Somogyi Néplap, 1960. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-14 / 38. szám

Vasárnap, 1980. február 14. 3 SOMOGY? NfiPLAY BIZALMATLANSÁG A BIZALMATLANSÁG és! lé, alaposan megismerkedni gyanakvás nem sorolható sem; munkájukkal, eredményeik­_ „„„ „ I kel, nézeteikkel. Ez azonban a neveles, sem a politikai , , ..... . _ ’ * . eddig meg nem történt meg. meggyőzés arzenáljába. Ak' j \ pedagógusok megítélésekor ezekkel vértezi fel magát, | nem jelenlegi munkájukból, előbb-utóbb odajut, hogy nem* helytállásukból indulnak ki, lát tovább a saját orra hegyé-1 hanem .^ges-régi esetekből, nél, csak magamagát tartja megfelelő embernek. A kom­munisták egy lépést se tehet­nek, ha ilyen kölöncöket ag­gatnak magukra. Akiben ta­nyát ver ez a két érzés, az ar­ra van ítélve, hogy elszakad­jon a tömegektől. A zákánytelepi pártszerve­zet tagjainál is fellelhető ez a visszahúzó erő. Főképp az ér­telmiségre — ezen inkább csak a pedagógusok értendők —, néz rossz szemmel egyik- másik elvtárs. Magyar János például így summázza véle­ményét: »Húzódoznak a kö­zösségtől, nem közelednek .hozzánk.« így van-e ez? Nincs így! A pedagógusokban meg­van az akarat, hogy dolgozza­nak, és példa is akad bőven, hogy mindenben lehet rájuk számítani. Akkor hát miért vélekedik Magyar elvtárs ró­luk úgy, hogy húzódoznak a közösségtől? Ez a vélemény nem megalapozott. S az, hogy nem közelednek a kommunis­tákhoz? Igaz-e fordítva: kö­zelednek-e kellőképpen a pe­dagógusokhoz, foglalkoznak-e velük kellőképpen, kérik-e se­gítségüket a kommunisták? Nem eléggé. Vannak eredmé­nye^ is, de a szakadék az uralkodó. Hortobágyi elvtárs, a járási pártbizottság titkára úgy vélekedik erről a jelen­ségről, hogy van hiba a peda­gógusokban, előfordul, hogy hibásan vélekednek egyes dol­gokról, egyes cselekedetük helytelen, ennek ellenére ren­des, becsületes emberek, akik­re bátran lehet támaszkodni. KÖNNYEBB KlGYÓT-BÉ- KÁT KIABÁLNI valakire, el­kerülni messzire, mint baráti segítséget nyújtani neki, tisz­tázni nyíltan, szemtől szembe az esetleges problémákat. La­vicska János párttitkár szerint »lehet támaszkodni a pedagó­gusokra, de a kapcsolat még­se kielégítő«. Hogy miért? Er­re már nem tudott magyará­zatot adni. Olyan feltételezé­sekkel igyekezett megokolni a jó kapcsolat hiányát, hogy »mind a templom felé kacsin­gatnak, bár nem járnak oda«, »vannak még bennük hibák«. Ez nem elég indok arra, hogy a párttagok bizalmatlanok le­gyenek, s a pedagógusok meg­ítélésében a gyanakvás, felté­telezés uralkodjon el. Ehelyett le kellene ülnie egyszer a párt­tagságnak a pedagógusok mel­kósza pletykákból. LAVICSKA ELVTÁRS úgy nyilatkozott, hogy agresszió­val semmit sem lehet elérni, csak szívós politikai munká­val lehet a pedagógusokat meggyőzni, teljesen a mi olda­lunkra állítani. Ugyanakkor azonban olyan esetekről szá­molt be, hogy a pártszervezet egyik tagja, Somogyvári Jó- zsefné sokszor elragadtatja magát, kemény és igazságta­lan a pedagógusok megítélésé­ben, s így gyakran kellemetlen helyzetbe hozza a pártszerve­zetet. Ha már egyszer felis­merte a párttitkár a párttagok helytelen álláspontját, miért nem igyekszik őket meggyőz­ni, jobb belátásra bírni? Csak úgy javítható a kapcsolat, ha a párttagság nyíltan és becsü­letesen foglal állást a pedagó­gusokat érintő kérdésekben, s leküzdi az elzárkózást és a bi­zalmatlanságot. Az emberek figyelik a kom­munisták véleményét, állás- foglalását. Az olyan kijelenté­sek, hogy »nem lehet a peda­gógusokra építeni, semmibe se lehet őket bevonni«, »nincs bennük demokratikus szel­lem«, nem helytállóak, meg­alapozatlanok. Az pedig, hogy a pedagógusok a