Somogyi Néplap, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-16 / 141. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1960. Június ML SPORT _ Jó kezekben van a sport Somogyiadon Valamikor a legjobbak kö­zött emlegették a somogyjádi sportolóitat, hisz a kis falu bo­gárhátú labdarúgó-pályáján minden valamirevaló nagyobb kaposvári csapat, még a So-, mogy FC is megfordult. Aztán máról holnapra megszűnt do­bogni a somogyjádi sport szí­ve. Vagy öt-hat éven át tar­tott a pangás, és már akadtak, akik azt mondták, hogy itt nem is lesz sport soha többé... Másfél évvel ezelőtt azonban megszűnt a semmittevés. Űjra sarjadt a sportélet Jádon. Ku­tas i Gyula, a Kaposvári JTST elnöke azt mondja, hogy a ka­posvári járás egyik legjobban működő falusi sportköre a já­di. Mi történt? A jádiaik dehogy mondanák meg, hogy ki volt a kezdemé­nyező. A KISZ-titkár, Hallga­tó József a sportköri vezetőket említi. A sportköri vezetők vi­szont a KISZ kezdeményezé­séről beszélnek. Az igazság az, hogy a falu sportolni vágyó fiataljai végre megtalálták a helyes utat. Munkához látott néhány régi sportember: Csali Ferenc, aki brigádvezető a tsz- ben és szakosztályvezető a lab­darúgóknál, továbbá Bózsa Jó­zsef, a labdarúgó-szakosztály intézője. Szóval elkezdték a labdarúgók. Amikor a jádi futballisták 3:2-re legyőzték a járási I. osztályban szereplő Jutát, a sikereket «-megirigyel­ték« a többi sportágbeliek is. Hittől kezdve egyre több atléta nevével találkoztunk. Kocsis Zsuzsa, ez a törékeny kislány még á megyei spartakiádon is diadalra vitte a somogyjádi színeket. Amikor a múlt télen beállt a rossz idő, akkor Kocsis Zsuzsa, Laskai Kati, Sziládi Júlia, Fo­sa Ilona, Györék Éva meg a többiek atlétából átvedlettek röplabdázóvá. A Stamler Imre vezette röplabdás lányok a téli kaposvári teremröplabdán, a Kovács Rezső-emlékversenyen is bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani.' — Nem csoda történt! Spor­tolni akarnak fiaink, lányaink, és nekünk, a falu ifjúsági ve­zetőinek kötelességünk támo­gatni a fiatalok megmozdulá­sát — mondta Stamler Imre, az általános iskola fiatal igaz­gatója. összefogott a KISZ- meg a sportköri vezetőség. Segít a tanács is Tarró István tanácselnök és Kútfej György tanácstitkár örömmel állt a fiatalok mellé, amikor a sportkör újjászerve­zéséről »volt szó. A legközeleb­bi tanácsülésen a fiatalok biz­tatására 2000 forintot szavazott meg a községi tanács. De té­vedés ne essék, ezt az anyagi támogatást nem »hűsítők« for­májában élvezi majd a spor­toló fiatalság, hanem felszere­lést vásároltak belőle éppúgy, mint abból a 800 forintból, amelyet a helyi malom jutta­tott a falu sportjának fejleszt tésére. Van tehát már anyagi alap is. Nem dúskálhatnak ugyan Jád sportoló fiai a pénztárban lévő összegben, de az elindu­láshoz elég. A sportkör szilárd bázisa lesz a tsz ♦ Ezt Boszk&vics Pál, a tsz el­nöke jelentette ki a fiatalok­nak, amikor megbeszélték vele a sport helyzetét. A tsz veze­tői — helyesen — azt tartják: sülhöz, hogy a falu fiataljai ne vágyódjanak el a községből, meg kell teremteni a kulturális és sportélet feltételeit. Somogy­jádon ezek a feltételek meg­vannak. Nem várják a sültgalambot a somogyjádi új sportvezetők. Amikor ott jártunk, a sportoló ifjak akkor kötöttek megálla­podást a termelőszövetkezettel, hogy társadalmi munkában három' silógödröt készítenek. Ennek ellenértékét, azaz 1200 forintot a sportkör pénztárába fizetik be a tsz vezetői. Tehát jó kezekben van a sport. Ennek eredménye, hogy felfelé ível a labdarúgó-csapat útja. A röplabdásokat már em­lítettük. A sakkozó dr. Thury Sándor a község népszerű or­vosa. A jádiak büszkék arra, hogy a »doktor bácsi« kivívta a jogot az országos egyéni sakk középdöntőn való részvételre. Még azért sem haragszanak, hogy dr. Thury nem jádi, ha­nem kaposvári színekben ver­senyez. Azért ő mégiscsak já- dinak számít, ő tanítja sak­kozni a falu fiataljait. Az at­léták sem töltik tétlenül az időt. Gyakorolnak, s Kocsis Zsuzsáék nevével minden bi­zonnyal találkozunk majd a IX. spartakiád járási és me­gyei döntőjén. Megújhodott szellem, új ve­zetés. Ez a somogyjádi sport­sikerek »titka«. K. S. Baranya ellen Somogy felnőtt és Június 19-e labdarúgó szövetségi napként van bejegyezve a sport­naptárba. Ez a szövetségi nap két ponton is pályára szólítja Somogy megye utánpótlás és ifjúsági lab­darúgó-válogatottjait. A somogyi legénységnek ezen a napon Pé­csett kell megmérkőznie Baranya megye hasonló válogatottjaival. Az őszi fordulóban ifi labdarúgóink legyőzték Baranyát, de aztán a zöld gyepen megszerzett két pontot a zöldasztalnál az emlékezetes »Be- ne-ügy« miatt mégis a baranyai sporttársak kapták. Felnőtt válo­gatottunk alulmaradt. Mindez arra készteti labdarúgó-sportunk veze­tőit, de magukat a sportolóinkat is, hogy készüljenek a visszavá­gásra. Az ifjúsági csapatot Kiss István, a K. Kinizsi edzője készíti fel. Lassan kialakul az együttes. Az összeszoktató edzé­sek rendben folytak, és valószínű­leg a következő együttes lép Pé­csett vasárnap pályára: Mohácsi - Bíró, Szokol, Bognár — Zimonyi, Szabó — Horváth, Bene, Takács, Jezeri, Lieber. Persze senkinek sincs bérelt helye. Mészáros, Gö­rög, Kardos is a csapat rendelke­zésére álL készülődik ifi válogatottja A felnőtt csapat edzője Radnai István. Hétfőn volt az első összeszoktató edzés. Ügy láttuk, hogy Radnai nagyon sok Taszári Honvéd-játékost rendelt ki a pályára. Faludi, Paczai, Temesi, Vellai, Zilahi, Uberherr mind-mind a taszáriak játékosa. Ott volt még a KMTE-ből Istvándi és Laki III., a Vörös Lobogóból Kovács II. és Simon, a Kinizsitől Sütő (bár ő is sérült) és Herbei. A K. Honvéd- játékosok közül csak Fehér vetkő­zött neki, mert Majz^k, Barta és Szalai egyaránt a sérültek listáján vannak. A csurgói játékosok, Kep­ler és Sebestyén felmentést kértek és kaptak. Gavora Zoltán, a SLASZ főtit­kára elmondotta, hogy az utánpót­lás csapatának összeállításánál szi­gorú keretek vannak. Csak az 1936—40 között született labdarúgók szerepelhetnek. Véglegesen a pén­teki edzésen dől el, hogy kik kép­viselik színeinket Pécsett a So- mogy-Baranya megyék közötti mérkőzéseken. Jutási bejelentette: eltávozik a KMTE-ből MOTORSPORT Kőműves érte el a íeeiobb eredményt a kaposváriak közűi Sztáiinvárosban Nem felelnek meg a valóságnak ' a Kőműves sérüléséről szóló hírek Az MHS sztálinvárosi motoros klubja országos meghívásos gyor­sasági versenyt rendezett Sztáiin­városban a szocialista város fenn­állásának 10. évfordulója alkal­mából. A versenyen a legnagyobb budapesti klubok és több vidéki motoros klub képviseltette magát. Rajthoz álltak a kaposvári ver­senyzők is. Közülük Kőműves ér­te el a le'gjobb eredményt. A 350-es géposztályban a népszerű öcsi nagyszerűen motorozott, és a 2. helyen végzett. Figyelemre méltó ebben a géposztályban Beleznai 3. helye. A Népsport téves közlése foly­tán különböző hírek terjedtek el Kaposvárott Kőművessel kapcso­latban. Nem felel meg a valóság­nak, hogy Kőműves kulccsonttö- rést szenvedett. Nem ő, hanem a pécsi Takács volt az, alá bukott és megsérült. > Végvári új 250-es motorjával állt rajthoz. A motor nem bírta a nagy igénybevételt, s ezért Végvári fu­tamában f*tödik lett. Ugyancsak a 250-es géposztályban állt rajthoz Mátyás. Igen balszerencsés Ver­senyt vívott, ugyanis sorozatos gyertyazárlattal küszködött. Ezért nem ért el helyezést. A kis 125-ös sportgépek versenyében Balaskó nyolc körön át a\ második helyen állt, a 9. körben azonban motorja leállt, s mikorra újra indult, a többiek nagy tért nyertek. Végül Balaskó ötödik lett. A kaposvári Veik a nyolcadik helyen végzett. Hírek terjedtek el, hogy a KMTE több labdarúgója másfelé kacsin­gat. Ezeket a híreket azonban még többfelé cáfolták, sőt olyanok is akadtak, akik határozottan tagad­ták, és azt állították, hogy a KMTE együtt marad. Ezen a héten mégis megtörtént az első bejelentés. Ju­tási közölte a KMTE vezetőivel, hogy családi okok miatt eltávozik Kaposvárról, s kérte az egyesüle­tet. hogy járuljon hozzá kiadatá­sához. Egyes hírek szerint Jutási Székesfehérvárra pályázik, más állítások alapján valamelyik fő­városi csapatnál kíván a jövőben szerepelni. Mégiscsak lesz nyári szünet a labdarúgóknál Korábban határozatot hozott az MLSZ arról, hogy az idén legjobb labdarúgóink nem tartanak nyári szünetet, hanem július 3-án meg­kezdődik a Nemzeti Bajnokság I. osztályában az 1960—61. évi küzde­lem. Aztán £z olimpia idején lett volna szünet, s utána folytatódott volna a bajnokság. Most az MLSZ- nél revízió alá vették ezt a hatá­rozatot. Egyöntetű volt a szakve­zetők megállapítása, hogy legjobb labdarúgóink túlhajszólása . rém visz jóra. Máris kiütköztek ugyanis a fáradtság jelei a játékosokon, ezért olyan határozat született, hogy az NB I-ben csak az olimpia után kezdődik meg a bajnokság. Változatlanul áll azonban, hogy az NB Il-ben és az alacsonyabb osz­tályokban augusztus 7-én megkez­dődnek a mérkőzések. EMELKEDETT A REAL MADRID »Árfolyama« A Real Madrid, Európa legjobb labdarúgó-csapata, ötszörös Euró­pa-kupa győztes legutóbbi mérkő­zése után, melyben a frankfurti Eintracht német bajnokcsapatot si­került megvernie, mrbst már 150 000 márkát kér egy európai csapattal való baráti mérkőzésért. Az elmúlt évben a spanyolok még megelé­gedtek 100 000 márkával mérkőzé­sen kánt.. : Kőműves % kanyarban. — HÍREK­— Magyar geofizikai mű­szerek segítik Kína természeti kincseinek feltárását. Ebben az évben 5 millió rubel értékű be­rendezést szállít a NIKEX Vállalat Kínába. — NAGY SIKERT ARAT­TAK A MAGYAR RUHÁK SZÓFIÁBAN a nemzetközi di­vatbemutatón. A szocialista or­szágok ruházati-iparának tizen­egyedik divatkongresszusán az a vélemény alakult ki, hogy legszebbek a szovjet, a magyar és az NDK modelljei voltak. — Találtak egy pénztárcát és egy pár gyermekízandált. Az igazolt tulajdonosok átvehetik a Kaposvári Városi és Járási Rendőrkapitányságon. — KÉPZŐMŰVÉSZEINK — szobrászok, festők, grafikusok — az idei nyáron tanulmányo­kat végeznek az állami gazda­ságokban és termelőszövetkeze­tekben. — A sertéstenyésztés helyze­te Somogy megye termelőszö­vetkezeteiben címmel írt cik­ket a Magyar Mezőgazdaság számára' Sási János megyei ta­nácselnökbe! yettes. A cikket a szaklap június 15-i száma közli. — A 135. ANNA-BÁLT JŰ- LIUS 30-ÁN RENDEZIK MfiG BALATON FÜREDÉN a SZOT Szanatórium dísztermében. Az 1825 óta minden évben meg­tartott b&l az eddig éknél pom- pásabbnak