Somogyi Néplap, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-20 / 92. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1960. április 26. SPORT _ Riba a középsúlyú nagyar ökölvívó-bajnok Dorogi o légsúlyban második Véget ért a legjobb magyar ökölvívók négynapos küzdel­me. Hétfőn este utoljára sora­koztak fel a szőri tóban a ma­gyar bajnokság döntőjének résztvevői, kötelek közé lé­pett 13 pár (hét mérkőzést sé­rülés miatt feladtak), befeje­ződtek a döntők, és sor került az ünnepélyes eredményhirde­tésre. Az 1960. évi magyar bajnok­ság elé nagy, talán túl nagy várakozással tekintettek a ka­posvári ökölvívó-szurkolók. Dorogi? Tóbi? Dunajetz? — találgatták e sportág hívei. Igen, e három versenyzőben bíztak Kaposvárott. Doroginak különösen akkor nőtt meg az esélye, amikor híre jött, hogy a válogatott Török sem indul. — Tóbi rég kiheverte már sé­rülését- A kiváló somogyi ököl­vívó most majd megmutatja, hogy mire képes — ez volt a közvélemény. Dunajetz a csa­patbajnoki mérkőzésekén osz­tatlan sikert aratott, s őt nem­csak Kaposvárott, hanem Bu­dapesten is esélyesként emle­gették. Ribáról nem szólt a krónika- Ügy vélekedtek leg­többen, hogy Riba rapszodikus versenyző, add sorozatverse­nyen, az igen erősnek tartott középsúlyú mezőnyben nem jöhet számba. A papírforma itt is halomra dőlt. Dunajetz, a kaposváriak üdvöskéje, bár pontozói téve­déssel, de kiesett a selejtezők­ben. De nemcsak a bírák szám­lájára írandó Dunajetz kiesé­se, ugyanis a fiatal Dózsa- ökölvívó sokkal halványabb volt a szokottnál. A döntők sem a legjobban kezdődtek. Dorogit lepontozták Acker­mann ellenében, s csak dön­tetlen lett első mérkőzése. Tó­bi, aki lelkileg nem készült fel erre a küzdelemsorozatra (csa­ládi okok miatt nem akart részt venni a döntőn), simán kikapott Dubovszkitól. A dön­tő első napján Riba tett gyógy­írt a kaposvári sebekre. Szé- nási elleni biztos győzelme (a mérkőzésre szombaton este lapzárta után került sor) a szombati döntők égjük - legna­gyobb meglepetésének számí­tott. A Szénási elleni győzelem önbizalmat adott a somogyi fiúnak a további sikerek el­éréséhez. Vasárnap, amikor Riba az ugyancsak esélyes Ungvári ellen lépett szőri tóba, már el is dőlt a középsúlyú bajnokság kérdése- fcizegfi ed­ző szerint Riba élete legjobb formájában öklözött, és a vá­logatott kerettag, Ungvári egy pillanatig sem tudott előtte megállni. A második menet kezdetén Ungvári földre ke­rült, utána sem tért magához, fogott, fejelt. Ezért kétszer meg is intették- Aztán egy újabb Riba jobbhorog, és Ung­vári ismét a padlón volt. Ami­kor a harmadik menet kezde­tén Riba jobb keze ismét pon­tosan talalt célba, Ungvárit csak a törülköző mentette meg. Nyolc percen át tombolt a Sportcsarnok közönsége. Kó­rusban zúgott: »Éljen Riba!« Aztán az éljenzést felváltotta az ütemes vastaps. Hogy nem méltatlanul, azt Riba hétfőn ismét bebizonyította, amikor egy pillanatig sem volt vitás Wallenhoffer elleni győzelme, aki szintén kétszer került a padlóra. Egyöntetű volt a megállapítás: Riba József, a Kaposvári Dózsa ökölvívója ki­tűnő formában, az igen erős­nek tartott középsúlyú me­zőnyt fölényes biztonsággal verte végig, s megérdemelten lett övé az 1960. évi bajnoki cím. ' Dorogit elkedvetlenítette az Ackermann elleni félsiker. Bár Flórián ellen ismét bizto­san