kommunista szülők gyermekeit elnyomják, rosszabb osztályzatokat adnak nekik — teljesen rosszindula­tú félremagyarázás. Ezek a hangok a pártszerve­zet egyik tagjától, Somogyvá­ri Józsefnétől indulnak ki, és jó talajra találnak azoknál a szülőknél, akiknek a gyerme­kei gyengébben tanulnak, nem a legjobb osztályzatokkal di­csekedhetnek. MI AZ OKA, hogy bizal­matlanság mérgezi még ma is a pedagógusok és kommunis­ták kapcsolatát? Az, hogy a párttagok között is fellelhető a bizalmatlanság. A pártszer­vezet kislétszámú, főleg alkal­mazottakból áll. A szervezeti élet elég gyenge. Kövesi Jó­zsef szerint a zákánytelepi kommunisták nem vitatják meg a problémákat, a párttit­kár idős ember, s mindent ma­ga szeretne végezni, de egye­dül nem bírja a sok munkát, a párttagság pedig az állandó titkolózás miatt tájékozatlan. A pártvezetőség másik tagja, Csuha Imre körzeti villanysze­relő ritkán van otthon, így ő se tud sokat tenni, ugyanak­kor nem tud Lavicska elvtárs­sal megegyezni a pártmunka elosztásában. Amíg nem talál­ják meg a zákánytelepi kom­munisták a közös nyelvet — amin először is egymással kell beszélni —, amíg olyan végle­tes véleménye lehet egy párt­tagnak, hogy »csak a saját családomban bízhatok«, addig nem beszélhetek közös nyel­ven a pártonkívüliekkel, az értelmiséggel sem. Lajos Géza A földjáradékról — A zárszámadások megerősítésekor a leg­több problémát a földjáradék fizetésének szá­mításon kívül hagyása okozta. Akik eleinte jöttek be hozzánk, mind azt mondták: »íme, itt a közgyűlési határozat — a tagság egyön­tetűen ellene szavazott a földjáradéknak« — így mondja Csizmadia József, a Tabi Járási Tanács VB Mezőgazdasági Osztályának veze­tője. A kaposvári járás egyik szövetkezetének elnökétől hallottam: — Kár volt rendeletbe foglalni ezt az ügyet. Nálunk nem egy olyan módosabb paraszt akadt, aki egész nyáron »betegeskedett«. »Nem erőltetem meg magam a munkában, ha kevés lesz a részesedésem, megélek a föld járadékból« — vélték és hir­dették. Több szövetkezetünkben tanúsítottak meg nem értést a földjáradékfizetési kötelezettség iránt. Helyenként a szegényparasztok, agrár­proletárok emeltek szót ellene mondván: elő­nyösebb anyagi helyzetbe jut a középparaszt, mint én, s ez nem igazság. Másutt — mint például az előbb említett kaposvári járásbeli tsz-ben is — a szorgalmas középparasztok váltak a földjáradék kifizetésének legérélye- sebb hangú ellenzőivé. Álláspontjuk kialakí­tásában szerepet kapott az egyéni érdek is meg a munkafegyelem szilárdításának akará­sa is. Miért? Mert így érveltek: »Ha nem lesz földjáradék, akkor az összes kiosztásra jutó pénzt és terményt a teljesített munkaegysé­gek arányában kapjuk meg, tehát mi jártunk jól, akik rendszeresen részt vettünk a közös munkában. Ha pedig kell fizetni a földjára­dékot, akkor a mi fáradozásunk hasznából azok a földdel belépett parasztok is részesül­nek, akik a közös munka helyett a szőlejükbe jártak, vagy a napot lopták.« Nem, nem élezi túlságosan az ellentéteket a paraszti rétegek között a földjáradék kifi­zetése. A szegényparasztok, a földnélküfiek megértik — ha megmagyarázzuk nekik —, hogy a szövetkezet termelési eredményeinek fontos alapja az a földbirtok, amit a kis- és középparasztok közös használatra adtak a tsz-be. S aki földdel lépett a szövetkezetbe, azt megilleti ezért bizonyos külön javadalom. A középparasztok nem az ilyen címen kapott összeg mértékét tartják a legfőbbnek, hanem magát azt a tényt, hogy földjük után járadék­ban részesülnek. S ez erősíti azt a meggyőző­désüket, hogy érdemes volt őseiknek és nekik földet szerezniük. A földdel belépett parasz­tok tehát korábbi munkájuk erkölcsi és anyagi megbecsülésének tekintik a járadé­kot. A múlt évek tapasztalatai alapján szüksé­ges volt rendeletben kötelezni a szövetkeze« tokét a föld járadék fizetésére. S ha egyik-má­sik parasztember a dolog könnyebbik oldalát választva úgy számított, hogy a 15—20 hold járadéka eltartja őt és családját egész évben* az becsapódott, s most tanulhat saját kárán. Szövetkezeteink működését ugyanis szociális^ ta elvek szabályozzák. A közös jövedelem túl­nyomó részét a végzett munka arányában osztják el a tagok között, s csak a kisebb há­nyad kerül földjáradék címén elosztásra. Az aranykoronánként 5—10 kiló búza állami fel- vásárlási áron számított pénzértékét fizetik föld járadékként, s aki — bár tehette volna* mégsem dolgozott, s csak a járadékból akart megélni, most kénytelen belátni, hogy hiba csúszott a számításába. Nem indokolt tehát a közösség munkafegyelmét félteni a földjára« déktól. Visszatérek oda, amivel kezdtem: végül is a tabi járás valamennyi termelőszövetkezeté megtervezte a zárszámadáskor a földjáradék fizetését. A kányái Alkotmány például 1 224 451 forintot részesedésként, 121 ezer fo­rintot pedig földjáradék címén osztott ki tag­jainak. Rózsa Imre egykori 11 holdas gazda 1040, Szabó Ferenc volt középparaszt 1920* Orbán József pedig 17 holdja után 2360 fo­rintot kapott föld járadékként. A bedegkéri Üj Életben is többen ellenez­ték, mint ahányan szorgalmazták a földjára­dék kifizetését. — Úgyis rosszul sikerült az esztendő, most még a föld járadék is csökkent­se a részesedésünket? — mondták aggodal­maskodva az előbbiek. A számok azonban őket is meggyőzték. Az év elején tervezte a szövetkezet, hogy 2 284 400 forint értékű lesz a részesedés. Igaz, hogy csökkent az egy mun­kaegységre jutó részesedés értéke, mert 56 ezer helyett 93 ezer munkaegységet használ­tak fel — a gazdasági év ugyanis két hónap­pal meghosszabbodott. Beruházásra saját erő­ből 318 ezer forintot fordítottak. Kimérték a tavaly belépetteknek mintegy hat vagon ke­nyérgabonát vetőmag visszatérítésként. A tervezett összeget azonban kiosztották a ta­gok között, sőt jutott földjáradékra is 214 ezer forint. Méltányos és igazságos dolog megfizetni a földjáradékot. Ahol töviről hegyire meghány- ták-vetették ezt, ott megértették jelentőségét és szükségességét. Ehhez még annyit: azok a szövetkezeti vezetők és tagok járnak el he­lyesen, akik megkülönböztetett figyelmet for­dítanak a munkából kiöregedett parrs-*-em­berekre, s nekik a legmagasabb mértékű töld- járadékot fizetik ki bevitt földjük után Kutas 'ózsef A szivattyús közkutat tisztittatja és Javíttatja a barcsi tanács a Klapka utcában Kútvölgyi Vendel kútmesterrel, Stofa János és Ko­vács Kázmér segédmunkásokkal, hogy a környék lakosságának jó ivóvize legyen. Miért nem egy födél alatt? Az alkony már közeledett. Hideg szél süvített végig So- mogyaracs utcáin. Egyik-másik házban már világot gyújtottak, amikór a foghíjas, egyenetlen járdán botladozva Szandi Lászlóval, a fiatal tanítóval a KISZ helyiségéhez közeled­tünk. Az igazat megvallva — egészen odáig kultúrteremre gondoltam, s helyette egy gon­dosan felsikált, döngölt föl- dű, frissen meszelt, mesterge­rendás szobába tessékelt. Itt, ha lehet, még hidegebb volt, mint odakint. Kályhát a na­pokban állítanak be a fiatalok összejövetelük új színhelyére. — Ennek a kis szobának is örülünk — mondja kifelé me­net a tanító, aki a KISZ tit­kára is. — A jókedv, a kaca­gás, a fiatalság hangulatossá és kedvessé teszi kis birodal­munkat. Míg dermedt ujjaival a zárat igyekszik ráfordítani, körülné­zek az udvarban. Nagy csórni! fa van gondosan összerakva, nemrégen vághatták — előre a befűtéshez. Amint később kiderül — ha­bár még meg sem vetették itt a lábukat, máris szó van róla, hogy helyhiány miatt tovább kell költözniük, és nemsokára talán pártgyűléstől lesz han­gos a kicsi szoba. A kulcs még nálam van, A K OSSUTH-DÍ JHOZ MÉLTÓAN Különös ember. Van benne valami megkapó egyszerűség, valami bámulatra méltó mun­kaszeretet, amely végtelen szerénységgel párosul. Külö­nös és mégis természetes. Környezetének talán fel sem tűnik egyénisége, hiszen min­dig ilyennek ismerték, így szokták meg. Mégis gondolko­dóba esik az ember, ha hall­ja ezeket a szavakat: »...nem nősültem meg. Mikor húgom a férjét mindhiába várta a háborúból, megfogadtam, ha nem jön haza a sógorom, a testvérem mellé állok, nem nősülök meg, én gondosko­dom róla...« Aztán ott a Kossuth-díj. Már öt év távlatából pillant vissza erre az, igen megtiszte­lő eseményre, hiszen Somogy­bán egyedüli állattenyésztési brigá élvezető, aki Kossuth-dí- jat kapott. Az öt év mintha elröppent volna, hiszen ma is úgy emlékezik rá, mintha ma történne. Pedig öt év hosszú idő. A répáspusztai Első öt­éves Terv Termelőszövetkezet azóta országos hírnevet szer­zett magának, s ebben része van neki is: Szöllősi László­nak, az állattenyésztés brigád- vezetőjének. — Bizony, 55 óta nagyot léptünk előre — mondja, s hangjából érezni, hogy ez nem dicsekvés, ez természetes, hi­szen jól gazdálkodni csak szüntelen fejlődés mellett le­het. — S ahogy nőtt, terebé­lyesedett szövetkezetünk, sza­porodott állatállományunk, úgy nőttek a gondok, az én tennivalóim. De mi dicsérné jobban egy állattenyésztő munkáját, ha nem maguk az állatok? Csak egy pillantás az istállóba, a példás rend, az állatok ápolt- sága, gondozottsága igazolja: szerető, hozzáértő kéz irányít­ja nevelésüket. S mit mond Szöllősi László, akit a fiata­labbak csak Laci bácsinak ne­veznek? — Szeretem őket, s azt hi­szem, ez a döntő a mi foglal­kozásunkban. Aztán halkan elneveti ma­gát, mintha valami gyerekko­ri csínyt akarna bevallani: — Az igaz, hogy a birkákra egy kicsit haragszom, tudja az ör­dög, miért. Persze, azért azok­nak is — éppúgy, mint a töb­binek — gondját viselem. Ilyenkor télen háromkor, négykor kel — nyáron még korábban, s megy az üzemegy­ségekbe, ellenőrizni az ete­tést, a fejést, irányít, tanácsot ad. Késő estig talpon van. Ek­kora gazdaságban, hogy ügyel­ni tudjon mindenre, szükség van ennyi munkára. Szinte egyenként ismeri a 120 tehe­net, a 130 növendékmarhát, a 23 borjút, a szövetkezet szép állatállományát, minden jó­szágnak tudja tulajdonságát, s ha bajuk van, sokszor saját maga segít... — Nagyon messze van az állatorvos — magyarázza, hogy miért kell jártasnak len­nie ezen a területen is —, így aztán lassanként megtanul­tam, hogyan kell a kisebb-na- gyobb bajokat orvosolni. Ma már az elléseket is én vezetem le. No persze számít az is, hogy 13 éves korom óta álla­tokkal foglalkozom, s ne tűn­jék dicsekvésnek, hogy őszin­tén ' megmondom: szívügyem a szövetkezet állattenyészté­se! S már a gondokról, a prob­lémákról, állattenyésztésük fejlesztéséről beszél. — Az elmúlt évben nagyon megszaporodtunk, s ez bizony elég sok beruházást kívánt. Istállókat, juhhodályt építet­tünk, átalakításokat végez­tünk, s mégsem mondhatjuk, hogy ez elegendő. A 3600 hol­dunkhoz legalább 300—100 fejőstehén és szaporulata kel­lene. De hát lassacskán majd az is meglesz ... Néhány percre abbahagyja a társalgást. Fiatal lány jön a szobába, fát hoz, a tűzre Lés nem adom egykönnyen — ? mondja tréfásan, de egyben ■ kissé keserűen Szandi László az illetékeseknek a baráti meg­beszélésen. S míg ők vitáznak, azon gondolkodom, mi akadá­lyozhatja a szervezeti élet ki­bontakozását. Mert valahogy így kezdte mondókáját a tit- , ___... , , kár, mielőtt beléptünk a ta­k TJ‘" Y‘ff 1 „ . . , . . % tának, es ezután szokatlan kép — Ez is olyan regt, mint a * ^ szövetkezetünk, aztán lassan kezdeni — de enélkül lehet-e is? Vajon ki teszi meg az első lépést? A mindig munkára kész Csőiig Klári helyettes tit­kár, Kertész Mária vagy Ne­mes Aranka? A sötétség már mindent el­borít. Az utcán egyre keveseb­ben járnak, itt a vacsoraidő. A szél is mintha megnyugodott volna egy kissé. Arra gondo­lok, hogy- a múlt az összefér­hetetlenségével, ügyvédeskedé- sével, hibáival még nagyon kö­zel van. Ezt az örökséget igyekszik elsősorban kinevelni belőlük a KISZ-titkár, hogy összeforrottá váljék a falu Kommunista Ifjúsági Szövet­sége. (Merényiné) rak, de a kályhaajtó makacsul minduntalan kinyílik; rossz a zárja. Laci bácsi nevetve tá­masztja meg egy fával a ra­elöregszik. — De hozzáteszi a Salakul ki előttem. Egészen fia- n ) ítal ez a szervezet, és bizony „ zateszi Jj akad munka, míg egy egysé­azonnal: — Rossz volt a ha- ___S1!... ___ s onlat, hiszen a tsz minden évben frissül, mindig erősö­dik. » A kis epizód után a beszél­getés újra az előbbi vágány­ra terelődik. — Az elnökkel — csak így emlegeti testvérét — meg a vezetőséggel sokat beszélge­tünk, hogy s mint tehetnénk még jobbá, még hasznosabbá az állattenyésztést. Persze ilyenkor egyéb problémáról is szó esik, mert minden érde­kel engem, s ha tudok, segí­tek is... Hej, sok gondja van az embernek! — De ez nem teher neki, hiszen nevetve ej­ti ki a mondatot... ... Különös ember. Van benne valami megkapó egy- szerűség, valami bámulatra méltó munkaszeretet. Egy ne­ves szövetkezet híresen szép állatállománya dicséri munká­ját, fáradhatatlanságát. Tévé­zés, összeforrott, egymást meg­becsülő és segítő közösséggé formálódik. — Miért olyan nehéz ez? — Mert a lányok... — na igen, a lányok összeférhetetle­nek és konokok. A KISZ leány­tagjai két csoportra oszlanak. Két kislány köré csoportosul a két »tábor«, és haragban van­nak egymással. Ha az egyik csoport tartózkodik a KISZ- helyiségben, a másik távol tartja magát. Ez pedig lehetet­lenné teszi a szervezet munká­jának kibontakozását. A titkár igazán nincs irigylésre méltó helyzetben. Minél előbb meg kell ezt a gyerekes dolgot szüntetni. Le­het így előadásokat, népi tán­cokat tanulni, rendezni? össze kell őket hozni egy fedél alá, és megmagyarázni nekik, mi lehet makacsságuk következ­ménye. Hosszas édesgetés — kenysége, lelkesedése ma is •, esetleg tagkizárás méltó az öt évvel ezelőtt ka- J Egy akarattal, barátsággal, Pott Kossuth-díjhoz ... í egymás kezét fogva és segítve Vörös Márta/ lehet csak eredményhez jutni Ismeretterjesztő 'űzet az elvetem i tanulmányokra készülő fiataloknak A Művelődésügyi Miniszté­rium a megyei művelődés­ügyi osztályok útján tájékoz­tató füzeteket küldött a kö­zépiskoláknak, valamint a vá­rosi és megyei KlSZ-bizottsá- goknak. A füzet ismerteti a különböző felsőoktatási intéz­mények szervezeti felépítését, Az érdeklődők felvilágosítást találhatnak arra is, mely sza­kon milyen szakképesítést sze­rezhetnek, mennyi a képzési idő. Tartalmazza a jelentke­zés és a felvételek rendjét, a felvételi vizsgák tárgyait, is­merteti, hogy a hallgatók ta­nulmányaik befejezése után milyen elhelyezkedési lehető­ségek között választhatnak. A továbbtanulásra jelentke­ző, régebben érettségizett fia­talok volt középiskolájukban vagy a lakóhelyükhöz legkö­zelebb lévő középiskolában kaphatnak részletes felvilágo­sítást. (MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom