Lévák. Zamárdi: Papp II. — Jánosi, Lőrinczi I., Abonyi — Lőrin- ezi II., Papp I. — Török L, Kertész, Kriszbai, György, Tö­rök II. Edző: Béday Ferenc. Siófok: Varga — Vörös, Ba­logh, Horváth — Nagy, Egyed — Németh, Sier, Tóth, Szabó, Keszthelyi. Edző: Haragh Ti­bor. . Siófokról különvonat érke­zett a szurkolókkal, továbbá kerékpáros, motoros és gép­kocsikaravánok szállították a vendégcsapat nézőit. Nagy iramban kezdődött a játék, s időnként igen magas szinten mozgott. A hazaiak kaptak jobban lábra. 11-eshez jutott a zamárdi csapat, a büntetőt Tö- rök I. értékesítette, 1:0. A sió­fokiak erősítettek, s hamaro­san Tóth ejtett fejesével ki­egyenlítettek, 1:1. Szünet után feszültebbé vált a légkör, s esett a játék színvonala. Ek­kor már inkább küzdelem folyt. Küzdeni a hazaiak tud­tak jobban, s Kertész révén megszerezték a győztes gólt is a zamárdiak, 2:1. Az óriási érdeklődéssel kí­sért mérkőzésen a hazai csapat egy percig se játszott aláren­delt szerepet az őszi bajnok Siófokkal szemben. Sőt, határ­talan lelkesedése révén, meg­győző játékkal a zamárdi csa­pat rászolgált ä győzelemre is. Kitűntek: Lőrinczi II., Papp I., Kertész, ill. Vörös, Balogh, Tóth. A mérkőzés végén a pályára tóduló nézők közül Lies Imre siófoki gépkocsivezető megsér­tette a játékvezetőt, s csúnya jelenetek játszódtak le a pá­lyán. Dr. Fazekas Mihály KAPOLYI HONVÉD-MERNYE 5:0 (0:0) Kapoly, 100 néző. V: Temesi. Ka- poly: Mohácsi — Elek. Herr, Dió­szegi — Kovács, Kálmán - Kunya, Ohász, Óberszt, Dezsényi, Sánta. Edző: Fádnál György. Mernye: Ju­hász — Ronga, Kovács, Jankó — Biczó, Rácz — Várnagy. Töröesik, Szabó, Szűcs, Strébl. Edző: Török Károly. Az első félidőben csapko­dó, kémény játék folyt, s a fő ese­ményt az jelentette, hogy a 10. percben kettétört a kapufa. Szü­net után a tervszerűbben játszó Honvéd felülkerekedett a fáradt, rossz erőnlétű vendégekkel szem­ben, 's ilyen arányban is megérde­melten nyert. G: Dezsényi 2, Ohács, óberszt, Kunya. Jók: Elek, Herr, Diószegi, Dezsényi, ill. Ko­vács, Rácz, Szűcs. Luliák István TASZARI HONVÉD­BAL ATONLELLE 3:1 (2:0) Taszár, 500 néző. V: Réczei. Ta- szár: Fekete — Temesi, Kalló, Pochner — Dobos, Gyimesi — Uber- herr, Paczai, Faludi, Rózsavölgyi, Vellai. Edző: Eisler Lajos. Bala- tonlelle: Takács — Gréczi, Szabó I., Petrus - Szabó II., Kingler Somogyi, Baluka, Krinka. Cser, Horváth. Edző: Festi János. Mind­végig a hazai csapat játszott nyo­masztó fölényben, s akár nagyobb arányban is győzhetett volna a Honvéd együttese. Dobos 0:0 ál­lásnál ll-est hibázott. G: Faludi 2, Rózsavölgyi, ill. Horváth. Jók: Gyimesi, Rózsavölgyi, Vellai, ill. Gréczi, Cser. Jobban Ferenc K. H. VASUTAS-FONYOD 3:0 (1:0) Fonyód, 200 néző. V: Szabó. K. H. Vasutas: Mohácsi — Wéber, Nagy, Kovács — Horváth I., Mise- ta — Bencs, Németh, Tihanyi, Jó­nás, Horváth II. Edző: Tőke János. Fonyód: Csapó I. — Gelencsér, Líszkai, Szekeres — Nagy, Csapó H., — Gadányi, Vida, Hajba, Ko­vács, Molnár II. Edző: Hajba Jó­zsef. Alacsony színvonalú mérkő­zésen a valamivel jobban játszó vendégek megérdemelten győztek. G: Jónás, Németh, Horváth II. Jók: Mohácsi, Nagy, Jónás, Né­meth, ill. Liszkai, Farkas, Mol­nár H. Oláh Jáno* K. V. LOBOGÓ-CSURGO 3:0 (Őrt)) Csurgó, 400 néző. V: Magyar A, K. V. Lobogó: Kovács I. — Lukács, Perreg, Borda - Simon, Zimonyi — Molnár, Lábas, Jusits, Végh, Ko­vács II. Edző: Horváth II. Lajos. Csurgó: Kepler — Olvasó, Hottó U., Gyaczkó — Szokol, Varga — Sóto- nyl, Bata, Hottó I., Szabó I., Nagy. Edző: Pápa Imre. A formán kívül lévő hazai csapat a 30. percben ki­hagyott egy ll-est Hottó II. révén. A kimaradt büntető fellelkesítette a vendégeket, s szünet utáni jó já­tékukkal megérdemelték a győzel­met. Bordát a játékvezető a 89. percben utánrúgásért kiállította. G: Jusits, Kovács II., Molnár. Jók: Végh, Molnár. A csurgói csapat­ban senki nem nyújtott elfogad­hatót. ä» V Halmai Emil A L hajnokf táblázat állása a 13« forduló után: 1. Siófok 13 10 2 1 42:14 22 2. Taszár 13 8 1 4 44:30 17 3. K. V. Lobogó 13 7 1 5 29:15 15 4. Barcs 13 7 1 5 41:25 15 5. Marcali 13 7 1 5 29:24 15 6. Zamárdi 13 7 1 5 21:25 15 7­-8. Csurgó 13 6 2 5 32:24 14 7-8. Tab 13 6 2 5 24.-18 14 9. Nagyatád 13 6 2 5 27:29 14 10. K. H. Vasutas 13 6 2 5 23:27 14 11. Somogyszob 13 6 2 5 23:30 14 12. Balatonlelle 13 4 5 4 26:27 13 13. Balatonújhely 13 3 3 7 27:32 9 14. Kapoly 12 3 1 8 22:31 5 13. Fonyód 12 1 2 9 14:35 4 16. Mernye 13 1 2 10 16:55 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom