Somogyi Néplap, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-30 / 179. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1969. júSn» S<L SPORT Sorsoltak a megyei I. osztályban is Nyakunkon a bajnoki rajt. A Somogy megyei Labdarúgó Szövetségnél mégis gondban voltak hosszú időn át a sorsolás elkészítésével kapcsolatban. Az idén nagyon elhúzódtak az osztály ozók Két héttel a bajnokság megkezdése előtt még bizonytalan volt, hogy mely csapatok kerülnek fel az I. osztályba. A múlt vasárnap tisztázódott valamelyest a kép. Most már csak egyetlen nyitott kérdés van. a negyedik feljutó kiléte. Ez azonban nem akadályozta meg az i960— 61. évi bajnokság őszi sorsolásának elkészítését. A beérkezett kérelmek meghallgatása után kerültek kalapba a nevek, és megszületett az új bajnoki rend. • Miként az NB III.-ban, a megyeieknél is augusztus 7-én lesz a rajt, s november 13-án zárul az őszi idény. Idényközben nem lesz egyetlen szabad vasárnap sem. Az l. forduló párosítása: Kaposvári Vasutas—Barcs Nagyatád—Kapolyi Honvéd 8K Sióíok-Fonyódi Petőfi K. V. Lobogó-Somogyszobi VSK Balatonlelle—Balatonújhely Marcali MEDOSZ-Zamárdi Taszári Honvéd-Csurgói Spart. Tabi SK—Marcali Honvéd SK vagy Mernyei SK Ezúton közöljük olvasóinkkal, hogy a megyei I. osztály sorsolását akkor tesszük közzé, amikor tisztázódott, hogy ki lesz a negyedik feljutó. Spartakiád kézilabda és röplabda területi döntő A tekézők Balaton Kupa-döntője a hétvége sportműsorában Bár egy hét múlva itt lesz a bajnoki rajt, mégis aránylag sivár lesz a labdarúgás számára az utolsó vasárnap. Nem véletlen ez. Azok, akik tudományos alapon végeztek vizsgálódást a labdarúgás terén, fektették le a szabályt. Fokozott megterheléssel kell a játékosokat felkészíteni a várható nagy feladatokra, de közvetlenül a rajt előtt nagyon hasznos a pihenő. Nos, ezért pihennek vasárnap legjobbjaink. A KMTE egész könnyű mérkőzést játszik Keszthelyen (II. csapatával Somogy- sárdon), a K. Kinizsi Pécsett a PVSK ellen játszik visszavágót. A Dózsa és a Honvéd is könnyed, játékos edzéssel készülődik a rajtra. Ha a labdarúgók nem, a többi sportág annál inkább a köz elé lép. A tekézők Balaton Kupa-küzdelme élj ütött a döntőkhöz. Szombaton és vasárnap az Üjpesti Dózsa, a Szombathelyi Cipőgyár, a Győri Vasas ETO és a Kaposvári Építők legjobb tekézői versengenek a Balaton Kupáért a csapatbajnoki versenyeken. Ezenkívül a legjobb budapesti, győri* szombathelyi, soproni és kaposvári tekézők az egyéni küzdelmekben is összemérik tudásukat. Vasárnap a Balaton Kupa mellett sor kerül a megyei egyéni kisgolyós női és férfi bajnokság döntőjére is. Kézilabda- röplabda-, spartakiád-döntők színhelye lesz vasárnap délelőtt Kaposvár. Somogy spartakiád- győztes csapatai Baranya és Tolna megyék hasonló bajnokaival mérkőznek majd a győzelemért, amely feljogosítja a terület bajnokait, hogy részt vegyenek augusztus 17—20 között az Egerben megrendézendő országos sparta- kiád-döntőn. A röplabdázóknál a somogyi színeket a felsőbogáti női és a fo- nyódi férficsapat képviseli. Szeretnénk remélni, hogy mindkét együttes sikerrel. A kézilabda-erőviszonyok nem ismeretesek. Mi azonban bízunk a nagyatádi férfi csapatban, amely igen meggyőző formát árult el a spartakiád megyei döntőn. Ha Nagyatád női versenyzői kivívnák a jogot a továbbjutásra, akkor az kellemes meglepetés lenne. Pamuki: Jól ment Mariborban" Változások az osztályozó mérkőzések rendjében Rendkívül érdekesen alakult a járási bajnokok osztályozója. Hivatalosan elérkeztünk az utolsó fordulóhoz, s mégsem lehet tudni, hogy a Marcali Honvéd vagy a Mernyei SK csapata kerül-e fel negyedikként a megyei I. osztályba. A sportszerűség megóvása végett úgy döntöttek hétközben a SLASZ-nál, hogy megváltoztatják az osztályozó mérkőzések további rendjét. Vasárnap nem az eredeti -kiírásnak megfelelő műsort bonyolítják le, hanem előrehozták a Mernye—Babócsa találkozót. Ha Mernye győz, akkor augusztus 3- án, szerdán a Mernye—Marcali Honvéd mérkőzés dönti el, hogy ki lesz a negyedik feljutó. HÍREK • s: ■ ■ Három évvel ezelőtt kezdték építeni a kapolyi művelődési otthont. A 350 ezer forintos költséggel készülő épületet az idén adják át rendeltetésének. A nagyteremben beépített színpad van, mellette női és férfi öltöző. A művelődési otthon szomszédságában könyvtár épül kölcsönzővel és olvasóteremmel. SPORTMŰSOR SZOMBAT! Teke Balaton Kupa döntő. Ü. Dózsa—Szohibathelyi Cipőgyár, Spartacus-pálya, 15.30 ó. K. Építők-Győri Vasas ETO, Építők-pálya, 15.30 ó. VASÁRNAP: Teke Balaton Kupa döntő. Győri Vasas ETO-K. Építők, Spartacus-pálya, 8 ó. A lottó nyerőszámai A lottó 31. heti sorsolását a har- kányfürdői strandon rendezték. Ezúttal 4 263 279 szelvény vett részt a játékban, egy nyerőosztályra ennek megfelelően 1 598 767 forintot fizetnek. A kihúzott számok a következők : 6, 39, 42, 52, 71 A jövő heti tárgynyeremény-sor- soláson a 31. heti szelvények vesznek részt. (MTI) — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Simon Imre leánya, Klára, Horváth György fia, György, Dereznyák Lajos leánya, Zsuzsanna, Raj mai Ferenc fia, Ferenc, Németi! Zoltán fia, Zoltán, Ben István fia, István, Somlyai József fia, György. Házasság: Németh József —Jáhn Erzsébet, Császár Lajos— Bank Rozália. — 2600 különböző élelmiszert vizsgált meg a Minőség- vizsgáló Intézet az elmúlt félévben. A vizsgálatok a lejárt szavatossági idejű élelmiszerek forgalomban való tartására vagy kivonására irányultak; — 80 EZER FORINT ÉRTÉKŰ FELÚJÍTÁST végzett a Víz. és Csatornaművek örti- loson, Inkán és Csurgón. A közkútak felújítására ISO ezer forint áll rendelkezésre a Cswrgói Járási Tanácsnak. — Tíz vagon gabonát szállított a szentai Aranykalász Termelőszövetkezet a Terményforgalmi Vállalathoz. v^^űvelődés (Szórakozás Vörös Csillag. Július 31-ig 5, 7, 9 órakor: A szultán fogságában. Szabad Ifjúság. Július 31-ig 4, 6, 8 órákor: Az út vége. (14 éven alul nem ajánlott.) Dózsa Kertmozi. Július 31- ig 8 órakor: Idegen gyermekek. (14 éven alul nem ajánlott.) Rippl-Rónai Múzeum: Martyn Ferenc: 60 rajz Cervantes Don Quijote c. művéhez. Megyei Könyvtár: Könyv-. kölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, néhány helyen eső, zivatar. Mérsékelt, időnként élénhehb déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fok között. Távolabbi kilátások vasárnapra és hétfőre: mérsékelten meleg idő helyenként záporral, zivatarral. — A MÉSZÖV igazgatósága, e hó 27-én tartott ülésén a vállalat első félévi munkáját értékelte. Megállapította, hogy a vállalat az előző félévben a terveket túlteljesítette. — Bőripari KTsz mértékutáni cipőrészlege Május 1. utca 9. szám alól elköltözött Május 1. utca 23. sz. alá. Kitűnő bőrökből elegáns és kényelmes cipők készülnek. Oj címünk: Május 1. utca 23. Itt tekintse meg mintakollekciónkat. (3414) — IBUSZ különvonat indul augusztus 7-én Fonyódra. Részvételi dij 13,40 Ft. Jelentkezni lehet augusztus 3-án 16 óráig az IBUSZ Menetjegyirodában. (3427) QicLLcLbfrVLL míÍLfrtkaLcLLLZ. H:s** Filmszínházak BALATONLELLE SIÓFOK Hétközben a Dózsa sporttelepén úgy rótta a köröket, mint ahogy megszoktuk tőle. Már vagy huszonötödször kerülte meg a pályát, amikor leállt, melegítőt húzott, s megtörölte gyöngyöző homlokát Pamuki József, a K. Dózsa fiatal atlétája, aki kedden érkezett haza a magyar ifjúsági atléta válogatottal Jugoszláviából. Sokan gratuláltak Pa- mukinak a Mariborban elért második helyért, s kérték, mondja el, hogyan született meg 800-on a kettős magyar győzelem, amelynek ö is ré— Miként az újság is megírta, nagy taktikai verseny volt Mari- borban a 800-as. A jugosziávok első embere 1:52-t futott, ezért az volt a taktika, hogy az első körben igyekszünk lelassítani a tempót, s a második körben hossszú hajrát nyitunk. Én vezettem az első négyszázat, s ez 61 mp-re sikerült. 300 méterrel a cél előtt ugyancsak én nyitottam hajrát. Nagy Sándor azonban az utolsó métereken megelőzött, így lettem második - mondotta Pamuki. Eláruljuk azonban, hogy Pamuki nag3'on örült ennek a második helynek is, de főként annak, hogy a legjobb magyar ifi, aki az idén utolsó éves ifjúsági versenyző (Pamuki jövőre is ifi ledz még). Korábban egy másodpercet, aztán öttizedet, majd háromtized másodpercet vert rá Pamukira, most mindössze egytized másodperccel győzött. Talán majd legközelebb... Szombathelyi Cipőgyár—Üjpesti Dózsa, Építők-pálya, 8 ó. Mindkét napon a csapatdöntő előtt kerül sor az egyéni versenyekre. Megyei egyéni kisgolyós női és férfi döntő, Kaposvár, Petőfi-pá- lya, 8 órától. Spartakiád területi döntő Kézilabda- és röplabda-mérkőzések Soüiogy, Tolna, Baranya megye győztes csapatai között, Kaposvár, Dózsa-pálya, 9.30 ó. Labdarúgás Járási bajnokok osztályozója. Fonyód—Kapolyi Honvéd, Bala- tonföldvár, 17.30 ó (Dobszai). Mernye—Babócsa, Kutas, 17 ó (Lévák). Gyékényes—Balatonújhely, Bala- tonboglár, 16 ó (Horváth Z.).- Ma, 30-áu, szombaton délután 3 órától a Dózsa-sportpályán labdarúg ó-villámtorna a K. Dózsa- K. Vasút—K. V. Lobogó csapatai között. műsora : BALATONBOGLAR A fehér vér. Korhatár nélkül. BALATONFÖLDVÁR Mesterdetektív. 10 éven alul nem ajánlott. BALATONFENYVES Robin Hood. Korhatár nélkül. BALATONLELLE Szélesvásznú kertmozi: Nincs előadás. Kertmozi: Fatima. Korhatár n. BALATONSZEMES Kertmozi: Égre nyíló ablak. 14 éven alul nem ajánlott. BALATONSZARSZÖ Horgász a pácban. Korhatár n. FONYOD Kertmozi: Szent Johanna. 10 éven alul nem ajánlott. Teremmozi: Szent Johanna. SIÖFOK Kertmozi: Ilyen nagy szerelem. 14 éven alul nem ajániott. Május 1. Filmszínház: Két emelet boldogság (szélesvásznú). 14 éven alul nem ajánlott. ZAMARDI Két emelet boldogság. 14 éven alul nem ajánlott. Szabadtéri színpad műsora: szese volt. I Képek a megyei spartakiád döntőről VÖRÖS CSILLAG étteremszálloda: választékos étel-, italkülönlegességek és zene. Nyitva 8—24 óráig. — VÖRÖS CSILLAG bár: nyitva 23—5 óráig. — ZÖLD LUGAS büfé: nyitva 8—18 óráig, étterem 18 —24 óráig. Halkülönlegességek. Suki népi zenekara muzsikál. — RÓZSAKÉRT bár: zene: Horváth J. zeneszerző, Hegedűs Sári énekel. Nyitva 21—5 óráig. — HANGULAT eszpresszó: nyitva 10—% óráig. Zene 19—2 óráig. — PARK SZÁLLÓ étterem, eszpresszó: nyitva 8—22-ig. — GYÖNGYSZEM kerthelyiség: nyitva 8— 21 óráig. BALATONSZARSZÖ VÉN DIÖFA étterem, kert- helyiség (a főút mellett.) Kitűnő konyha. Halászlé állandóan kapható. Borkülönlegességek. Zene. Nyitva 6—2 óráig. STRAND étterem: közvetlen a BALATON cukrászda, eszpresszó: a földművesszövetkezet kezelésében lévő hangulatos zenés cukrászda (a víztoronnyal szemben). Sütemény-, fagylaltkülönlegességek, hűsítő- és szeszesitalok. Zene: Zsiga Béla és tánczenekara. IL osztályú árak. SZÄNTÖD MACKÓ büfé: fekete, fagylalt, turmix italok, bor, sör, frissen sültek. Olcsó árak. Zene. Nyitva 10—2 óráig. BALATONFÖLDVÄR MOTEL étterem: nyitva 2 óráig. Tabányi Mihály és tánczenekara játszik. — GYÖNGYE étterem: elsőrendű melegkonyha. Cigányzenekar szórakoztatja a vendégeket. SIÖFOK MOTEL étterem: a budaSzigeti Éva (Bonnya) kerek tíz métert, új megyei csúcsot dobott a súllyal. Ha szorgalmasabb volna, ma már ÍZ méter fölött lehetne. Igen eleven, mozgalmas volt az idei megyei spartakiád-döntú. amely mintegy félezer falusi sportolót szólított a küzdőtérre a döntők két napján. Nemcsak szám Szerűségben múlta felül az idei spartakiád a korábbiakat, hanem minőség tekintetében is. Bár az időjárás nem kedvezett, mégis megyei csúcsra is futotta a spartakiád-versenyzők erejéből. Van anyag a somogyi falvakon. Vannak sportra termett fiatalok Észak- és Dél-Somogyban egyaránt. Néhány kép a megyei sparta- kiád-dőntőről: Múlt és jövő. A múlt Závecz Imre (Barcs), akit 1500-on biztosan győzött le a jövő Ígérete, a balatonboglári Háttá. SIOFOK Ma, szombaton este 9 órakor a Csiky Gergely Színház vendégjátéka. Hervé: Nebáncsvirág. 31-én, vasárnap este 9 órakor a Csiky Gergely Színház vendégjátéka. Bágya-Szűcs: Elveszem a feleségem. Szórakozóhelyek: FONYÖD A földművesszövetkezet kezelésében levő HULLÁM halászkert. Nyitva 10—2 óráig. Hangulatos tánczene 20—2 óráig. Különleges halételek egész nap kaphatók. Társas ebéd és vacsora megrendelhető. III. osztályú árak. Boltvezetőt (3446) keres a háromfai földművesszövetkezet Fizetés 1325— Ft Jelentkezés: Háromfa, Kossuth L. u. 58. Kereskedni tanúsénak fiúkat felveszünk. <*«> Jelentkezés a FŰSZERT Nagy kér. Vállalat központjában, Május 1. n. 8. parton. Halételek, hideg-me- legkonyha. Nyitva 24 óráig. KICSI eszpresszó: fagylalt, cukrászsütemény-különlegességek, hűsítő italok. BALATONSZEMES VIGADÓ étterem. Ételkü- lönlegeségek, halételek, balatoni borkülönlegességek, kitűnő zene. Nyitva 8—24 óráig. VIGADÓ bár: nyitva 23—5 óráig. FASOR étterem, presz- szó: nyitva 8—22 óráig. MÖpesti Táncpalota zenekara játszik Bán Géza vezetésével. Fellép: Tichy Marian táncdai- énekes. Nyitva 2 óráig. — TÜNDE bár: teljesen újjáalakítva várja kedves vendégeit. Nívós fővárosi tánczene. Nyitva 21—3 óráig. — MATRÖZ étterem: jó konyhájáról híres. — BORHARAPÓ (a volt Fogas étterem helyiségében nyílt). Tájjellegű borok, hidegkony- ha-különlegességek. Hárfás duó szórakoztatja a vendégeket. FONYÖD A 150 éves PRÉSHÁZ, romantikus kirándulóA leggyorsaDD somogyi lány: a siófoki Kovács Rózsa (középén az emelvényen). Időeredménye 13.9. Az országos döntőig még sokat javulhat. Igen mozgalmas volt a spartakiád-váltó. Az idén nagyszerűen szereplő siófoki atléták ebben » számban is elhódították az elsőséget. KUS cukrászda: állandóan friss sütemények és fagylaltkülönlegességek, hűsítő italok. Nyitva 9—22 óráig. dulóhelye. Príma cigányzene- kar. Halétel-különlegességek. Nyitva 8—22 óráig. Termelőszövetkezetek, figyelem ! Mentesít a nehéz fizikai munkától a gyors és üzembiztos P. G. SZ.-jelű GABONAFÚVÓ 30 m magasságig alkalmas szemes termény szállítására, nedves gabona szellőztetésére, szántására. Légszállításos rendszerénél fogva előnyös. 2 db beépített villanymotorral működik, teljesítménye 50— 100 mázsa óránként. (3430) Kapható a MEZÖSZÖV Vállalatnál.