Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-04 / 183. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. 'évfolyam, 183. szám. ÄRA 50 FILLÉR Csütörtök, I960, augusztus 4. MAI SZiMUNK TARTALMÁBÓL: Egy hír — és ami mögötte van :::::: így már értem (3. o.) (5. o.) Értetek és veletek akarok dolgozni :::::: (6. o.) :::::: llliillllüHiii Bevált a mezőgazdasági tanulóképzés rendszere Több ezer fiatal szerződik az idén tanulónak A kongói ENSZ-esapatok szombaton bevomiluak Katangába Lumumba Tuniszba utazott A kongói nép a végsőkig harcol az agresszorok ellen hogy tárgyaljon ' ez országok kormányaival. Megemlítette, hogy Etiópia császára és az Egyesült Arab Köztársaság el­nöke is meghívta, azonban már nem futja idejéből, hogy eleget tegyen e meghívások­nak. Lumumba a legújabb jelen­tések szerint szerdán hajnal­ban egy szovjet repülőgépen továbbutazott Tuniszba. * * * Hivatalos jelentés szerint Kettani Benhamou táborno­kot, a Kongóban tartózkodó marokkói csapatok parancsno­kát kinevezték a kongói ENSZ rendfenntartó erők helyettes főparancsnokává. Csőmbe Brüsszelben és Párizsban kilincsel Elisabethville. Csőmbe, a kongói Katanga tartomány ta­nácsának elnöke keddi sajtó- értekezletén hangoztatta, hogy «-hajlandó« Kongó többi kor­Az Egyesült Államok szervezi a kongói imperialista agressziót gói intervenció a NATO-ba Moszkva. A Pravda szerdai számában cikk jelent meg, amely világosan kifejti, mi­lyen erők akarják megakadá­lyozni, hogy Kongó és más, korábban gyarmati országok szabadon élvezhessék függet­lenségüket. Tények bizonyítják — álla­pítja meg a cikk —, hogy az Egyesült Államok a fő sugal- mazója és szervezője az észak­atlanti tömb politikájának — beleértve a kongói imperialis­ta agressziót is. De felvetődik a kérdés, mi a szerepe Hammarskjöldnek. Mikor szándékszik érvényt szerezni a Biztonsági Tanács határozatának, amely kimond­ja, hogy a belga csapatokat ki kell vonni az országból? A cikk megállapítja, a kon­(Budapesti tudósítónktól.) Mindössze kétéves múltra tekint vissza a paraszt-után­pótlás újszerű felkészítése: a mezőgazdasági tanulóképzés. Az 1958—59-es tanévben szer­ződtettek először állami és kí­sérleti gazdaságok, általános is­kolát végzett fiúkat és lányo­kat — összesen 210 fiatalt —, hogy az iparban szokásos tan­terv szerinti oktatással megta­nítsák őket mindarra, amire a modem mezőgazdasági munká­ban szükség van. A múlt év­ben már 2000 tanulója volt a »paraszti munkának«. Ezek a fiatalok az ország különböző helyein, állami gazdaságokban dolgoztak. Az elmúlt évek, de különösen az 1959—60-as tan­év tapasztalatai igazolták en­nek az oktatásnak az életké­pességét. Éppen azért a Föld­művelésügyi Minisztériumban úgy döntöttek, hogy tovább kell folytatni, ki kell szélesíte­ni a mezőgazdasági tanulókép­zést. Az okszerű gazdálkodás törzsgárdája nevelődik A gyakorlati munkában el­töltött két esztendő után a mezőgazdaság, a parasztság jövőjével foglalkozó szakem­berek körében megerősödött az az álláspont, hogy a gyors iramban fejlődő mezőgazdaság számára már az általános is­kola befejezése után el kell kezdeni a szakmunkásnevelést. Az egyre lendületesebb gépesí­tés, az új agrotechnika mód­szeres alkalmazása szinte pa- rancsolólag írja elő, hogy a paraszti élet mindennapi mun­kásainak nemcsak a munka- folyamatok gyakorlati fogásai­val, hanem a gyakorlat mögött lévő elvi kérdésekkel is aján­latos tisztában lenni. Vagyis okszerűen gazdálkodókra van szükség. Akik nemcsak azt tudják, hogy milyen mélyen kell a tarlóhántást elvégezni, hanem azt is, hogy miért van arra szükség. Vagy a munka­gépeket nemcsak beállítani képesek, hanem szakismeretük lehetővé teszi, hogy kisebb javításokat maguk is elvégez­zenek. Ezt pedig csak egysé­gesen szervezett oktatással le­het elérni. Termelőszövetkezetek is szerződtetnek tanulót A korábbi két évben a ta­nulók foglalkoztatása két rész­Sok vitét, töprengést okozott, hogy az ötéves terv során me­gyénkben felépülő csibekelte­tőt hol helyezzék el. Szám­talan érv hangzott el amellett, hogy Fonyódon. Egyrészt, mert elavult és egészségügyi szempontból nem megfelelő az ottani állomás, másrészt az új létesítménnyel megoldódna a Balaton környé­kének csibével való ellátása. Fonyódon azonban nem akadt megfelelő hely. Ezért született meg az új javaslat: épüljön fel Marcaliban a keltető. A marcaliak nagy örömmel fogadták az ötletet. Most már sehogyse tudnának belenyu­godni abba, hogy máshová vi­gyék ezt az állomást. A ta­nács a pártbizottsággal karölt­ve azonnal hozzálátott a meg­felelő hely kereséséhez Meg­állapították, hogy a boronkai út mellett, az olajlerakat szomszédságában kiváló terep tan a csibekeltető állomás tárnára. re oszlott. Az év nagyobb há­nyadában gyakorlati munkát végeztek abban az állami gaz­daságban, ahol tanulónak le­szerződtek. A gazdaság ezért bizonyos összegű fizetést, étke­zést, szállást és munkaruhát biztosított. Hetente egy napon elméleti ismereteiket frissítet­ték fel azt, amit a háromhóna- pcs iskolán tanultak. Az év három hónapjában ugyanis csak elméleti oktatás van. Mivel ez a rendszer megfe­lelőnek látszik, az idén is esze­rint oktatják a mezőgazdasági tanulókat. Csak még a tavalyi­nál is nagyobb gondot fordíta­nak erre az új »iskolatípusra«. Az állam tanulónként havi 300 forinttal segíti a mezőgazdasá­gi tanulóképzést. Ezt az állan­dó felügyelő fizetésére, a beta­nító szakmunkás díjazására, oktatási költségek fedezésére fordítják. Az állami gazdasá­gokat csupán a munkabér, az SZTK-járulék és az élelmezés terheli. Az idei év lesz az első, amikor a termelőszövetkezetek is szerződtethetnek tanulót Megyénk kereskedelmi háló­zatának állandó fejlődését mu­tatja az is, hogy a korszerű, szakosított üzletekben évente tíz százalékkal növekszik a forgalom; A kiskereskedelem például tavaly 1 milliárd 600 millió forinttal forgalmazott többet, mint az előző esztendő­ben. A vegyesipari cikkekből egymillió forinttal több értékű árut adtak el a vásárlóknak. A fejlődéssel azonban nem tartott lépést a hozzáértő szak­emberek nevelése. A megyei tanács kereskedelmi osztálya Szerdán délelőtt a MEDOSZ megyei elnöksége ülést tartott az elnökség székházában. Az ülésen részt vett Juhász Fe­renc elvtárs, a MEDOSZ or­szágos elnökségének szervezési osztályvezetője is. Az elnökség Az állomást 1962-ben építik fel. Az ötmillió-százezer fo­rintos beruházás építési terveit a jövő évben készítik el. Ha 1961-ben öltenek is formát a műszaki tervek, az elgondolás már most megvan. Az új csibe­keltető a kaposvárinak iker­testvére lesz, ugyanis a 12 kor­szerű géppel felszerelt állomás ugyanolyan terven alapszik, mint ez. Kívánatos, hogy megyénk­ben mind több helyen és egy­re nagyobb mértékben foglal­kozzanak baromfitenyésztéssel. Az tehát, hogy 1963 januárjá­ban Marcaliban is megindul­nak a keltetőgépek, igen nagy segítséget jelent fejlődő ba­romfitenyésztésünknek. Az új állomás megépítése után 320 ezerrel több csibe kerül a ba­romfitenyésztőkhöz, mint ed­dig. Ügy tervezik Marcaliban, hogy az állomás a környező termelőszövetkezetektől vásá­rolja a tojást, és a kikelt csi­béket elsősorban nekik adja el, természetesen a tsz székhelyén lakó fiatalok közül. Az állam itt is megadja a támogatást az állami gazdaságokénál valami­vel kisebb összegben; 5000 tanulót várnak A szerződéskötések még folynak. Augusztus 15-e után lehet csak pontos képet kapni az új tanév mezőgazdasági ta­nulóiról. Az azonban bizonyos, hogy az idei évi messze túl­haladja a korábbi esztendők tanuló-létszámát: ötezer fiú és lány jelentkezésére számí­tanak az oktatás irányítói. A mezőgazdaság mindhárom sza­kában, összesen 21 szakmá­ban tanulhatnak a paraszti életet kedvelő fiatalok. Az oktatási év szakmánkint alakul: 2, illetve 3 év az idő­tartama. Ezzel a rendszerrel nemcsak a földmunkás-után­pótlás színvonalas megoldása felé tettünk lépéseket, hanem fontosságához illő megbecsü­lést kapott a paraszti életfor­ma is, ezt a mulasztást igyekezett pó­tolni azzal, hogy Kaposvárott és Siófokon 1959-ben kereske­delmi szakemberek képzését kezdte meg. Az -elmúlt évben és az idén több mint 330 dol­gozó sajátíthatta el a kereske­delmi szakismereteket. Eddig * 200 felnőtt szakmunkást és 1331 kereskedelmi tanulót képeztek! A jövőben tovább folytatják? a kereskedelmi szakemberek utánpótlására szolgáló tan­folyamok rendezését; először az állami gazdaságok szakcsoportjának jelentését hallgatta meg a bérezés hely­zetéről a balatanúj helyi, a bár­dibükki, a kaposvári, a kutasi, a lábodi és a somogytamócai gazdaság felülvizsgálata alap­ján. Az idén a felsorolt gazdasá­gok elegendő munkarővel ren­delkeznek. A havi átlagkereset az egyes munkaágazatokban az elmúlt évekhez viszonyítva minden gazdaságban emelke­dett. A gazdaságok a kiadott! általános bérezési irányelveket' megtartják, és élnek az önálló bérgazdálkodás adta lehetősé­gekkel. Második napirendi pontként a közeljövőben megrendezendő újítási és munkavédelmi ki­állítás szervezési kérdéseit vi­tatták meg. A kiállításra eddig 78 benevezés érkezett. Az ál­lami gazdaságok 24, a gépállo­mások 16, az erdőgazdaságok 26, a különböző vállalatok pe­dig 12 kiállításra való újítást jelentettek be. Utolsó napirendi pontként Juhász Ferenc elvtárs bejelen­tette, hogy Fekécs Lajost, a MEDOSZ megyei elnökségének titkárát az országos elnökség két évre felmentette megbíza­tása alól, mert szeptembertől kezdve szakszervezeti főiskolá­ra megy. Az elnökség egyhan­gúlag Horváth Zoltán elvtár­sat, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának volt titkárát bízta meg helyettesítésével; Leopoldville (MTI). Ham­marskjöld ENSZ-főtitkár a leopoldville-i rádióban ked­den este bejelentette, hogy a kongói ENSZ rendfenntartó erők szombaton megkezdik bevonulásukat Katangába, Ralph Bunche, az ENSZ he­lyettes főtitkára már pénteken Elisabethville-be, Katanga fő­városába utazik. A főtitkár szerint az ENSZ-csapatok be­vonulását a belga kormány tudomásul vette, és ennek megfelelően a Katanga terüle­tén állomásozó csapatok meg­kezdik majd visszavonulásu­kat a Kamillában lévő tá­maszpontra. LONDON Lumumba kongói miniszter­elnök, aki New Yorkból Lon­donba érkezett, elmondotta, hogy New Yorkban tárgyalt a Biztonsági Tanács tagorszá­gainak és más ENSZ-orszá- goknak küldötteiveL Azok hangoztatták, semmi esetre sem ismerik el Katanga elsza­kadását Kongótól, mivel Kon­gót egységes államként ismer­ték el. »Bizonyos vagyok benne, hogy a belgák mesterkedései kudarcra vannak ítélve, hogy a kongói kormány megállja helyét, s Katanga nem szakad el Kongótól. Folytatjuk a har­cot a belga csapatok teljes ki­vonásáért még a Kongó terü­letén lévő két támaszpontról is« — mondotta Lumumba. »Az egész afrikai szárazföld készenlétben áll, hogy szem­beszegüljön a belgák katan- gai cselszövéseivel. A fehérek­nek választaniuk kell: vagy Afrikában maradnak, és ba­rátokként viselkednek, vagy távoznak.« Lumumba végül kijelentet­te, Londonból Tunéziába, majd Marokkóba, Guineába, Libériába és Ghánába utazik, Tunisz (MTI). Lumumba kongói miniszterelnök szerdán Londonból Tuniszba érkezett — jelentik a nyugati hírügy­nökségek. A miniszterelnököt a repülőtéren több ezres tö­meg üdvözölte, s fogadására megjelent Mokkádért! tunéziai külügyminiszter és a kormány több más vezető tagja. Lumumba rövid beszédében hangoztatta, hogy a kongói események az afrikai gyarmati rendszer utolsó megnyilvánu­lásai. A Kongói Köztársaság — jelentette ki a miniszterel­nök — pozitív semlegességi politikát folytat, s nem tűri, hogy idegen hatalmak agresz- sziót kövessenek el ellene. A kongói nép szükség esetén az utolsó csepp véréig harcol ha­zája szuverenitásának védel­mében. Lumumba befejezésül meleg