Somogyi Néplap, 1960. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-10 / 214. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Szombat, 1960. szeptember 10« 149 helyiség 600 személyes színházterem Több ezer köteles könyvtár as új szakszer veszeti székházban A Kossuth Lajos utca elején épülő impozáns palota, mely a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának székháza lesz, egyre inkább az érdeklődés központ­jába kerül. Mikor lesz kész. kik kapnak benne helyet? — kérdezik igen sokan. Megkér­tük Szőke Pál elvtársat, a Szakszervezetek Megyei Taná­csa vezető titkárát, hogy vála­szoljon e kérdésekre. Szőke elvtárs egyebek között a követ­kezőket mondotta: — Eredetileg 6 millió forin­tot szántak a székház építésére, de már eddig csaknem 20 mil­lió forintot költöttek rá A munkák elhúzódása miatt a tervezett augusztus , helyett előreláthatólag csak 'december végén lehet megkezdeni a be­költözést. Ez függ attól is, hogy sákerül-e a Szerelvényértékesí­tő Vállalat részére pótkeretet kiutaltatni. Ugyanis a vállalat keret hiányában még nem szál­lította le a megrendelt kazáno­kat. Ha ezen nem tudunk se­gíteni, akkor fűtés hiányában csak jövőre költözhetünk. Egyébként az épület teljes át­adását 1961. június 1-ére ter­vezik. — Az új székházban 11 szak. mai, illetve szakszervezeti me­gyei bizottság kap helyet. A felszabaduló épületekkel a vá­rosi tanács rendelkezik. A je­lenlegi SZMT-székház helyére az OTP, annak helyére a Be­ruházási Bank költözik. Helyet Nagyon érdekes cikk lehet abban az újságban... A leányok is megszerették a fizikai munkát A múlt év szeptemberétől a csurgói gimnázium első évfo­lyamos, politechnikai osztályba járó lányai a Napsugár KTsz- be kerültek heti egynapi poli­technikai oktatásra. 23-an vol­tak, s mint minden újat, elein­te idegenkedve fogadták a var­rógépet, a vasalót. Egy kissé furcsán érezték magukat az is­kolai csend után a »zajos üzem­ben-«. Csordás Istvánná iparitanuló­oktató és Horváth János mű­szaki vezető vállalták, hogy megszerettetik a lányokkal a fizikai mukát, s bevezetik őket a szabás-varrás apró mesterfo­gásaiba. De hogyan? — törték a fejü­ket, mert hiszen semmilyen iránymutatás vagy javaslat nem érkezett senkitől. A lá­nyok becseppentek a szövetke­zethez tanulni és megismerked­tek a szabászattal. Az első he­tektől .hónapoktól függött, hogy vajon áll vagy bukik az 5+1-es oktatás a csurgói gim­náziumban, hogy eléri-e célját a bevezetett rendszer: megsze­rettetni, megbecsülteim a fia­talokkal a fizikai munkát. Te­hát nagy volt a tét. Központi tanterv nélkül látták a tanítás­hoz. Igen helyesen, az ipari ta­nulók oktatását vették alapul, kiválogatva abból az érdekes, a könnyebb részeket. Minden­ből egy kicsit — tűzték célul a A KAPOSVÁRI KÖZÚTI ÜZEMI VÁLLALAT felvételre keres munkahelyi revizort és kontírozó könyvelőt. A felvételhez mérlegképes, illetve képesített könyvelői képzettség, valamint 5 éves építőipari gyakorlat szükséges. Jelentkezés : Kaposvári Közúti Üzemi Vállalat, Kaposvár, Szántó Imre utca 19. szám. (35884) kap az új székházban az SZTK ügyviteli része is, ezzel enyhí­tünk a rendelőintézet zsúfolt­ságán. Az új székházban 149 helyiség, köztük több ezer kö­tetes könyvtár, kölcsönző, ol­vasóterem, egy 30 és egy 70 személy befogadására alkalmas kis és egy 600 személyes nagy tanácsterem van. A nagyterem lejtős padozattal, rögzített szé­kekkel készült, színielőadá-ok, ökölvívómérkőzések rendezésé­re kivál' a n alkalmas. Fűtése légbefúvással történik. Ebben a tereimben normál filmszín­ház is lesz. Helyiséget kapnak a különböző szakkörök. A fotó. soknak korszerű laboratórium, sötétkamra épült, a szereplők részére öltözők. Vannak ezen­kívül klubhelyiségek, külön te­rem televízió számára, ven­dégszobák, büfé, étterem, konyha. A konyha az alagsor­ban, az étterem a második emeleten van, s az ételeket, edényeket liften szállítják. Or­vosi vizsgáló, KISZ-helyiség is lesz a székházban. A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának vezetői azt tarják, hogy az új székház ne csak a munkásoknak, a vakszervezeti tagoknak, hanem a város vala­mennyi dolgozójának kulturá­lis központja legyen. Hangver­senyek, fesztiválok, színházi előadások rendezését, ismert szakszervezeti és más művésze­ti csoportok fellépését terve­zik. Helyet kap a munkáskó- rus, a színjátszók, a Munkás Stúdió. Szeretnék, ha a Csiky Gergely Színház kamaraszín­házat létesítene a székházban. Helyet biztosítanak a veterá­nok találkozásaihoz és a nyug­díjasok összejöveteleihez is. Mindenki nagyon várja már az építkezés befejezését. Aka­dályozza azonban a munka előrehaladását a Vasipari KTsz engedély nélkül épített gará­zsa, amely az építkezés útjá­ban áll. Lebontására határozat született, de a ktsz még mindig nem mozdul Sí. L. II KPVDSZ megyei bizottságának őszi téli terve A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vemdéglátóipari Dolgozók Szakszervezete megyei bízott ságának élén néhány hónapja ú] vezetők állnak. Papp Fn- rencné titkár és Tóth János szervezőtitkár korábban más munkaterületen dolgoztak, en­nek ellenére jól ismerik az előttük álló feladatokat. Mit tartalmaz őszi-téli munkater­vük? Tanulás 106 alapszervezetüknek 6695 tagja van. Valamennyi alap­szervezetben taggyűléseken vitatják meg a KPVDSZ no vember 5—6-án összeülő kong­resszusának téziseit. Ezt az al­kalmat is felhasználják arra. hogy a pártszervezetekkel együttműködve a tagoknak leg­alább 10 százalékát bevonják a politikai—szakmai oktatás­ba. Ennek egyik formája a szakszervezeti vezetők részére induló szabadakadémia lesz, ahol politikai, szakszervezeti történeti és ismeretterjesztő előadások hangzanak majd el. Segítik az állami oktatásra, így a kereskedelmi technikumba jelentkezettek tanulását. A szakszervezet nőbizottsága a 8 általánossal nem rendelkező nőket az iskolai oktatásba akarja bevonni. Azok a szak- szervezeti tagok pedig, akik más oktatásra nem jelentkez­tek, a vállalatok pártszerveze­tei által indított oktatáson vesznek részt. Az ismeretter­jesztő előadásokat a TIT se­gítségével szervezik meg. Munhaverseny A KPVDSZ megyei bizott­sága nemrégen tárgyalta a munkaverseny helyzetét, s megállapította: mindenütt lehe­tőség van a versenyre. Ezt bi­zonyítják a földművesszövet­kezetek kiváló boltjai, a kivá­ló dolgozók. Csak — mint a MÉSZÖV teszi — mindenütt rendszeresen kell értékelni a verseny eredményeit, s azok­ról állandóan tájékoztatni kell az érdekelteket. A boltvezetők sokat tehetnek azért, hogy a vállalások teljesüljenek, S a gimnázium és a ktsz vezetői, s a tanulók körében hétről hétre alábbhagyott a munkától való idegenkedés. Az egyszerűbb munkák nagy részét rájuk bíz­ták. Megismerkedtek a gomb­lyukkötéssel, a vasalással, ké­sőbb elvégezték már a férc­összeállításokat, s mikor a gim­názium is adott anyagot, kész blúzok, kötények kerültek ki kezük alól. Sokan saját hasz­nálatra is készítettek holmit a politechnikai oktatáson. És mire megismerkedtek a mun­kával, meg is szerették azt. A szünidőben bizonyára jó hírét terjesztették a politech­nikai oktatásnak, mert az idén beiratáskor az új elsősök szü­lei már kérték, hogy hadd ke­rülhessen gyerekük politechni­kai osztályba. S mint a gimná­zium igazgatója mondja, nem a politechnikai osztály megtöl­tése, hanem a tanulók üzemi (gyakorlatra való elhelyezése lesz hamarosan a probléma. Az 5+1-es rendszer Csurgón most már nagy népszerűségnek örvend. S az idén már központi tanterv, külön szakkönyv gon­doskodik a még szervezettebb, gondosabb oktatásról. S ha majd a tavalyi elsősök érettségi után szakmát válasz­tanak, azt, sokkal előbb elsajá­títják és jobban megállják he­lyüket a termelésben. R. F. Az éghajlat és hatása az emberre Az ember és környezete állandó kölcsönhatással van­nak. egymásra. Közismert, hogy a környezet egyik ténye­zője, az éghajlat (a klíma) hatása az emberi szervezetre a klíma sajátosságaitól függően nyilvánul meg. De mit nevezünk éghajlatnak, vagyis klímának? Ne­héz ezt pontosan meghatározni, mert pl. másképpen jelöli meg ezt a természettudomány valamely ágát művelő szakember, másképpen az orvos, és ismét másképpen az üzemhigiénvkus, akinek a műhely- vagy a munkahely- klímával lehetnek problémái. Mindenesetre a klíma fő jellemzői: a cserélődő levegőtömegek, a napsugárzás, a le­vegő hőmérséklete, nedvességtartalma, a légnyomás, a szél, a radioaktív sugárzások, a levegő elektromossága, a csapadék, a füst és a felhők. Természetesen a klíma ki­alakításában részt vesznek az egymást követő évszakok, a talaj és a növényzet milyensége is. A klíma reakciót vált ki az egész szervezetben. Gondoljunk csak a sarkvi­déki hidegre vagy a trópusi hőségre. Hatását megérzi minden ember, akár egészséges, akár beteg. Mindnyá­junk által ismert, hogy az időjárás változásával össze­függ több betegség megjelenése. Bebizonyított tény, hogy a reuma, a fejfájások, az agyvérzések, az idegességek, a tüdővérzések, sőt a halálesetek is függnek az időjárás alakulásától. Nagy levegőtömegek cseréje esetleg járvá­nyos betegségek okozóit vehetik el egyik fölS észről a másikra. Hazánk klímáját az alkotó tényezők gazdag változása jellemzi. Sarkvidéki, trópusi, tengeri, kontinentális eredetű levegőtömegek különböző időtartamra jelennek meg felet­tünk. A Balaton vidékének külön klímájáról beszélhe­tünk. A tó nagy tömegű vize csökkenti a szélsőségeket, környéke páradús. Partjain igen erős az ultraibolya- sugárzás, mert a vízfelület visszaveri a napfényt. Az idegen klímát meg kell szokni íz embernek. Az új éghajlati behatások fokozatosan átalakítják a szerve­zetet. Addig azonban sokat kell szenvednie az idegen klímára került embernek. A szervezet alkalmazkodását akklimatizálódásnak nevezzük. A beteg ember még jobban reagál az új klímára. A szervezetében kiváltott reakciók vagy további egészség- károsodást idéznek elő, vagy pedig javulást, gyógyulást. Ha ez utóbbiakat hozza létre, akkor gyógyító klímáról be­szélünk. A gyógyító klíma lehet: alföldi, erdei, tavi, ten­geri, középmagas és magaslati. E klímabeosztást is szokás még tovább csoportosítani az érdek, a szükséglet vagy a beteg szervezetére tett hatás szerint. A klímák lehetnek nyugtatok, gyógyítók vagy ingerlők. A jól megválasztott kiima a maga tényezőivel a beteg embert megnyugtatja, sőt meg is gyógyíthatja. Természetesen a gyógyító klí­máról visszaérkezett betegre ismét kedvezőtlenül hathat a régi környezete. Ennek megfigyelése, az eközben szerzett tapasztalatodnak a bet eg érdekében való okos felhasználá­sa az orvosok egyik legszebb feladata. Dr. Tóth Sándor, a KÖJ£h igazgatója. szocialista címért küzdő brigá dók elérjék céljukat. A KPVDSZ megyei bizottsága helyesli az Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalatnak azt a kez­deményezését, hogy az egyes szakmai ágakon belül indíta­nak versenyt. A kongresszuson javasolni fogják, hogy a pénz­ügyi dolgozók részére is in­dítsanak versenyt »kiváló fiók« stb. címért. Munka­és érdekvédelem Fontos helyet foglal el a megyei bizottság munkatervé­ben a dolgozók munka- és érdekvédelmének segítése. A munkavédelem terén jav rlás tapasztalható. 1958-ban még 60 baleset történt: 14 az fmsz-ek- nél, 46 az állami kereskede­lemben. 1959-ben 31 baleset volt a szövetkezeteknél, 24 az állami kereskedelemben. Ez év első felében 'összesen 28 baleset történt, örvendetes a javulás a Terményforgalmi Vállalatnál: az 1958-ban tör­tént 21 balesettel szemben már csak egy volt. A megyebizottság tervében szerepel az egyeztető bizottsá­gok oktatása, hogy azok az óidekvádelmet mindenkor he­lyesen lássák el. A múlt héten három elbocsátást vizsga1 lak felül, s megállapították,' hogy a Vendéglátó Vállalat egyezte­tő bizottsága nem elég határo­zott. Az Iparcikk Kisker., és az Élelmiszer Kisker., vala­mint az fmsz-ek egyeztető bi­zottságai jól látják el felada­taikat. Igen sokat foglalkozik a szakszervezet a nők helyzeté­vel. Rendelet írja elő, hogy a rók. 20 kg-nál nagyobb súlyt nem emelhetnek. Azonban egy zsák cukor, ászt, egy 25 lite­res tejeskanna is jóval nehe­zebb ennél. A kongresszuson Javasolják majd a kereskede­lemnek: növeljék a gyárilag, illetve üzemileg előre csoma­golt 1—2 kg-os áruk mennyi­ségét, ezzel is könnyítsék meg a boltokban dolgozó nők hely­zetét. „Az előlegezett bizalcmrwk jobban meg kell felelnünks< Hozzászólás egy cikkhez A múlt héten a »Gyár bizo­nyít« címmel írtunk a Tabi T églagyárról. Cikkünkben az­zal foglalkoztunk, hogy mi­lyen kisebb-nagyobb hibák adnak okot arra, hogy a falu­ban a téglagyáriakat széthúzó, kevésbé jó munkát végző em­bereknek tartsák. A cikk végén azt írtuk, hogy a téglagyáriak meg tudják változtatni a róluk alkotott kedvezőtlen véleményt, és ki­érdemelhetik az; előlegezett bi­zalmat. Írásunkra a tégla­gyár egyik dolgozójától levél érkezett. A levél egyebek kö­zött a következőket tartalmaz­za: »Tisztelt Szerkesztőség! Huszonhat éves vagyok. Eb­ből tizenkét évet a téglagyár­ban töltöttem el. Ezalatt soha­sem tapasztaltam ilyen hibá­kat a g- -Tban, mint amilyenek az idén vannak. Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak róluk. A vezetők és a dolgozók kapcsolatáról elmondhatom, hogy az nem éppen a legjobb. Az üzem vezetői csak addig foglalkoznak a munkásokkal, amíg beosztják őket. Pedig szerintem ennél tovább kelle­ne menniük. Többet kellene velük beszélgetni a termelés­ről, egyéni problémáikról, csa­ládi életükről és igv tovább. Ha máskor nem, hát legalább a termelési tanácskozásokon kellene szorosabbra fűzni a vezetőknek és a dolgozóknak a kapcsolatot. Csakhogy terme­lési tanácskozás alig van ná­lunk, s így a dolgozók nem is igen tudják elmondani a ter­melésre vonatkozó javaslatai­kat, észrevételeiket. Mivel ez így van, a Tabi Téglagyár dol­gozóiból lassan már ki is hal i helyes bírálat, a kezdeménye­zés és egymás segítése. A termelésről azt mondják, hogy náluk jól megy. Ha kí­vülről nézzük, valóban szép­nek látszanak eredményeink. Ha közelebbről vizsgáljuk, ak­kor sok hibát találunk. A Bag­ger-népnél pl. olyan ívben tet­ték le nemrég a vágányt, hogy a vontató kuli képtelen volt rendesen elmenni rajta. Ennek ellenére három napig erőltet­ték íay a munkát, s emiatt mintegy 80 ezer darab téglával tudtunk kevesebbet termelni. Nekem különben az a véle­ményem, hogy a cikkben em­lített elemi kártól tönkrement 300 ezer darab téglának a fe­lét egy kis szívvel és jó szán­dékkal meg lehetett volna menteni. Hadd szóljak néhány szót a minőségről is. Engem ugyanis nyugtalanít az, hogy a készáru 30 százalékát alacsonyabb osz­tályba kellene sorolni, mert nem olyan minőségű, mint amilyennek lenni kellene. Vé­leményem szerint segíthetnénk ezen, ha már a télen ügyel­nénk arra, hogy milyen földet termelünk ki. Itt említem meg, hogy nálunk sajnos a munka- fegyelem is túlságosan laza. Sokan ittasan járnak dolgoz­ni, s ez mindenképpen a ter­melés rovására megy. hehetne mindezen segíteni. Elsősorban a tömegszervezetek vezetői tehetnének sókat. Csak­hogy a gyárban a tömegszerv>e- zetek vezetői elzárkóznak. Ügy tesznek, mintha vala­mennyien külön-külön célért dolgoznának —egymás nélkül. Pedig hát tudniuk kellene, hogy nem lehet eredményes a munka abban az üzemben, ahol a vezetők nem kíváncsiak egymás és a dolgozók vélemé­nyére. Sajnos ez a szemlélet nyomta rá bélyegét a mi szo­cialista címért küzdő brigá­dunk munkájára is, amely (mint a cikk írta) alighogy megalakult, már fel is bom­lott. A brigád vezetőjét két hét múlva másik területre he­lyezték, pedi" oda mást is ta­láltak volna. Ki ezért a fele­lős? Bizony ezek mind nem is olyan kis hibák, hanem na­gyok. De méa nagyobbá nő­hetnek, ha nem küzdjük le idejében őket. Éra osztom azt a véleményt, hogy van ebben a gyárban jó munkásgárda, sok derék ember, aki verejté­kezve minden áldozatot meg­hoz az üzemért. Csak foglalkoz­ni kellene velük, meghallgatni őket, többet adni vélemé- i .vükre, és jobban bevonni őket a vezetésbe. A cikkben említett előlegezett bizalomnak csakis úgy felelhe­tünk meg, csakis akkor változ­tathatjuk men a rólunk alko­tott kedvezőtlen véleményt, ha hibáinkat közös erővel sür­gősen megszüntetjük. itj Port János, a Tabi T«5 1nniiár dolgozóia.« Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy tnefyel Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-13, 15-U. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. Z. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta- Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és ppstáskézbesitőknél. Előfizetési dfj egy hónapra il,— FA

Next

/
Oldalképek
Tartalom