Somogyi Néplap, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-21 / 171. szám

Csütörtök, 1960. július 21. 3 SOMOGYI Nf.PLAF A TEKINTÉLY segítheti az aratás mielőbbi el­Kezdjük talán két jellemző dologgal Kovács László, a marcali Vörös Csillag Termelő­szövetkezet párttitkára nemré­giben levelet kapott. A névte­len »szerzők" arról írnak: min­denki dolgozzon egyformán, senki se húzza ki magát a kö­zös munkából. Túlzások is akadnak- a szövegben, de vég­eredményben nem ez a fontos, hanem az, hogy a párthoz, a kommunistákhoz fordulnak és tőlük kérnek megoldást. A kez­dő sorok igen jól kifejezik, hogy a tavasszal alakult párt- szervezet megalapozta tekinté­lyét az emberek előtt. »... Ügy gondoljuk, maga megérti, he­lyesnek tartja, amit leírunk" — kezdődik a levél. Tagadha­tatlanul jó jel, hogy a terme­lőszövetkezet tagjai a párt se­gítségével kívánják a hibákat orvosolni. Vagy egy másik dolog: vala­ki megkérdezte Varga László elnökhelyettestől, mi a véle­ménye a pártszervezetről. »Sose gondoltam azelőtt, hogy a kommunisták segítsége nél­kül nem mennénk semmire.« Mindkét megnyilatkozás ékes bizonyítéka annak, hogy a pártszervezet munkája nem eredménytelen, a tsz-tagok ma­guk is érzik, hogy csak együt­tesen sikerül javítani a mun­kafegyelmet, csak közös erővel lehet nagyobb terméseredmé­nyeket elérni. Kezdetben igen kevés volt a pártszervezet tagja, erősítésre volt szükség A községi alap­szervezetből átigazoltak * né­hány mezőgazdasághoz értő párttagot a tsz pártszervezeté­be. így Rigó Jánost, Horváth Vendelt és Baráth Lászlót is. Májusban — amikor Gyóta- pusztát Marcalihoz csatolták — még egy pártcsoporttal erő­södött a Vörös Csillag Még mindig kis létszámú az alap­szervezet, de ereje, hatása ta­gadhatatlan. — Hogyan segíthetnek leg­jobban a községi alapszervezet­ből átigazolt, napközben más­hol dolgozó kommunisták? — vetődött fel a kérdés. Csak úgy vehetik hasznát munkájuknak, ha állandó kapcsolatuk van a brigádokkal. Megszületett a döntés-: nyújtsanak politikai segítséget a brigádvezetők szervező és nevelőmunkájához. Rigó, Horváth és Baráth elv­társ szabad idejét nem sajnál­va járta a mezőt, beszélgetett az emberekkel, tanácsot adott, hibákat orvosolt. A tsz-vezető- ség ülésein is részt vesznek. Egyrészt tájékozódnak a fon­tos feladatokról, másrészt ja­vaslataikkal, észrevételeikkel segítik a tsz vezetőségét. A szénakaszálás és begyűjtés nehezen indult A .brigádveze­tők nem voltak ott, amikor a kaszálót kimérték. Egyeseknek jó, másoknak gyenge terület jutott. Aztán baj volt a része­léssel is, egyesek többet vittek, mint amennyi járt volna. Szól­tak a kommunistáknak,, s kér­ték, hogy ők osszák ki a pré­miumot. Horváth és Baráth elvtárs késő estig kint volt a réten, s ellenőrizte az elosz­tást. És ettől kezdve megszűnt a jogtalan takarmány elszállí­tás. Aratás előtt megkérdezték a brigádvezetőket: meg tudnak-e birkózni az aratással? A veze­tőségi határozat nyomán a bri­gádterületen összehívták a ta­gokat, ismertették a feladato­kat, s megkérdezték, ki hogyan végzését. Egy-egy ilyen gyűlé­sen 50—60 ember jelent meg. Legjobban a Szigetvári utcaiak tetteik ki magukért, 90-en gyűl­tek össze. Még olyanok is el­jöttek, akik nem tsz-tagok. Ma már van tekintélyé a pártszervezetnek. Ez arra kö­telezi a kommunistákat, hogy hozzák be a lemaradást. Adja­nak nagyobb segítséget Ősz János és Fazekas Béla brigád­jának, bízzák meg újabb fel­adatokkal a párton kívüli ak­tívákat, segítsenek a tsz veze­tőségének a cséplőcsapatok ki­jelölésében, foglalkozzanak még többet á. párt erősítésével. A termelőszövetkezet veze­tősége igényli a pártszervezet segítségét, a tagok várják, hogy mit tesznek a kommunis­ták, ezért egy percre sem sza­bad lassítani a munka ütemét. L. G. KlSZ-hírek a tahi járásból A kapolyi kiszesek tíz fős csoportja már két alkalommal végzett társadalmi munkát a gabona összehordásánál. Mosi balatoni kirándulásra indul vasárnap az alapszervezet 30 tagja. A kirándulás költségei­nek nagy részét a KISZ fede­zi, így a, fiatál oknak csupán 20 forinttal kell hozzájárulniuk az úthoz. * * * Tab területi KISZ-alapszer­vezetének 10 tagja 3 hold ga­bonát aratott le a , Kossuth Termelőszövetkezetben. A gimnázium 12 tanulója vi­szont a lenkötésnél .segédke­zett a tsz tagságának. * * * Somogyacsán 6 hold árpát és 5 hold búzát arattak le a fiatalok társadalmi munkában. Az aratás befejezése után egy romos épület lebontásánál se­gédkeznek majd. Újra az óvodában Szeszélyes ez a nyári időjá­rás. Kiderül, majd újra bebo­rul. De az első napsugarakra szinte pillanatok alatt reagál­nak az emberek. Hát még a gyerekek! Ott kacagnak, han- cúroznak az óvó néni gondos felügyelete mellett a játszóté­ren. S ezt a vidámságot látva, szégyellősen mosolyog a nap, mint aki később érkezik a ta­lálkára, és egy mosollyal kér bocsánatot. Egy fekete, gön­dörhajú apróság vödrét lábal­va harsányan 'elkiáltja magát: — Várat! Várat! S ez a szó pár pillanat alatt engedelmes építőkké szelídíti a rakoncátlan gyereksereget. Se­rényen túrják a homokot, ke­resik a nagy kavicsokat, hi­szen fal is kell, s a lányok már füvet szednek, mert az lesz az erdő a vár körül. Egy nagyobb rákoppint egy kisebb fejére, mert véletlenül belelépett a sáncárokba, s az bedőlt. így építik a gyönyörű várat a gyerekek. Az óvó nénik se­gítenek nekik, s még a járó­kelők is örömmel nézik ezt a sürgést, forgást. A madarak füttyentenek, trilláznak, ki­bontották szirmukat a virágok, van, amelyik már el is hullat­ta. S tegnap az eső sírt búcsú­könnyeket rá. Az apró emberkék hangya- szorgalommal j árnak-kelnek. Ott tipeg a többi között vödör­rel a kezében a kis göndörhajú várépítő Bakos Jóska is. Egy kicsit furcsa a tipegése, vala­hogy elüt a többiekétől. De öröm nézni az igyekezetét. Szinte úgy tűnik, hogy ő a köz­ponti irányítója a játéknak. A többiek is valamennyien ked­vesek és ragaszkodók. S ez ta­lán érthető is. Jóska volt örök­ké a legvidámabb az óvodában, ő volt a legpajkosább a játék­ban. S az öröm, az ünneplés Jóskának szólt. Mert Jóska ma újra óvodás. Két év után újra együtt van a kis barátokkal, várat épit és együtt nevet, ka­cag a ragyogó napsütésben a többiekkel. Két éve történt, hogy egy nyári délután odahaza famá­szás vagy lábdázás közben va­lami megszúrta a kis Bakos Jóska lábát. A szülők nem tu­lajdonítottak nagy fontosságot a dolognak, így csak három nap múlva került orvoshoz az akkor már beszélni is alig tu­dó kisfiú. Lázálmában félrebe­szélt, s állandóan kis óvodás barátait emlegette. S ez a lázálom hosszú ideig, majdnem egy évig tartott. A kisfiú esete ugyanis < szinte egyedülálló volt a vérmérgezé­sek között. Az idős, ősz hajú professzor az orvosi vizsgálat után lemondóan nézett a szü­lők szemébe, és szomorúan kö­zölte a vizsgálat eredményét. — Még akkor is kétséges, hogy életben marad, ha mindkét lá­bát amputáljuk. — A szülők nem járulták hozzá a műtét­hez: bíztak. S megkezdődött a harc az orvostudomány és a lappangó rém között, őt külföldi ország orvos delegációjának tagjai tanácskoznak órák hosszat a gyógyításról. De úgy látszott, mindhiába. A kisfiú életét csak úgy lehetett megmenteni, hogy egyik lábát amputálták. Még így is csak hosszú hónapok múlva dőlt el véglegesen a csa­ta. Győzött az élet. S amikor Jóska először nyitotta ki mo­solyogva a szemét, ott voltak betegágya mellett az oly sok­szor emlegetett kicsi óvodások. Azóta már egy év telt el. Jós­ka műlábat kapott ■ és megta­nult járni. Milyen nagy volt szülők és a kis barátok öröme, amikor az első lépések sikerül­tek. A nagy csoport tagjai az óvodából hazafelé menet min­dennap valamennyien bemen­tek hozzá, és elmondták neki a sok szép mesét, amit az óvó nénitől hallottak. És együtt játszottak vele. Így tanult meg egészen rövid idő alatt még szaladni is Jóska, s azóta ar­cáról nem hervad le a mosoly. Jóska ma először jött az óvodába. Ez ünnep volt min­denki számára, mert a csöpp­nyi gyerekszívek ragaszkodó szeretete sokat tett azért, hogy ez a nap minél előbb bekövet­kezzen. A várat már megépítették a kicsik. Most újabb kedves szó­rakozás vár rájuk. Az óvó néni mesél nekik. Bakói Jóska is kerekre nyitott szemmel fi­gyeli a rég hallott mesét. Az­tán egy pillanatra csend lesz, majd diadalmas trillába kezd a parkban egy fényestollú, gyöngyszemű feketerigó... Németh Sándor — Eljuttatom én hozzátok, ezen ne törd a fejed. — Beszéljünk nyütan, ne titokzatoskod j, Robert. Mind­annyian egy csónakban ülünk. — A maquis-k ma éjjel el­viszik neked a fegyvereket.;. Most már hét óra felé jár, elég későn van, de még hajnal előtt ott lesznek nálad. Egy szekér kúkoricaszárat szállítunk az udvarodra... a többi a te dol­god. — Jó lesz, Robert. Kezet ráztak. — És ti?..: — Hát igen, nincs más vá­lasztás. Én is várom a kuko­ricás szekeret. — Ott lesz.; : ' Hat közül négyen vállalták. Még Gaston is, a vén radiká­lis veszekedő, aki azonban szí­ve mélyén megvetette régi po­litikai barátait, de hát csak nem adhat mindenben igazat ennek a nagyszájú vörösnek, úgyis elég baj, hogy mindig neki van igaza. Csak ketten hallgattak: a ids kövér és egy fehér szakái­ba öregember az asztal végén, aki eddig sem szólt, csak ko­moran maga elé meredve for­gatta a fejében a gondolato­kat. Gyötrelmes birkózása volt a felelősséggel és a be­csülettel; mind a kettőt a ma­ga módján értelmezte, de dön­teni neon tudott — Hát te, Öreg.. -. Oradour- sur-Glame-ba kell-e ma éjsza­ka kukoricaszár az állatok­nak? A vénember nem felelt a kérdésre nyomban, lassan fel­emelte a fejét, borzas szemöl­dökei alatt, ezer ránc között apró szürke szemek csillogtak. Ezekben a szemekben nem lát­szott halvány szikrája sem a félelemnek, csak halálos, mély szomorúság, míg aztán egy ki­csordulni nem tudó könnycsepp elhomályosította a szemek csil­logását. Megrázta a fejét: — Nem, Robert, nekem ne küldj semmit..: Nem válla­lom. Nem vállalhatom. Nálam otthon a faluban nincsenek fegyverbíró emberek. Csupa asszony és gyerek.;. Meg tehe­tetlen vénember, mint én ma­gam. Én kiállnék, elhiheted, de nem sodorhatom veszede­lembe a falut.:: Csupa tehe­tetlen ember.: * Talán az isten megsegít. Gaston dühös lett; — Az isten... Na hiszen, őrá várhatsz, ha a boche-ok csiz­mája alá kerülsz; — Hadd el, Gaston.:: — intette le a vörös képű Robert, majd rátette nagy csontos ke­zét az öreg vállára; — Ide fi­gyelj, öreg. Az asszonyok, ahogy én ismerem őket, nem félnek a puskától. A partizá­nok között vannak nők is, és mondhatom, sokszor jobban megállják a helyüket, mint a férfiak. Én nem akarlak köny- nyelműségbe rántani, ennyire már ismerhetsz.:; — Ismerlek, Róbert.: •. tu­dom, hogy neked van iga­zad. ; : — Hát akkor.:. mire vársz? A boche-ok nem néznek se istent, se embert, se aggot, se gyereket..; Láttad mi történt a tulle-iekkel. S ez csak fi­gyelmeztetés volt, mint ők mondták. Hát gondolkozz. Ha jönnek, kalaplevéve fogadod őket, és odaálísz engedelmesen az akasztófa alá... Vagy har­colsz, s úgy halsz meg, ahogy férfihoz illik! Nem azt kíván­ják most tőlünk, hogy kimen­jünk az erdőbe a partizánok közé. Nem. De azt kívánja a -becsület és a józan ész is, hogy ne engedjük magunkat vágóhídra hurcolni, mint a barmot, a gyávaság kötőfé­kén. ;; Mi sein akarunk a ha­lálba rohanni, de ha meg kell halni, emberként nézzünk szembe a halállal, és mutas­suk meg a németeknek, hogy megértettük a tulie-i intel­met. ;; — .Megértettem, Robert.; De nem teletek egyebet, Nem vállalom. A kis kövérből szinte gye­rekes, síró hang tört fel: — Isten legyén irgalmas hoz­zánk! — és nedves, nagy, bar­na szemei úgy forogtak, mint­ha ki akartak volna ugrani. — Álljon keresztbe a torko­don a szentlélek.:; — mondta Gaston dühösen, és kirúgta maga alól a széket­— Induljunk, urak. Most már nem leszünk okosabbak. Valamennyien felálltak, csak Oradour-sur-Glane öreg pol­gármestere nem mozdult. Mi­kor már valamennyien elmen­tek, akkor készülődött ő is in­dulásra. Kezelt Fleury mester­rel, -kitolta az országúira a ke­rékpárját, és lassú tempóban kerekezett a faluja felé, át a fiatal erdőn. Pleury a kocsma- ajtóban állt, hosszan nézett az öreg után, míg csak el nem nyelte távolodó alakját a szür­kület. III. Lammerdíng tábornok meggy­piros fürdőkabátban, fején, szo­rosra kötött hálóval állt az ablak előtt, és úgy bámult ki a régi kastély előtt húzódó hárs- fasomra, mintha nem lenne más gondja, mint az időjárást kém. lelni. Kint apró szemű, csendes eső esett, a fák zsenge levelei nedvesen fénylettek, a kavi­csos út is csillogott. — Folytátjuk — „ c4. kíítakdzb A napsütötte udvaron a déli órákban már 30 C-fok„ felé kapaszkodik a hőmérő higanyszála... i í . Az udvari épületben hűvösebb van, de itt sem sze­rez náthát az ember... Eddig már kb. négy vagon zöld­babot dolgozott fel a vállalat. Egy-egy műszakban mint­egy ötvenen végzik a tisztogatást. i,. Ízléses, 400 grammos kis csomagokba­s végül a gyorsfagyasztó alagút mínusz 40 fokos hi­degébe kerül az áru. Király Erzsébet pufajkásan segít a kocsihúzóknak. £ .................................. ..........................I i-.Az előfőzögép — tavasszal állították be — nagyon megkönnyíti és meggyorsítja a munkáig

Next

/
Oldalképek
Tartalom