ígérkezik. Éjfélkor az Állami Operaház művészei szerepelnek, utána szépségvá­lasztás következik. — 1 millió ember kap kor­szerű, egészséges, kényelmes otthont Moszkvában 1965-ig. Hat kisebb falusi település tel­jesen eltűnik, hogy helyette modern város szülessen. A fő­város központjában a városrész lakóit a Metro és egysínű füg­gővasút szállítja majd. — Országos állat- és kirakodóvá­sár lesz június 18-án Siófokon. (11465) — NAGYSZABÁSÚ RUHÁ­ZATI ÉS DIVATBEMUTATÓT RENDEZ június 19-én, vasár­nap a csurgói földművesszövet­kezet a nemrég nyílt vendéglő kerthelyiségében. Ez alkalom­mal a Nyugat-magyarországi Textil Vállalat és a helybeli textilszaküzlet legújabb nyári divat modelljeit mutatják be. — Több mint 15 ezer közhi­vatali dolgozót üdültet az idén a Közalkalmazottak Szakszer­vezete. Az üdülök fenntartásá­ra másfél millió forintot költe­nek. — A PÉCSI AUTÓKÖZLE­KEDÉSI IGAZGATÓSÁGHOZ tartozó hat vállalat önkéntes tűzoltói a közelmúltban tűzol­tóversenyt rendeztek Pécsett. Az első helyezést és e vele járó serleget, valamint, az oklevelet a kaposvári 23. sz. AKÖV nyerte el. A helyezés alapján a kaposváriak most az országos versenyre készülnek. — 194 kisiparos dolgozik a csjirgói járásban. Közülük 186 tagja a KlOSZ-nak. A szövet­ség az idén 5040 forintot fize­tett ki öregségi segély címén idős tagjainak. — Űj locsolóautót kapott Ba- latonföldvár. Az eddig lóval vontatott locsolókocsi helyett modem, 4000 literes autó ön­tözi az utcákat. — Kiállítást rendeznek a me­gye kísérleti gimnáziumai a kaposvári Táncsics Fiúgimná­ziumban a tanév politechnikai és szakköri munkáiból. A ki­állítás vasárnap nyílik meg. — A tsz-tagok háztáji gazda­ságában átmenetileg tartható állatállomány mértékét rende­letben szabályozta a kormány. A 31/1960. sz. rendelet a Ma­gyar Közlöny június 14-i szá­mában jelent meg. vJlLíív e\ödés «Szórakozás Vörös Csillag. Június 16—22- ig: Hely a tetőn. (14 éven alul nem ajánlott.) 5. 7. 9 órakor. Szabad Ifjúság. Június 16— 22-ig: Ilye» nagy szerelem. (14 éven alul nem ajánlott.) 4, 6, 8 órakor. Hippi-Rónai Múzeum: »Mun­kásélet« képzőművészeti kiállí­tás. Megyei Könyvtár: Az olva­sótermi szolgálat és a’kölcsön­zés július 3-ig szünetel. Könyv- visszavétel 8—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentée Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások többfelé eső­vel, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénkebb észak-nyu­gati, északi szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let 18—22 fok között. Csak ellenőrzött gombát vásároljunk A Kaposvári Városi Tanács VB VI. Kereskedelmi Csoport­ja felhívja a város lakosságá­nak figyelmét, hogy étkezés céljaira a gombaféleségeket kizárólag a heti, illetőleg a na­pi piacokon szerezze be. A vá­sárlás alkalmával minden esetben kérje el az eladótól a tanács gombaszakértőjének írásos, igazolását. E nélkül az igazolás nélkül sem a piaco­kon, különösen pedig házalók­tól gombát ne vásároljon sa­ját és családjának egészsége érdekében. Ha gombát saját szedésből akar bárki étkezés céljára felhasználni, azt díjta­lanul a városi tanács gomba­szakértője, Szentpáli Lajos, Kaposvár, Kanizsai utca 6. szám alatti lakos naponta dél­után 2 órától lakásán meg­vizsgálja. Száztizenötezren jártak a dolgozók középiskoláiba A dolgozók iskoláiba az idén országosan mintegy 115 000-en jártak. A dolgozók általános iskoláinak esti, illetve levele­ző tagozatain tanult 56 000 »felnőtt diák« már osztályozó