Somogyi Néplap, 1960. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-14 / 38. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, I960. február Ä Hetenként károm nap Megkezdődött a megyei ta­nács ipari osztálya által szer­vezett szakmunkásképző tan­folyam. Hetenként három este kivilágosodnak az Irányi Dá­niel utcai iparitanuló-iskola ablakai, a padokban segéd- és betanított munkások hallgat­ják feszült figyelemmel az előadásokat. Ki gondolná hogy mig ők tanulnak, a Ká­belgyár kaposvári telepén (most mar a fRANSZVILL, 2. sz. telepe) szomorúan sóhajt fel Benes Róbert és Molnár István, amiért nem lehetnek ott a tanfolyamon. Rajtuk kí­vül még hárman mondják ugyanezt a Kábelgyárban. S hogy név szerint éppen őket említjük meg, annak az az oka, hogy a tábelgyári 11 jelentke­ző közül lemorzsolódott 5 munkásból Benes és Molnár a gyár legrégibb dolgozói közé tartozik, akik a többéves gya­korlat után szerettek volna el­méleti felkészültségre is szert tenni. Mivel azonban munka­idejük egybeesik a tanfolya­méval, le kell mondaniuk vá­gyukról. Nem elszigetelt eset Az ipari osztályon azt mond­ja Perjési Ferenc főmérnök, a tanfolyam fő szervezője, hogy hasonló eset más üzemekben is előfordul. Többen panaszkod­nak, hogy szinte úgy szöknek el a foglalkozásokra. Különö­sen a meginduláskor jött töhb munkás azzal, hogy nem tud a tanfolyamra eljárni, mert műszakja egybeesik az előadá­sokkal. Üzemében pedig nem segítik hozzá ahhoz, hogy el­járjon szakmunkásképzőre. A legtöbb panasz természetesen a két vagy három műszakban dolgozó üzemekben fordult elő. Azt mondtuk az igazgató elv­társaknak, bárhogyan is. de te­remtsék meg a lehetőséget ar­ra, hogy a jelentkezők részt vegyenek az esti előadásokon, hiszen csupán három hónapról van szó. A szakmunkásképzés­sel hiányt pótolunk. Az üzem­nek is érdeke, hogy a mostani­nál több jó szakmunkással ren­delkezzék, hisz ettől nagymér­tékben függ a munka termelé­kenysége. A munkások szfv­vel-lélekkel jönnek az előadá­sokra ... Langyos állásfoglalás A Textilművekből is többen jelentkeztek szakmunkáskép­ző-tanfolyamra. Az üzemben velük és művezetőikkel beszél­gettünk a szóban forgó akadá­lyokról. Fenekes János, a TMK-műhely egyik csoportve­zetője azt mondja, tőlük egy munkás jelentkezett a szakmai tanfolyamra. Egymás között úgy osztották be a munkát, hogy munkatársuk eljárhasson az előadásokra. Csakhogy nem mindenütt könnyű úgy beüte­mezni a munkát, mint a TMK- műhelyben. Azok a férfiak, akik a kártolóban és gyűrűsfo­nóban kisegítőként dolgoznak, már jóval nehezebb helyzetben vannak. A kártolóban a 16 fér­fimunkás más és más munka- területen dolgozik. Tehát — mint ezt Orbán István műszaki vezető megjegyzi — egymás között nem cserélhetnek. Véle­ménye szerint úgy lehetne megoldani a problémát, ha az üzem vezetői utasítással lehe­tővé tennék, hogy az előző mű­szak azonos munkakörében dolgozók helyettesítenék azo­kat. akik iskolába mennek. Hi­szen csak minden harmadik héten kerülne sor erre. De mit szól ehhez az igazga­tó. Róna elvtárs?.Éppen az elő­ző nap fordult hozzá a kárto­ló üzemből Reini Imre és Hor­ga Ferenc azzal a kéréssel, se­gítse őket abban, hogy valami módon eljárhassanak szak­munkás-tanfolyamra. Róna elvtárs nekik is azt mondta, amit nekünk: »Én nem akadá­lyozok meg senkit abban, hogy tanfolyamra járjon, de utasítá­sokat se hozok azért, hogy el­járhasson. Intézzék el egymás között a munkások a cserét, ha sikerül, jó, ha nem sikerül, úgy is jó, én nem tehetek mást.« Ez nem magánügy A szakmunkásképző tanfo­lyam megindításának igen so­kan örültek. A közgazdászok is, de elsősorban a munkások. A tudás érték, hatalom az esz­tergapadnál is. És hogy meg­"4 ■T.í valósíthassuk azokat a eélkitű-] zéseket, amelyeket pártunki népünk elé tűzött, fontos, hogy minél több jól képzett szak munkás álljon a munkapadok-1 nál. Megyénkben, ahol az ipar] egyre inkább fejlődik, de ahoJi ma még kevés a jó szakmun-] kás, különösen fontos e tanfo-i lyam. Ezért más üzemben megnéztük, eljárhatnak-e rá munkások. A TRANSZVILL] esztergapadjai között Lovas, József művezetőnek és Deich-' ler Lőrinc marósnak tettük fel a kérdéseket. Lovas művezetői annyit mond, hogy a TRANSZ-] VILL-nál mindenki, aki jelent-i kezett, részt vesz a tanfolya-J mon. A tanfolyamra járó laka-i tosokat délelőtti műszakra ősz-; tottuk be. Az esztergályosok nak, marósoknak pedig meg-1 adtuk a lehetőséget, hogy egy-] mással cserélhessenek. Ahol' kellett, átcsoportosítottuk az] embereket. Deichler Lőrinc azt a módot választotta, hogy meg egyezett váltótársával az ész­szerű cserében. A Finommechanikai Vállalat igazgatója így fogad: »Nem jött hozzám senki azzal, hogy nem tud eljárni szakmunkás-] képzőre«. Hogy miért nem ment, azt mindjárt megértjük] Miklós Ferenc csoportvezetői szavaiból: — Aki a csoportom-] ból jár, azt én küldtem a tan-i folyamra, örömmel ment, mi pedig a részlegben lehetővé! tettük, hogy rendszeresen el1 is járjon tanulni. Ebből alighanem lehet érte ni. Fogjanak össze a munkások1 is, és ahol mód van rá, segít-] sék egymást azzal, hogy cserél-' nek. Ahol pedig ezzel nem le-] hét célt elérni, az üzem vezetői keressék meg a legjobb meg­oldást. Ne forduljon elő az,i amit a Textilművekben az] egyik munkás így fejezett ki: »Részt vennék a tanfolyamon, de nincs, ki helyettesítsen A tanfolyamra — örvendete-i sen — sok munkás jelentke-] zétt. A tanács is sok pénzt adott rá. Hozzájárultak a mun kások is. A célt el kell érnünk' vele. Mindenkinek kötelessége] tehát elősegíteni, hogy a mun kások eljussanak az előadá- sokra. Mert a szakmunkás-i képzés nem magánügy! HÍREK — Farsangi kabarécstet ren­dezett tegnap este a fonyódi Sirály Szállóban a Nagybereki Tőaegüaem. — G. B. SHAW ÉLETÉRŐL ÉS MÜVEIRÖL tort előadást a TIT világirodalmi szabad­egyetemi előadássorozatában dr. Borka Géza gimnáziumi tanár február 16-án, kedden este fél 6 órai kezdettel a TIT klubhelyiségében (Beloiannisz u. 18.) — 2500 forintot adott az öreglaki tanács a községi nép­könyvtár állományának bőví­tésére. — PARTNAPOT megyénk több községében rendeztek az utóbbi napokban. Pénteken Vass Istvánná, az országgyűlés alelnöke Ságvaron tartott be­számolót az időszerű kiil- és belpolitikai kérdésekről. — A zenei ismeretterjesztő előadások iránt a Nagyatádi Járási Művelődési Házban nagy az érdeklődés. Egy-egy lemezes bemutatóval összekö­tött előadáson átlagosan 60 ze­nebarát jön össze. — 2000 FORINT ÉRTÉKŰ KÖNYVTÁRAT és könyvszek­rényt ajándékozott az Állami Biztosító és a Termelőszövet­kezeti Tandes a balatonőszödí Vörös Csillag és a somogy- aszalói Béke Termelőszövetke­zetnek. Az ajándékot a ter­melésben elért jó eredménye­kért és a biztosításhoz való hozzájárulásért kapták. i— Hathetes kézimunka-tan- folyamot szervezett a nagykor­pád! nőtanács. A tanfolyam résztvevői különböző horgolá­sokat, góbiéin készítést, illetve hímzést tanultnak. A kézimun­kákból a tanfolyam zárása után kiállítást rendeznek. — Tízezer forintot fizetett az Állami Biztosító a kazsoki Arany Icai ász Termelőszövetke­zetnek tűzkárért. — SZÖVETKEZETI KÖZ­SÉGGÉ alakult Kisbírcpáti. — 35—40 lámpa beszerelésé­vel javítják a közvilágítás* Barcson ebben az évben. — EXPORTRA KÉSZÍT SAKKTÁBLÁKAT terven fe­lül a Kaposvári Faipari Vála- lat. Az első negyedévben 200 darabra kötöttek szerződést. ebből ötve net már elküldték Hollandiába- A világ minden tájáról nagy az érdeklődés a vállalat készítette sakktáblák iránt. Több helyről prototípust kértek tőlük. — Hagyományos jelmezes farsangi bálját ma este rende­zi