Somogyi Néplap, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-19 / 117. szám
WLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉSA MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 117. számi. ÁRA 50 FILLÉR Csütörtök, 1960. május 19. MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Tudósítás a Hazafias Népfront megyei küldöttértekezletéről ' (3. o.) Termelőszövetkezeti élet (5. o.) Filmszínházaink műsorából (6. o.) Szovjetunió szilárdan a békés együttélés híve HRUSCSOV PÁRIZSI SAJTÓÉRTEKEZLETE Párizs (MTI). Párizsban a nap eseménye Hruscsov sajtóértekezlete volt. Már a déli órákban megkezdődtek az előkészületek a »sajtóházban«, mivel előre látható volt, hogy az egyenkint 800 személyes konferenciatermek egyike sem tudná befogadni az újságírókat, az Eiffel toronyra és a Szajnára néző üvegfalú csarnokot jelölték ki a szovjet kormányfő sajtóértekezletének színhelyéül. Ez egymaga akkora, mint négy terem együttvéve. Már fél három órakor majdnem megtelt az óriási csarnok. Külön csoportok helyezkedtek el a terem sarkában felállított televíziós készülékek körül is. i Rendőrfüttyök, motoros rendőrök sziréna- jelzései jelezték, hogy a Chaillat-palatákoz egymásután érkeznek a diplomáciai rendszám- táblával ellátott gépkocsik. Amerikai terepszínű autók »diplomáciai megfigyelőket« hoztak. Valamennyi nyugati nagykövetség több taggal képviseltette magát. Ott volt a NATO sajtófőnöke is. Kevéssel három óra előtt a Szajna hídjára kanyarodott a Hruscsovot és a szovjet küldöttség többi tagját hozó gépkocsikaraván. A Chaülot-palotával szemben felsorakozott csoportok tapssal, éljenzéssel köszöntötték a szovjet kormányfőt. Hruscsov nyitott gépkocsijában foglalt helyet Malinovszkij marsall, a Szovjetunió hadügyminisztere és Gromiko külügyminiszter is. Percekig fényképezték a »sajtóház« előcsarnokában, folyosóin a szovjet kormányfőt, miközben a világ valamennyi számottevő rádió- állomása és televíziója is megörökítette ezeket a perceket. Hruscsov 'elfoglalta helyét az emelvény asztalánál Malinovszkij és Gromiko között. Gromiko külügyminiszter nyitotta meg a sajtóértekezletet. Amikor Hruscsov szólásra emelkedett, nagy taps köszöntötte, amelybe ellenséges kiáltások is vegyültek. Hruscsov felolvasta nyilatkozatát, majd a hatalmas tömegben megbúvó provokátorok ellenséges hangulatkeltésére utalva hozzáfűzte, hogy Adenauer »néhány derék embert« küldött ide, ugyanazokat,, akik annakidején Sztálingrádnál is megfordultak. Hruscsov emelt hangon, nagy taps közepette jelentette ki, hogy a nagy szovjet népet képviseli, Lenin országát, amely a kommunizmus felé halad. Ha provokátor elemek hűhót csinálnak, ez még inkább bizonyítja, hogy helyesen jártunk el — mondotta. Hruscsov nyilatkozata a párizsi sajtóértekezleten Hruscsov bevezetőül utalt arra a nyilatkozatra, amelyet május 16-án tett de Gaulle francia köztársasági elnök, Macmillan angol miniszterelnök és Eisenhower amerikai elnök jelenlétében, majd kijelentette: Közismertek azok a körülmények, amelyek miatt a szovjet kormány szükségesnek tartotta, hogy nyilatkozatot tegyen. Arra gondolok, hogy amerikai katonai repülőgépek a Szovjetunió fölött a csúcsértekezletet közvetlenül megelőzve agresszív repüléseket hajtottak végre, továbbá gondolok az amerikai kormánynak arra a nyilatkozatára, hogy az ilyen repülések politikájának keretébe tartoznak. Most azzal vádolnak bennünket, hogy a Szovjetunió — úgymond — megtagadja az értekezleten való részvételét és valamiféle ultimátumokat nyújt be az Egyesült Államoknak. Mi azonban hangoztattuk és most is kijelentjük, hogy készek vagyunk részt venni az értekezleten, ha az Egyesült Államok kormánya nyilvánosan visszavonja azt a sértést, amely hazánk ellen elkövetett agresszív cselekményekben jutott kifejezésre. De máig sem bizonyosodtunk meg róla, hogy az Egyesült Államok kómrepülései többé nem ismétlődnek meg. Nézzük csak meg újra, hogyan viselkedtek az Egyesült Államok vezetői, amikor tetten értük őket. Május 5-én, amikor a világ megtudta, hogy a szovjet terület fölött lelőttek egy amerikai katonai repülőgépet, az amerikai külügyminisztérium azt áhította, hogy ez a repülőgép török terület fölött meteorológiai adatokat gyűjtött. Azt is hozzáfűzték, hogy a pilóta az oxigén-berendezés zavarára panaszkodott. Emiatt — mint mondták — hamarosan elvesztette eszméletét, s így a repülőgép az önműködő vezérlő berendezés segítségével még hosszú ideig folytatta útját és véletlenül esetleg szovjet légitérbe került. Mint közölték, török területen, a Van-tó hegyes vidékén keresik a gépet. Amikor mi közöltük, hogy az amerikai repülőgépet lelőtték S.'Vc”dipvszk v-^etében és a foglyul ejtett repülő beismerte a kémtevékenységet. Her tér, az Egyesült Államok külügyminisztere május 9-én kije.ente’ítí, hogy ez valóban kéinrepülőgép volt. Sőt, mi több, azt mondotta, hogy ilyen repüléseket az elnök utasítása alapján végeztek annak a programnak megfelelően., amely magában foglalja »a széleskörű légi megfigyeléseket." Többek között olymódon, hogy «•behatolnak« a Szovjetunió légiterébe. Ez volt Herter úr arcátlan kijelentése. Május 11-én maga Eisenhower elnök erősítette meg Herter nyilatkozatát. Május 12-én az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége a szovjet kormányhoz intézett jegyzékében ismét kijelentette, hogy az agresszív kémrepülések az Egyesült Államok átgondolt politikájához tartoznak. Most Párizsban az Egyesült Államok elnöke olyan nyilatkozatot tett, hogy az Egyesült Államok «megszüntette repüléseit" és ezeket nem fogja felújítani. Akadhat valaki, aki most erre a frázisra hivatkozva azt kérdezi: «Mi kell még a Szovjetuniónak? Hiszen megszűnik az a veszély, hogy amerikai katonai gépek reoülnek majd a Szovjetunió fölött". Lehet, hogy ez a nyilatkozat kielégítheti az imperializmus kiszolgálóit. Az imperialisták megszokták, hogy úgy cselekednek, mint régen az orosz kereskedők: bekenték lakájaik száját mustárral, ezek: pedig mélyen meghajoltak és azt mondták: «köszönöm". Mi nem, tűrhetjük el a sértéseket, nekünk megvan a büszkeségünk és méltóságunk. Mi a hatalmas szocialista államot képviseljük. Nos, tovább. A május 16-i előzetes találkozón Eisenhower kijelentette, mindazt, amit a2 amerikai katonai gépek repüléseinek megszüntetéséről mondott, úgy kell értelmezni, hogy e repüléseket nem folytatják addig, ameddig ő köz- társasági elnök marad. — Természetesen nem tudom, milyen elhatározásra jut a következő elnök — mondotta Eisenhower. Ilyenformán az amerikai elnök nem az agresszív politika feladását ígéri, hanem csupán azt, hogy a repüléseket átmenetileg 1961 januárjáig megszüntetik. Ami a kémrepülések provokációs politikájának megszüntetését illeti, az elnök úr nem valami hosszú időszakot ígér nekünk. A nemzetközi kapcsolatokat azonban nem lehet valamely felelős személy felhatalmazásának Idejéhez kötni, mert különben mit érne bármely nemzetközi egyezmény. Ha az amerikai elnök logikáját követnénk, lehetetlen lenne például tárgyalni a leszerelésről. Tegyük fel, hogy ma aláírjuk az egyezményt, de az holnap hatályát veszítheti és szemétkosárba kerül, mert az a személy lemond hivataláról, aki aláírta. Eisenhower elnök nyilatkozatából az derül ki, hogy annak a kérdésnek az eldöntése, repülnek-e vagy sem amerikai katonai repülőgépek a Szovjetunió fölött, csak tőle függ. Lám, micsoda önbizalom! Most kijelenti, hogy nem fognak repülni. Micsoda nagylelkűség! Azt persze Eisenhower elnök dönti el, hogy küld-e repülőgépet a Szovjetunió fölé, vagy sem. Más kérdés, hogy ezek a repülőgépek a levegőben maradnak-e. Ezt már mi döntjük el, mégpedig a legnagyobb határozottsággal: lelőjük a gépeket, megsemmisítő csapást mérünk támaszpontjukra és azokra is, akik a támaszpontokat létrehozták és igazgatják. Így tehát nem arról van szó, hogy Eisenhower elnök »kegyet gyakoroljon" a Szovjetunió iránt. Mi nem kegyeket kérünk az Egyesült Államok kormányától, hanem azt követeljük, hogy nyíltan ítélje el az amerikai felderítő repülőgépek haramia-repüléseit. Eisenhower elnök viszont egyetlen szóval sem ítélte el azt a szovjetellenes provokációs politikát, amely alapja a kémrepü’lésnek. Nos, kielégíthet-e az elnök nyilatkozata bárkit is, hacsak nem magát az agresszort? Eisenhowernak az a bejelentése, hogy elnöki megbízatásának lejártáig felfüggesztette a provokációs repüléseket, se nem beismerés, se nem félbeismerés, hanem kibúvó a beismerés alól, következésképpen saját agresszív cselekményei és a felelősség alól. De a politikusok kibúvói, sőt fél-beismerései sohasem tették lehetővé, hogy megszabaduljanak a történelem előtt viselt felelősségüktől. Még a gyereknek is azt szokták mondani: »Ha rossz fát tettél a tűzre, valid be és ígérd meg, hogy többé nem teszel ilyesmit." Mennyivel fontosabb, hogy államügyekben is nyíltan beismerjék az elkövetett hibát és levonják az összes szükséges következtetéseket! Nem értene meg bennünket sem a szovjet nép, sem egyetlen ország közvéleménye, ha beérnénk az Egyesült Államok elnökének kibúvóival és azzal a »kegyével", hogy 1961 januárjáig a Szovjetunió fölött szüneteltetik a repüléseket Csak csodálkozhatunk Eisenhower fenyegetéshez hasonló nyilatkozatán, amely szerint az Egyesült Nemzetek Szervezete elé szándékszik terjeszteni »nyilt ég"-tervét. Miután a Pentagonban meggyőződtek róla, hogy a szovjet ég felé vezető út zárva van az amerikai kémrepülőgépek számára, szemmel láthatólag elhatározták, hogy ugyanilyen célból az ENSZ lobogója alatt küldenek majd repülőgépeket. Ügy véljük, az Egyesült Nemzetek Szervezete nem az Egyesült Államok egyik állama, nem a Pentagon fiókintézete és visz- sza fogja utasítani ezt a megalázó szerepet. Önök közül többen azt írják cikkeikben, hogy az amerikai légikalózok repülés« a Szovjetunió felett csupán »kis incidenst" jelentenek. Önök itt különböző államok sajtóját képviselik, én pedig megkérdezném önöktől: hogyan tekintenének kormányukra, ha az közömbösen, nemtörődöm módon szemlélné, hogy olyan országok katonai repülőgépei röpködnek városaik felett, melyekről önök időnként mint esetleges háborús ellenfélről írnak? Tisztelnék önök az ilyen kormányt? Talán önök vagy családjuk nyugodtan lennének, ha idegen katonai repülőgép zúgna el a fejük felett? A szovjet embereknek is joguk van ugyanígy gondolkodni, annál is inkább, mert hazánk népei két kívülről ránk erőszakolt véres háborúra emlékeznek, két olyan háborúra, amely az emberek tízmillióit ragadta eV. Tanulságos, hogy azok a kormányok, amelyek eléggé meggondolatlanul odaadták országuk területét a szovjetellenes agresszív kémrepülések előkészítésére és lebonyolítására, most kénytelenek ilyen vagy olyan mértékben mentegetőzni a közvélemény előtt és elhatárolni magukat az amerikai szoldateszka tetteitől. Ügy látszik, kezdik érteni — s meggyőződésünk, hogy a közeljövőben mindenki meg fogja érteni, aki amerikai támaszponthoz területet engedett át —, hogy ilyen dolgokban nem ismerünk tréfát. A szovjet kormány sajnálja, hogy most nem sikerült megtartani a csúcsértekezletet. De — amint már mondottam — nem helyezkedhettünk más álláspontra. Mindent megtettünk, hogy jól előkészítsük a négyhatalmi kormányfői találkozót, de egyes forrófejű amerikaiak megtorpedózták ezt, mielőtt még megkezdődhetett volna. Ismétlem, uraim, a Szovjetunió szilárdan a békés együttélés, a tárgyalások, a kölcsönösen elfogadható ésszerű megállapodások híve. Továbbra is ebben az irányban dolgozunk, s az a meggyőződésünk, hogy valamennyi nép megérti béke- szerető politikánkat és azzal együttérez. Szeretnék hinni, hogy a nyugati hatalmak vezetői is erre törekednek, majd hat-nyolc hónap múlva új, kedvezőbb körülmények között ismét találkozunk partnereinkkel. Ha őket érdekli a találkozó és beleegyeznek ebbe, akkor megteremtik az ehhez szükséges politikai légkört. Vagyis nem hajtanak végre provokációkat a szocialista országok ellen és arra törekednek, hogy megvitassuk és megoldjuk a rendezésre megérett nemzetközi problémákat. Ez az időpont hamarabb is elérkezhet, de csak akkor, ha mindenki megérti, hogy senkinek sem sikerülhet semmiféle provokációval megfélemlíteni sem a Szovjetuniót, sem a szocialista országokat. Lehetetlen megtörni bennünket. Velünk csak egyenlő alapon, fenyegetés és zsarolás nélkül lehet és kell beszélni. Meg szeretném köszönni de Gaulle tábornok francia köz- társasági elnöknek, hogy lehetővé tette a kormányfőknek a párizsi találkozót, s hogy erőfeszítéseket tett a csúcsértekezlet megtartásáért, továbbá azért, hogy találkozóink a program szerint folyjanak le és megfeleljenek azoknak a céloknak, amelyek ide hoztak bennünket. Ma búcsúlátogatást tettem Franciaország elnökénél. Eszmecserénk során örömmel láttam, hogy közösen törekszünk újabb erőfeszítéseket tenni kapcsolataink minden irányú fejlesztésére és szilárdítására. Üdvözlöm ezt a törekvést és megelégedéssel nyugtázom, hogy e fontos kérdésben egy véleményen vagyunk az elnökkel. Elismeréssel kell szólnom Macmillan brit miniszterelnök úrról is, aki buzgalommal és szorgalommal rajta volt, hogy a csúcsértekezlet megvalósuljon. Igaz ugyan, hogy bizonyos sajnálkozásnak is hangot kell adnom. Ha ugyanis Franciaország elnöke és Nagy-Britannia miniszterelnöke a szövetségesi kapcsolatok helyett a tényeket tárgyilagosan értékelte volna, és nagyobb akaraterőt tanúsított volna, lehetséges, hogy az Egyesült Államok vezetői kénytelenek lettek volna elítélni agresszív cselekményeiket. Ez pedig lehetővé tette volna a csúcsértekezlet megtartását, s azt, hogy az értekezlet meghozza a világ népei által oly nagy reménykedéssel várt hasznos eredményeket. N. Sz. Hruscsov befejezésül megköszönte a résztvevők figyelmét, majd a feltett kérdésekre válaszolt. (MTI) Hruscsov válaszai az újságírók kérdéseire Párizs (MTI). Nyilatkozatának elhangzása után Hruscsov váratlanul szót kért, s kijelentette, hogy szeretne még valamit elmondani. Közölte, úgy értesültek, hogy Adenauer néhány emberét ide küldte erre a konferenciára. — Lehet — mondotta Hruscsov —, hogy olyanok is vannak közöttük, akiket annak idején már Sztálingrád ellen is elküldték és ezeknek azt a feladatot adták, hogy zavart keltsenek a konferencián. Határozott. szavakkal mondta el, hogy a nagy szovjet nép képviselőjeként érkezett ide, amely Lenin zászlaja alatt halad és dicsőségesen építi a kommunizmust; amely legyőzte a hitleri fasisztákat és nem riad meg semmiféle fenyegetéstől. Lelkes és erőtől teli szavaira egyrészt hatalmas tapsvihar, másrészt provokációs közbekiáltások hangzottak fel a teremben. Ő azonban nem zavartatta magát és még emeltebb hangon folytatta: — Várj egy kicsit, provokátor, hallgass! — Nem titkolom, hogy szeretek küzdeni a munkásosztály ellenségeivel. Jólesik látnom, amikor dühbe gurulnak. Hazánk olyan óriás, amely a kommunizmus végső győzelméig harcolni fog. — Amikor az' önök hurrogá- sát hallom, a nagy német forradalmár, Bebel szavai jutnak az eszembe: »Amikor ellenségeim gyaláznak, akkor bizonyos vagyok benne, hogy helyes úton járok.« Hruscsov erélyes fellépése megdöbbentette a zavartkeltő- ket, és helyreállt a csend. Ezután Hruscsov bejelentette, hogy most már hajlandó válaszolni a kérdésekre. A Daily Sketch tudósítója aziránt érdeklődött, hogy folytatják-e a legégetőbb nemzetközi kérdésekről megkezdett tárgyalásokat és különösen a genfi atomértekezlet tárgyalásait. Hruscsov azt válaszolta, ha a nyugati hatalmak kérik, a tárgyalások folytatódni fognak. A Szovjetunió mindig hajlandó erre, s akkor meg is lehet egyezni. Ha azonban az amerikai imperialisták újra kezdik az olyasfajta kísérleteket, mint amilyen az U—2 repülőgép esete volt, akkor nem lehet szó tárgyalásokról. Ha pedig az atomkísérleteket kezdik újra, akkor a Szovjetunió is hasonlóképpen cselekszik. Hruscsov kifejtette: A tárgyalásokra eddig az volt a jellemző, hogy az amerikaiak nem akartak leszerelést, csak az ellenőrzött leszerelés címén űzött kémkedésre akartak ürügyet találni. Ha ezt az irányzatot folytatják, akkor a Szovjetunió az ENSZ-hez fordul és a közgyűlés elé viszi a leszerelés kérdését. A Szovjetunió az igazi leszerelés és az igazi ellenőrzés híve, ezt akarja megvalósítani. A második kérdés így hangzott: Ha a Szovjetunió úgy látja, hogy az igazság a Szovjetunió oldalán van, nem lett volna-e helyesebb és előnyösebb, ha most tartják meg a tárgyalásokat és nem halasztják el azokat hat-nyolc hónappal. Hruscsov ezt válaszolta: Mi a csúcsértekezlet megtartását akartuk — hiszen ezért jöttünk Párizsba. A szovjet küldöttség hajlandó lett volna most leülni tárgyalni, ha az amerikaiak elismerik annak az agressziónak a tényét, amit a Szovjetunió ellen elkövettek. De hogyan üljünk le tárgyalni az agresszorral? — kérdezte Hruscsov. A következő kérdést a hamburgi Die Welt tudósítója tette fel: Vajon Hruscsov véle- ménye szerint továbbra is békés eszközökkel kell-e megoldani a nemzetközi kérdéseket. Hruscsov_ válasza ez volt: — Igen. Üjból hangsúlyozom, a mi politikánk mindig az volt, hogy a vitás kérdéseket nem háborúval, hanem békés tárgyalásokkal kell megoldani. Ez az a politika, amelyet mindig hirdettünk és továbbra ia magunkénak vallunk. (Folytatás a 2. oldalonJ j
