Somogyi Néplap, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-22 / 172. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1960. július 28. A Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: * A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megvitatta a pénzügyminiszter jelentését az 1959. évi állami költségvetés végrehajtásáról és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a zárszámadást terjessze ,az országgyűlés elé. A belkereskedelmi miniszter tájékoztatta a kormányt a piacok áruellátásáról, a zöldség- és gyümölcsfélék áralakulásáról A kormány a tájékoztatót megvitatta, jóváhagyta a belkereskedelmi miniszter intézkedéseit, amelyek ezeknek a piaci áraknak csökkentésére irányultak, s utasította az illetékeseket, hogy a zöldség- és gyümölcstermelés fokozására, és ezzel az ellátás megjavítására tegyenek intézkedéseket. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt. (MTI) Legújabb jelentések a kongói helyzetről Leopoldville (MTI). Csütörtökön négy szovjet repülőgép érkezett Leopoldville-be ghanal csapatokkal a kongói ENSZ-haderők kiegészítésére. A szovjet repülőgépek ezenkívül élelmiszert is szállítottak a kongói főváros lakosságának. Hírügynökségi jelentések szerint csütörtökön ENSZ- háderők vették át az ellenőrzést Matadi kongói kikötővárosban. A nap folyamán Stockholmból három svéd század érkezett a leopoldville-i repülőtérre. Rövidesen további két század érkezik és svéd csapatok veszik át a repülőtér ellenőrzését, ha — az ENSZ hatóságokkal történt megállapodás értelmében — a belgák szombatra befejezik annak kiürítését. Eddig 4500 főnyi ENSZ-ka- tonaság érkezett a Kongói Köztársaságba. Kampala. Mint nyugati hír- ügynökségek jelentik, olyan hírek érkeztek Uganda fővárosába, hogy a Kongóval szorrv szédos Ruanda Urundi belga gyámsági területen újabb hart cok törtek ki a szemben álla törzsek között. A hírek szerinti Ruanda törzsei köztársasági! államformát akarnak, és csatlakozni kívánnak a Kongói Köztársasághoz. Urundi törzsei pedig állítólag különálló monarchia mellett foglalnak állást. Az AP jelentése szerint Kongóból és Belgiumból légi úton csapatokat irányítottak Ruanda Urundiba. További jelentés szerint a kigali koncentrációs táborban, ahol a belga gyarmatosítók 10 000 afrikait őriznek, tífuszjárvány tört ki. Brüsszelben az afrikai ügyek minisztériumának szóvivője cáfolta a Ruanda Urundiból érkezett híreket. Dublin. Az ír Köztársaság parlamentje csütörtökön felhatalmazást adott a kormánynak, hogy 650 főnyi katonaságot küldjön a Kongói Köztársaságba az ENSZ-haderők megerősítésére. Közlemény Hruscsov és Raul Castro találkozójáról Moszkva (TASZSZ). Moszkvába^ közleményt adtak ki Hruscsov és Raul Cast- ro találkozójáról/A közlemény szerint Raul Castro, a kubai fegyveres erők minisztere eszmecserét folytatott Hruscsov- val, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével a szovjet— kubai viszonyról, valamint más időszerű nemzetközi kérdésekről. Hruscsov megerősítette: a Szovjetunió minden eszközt felhasznál, hogy megakadályozza az Egyesült Államok fegyveres intervencióját a Kubai Köztársaság ellen. Szilárd meggyőződésünk — jelentette ki Hruscsov —, hogy államaink, népeink baráti kapcsolatai, amelyeknek alapja a be nem avatkozás, a teljes egyenjogúság és a kölcsönös megbecsülés, mind jobban fognak erősödni és „fejlődni. Raul Castro hangsúlyozta: megingathatatlan és gránitszilárd a kubai népnek az az eltökéltsége, hogy folytatja harcát szabadságának, függetlenségének, a kubai forradalom minden vívmányának megvédéséért. Hruscsov a szovjet kormány és a szovjet nép nevében forró támogatásáról biztosította, a kubai nép nemes harcát. A szocialista tábor országainak ereje ma. olyan nagy — mondotta Hruscsov — és gazdasági hatalmuk oly jelentős, hogy teljesen magúkra vállalhatják Kuba ellátását mindazokkal a számára szükséges cikkekkel, amelyeket most megtagad tőle az Egyesült Államok, és néhány más tőkés állam. A Szovjetunió kormánya — mutatott rá Hruscsov — kész elvállalni a kőolaj és más cikkek szállítását olyan mennyiségben — kubai cikkekért cserébe —,amely teljesen kielégíti Kuba szükségleteit. Hruscsov annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a latin-amerikai országok kormányainak számolniuk kell népeik szilárd akaratával és nem szabad részt venniük az amerikai monopolisták és militaristák kubaellenes sötét terveinek végrehajtásában. Újabb tömegtüntetés Rhodéziában Salisbury (MTI). Rhodéziában szerdán több ezres tömeg tüntetett a rendőri önkény ellen. Az AFP közlése szerint a szerdán elkezdődött tüntetések csütörtökön folytatódtak, s több mint 20 000 afrikai tüntető menetben elindult a dél- rhodéziai miniszterelnök hivatali székhelye felé. A rendőrség durván a tüntetőkre támadt. A Kuba körül kialakult nemzetközi helyzetről folytatott eszmecsere során kitértek az Egyesült Államok kormányának arra a nyilatkozatára, amely szerint, mint az amerikai külügyminisztérium július 14-i nyilatkozatában állt, az Egyesült Államok kubaellenes fegyveres agressziójának veszélye illuzórikus, vagyis nem létezik. Az egész világközvélemény úgy értékelte ezt a nyilatkozatot — mondja a közlemény —, mint az Egyesült Államok olyan értelmű kötelezettségvállalását, hogy nem hajt végre intervenciót Kuba ellen. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az ilyesféle nyilatkozatok nem oszlathatják el a kubai nép és más népek aggodalmát, és nem jelentenek biztosítékot a Kubai Köztársaság békés fejlődése és nemzeti szuverenitása ellen irányuló merényletekkel szemben. Az utóbbi idők eseményei azt tanúsítják, hogy az Egyesült Államok bizonyos körei nem mondtak le a Kubába való fegyveres betörés terveiről. Raul Castro miniszter ismét meghívta Hruscsovot, tegyen látogatást a Kubai Köztársaságban. Hruscsov megerősítette a meghívás elfogadását és leszögezte, hogy erre az utazásra sor kerül. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke ismét meghívta Fidel Castrót, Kuba miniszterelnökét, látogasson el a Szovjetunióba. Mint a közlemény rámutat, Hruscsov és Raul Castro eszmecseréjét a teljes kölcsönös megértés, és a szívélyes barátság légköre jellemezte. Az eszmecserében Anasztasz Mikojan is részt vett. (MTI) Bandaranaike özvegye alakít kormányt Ceylonban A Szri Lanka szabadság párt nagy választási győzelme Colombo (MTI). A szerdán tartott általános választásokon abszolút győzelmet aratott a Szri Lanka szabadság párt. Szenanajake ideiglenes miniszterelnök pártja, az egyesült nemzeti párt súlyos vereséget szenvedett. Az ÜPI jelentése szerint a választásokon a Szri Lanka szabadság párt 75 mandátumhoz jutott. A ceyloni törvények szerint az a párt, amely a választáson győzött és kormányt alakít, további hattal növelheti képviselői számát. Ezzel a Szri Lanka szabadság párt mandátumainak száma 81-re emelkedik a 156 tagú képviselőházban. Tekintettel arra, hogy a pártot támogatja a Ceyloni Kommunista Párt és három másik baloldali párt is, az új kormány a parlamentben ösz- szesen 106 képviselő szavazatára számíthat. Mint az AP jelenti, Szirima- vo Bandaranaike asszonyt, a szeptemberben meggyilkolt miniszterelnök 44 éves özvegyét, a Szri Lanka szabadság párt elnökét Sir Olier Gune- tilleke főkormányzó csütörtökön reggel megbízta az új kormány megalakításával. Szirimavo Bandaranaike asszony a világ első miniszterelnöknője, megkezdte kormányalakítási tárgyalásait. Az AP jelentése szerint pártjának győzelme után rövid nyilatkozatot adott, közölte, hogy mindenekelőtt államosítják a brit, a kanadai, az indiai és a ceyloni tulajdonban lévő biztosí- 1 tó társaságokat, később pedig sor kerül a mintegy 75 százalékban angolok által birtokolt tea- és gumiültetvónyek államosítására is. Hammarskjöld levele Szobolevhez Moszkva (TASZSZ). Dag Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára levelet intézett Arka- gyij Szobolevhez, a Szovjetunió ENSZ-képviselőjéhez. A levél egyebek között megállapítja, hogy a szovjet kormány részéről igen kedvező visszhangra talált az ENSZ-nek az a felhívása, hogy nyújtsanak gyors élelmiszersegélyt a Kongói Köztársaságnak. Hammarskjöld a levélben kéri Szo- bolevet, tolmácsolja a Szovjetunió kormányának az ő legőszintébb háláját azoknak az erőfeszítéseknek gyors és bő- kező támogatásáért, amelyek »a Kongói Köztársaság lakosságának szenvedéseit hivatottak megkönnyíteni e nehéz időben«. (MTI) Lemondott a libanoni kormány Beirut (MTI). Mint az AFP jelenti, a libanoni rádió szerdán este közölte, hogy a Dauk- kormány. a legutóbbi választások eredményei alapján szerdán lemondott. Az új miniszterelnökjelölt személye még nem ismeretes. II Biztonsági Tanács csütörtök hajnali ülésén megkezdte a kongói kérdés vitáját New York (MTI). A Biztonsági Tanács csütörtökön magyar idő szerint 02.15 órakor kezdte meg a vitát a kongói helyzetről. Hammarskjöld ENSZ-főtit- kár előterjesztette írásbeli jelentését a kongói eseményekről. Elmondotta, hogy az ENSZ fegyveres erői Kongóban jelenleg 12 afrikai és 2 európai zászlóaljból állnak. Kijelentette, ha nem is teljes bizalommal, de reménnyel tekint a jövőbe. A kezdet sokat ígér, de a fordulópontot még nem értük el — mondotta. Hozzátette, hogy az ENSZ tagállamaitól még az eddigieknél sokkal többet kell kérnie katonai és polgári vonatkozásban egyaránt. Hammarskjöld Katanga önállósulási kísérletéről kijelentette, közölte Csombéval, hogy az ENSZ főtitkárának Kongót ugyanúgy »egységesnek« kell tekintenie, mint azt a korábbi biztonsági tanácsi határozat teszi, amely támogatja az új államok ENSZ felvételi kérelmét. Hammarskjöld kifejezte továbbá véleményét, hogy az ENSZ-erőknek joguk van Kongó minden tartományába bevonulni feladatuk teljesítésekor. Hammarskjöld után Kama kongói küldött szólalt fel. Közölte, hogy Lumumba New Yorkba szándékozik utazni, de majd csak Hammarskjöld tervezett leopoldville-i tanácskozásainak befejezése után. Kanza hangsúlyozta, Kongó reméli, hogy »helyreállíthatja jó kapcsolatait a belgákkal«, jóllehet Belgium három ízben is megsértette a függetlenségről szóló szerződést. A függetlenség kikiáltása után alig négy nappal Belgium csapatokat küldött Kongóba. Kanza hangsúlyozta, hogy a belga fegyveres erők a katangai tartományi kormány kérésére léptek először akcióba. A kongói küldött ezután foglalkozott azokkal a belga vádakkal, amelyek szerint »a kongóiak atrocitásokat követtek el«. Kijelentette, felsorolhatná azokat a súlyos atrocitásokat, amelyeket belga katonák és polgári személyek követtek el a kongóiak ellen; megismételte kormányának álláspontját, amely szerint addig nem lehet szó Belgium és Kongó őszinte együttműködéséről, amíg az ország területéről nem vonják ki az agresszív belga csapatokat. A Szovjetunió segítségének esetleges igénybevételéről szólva Kanza hangsúlyozta, hogy a kongói kormány kifejtette: reméli, hogy erre a lehetőségre nem kerül sor. Csombénak Katanga elszakadási törekvéseiről Kanza kijelentette, a kongói kormány kész megvédeni területi épségét és felkéri az ENSZ-t, ismerje el Kongónak mint teljes egységnek és a független országok családja egy tagjának létét. Ezután Wigny belga küldött azzal igyekezett bizonygatni Belgium beavatkozásának jogosságát, hogy szükség volt a belga állampolgárok megvédésére. Hangsúlyozta, hogy amint az európaiak ellen intézett támadások megszűnnek, a belga csapatokat kivonják Kongó területéről. Amilyen mértékben az ENSZ-csapatok felváltják a belga katonákat, Belgium halogatás nélkül kivonja csapatait — mondotta. Wigny után ismét Kanza szólalt fel. Kijelentette, hogy Belgium nem adott függetlenséget Kongónak, hanem azt Kongó vívta ki magának. Az új köztársaság harminchárom minisztere és államtitkára közül legalább tíz »belülről ismeri a börtönöket, és velük szemben nagyobb kegyetlenségeket követtek el, mint a belgákkal szemben a kongóiak«. A belgák nem engedték meg, hogy a kongóiak tanulmányokat folytassanak az ország határain kívül, az országban nem volt egyetlen kongói orvos, egyetlen kongói mérnök sem. Ezután ismét Wigny belga küldött szólalt fel. Kijelentette, hajlandó a kongói atrocitások kérdését nemzetközi vizsgálóbizottság elé terjeszteni. Kuznyecov szovjet küldött felszólalásában hangsúlyozta, hogy Belgium folytatja fegyveres beavatkozását Kongó bel- ügyeibe. Üjabb és újabb belga csapatok érkeznek Kongóba az ENSZ fegyveres erőivel egyidejűleg. Hammarskjöld jelentése megerősítette — mondotta Kuznyecov —, hogy Belgium makacsul figyelmen kívül hagyja a Biztonsági Tanács múlt heti határozatát. A belga kormány Kongó függetlensége ellen harcol. A szovjet kormány — folytatta Kuznyecov — osztja a kongói vezetőknek azt a nézetét, hogy Belgium agressziója veszélyezteti a nemzetközi békét. Az ENSZ kötelessége, hogy felemelje szavát a gyarmatosítók bűnei ellen és megvédje Kongót. Utalva Hammarskjöld kijelentésére, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagjai ne küldjenek csapatokat Kongóba, Kuznyecov követelte, vonják vissza azonnal 8 Leopoldville-be küldött amerikai katonákat. Kijelentette, ha Kongóban folytatódik a belga agresszió, akkor hatékonyabb intézkedéseket kell tenni mind az ENSZ-ben, mind pedig a Kongóval rokonszenvező, békeszerető államok részéről. Kuznyecov ezután előterjesztette a Szovjetunió határozati javaslatát, amely követeli, hogy a belga csapatokat három napon belül vonják ki Kongóból, valamint felhívja az ENSZ-tagállamokat, tartsák tiszteletben a Kongói Köztársaság területi sérthetetlenségét. A csütörtök hajnali ülésen utolsónak Cabot Lodge amerikai küldött szólalt fel. Kijelentette, hogy a belga csapatokat ki kell vonni Kongóból, ha majd az ENSZ biztosítani tudja a rendet. Lodge hangsúlyozta: Az Egyesült Államok az ENSZ más tagjaival együtt megtesz minden szükséges lépést, hogy megakadályozza olyan katonai erők küldését Kongóba, amelyeket az ENSZ nem kért. Az amerikai küldött felszólalása után a Biztonsági Tanács ülését magyar idő szerint 06.04 órakor berekesztették. A kongói vitát csütörtökön este magyar' idő szerint 20.00 órakor folytatták. A belgák Lumumba életére törnek Belga katonák letartóztatták a Kongói Köztársaság külügyminiszterét LEOPOLDVILLE A kongói képviselőház ülésén Kascmgo, a képviselőház elnöke felolvasta a kongói ifjúsági szervezet levelét. A levél a képviselőház tudomására hozza, hogy belga katonák és kongói híveik a Lovanium nevű. egyetemen titkos gyűlést t ártották. A gyűlésen elhatározták, hogy szervezetet alakítanak, melynek célja, megdön- teni Lumumba törvényes kormányát. Az összeesküvők úgy határoztak, hogy szükség esetén megölik Lumumba miniszterelnököt. A gyűlésen részt vett Kalonizs, a nemzeti kongói mozgalom elnöke is. ELISABETHVILLE A Reuter és az AP jelenti: Bomboko kongói külügyminisztert belga katonák az eli- sabethville-i repülőtéren letartóztatták. A kongói külügyminiszter Albertville-be akart repülni, de a belga katonák leszállásra kényszerítették gépét. A Reuter megjegyzi, hogy Bomboko letartóztatása után tovább romlott a viszony a kongói központi kormány és a szakadár Katanga tartomány vezetői között. BRÜSSZEL Belga csapatok beözönlöttek Bunie tartományba — közli az AP — s megtámadták a kongói katonákat. Mint a brüsszeli rádió jelentette, 'a heves tűzharcban két belga különítmény teljesen megsemmisült. WASHINGTON Az Egyesült Államokban is növekszik azok száma, akik a kongói tragédiáért a belga kormány): teszik felelőssé — jelenti az AP. Az afrikai ügyek több amerikai szakértője nyíltan kifejtette, hogy Belgiumnak nem lett volna szabad katonákat küldenie Kongóba. Mások viszont azt vetik a belga kormány szemére, lényegéA genfi atomértekezlet ülése ’ Genf (Reuter). A nukleáris fegyverkísérletek megszüntetéséről tárgyaló genfi értekezlet ülésén az Egyesült Államok küldötte módosító javaslatokat nyújtott be a nukleáris robbantási kísérletek felderítésének kérdésében. Az új javaslatok függelékül szolgálnak a nemzetközi ellenőrzési rendszer megteremtéséről szóló tervezethez. New York. India szerdán javaslatot terjesztett az ENSZ elé, amelyben indítványozta, a közgyűlés intézzen újabb felhívást a Szovjetunióhoz, az Egyesült Államokhoz és Nagy- Britanniához, hogy a megegyezés érdekében fokozzák erőfeszítéseiket a genfi atomértekezleten. (MTI) ben semmit sem tett azért* hogy Kongó ténylegesen függetlenné váljék. WASHINGTON Az amerikai külü gymi n i sz- térium vezetői kijelentették, helyeslik, hogy Belgium vonja ki csapatait Kongóból. Hozzátették azonban, erre csak akkor kerülhet sor, ha »az ENSZ csapatok már képesek a rend fenntartására Kongóban«. MOSZKVA (TASZSZ) Ivanov, a Pravda munkatársa á lap hasábjain elemzi a kongói helyzetet és a nyugati hatalmak magatartását. A cikk írója felteszi a kérdést, célszerű-e fenntartani Belgium gyámságát Ruanda Urundi felett. A cikkíró beszámol áriról a gyanús huzavonáról, amely Ruanda Urundi Katangával való esetleges »egyesülése« körül folyik, majd megállapítja: Belgium viselkedése Kongóval szemben, valamint az a körülmény, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja az ENSZ alapszabályát és a Biztonsági Tanács határozatát, kétségessé teszi, hogy hajlandó-e más magatartást tanúsítani egyéb helyeken,^például Ruanda Urun- diban? Jogos ez a kérdés, célszerű-e ezek után fenntartani a gyámságot, amelyet az ENSZ ruházott Belgiumra Ruanda Urundi területe felett. Az imperialisták kongóellenes agressziója — folytatódik a Pravda cikke — elsősorban Belgium nemzetközi tekintélyére mért igen kemény csapást. Az Union Minierre belga monopolista , társaság megbízottja, Csőmbe a belga csapatok támogatásával most az intervenciósok támogatójának szerepét játssza és együttes erővel arra törekednek, hogy elszakítsák a Kongói Köztársaságtól annak leggazdagabb tartom,ányát és elválaszthatatlan részét, Katangát. Mint jólértesült körökben rámutatnák, Belgium lázas katangai tevékenysége elsősorban azzal magyarázható, hogy a Kongói Köztársaság kikiáltása után az új köztársaság saját kezébe vette azoknak a részvényeknek jelentős részét, amelyekkel korábban a leghatalmasabb, és az amerikai társaságokkal szorosan együttműködő belga monopóliumok rendelkeztek. (MTI)