meg a Textilművek Dalos Ida Leányotthona, — MVNKACSY-TELEVt­Z1ÓT, Terta gramofonos rá­diót, lemezjátszót és teljes dobfelszerelést vásárolt a dol­gozók szómkozási és kulturális igényeinek kielégítésére a Ka­posvári Finommechanikai Vál­____, J lakit vezetősége, pártszerveze­S aegedl Nándor^ gzafcszervezeti bizottsága. Háztartási tanácsadás Ablak, ajtó, bútor és autó­karosszéria tisztításához egy teljesen újszerű összetételi, »TÜKÖR« elnevezésű tisztító- szert hozott forgalomba az ELIDA’SZAPPANGYÁR. Ez a korszerű összetételű tisztító- szer mind ablak, ajtó, mind bútor vagy autókarosszéria tisztítására és fényesíté&ére rendkívül alkalmas. Használat­kor a zárósapka tetején lévő kis kupakot le kell venni, és a tisztítandó feliiJetre a flakon tartalmából egy keveset rópor- lasztami. Egy nedves ruhával az anyagot elkenjük, és utána puha száraz ruhával a tisztí­tandó felületet jól áttöröljük. aww.ww.wz.vc.wwwzs\w.-avav.vwv.s öwjwvywyvzewwwwwwvvvswwww A TÁRGYALÓTEREMBŐL Eleitársai, apái öltek meg •.. ANYA ÉS LEÁNYA ülnek egymás mellett a vádlottak padján szörnyű tett elköveté­sével vádolva: embert öltek ! Súlyos bűn ez — kioltani egy ember életét — melynél na­gyobbat elképzelni is nehéz. /De mennyire súlyos akkor, amikor az anya élettársa, leá­nya pedig tulajdon apja meg­gyilkolásával van vádolva .:: * * * 1929-BEN LÉPETT KÖZÖS HÁZTARTÁSRA Németh Er­zsébet Büki László csókán va­rjson tai asztalossal. S bár nem esküdtek meg. nem fűzte őket egymáshoz semmiféle szoro­sabb kötelék, úgy látszott, megértik egymást. Rendesen, jól éltek. Négy gyermekük született. Az ember szorgalma­san dolgozott, hogy a család ne szenvedjen hiányt. Amikor azonban Büki el­vesztette munkaképességét — 1955-ben —, s magatehetetlen nyomorékká vált, bebizonyoso­dott, hogy mennyire nincs megalapozva az ilyen együtt­élés, amikor sem a tövényes formaságok, sem a szeretet nem kapcsolja az embereket egymáshoz. Különösen kiéleződött a helyzet, amikor asszonyleá­nyuk, Murányi Lajosné hozzá­juk költözött. Murányiné sú­lyos izületi betegségben, csipő- íicamban szenvedett s karját, lábát csak nehezen bírta moz­gatni. így Németh Erzsébet nyakába most már kettős, sőt hármas gond szakadt: ápolni a lehetetlen Bükit, segíteni be­teg leányát és gyermekét, biz­tosítani a család megélhetését. A mindennapi kenyérgond el­viselhetetlenné tette életüket, rendszeressé vált a veszekedés az élettérsak között. Sőt Büki, míg annyi ereje volt, tettleg is bántalmazta gyermekei any­ját. Amikor leányuk odakerült, megváltozott a helyzet, . mert ő anyja pártjára állott, külön­ben is Büki erejét vesztve most már teljesein ki volt szol­gáltatva kettőjüknek. Mozogni ugyan nem nagyon bírt erő híjában, de szóval, szitokkal, amikor csalt lehetett, bántotta őket. Az elmúlt évben, augusztus 27-én történt. Reggel ismét szóváltás támadt közöttük. En­nek hevében Németh Erzsébet elvesztette önuralmát, puszta kézzel nekiesett a tehetetlen embernek, s —. a feltevés sze­rint — megfojtotta. Ezután leá' , kézzel fojtották meg az áldoza­tot — állapította meg az orvos- szakértő. Murányiné — bár1] először magára vállalta — nem'] lehetett a tettes, ment betegsé-i] nyával egy kötelet - melyet ge miatt nincs akkora ereje, előző nap a szalmazsákba rej­tettek — csavart Büki nyaká­ra, öngyilkosság látszatét kelt­ve. Majd elmentek otthonról. Ütközben összetalálkoztak a védőnővel és a szülésznővel, orvosságot kértek tőlük az állí­tólag beteg unoka részére. Azok el is vitték Bükiék la­kására a kért gyógyszert. Bükit halva találták. A védőnő és a szülésznő feljelentése alapján indult meg a rendőrségi nyo­mozás. Murányiné először magára vállalta a gyilkosságot, majd anyjára tett terhelő vallomást, végül mindent visszavont, és most mindketten tagadnak. Viszont akad olyan tanú, aki hallotta, hogy a leány így fi­gyelmeztette anyját: »Anyám, egyformán beszéljünk .;.!« Ki a gyilkos? Kinek volt ér­deke, hogy a beteg, magatehe­tetlen, igen szegényes körül­mények között élő Büki Lászlót megfojtsa, majd a szalmazsákba rejtett kötelet nyakára tegye, hogy ezzel az öngyilkosság látszatát keltse? Senki másnak, mint élettársá- nak és leányának. A gyilkossá­got fojtogatással követték ei, hogy akár egy tehetetlen em-i bért is megfojtson. Ezt csak a] mindenre képes, erős anyja te-] hette. Mindkettőjük tudott] i azonban a gyilkosságról, mert] egyszerre mentek el otthonról 1 s még a déli órákban sémi igyekeztek haza, hogy magul1:-! nak és a tehetetlen embernek] ebédet készítsenek. Nem, mert]' tudták, hogy Büki holtan fék-]! szák otthon, s arra vártak. hogy más fedezze testet fel holt­Elektrotechnikust energetikust munkakörbe március 1-re felvessünk Somogy megyei Téglagyári ES Kaposvár, Május 1. u. 16. (7010) JíMűvelődés cVzórakozás VASÁRNAP: Csiky Gergely Színház. Feb­ruár 14-én, vasárnap délelőtt fél U órakor: Hamupipőke. 3 órakor: Bolondos farsang. 7 órakor: Elveszem a felesé­gem. Vörös Csillag. Február 14-ig: Merénylet. (14 éven alul néni ajánlott.) 3, 5, 7, 9 óraikor. Matiné fél 11 ólakor: Buksi megkerül. (Korhatár nélkül.) Szabad "Ifjúság. Február 14- ig: Szökés a szigetről. (14 évem alul nem ajánlott.) 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné fél 11 óraikor: Iskola- kerülő. (Korhatár nélkül.) KIOSZ Béke Mozi. Február 14-én 4—6 órakor: Apák isko­lája. Rippl-Eőnai Múzeum: So­mogy megyei képzőművészek megyei kiállítása. HÉTFŐ: Vörös Csillag. Február 17-ig: Odüsszeusz. (10 éven alul nem ajánlott.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Február 17-. ig: Aranyszimfónia. (Korhatár nélkül.) 4, 6. 8 órakor. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 9—12-ig és 13—19 óráig, olvasótermi szolgálat. 13—20 éráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: fei hőátvonulások, né­hány helyen futóeső, mérsé­kelt déli, délnyugati szél. Az enyhe idő tovább tart. leírha­tó legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 5—10 fok kö­zött. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága I férjem, illetve édesapánk te- | meíésén részt vettek, és es által fájdalmunkat enyhíteni I Igyekeztek. Itt köszönjük meg mindazok fáradságát, I akik a balesetnél segítséget | nyújtottak. Gyászoló Németh- és Izményi-család. A Szabad Ifjúság Filmszínházban február 15—17-ig hétfőtől »»erdőig tUNY­SZIMFÓMA Korhatár nélkül Káprázatos, színes osztrák jégrevű (10992) TAGADNAK KONOKÜL, > megátalkodóttan. Határozottan > mondják: nem ők, hanem va-í laki más, valami ismeretlen le-% hetett a tettes. Dr, Révy György tanácsa azonban más­ként vélekedett. Csakis nekik, főleg Németh Erzsébetinek ál­lott érdeliében, hogy a tehetet­len, hozzá semmi kötelékkel nem kapcsolt, most már csak nyűgös terhet eltávolítsa. S ezért Németh Erzsébetet 8 évi börtönre, 5 évi jogvesztés­re, lányát, Murányi Lajosnét pedig 4 évi börtönre és 3 évij jogvesztésre ítélte. £ Szalai László^ Fogyassson több MIRELIT ftelt Kartiol, tök, paradicsom, oborkasaläta és gyümölcsfélék állandóan kaphatók Kaposváron a 301-es sz. Ady Endre-u. 2. „ 310-es sz. Május 1-u. 33. „ 358-as sz. Május 1-u. 13. „ 36 1-as sz Sétatér-u. 6. „ 399-es sz. Vöröshadsereg-u. 4. boltokban. Siófokon a 415-ös sz. Balatonföldváron a 440-es sz. Balatonboglarou a 428-as sz. Nagyatádon a 408-as sz. boltokban. Somogymegyei ÉlelmiszerkiskereskedeSmí Vállalat (10990) i-r—.T-rrr-­4 Vörös Csillag .Filmssí tiltásban február 15—17-ig, hétfőtől »%erdőig ODUSSZEUSZ (10944) Káprázatos, sxines tilos x film a nuq;y görög eposxhősröl. Sxélesvásxnú váltoxatban

Next

/
Oldalképek
Tartalom