győzött, a Jezemiczky el­leni döntőn három bíró szerint alul maradt, kettő Dorogit hozta ki győztesnek. Dorogi nem keltett csalódást, de az az érzésünk, hegy az a bizonyos szikra es tűz, amely máskor az ő mérkőzéseinek jellemzője, ez alkalommal hiányzott be­lőle. Persze a magyar bajnok­ság második helyezettjének lenni nem szégyen- Legfeljebb azért nem tudunk örülni, mert Dorogi korábban elkényezte­tett bennünket, hisz tavaly baj nők volt, s most bajnokságát nem tudta megvédeni. Tóbiról már szóltunk. Neki balszerencséje is volt- Három veresége során sohasem volt egyhangú a bírák megállapítá­sa. Az igazsághoz tartozik, hogy még túl közel vagyunk Tóbi súlyos sérüléséhez, amely olykor üdémként nehezedik a kitűnő ökölvívóra. Ez és a már említett gátló körülmények okozták, hogy Tobi a vártnál gyengébb eredménnyel tért ha­za a magyar bajnokság dön­tőjéről. Egy bajnokság, egy második hely — ez a magyar ökölvívó­bajnokságon részt vett kapos­vári versenyzők mérlege. Nem is olyan rossz. Magvarorszag 1960. évi fel­nőtt egyéni ökölvívó-bajnoksá­gának v égeredménye: Légsúly: Bajnok: Jezemiczky János (V. Dinamó) 6 pont, 2. Do­rogi (K. Dózsa) 3 pont, 3. Flórián (Székesfehérvár) 2 pont, 4. Acker­mann (Bp. Honvéd) 1 pont. Harmatsúly: Bajnok: Nagy Jó­zsef (Ü. Dózsa) 6. 2. Jaczkó (Bp. Honvéd) 4, 3. Fekete (MTK) 2, 4. Egri (Csepel) o. Pehelysúly: Bajnok: Baranyai Lajos (V. Dinamő) 6. 2. Simon (Székesfehérvár) 4, 3. Dubovszki (Csepel) 2, 4. Tóbi (K. Dózsa) 0. Könnyűsúly: Bajnok: Kellner Ferenc (Ü. Dózsa) 6, 2. Vona (MTK) 4. 3. HOUó rr. (MTK) 2, 4. Brajno- vlcs (Székesfehérvár) 0. Kisváitósúly: Bajnok: Juhász István (Ü. Dózsa) 5, 2. Pál (Ü. I Dózsa 4, 3. Szentkirályi (V. Dina­mó) 2. 4. Trimmel (Győri Dózsa) 1, 5. Bedi (Nagykanizsa) 0. Váltósúly: Bajnok: Sebők László (Csepel) 6, 2. Kiinger (Bp. Honvéd) 4, 3. Jónás (Bp. Honvéd) 2, 4. Pető (Vasas) 0. Nagyváltósúly: Bajnők: Németh János (Vasas Dinamó) 6, 2. Erdé­lyi (Ü. Dózsa) 4, 3. Süveg-s (MTK) 2, 4. Potykievicz (Vasas) 0. Kőzépsúly: Bajnok: Riba József (K. Dózsa) 6, 2. Szénási (MTK) 4, 3, Ungvári (U. Dózsa) 2, 4. Wallen­hoffer (V. Dinamó) 0. Félnehézsúly: Bajnok: Slpőcz József (ü. Dózsa) 6, 2. Marosi (MTK) 3. 3. Tatár (MTK) 2, 4. Bu­dai (Győri Dózsa) 1. Nehézsúly: Bajnok: Szabó László (Győri ETO) s, 2. Demeter (Diós­győr) 4. 3. Fazekas (MTK) 2, 4.1 Kiss (Tatabánya) 0. A nem hivatalos pontversenyben * 1. Ü. Dózsa 28 pont, 2. MTK 19 pont, 3. Vasas Dinamó 18 pont, 4. K. Dózsa 8 pent. Budapest-Kelet—Somogy megye 1:0 (0:0) Kaposvár. 1300 néző. V: VŐlgyesi ben uralta a pályát, támadásba (Dörtibóvár). I küldte a csatárokat, azok azonban Bp.-Kelet: Borbélv - Geres, Bo-! je«“ gyámoltalanoknak bizonyul- gár. Völgyi - Balázs, Konkoly - Mrüímén^s ne­Kristály (Bécsi), Jankovics, Né- olcstlö iá^uútal rie?e kudWcra meth (Túli), Téglás, Kelemen. Ed- ÍVH,.,, zó: Fehér János. Somogy: Mohácsi {“J*1- Bíró, Szokni, Győrfi - Zimonyt, . “ ‘ il'' Szabó - Takács, Bene, Jezeri n®m »LJatte« (Nyers), Horvátit, Lieber. Edző:i inakat, mert a pesti együttes pin7A i«fván I halványabb csapat-teljesít­*icz° uivan. ! raényt nyújtott. Kétségtelen azon­A somogyi csapat kezdett széllel ■ ban, hogy keménységben és gyor- hátban. Néhány pesti próbálkozás saságban felülmúlták a somogyia­után hazai fölény alakult ki, s ez k^í* . .. , , Egyénileg a pesti csapat legjobo­a félidő végéig tartott is. Az első jaj a közvetlen védelem, azonkí- helyzetet Jezeri hagyta ki a 14. vül Jankovics és Kelemen voltak, percben, amikor mintegy 6 méter- A somogyi együttesből Szokol ha- ről mellé lőtt. Ezután sokáig med- tározóit, férfias játéka tetszett leg- dő mezőnyjáték folyt a pestiek jobban. Hátvédtársaira, de a fede- térfelén, sok felesleges tologatással zetparra sem lehet panasz. A csa- es pontatlan átadással. A somogyi 1 társorban Takácsnak volt egy-két csatárok tervszerűtlen, középen erőltetett támadásai a 16-oson el­akadtak az erős fizikumú, kemé­nyen védekező pesti hátvédeken. Sok szabálytalanság, főleg a pes­tiek részéről veszélyes talpalás tör­tént, de a játékvezető érthetetlenül elnézte ezeket. Az első félidőben mindössze egy szabadrúgást ítélt szabálytalan játékért! A fővárosi csapatnak egy helyzete akadt, de jankovics hosszan szöktette ma­ügyes megmozdulása. Jezeri gyen­gébb kezdés után belejött az osz­togató középcsatár szerepébe, amikor lecserélték. Az egész sor általános jellemzője volt a legbiz­tatóbb helyzetekben is a tehetetlen forgolódás. Völgyesi játékvezető sók hibával bíráskodott. A durva, veszélyes belemenések elnézésével helytelen irányt mutatott a fiataloknak. Az országos ifi labdarúgó-torna állása: IV. csoport: 1. Baranya 4 3 - 1 10:3 6 2. Bp. Kelet 4 3-1 9:3 6 3. Somogy 4 2 - 2 6:7 4 4. Zala 4 - - 4 2:14 ­Az országos torna felnőtt ágán Somogy ezúttal nem mérkőzött, mert Budapest a rajtnál vissza­léptette csapatát. Itt a következő a helyzet: 1. Baranya 3 3 — 11:4 6 2. Somogy 2 1-1 9:4 2 3. Zala 3 - - 3 1:13­BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS KMTE—Fonyódi SK 5:2 (2:0) Fonyód, 500 néző. V: Várhelyi. Husvét vasárnapján Fonyódon gát és Mohácsi rávetódéssel men- vendégszerepeit a KMTE. Mint- tett. A 35. percben végre Bene lö- . __ véshez jutott, a labda a kapu fe- h°Sy a találkozó csak az utólsó lett suhant el. | pillanatban jött létre, s a KMTE A második félidő elején a ha-, szombaton Kaposvárott játszott, az mellé durrantott. Most már vala- Egres, Pammer és Papp játszották mivel változatosabb volt a játék, Fonyódon. A csapatok a következő és a 60. perc után, amikor Jezerit összeáLlításban szerepeltek: KMTE: Nyers váltotta fel, a pesti fiatalok! Gémes! — Kovács, Vajda, Földi több támadást vezettek. A 65. perc- j ~ Németh, Cserpes - Jutási, Ég­ben szöglethez jutottak a vendé- res> Pammer, Papp, La.ki I. Fo­gek. Mohácsi a labda alá futott, az a kapufa éléről kipattant. A so­mogyi védők nem tudtak felsza­badítani és a nagy kavarodásban Túli közelről a hálóba gurított, 1:0. A gól felhozta a pestieket, az utol­só percekben ők kerültek fölény­be. Kelemen hagyott ki nagy hely­zetet, majd Téglás 30—35 méteres szabadrúgását nyomta ki Mohácsi a felső sarokból. Eléggé alacsony színvonalú, ese­ménytelen volt a két ifi-csapat ta­lálkozója. A somogyi védelem és flsdezetpár a játékidő nagy részé­nyód: Csapó — Gelencsér, Liszkai, Szabó II. — Farkas II., Szabó I. — Gadányi, Vida, Molnár I., Hor­váth, Farkas I. A göröngyös tala­jú pályán is olykor simán gördült a kaposváriak támadása, s már az első félidőben a kényelmesen ját­szó vendégek két gólt szereztek. Igaz, a hazaiak előtt is nyílt gól­szerzési alkalom, de elöl Molnárék mindent elügyetlenkedtek. Szünet után sem változott lényegesen játék képe. A KMTE kényelmesen, a hazai csapat lelkesen játszott. A KMTE győzelme egy pillanatig sem volt vitás. Időnként tetszett Is a nézőknek a kaposváriak játé­ka. G: Jutási 3. Papp, Pammer, ill. Farkas, Gelencsér. VIVAS A kaposvári Kynsburg sikere Pécsett Pécsett a Mecsek Kupa utolsó fordulójaként a PEAC L osztályú kard versenyt rendezett. A verse­nyen 30-an indultak. A kard döntő kellemes meglepetést szerzett a kaposváriaknak, ugyanis Kyns­burg, a K. H. Vasutas vívója be- küzdötte magát a döntőbe, s ott 5. lett. Somogyi kardozó mostaná­ban ilyen sikert nem könyvelhe­tett el magának. A Mecsek Kupa végeredménye: 200 pont 187 po^i 98 pont 46 pont 41 pont 40 póni 1. PEAC 2. Bp. Elektromos 3. BVSC 4. K. H. Vasutas 5. PVSK 6. K. füniMft HÍREK ^y/íűvelődés «Szórakozás — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Zsiborás Ferenc, fia, Ró­bert, Kenikker István fia, István, Valcer Márton fia, Zoltán, Helyes Kálmán leánya, Zsuzsanna, Far­kas Ferenc leánya, Bernadett, Ja­kab Lajos fia, Árpád. dr. Siposs Elemér fia, Elemér; Zsíros Sándor fia, Sándor, Feltttaffner Nándor fia, Nándor, Farkas István fia, István és leánya, Mária, Kovács Ferenc fia, Zoltán, Oláh Lajos fia, Lajos, Hartai Imre fia, Imre, Papp Sándor leánya, Mária, Simon László leánya, Ildikó, Vigh József leánya, Judit. Házasság: Kristyán J'ózsef—Papp Teréz. Dávid János— Botár Mária, Hajdú István—Csiz­más Mária, Budai József—Bereg­szászi Rozália, Szvath József—Pin­tér Rozália, Csík Imre-Balogh Ilo­na, Dömötör Béla—Wirt Margit, ötvös Béla—Lábadi Margit, Kádár Miklós—Varga Irén, Vörös György —Bar a esi Irén, Rigócz Domonkos— Sztojka Katalin. Halálozás: Fejér Istvánné 84, Gundl Mihályné 75, Varga János 72 éves. — Fiatal kaposvári képző­művész sikere. Ifj. Szabados János, az Iparművészeti Főis­kola harmadéves hallgatója nyerte a Sz/tálinváros alapítá­sának 10. évforduló) ára hirde­tett plakát-, plakett- első, va­lamint embléma-pályázat má­sodik díját. A kaposvári szár­mazású fiatal képzőművészt megbízták tervei kivitelezésé­vel. — HRUSCSOV SZOVJET MINISZTERELNÖK április 12-én üdvözlő táviratot inté­zett Norodom Sziltanuk her­ceghez, Kambodzsa miniszter- elnökéhez. A herceg április 16-án küldött választáviratá­ban virágzást kíván a nagy szovjet államnak. — Az ötödik országos textil­ipari gazdasági konferenciát április 20—21-én rendezi meg Budapesten a Vasas Székház­ban a Textilipari Műszaki Tu­dományos Egyesület. A konfe­rencián részt vesznek a textil­ipar műszaki és gazdasági szakemberei, továbbá magyar és külföldi közgazdászok is. — TŰZ KELETKEZETT áp­rilis 14-én a sávolyi erdőben. A tüzet — amely mintegy 8 ezer forint kárt okozott — egy arra haladó gépkocsiról eldo­bott égő cigarettavég idézte elő. A marcali és a nagykani­zsai állami, valamint a köz­ségi önkéntes tűzoltók az erdő- gazdaság dolgozóival együtte­sen oltották el a tüzet. — Az ötödik kislakást ké­szítette el a nemrég alakult Héthelyi Építő és Szerelő Ktsz. A marcali ktsz ugyancsak megkezdte a kislakások éoíté- sét. — 200 forint községfejleszté­si járulékot szavazott meg csa­ládomként a böhönyei tanács legutóbbi ülése. — SZELSZKAJA ZSIZNY (Falusi Elet) címmel megjelent az SZKP Központi Bizottságá­nak új lapja, amely kolhozpa­rasztok, szovhozmunkások és a falusi értelmiség számára megvilágítja a falu társadalmi, gazdasági és kulturális életé­nek kérdéseit. — Az új tsz-ek majorhely- kijelölését befejezték a mar­cali járásban. — PÁROSVERSENYRE hív­ta a somogyzsitfai termelőszö­vetkezet a nagyszakácsi Béke Tsz-t. A verseny egész évre szól. A felhívást megküldték a marcali járás valamennyi kö­zös gazdaságának. — 40 forintra bírságolta a városi tanács szabálysértési előadója Balogh Imre kapos­vári lakost, mert iskolás gyer­meke igazolatlanul mulasztott. — Megkezdték Marcaliban a 40 ágyas gyermekgyógyászati osztály pavilonjának építését, amelyet a tervek szerint a jö­vő év tavaszán annak át ren­deltetésének. — VILLAMOSÍTJÁK TE- REBEZD-PUSZTAT 516 ezer forintos költséggel. Ugyanitt hat család részére három iker­házat építtet az állami gazda­ság. — A vésel iskola két tan­teremmel bővül. A bontási munkálatokat a szülői munka- közösség tagjai társadalmi munkában végzik el. — Ifjúsági előadásban mutatják be a színház művészei a Tamás bátya kunyhója e. ifjúsági szín­művet május 2-án, hétfőn általá­nos iskoláknak fél 3-kor (vége há­romnegyed 5-kor), középiskolások­nak fél 6 órakor (vége háromne- gyed 8 órakor). Jegyek Igénylési sorrendben 3—10 forintig a színhá­zi jegyirodában válthatók. Tel. 11-03. (11603) — Jelentkezni lehet okleveles és mérlegképes könyvelői, valamint államháztartási tanfolyamra. Je­lentkezési lapok a Somogy megyei Tanács VB Pénzügyi Osztályán Bárány Gyula elvtársnál átvehe­tők. Jelentkezési feltételek: 186/ 1959. PK. 33, sz. utasítás szerint. Jelentkezési határidő: 1960. máius 15. (11593) — Országos állat- és kirakodóvá­sár lesz április 23-án Buzsák köz­ségben. (11465) Csiky Gergely Színház. Áp­rilis 20-án 7 órakor: Bob her­ceg. (Rátkai-bérlet.) Vörös Csillag. Április 20-ig: Mennyei pokol. (14 éven alul nem ajánlott.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Április 20-ig: Kis hazug. (14 éven alul nem ajánlott.) 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Do* manovszky Endre festőművész kiállítása. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásje)enté6 Várható időjárás ma estig! felhőátvonulások legfeljebb néhány helyen esővel. Mérsé­kelt, időnként élénkebb észa­ki, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 18—23 fok között. Versenypálya vagy járda? Ezen törik fejüket a Buzsá- ki utca bosszús lakói, akik már hosszú idő óta figyelik egyes motorkerékpárosok -ál­dásos** tevékenységét. Ez a te­vékenység abban nyilvánul meg, hogy reggel és este (munkába menet és munka■> bői jövet) valóságos motor­kerékpár-korzóvá alakul a — járda. Ott száguldoznak ff Dongó-tulajdonosok, a Bervá- sok, de még a Pannóniások is, A szó szoros értelmében szá­guldanak. Az iskolából haza-» térő gyermekek pedig leszo­rulnak a kocsiútra, ijedten rebbennek szét a közeledő motorkerékpár elöl. Hogy baleset ez ideig nem történt, az a csodával hatá­ros. És az is csodálatos, hogy az illetékesek — bár a lakók a városi tanácstól kezdve ff közlekedésrendészetig már mindenütt jártak — még mindig nem intézkedtek. Pe­dig az EF 70-69, valamint ff többi, egyelőre ismeretlen motoros produkciója igazán megérdemelné az *»elisme­rést­_ MOLNÁR FERENC PXi, I TC AI FIŰK c. színművét [ autatják be április 28—29-énj nagyatádi általános iskolá- ok a művelődési ház mozi- zrmében. A darabot Fülöp', lyula tanár rendezte. „Hercegnő a feleségem“ Axel Kielland norvég színpadi szerző vígjátékot írt Margit angol hercegnő és Armstrong- Jones szerelméről. A színdara­bot a norvég Nemzeti Színház már lekötötte. Kielland szerint a darabnak komoly mondani­valója van: megmutatja a mű­vészi ambícióktól fűtött fiatal­ember életének tragédiáját a királyi udvar légkörében. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik szere­tett férjem, illetve édesapám temetésén megjelentek, rész­vétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön kö­szönetét mondunk a Kapos­vári Vegyesruházati Vállalat vezetőségének és dolgozói­nak. özv. Gyulai Józsefné és fia. f (1161 GYASZJELENTES Mindazokkal tudatjuk, akik | őt szerették és tisztelték, hogy I ÖZV. GUNDI MIHÁLYNÉ Rákóczi tér 5. sz. aláttl föd- j rász 1960. április 17-én el- I hunyt. 1960. április 20-án 16 I órakor helyezzük örök nyu- j galomra a Keleti-temetőben. Gyászoló csálád. | '1.Q) Mindent idejében! Este fél nyolckor még csak öt ember üldögélt a segesdl Űj Élet Tsz helyiségében. A brigádvezető az unaloműzésre szánt beszélgetés kapcsán azt m.-mdta, hogy egy kicsit n he- zen megy a szervezés, nem mindegyik üzemegységben ha­lad jól a munka. Sabján Imre legyintett egyet: — Nem az emberekét kell ám okolni, hallod-e, a vezető­séget! Mert ha valaki dolgoztatni akar, akkor ne reggel szaladgáljon az emberekhez, hogy ide vagy oda menjenek munkába .. . A többiek egyetértőén bólogattak, és Bakos Lászlónak is be kellett látnia, hogy valami igazság van a dologban. Az­tán maga is méltatlankodott: — Nyolcvanöt tagú a brigád, hogyan tudnék magam mindenkit értesíteni? Neki is Igaza van. S hogy csak most — ápriüs 12-ét mu­tatott akkor a naptár — hívták össze a brigád tagjait, eb­ben látjuk a hiba gyökerét. Egyed elvtárs. a tsz elnöke azt mondja: könnyű ezt így, -kívülről- megállapítani. Jóllehet mi tudunk az indulás nehézségeiről, gondjaikról, bajaikról, azért azt sehogy sem hisszük, hogy december 19-e, az alaku­lás óta nem volt mód a munkacsapatok kialakítására, a vezetők megválasztására. No de hát most itt az alkalom. Hétre hirdették a bri­gád gyűlést, fél nyolckor öten voltak, háromnegyed nyolc­kor a föagronómus még nyugodtan üldögélt a szomszéd­ban. s mire nagy keservesen negyed kilenckor megkezdőd­hetett a gyűlés, a nyolcvanöt tagú brigádból mindössze harmincötén ültek a padokon. Nem vártuk végig a válasz­tást, de már az első lépéseknél is jól látszott, hogy teljes sikerre nem lehet számítani. Volt olyan javasolt munka­csapat, melynek tagjai közül egy-két személy jött el. Tes­sék így meggondoltan és közmegelégedésre vezetőt válasz­tani! Esetenként a vezetőségnek is meg ke’lett változtatnia javaslatát, mert a legmegfelelőbb ember éppen nem volt jelen ... A tanulságokat mindenesetre le kell vonni a segesdi példából. Mert bizony megkéstek a munkacsapatok kiala­kításával. A másik pedig, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy munkaidőben a nyolc óra utáni gyűléskedés már nem sok eredménnyel járhat, fáradtak az emberek: S ha már úgyis megkéstünk a dologgal, legalább jobban meg kell szervezni a gyűlést, hogy az emberek elmenje­nek oda, ahol saját munkájukról, a munkacsapatok veze­tőinek megválasztáséról van szó,;:

Next

/
Oldalképek
Tartalom