Somogyi Néplap, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-12 / 86. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Kedd, 1960. április 12. A Felszabadulási Kulturális Szemle • r r • f •• .#'/’• #srf járási dontoirol Barcs Április 3-án rendezték meg a KISZ és a művelődésügyi osztály által meghirdetett Fel- szabadulási Kulturális Szemle járási döntőjét Barcson a művelődési ház nagytermében. A javasolt 16 csoport helyett mindössze 8 jelent meg a bemutatón. A népi táncot három csoport képviselte: Babócsa, Csoko- nyavisonta és Drávaszentes. Ez a betűrendes felsorolás egybeesik az értékelési sorrenddel is. A babócsaiak »Somogyi kanászmulatsága« — Szerecz József koreográfiája — megérdemelten nagy sikert aratott, ötletes kompozíció, majdnem kiforrott előadás. A közismerten jó babócsai színjátszó csoport hiányzott a bemutatóról. A csokonyavison- taiak két száma közül a »Há- romugrós tánc« — az Állami Népi Együttes ismert műsor- száma — az említésre méltóbb. A rövid múltú együttest a következő időszak nagyobb mezőnyű vetélkedéseiben is bizonyára az elsők között láthatjuk majd, hiszen tagjai között öt fiatal pedagógus található. A békepusztai kiszesek Csehov »Medve« c. vígjátékát, a páter hidai fiatalok Szes M. »Piros madár« c. színművét, a barcsi együttes Ida Evald »Testvéri szív« c. egyfelvoná- sos drámáját mutatták be. A lakócsai délszláv népi együttes zene-, ének- és táncszámával ezúttal is sikert aratott, bár egykori hírneve sokkal többre kötelezné az együttest. A járás egyetlen kórusa: a barcsi ktsz-ek férfikara három forradalmi dalt énekelt, s a babócsaiak népi tánca mellett ez ütötte meg a járási bemutató mértékét. A nagymúltú énekkar igazi élményt nyújtott a közönségnek rövid, versenyen kívüli szereplésével. Maga ez a versenyenkívüli- ség — a csoportok gyér megjelenése mellett — nagyon elgondolkodtató. A járás egyetlen, állandó felnőtt kórusa véletlenül csöppent bele a járási Felszabadulási Szemlébe, mert az éppen egybeesik a felszabadulási évfordulóval. Pedig nem művelődéspolitikán kívüli népművelés folyik a ktsz énekkarában! A barcsi járásban Is nagy feladatokat oldottak meg politikai és gazdasági téren az elmúlt időszakban. De a proletárdiktatúra funkciói közé tartozik a kulturális nevelőmunka is. Gazdát kell keresni és találni e feladatra, s a lassan egy éve tartó interregnum után egy járási népművelési felügyelőt, aki gazdálkodik az értékkel, s jelképesen szólva, beveti a régi, jó termőtalajt, amely a közelmúlt tanúsága szerint a jó megművelés után kiváló termést adott Lakó- csán, Kálmáncsán, Szulokban, Babócsán, Barcson és Vízváron egyaránt... Mert ehhez is megvannak az adottságok a barcsi járásban. Tab | A múlt vasárnap délután tartották meg a tabi járásban is a Felszabadulási Szemle járási bemutatóját, valamint a nemrég avatott járási művelődési ház névadó ünnepségét. Az 500 személyes színházterem csaknem megtelt érdeklődőkkel, amikor a művelődési ház szimfonikus zenekara a magyar és a szovjet himnusz eljátszásával megnyitotta az ünnepséget. Szabó Károly, a járási tanács v. b.-elnökhe- lyettese megnyitó beszédében méltatta a felszabadulásunk 15. évfordulójára rendezett Kulturális Szemle jelentőségét és a művelődési ház megnyitása óta eltelt idő művészeti munkáját. Beszédében megemlékezett Zichy Mihály- ról, a járás szülöttéről, akinek nevét viseli majd az új járási művelődési ház. Ezután megnyitotta a járási döntőt, melyen a körzeti bemutatón legjobb helyezést elért 8 művészeti csoport csaknem 200 szereplője, hat művészeti ág kul- túrmunkásai mérték össze erejüket. A bizottság nagy gonddal értékelte a csoportok teljesítményeit, s valamennyi részvevőnek díszoklevelet adott, a legjobbaknak pedig értékes ajándéktárgyakat juttatott el. A nap eseményeit este a Gyári-hegyben fellángoló tábortüzek, pompás tűzijáték, valamint az iskola és KISZ- szervezetek műsora zárta be. Marcali Merész és változatos téma- választás, színvonalas, jó kidolgozott, sok esetben komoly műélvezetet nyújtó műsorszámok és megérdemelt közönségsiker jellemezte hétfőn délután a Felszabadulási Kulturális Szemle marcaü járási bemutatóját. Az idei bemutató mind tartalmában, mind művészi megoldásában jelentősen magasabb színvonalú, nagyobb tömeget megmozgató és rendszeresebb kulturális életről tanúskodó, mint az elmúlt évi. Látszott a műsorszámokon, hogy nem kampánymunka eredményei, hanem tükrözték azt az elmélyült tevékenységet, amellyel a falvak népművelését oly nagy lépéssel vitték előre az arra hivatott vezetők. Elsősorban természetesen a pedagógusok. Ami elsősorban örömmel töltött el bennünket, az a kóruskultúrában tapasztalható számszerű és minőségi fellendülés. A tavalyi hárommal szemben most már öt énekkar szerepelt, közülük négy — zömükben tsz-parasztokból álló — falusi csoport. ízlésesen és' hozzáértéssel összeválogatott j műsoruk, lelkes, erőteljes éneklésük méltán aratott nagy sikert. Különösen a va- rászlói és a sávolyi vegyeskórus, valamint a nemesvidi és a marcali gimnázium női kara szerepelt jól. A gimnázium női triója három orosz népdal tiszta csengésű, finom hangvételi előadásával egyik szép színfoltja volt a műsornak. A népi táncokban is jótékonyan éreztette hatását a múlt nyarakon sorozatosan megrendezett táncoktatói tanfolyam. Tíz csoport szerepelt a bemutatón, valamennyi alapos fel- készültséggel. Kevesebb volt azonban a szavaló a műsorban. Már a körzeti bemutatókon is meg lehetett állapítani, hogy ezt a műfajt hanyagolták el legjobban, talán éppen a kellő rendezői hozzáértés hiánya miatt. így csak a gimnázium két rutinos, jó készséggel rendelkező előadója — Fodor Tamás és Szabó Nándor — képviselte a méltatlanul mellőzött | műfájt megérdemelten nagy sikerrel. Egységében tekintve: a fejlődés iránya határozott az előző évekhez képest, és a látottak alapján döntő fordulatként kell üdvözölni különösen a járás falvainak pozitív témaválasztását, valamint a kollektív műfajok jelentős fellendülését. —HÍREK Elment a vonat Hirtelen a »-mehet a vonat, úgyis zsebemben a jegy« mondás jutott eszünkbe, amikor a szokatlan és felháborító batéi eseményről értesültünk. Aznap, április 6-án a forgalmi irodában éppen Máté Imre teljesített szolgálatot. Az utasok a dombóvár—kaposvári, Batéból 13 óra 33 perckor induló vonatra vártak legalább tízen Köztük volt Gyurkó P. Ferenc batéi lakos is, aki negyven fokos lázban lévő nyolchónapos unokáját igyekezett Kaposvárra vinni a kórházba. Odakint szakadt az es * érthető, hogy az utasok behúzódtak a váróterembe. Ott maradtak akkor is, amikor Máté Imre kiadta a jegyeket. Hosszabb várakozás után türelmetlenkedni kezdtek az utasok, s valaki kiment megnézni, hogy jön-e már a vonat. Akkor döbbentek rá, hogy lemaradtak, ugyanis Máté Imre minden lelkiisme— utasok nélkül retfurdalás nélkül útnak indította a vonatot... S a kérdésre Máté Imre fölényesen így válaszolt: — Nekem nem kötelességem értesíteni az utasokat, hogy beállt a vonat. Én bizony nem is szólok ezután sem... Nem a mi dolgunk eldönteni, hogy kötelessége-e vagy sem, jóllehet úgy tudjuk, ez is szerepel a szabályzatokban. De a jó érzésre, az emberségre apellálunk, s nem állhatjuk szó nélkül az ilyen cselekedetet. Máté Imre szerint csak négy embernek fizette vissza a pénzt Gyurkó szerint tízen maradtak le a vonatról. Nos, döntsék el az illetékesek. Annyit azonban ideírhatunk, hogy még 1960- ban és Máté Imre szolgálata idején is a MÁV van az utasokért, s nem tudni, mi várna a szolgálattevőre, ha éppen az ő lelkén száradna egy beteg és még megmenthető gyermek élete ... J/tűvelődés Szórakozás Csiky Gergely Színház: Április 12-én 3 órakor: Kormos ég. (Ifjúsági előadás.) Április 12-én Balatonfeny- ves: Nebáncs virág. (Tájelőadás.) Április 13-án 7 órakor: Hamlet. (Bérletszünet.) Április 14-én 6 órakor: Hamlet. (Bérletszünet:) Április 16-án este 7 órakon Bob herceg. (Csiky-bérlet.) Április 17-én 3 órakor: Bob herceg. (Bérletszünet.) Április 17-én este 7 órakor: Bob herceg. (Bérletszünet.) Vörös Csillag. Április 13-ig: Három csillag. (Korhatár nélkül.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Április 10- ig: Szegény gazdagok. (10 éven alul nem ajánlott.) 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Do~ manovszky Endre festőművész kiállítása. Kilián György Ifjúsági Ház: Képzőművészeti kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11 óráig. — HELTAI JENŐ Tündérlaki lányok című háromfélvo- násos vígjátékát a Barcsi Járási Művelődési Házban a Pécsi Nemzeti Színház mutatja be április 12-én. A kaposvári színház április 20-án vendégszerepei Barcson Darvas József Kormos ég című színművével. — Kétezeregyszáz éves kemencére bukkant a Soproni Liszt Múzeum régésze Bala- tcnfóldváron a kelta településű Földvár területén. Az értékes leletet a tihanyi múzeumban helyezik el. — A Csiky Gergely Színház művészei április 17-én és 19- én mutatják be Kaposvárott a Tamás bátya kunyhója című ifjúsági színművet. A hazai bemutató után előadják a járási székhelyeken is. — 20 kisiparos társadalmi aktivistát küldenek megyénkből a Szovjetunióba társasutazásra. A költségekhez jutalomképpen személyenként 1000 forinttal járul hozzá a KIOSZ megyei szervezete. — 300 ÓRA TÁRSADALMI MUNKA végzésére tettek felajánlást a barcsi fűtőház fiataljai a járási mentőállomás építkezésénél. Elhatározták, hogy később is rendszeresen végeznek társadalmi munkát. — Kultúrműsorral egybekötött szellemi öttusa-versenyt rendezett április 9-én a so- mogyvári földművesszövetkezet és a K ISZ-szervezet. A nyertesek között 400 forint jutalmat osztottak szét. — MEGTARTOTTAK A ZÁR.ÓVIZSGÁT a Csurgói Napsugár Ktsz KlSZ-alapszer- vezetének politikai oktatásán. A megjelent vendégek előtt 22 fiatal bizonyította be alapos felkészültségét. A vizsga után hangulatos műsoros estet rendeztek. — 100 forint pénzbírsággal sújtotta a városi tanács szabálysértési előadója Lukács István kaposvári lakost, mert gyermeke igazolatlanul mulasztott az iskolában. — .4 FÁSÍTÁSI HÓNAP eredményesen fejeződött be április 10-én, vasárnap. Az országban a KISZ-fiatalak 20 millió facsemete és suháng elültetését vállalták, s ennek nagy részét már most tavasz- szol a földbe helyezték. — A szocialista brigád címért folyó verseny szervezésével kapcsolatos feladataikat vitatták meg tegnap megyei értekezleten a földművesszövetkezetek kiváló boltjainak és italboltjainak vezetői. Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: Újabb felhőátvcnu'ások többfelé esővel, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, helyenként erősebb szél. A hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 16—19 fok között. — VASÁRNAP ÜNNEPSÉGET TARTOTTAK BUCHEN- WALDBAN a halMtábor feU szabadulásának IS. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták az Ernst Thälmann emlékművet. A tábor helyén Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja mondott beszédet. — Találtak egy hátizsákot, Igazolt tulajdonosa átveheti a Kaposvári Városi Rendőrkapitányságon. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a vörös lakosságát, hogy a fonodái lakótelepen és az Esze Tamás utcában épített kisfeszültségű hálózatot e hó 13-án üzembe helyezi. A Jelzett időpont után a vezeték érintése életveszélyes. (5007) — Országos állat- és kirakodóvásár lesz április 14-én Csököly községben. (11465) Apróhirdetés ára: hétköznap szavanként 1,— Ft, vasárnap 2.— Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számit. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hirdetésüket. Arát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. A Munkácsy Mihály u. 41/A. sz. | Festmények eladók. Érdeklődni __v.„ ----' 4990-f*s S7Ámnn a Mapvar LTirrlptn\ DAS-VÉTEL mmm 4 m-es fenyőléc, 6 m-es fenyőgerendák, akác és berek épületfa bármilyen mennyiségben kapható. Kaposvár, Sallai u. 3. 3 szobás, Összkomfortos, parkettás családi ház részbeni beköltöz- hetőséggel eladó. Érdeklődni: Boldog, Budai Nagy Antal u. 5., délután 5—7-ig.___________________(11383) 3 x3 m-es Klöpl csipkefüggöny el- (11378) | adó. Cím a Kiadóban. (11381) Itt a tavasz... Jön a nyár! ... Vegye meg már most a „Suppt” liűt&s kelnéuift Ára 6400 Ft. OTP hitellevélre is kapható! 11568 ház — 2 szoba, konyha, éléskamra, veranda, mellékhelyiségekkel, 220 n-öl területen — beköltözhetően eladó. Megbízottam Gorkij u. 20/C. alatt. (11375) Jó állapotban lévő mély gyermekkocsi eladó. Marx Károly u. 37. sz. (11382) Életjáradékra beköltözhető családi házat vennék. Harmincezer forint készpénz. Kedvező fizetési feltételekkel. Cím a Kiadóban. (11570) 1 db 4 m-es garázsajtó és egy villatelek Fonyódligeten eladó. Érdeklődni: Berzsenyi u. 19., Sza- j bóék. (11385) | Kifogástalan állapotban lévő ! 350-es IZS igényesnek eladó. Cím: | Iskolaigazgató, Karád. (11571) i A Vorosilov u. 7. sz. alatti kétszobás ház eladó. Érdeklődni dél- í után 5—9-ig. (11388) j 175 köbcentis kiskerekű Jawa be- ; járatva, mint az új, eladó. Dr. Németh, Május 1. U. 25. (4936) Megvételre keresünk egy darab nagyméretű tűzhelyet (üzemi konyhára). Ajánlatokat ármegjelöléssel a Hirdetőbe kérünk. (4992) Gyermekkerékpárt vennék. Ajánlatokat 5005-ös számra a Magyar Hirdetőbe kérek. (5005) Jó hangú cimbalom eladó. Üj- rózsa u. 7. (4989) 4990-es számon a Magyar Hirdetőben. (4900) Masszív gyermekágy matraccal eladó. 48-as Ifjúság u. 22. (4993) 2 db háromhónapos malac eladó. Cseri út 67. (4925) A Dimitrov u. végénél nem égé-; szén kész ház eladó. Érdeklődni: Kárpát u. 7. (4997) Egy üzemképes Mercedes személygépkocsi eladó. Balatonlelle, Szabadság út 1., Balogh István. (4998) Fehér plymout tény észtojások darabja 2 forint. Dobó István utca 27. sz. (4999) Skoda-Spartak kifogástalan, keveset használt, eladó. Körállatorvos, Ádánd. (5000) Sötét hálószobabútor sürgősen eladó. Kanizsai út 31. Megtekinthető délutánonként négytől. (5002) I Szoba-konyhából álló ház 1350 n-öl telken, ebből 396 n-öl szőlő, termő gyümölcsössel és 800 n-öl szántó a Nádasdi dűlőben minden ' elfogadható áron sürgősen eladó. , Érdeklődni 5006-os számon a Ma- I gyár Hirdetőben. (5006) 3 szobás állandóan lakható villa vízhez, állomáshoz közel, beköltözhetően eladó. Balatonszemes, Do- bo István u. 1. Májuá 1-től lent vagyok. Vámossyné. (4533) Zeiss 135 mm tele Sonnar Praktika, Praktina, Contax stb-hez eladó. Cím 5009-es számon a Magyar Hirdetőben. (5009) Üj Flexaret IV/A áron alul eladó. Cím 5008-as számon a Magyar Hirdetőben. (5008) Fényezett sötét hálószobabútor és 1 db mézpergető eladó. Érdeklődni: Pappné, Fehérnemű Ktsz. (11389) A Barcsi Földművesszövetkezet áruházában hatalmas választékú több millió forintos árukészlet várj'a a vásárlókat Textil méteráru, készruhák, cipők, szandálok, új fazonú kötött áruk, vas- és \ szaki cikkek, háztartási gépek, Pannónia, Danuvia, Berva motorkerékpárok (11572) nagy választékban kaphatók. Állas Fiatal, perfekt női fodrász elhelyezkedne idényre is. Leveleket »Azonnali« jeligére a Kiadóba kérek. (11567) Mosónőt keresünk felvételre, aki kertes házzal és mosókonyhával rendelkezik, lehetőleg belvárosban, fix térítéssel. Jelentkezni: Május 1. ü. 26., Fodrász Ktsz. (4996) Az ÉM. Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat építőipari vizsgával rendelkező kompresszor- és kmyíígépkezelöket lelvesz. Jelentkezés Kaposvár, Május 1. utca 57., vagy Berzsenyi utca 41. szám alatt. (4966) GYÁSZJELENTÉS Rövid szenvedés után meg- I halt SCHIPPERT MIHÁLY 83 éves korában. Temetése | kedden du. fél 4 órakor Keleti-temetőben. (11387) jjjijj CSERE :::::: SztÁfinvárosívoz",íTlomr^,lgj^nyörű, összkomfortos, kertes villala- kásomat elcserélném kaposvári összkomfortosért. Irányi Dániel u. 21,, Kemendi Nándor. (4594) V E G Y F S Vállalat nyugdíjas dolgozója részére keres bérbe szoba-konyhás lakást megegyezéssel. Cím a Ki- adóban. ________________________(11556) V arrógépek javítását vállalja garanciával Szabó műszerészmester, Kaposvár, Berzsenyi u. 30. (11384) Balatonmária-fürdőn egyszobás nyaraló családnak kiadó tavasztól július végéig lehetőleg lakás és kert rendbehozásáért. Cím a Kiadóban. (11569) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy I szeretett édesapánk, KREBSZ ERNŐ nyug. gimn. tanár életének 88. évében váratlanul elhunyt. Temetése április 13-án du. fél 4- órakor lesz a Keleti-temető ravatalozójá- bóL Gyászoló család. (5017) _______ I S omogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: K1SDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10, 15-11, Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. - 1560 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11,- Ffc