Somogyi Néplap, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-04 / 104. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XVII. évfolyam, 104. szám. ÄRA 50 FILLÉR Szerda, 1960. május 4. MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: Segítsék a tanácsok a tsz- építkezések meggyorsítását^, o.) TUDOMÁNY — TECHNIKA (5. o.) Helyesen használjuk fel a társadalmi tanulmányi ösztöndíjakat k 0.> 24 490 négyzefméfer bitumenes utat és 16 040 negy/etméter aszfaltjárdat épít az idén Kaposvárott a Somogy megyei Útépítő Vállalat Egyre-másra készülnek az új útburkolatok, járdák Kaposvárott, s nemcsak a belvárosban, hanem a város oly sokáig elhanyagolt peremre- j szein is. Nagy Tibort, a Somogy megyei Útépítő Vállalat főmérnökét megkértük, hogy tájékoztassa olvasóinkat: milyen ütemben haladnak a munkálatok, hol és mikor fejezik be az út- és járdaépítést. A Somogy megyei Ü tépítő Vállalat ebben az évben 24 490 négyzetméter bitumen burkolatú utat és 16 040 négyzet- méter aszfaltos járdát épít Kaposvárott. Az ütemterv szerint a Béke és Arany János utca tavaly megkezdett építését május végén folytatják. Mindkét utca modern, 6 méter széles utat kap (júniusra), július végére pedig elkészül az útszegély. Az utcák mindkét felén aszfaltos járdát építenek. Ebben a hónapban lerakják a Zalka Máté utcai (egészen a Gorkij utcáig) két méteres járda alapját (teljesen szeptemberre készül el). Kb. két hónap múlva lesz kész a Hársfa utcai, szeptember végére a Virág utcai, s még e hó végére a Vasvári Pál utcai bitumenes út. Májusban megépítik a Damjanich utca keleti oldalán a Mező utcában és a Sztálin út végén az aszfaltos járdát. (Hadd jegyezzük meg itt, hogy Rendelet a céltakarmányok előállításáról és forgalmáról Az élelmezésügyi miniszter és a földművelésügyi miniszter — a Szövetkezetek Országos Szövetségének elnökével egyetértésben — közös rendeletet adott ki a céltakarmányok előállításáról és forgalmáról. A rendelet kimondja, hogy a baromfi, a sertés, a szarvasmarha vagy egyéb Vírusfelhő, gyógyszeres takarmánykeverék a baromfibetegségek megelőzésére A termelőszövetkezetekben tavaly csaknem fél millió, az idén pedig egymillió baromfi elhelyezésére épült, illetve épül ól. A nagyüzemi baromfitenyésztés hatalmas mértékben megnöveli majd a hús- és tojástermelést, ehhez azonban egész sor állategészségügyi problémát is meg kell oldani. A Magyar Tudományos Akadémia Állategészségügyi Kutató Intézetében több új módszert dolgoztak ki a t <■- romfibetegségek felismerésére, gyógyítására és megelőzésére. A nedves almon tartott csibék parazitás betegségeinek a megelőzésére javasolták, hogy a kutatásaik alapján legmegfelelőbbnek talált gyógyszert előre keverjék bele a takarmányba, s néhány hetes korukig ilyen takarmánykeverékkel etessék a csibéket. A baromfiak vitaminhiányból eredő betegségeinek megelőzésére is új eljárást dolgoznak ki megakadályozzák, hogy a magas fehérjetartalmú takarmánykészítményekben a tárolás során csökkenjék a vitamintartalom. A szárnyasjószág egyik legveszedelmesebb ellensége, a baromfipestis megelőzésére három intézet együtt folytat kísérleteket. Az oltáshoz még gyenge, fiatal csibéket vírusfelhővel — a védettséget biztosító vírusok szétporlasztásával a csibenevelő levegőjében — vagy vírusos ivóvízzel próbálják tömegesen Immunizálni. A tudományos munka mellett az Állategészségügyi Kutató Intézed szé'eskö'ű gyakorlati segítséget is nyújt a most kialakuló nagyüzemi baromfi- tenyésztéshez. Baromfiegé-z- ségügyi szakcsoportot hoztak létre amelyben mintegy 200 gyakorié állatorvosnak lat etetésére szolgáló, gyári úton előállított takarmányok tartoznak a rendelet hatálya alá. Forgalomba csak olyan céltakarmányok kerülhetnek) amelyek az országos szabványnak, illetőleg — szabvány hiányában — a ’ földművelésügyi miniszter és az élelmezésügyi ál- miniszter előírásainak megfelelő összetételben és minőségben az élelmezésügyi miniszter által kijelölt állami vagy szövetkezeti vállalat állít elő. Cél- takarmányt csak kifogástalan és jó minőségű alapanyagokból szabad készíteni, minőségét, összetételét, valamint a gyártás körülményeit az illetékes felügyeleti szervek rendszeresen ellenőrzik. (MTI) az aszfaltjárdák minősége jobb, mint a betonjárdáké. Ez utóbbiból néhányat városunkban is építettek. Ezek egy-kót éven belül kikoptak, s kényelmetlen rajtuk a járás.) Az ütemterv szerint a November 7. utca (volt Kanizsai u.) páros oldalának járdáját csak novemberre készítették volna el, de — a tervtől eltérően — ezt is megépítik májusban. Május 10-re lesz kész a Szántó Imre utca, júniusban a Gi'ice utcai híd, júliusban pedig a tüskevári vasúti átjáró aszfaltjárdája. Más kivitelező hiján a Somogy megyei Útépítő Vállalat kötött szerződést az új vásárcsarnok felépítésére, mely a Budapesti Ipari Vásáron tavaly látott OKISZ-pavfon mása lesz. A legnagyobbrészt előre gyártott elemekből készülő vásárcsarnok és környékének építését augusztus közepén kezdik meg, befejezésére októberben kerül sor. A Jókai ligetben megkezdődött már a szivárgó építése; május 20-ra készül el. A Domb utca kb. 700 méteres szakaszán 6 méter széles fkiemelt szegély, a járda szélén pázsit és fásítás) kőrálvát építenek. Az idén 1 millió 300 ezer forintot fordít erre az építkezésre a város. Csatornát vezetnek az utca mindkét oldalán, jövőre pedig már rendszeres autóbuszjárat közlekedik errefelé. Június 15-ig 35 ezer négyzetméter makadámút (több mint húsz utca, illetve útszakasz) portalanítását végzi él az Útépítő Vállalat. A% Országos Bthctanács elnökségének ülése Az Országos Béketanács elnöksége kedden a parlamentben kibővített ülést tartott. Részt vett a tanácskozáson James Endicott kanadai lelkész, a Béke-Világtanács alel- nöke, Alekszandr Kuzin, a szovjet béketanács tagja, a moszkvai biofizikai intézet igazgatója, Georg Boock, Erfurt város főpolgármestere, a német béketanács tagja és Musztafa Saar, a fekete afrikai dolgozók általános szövetségének vezetőségi tagja. Szakosíts Árpád, az Országos Béketanács elnöke megnyitója után Mihályfi Ernő, a Magyar Nemzet főszerkesztője tartott előadást »Nem utópia« címmel a szovjet leszerelési javaslatról. Mihályfi Ernő elmondotta, most van az első alkalom arra, hogy az emberiség leghőbb vágya, a leszerelés, a fegyver nélküli élet, a béke megvalósuljon. Nincs olyan — nem is lehet — egyetlen reális érzékű nyugati kapitalista államférfi vagy katonai vezető, áld nem tudná: végzetes kockázattal járna egy esetleges agresz- szió megindítása a Szovjetunió és a szocialista országok ellen. A világ legerősebb hatalma a Szovjetunió és a Szovjetunió vezette szocialista tábor a béke céljainak szolgálatába akarja állítani erejét. A szovjet tudomány és technika sikerei ugyanis kétségbevonhatatlan fölényt biztosítanak a legmodernebb fegyverek terén is a szocialista államok számára. A világhelyzet tehát megérett a Szovjetunió korszerű, alkotó javaslatára és megérett ennek a javaslatnak a megvalósítására is. A továbbiakban példákat sorolt fel: mi történne, ha megvalósulna a Szovjetunió javaslata az általános és teljes leszerelésre. Megszűnne az amerikai támaszpont-rendszer, Franciaország nem folytathatná hadjáratát az algériai nép ellen, felszámolnák Anglia támaszponthálózatát Afrikában, a Földközi-tengeren és másutt, megszűnne a nyugatnémet re- vanspolitika lehetősége is. Lényegesen csökkenthetnék az adókat, leszállíthatnák az árakat. A Szovjetunió fegyveres erőinek legutóbb végrehajtott egyoldalú csökkentése évi 17 milliárd rubel megtakarítást jelent a költségvetésben, s a békés termelésbe visszatért 1 200 000 fiatalember munkája terven felül 33 milliárd rubel hasznot biztosít évente. A világon évente fegyverkezésre költött 100 milliárd dollár elegendő lenne 300 olyan hőerőműtelep létesítésére, amelyekben annyi energiát termelnek, mint a földkerekség jelenlegi hőerőművei. * Mi lenne a harmadik világháborúban? Sztrumilin Lenin- díjas szovjet akadémikus így ir erről: »Egy esetleges következő háborúban nincs semmilyen védelmet nyújtó fedezék. A bombák elől a föld alá lehetne menekülni, az ólomfal — bizonyos ideig — még a sugárártalom ellen is védelmet nyújt, de levegő nélkül nem lehet huzamosabb ideig élni. Ha pedig az egész atmoszféra mérgezett lesz, az agresz- szorok sem bújhatnak meg ólomkamrájukban.« ’ Mi, a magyar békemozgalom résztvevői is azért harcolunk, hogy az atomháború, az atomhalál szörnyű víziói sohase váljanak valóra. Ezért küzd több mint egy évtizede az egész világot átfogó békemozgalom, Ez a mozgalom egyes követeléseinek támogatására 500 millió ember aláírását, nyílt hitvallását tudta megszerezni, most, amikor a béke megőrzéséről, a harmadik világháború megakadályozásáról van szó, még ennél is többen támogatják! A Szovjetunió javaslata az általános és teljes leszerelésre ma már nem utópia. Olyan időket élünk, amikor az emberiség gigászi léptekkel halad előre. A világ határvonalhoz érkezett. A legutóbbi negyven esztendő olyan korforduló, amilyenre még nem volt példa a történelemben. Ezután James Endicott, a Béke-Világtanács alelnöke, Bognár József egyetemi tanár, Musztafa Saar, a fekete afrikai dolgozók általános szövetségének vezetőségi tagja, Alekszandr Kuzin professzor, a moszkvai biofizikai intézet igazgatója, Erdei Lászióné, a Magyar Nők Országos .Tanácsának elnöke, Georg Boock, Erfurt város főpolgármestere, Dezséry László, az Országos Béketanács titkára szólalt fel. Az Országos Béketanács elnökségének kibővített ülése Szakosíts Árpád zárószavával ért véget. (MTI) Több mini hatszázan vesznek részt a közös munkában Somooyszenlpáían Jw^WUTOdWVVWft«VWWWWVUWVWVUWLryVWWW «A.'AWWVWUVWVWWW^ A nagybajomi Zöldmezőben szép jövedelmet ígér a baromfitenyésztés Pátyolgatja őket az egész Balogh-család. Sárgák, kedvesek és bizony gyámoltalanok. Nem csoda, hiszen alig egyhetesek. Az udvaron hűvös még az idő, ezért a háziasszony egy részüket betelepítette a konyhába. Egy rossz bádog kádban talált nekik ideiglenes szállást. A tyúkanyó kárálása hallatszik néha, amint rendre inti egyik-másik csipogót. — Nagyon vigyázok rájuk — mondja Lukács néni. — Mivel olyan jó fajtájúak ezek a sárga-magyar csibék, mi is elvállaltunk száznyolcvan darabot. Harminchatot kell majd jérce korukban visszaadnunk a tíznek, a többi a miénk marad. Érdemes velük vesződni. Amint tovább megyünk a nagybajomi utcán, Németh Lajos, a Zöldmező fiatal mezőgazdásza elmondja, hogy mivel a szövetkezet későn kapta meg a beruházási hitelt, a baromfifarm építése, illetve felújítása elhúzódott. Ezért kétezer naposcsibe felnevelésére kérték a tagságot. Mindenki örömmel fogadta a csibéket. Horváthéknál az istállóban kaptak szállást. — Menjenek csak be, nézzék meg, milyen gyönyörűek, egészségesek, egyformák! — kiált, a néni, miközben feláll a burgonyaprizma mellől, ahol eddig válogatott. Bent egy fehér tyúkanyó vigyázza az ötven kis kaparászót. A kiscsikó adnak a rácson át-átdugja fejét, úgy repr'———szakmai út^uta- figyeli az eleven, örökké moz- tást. (MTI) 1 fltó apróságokat. — Még egy sem hiányzik belőlük. Szeretek velük foglalkozni, mert jó hasznot adnak a családnak — mondja a háziasszony. Az irodában Gyovai Jenő főmezőgazdász a készülő törzs- baromfi-telepről beszél: — Amint elkészülnek az épületek, újabb kétezer naposcsibét szerzünk be, majd négy hét múlva ugyanennyit. A tyúkok részére négy ötszáz férőhelyes téli szállást építünk hamarosan saját erőből. Egy-egy jércén huszonöt—harmincöt forintot keresünk. A tyúkok tojásterméséből évente húsz— harmincezer forint bevételre lehet számítani. Nemsokára kétezer kis libát vásárolnak az Alföldről. Másfél ezer hold mély fekvésű legelőjük van, s lesz elegendő kukorica a töméshez, hizlaláshoz. Legalább negyedmillió forintot várnak a hízott libákért. A tagoknak kiadott naposcsibékkel a falu háztáji állománya is feljavult, s a tőlük visszakapott 400 jérce szintén a törzstenyészetbe kerül, ha a vizsgálatkor egészségesnek bizonyulnak. A tagok ezenfelül még négyszáz baromfit adnak be a közösbe. Pálmajorban egy hét múlva elkészülnek az építkezéssel — legalábbis ezt állítja Hári Ferenc ácsmester. Nem sok munka van már hátra. Vékony, gömbölyű fenyőléceket kell még beszerelni ülőkének 4 száztizenhét négyzetméteres területű szállásokba. Az épületek közelében már a libaúsz- tatók helyét is kijelölték. így alapozza meg közös baromfitenyésztését az ősszel alakult nagybajomi Zöldmező Termelőszövetkezet. M. K.-né A somogyszentpáli Béke Tsz határában a Marcali Gépállomás eddig 100 hold kukoricát vetett el. Pénteken újabb négyzetbe vető gép érkezett, igy a hibridkukorica vetését meggyorsíthatják, és rövidesen befejezhetik. A húsz hold napraforgót is négyzetesen vetették. 104 holdon a burgonyaültetésre már nincs gondjuk, s a hiányzó három vagon vetőburgonyát a napokban szállítják Homokszentgyörgyről. Zabosbükkönyből a tervezettnek csak a felét tudják elvetni vetőmaghiány miatt, viszont lucernavetési tervüket 15 holddal, a lóhere felülvetését pedig 30 holddal túlteljesítették. A csillagfürt 10 holdon már a földben van. 32 hold őszi árpájuk elfagyott, kénytelenek voltak kiszántani. őszi árpájukban fellépett a csócsárló, a Növényvédő Állomást felkérték a védekezés lebonyolítására. Befejezték 700 hold kalászoson a másodszori fejtrágyázást. A kertészetben palántáznak. 50 holdas kertészetükben az új szórófejes berendezés a balatoni övcsatornából látja el vízzel a növényeket. Kertészetükre saját erőből eddig mintegy 100 ezer forintot fordítottak. A napokban érkezett meg az újonnan vásárolt Zetor-Szjper traktor fűkaszával és pótkocsival. Lebontották a terveket brigádokra és tagokra. A nők pl. így már előre tudják, hogy egy főre mintegy három és fél hold kapálás jut. Felmérték a munkaerő-helyzetet, s megállapították, hogy a munkacsúcsok idején 605 emíiert vonhatnak be a közös munkába. Három kutasi kislány előadás előtt a kuliszák möügött. (Képriport a 6. oldalon*}