vizsgát tett. Illetékesek elmondották: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a korábbi évekhez ké­pest most sokkal többen és ki­tartóbban tanultak. Az évkö­zi lemorzsolódás országszerte lényegesen csökkent. Emelke­dett a tanulmányi színvonal. Számosán foglalkoznak a to­vábbtanulás gondolatával. A középiskolai hallgatók szorgalma is növekedett, itt is csökkent az évközi lemor­zsolódás. Az idén országszerte csak­nem 200 üzemi általános isko­la működött. A jövő tanévtől ezeknek a száma előrelátható­lag lényegesen növekszik majd. Ezzel párhuzamosan ar­ra törekszenek, hogy. a mű­szakbeosztás se akadályozza az iskolai órák rendszeres lá­togatását. Különösen jelentős fejlesztés várható a mezőgaz­dasági dolgozók iskoláinál. A rendes korúak tantervi- re­formját követően hamarosan sor kerül a dolgozók -íltalános, majd középiskoláinak tanter­vi reformjára is. A felnőtt ok­tatás tantervi anyagát ugyan­csak a rendes kordákénál meghatározott elvek alapján korszerűsítik, természetesen figyelemmel a, felnőttek élet­kori sajátosságaira, tapasztala­taira, szakmai igényeire. A dolgozók tanulásának könnyí­tésére a következő években folyamatosan a rendes korúa- kétól főleg módszertani fel­építésében eltérő tankönyve­ket adnak majd ki. (MTI) CBaLatáviL wiLLi&tkaLcuLZ Filmszínházak műsora: BALATONBOGLÄR Kezedben az élet. BALATONSZARSZÖ Váratlan vendég. BALATON^ENYVES Nyomorultak I. BALATONFÖLDVÄR Fedett kertmozi: Két emelet bol­dogság. i BALATONLELLE Normál kertmozi: Rendszáma H—8. Szélesvásznú kertmozi: ‘Égre nyí­ló ablak. BALATONSZEMES Kertmozi: Montparnasse 19. FONYÖD Kertmozi: Kopogd le a fán. Teremmozi: Kölyök. SIÖFOK Kertmozi: Vörös tinta. Május L Filmszínház: Nagy csa­ládok. ZAMARDI Kertmozí: Megfelelő ember* Balatoni szórakozóhelyek: BALATONLELLE VÖRÖS CSILLAG étterem­szálloda: választékos étel-, italkülönlegességek és zene. Nyitva 8—24 óráig. — VÖRÖS CSILLAG bár: nyitva 23—5 óráig. — ZÖLD LUGAS büfé: nyitva 8—18 óráig, étterem 18 —24 óráig. Halkülönlegességek. Suki népi zenekara muzsikál. — ROZSAKÉRT bár: zene: Horváth J. zeneszerző. íRútva 21—5 óráig. — HANGULAT eszpresszó: nyitva 10—2 óráig. Zene 19—2 óráig. — PARK SZÁLLÓ étterem, eszpresszó: nyitva 8—22-ig. — GYÖNGY­SZEM kerthelyiség: nyitva 8— 21 óráig. SIÓFOK BALATON cukrászda, esz­presszó: a földművesszövetke­zet kezelésében lévő hangula­tos zenés cukrászda (a vízto­ronnyal szemben). Sütemény-, fagylaltkülönlegességek, hűsí­tő- és szeszesitalok. Zene: Zsi­ga Béla és tánczenekara. II. osztályú árak. MOTEL étterem: a buda­pesti Táncpalota zenekara ját­szik Bán Géza vezetésével. Fellép: Tichy Marian táncdal- énekes. Nyitva 2 óráig. — TÜNDE bár: teljesen újjáala­kítva várja kedves vendégeit. Nívós fővárosi tánczene. Nyit­va 21—3 óráig. — MATRÓZ étterem: jó konyhájáról híres. — BORHARAPÓ (a volt Fogas étterem helyiségében nyílt). Tájjellegű borok, hidegkony- ha-különlegességek. Hárfás duó szórakoztatja a vendégeket. SZÁNTÓD MACKÓ büfé: fekete, fagy­lalt, turmix italok, bor, sör, frissen sültek. Olcsó árak. Ze­ne. Nyitva 10—2 óráig. BALATONFÖLDVÄR MOTEL étterem: nyitva 2 óráig. Tabányi Mihály és; tánc­zenekara játszik. — GYÖN­GYE étterem: elsőrendű meleg­konyha. Cigányzenekar szóra« koztatja a vendégeket. FONYÓD PRÉSHÁZ: 150 éves prés­ház, romantikus - kiránduló- hely. Az üdülők kedvelt kirán­dulóhelye. Príma cigányzene- kar. Halétel-különlegességek. Nyitva 8—22 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom