Somogyi Néplap, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-03 / 103. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1960. május J. ÍGY ÜNNEPELT KAPOSVÁR---- --------------- — ■■■■■*. ........ A főváron dolgozóinak nzínpompás májún elsejei felvonulása Zó&zláerdő. A ■wefe asswmyai, fanjai a honvédség tagjaival vonultak fel. Az ifjúgárdista lányok színes csoportja az emelvény előtt. Gyönyörű má jusfával, lég gömbökkel me neteltek Leánygimnázium növendé kei. Friss indulók hangjára ébredt Budapest, a majd kétmillió lakosú magyar főváros népe a 16. szabad május 1. regjeién, a nemzetközi munkás- osztály harcos ünnepén. Már jóval tíz óra előtt zsúfolásig megteltek a Hősök teréhez vezető útvonalak. A várakozó csoportok jó hangulatban készültek a felvonulásra. Úgyszólván minden kézben színes májusfa, bokréta, zászló, léggömb. Minden eddiginél sz ínpom pásabb nak ígérkezett a felvonulás. A díszemelvényen elfoglalta helyét Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizotságának első titkára. A felvonulási tér elején indulásra váró hét oszlop soraiban ott voltak azok a párt- és állami vezetők, akik már jóval az indulás előtt felkeresték a gyülekező dolgozókat, és elbeszélgettek az ünneplőkkel, majd együtt indultak a felvonulásra. Angyalföld dolgozóit Biszku Béla, és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Beckl Sándor, a SZOT titkára, az új pesti felvonulókat Kiss Károly, az MSZMP Politikai Bizottságénak tagja, Sándor József, a Központi Bizottság osztályvezetője és Martin Ferenc, a SZOT titkára, Kőbánya dolgozóit Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságé' nak tagja, Szirmai István, a Politikai Bizottság póttagja és Brutyó János, a SZOT főtitkára, a Józsefvárosiak menetét Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Gáspár Sándor, a Politikai Bizottság póttagja, Bogár János- né, a SZOT titkára, a ferencvárosiakat Apró Antal és Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Csepel munkásait, dolgozóit Fook Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság póttagja, a XXII. kerületieket pedig Csikasz Jó- zsefné, a Budapesti Pártbizottság titkára, és Gál László, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára üdvözölte. Tíz órakor felcsendültek a harsonák, jelezve, hogy megkezdődik a 16. szabad május elseje felvonulási ünnepsége. Budapest dolgozó népét Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára köszöntötte. — A világ minden táján megemlékeznek május elsejéről, igaz, más-más módon — mondotta. A lehetőségek, • a körülmények, a célok és a tennivalók tekintetében van különbség, de egyék vagyunk, mert összeköt bennünket a közös eszme: a munkásszolidari- tás és közös nagy ügyünk: a béke védelme. Európának és Ázsiának egy részén már megvalósult, realizálódik mindaz, amiért munkástestvéreink egy évszázadon keresztül annyi vért hullattak és annyi áldozatot hoztak. A Szovjetunióban a kommunizmus építésének ügye azért is halad előre, mert a szovjet nép, a szovjet munkásosztály a szovjet hatalom fennállása óta — negyvenegy esztendőn át — szakadatlanul érezte a nemzetközi munkásosztály szolidaritását, aktív segítségét és tárríbgatását. A népi demokratikus országokban a szocializmus építésének ügye azért halad előre, mert fennállásunk óta tizenöt esztendőn keresztül mi is állandóan éreztük nemzetközi munkástestvéreink szolidaritását, támogatását. — Elvtársaim! Küldjük innen a budapesti munkások testvéri üdvözletét a Szovjetunió munkásosztályának, dolgozó népének, a kommunizmus építőinek! Küldjük innen testvéri üdvözletünket a népi demokratikus országok munkás- osztályainak, népeinek, a szocializmus építőinek! Küldjük testvéri üdvözletünket a kapitalista, gyarmati és félgyarmati országok munkásosztályának, kívánjunk nekik sok sikert felelősségteljes harcukhoz, amelyet a demokratikus szabadságjogodéért, a béke védel méért vívnak. A beszédre hosszan tartó, zúgó taps, éljenzés válaszolt, a hangszórók pattogó indulók hangjait sugározták, s lassú, méltóságteljes menetben megindult a díszemelvény felé a budapesti dolgozók százezres menete. Mintha a szivárvány minden színe, a színek minden árnyalata ott pompázott volna a téren. Rózsaszín, fehér, vörös, sárga virágokból kirakott hatalmas felirat következett ezután: »Éljen május 1.«, s a vagy két és fél méteres 1-es számot a nemzetek színei díszítették. A virágfeliratot népi viseletbe öltözött vidám fiatalok, kiszesek vitték körül, s a zene hangjaira táncolva vonultak végig a téren. A tribün előtt kendőket, zászlókat lobogtatva köszöntötték a párt és a kormány vezetőit. Ezután isimét változott a kép. Kiszesek és úttörők jöttek, s pillanatok alatt óriási vörös csillag rajzolódott a térre. Az élő csillag piros melegítés fiatalokból alakult, s körülöttük mintegy fél ezer fehér inges úttörő adott'keretet a nagyszerű képnek, amelyet nagyméretű, selyemmel bevont földgömb zárt, rajta az öt világrészen áthúzódó felirattal: »Világ proletárjai, egyesüljetek!« Üde színfoltja volt a nyitó menetnek a fehér blúzcs, kék szoknyás diáklányok színes kendőkkel, virágokkal s az ugyancsak fehér ingben felvonuló középiskolás fiúk több ezres csoportja. Zengett, zúgott kiáltásuk: »Éljen a párt!« S szavukat ezrek visszhangozták. Utánuk hét oszlopban, az egész teret betöltve megkezdődött a kerületek felvonulása, Budapest dolgozóinak talán soha nem volt ilyen szrn- pompás, erőt, magabiztosságot sugárzó menete. Délután három óra felé járt már az idő, amikor a több mint hatszázezer főnyi tömeg elvonulása után, a Thököly út irányából feltűnt a budapesti sportegyesületek több ezer főnyi fiataljainak a hatalmas teret teljes szélességében betöltő menete. Bordó, lila, világoszöld, piros és sötétkék melegítőben — menetközben nagyszerű látványt nyújtó gyakorlatokat végezve — értek az emelvény elé, üdvözölték a párt- és állami vezetőket, valamint a tribünön helyet foglaló vendégeket, majd hatalmas, élő vörös csillagot alkottak jelképezve a május elseje eszméjét á munkásság nemzetközi összefogását. (MTI) Lelkes megemlékezés az ünneplőbe öltözött Marcaliban Munkások a menethez A sportpályán gyülekeztek Marcaliban az ünneplők, innen vonultak a járási pártbizottság előtt felállított díszemelvény elé. A menet élén gimnazista lányok mentek, orgonából összerakott betűket vittek: »Éljen Május 1.«. Mögöttük haladtak a járás vezetői, Szigeti István, a pártbizottság titkára, Papp Ferenc tanácselnök és mások. Soraikban láttuk Dögéi Imre országgyűlési képviselőt, Takács Istvánt, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét. A pártbizottság elé érve elfoglalták helyüket a díszemelvényen. Az óvodásokat az általános iskolák csapatai követték, egyenruhás úttörők és az úttörő-zenekar. Nagy taps fogadta a kék melegítős, békega- ’ lambokat vivő tanulókat, akik I az emelvény előtt galambokat ' engedtek a magasba. Kedvesek voltak a babákkal vonuló, piros babos kendős kislányok is. A gimnázium, a területi KISZ, a sajtüzem, a járási és a községi tanács, a kórház, a bíróság, az OTP, a bank és a biztosító dolgozói haladtak mögöttük. A gépállomás menetét motorkerékpárosok nyitották meg, őket követte egy rozoga traktor, rajta felirat: »Ezt örököltük az úri Magyarországtól«. S aztán a modem vontatók, traktorok, munkagépek sokasága következett. A gépeken katonák és a Vörös Csillag Tsz tagjai ültek a gén- állomás dolgozói mellett. Ez- ; után a vasutasok, a postások, nénzügyőrök, tűzoltók menete következett. Az erdészetnél J dolgozó leányok gyöngyvirág- t csokrokat dobtak az emelvé- * nyeű állóknak. A földművesszövetkezet egy szatócsbolt és egy önkiszolgáló üzlet gépkocsin való felvonultatásával a régi és a mai kereskedelem közti különbséget mutatta be. Az Áramszolgáltató Vállalat dolgozói arról adtak hírt, hogy ez évben 11 községet villamosítanak. Felvonultak az AKÖV, a MÉH, az Ásványolaj, a Sütőipari Vállalat, a malom, a kereskedelem, az Állatforgalmi Vállalat, a húsipar dolgozói s a helyőrség tisztjei családtagjaikkal. A menetet az állami gazdaság, a téglagyár, a TÜ- ZÉP, a terményforgalmi és a Közúti Üzemi Vállalat dolgozói zárták be. , Az ünneplők ezután meghallgatták Szigeti Istvánnak, a járási pártbizottság titkárának beszédét, aki május 1. jelentőségét méltatta. Zászlódísz borította e napon Marcalit. A főútvonal két oldalán virágágyak, a mártírok szobra környékén, a parkban mindenütt az ünnep jelei látszottak. Ott haladt az ünneplők soraiban Váradi Ferenc tanító, aki 1919-ben lovas bandériummal vonult fel az első szabad május 1-én. Bata József, a marcali Vörös Csillag Tsz főmezőgazdásza a feleségével kettős ünnepet köszöntött: a 16. szabad május 1-ét, s azt, hogy tíz esztendővel ezelőtt a budapesti május T-i ünnepségen ismerkedtek meg. A hűvös, szeles idő sem tudta megzavarni a nao sikerét, nem tudta lelohasztani azt a lelkesedést, amellyel a marcaliak május 1-ét, a munka é* a proletár nemzetköziség ünnepét köszöntötték. I