Somogyi Néplap, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-04 / 104. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1960. május 4. SPORT Ma már nemcsak terveznek Somogy megyei Sport Bizottságnál a Sportbizottság. Üj fogalom ez a sportéletben. Azt a sport­irányító szervet jelenti, amely a szakszervezetek sportolni vá­gyó dolgozóit fogja össze. — Tömegsport-bizottság va­gyunk tulajdonképpen — mon­dotta Csanádi József, a Somogy megyei Sport Bizottság veze­tője, s arról is tájékoztatót adott, hogy az év kezdetén megalakult bizottság milyen munkát végzett, s mik a ter­vei. De vágjunk egy kicsit elébe a dolgoknak. Amikor szerve­zett formát öltött a szakszer­vezeti sport, s megalakult a bi­zottság megyénkben is, a leg- harcedzettebb vezetők közül választották ki tagjait. Csaná­di József az ÉDOSZ-nál, he­lyesebben a Kinizsi Sport Kör­nél tevékenykedett már hosz- szabb idő óta. Androsits Imre a KMTE elnökeként, Pusztai Ferenc a MEDOSZ sportfele­lőseként működik évek óta. Somlyai László a Teke Szövet­ség, Turbéki János a Labdarú­gó Szövetség, Forrai Elemér az Asztalitenisz Szövetség aktív tagja, Bodor Ferenc, Szabó Gtfitla és Ratalics Andor, a bi- zottiág tágjai ugyancsak is­mert névű sportemberek. Va­lóban alkalmasak arra, hogy irányítsák Somogybán a szak­szervezetek testnevelési és sporttevékenységét. Áfáikor megalakult a sport- bizöttság, akadtak, akik nem értve e szerv létrejöttének cél­ját, azt hajtogatták, hogy hi­szen van egy megyei testneve­lési és sporttanács, mi s- ükség hát egy másik, hasonló szerv­re. Mások úgy látták, hogy fél­tékenykedésre ad okol a két szerv létezése. Azóta bebizo­nyosodott, hogy a sportbizott­ság nem felesleges tényező. Mint ahogy kitűnt az is, hogy szó sincs féltékenykedésről. A bizottság az MTST-vel karölt­ve vesz részt a megye sport­életének irányításában. — A sportbizottság létrejöt­te, úgy gondolom, jelentős me­gyénk sportéletében — mon­dotta Horváth Zoltán, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsá­nak titkára. Hozzátette, hogy a bizottság már be is bizonyí­totta, hogy él, dolgozik. Ez év­ben első ízben nem. a szakszer­vezeti központok, hanem a So­mogy megyei szakszervezetek szabták meg a sportkörök ál­lami támogatásának mérvét. Az, hogy nem távolról, hanem közvetlenül tudunk betekinte­ni a sportkörök életébe, egy­úttal biztosíték arra, hogy a sportkörök a tervezettek alap­ján használják fel az állami tá­mogatást, s az a csaknem 2 millió forint, amelyet a 34 szakszervezeti, sportkör élvez 1960-ban állami támogatásként, valóban oda jut, ahol arra szükség van. Nem történhet meg, hogy a kerékpárosok vagy az úszók vagy bármely más szakosztály pénzét a sportkö­rök labdarúgói elfutbállozgat­ják — mondotta Horváth Zol­tán. A sportbizottság már az el­ső esztendőben tartalmas prog­ramot dolgozott ki. Csanádi Jó­zsef bizottsági elnök arról be­szélt, hogy még nagyobb töme­geket vonnak be a Kaposvá­rott, Marcaliban, Siófokon, Nagyatádon, Csurgón és Bar­cson megrendezendő szakszer­vezeti sportversenyekbe. Sőt az a cél, hogy minden járási székhelyen a szakmaközi bi­zottságok támogatásával meg­induljon a szakszervezeti spor­tolók nemes vetélkedése, és ne csak szólam legyen a tömeg­sport. Még egy-két pillantás a sportbizottság munkatervébe: Azoknál az üzemeknél, ahol nem működik sportkör, a szak- szervezeti bizottság a KISZ- szel karöltve legyen a sport gazdája. Az olimpiai jelvény­szerző versenyeken válameny- nyi üzem fiataljai és a sport­hoz kedvet érző idősebb évjá­ratú dolgozók is vegyenek részt. A bizottság támogatni igyekszik az öntevékeny pálya­építkezéseket erkölcsi és anya­gi téren egyaránt... Milyen szép tervek! S ma már nem is térvek csupán, hisz egyre töbip helyen indul­nak a szakszervezeti bajnoki versenyek, mind több üzemi dolgozó gomblyukában látjuk a szép olimpiai jelvényt. Bi­zonyos, hogy a többi terv is valóra válik. Kijelölték a labdarúgó válogatott kereteket Baráti Lajós, a labdarúgók szö­vetségi kapitánya kijelölte a lab­darúgó-csapatok válogatott kere­teit. Az A-keret a május 22-i an- gol^tfiagyar mérkőzésre készül. Tagjai a következők: Ilku, Faragó - Mátrai, Sipos, Sárost, Dalnoki - Bundisák, Kotász, Kovács III. — Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Rá­kosi, Orosz, Pál (Diósgyőr). Gro- sics defék£ájdalmakkal küszködik. ezért nem jött számba a mostani keretnél. A másik keret a feltörő fiatal játékosokból áll. Ebben azok a labdarúgók, kaptak helyet, akik az olimpiai csapatnál jöhetnek szám­ba. A keret tagjai: Török, Szent- mihályi, Ihász, Mészöly, Csekfalvi, Paulás, Solymosí, Palotai, Színi, Hérics, Kékesi, Kuharszki, Dunai, Pál és Rossi. Ebben a keretben jó néhány NB Il-es labdarúgó is he­lyet kapott. A K. Kinizsi nyerte az ili-rangadót Nem kedvezett az időjárás a va­sárnapi bajnoki labdarúgó-mérkő­zéseknek. Bizony jobb időt is ér­demelt volna a megyei rangadó, amelyre mind a Kinizsi, mind pe­dig a KMTE felvonultatta »nagy­ágyúit-. A Kinizsiben helyet ka­pott: Őri, Sütő, Tálas, Jezeri, Lacz- kovics, Kardos és a többiek. A KMTE Horvathot, a két Laki-fiút dobta frontba. A forduló eredményei: Balatonlelle—Barés 1:1. K. V. Lobogó—Somogyszob 8:1. Siófok-K. Dózsa 1:1. Gyékényes—Tab 1:6. K. Vasutas—Zamárdi 1:1. KMTE—K. Kinizsi 2:3. Nag3ratád-Marcali 1:2. Lengyeltóti—Csurgó 2:2. Jól sikerült az idénynyitás a kézilabdázóknál A járási bajnokságokból jelentjük Az eső majdnem közbeszólt. Ka­posvárott éppúgy, niint a nagyatá­di idénynyitó mérkőzéseken esett az eső. A mérkőzések mégis igen- magas színvonalon mozogtak. Kü­lönösen érdekes volt a nagyatádi helyi rangadó: nagy meglepetésre a Kinizsi legyőzte a Nagyatádi Hónvédet. Nagy sikere volt a KMTE női csapatának Atádon. A lelkes nagyatádi Vörös Lobogó tag­jai sokat tanultak a téli terembaj­nokság győztesétől. Ha az időjá­rás kedvezőbbre fordul, minden bizonnyal nemcsak sport-, hanem közönségsikere is lesz a női és fér­fi megyei kézilabda-bajnokságnak. Eredmények: Női mérkőzés: KMTE—Nagvatádí Vörös Lobogó 12:2 (5:0) Nagyatádon végig a KMTE fö'é- hye jegyében folyt le a találkozó. Időnként, az atádi lányok is meg- csülantották erényeiket. Férf ímérkőzések: K. Honvéd B-Barcsi KISZ 12:4 (7:2) A Honvéd B-csapata is együtt van. A kezdő barcsi együttes nem is késztette a honvedeket nagyobb erőkifejtésre. Nagyatádi Kinizsi- Nagyatádi Honvéd 21:10 (10:8) Mint az eredmény is mutatja, Nagyatádon az első főidőben óriá­si küzdelem volt. Szünet után a Kinizsi — meglepetésre — felülke­rekedett, s biztosan nyert. Taszári Honvéd-ITSK 33:8 (15:2) Miként a teremben, a szabadban is igen jól megy a taszáriaknak. A2 ipari tanulóknak még sokat kell fejlődniük. — Külön autóbuszt indít az IBUSZ 8-án, vasárnap reggel 8 órakor Zalaegerszegre. Rész­vételi díj 70,— forint. Jelent­kezés az IBUSZ irodájában. (5314) KAPOSVÁRI JÁRÁS NAGYATÁDI JÁRÁS Egy meglepetés akadt. Kapós- újlak csapata nagy fölénnyel győz­te le Somogysárd együttesét. Is­mét a mernyeiek kerültek a táb­lázat élére. Eredmények: M er ny e—Ka p o s m érő 1:0. Juta—Kadarkút, 0:1. ICaposújlak—Somogysárd 4:0. Attala—Ecseny 2:0. Gölle—Somogygeszti 0:4. A bajnokság állása: 1. Mernye 17 12 1 4 39:23 25 2. Nagybajom 17 11 2 4 39:25 24 3. Fonó-Gázló 16 9 5 2 41:25 23 4. Somogysárd 18 9 4 5 51:38 22 5. Kaposmérő 17 9 Z 6 38:28 20 6. Kadarkút 17 7 2 7 36:12 18 7. Juta 17 8 1 8 30:31 17 8. Somogygeszti 17 6 4 7 34:37 16 9. Attala 17 6 1 11 23:32 12 10. Gölle 17 5 1 11 15:31 11 11. Kaposújlak 17 4­13 24:52 8 12. Ecseny 17 3 2 12 13:49 8 FONYÓDI JÁRÁS Tovább tart Fonyód és Balaton­boglár versenyfutása. Vasárnap a fonyódi csapat csak küzdelem árán nyert öreglakon. A bogiáriak könnyen győztek Balaton''enyve­sen. Két mérkőzés elmaradt. A jö­vő vasarnap játsszák le a járási bajnokság sorsát eldöntő rangadót. Fonyódon lesz a Fonyód—Balaton- boglár mérkőzés. A forduló eredményei: Itt is rahgádót játszottak. Lábo- don került sor a hazai csapat és a listavezető Felsőbogát Összecsa­pására, a rangadó döntetlenül vég­ződött. A segesdi csápat visszalé­pett, így nyolcra olvadt a bajnok­ságban részt vevő együttesek szá­ma. Még teljesen nyüt a bajnók- ság kérdése. Eredmények: Lábo<t-Felsőbogát 2:2 (2:0) Lábod, 300 néző. V: Simon. Lá- bod: Bácsi — Kurucz, Kovács I., Hettinger - Tóth, Szalai - Balogh II., Kisgal, Balogh I., Kovács II., Prokli. Edző: András József. Fel­sőbogát: Bógdán - Kustos, Ger- lecz, Bácsai - Kovács, Takos - Papp, Czimbalek, Ivánczi, Gombai, Arany. Edző: Deák Géza. Vizes, csúszós talajú pályán mérte össze erejét a két bajnókjelölt csapat. A hazai együttes Kisgál góljával ve­zetéshez jutott, sőt Prókli kettőre növelte a lábodi gólok számát. Szü­net után Felsőbogát Arany ll-es- ből elért góljával szépített, majd ugyancsak Arany ld. is egyenlí­tett. Így született az igazságos dön­tetlen. Jók: Kovács I., Szalai, Prokli, ill. Bogdán, Papp, Arany. További eredmények: Nagyatádi Honvéd-Kutas 4:1. Bolhás—Nagybaráti 1:4. B.-fenyves—B.-boglár 0:3. öreglak—Fonyód 2:3. Balatonkeresztúr—Buzsák 2:0. Balatonberény—Vörs 8:4. A Pusztaszentgyörgy—Szöllősgyo- rök és a Balatonszentgyörgy—So- mogyvár mérkőzés elmaradt. A bajnokság állása: 1. Fonyód 16 15­1 64:18 30 2. Balatonboglár 15 12 2 1 50:9 26 3. Somogyvár 14 9 1 5 38:21 19 4. Pusztaszentgy. 15 7 1 7 25:33 15 5. B.-keresztúr 17 5 4 8 25:31 14 Szöllősgyörök 14 5 2 7 23:37 12 7. Balatonfenyves 16 6­10 23:41 12 8. öreglak 16 3 4 9 16:33 10 9. Buzsák 15 3 3 9 20:28 9 10. B.-szentgyörgy 16 nu 18:49 7 A bajnokság állása: 1. Felsőbogát 2. Nagybaráti 3. Lábod 4. Háromfa 5. Nagyatádi H. 6. Kutas 7. Napykorpád 8. Bolhás 13 10 2 1 36:13 22 13 10 - 3 55:16 20 14 9 2 3 43:22 20 13 7 Z 6 27:23 16 13 5 2 6 27:21 12 14 5 1 8 9:36 11 13 3 1 9 24:46 7 13 1 1 11 12:43 3 A II. osztályú bajnokságban Be­leg csapata áll az élen, a Nagy­atádi Honvéd II. és ötvöskónyi előtt. A további sorrend: 4. Kis­bajom, 5. Rinvaszentkirály, 6. Nagybarati II. Mike csapata visz- szalépett, Csököly együttesét tö­rölték. HÍREK­Krénusz Mária, Kovács Margit és Kovács Katalin berzencei tanulók a szabadban tanúinak, — Amerikába, Hollandiába és Nyugat-Németországba szál­lít legközelebb sertét és part­vis-anyagot a Kaposvári Ke- feanyagkikészító Vállalat. Ez évben az export-megrendelés 4 millió forintra növekedett. — FELSZABADULÁSI VER­SENYT indították a siófoki já­rás termelőszövetkezetei. A ta­vaszi munkák végzésében a pusztaszemesi Búzakalász Ter­melőszövetkezet szerezte meg az első helyet. A verseny má­sodik szakasza augusztus 20-an zárul. — A lovak értékelését e na­pokban végzik az új termelő­szövetkezeti községekben. Me- zőcsokonyán hétfőn fejezték be a közösbe kerülő és az érté­kesítendő lovak kiválogatását.-* 55 ÜTTÖRÖT AVATTAK május 1-én Kapos főn. Az ava­tó szülők könyvvel és cukorká­val ajándékozták meg a pajtá­sokat. — 2000 forintot fordít új könyvek beszerzésére az idén a Zicsi Községi Tanács. — ANYÁK NAPJA alkal­mából a megye KISZ-a'apszer- vezeteiben ünnepi gyűléseket tartanak, és műsort rendeznek. A fiatalok több mint 15 ezer emléklapot készítettek erre az alkalomra. — Ülésezett a Tahi Járási Tanács. Az ülés napirendjén a végzett munkáról és a jövő fel­adatairól volt szóv A tanácsülé­sen részt vett és "felszólalt dr. Kassal János, a megyei tanács v. b.-titkára. — A ROMAI OLIMPIÁRA megyénkből 13-an jelentették be részvételüket az IBUSZ-nál. — Húsz férőhelyes sertés- 'iaztatót épít az ádándi Petőfi Tsz részére a helyi vegyesipari ktsz. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondok hálás kö­szönetét a Textilművek veze­tőségének, szakszervezetének s mindazoknak, kik férjem elhunyta alkalmával részvé­tükkel fájdalmamat enyhíte­ni igyekeztek. özv. Pintér Lajosné. (181) Egy mérlegképes könyvelet és egy (ideiglenesen) felvesz a KAPOSVÁRI RUHAÜZEM. (5306) ÉPIIŰIPDRI NORMÁST azonnali belépésre felvess a Somogy megyei Tatarozó és Építő Vállalat, Kaposvár, Május 1 u. 52. s/. _____________ <5107) — Négy iottósorsolást ren­dez ebben a hónapban a Lottó Igazgatóság. Május 6-án a fő­városban, 13-án Kőszegen, 20-án Kazincbarcikán, 27-én pedig Vásárcsnaményban ke­rül sor a nyerőszámok kihú­zására. — LÉGÜGYI EGYEZMÉNYT KÖTÖTTEK PÁRIZSBAN a Magyar Népköztársaság és a Francia Köztársaság képvise­lői. Az egyezmény alapján rö­videsen közvetlen légijárat in­dul Budapest és Párizs között. — 48 efcer facsemetét és 24 ezer suhángót adott a Közép­Somogyi Állami Erdőgazdaság az idei tavaszi fásításokhoz. A fák zömét az úttörők és a KISZ-fiatalok ültették el. — KÍNAI ZONGORAMŰ­VÉSZEK hangversenyt adnak pénteken este Kaposvárott, a Bartók-teremben. Ly Nin-csán és Ku Szen-in műsorán klasz- szikus és kínai zeneszerzők művei szerepelnek. — 500 különjáratot indít a MÁVAUT kirándulásokra. Sok járat indul magyar kirándulók­kal külföldre is, mégpedig Csehszlovákiába, Lengyelor­szágba, Romániába, Ausztriába és az NDK-ba. — A BALATON-PARTI ÜZLETEK NYÁRI FELKÉ­SZÍTÉSÉRE nagy gondot for­dít a Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. Megkezdték a berendezések korszerűsítését, a kirakatok csinosítását, az ízléses cégtáb­lák készítését, a boltok fény­csövezését, harminc pavilon, idénybolt és ajtándékbolt át­festését. — Mintegy 12 ezer forintot és 25 könyvet osztottak ki a munka ünnepe alkalmából az Adatforgalmi Vállalatnál a célgazdasági, központi és te­rületi dolgozók között. (1163Z) ^^űvelődés «Szórakozás Csiky Gergely Színház: Május 4-én 7 órakor: Bob herceg. (Bérletszünet.) Május 6-án 7 órakor: Tisz- tességtudó utcalány. Egérfogó, (Csiky-bériet.) Május 7-án 7 órakor: Tisz­tességtudó utcalány. Egérfogó, (Somlay-bérlet.) Május 8-án 7 órakor: Tisz-< tességtudó utcalány. Egérfogó, (Bérletszünet.) Tegnapi műsorunktól elté­rően 6-án Csiky-bériet, 7-én Somlay-bérlet. Vörös Csillag. Május 4-ig: Égrenyíló ablak. (14 éven alul nem ajánlott.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Május 4-ig: Két év után. (Korhatár nélkül.) 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Régé­szeti, néprajzi, természettudo­mányi és grafikai kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: kevés felhő, száraz idő, gyen­gülő szél. Talajmenti fagyok, a nappali felmelegedés kissé fo­kozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—17 fok között. Távolabbi kilátá­sok: a talajmenti fagyok a hét végére megszűnnek. — 15 ezer forint értékű anyagot takarítottak meg az első negyedévben Papp István és Szabó Jánosiné szabászok, a Kaposvári Fehérnemű Ktsz dolgozói. — A tegnapi számunkban közölt »Fáklyás felvonulás, tábortűz, út­törőavatás és szellemi öttusa a barcsi ünnepségen« című cikk első bekezdésének negyedik és az azt követő néhány sora technikai hi­ba miatt tévesen jelent meg. A helyes szöveg így hangzik: »A fia­talokkal együtt az idősebbek is részt vettek a fáklyás felvonulá­son és az ünnep tiszteletére ren­dezett tábortűz-esten.« Válságos az angol szénipar helyzete A bányászszakszervezet wa­lesi területének értekezleten Whitehead elnök megnyitójá­ban a legsötétebb színekkel ecsetelte az Anglia szénmezőin uralkodó siralmas helyzetet. Mind több tárnát zárnak be, egész bányászfalvak férfila­kossága veszti el egy csapásra kenyerét anélkül, hogy kilátá­sa lenne más állásra. A bányá­szok munkabérét mindenütt lefaragják, a túlórázás a leg­több helyen teljesen megszűnt, a bányászok keresete az éhbár színvonalára süllyedt. A szó­nok szerint Anglia szániparát tervszerűen elsorvasztják. 100 literes, kompresszort s. ftEKIP ‘ OS HÜIŐ­Ära: 6400. Ft OTP hitelakcióra is kapható!

Next

/
Oldalképek
Tartalom