Somogyi Néplap, 1960. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-09 / 239. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1960. október 9. w cÁz öife,g kimig. MEG A KIS POLITECHNIKÁSOK Lomhán kígyózik fel az út a dombhátra, melyet földszintes házak sora kísér Fürednek. Fenn a tetőn aztán, mint büszke fellegvár (a tudomány fellegvára) fogad az öreg iskola. Kapuját két tömzsi tiszafa őrzi, mint szárnyas' oroszlán a mesepalotákat. Hirtelen eszembe jut erről a furfangos mesebeli király, akinek bizonyára valóságos szárnyas szörnyetegek őrizték a palotáját, s aki, mint az alábbiakból kiderül, a legjövőbelá- tóbb embere volt a maga idejének. Ügyannyira, hogy történetét minden mostani olvasókönyvbe belenyomatnám, mert igen friss, mához szabott a mondanivalója! Szól a mese tehát az egyszeri királyról, akinek világszép lányát feleségnek megkérik. Szimpla történet volna ez magában, ha az öreg király meg nem vétózná a készülő házasságot, azaz hogy a vetélkedő királyfit nem vetné alá próbának. A próba, illetve a megfejtésre váró talány pedig hangzott ekképpen: — Nem lesz addig a lány a tied, amíg e három szerszám segítségével három éjjel, három nap olyan fonálból vásznat nem készítesz, s. nem varrsz ruhát magadnak, melyet föld rothasztott, víz pos- sasztott, s az ember eddig ütött, vert, amíg nem lett belőle pozdorja. Azzal egy orsót, egy nyüstöt, egy varrótűt adott a királyfinak, s otthagyta magára. Szegény királyfi hét bocs- kort elnyűtt, míg végre a talányt sikerült megfejetenie. Míg végre rájött, hogy a kérdéses fonal nem lehet más, mint kenderfonal, hiszen a kendermag rothad el a föld- . ben, felnyűtt szálát possaszt- ják a vízben, s amikor megszárad, azt tilolják, törik az emberek pozdorjává. Ezek után már csak a szövés, fonás, varrás mesterségének megtanulása volt hátra. Egy öreg mester műhelyében az is megtörtént, s miután a királyfi kellő ügyességre tett szert (úgy is mondhatnám: felkészült az életre), s a kenderből való ruha három nap alatt elkészült, végre jelentkezett az öreg királynál,' s az örömmel adta hozzá a lányát feleségnek. A történet, amint láthatjuk, nekünk szól, azért is hoztam elő, és még egyébért is! Ugyanis én most éppen ilyen mesébe illő műhelybe jutottam, ahol »három nap az esztendő«, s ha nem utazó királyfiak készülnek is benne az életre, de a mi lányaink, fiaink. És ők is érnek legalább annyit, ha ugyan nem többet! Egy iskola büszkesége Hogyan is születik egy ilyen takaros műhely, mely elárulom, a Petőfi iskola büszkesége, s melyben a kis Jassó Gyulák, Rónai Marikák, Tarjáni Imrék, a Petőfi utca és környéke iskolásai sürrnek-forr- nak, barkácsolnak, méreteznek, egyszóval formálják az engedelmes anyagot?! Takaros műhely ez bizony, ha mondom, mégpedig a javából! A szuterénben polcozva áll a megmunkálásra váró faanyag (ahogy látom, bőséges, évekre elegendő), és most nem sorolom fel az átlagos műhelykelléktárat, a különféle táblákat, egyengető padokat, satukat, melyeknek szabályosan függélyesre van igazítva a szorítószára, bizonyítva, hogy rendet tart a kis lelkes sereg a portáján. De beszélek arról a kincset érő vagyonról, mely- lyel »rendelkeznek«, s melynek nem egy felszerelt gyár tanműhelye is szívesen szorítana helyet. Van itt a többi közt papírvágógép, gyalugép, szalagfűrész, »modem típusú« esztergapad, villanyfúró, köszörűgép; négy nagy szekrényben és sok kisebb fali kazettában különböző méretű resze- lők, kések, fűrészek, fúrók, ez utóbbiakból kerek ezer dara.b. Bakoss Gyula., az iskola halk szavú direktora nyitogat- ja sorra előttem a szekrényeket, és amikor a sok becses holmi láttán a fejem ingatom, és kérdőn tekintek rá, így válaszol: — Szeretjük ezt a műhelyt, mert ennek minden darabjához a mi munkánk kötődik. Ügy szedtünk össze minden egy szerszámot. A legkülönbözőbb helyekről. Most legalább százezer forint értéket képvisel a felszerelésük. Bakoss Gyula nem dicsekvő természet, szűkszavú ember, a szereplés nem kenyere, ez egyszer azonban elnézést kérek, én mégiscsak közrebocsátom a műhely támadásának és növekedésének vázlatos krónikáját. Egy utópia és egy rátermett ember KÖNYVESPOLC Kun Béla: IRODALMI TANULMÁNYOK A kötetben Kun Bélának azok a tanulmányai szerepelnek, amelyeket az emigráció idejében írt, s először a Szovjetunióban jelentek meg. Kun Béla e tanulmányai irodalmi tájékozottságáról és alapos esztétikai felkészültségéről tanúskodnak. Tartalmában és terjedelmében a legjelentősebb a gyűjteményben a Petőfi-ta- nulmány. A kötet ezenkívül tartalmazza Kun Bélának Karikás Frigyes, Illés Béla, Kiss Lajos, Lengyel József, Kahána Mózes és Hidas Antal írásaival foglalkozó tanulmányait. Előszavát Illés Béla írta. Móra Ferenc: A FELE SE TUDOMÁNY — UTAZÁS A FÖLD ALATTI MAGYARORSZÁGON A kötetben összegyűjtött rajzokból, értekezésekből, esz- székből egy széles és mély kultúrájú egyéniség arcvonásai bontakoznak ki: azé a Móráé, aki egyszerre író, tudós és humanista — az utolsó polihisztorok egyike... ''Cikkei érdekes, izgalmas, tanulságos olvasmányok: a legjobbfajta kultúrtörténet, tudománynépszerűsítés példái. A könyv zöme az archeológiái kutatás értelmét, módszereit mutatja meg, de számos cikkben nyelvész- kedik, botanizál, színesen számol be művelődéstörténeti apróságokról. Tóth Endre: AZ ELSZÁLLÓ IFJÚSÁGHOZ Tóth Endre debreceni költő. Négy kötet verse jelent meg eddig, három közülük még a felszabadulás előtt. A költő maga is a robotoló szegényemberek szürke, csöndes sorsát élte. Versei szerények és csöndesek, a hivalkodni nem tudó külszín mögött azonban egy dolgos közösségben és emberségben kiteljesedő élet arany- fedezete rejtőzik. Varga Katalin: A MEGSZÖKÖTT GYERMEKKOR A megszökött gyermekkorban a fiatal költőnő első verseskönyvét kapja kézhez az olvasó. Olyan őszintén, egyszerűen meri megmutatni verseiben a maga asszonyi világát, ahogy kevesen asszonyköltőink közül. A kötet egy részében szerelmes verseket találunk. A kötet többi verse emlékező jellegű, de nem a boldog szerelemről, hanem a gyermekkorról. Tamási Áron: ÁBEL 1—3. kötet. Tamási Áron legnépszerűbb műve az Ábel-trilógia; főhőse a legrokonszenvesebb regényhőseink közé tartozik. Ábel, a furfangos észjárású, ravasz beszédű, leleményes székely góbé, ■ aki minden helyzetben talpra esik. Elpusztíthatatlan a jövőbe vetett, a maga erejében bízó, töretlen hite. Ábel szívderítő és elgondolkoztató kalandjait a Hargita rengetegében, a városban és Amerikában most együtt jelentette meg a Szépirodalmi Kiadó. Még szó sem volt a politechnikáról fent és lent, a társadalmilag hasznos munkáról se beszélt senki, amikor a műhely gondolata már megszületett. Még 1955-ben. Nem volt egyéb »felszerelésük«, mint az iskola alagsorának csupasz négy fala, de az is milyen állapotban! Jobb arról hallgatni! Amikor előszörre környezettanulmány végett »kiszálltak«, azaz feltekintették a szu- terént, az omladozó falak, a szemét láttán a legtöbben csak mosolyogtak. Ebből akartok műhelyt? A szél dudál be a törött ablakokon, dohos a levegője, s mi lesz a sok szeméttel? Még ha kitakarítanánk, kimeszelnénk, takarosán rendbehoznánk, akkor is mit kezdünk? Se tű, se tova! Hiszen ha legalább felszerelésünk volna! Akadt, aki hirtelen ceruzát, papírt rántott, és számolni kezdett. Tetemes összeg »jött ki«, pedig csak a javítási munkákat, a takarításhoz, meszeléshez szükséges kellékeket számolta. Meg aztán egy fillér nem sok, de annyi pénzük nem volt. Hogy a szülőktől kolduljanak, arra nem is gondoltak! — Utópia ez, hallod, nem édemes vele foglalkozni! — mondogatták többen a vállalkozó kedvű direktornak. A rátermett ember azonban nem hagyta magát. Nem lehetett egykönnyen eltántorítani. Makacskodott, tervezett tovább, újra és újra előkezdte. Már-már úgy látszott, hogy valósággal rögeszméjévé vált a gondolat. Hogy mi sarkallta, hogy miért adta rá a fejét, és miért töltött annyi éjszakát álmatlanul, teli bizakodással, remény- nyel? Ki tudja? Talán megunta a sok panaszt, kifakadást hallgatni. A jobb sorsra érdé mes Petőfi utcai kis parittyásokról, akik egyéb elfoglaltság híján rémei lettek a környéknek, »unalmukban« énekes- madarakra vadásztak, de szívesen céloztak meg villanyégőt és házablakot is. De sokszor hallotta utcabeliektől szülők szájából: »utca vásott kölyke«, »javíthatatlan imposz tor«, »utca szégyene«. Mint jó pedagógus azt is tudta, hogy ilyen esetben a dorgálás, az intelem, a »lelkifröccs« annyi mint a szenteltvíz. Tudta, hogy jobb megoldás kell ennél! Aminek segítségével például levezethető az eget is' megostromolni kész kamaszerő, ami által helyes mederbe lehet terelni az áradó kamaszindulatokat. Egy szó, mint száz, foglalkoztatni kell a gyereket, az értékes időtöltés lehetőségét kell megteremteni számára. Erre alkalmas a többi közt a kollektív nevelő, a jól felszerelt műhely! Ha törik, ha szakad, már csak ezért is meg kell születnie! Angyalföld Somogyert Dr. Czinkatai Frigyes: MÁTRAHÁZI EMLÉK. A továbiakról csak röviden távirati stílusban, Még abban az esztendőben közös erővel rendbehozták a szuterént, a pódium tehát készen állt, csak a kelléktár hiányzott még, szerszám, anyag, gép, minden, „minden. A műhely azonban nem sokáig ásított üresen! Először a Barcsi Fűrészüzemmel léptek összeköttetésbe. Ügy történt, hogy a direktor egykét tettre kész kollégájával odautazott, s »szemre vételezték« a nagy telepet. Mivel engedélyük volt rá, feltúrták, megforgatták a szemétre hányt hulladékdeszkát, lécet, stb. Egy kocsiderékra valót sikerült így összeszerezni. No de hogyan vigyék haza a becses portékát? Ettől sem ijedtek meg. A TEFU igazgatójához fordultak, elmondták, miről van szó, és csodálatosképpen nem kellett hosszan magyarázkodni. Ne felejtsük el, gyerekeinkről volt sző, s gyerekeink előtt nálunk az ajtók megnyílnak! Visszfuvarban tehát hazaszállították a leendő műhelyanyagot. Itthon aztán abból a deszkából mesterked- ték ki az alapberendezést. 1958-ban, amikor az első hírek felröppentek a politechnikáról, a műhelyszervezésről, ők már a második lépésnél tartottak. Sor került a gépek beszerzésére, tehát a nagyobbik gond került előtérbe. De honnan? Ez volt a fő kérdés. Ha nincs Kaposvárott, ha nincs Somogybán, hát van másutt! Egy szép napon a direktor felutazott Budapestre. Addig kilincselt fenn, járt minisztériumról minisztériumra, amíg a megfelelő papírok nem voltak a birtokában. Megnevezett gyárak területére kapott belépőt, s ha valahol kimustrált gépre akad, . ám válogasson kedvére! Így került Angyalföldre, s így került az angyalföldi munkásokkal közeli ismeretségbe. Dobogó szívvel lépte át az első gyár küszöbét. Vajon hogyan fogadják? Nem nevetik ki? Nem utasítják el? Nem, nem utasították el, dehogy utasították! Az angyalföldiek, amint meghallották, hogy Somogyról van szó, hogy gyerekekről van szó, egymással versengve siettek a segít-j ségére. A Forgácsoló Szerszá-i mok Gyára, a Magyar Acél a! Váci úton, a Kalibergyár Rózsafa utcában! És rak mélyiröl néhány pereli múlva előkerült a rejtett tar-jj talók, a kincs: selejt anyag,| kimustrált szerszám, elavult!) gép, fúrók, kések, fogók, fű-| részek sokasága. j£ Az első alkalommal két har-|* mine kilós csomagol »állítottjjj össze«, azt cipelte a rátermett*! személy-*! poggyászként hozta haza vona-k ton. Nem kapott érte külön ju-Í*| talmat, nem írtak róla az új- ÍJj ságok. Csendben, zaj nélkül!* történt mindez. Egy .másik út-* ja alkalmával még szerencsé-lí! sebb volt, mert ráakadt egyj* kimustrált esztergapadra a!$i mázsás monstrumot nem tudta már egyedül elhozni. Nem esett kétségbe. Addig szimatolt, keresett, kutatott, amíg meg nem hallotta, hogy a TEFU egyik kocsiját Pestre vitték javítóba. Ismét előterjesztette kérését, s megint csak szerencsés lett! A megjavított kocsi az esztergapadot elhozta, s ami a legszebb, a gyár munkásai maguk nyűhölték fel a nehéz jószágot az autóra. Szívesen megtették! Angyalföld Somogyért! Mi vagyunk az élet kismunkásai Érdemes volt hát elkezdeni? Megérte a sok fáradság, törődés, utánjárás? Egész sor elkészült »termék«, remekes műhelymunka fekszik előttem az asztalon. Egytől egyig a kis politechnikások munkája. Van itt ceruzahegyező, vasból való lábasalátét, melynek szívforma a mintája, lakatpánt, parazsas lapát, kalapácsnyél, sonkaakasztó horog, képkeret, csupa hasznos jószág, aminek otthon hasznát veszi az ember. De készült a műhelyben irattartó, melyből tavaly a városi tanács kétszáz darabot rendelt. Tanulnak itt könyvkötést, dobozkészítést, és készülnek viráglétrák. A darabok közt turkálva, azokat mustrálva, bólintok: — Érdemes volt, íme itt az eredmény! Bakoss Gyula azonban ingatja a fejét, mintha azt akarná tudtomra adni: ez még semmi, ne hidd, hogy itt látható, a lemérhető eredmény a fontosabb! A lelkek helyén végbemenő nagy változás, átalakulás az igazi érték, mely érdekesebb, drámaibb, mint a legizgalmasabb detektívtörté- net! — Az egyik csintalaif nebuló — meséli —, a »vásott rossz kölyök«, H. Ádám odajön hozzám a minap. Szombat délután volt, a szakkört már befejeztük. Ádám azonban csak nem tágított, végül is megkérdtem: »Nem keresnek téged otthon, nem kéne hazamenned?« »Engem? — felelt sértődötten — a mamám éppen tegnap mondta, akkor nyugodt, ha itt vagyok!« A hatodikos kis Rónai Mária dől go. zatában, melyet a műhelygyakorlatról írt, ezt olvasom: »■Először félelem töltött el, amikor megláttam a satupad széles pofáját és a nagy kalapácsok fekete vasfejét. Bezzeg mikor kézimunkáztunk, és vasmunkát végeztünk, akkor már nem féltem, hanem ujjongtam a mámoros örömtől!-« És egyetlen dolgozatból nem hiányzik az alábbi formula: Alig várom azt a napot, amikor a műhelyajtó előttem feltárul! Ezek a gyerekek — bízvást elmondhatjuk — nemcsak a munkát szerették meg e röpke pár éo alatt, hanem azt a szerszámot is, amivel dolgoznak. A kis Büchler Tamás írja: »Megkap- tűk a szerszámokat. A resze- lők, a satuk, a gyalupadok, és fűrészek, minden' szerszám mintha segíteni akarna. Segít is mindegyik. De néha panaszkodva sír a reszelők hangja. Mintha mondaná: Ne így reszelj velem, mert eltörik a hátam.« És szeretném mindnyájuknak a kis Csorba Katalin mosolygó arcát, büszke tekintetét megmutatni, amikor a munkából feltekintve így szól: »Olyan boldog vagyok, ki sem mondhatom! Mi vagyunk az élet kismunkásai!« Üj élet, új erkölcs, új életstílus, fegyelmezettebb magatartás, bizakodóbb tekintet a jövőbe, ezek az igazi értékek, melyekkel a Petőfi iskola műhelyében találkoztam. Egytől egyig mind az új iskolai reformtervezet célkitűzései. Érdemes volt! Bátran mondhatom, az a bizonyos mesebeli király ezeket a nebulókat máris egytől egyig vej ének, lányának elfogadná! Komjáthy István ember a Délihez, s BALLADA Megharapott engem az ősz már, érzem a szilvák aranyának fanyar ízét, mellemet szaggatja ma is a késes keserűség, új szerelem bizonyosságával te szaladtál, régi szerelem szilajságából te maradtál, aranyfedelü egemre Napnak te akadtál, ünneppé pirosul véled a naptár — — (van neki, van neki kedvese, szép, hogyha lehajtja ágyára fejét, beborul, kiderül akkor az ég) te segíts engem a holtfáradt napokon által, nyomorban te kínálj zsírgyöngyös vacsorával, bőségben te taníts meg az egyszerűség kútvíz ize a te hatalmadtól csorbul ki a fegyverek éle, jaj, emberré magasodni csontosabb akarattal, elvekért birkózni gyémánt agyarakkal: te segíts, te segíts, intentelen angyal. Kaliber-gyárban. Ezt a ^ 1 m 1 $ i B 1 i 1 *• *• *; *t .* X 1 s ti *S JtS
