Somogyi Néplap, 1960. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-03 / 208. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Szombat, 1960. szeptember 3. TANULNAK A MUNKÁSOK Megnyíltak az iskolák kapui, megkezdődött a tanítás. Az idén is, csakúgy, mint máskor, délután vagy este a fiatalokat felváltják az iskolapadban az idősebbek, a dolgozók. A napi munka után könyvet vesznek kezükbe. És most járjunk vé­gig néhány üzemet, hol, há­nyán járnak iskolába és hová. TEXTILMÜVEK Az első helyen áll a tanulás szempontjából. Mert nézzük csak: 2 dolgozó az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem ál­lam- és jogtudományi kará­nak levelező tagozatára jár. A Műszaki Egyetemen 4, a Közgazdasági Egyetemen 1 ta­nul. Az esti gépipari techni­kumba 5-en jelentkeztek. A mezőgazdasági technikumra 2 dolgozó iratkozott be. A Ka­posvári Közgazdasági Techni­kumba 12-en járnak, általános gimnáziumba pedig 7-en. A textilipari technikum előadá­sait 36-an hallgatják, általános iskolába 58-an járnak. RUHAÜZEM A ruhaipari technikum esti tagozatára 22 dolgozó jár. Nagyrészt szalagvezetők, de több olyan fiatal is található közöttük, aki majd később kap vezető beosztást. 10-en már a második évfolyamot kezdik. 12-en a múlt hét közepén tet­tek sikeres felvételi vizsgák A közgazdasági technikum má­sodik évfolyamát 3-an hallgat­ják, 26-an pedig az általános iskola VII—VIII. osztályát végzik levelező tagozaton. HÚSIPARI ÉS FAIPARI VÁLLALAT A húsüzemben lévő általá­nos iskolai oktatáson 19-en vesznek részt. Az idén meg­induló húsipari technikumba is megtörténtek a jelentkezé­sek. 22-en készülnek a felvé­teli vizsgákra. A faipari vállalatnál hárman kezdik meg az általános isko­la nyolcadik osztályát. A köz- gazdasági és a faipari techni­kumba 2—2 dolgozó jár. FINOMMECHANIKAI VÁLLALAT A Műszaki Egyetem gépész- mérnöki karának levelező ta­gozatán 2 dolgozó tanul. Egyi­kük már a diplomamunkáján dolgozik, a_ másik most kezdi a harmadik évet. Az idén meg­induló esti gépipari techni­kum előadásaira 24-en jelent­keztek. Általános gimnázium­ba 3, a közgazdasági techni­kumba 7 dolgozó jár. 6-an az általános iskola VII—Vili osztályát végzik. CUKORGYÁR Az édesipari technikum esti tagozatára 13-an járnak. Jövő­re ketten érettségiznek a köz- gazdasági technikumban, 3-an most kezdik a második évet. Mezőgazdasági technikumba és általános gimnáziumba 3— 3 dolgozó jár. Az idén 6-an je­lentkeztek esti gépipari, 4-en pedig közgazdasági technikum­ba. Felvételük a következő na­pi kban dől el. Általános isko­lába 6 dolgozó jár. A gyár több fiatalt taníttat vállalati ösztöndíjjal. 2—2 jö­vendőbeli vegyészt, gépész- és agrármérnököt nevel a válla­lat. Havonta 500 forint ösztön­díjat kapnak, s iskoláik végez­tével legalább öt esztendeig dolgoznak majd a gyárban. A gépipari technikum nappali tagozatára két ösztöndíjas já. Festre, illetve Pécsre, ök 400 forint ösztöndíjat kapnak. * * * A meglátogatott üzemekben mindenütt tanulnak a dolgo­zók. Az említett számadatok mögött szorgalmas munkások állnak, akik a szerszámot es­ténként könyvekre cserélik fel. hogy pótolva a tegnap mulasz­tásait, utolérjék a mát. R. F. A vásárlók jogos kívánsága: Nagyobb gondot a televíziós készülékek gyártására Ezekben a forró hangulatú olimpiai napokban olyan a RAVEL kirendeltsége (új ne­vén Gépipari Elektromos Kar­bantartó Vállalat), mint egy nagy forgalmú áruház. A kis előtérben sokan szoronganak, s a kirendeltség vezetője, Je- gessy Lajos — aki egy sze­mélyben írnok, pénztáros, rak­tárkezelő, segédmunkás — nem győz a kívánságoknak eleget tenni. Olimpia van, minden behozott készülék ja­vítása sürgős. Az olimpia óta naponta 4—5, de más időszak­ban is hetenként 8—10 TV-ké- szüléket hoznak be javítani. Rosszak az új készülékek A kirendeltség »legjobb munkaadója« az Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat. Az új szülékek ellenőrzését végezni, s vigyázni kellene a szállításkor is, mert sok készülék az úton megy tönkre a rázkódástól. Kevés a szakember A kaposvári kirendeltségen két szakember foglalkozik a TV-készülékek javításával. Ez vajmi kevés. Ugyanis a rende­let szerint vidéki javítások esetében házhoz kell menniük, s ez sok időt elrabol. Mi a megoldás? A javítási határ­időt — két hét — kellene csökkenteni, de szükséges, hogy a szakemberek számát növeljék. A kirendeltségnek valamilyen közlekedési esz­köz is kellene. Az átvevő he­lyiség kicsiny, zsúfolt a raktár, azonban az illetékesek — ígé­retük ellenére — sem sietnek szükséges javításokat elvégez­ni — nem tudják. Napról napra nő a TV-tulaj- donosok száma. A televíziós készülékek javításán kívül ha­vonként sok száz rádiót, le­mezjátszót, magnetofont kell a kirendeltségnek megjavítani. Bizony itt sincs minden rend­ben. Fél éve vár raktárukban javításra egy olyan Terta magnetofon, amiből két csavar hiányzik. Egy rádió egy éve áll megjavítatlanul, mert nincs hozzá megfelelő skála. Mind­ez arra kell figyelmeztesse a Kohó- és Gépipari Miniszté­riumot (s még akiket illet), fordítsanak sokkal nagyobb gondot a kaposvári RAVEL- kirendeltség munkájának segí­tésére. S zalai László Miért van szükség az iskolai körzetek átcsoportosítására? Az utóbbi napokban a szü­lők valóságos karavánjai for­dultak meg a városi tanács művelődési csoportjánál. A körzetek átcsoportosítása ellen emeltek szót — néha az ügy­höz nem illő hangon. Felkerestük a városi tanács illetékeseit felvilágosításért: miért szükséges a körzetek át­csoportosítása? Ismeretes, hogy városunk is­kolái az utóbbi években túlné­pesedtek. Ezek között is a bel- ■erületen lévő iskolák küzde­nek az aránytalanul felduzzadt tanulólétszám adta gondokkal. A Szabadság parki Berzse­nyi Dániel Általános Iskola példának okáért annak idején négyszáz tanuló befogadására épült. A tanulólétszám ezzel szemben az idén csaknem ezer. Nagyjából ugyanez a helyzet a Petőfi utcai iskolá­ban is. Viszont a város pere­mén lévő Rákóczi iskpla tő- szomszédságában épült modem iskola — melyben négy tan­termet adnak át — üres. A körzeti átcsoportosítást tehát lényegében a két említett isko­la túlzsúfoltsága tette szüksé­gessé és nem utolsósorban a tüskevári iskola benépesítésé­nek feladata. Lehetne vitatkozni e megol­dás helyességén. Egy bizonyos: hogy ha a szülők nem látják is egyelőre ez intézkedés célsze­rűségét, az intézkedés mégis indokolt, különösen, ha figye­lembe vesszük, hogy a végre­hajtással megbízott városi mű­velődési csoport úgy igye­kezett megoldani ezt a felada­tot, hogy abból iskolás gyere­keinkre kár ne háruljon. Mindkét érintett iskolában megmaradhatnak a pályavá­lasztás előtt álló nyolcadiko­sok. A Szabadság parki általá­nos iskolából 182 tanuló megy át a Petőfi utcaiba, míg innen a Rákóczi nevét viselő általá­nos iskolába 145 tanuló települ át aszerint, hogy lakóhelyéhez melyik iskola esik közelebb az újonnan meghatározott körzet­ben. A szülők legfeljebb azt ró­hatják fel hibául, hogy a kör­zeti átcsoportosítás későn és előkészületlenül kezdődött meg. Szükség lett volna a szü­lök gondos felvilágosítására. Ha ez megtörtént volna, most nem hallatszanának innen is, onnan is elégedetlen hangok. A szülők nagy többsége pil­lanatnyilag úgy könyveli el a körzeti átcsoportosítást, mint »szükséges rosszat«, jóllehet oktatási és nevelési célok ser­kentették erre illetékeseinket. Szemére nem vethető senki­nek az, hogy gyermekeink jobb iskolai ellátottságáért dol­gozik. Ellenkezőleg, az elége­detlenkedő szülők vádolhatók meg nem értéssel. Az intézke­dést, illetve a körzeti átcsopor­tosítás határozatát végrehajtó városi tanács semmiképpen sem vádolható semmivel. Sajnos, nem a legszerencsé­sebb elhatározás alapján épült Kaposvár új iskolája egy olyan peremrészre, melynek benépe- sedése még a jövőé. Kétségkí­vül szükségünk van új iskolá­ra, de az elkelt volna a város belterületén is, ahol valahány általános iskolánk helyszűké­vel küzd. Mind a Tóth Lajos Általános Iskolában, mind a Szabadság parkiban, mind pe­dig a Petőfi utcaiban jóval magasabb a tanulóié--rám, mint amennyi ideális lenne; De ha már hiba történt a ter­vezéssel, használjuk ki a kí­nálkozó lehetőséget zokszó nélkül két iskolánk tehermen­tesítésére — gyermekeink ér­dekében! MIT ÍR AZ ÚJSÁG? A fonyódi strand vendégei gyakran felkeresik a könyv­tárt és átböngészik a külföldi és magyar lapokat. Kevés a fehér kenyér Tulajdonképpen nem is fe­hérkenyér a neve a nemrég óta készülő egykilós kenyérnek, hanem finom fehér. S a régi nem félfehér (mint a - címké­ken volt, s van is még), ha­nem fehér. De nem is a név a fontos. A lényeg az, hogy jó minőségű legyen, és ne legyen fennakadás az ellátásban. Az egykilós finom fehérből azon­ban kevés van. A boltok, a kereskedelem nem kap, s nem tudnak eleget adni a vásárlók­nak. A sütőipari vállalat megtet­te amit tudott. A cseri üzemet teljesen az egykilós kenyér sü­tésére állították át. Hét végén, amikor vasárnapra is kell süt­ni, éppen ezért kisebb-nagyobb zökkenők vannak. A kilós ke­nyér természetesen munkaigé­nyesebb, mint a másik. A cseri üzem napi 45—47 mázsát tud adni két műszakkal dol­gozva, a kétkilósból pedig egy nyújtott műszakban elkészí­tettek 60—70 mázsát. S mennyi lenne az igény? A sütőipar azt mondja, hogy ha kezdettől ki tudták volna elé­gíteni a keresletet, akkor el­fogyna 100—120 mázsa. Tehát ismét eggyel több ok, hogy a kaposvári kenyérgyár építését szorgalmazzuk. A vá­rosban működő apró, szana­szét szórt sütödék egyre na­gyobb erőfeszítésekkel s mind­inkább kevésbé tudják ellátni feladatukat Még a kilós kenyér minősé­géről. Kereskedelmi szakembe­rek mondják, hogy a finom fe­hér egykilós kenyér vagy ren­desen meg van sütve, és ak­kor nincs meg az előírt súlya, vagy nem sütik meg egészen, TV-készülékek nagy részét segítségükre. Már hónapokkal ugyanis még forgalomba hoza­taluk előtt kénytelenek átad­ni javításra. Tiz Benczur-ké- szülék közül kilenc szorult ja­vításra még eladás előtt, a ti­zedik pedig egyheti használat után. A Ruhaüzem csak egy napig használta készülékét, s máris javíttatni kellett, ugyan­úgy a mosdósi pártház TV-jét is. Dr. Sára Gyula új gépét egy hét alatt háromszor javí­tották, majd alkatrész hiányá­ban újat adtak helyette. A SZOT Dél-balatoni Üdültetési Igazgatósága a múlt héten vett az üdülők részére 18 új TV-készüléket. Valamennyit még használat előtt javítani kellett. A Kisker. Villamossá­gi Boltja a héten adott át nyolc új TV-készüléket a ki- rendeltségnek. Mindé? bizony nem növeli sem a TV-készülékek, sem a gyárak iránti bizalmat. Minek v..n a MEO?! Sokkal gondosab­ban kellene a gyártást, a ké­ezelőtt megígérték, hogy a szomszédos trafik helyiségét átadják raktár céljára, de ez máig sem történt meg. A szakemberek azt kérik a televízió vezetőitől, hogy dél­előtt is közvetítsenek műsort, mert különben csak délután meg este tudják a javítást el­végezni, vagy a készüléket Bu­dapestre beállítani. Hiányos az anyagellátás A kirendeltség legutóbb megrendelt 48 fontos tételéből 20 tételt nem szállított a pes­ti központ. Régebben a KPM- hez tartozott a kirendeltség, most a KGM-hez, de az anyag- ellátás nem javult, sőt rosz- szabb. Csőhibák, nagyfeszült­ségű hibák fordulnak elő leg­gyakrabban, s így igényelték az anyagot is. De ha nem kap­nak, hiába akarják a javítási időt csökkenteni, s hiába akar­ják elsősorban a lakosságnak A Csiky Gergely Színház igazgatósága értesíti a kedves közönséget, hogy színházi jegyirodáját megnyitotta. Az 1960—61. sziniévad bérleteinek kiadását megkezdte naponta 9—13-ig, 16—19-ig, szombaton 9—14-ig. Vasárnap szünnap. (20712) A fiatalkorúak bíróságán A nagyanyáit, az öreg pa­rasztasszonyt utolértem a bíró­ság épülete előtt. Tanácstala­nul állt: most merre? Unokáit az előbb ítélte el a fiatalkorúak bírósága. Pedig ő rendes embereket akart nevel­ni belőlük. Dolgosakat, becsü­leteseket. Pista szívesebben csavargott, mint iskolába járt. Tavaly már itt állt a bíróság előtt... Má­jusban a kaposfüredi tsz Nyi- respusztára telepítette a mé­hesét. Egy cimborájával Pista éjjel a méhekhez lopakodott, s felbontottak tizenegy kaptárt. A mézlopás azonban nem si­került, s B. Istvánt akkor egy évre próbára bocsátották. Februárban elindult az apjá­hoz, azt tervezte, hogy átmegy a határon: az anyjához, Ang­liába. De Pista a gyámhatóság­hoz került, s a Nagykanizsai Gyermekvédő Otthonban he­lyezték el. Megszökött az in­tézetből, visszavitték, megint megszökött. Egy ideig békén maradt odahaza, de május vé­gén már rokonlátogatóba in­dult Táska községbe. Átrán- dult Buzsákra, s a verandán hagyott kulccsal kinyitott egy lakást. Elvett esy karórát, kar­láncot meg 400 forintot a szek­rényből. Visszament Táskára. Itt a trafik ablakán mászott be, a zsákmány: 500 forint. Öccse után tárgyalták B. Endre ügyét... Endre 1953- ban elköltözött az apjához. Az nemigen ügyelt rá, mostohája pedig egyenesen üldözte — így panaszkodott most a fiú. Lopott. Kerkateskándon, a kis zalai faluban Kulcsár István házából két aranygyűrűt és élelmiszert vitt el. Néhány nap múlva éjjel az fmsz-boltba mászott. Mások lakásába is bi- lopózott, több helyről lopott élelmiszert, mert éheztették is — ezt is elpanaszoita. Bogná- réktól három vekkert hozott el és 70 forintot. Lukács László­tól már nagyobb értéket, 630 forintos karórát vitt el. öt- venhét novemberében a Zala­egerszegi Járásbíróság javító- nevelésre ítélte, s elrendelte azonnali intézetbe szállítását. Tavaly augusztus végén el­bocsátották Kalocsáról. Endre elment az apjához, de ott nem szívesen fogadták. Később a rossz bánásmód miatt otthagy­ta őket: eljött a nagyanyjához. Munkát vállalt. A Bodrogi Ál­lami Gazdaságnál rendesebben dolgozott, de hamarosan me­gint csavarogni kezdett. A mezőcsokonyai ktsz udva­rát ismerte. Tudta, hova teszik a kulcsokat, ha nincs senki a műhelyekben. Kinyitotta. Az asztalos-, majd a festőműhely­ben nézett körül: Gyánó La.jós aktatáskáját vitte el, és össze­szedett egy csomó szerszámot, kulcsokat, képeslapokat, borí­tékot, amit talált... Beütötte a kenyérbolt ablakát, de be­menni nem tudott, mert belül rács volt. Néhány kiflit, amit elért, kiemelt... Éjjel egy szálmakazalnál aludt meg. Éhesein ébredt. Kiskovácsi Sín- dorék kamráján lefeszítette a lakatot, s élelmiszert lopott a mezőn dolgozóktól is. Pista azt állította, hogy né­ha rohamai vannak. Meg van olyan időszak, amikor nem tudja, mit csinál. Az orvos- szakértői vizsgálat azonban semmiféle idegrendszeri kór- jelet nem talált. Az iskolában sem tapasztaltak nála ilyesmit, sem a nagyszülők, akik régóta nevelik. Javító-nevelésre ítélte a bíróság. Endre hallgatott, semmit sem tudott mentségére elmon­dani. Tíz hónapig börtönben lesz. Az öregasszony azit monu.a a bíróságnak: »Csináljanak ve_ 'ük, amit jónak látnak.« Pedig szereti eket' az unokái. Csak ő már fáradt és beteg, nem bír velük. Az imént elbúcsúzott: megcsókolta őket, most reme­gős fejét az állomás felé for­dította ... Elindult... V. P. hogy ne legyen súlyhiánycs. De ezért sem a kaposvári pékek felelősek (ők a szabvány elő­írása szerint készítik el), ha­nem az a baj, hogy még nincs rendesen kikísérletezve a gyár­tás technológiája. Vagy ezt kellene tökéletesíteni, vagy be­vezetni a kétkilós súlyú finom fehér kenyér sütését is és azt a gyakorlatot (amely érvény­ben van a másik fajtánál), hogy nem darabáruként adják el, hanem súlyra. Somogyi Hépfap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: K1SDEÁK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. — 3218 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. ‘Előfizetési díj egy hónapra 11,-

Next

/
Oldalképek
Tartalom