szavakkal mondott köszönetét azoknak az afrikai országok­nak, amelyek csapatokat bo­csátottak az ENSZ rendelke­zésére a fiatal köztársaság megsegítésére. A kongói miniszterelnök Tu­niszból különrepülőgépen Mo- nasztriba repült, ahol Burgiba elnökkel találkozik. TUNISZ A Tunéziában tartózkodó Lumumba kongói miniszterel­nök szerdán látogatást tett Monasztriban, Burgiba elnök szülővárosában. A tengerparti városka lakossága nagy lelke­sedéssel fogadta a kongói mi­niszterelnököt, akit Burgiba a tunéziai köztársasági rend nagy szalagjával tüntetett ki. LEOPOLDVILLE Mint az AFP jelenti, az ENSZ szóvivője közölte, hogy nem lehet szó Hammarskjöld főtitkár elutazásáról és ezért bizonytalan időre elhalasztot­ták a főtitkár dél-afrikai út­ját. Hammarskjöldnek erede­tileg szerdán kellett volna Johannesburgba utaznia. ELISABETHVILLE Szerdán ülést tartott Katan­ga tartomány szakadár »kor­mánya«. Mint nyugati hírügy­nökségek jelentik, az ülés után Csőmbe »miniszterelnök« sajtóértekezletre hívta össze az újságírókat Csőmbe leple­zetlenül háborúval fenyegető­zött arra az esetre, ha ENSZ- haderők érkeznek Katangába. Azt állította, hogy Katanga »független és az is marad« majd — nyilván figyelemelte­relés céljából — felpanaszolta, hogy Belgium »cserben hagy­mányával »szövetségre lépni«. Ugyanakkor egymás után indítja küldötteit a nyugati fő­városokba. Alig utazott el ked­den délelőtt Kimba »közmun­kaügyi miniszter« Párizsba* Csőmbe délután kormányának még két tagját menesztette utána. Időközben Brüsszelből Pá­rizsba érkezett a katangai sza­kadár kormány küldöttsége Jean Kibwe »pénzügyminisz­ter« vezetésével, hogy Brüsszel után most Párizsban kilin­cseljen. A francia külügymi­nisztérium szóvivője azonban kijelentette, »nincs kilátás ar­ra, hogy sikerüljön találkozót létrehozni a küldöttség és Couve de Murville külügymi­niszter között«. Az ADN párizsi tudósítójá­nak értesülése szerint Csőmbe bizalmi embere most Bonnba szándékozik utazni, hogy az Adencmer-kormánynál próbál­jon szerencsét, mielőtt foly­tatná útját New Yorkba. tömörült gyarmatosító hatal­mak által kieszelt dráma első felvonása. Ennek a napjaink­ban lepergő első felvonásnak a lényege, hogy térdre akar­ják kényszeríteni az afrikai népeket és országokat. Amerika újabb Abadant ké­szít elő Kongóban, mert a nagy monopóliumok között akarja felosztani a független afrikai országok természeti kincseit, természetesen magá­nak kaparintva meg a zsák­mány oroszlánrészét. Abadan ideje azonban már a múlté. Ma Szuez idejének a szele fúj. Az Egyesült Államok politikájának irányítói ne fe­ledkezzenek meg róla, hogy mérhetetlen erők állnak a Kongó szabadságáért harcoló népek mögött (MTI) ta kormányát«. Kilátásba he­lyezte, hogy »kormánya« a töi'zsfőnökökhöz és azok har­cosaihoz fordul segítségért. Csőmbe felolvasta »kormá­nyának« Hammarskjöld főtit­kárhoz, a Biztonsági Tanács elnökéhez és a kormányokhoz intézett táviratát. A távirat a katangai »kormány és nép ne­vében« bejelenti, hogy »a tar­tomány — ha kell, erőszakkal is — megakadályozza az ENSZ-hadérők bevonulását.« A »miniszterelnök« végül felszólította Bunche ENSZ- főtitkárhelyettest, hogy ne pénteken, hanem már legké­sőbb csütörtökön utazzék tár­gyalásokra Elisabethville-be. A sajtóértekezleten Munon- go katangai »belügyminiszter« közölte az újságírókkal, hogy a »kormány határozata értel­mében elrendelte a tartomány fegyveres erőinek általános mozgósítását.« PÁRIZS A NATO állandó tanácsá­nak szerdai ülésén Belgium képviselője beszámolt a kon­gói helyzetről. Mint a Reuter jelenti, a belga küldött azt ál­lította, hogy Belgium a Biz­tonsági tanács határozataival összhangban kivonja csapatai* Kongóból. Csibekeltető épül Marcaliban az ötéves terv során K. E. Több mint 330 kereskedelmi szakembert képeztek ki megyénkben Elnökségi ülést tartott a MEDOSZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom